/3.
(Tudom, mit csinálok, esküszöm)
Sikerült a nappal
kelnie, és mikor lerúgta magáról a takarót jött csak rá, hogy
mennyire elaludta a hátát és a nyakát, annak ellenére, hogy
egyáltalán nem aludt jól. Azért mégis rávette magát, hogy
lemásszon és indult is a reggeli rutin a kávéfőzéssel,
fogmosással, kihagyott reggelivel.
Kinyitotta az ablakot, és
beengedett némi friss levegőt, míg keresett valami normális ruhát
az egyik dobozból. Ki kell pakolnia mielőtt túlságosan
hozzászokik, hogy dobozokban él. Az időjárásra való tekintettel
egy szürke kötött pulcsinál és khaki színű csőnadrágnál
maradt, aminek elég kopott volt a térde ahhoz, hogy hivatalosan is
otthoni darabbá váljon.
Alig, hogy kiöntötte a
kávét egy hópelyhes bögrébe megszólt a csengő. Elsőre
idegennek hatott, mintha csak a szomszédot keresnék, aztán
leesett, hogy hozzá akarnak bejutni. Hablaty norvég mintás
zokniban csúszott végig a hajópadlón, aztán benyomott egy fekete
gombot.
– Igen?
– Felmehetek? –
kérdezte Álmodozó a túloldalról, és Hablaty szíve hirtelen
felugrott a torkába. Hát eljött.
– Nyitom – válaszolt
kapkodva, és benyomta a piros gombot.
Előre kinyitotta a
bejárati ajtót és kiállt a folyosóra, hogy a másik biztosan ne
tévessze el az emeletet. A félfának dőlt, zsebre dugta a kezeit,
aztán mosolyogva integetett mikor meglátta a fekete hajú fiút.
– Szia – intett felé
Álmodozó, és máris lepacsiztak mielőtt beoldalazott volna a
lakásba. – Hűűű! Hát ez... kicsi.
– Ja, hát tudod én
és én egész kellemesen elférünk – heccelte Hablaty, és
visszasétált a konyhába. - Egy kávét?
– Eléggé
csodálkoztam azon, hogy idehívtál – tért ki Álmodozó, és
bevette magát a könyvespolc elé. – Te ezt mind elolvastad és
nem vakultál meg?
– Van egy szemüvegem
ööö... valahol – magyarázta, és körbefordult a dobozok
között. - Egyébként te akartál találkozni velem ma is, én meg
ki akartam pakolni, szóval...
– Oké.
És Hablaty azzal a csálé
mosolyával rakta le a bögréjét az egyik polcra. Összecsapta a
tenyereit és szórakozottan csúsztatott oda egy leragasztott dobozt
Álmodozónak. Könyvek és a következőben is könyvek, lexikonok
és egy siklóernyő miniatűr modellje.
– Jé, ezt még apa
vette nekem az egyik repülős napon. Oké, mondjuk Gobber győzte
meg róla, hogy nekem ez kell – mesélte Hablaty, és elvette a
fiútól a makettet, hogy ő maga tegye fel az egyik polcra.
Valahogy nem tudott rá
visszaemlékezni, hogy a siklóernyőn kívül kapott-e valaha mást
Apától. Már az alapvető dolgokon kívül. Persze sosem
kételkedett abban, hogy Apa szereti őt, csak éppen egy bizonyos
kor után már feltűnt neki, hogy mennyire nem ismerik egymást.
– Az ott micsoda?
Mielőtt Hablaty
rákérdezhetett volna Álmodozó felpattant, és a felfedezők
izgalmával halászott ki egy táblaformájú, lakozott tárgyat,
amire fekete sárkányt festettek a hátán egy vikinggel. –
Oké, lehet, hogy mégse vagy kocka. Ez nagyon menő. - Hablaty meg
mert volna rá esküdni, hogy pont úgy ejti a szavakat, mintha
kellemesen csalódott volna benne és most baromi büszke lenne rá.
– Kösz – bólint
rá, és figyelte, ahogy Álmodozó visszatette a helyére a
snowboardot, amit már egészen fiatal kora óta nem is használt.
Aztán visszasétált
hozzá és együtt bontották fel a következő dobozt.
