/2.
- Szóval itt dolgozol –
summázta Álmodozó, és tekintetével követte, ahogy megkerüli a
pultot két tányérral és leül vele szemben.
A tegnapi felállás,
csak a környezet más. És most már nem teljesen idegenek
egymásnak. Pontosabban Álmodozó többet tudott Hablatyról, mint
fordítva és a fiú nem volt benne egészen biztos, hogy ez rendben
van így.
- Itt – hagyta rá, és
elé tolta a halas pitét. - Vedd úgy, hogy ajándék. A tegnapiért
cserébe.
Álmodozó szórakozottan
beleszúrta a villáját a puha tésztába, és miközben megkóstolta
a szeme sarkából figyelve Hablatyot, aki az asztalra könyökölt
és próbálta kilesni a reakcióját.
- Nem tudom, miből
gondoltad, hogy bukom a nyers halra és a sületlen tésztára –
mondta végül, zavarba hozva ezzel a másik fiút.
- Uhh, bocs.
Kezdte úgy érezni, hogy
indokolatlanul sokszor kért már bocsánatot az élete során. Nem
tehetett róla, egyszerűen csak máshogy működött, mint a
többiek, amit kiskorában még nem is érzett annyira rossznak,
leszámítva a többiek, főleg Takonypóc szekálását. Persze
ahogy egyre nagyobb lett, egyre megszokottabb volt tőle, hogy
elrontja a dolgokat és nem is haragudtak rá igazán, mert hát nem
tehetett róla, hogy esetlen.
- Hablaty, gyere csak
ide! - intette magához Gobber és csörömpölve lerakta a villáját.
- Mindjárt visszajövök
– súgta Álmodozónak, aztán felpattant és megkerülte a pultot,
hogy aztán áthajolva rajta bizalmasan közelebb hajoljon főnökéhez.
- Fiam, ismered ezt a
srácot? - kérdezte, miközben fejével óvatosan a pitét
szurkálgató felé bökött. Hablaty csak aprót bólintott. - Ha
engem kérdezel, valami nem stimmel vele. Jobb lenne, ha vigyáznál.
- Gobber...
- Hé, én csak
megígértem apádnak, hogy odafigyelek rád, ha már segítettem
neked megpuhítani a költözést illetően. Tényleg, amúgy milyen
a lakás?
Rá akarta vágni, hogy
baró, aztán rájött, hogy a kevesebb mint féligazságon úgyis
átlátna. Túl régóta és túl jól ismerte, végül is, Apa
sokszor hagyta a műhelyben, hogy lefoglalja magát a csavarokkal
vagy csőkulcsokkal míg ő dolgozik. Talán kicsit többször is a
kelleténél.
- Hát... csendes. Meg
kell szokni meg minden – habogta, és kétségbeesetten
kapaszkodott köténye szegélyébe. - Hétvégén kipakolok és
minden tök király lesz.
Gobber csak bólintott,
aztán megköszönte a reggel, elvett egy szalvétát és távozóban
integetett Hablatynak. Pedig a fiú meg akarta kérdezni, hogy van
Apa, járt-e nála tegnap miután ő eljött az utolsó dobozzal,
beszéltek-e reggel, mert tudta, hogy Apa mennyire koránkelő típus.
Sóhajtva elvette a
tányért a pultról és a mosogatóba csúsztatta. Túl korán volt
ahhoz, hogy berakja a mosogatógépet és egyébként is, egy
tányérral csak pocsékolná a vizet és az energiát. Visszasétált
inkább Álmodozóhoz, aki ronccsá böködte a halas pitét.
Legalább ezúttal nem szökött meg előle, mint legutóbb.
Leült a helyére, maga
elé húzta a tányérját, amiből már így ránézésre is jó
néhány falat hiányzott, és bizonytalanul Álmodozóra pislogott
mielőtt enni kezdett.
- Fura egy srác vagy te
– jegyezte meg, és a villával megint beletúrt tányérja
tartalmába. A halhús visszataszítóan cuppogott a tésztában.
