2014. november 9., vasárnap

Open your eyes and see~


/3.
(Tudom, mit csinálok, esküszöm)


Sikerült a nappal kelnie, és mikor lerúgta magáról a takarót jött csak rá, hogy mennyire elaludta a hátát és a nyakát, annak ellenére, hogy egyáltalán nem aludt jól. Azért mégis rávette magát, hogy lemásszon és indult is a reggeli rutin a kávéfőzéssel, fogmosással, kihagyott reggelivel.
Kinyitotta az ablakot, és beengedett némi friss levegőt, míg keresett valami normális ruhát az egyik dobozból. Ki kell pakolnia mielőtt túlságosan hozzászokik, hogy dobozokban él. Az időjárásra való tekintettel egy szürke kötött pulcsinál és khaki színű csőnadrágnál maradt, aminek elég kopott volt a térde ahhoz, hogy hivatalosan is otthoni darabbá váljon.
Alig, hogy kiöntötte a kávét egy hópelyhes bögrébe megszólt a csengő. Elsőre idegennek hatott, mintha csak a szomszédot keresnék, aztán leesett, hogy hozzá akarnak bejutni. Hablaty norvég mintás zokniban csúszott végig a hajópadlón, aztán benyomott egy fekete gombot.
– Igen?
– Felmehetek? – kérdezte Álmodozó a túloldalról, és Hablaty szíve hirtelen felugrott a torkába. Hát eljött.
– Nyitom – válaszolt kapkodva, és benyomta a piros gombot.
Előre kinyitotta a bejárati ajtót és kiállt a folyosóra, hogy a másik biztosan ne tévessze el az emeletet. A félfának dőlt, zsebre dugta a kezeit, aztán mosolyogva integetett mikor meglátta a fekete hajú fiút.
– Szia – intett felé Álmodozó, és máris lepacsiztak mielőtt beoldalazott volna a lakásba. – Hűűű! Hát ez... kicsi.
– Ja, hát tudod én és én egész kellemesen elférünk – heccelte Hablaty, és visszasétált a konyhába. - Egy kávét?
– Eléggé csodálkoztam azon, hogy idehívtál – tért ki Álmodozó, és bevette magát a könyvespolc elé. – Te ezt mind elolvastad és nem vakultál meg?
– Van egy szemüvegem ööö... valahol – magyarázta, és körbefordult a dobozok között. - Egyébként te akartál találkozni velem ma is, én meg ki akartam pakolni, szóval...
– Oké.
És Hablaty azzal a csálé mosolyával rakta le a bögréjét az egyik polcra. Összecsapta a tenyereit és szórakozottan csúsztatott oda egy leragasztott dobozt Álmodozónak. Könyvek és a következőben is könyvek, lexikonok és egy siklóernyő miniatűr modellje.
– Jé, ezt még apa vette nekem az egyik repülős napon. Oké, mondjuk Gobber győzte meg róla, hogy nekem ez kell – mesélte Hablaty, és elvette a fiútól a makettet, hogy ő maga tegye fel az egyik polcra.
Valahogy nem tudott rá visszaemlékezni, hogy a siklóernyőn kívül kapott-e valaha mást Apától. Már az alapvető dolgokon kívül. Persze sosem kételkedett abban, hogy Apa szereti őt, csak éppen egy bizonyos kor után már feltűnt neki, hogy mennyire nem ismerik egymást.
– Az ott micsoda?
Mielőtt Hablaty rákérdezhetett volna Álmodozó felpattant, és a felfedezők izgalmával halászott ki egy táblaformájú, lakozott tárgyat, amire fekete sárkányt festettek a hátán egy vikinggel. – Oké, lehet, hogy mégse vagy kocka. Ez nagyon menő. - Hablaty meg mert volna rá esküdni, hogy pont úgy ejti a szavakat, mintha kellemesen csalódott volna benne és most baromi büszke lenne rá.
– Kösz – bólint rá, és figyelte, ahogy Álmodozó visszatette a helyére a snowboardot, amit már egészen fiatal kora óta nem is használt.