Fényképalbumok, rajzok, barna kis tégelyek, apróbb ajándékok,
egy szemüvegtok.
– Mondtam én, hogy
valahol van! – Hablaty felkapta a tokot, felpattintotta és kivett
belőle egy fekete keretes szemüveget. Távolról belehunyorgott,
rálehelt és a pulcsijához dörgölte a lencsét mielőtt újra
belenézett volna. – Nem esett baja.
Visszarakta, és
félretette az asztalára, ahol a további helyét gyanította.
Elővette az albumokat, de gyorsan el is süllyesztette őket egy
fiók mélyére.
– Nincs valami sok
cuccod – állapította meg Álmodozó, és kíváncsian belesett a
fürdőbe is, aztán visszafordult az utolsó doboz felé, amiben
film-, könyv- és játékposzterek pihentek szépen összehajtva meg
valami térkép egy szigetcsoportról. - Ó, te nerdök gyöngye!
– Te meg úgy nézel
ki, mint egy leszakadt rocker – vágott vissza, de azért
rámosolygott.
– Na, gyerünk, ne
hagyd cserben a néped! Fel azzal a szemüveggel, így nem tűnsz
elég kockának.
– Fogd be, és inkább
segíts.
Hablaty a kezébe nyomott
néhány posztert és a maradékkal felmászott az ágyára, hogy ott
dekoráljon.
– Harry Potter, most
komolyan? Az nem nyolc éveseknek való?
– Annyi voltam... mikor
először olvastam – hagyta rá, és inkább intett a fiúnak. -
Nna, szerinted egyenes?
– Szerintem te nem vagy
egyenes.
Tíz másodpercnyi csönd
feszült közéjük, míg Hablatyhoz eljutott a mondat, aztán
Álmodozó felé fordult, megbillent és ugyanazzal a lendülettel
zuhant le az ágyról.
Nem tudta, mióta fekszik
ott, de szúrást érzett a vállában és mikor rávette magát,
hogy kinyissa a szemeit, Álmodozó ott guggolt fölötte és egészen
riadtan tűnt az arca. És miután óvatosan ülő helyzetbe
segítette sem eresztette el.
– Jól vagy? - kérdezte
tétován, mire csak bólintott.
– Nyugi, mindent
túlélek. Amúgy is estem már nagyobbat – legyintett
szórakozottan.
Valahogy nem beszéltek
többet a dologról csak felraktál a maradék képet. Hablaty
elrendezte a rajzait az asztalon Álmodozó segítségével, aki
megakadt egy-egy pasztell vagy szénrajzon.
– Baromi jó a panoráma
– mutatott rá Álmodozó délután, mikor dolga nem lévén felült
a párkányra.
– Eddig észre se
vettem – vallotta be Hablaty, és mellé sétált a maradék
kávéjával.
Kezével megtámaszkodott
az ablakkeretben Álmodozó füle mellett, és mielőtt a kinti
világra függesztette volna a tekintetét megnézte magának a fiút.
Annyira más volt mint ő, és mégis pontosan egyforma vele. Nem
tudta hova tenni az érzést, ami felkúszott a torkába, inkább
nagyot kortyolt a kávéjába.
– Figyelj, te... -
kezdte Álmodozó, de érezhetően sehogy nem találta a szavait, így
inkább elhallgatott.
Hirtelen térdelt fel a
párkányra, kivette a kezéből a bögrét, a porcelán nagyot
koppant a fán, mikor letette és ugyan azzal a lendülettel hajolt
közelebb hozzá. Sosevolt csókot hintett a szája szélére, aztán
visszaereszkedett és hivatalosan is elkobozta a kávé maradékát.
– Ez... ez meg? -
hebegte Hablaty, és fel sem fogta igazán ahhoz, hogy megpróbálhassa
megérteni.
– Azt hittem, hogy
te...
– Hogy én? - kérdezte
lassan. Észre sem vette, hogy zihál, csak egyre a remény gondolata
pörgött a fejében. A reményé, hogy Álmodozó talán nem olyan,
mint a többiek, hogy nem próbálja megmondani neki, ki is ő
valójában.
– Nem tudom – vont
vállat és meglögybölte a kávét a bögre alján. - Mondd meg te.