- Azt mondod?
- Azt.
Egy egészen hosszú
percig megnyugtató csend kúszott közéjük, olyasmi, mint amit
akkor érez az ember, ha olyannal találkozik, aki igazán megérti,
anélkül, hogy bármit is mondana. Hablaty számára bizsergetően
új volt ez az érzés, és egyáltalán nem bánta volna, ha
többször lehetne része benne.
Aztán Álmodozó
hirtelen dőlt előre és mielőtt hátrébb húzódhatott volna már
be is hajolt a személyes terébe.
- Őszintén, szerintem
te bírod, hogy ennyit vagy egyedül – jelentette ki, és elemelt
némi félig megégett sült krumplit. - Viszont ez a krumpli nem is
rossz.
- Igen? És ezt miből
logikáztad ki? Hallottad, mikor arról beszélgettünk, hogy
elköltöztem – mutatott rá, és végre hátrább húzódott. - Az
még nem jelent semmit.
- Simán csak nem látszol
olyannak, mint aki annyira szereti a társasági életet. - Álmodozó
megvonta a vállát, aztán az egész tányért maga elé húzta. -
Amúgy tegnap leléphettél volna.
- Hogy?
- Tegnap. Leléphettél
volna, mikor odamentem, vagy mondhattad volna, hogy vársz valakit.
Hablaty...
Mielőtt folytathatta
volna ismét megszólalt az ajtócsengő és beszállingóztak az
első vendégek. Hablaty felpattant, magával vitte a tányérokat
is, és a pult mögül kapkodva vette fel a rendeléseket, miközben
fél kézzel igyekezet helyesen használni a pénztárgépet.
- Segíthetsz is, ha már
követsz! - szólt oda Álmodozónak, aki készült feltenni a lábát
az asztal szélére.
Ő sem hitte el igazán,
hogy kimondta, hogy ki merte mondani, csak mikor a fiú már mellette
guggolt és az alsó polcon próbált kötényt találni magának.
Futólag összemosolyogtak, aztán Hablaty a másik nyirkos és meleg
tenyerébe gyűrt néhány cetlit, amire a rendeléseket firkantotta
fel.
Együtt remek csapat
voltak, mintha mindig is ismerték volna egymást, és Álmodozóval
inkább volt az egész szórakozás, mint munka. Végeredményben nem
törtek el semmit, és alig égettek oda, vagy hagytak nyersen
valamit. Gobber persze megfeledkezett az ígéretéről (vagy nem is
vette komolyan), hogy küld oda valakit segíteni.
- Nem hittem, hogy
tényleg beállsz segíteni – vallotta be Hablaty, miközben
zavartan megvakarta a tarkóját, és barátságosan kezet nyújtott
a fiúnak. - Kösz szépen.
- Csak, hogy tisztázzuk,
nem követlek. A közelben lakom, szóval, ha úgy vesszük, te
jöttél utánam – mondta, de azért belecsapott a tenyerébe.
Nem mert volna megesküdni
rá, de mintha Álmodozó legalább olyan jól érezné magát, mint
ahogy ő is a társaságában. Felszabadultabbnak érezte magát,
mintha képes lenne a felhők fölé emelkedni és egyáltalán nem
számítana semmi.
Mikor éppen nem volt
senki az egyik étlap fölé hajolva próbáltak minél különlegesebb
fogásokat kitalálni. A legtöbbet ők se gondolták komolyan, de az
angolnás pitét Hablaty csak Álmodozó leghatározottabb
ellenzésére volt hajlandó kihúzni a listáról.
- Jó, mondjuk azt én se
bírom annyira – vallotta be, ahogy állát megütögette a
ceruzával. - Mit szólnál a jakfelfújthoz?
- Nálatok van jak? -
Álmodozó gyanakvóan felvonta a szemöldökét.