Aztán visszasétált hozzá és együtt bontották fel a következő dobozt. Fényképalbumok, rajzok, barna kis tégelyek, apróbb ajándékok, egy szemüvegtok.
– Mondtam én, hogy valahol van! – Hablaty felkapta a tokot, felpattintotta és kivett belőle egy fekete keretes szemüveget. Távolról belehunyorgott, rálehelt és a pulcsijához dörgölte a lencsét mielőtt újra belenézett volna. – Nem esett baja.
Visszarakta, és félretette az asztalára, ahol a további helyét gyanította. Elővette az albumokat, de gyorsan el is süllyesztette őket egy fiók mélyére.
– Nincs valami sok cuccod – állapította meg Álmodozó, és kíváncsian belesett a fürdőbe is, aztán visszafordult az utolsó doboz felé, amiben film-, könyv- és játékposzterek pihentek szépen összehajtva meg valami térkép egy szigetcsoportról. - Ó, te nerdök gyöngye!
– Te meg úgy nézel ki, mint egy leszakadt rocker – vágott vissza, de azért rámosolygott.
– Na, gyerünk, ne hagyd cserben a néped! Fel azzal a szemüveggel, így nem tűnsz elég kockának.
– Fogd be, és inkább segíts.
Hablaty a kezébe nyomott néhány posztert és a maradékkal felmászott az ágyára, hogy ott dekoráljon.
– Harry Potter, most komolyan? Az nem nyolc éveseknek való?
– Annyi voltam... mikor először olvastam – hagyta rá, és inkább intett a fiúnak. - Nna, szerinted egyenes?
– Szerintem te nem vagy egyenes.
Tíz másodpercnyi csönd feszült közéjük, míg Hablatyhoz eljutott a mondat, aztán Álmodozó felé fordult, megbillent és ugyanazzal a lendülettel zuhant le az ágyról.
Nem tudta, mióta fekszik ott, de szúrást érzett a vállában és mikor rávette magát, hogy kinyissa a szemeit, Álmodozó ott guggolt fölötte és egészen riadtan tűnt az arca. És miután óvatosan ülő helyzetbe segítette sem eresztette el.
– Jól vagy? - kérdezte tétován, mire csak bólintott.
– Nyugi, mindent túlélek. Amúgy is estem már nagyobbat – legyintett szórakozottan.
Valahogy nem beszéltek többet a dologról csak felraktál a maradék képet. Hablaty elrendezte a rajzait az asztalon Álmodozó segítségével, aki megakadt egy-egy pasztell vagy szénrajzon.
– Baromi jó a panoráma – mutatott rá Álmodozó délután, mikor dolga nem lévén felült a párkányra.
– Eddig észre se vettem – vallotta be Hablaty, és mellé sétált a maradék kávéjával.
Kezével megtámaszkodott az ablakkeretben Álmodozó füle mellett, és mielőtt a kinti világra függesztette volna a tekintetét megnézte magának a fiút. Annyira más volt mint ő, és mégis pontosan egyforma vele. Nem tudta hova tenni az érzést, ami felkúszott a torkába, inkább nagyot kortyolt a kávéjába.
– Figyelj, te... - kezdte Álmodozó, de érezhetően sehogy nem találta a szavait, így inkább elhallgatott.
Hirtelen térdelt fel a párkányra, kivette a kezéből a bögrét, a porcelán nagyot koppant a fán, mikor letette és ugyan azzal a lendülettel hajolt közelebb hozzá. Sosevolt csókot hintett a szája szélére, aztán visszaereszkedett és hivatalosan is elkobozta a kávé maradékát.
– Ez... ez meg? - hebegte Hablaty, és fel sem fogta igazán ahhoz, hogy megpróbálhassa megérteni.
– Azt hittem, hogy te...
– Hogy én? - kérdezte lassan. Észre sem vette, hogy zihál, csak egyre a remény gondolata pörgött a fejében. A reményé, hogy Álmodozó talán nem olyan, mint a többiek, hogy nem próbálja megmondani neki, ki is ő valójában.
– Nem tudom – vont vállat és meglögybölte a kávét a bögre alján. - Mondd meg te.