– Én sem tudom –
vallotta be csendesen.
Nagyot nyelt, beharapta
az alsó ajkát és zavarában a hajába túrt. Álmodozó a bögre
pereme fölül a tekintetével kísérte a mozdulatot, aztán kiitta
az utolsó kortyot is, és elkapta a csuklóját.
– Elmenjek? - kérdezte
végül, és várakozóan oldalra döntötte a fejét.
– Ne – válaszolta
lassan, és letelepedett mellé a viszonylag széles ablakpárkányra.
Az üres bögréért nyúlt, helyette a világos kezeket érintette.
Pontosan Hablaty sem volt
tisztában azzal, hogy mi lesz a következő lépése, hogy lesz-e
egyáltalán. Ösztönösen hajolt oda és ajkait a kávéízű
ajkakra szorította. Egy pillanatnyi mozdulatlanság után egyik
tenyerét az arcára simította, másikkal még mindig az ujjait
szorította, és egy kicsit még maga is kételkedett az egészben.
Tegnap a kocsiban azt
kérdezte tőle, hogy barátok-e, most meg az ablakban csókolóztak.
És ez az egész annyira furcsa volt, szokatlan és mégis
csodálatos, hogy soha nem akarta elengedni a pillanatot. Álmodozó
mégis lassan elhúzódott és rámosolygott.
Meleg ujjbegyei puhán
érintették az arcát, és Hablaty szempillái megrezdültek, mikor
végigsimított a szeme alatt is. Nem tudta, mit kellene mondania,
csak hallgatott és szinte érezte, hogy mennyire bamba a mosolya.
Pedig szerette volna
elmondani, hogy mennyire nincs felkészülve és különben is még
csak most szakítottak Astriddal. Viszont Astrid a múlt volt,
Álmodozó pedig a jelen. Egyébként is tovább kellett lépnie
egyszer, mert ő is tudta, hogy leragadni nincs értelme .
– Legalább most már
tisztáztuk, hogy mi biztosan nem vagy – mutatott rá Álmodozó,
mire Hablaty meglökte a vállánál.
– Szerintem meg
befoghatod, öregem.
Álmodozó vigyorogva
vállat vont, felpattant Hablaty mellől és bevette magának a
konyhát. Onnan ahol ült még tökéletesen látta, ahogy benézett
a hűtőbe, aztán becsukta az ajtót. Nyilván ő is rájött, hogy
nincs benne semmi.
– Mit szólnál egy
pizzához? Szerintem rohadtul megérdemeljük – tudakolta, ahogy
visszahajolt a fiúhoz. - Meg amúgy is éhen halok.
– Hozassuk ki, és
nézhetünk közben valamit – ajánlotta Hablaty, és már nyúlt
is a telefonért, de Álmodozó kikapta a kezéből.
– Szépen elmegyünk
érte.
Azt előre leszögezték,
hogy Gobber kajáldájáról szó sem lehet, az túl messze volt, a
közelben viszont nem volt más csak két közért és egy
szupermarket.
– És, ha vennénk
valami gyorsfagyasztott cuccot? - kérdezte Hablaty, miközben
felkapott egy piros kosarat az egyik közértben.
– Mennyire hiszel
benne, hogy képes lennél rendesen megsütni? - vágott vissza
Álmodozó és felvonta a szemöldökét. Ügyesen kitért a másik
könyöke elől, és szemügyre vett néhány kiflit. - Vágod, hogy
tök üres a hűtőd?
Hablaty nem válaszolt,
csak keresett egy zacskót és vett néhány kiflit. A kosárban
kötött ki továbbá néhány sápadt paradicsom, egy szánalmas
uborka és némi sovány vaj. Egy ideig elidőztek egy doboz
halrudacska és olajos hal között, végül mégis elvetették a
dolgot. A pénztáros alaposan megbámulta őket, fizettek és szinte
kirobbantak a szabad levegőre.
– Attól még
fenntartom, hogy megnézhetnénk valamit.
– Hogy lehetsz ennyire
kocka? - csóválta a fejét Álmodozó, és zsebre vágta a kezeit.
– Nem tudom, meddig érek rá.