- Háát... oké, akkor
birkaburger? A bárány menő – magyarázta teljes komolysággal,
de aztán elnevette magát és a fekete hajú követte.
Felváltva írták fel a
hasonló ötleteket, aztán Hablaty egy sárkányt skiccelt a lap
sarkára, mire Álmodozó rajzolt rá egy pálcika-lovast, akire
Hablaty viking sisakot és mielőtt a szakáll felkerülhetett volna
megérkezett Gobber. Aki a kelleténél hangosabban jegyezte meg,
hogy örül ennek az újfajta barátságnak, de az ételeknek már
kevésbé és csak azzal engedte el a fiúkat, hogy semmiképp nem
próbálják ki otthon a saját ételeiket.
- Megihatnánk egy kávét
– ajánlotta Álmodozó, mikor kiléptek az utcára, és elnyomott
egy ásítást. - Persze csak, ha most nem locsolod körbe magad.
- Rendes tőled, hogy
emlékeztetsz rá – mondta Hablaty, és lenyomta az autóriasztót,
bár egyáltalán nem értette, ki vinné el az öreg tragacsát. -
Hát jó, szállj be.
Álmodozó az anyósülésre
pattant, nem csatolta be a biztonsági övet csak a kesztyűtartóval
szórakozott, míg Hablaty be nem ült mellé. Út közben nem
beszélgettek, mindenesetre a visszapillantóból tisztán látta,
hogy a fekete hajú fiú őt figyeli és ettől kicsit égni kezdett
a füle.
- Hová is megyünk
pontosan? - érdeklődött, és hátradőlt az ülésen.
Mutatóujjával az ablakra bökött és követte az elsuhanó
dolgokat.
- Tudok egy egész jó
helyet. Mondjuk olyan törzshely -féle, nem tudom...
- Ó, szóval bemutatsz a
többi hibbantnak! - Álmodozó megvilágosultan bólogatott, de
olyan hirtelen fagyott le, hogy keze csikorogva csúszott le az
üvegről. - Akkor mi most barátok vagyunk?
- Úgy néz ki –
bólintott rá, és sóhajtva beparkolt két autó közé.
A hely belülről
tágasabb volt, mint elsőre látszott. Fából készült nehéz
székek és asztalok, a magas mennyezeten kovácsoltvas csillár
gyertyákkal, a kőfalakon körös-körül sárkányos szőttesek,
egy távoli kandallóban ropogott a tűz és egy szakállas férfi
éppen a poharakat törölgette egy magas, pajzsokból rakott pult
mögött.
Hablaty szinte kiolvasta
a másik tekintetéből a gondolatait, miszerint kockák közé hozta
őt. Pedig, ha Álmodozó tudta volna, hogy itt töltötte a fél
életét miközben úgy próbált beilleszkedni, hogy sokáig még ez
a különc társaság is kidobta magából.
- Kellemes – nyugtázta
a fiú, és megeresztett egy mosolyt újdonsült barátja felé. -
Azt mondod, itt szoktatok bandázni?
-Nem! Vagyis hát, én
nem szoktam bandázni – tiltakozott azonnal. - Na jó, keress egy
szabad asztalt, addig hozok kávét.
- Én feketén kérem! -
kiáltott utána Álmodozó, és megindult egy asztal felé. A lapját
pohár- és égésnyomok borították, a szomszédos asztal pedig
több mint hangos volt, de bőven megtette.
Hablaty gyakorlott
mozdulattal került meg három asztalt, adta le a rendelést és
kacsázott vissza a helyükre. Sosem vallotta volna be igazán, de
főleg a kávé is a magány miatt járt ide. Mert észrevétlenül
elbújhatott a világ elől és belefojthatta minden búját, baját
egy remek kávéba, sőt még olvashatott is anélkül, hogy
rászóltak volna. Gimnazista korában még a háziját is
szívesebben írta meg itt, ahol megszabadulhatott Apa elvárásainak
gondolatától.