– Én sem tudom – vallotta be csendesen.
Nagyot nyelt, beharapta az alsó ajkát és zavarában a hajába túrt. Álmodozó a bögre pereme fölül a tekintetével kísérte a mozdulatot, aztán kiitta az utolsó kortyot is, és elkapta a csuklóját.
– Elmenjek? - kérdezte végül, és várakozóan oldalra döntötte a fejét.
– Ne – válaszolta lassan, és letelepedett mellé a viszonylag széles ablakpárkányra. Az üres bögréért nyúlt, helyette a világos kezeket érintette.
Pontosan Hablaty sem volt tisztában azzal, hogy mi lesz a következő lépése, hogy lesz-e egyáltalán. Ösztönösen hajolt oda és ajkait a kávéízű ajkakra szorította. Egy pillanatnyi mozdulatlanság után egyik tenyerét az arcára simította, másikkal még mindig az ujjait szorította, és egy kicsit még maga is kételkedett az egészben.
Tegnap a kocsiban azt kérdezte tőle, hogy barátok-e, most meg az ablakban csókolóztak. És ez az egész annyira furcsa volt, szokatlan és mégis csodálatos, hogy soha nem akarta elengedni a pillanatot. Álmodozó mégis lassan elhúzódott és rámosolygott.
Meleg ujjbegyei puhán érintették az arcát, és Hablaty szempillái megrezdültek, mikor végigsimított a szeme alatt is. Nem tudta, mit kellene mondania, csak hallgatott és szinte érezte, hogy mennyire bamba a mosolya.
Pedig szerette volna elmondani, hogy mennyire nincs felkészülve és különben is még csak most szakítottak Astriddal. Viszont Astrid a múlt volt, Álmodozó pedig a jelen. Egyébként is tovább kellett lépnie egyszer, mert ő is tudta, hogy leragadni nincs értelme .
– Legalább most már tisztáztuk, hogy mi biztosan nem vagy – mutatott rá Álmodozó, mire Hablaty meglökte a vállánál.
– Szerintem meg befoghatod, öregem.
Álmodozó vigyorogva vállat vont, felpattant Hablaty mellől és bevette magának a konyhát. Onnan ahol ült még tökéletesen látta, ahogy benézett a hűtőbe, aztán becsukta az ajtót. Nyilván ő is rájött, hogy nincs benne semmi.
– Mit szólnál egy pizzához? Szerintem rohadtul megérdemeljük – tudakolta, ahogy visszahajolt a fiúhoz. - Meg amúgy is éhen halok.
– Hozassuk ki, és nézhetünk közben valamit – ajánlotta Hablaty, és már nyúlt is a telefonért, de Álmodozó kikapta a kezéből.
– Szépen elmegyünk érte.
Azt előre leszögezték, hogy Gobber kajáldájáról szó sem lehet, az túl messze volt, a közelben viszont nem volt más csak két közért és egy szupermarket.
– És, ha vennénk valami gyorsfagyasztott cuccot? - kérdezte Hablaty, miközben felkapott egy piros kosarat az egyik közértben.
– Mennyire hiszel benne, hogy képes lennél rendesen megsütni? - vágott vissza Álmodozó és felvonta a szemöldökét. Ügyesen kitért a másik könyöke elől, és szemügyre vett néhány kiflit. - Vágod, hogy tök üres a hűtőd?
Hablaty nem válaszolt, csak keresett egy zacskót és vett néhány kiflit. A kosárban kötött ki továbbá néhány sápadt paradicsom, egy szánalmas uborka és némi sovány vaj. Egy ideig elidőztek egy doboz halrudacska és olajos hal között, végül mégis elvetették a dolgot. A pénztáros alaposan megbámulta őket, fizettek és szinte kirobbantak a szabad levegőre.
– Attól még fenntartom, hogy megnézhetnénk valamit.
– Hogy lehetsz ennyire kocka? - csóválta a fejét Álmodozó, és zsebre vágta a kezeit. – Nem tudom, meddig érek rá.
– Ó, szóval elfoglalt vagy – bólintott Hablaty, és átvette a másik kezébe a zörgős műanyagszatyrot.