– Ó, szóval elfoglalt
vagy – bólintott Hablaty, és átvette a másik kezébe a zörgős
műanyagszatyrot.
– Csak egyesekkel
ellentétben van életem – mondta, de rögtön meg is bánta. - Már
mint... figyelj, tudom, hogy igyekszel, láttam tegnap meg minden.
– Oké – hagyta rá
Hablaty, és feltűnően sokat szöszölt a kulcsaival.
Semmi kedve nem volt
elmagyarázni Álmodozónak, hogy márpedig ő egész életében
próbálkozott beilleszkedni, hogy mennyire zavarja, hogy az emberek
nagy részével nincs meg a közös nevezője és még Apa sem bízik
a sikereiben. Hogy mindenki szerint használhatatlan, és, ha nem
lenne Gobber jóindulata és a barátsága Apával, valószínűleg
nem lenne munkája sem. És, hogy legszívesebben elfutna,
elmenekülne a képzeletébe, ahol senki nem bánthatja.
Úgysem értené meg,
mert senki nem értette. Még Apára sem számíthatott, aki igazából
a saját képére akarta formálni, azt akarta, hogy olyan legyen,
akit mindig is szeretett volna és amilyen Hablaty sosem tudna lenni.
Persze, Álmodozó sosem
kérné arra, hogy változzon meg vagy tegyen olyan dolgokat, amiket
nem akar, és egyáltalán nem direkt mondd néha olyanokat, amik nem
esnek jól neki.
Visszafordult a fekete
hajú fiú felé, és barátságosan beljebb intette. Nem akarta,
hogy azt higgye, most el kell mennie. Együtt indultak meg a lépcsőn
és már mosolyogva léptek be a meleg lakásba, amiről Hablatynak
még mindig nem az otthon jutott eszébe. Időre volt szüksége.
Többre, mint gondolta volna.
– Oké, rögtönözzünk
valami ehetőt! - Álmodozó összedörzsölte a tenyereit, Hablatyra
pillantott, aztán már indult is a konyhába.
– Hé, szendvicsben
egész jó vagyok!
Álmodozó felpattant a
pultra, lábait lógatta és figyelte, ahogy a másik felvágott
néhány paradicsomot és uborkát. A vajazást rá hagyta, így
cserélődtek a szerepek; a feltétet már együtt pakolták rá.
Aztán, míg Álmodozó újra végignézte a könyveket, találomra
levett néhányat és beleolvasott, addig Hablaty leült az
íróasztala mellé, és arrébb tolt néhány pocséknak ítélt
skiccet.
– Te nagyon komálod
ezt a sárkányos témát, igaz? - kérdezte, miközben igyekezett
visszatenni a pótborítót az egyik könyvre. Aztán átkukucskált
Hablaty válla felett. - Mit rajzolsz? Sárkány, hát persze.
– Ezt még múltkor
csináltam, csak valami nem stimmel rajta – vallotta be, és
megforgatta ujjai között a szenet. A könyökére támaszkodott és
fordult egyet a székkel. - Mindegy. Szerintem ezt már megette a
fene...
– Rajzolsz mást is? -
tudakolta, miközben megpróbálta észrevétlenül kihúzni a mappát
a fiú könyöke alól. – Megnézhetem?
Hablaty felemelte a
karját, szabad utat engedve ezzel a másiknak, aki rögtön le is
csapott a rajzokra. Tudta jól, hogy mit fog találni: viking hajókat
a múzeumból, csendéleteket, sosevolt mosolyokat, sárkányokat
különböző variációkban és...
– Ő ott volt tegnap –
jegyezte meg Álmodozó, ahogy felmutatott egy portrét. Astrid.
Astrid, Astrid, Astrid... - Tetszik neked?
– A barátnőm volt –
pontosított, és érezte, ahogy valami keserű érzés lassan
felkúszik a torkába. Biztos volt benne, hogy ha nem lenne a szék,
kifutna alóla a lába. - Már vége. Nem számít.
– Ühüm... Mégis van
róla egy rajzod. Egy... eléggé jól sikerült rajzod – mondta,
és kérdőn nézett Hablatyra, aztán elnevette magát, visszatette
a rajzokat és letette a mappát. – Csak viccelek, nyugi. Egyébként
nagyon jól rajzolsz.