– Csak egyesekkel ellentétben van életem – mondta, de rögtön meg is bánta. - Már mint... figyelj, tudom, hogy igyekszel, láttam tegnap meg minden.
– Oké – hagyta rá Hablaty, és feltűnően sokat szöszölt a kulcsaival.
Semmi kedve nem volt elmagyarázni Álmodozónak, hogy márpedig ő egész életében próbálkozott beilleszkedni, hogy mennyire zavarja, hogy az emberek nagy részével nincs meg a közös nevezője és még Apa sem bízik a sikereiben. Hogy mindenki szerint használhatatlan, és, ha nem lenne Gobber jóindulata és a barátsága Apával, valószínűleg nem lenne munkája sem. És, hogy legszívesebben elfutna, elmenekülne a képzeletébe, ahol senki nem bánthatja.
Úgysem értené meg, mert senki nem értette. Még Apára sem számíthatott, aki igazából a saját képére akarta formálni, azt akarta, hogy olyan legyen, akit mindig is szeretett volna és amilyen Hablaty sosem tudna lenni.
Persze, Álmodozó sosem kérné arra, hogy változzon meg vagy tegyen olyan dolgokat, amiket nem akar, és egyáltalán nem direkt mondd néha olyanokat, amik nem esnek jól neki.
Visszafordult a fekete hajú fiú felé, és barátságosan beljebb intette. Nem akarta, hogy azt higgye, most el kell mennie. Együtt indultak meg a lépcsőn és már mosolyogva léptek be a meleg lakásba, amiről Hablatynak még mindig nem az otthon jutott eszébe. Időre volt szüksége. Többre, mint gondolta volna.
– Oké, rögtönözzünk valami ehetőt! - Álmodozó összedörzsölte a tenyereit, Hablatyra pillantott, aztán már indult is a konyhába.
– Hé, szendvicsben egész jó vagyok!
Álmodozó felpattant a pultra, lábait lógatta és figyelte, ahogy a másik felvágott néhány paradicsomot és uborkát. A vajazást rá hagyta, így cserélődtek a szerepek; a feltétet már együtt pakolták rá. Aztán, míg Álmodozó újra végignézte a könyveket, találomra levett néhányat és beleolvasott, addig Hablaty leült az íróasztala mellé, és arrébb tolt néhány pocséknak ítélt skiccet.
– Te nagyon komálod ezt a sárkányos témát, igaz? - kérdezte, miközben igyekezett visszatenni a pótborítót az egyik könyvre. Aztán átkukucskált Hablaty válla felett. - Mit rajzolsz? Sárkány, hát persze.
– Ezt még múltkor csináltam, csak valami nem stimmel rajta – vallotta be, és megforgatta ujjai között a szenet. A könyökére támaszkodott és fordult egyet a székkel. - Mindegy. Szerintem ezt már megette a fene...
– Rajzolsz mást is? - tudakolta, miközben megpróbálta észrevétlenül kihúzni a mappát a fiú könyöke alól. – Megnézhetem?
Hablaty felemelte a karját, szabad utat engedve ezzel a másiknak, aki rögtön le is csapott a rajzokra. Tudta jól, hogy mit fog találni: viking hajókat a múzeumból, csendéleteket, sosevolt mosolyokat, sárkányokat különböző variációkban és...
– Ő ott volt tegnap – jegyezte meg Álmodozó, ahogy felmutatott egy portrét. Astrid. Astrid, Astrid, Astrid... - Tetszik neked?
– A barátnőm volt – pontosított, és érezte, ahogy valami keserű érzés lassan felkúszik a torkába. Biztos volt benne, hogy ha nem lenne a szék, kifutna alóla a lába. - Már vége. Nem számít.
– Ühüm... Mégis van róla egy rajzod. Egy... eléggé jól sikerült rajzod – mondta, és kérdőn nézett Hablatyra, aztán elnevette magát, visszatette a rajzokat és letette a mappát. – Csak viccelek, nyugi. Egyébként nagyon jól rajzolsz.