– Köszönöm –
mosolygott rá, és mellkason bökte az írószerrel. - Jut eszembe,
a holnapodat szabaddá tudod tenni?
– Nem rajzolhatsz le –
jelentette ki határozottan, aztán megenyhült. – Miről lenne
szó? Többet nem segítek pakolni, bármennyit is könyörögsz.
– El kell ugranom
valahová és gondoltam, jöhetnél, ha akarsz – magyarázta, és
felhúzta jobb lábát, hogy átkarolhassa, úgy hintázott a
székben. - Nem muszáj.
Végül mégis
beleegyezett. Megbeszélték, hogy reggel odalent találkoznak, aztán
Hablaty kikísérte Álmodozót. A barna lábtörlőn ácsorgott
zokniban, míg Álmodozó jó éjt kívánt neki, aztán egyik
tenyerét a nyakára simította, közelebb hajolt és puhán
összesimította ajkaikat. Rövid volt, paradicsom és sajtízű, és
annyira bizsergető, hogy Hablaty teljesen megborzongott.
– Akkor reggel –
búcsúzott a fiú, és elindult lefelé a sötét lépcsőházban.
Hablaty még percekig
lehunyt szemekkel a csukott ajtónak támaszkodott, mélyeket
lélegzett és elképzelte a holnapot, meg a holnaputánt és egy
kicsit az az utánt.
Imádom, ahogy Álmodozó húzza az agyát. xD Megnézném Hablatyot szemüvegben. *.* Tiszta kocka, és még a HP-t is szereti, Fogatlan, erre ne szólj be. xD Szétnéznék a rajzai között, meg engem is lerajzolhatna, mert már kéne egy normális profilkép. Sajnálom, hogy szétmentek Astriddal (ők is ship, na), de így lehet valami Álmodozóval~ És lesz is, ha rajta múlik. :D Hablaty bamba mosolyai meg annyira aranyosak, nekem is kell egy ilyen pasi. Vagy pont ő! (Lábbal, lábatlanul, tök mindegy.)
VálaszTörlésAzt hiszem, én sem merném bevállalni Hablaty pizzáját.
Várom a folytatást, te nyussz.
(És ne gyilkolj meg senkit.)
Hablaty szemüvegben megtekinthető amottan, Katie-nél~ Mondanám, hogy HP-sárkányok, éééérted, de a HP-t pont senki nem a sárkányok miatt szereti xD Azt hittem, térképet akarsz vele rajzoltatni xD Meeeg, majd elmagyarázza ő, hogy mit miért~ Poén lesz. (vagy nem).
TörlésA csálé mosolyába szerelmes vagyok *-* (N-na, azt hittem, ezt már megbeszéltük... xD)
Jó, mert neked mutattam az eredményt xD
Én nyussz. (Ne spoilerezz már kommentben! XD)
Nyussz~
Hogy zabaljam szét meg össze meg vissza őket, my gods <3 Hogy lehet ez a kettő ennyire aranyos, menten ide olvadok és végem lesz egy másodperc alatt <3 Wuhh. Najó, fangörcs off.
VálaszTörlésSzóval Hablaty. Annyira ő nekem, hogy maradéktalanul el tudom képzelni minden mozdulatát, ésss van ez a dolog, amit mutattál és ez egy olyan aprócska plusz darabkája a kirakósnak, hogy ettől csak még jobb lett nekem ez az egész, és respect, és nem nagyon tudok mást mondani.
Daydream meg csak úgy tökéletes, olyan kis laza lett, nem akad le nagyon semmin, csak azon, hogy Hablaty mekkora kockaság már, pedighát. Szeretésvan neki is, ésss hajrá azzal a következő fejezettel ;) <3
Hát pediglen neked köszönhetem őket~ <3
TörlésÁááh, Hablaty kényes téma, de örülök, hogy tetszik. Az a durva, hogy mikor hangosan olvastam magamnak alig tűntek fel az utalások, sooo... :"DD Nyááááá, köszönöm~ <3
Na, pedig tőle aztán féltem rendesen, hogy úristen, micsinálok, mércsinálom, neeeeeheee. Nya, megint csak köszönök és mindig és mindent~ <3
Nyussz~