– Köszönöm – mosolygott rá, és mellkason bökte az írószerrel. - Jut eszembe, a holnapodat szabaddá tudod tenni?
– Nem rajzolhatsz le – jelentette ki határozottan, aztán megenyhült. – Miről lenne szó? Többet nem segítek pakolni, bármennyit is könyörögsz.
– El kell ugranom valahová és gondoltam, jöhetnél, ha akarsz – magyarázta, és felhúzta jobb lábát, hogy átkarolhassa, úgy hintázott a székben. - Nem muszáj.
Végül mégis beleegyezett. Megbeszélték, hogy reggel odalent találkoznak, aztán Hablaty kikísérte Álmodozót. A barna lábtörlőn ácsorgott zokniban, míg Álmodozó jó éjt kívánt neki, aztán egyik tenyerét a nyakára simította, közelebb hajolt és puhán összesimította ajkaikat. Rövid volt, paradicsom és sajtízű, és annyira bizsergető, hogy Hablaty teljesen megborzongott.
– Akkor reggel – búcsúzott a fiú, és elindult lefelé a sötét lépcsőházban.
Hablaty még percekig lehunyt szemekkel a csukott ajtónak támaszkodott, mélyeket lélegzett és elképzelte a holnapot, meg a holnaputánt és egy kicsit az az utánt.  

4 megjegyzés:

  1. Imádom, ahogy Álmodozó húzza az agyát. xD Megnézném Hablatyot szemüvegben. *.* Tiszta kocka, és még a HP-t is szereti, Fogatlan, erre ne szólj be. xD Szétnéznék a rajzai között, meg engem is lerajzolhatna, mert már kéne egy normális profilkép. Sajnálom, hogy szétmentek Astriddal (ők is ship, na), de így lehet valami Álmodozóval~ És lesz is, ha rajta múlik. :D Hablaty bamba mosolyai meg annyira aranyosak, nekem is kell egy ilyen pasi. Vagy pont ő! (Lábbal, lábatlanul, tök mindegy.)
    Azt hiszem, én sem merném bevállalni Hablaty pizzáját.
    Várom a folytatást, te nyussz.
    (És ne gyilkolj meg senkit.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hablaty szemüvegben megtekinthető amottan, Katie-nél~ Mondanám, hogy HP-sárkányok, éééérted, de a HP-t pont senki nem a sárkányok miatt szereti xD Azt hittem, térképet akarsz vele rajzoltatni xD Meeeg, majd elmagyarázza ő, hogy mit miért~ Poén lesz. (vagy nem).
      A csálé mosolyába szerelmes vagyok *-* (N-na, azt hittem, ezt már megbeszéltük... xD)
      Jó, mert neked mutattam az eredményt xD
      Én nyussz. (Ne spoilerezz már kommentben! XD)
      Nyussz~

      Törlés
  2. Hogy zabaljam szét meg össze meg vissza őket, my gods <3 Hogy lehet ez a kettő ennyire aranyos, menten ide olvadok és végem lesz egy másodperc alatt <3 Wuhh. Najó, fangörcs off.
    Szóval Hablaty. Annyira ő nekem, hogy maradéktalanul el tudom képzelni minden mozdulatát, ésss van ez a dolog, amit mutattál és ez egy olyan aprócska plusz darabkája a kirakósnak, hogy ettől csak még jobb lett nekem ez az egész, és respect, és nem nagyon tudok mást mondani.
    Daydream meg csak úgy tökéletes, olyan kis laza lett, nem akad le nagyon semmin, csak azon, hogy Hablaty mekkora kockaság már, pedighát. Szeretésvan neki is, ésss hajrá azzal a következő fejezettel ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát pediglen neked köszönhetem őket~ <3
      Áááh, Hablaty kényes téma, de örülök, hogy tetszik. Az a durva, hogy mikor hangosan olvastam magamnak alig tűntek fel az utalások, sooo... :"DD Nyááááá, köszönöm~ <3
      Na, pedig tőle aztán féltem rendesen, hogy úristen, micsinálok, mércsinálom, neeeeeheee. Nya, megint csak köszönök és mindig és mindent~ <3
      Nyussz~

      Törlés