- Legközelebb elviszlek
az én törzshelyemre – mondta Álmodozó és ujjait a bögre köré
kulcsolta. Még mindig a falakat és a díszletet figyelte, aztán
összeakadt a tekintetük. - Mi az?
- Nem hittem, hogy
ennyire tetszeni fog – ismerte be, és a kávéjába temetkezett. -
Azt hittem, valami olyasmit mondasz majd, hogy fantasy-fejű vagy
kocka vagyok.
- Szerintem kocka vagy,
ha ettől jobbat alszol.
Hablaty éppen
visszavágott volna, mikor ismerős hahota csapta meg a fülét a
másik asztal felől. Olyan hévvel kapta oda a fejét, hogy
megrántotta a nyakát, és még a kávéja is kilöttyent.
- Tudtam, hogy szét
fogod locsolni – jegyezte meg Álmodozó kajánul, de Hablaty
leintette.
Nem is értette, miért
jöttek ide, ha már előre megérezte, hogy rossz ötlet.
Mindenesetre a szomszéd asztalnál ott ültek Takonypóc, az ikrek,
még Halvér is Bütyökkel és Astrid. A lány éppen olyan csinos
volt, mint mikor legutoljára látta, a szokásos kapucsínójába
mélyedt és próbálta ignorálni Takonypóc közeledési
kísérleteit.
- Ugyan már, Astrid! Te
is láthatod, hogy most, hogy Hablaty nincs a képben semmi nem
állhat szerelmünk útjába – erősködött a fiú, és Hablatyot
még így is valami furcsa elégtétellel töltötte el, mikor a lány
gyomorszájon könyökölte Takonypócot.
- Nem szép dolog
hallgatózni – suttogta Álmodozó közvetlenül a fülébe, mire
megugrott ültében.
- Nem, de ők a barátaim.
Vagyis... mondhatni, ők.
- Nem mész oda?
- Most veled vagyok –
jelentette ki úgy, mintha magától értetődne, hogy ilyenkor nem
foglalkozik másokkal. Senkivel.
Egy pillanatra mintha
elkapta volna Astrid pillantását, ezért gyorsan leszegte a fejét
és úgy tett, mint aki igazából ott sincs. Felpislogott Álmodozóra
a bögréje fölül, próbálta a tekintetével meggyőzni, hogy
menjenek onnan, és az már nyitotta volna a száját, mikor valaki a
nevét kiáltotta és a másik asztaltól egy kéz lendült a
magasba.
- Ha oda akarsz menni,
csak rajta. Megvárlak itt – mondta Álmodozó, és fejével a
többiek felé intett. - Vagy nem.
- Nem vagyok benne
teljesen biztos, hogy ez egy nem egy őrült ötlet – motyogta
Hablaty, de azért megemelkedett ültéből.
Végül nem volt rá
szükség, hogy odamenjen, Takonypóc feltérdelt a székére és úgy
pislogott egy ideig Hablatyra. Aztán megköszörülte a torkát, és
rákezdte:
- Hagyjátok, srácok!
Hablaty most már túlságosan menőnek hiszi magát ahhoz, hogy
velünk lógjon. Tudjátok, új lakás, kocsi...
És ekkor hasított belé
a gondolat, hogy igazából csak a tegnap estéért haragudott rá,
és most próbált bosszút állni. Eléggé kicsinyesen.
- Lehet, hogy ezt nem
kéne – jegyezte meg Halvér, és riadtan pislogott Hablaty felé,
aki csak összeszorított szájjal hallgatott.
- Peeeeeersze, nézd csak
meg! Nem véletlenül jött pont ide a barátjával! Biztos hencegni
akar vele - Olyan hangsúllyal ejtette a szavakat, hogy Hablaty
felkapta rá a fejét.
Riadt döbbenettel meredt
Álmodozóra, aki csak egy tétova pillanatig nézett a szemébe,
aztán már lendült is. Egyik kezével a széktámlába
kapaszkodott, ahogy előre lépett és lendítette az öklét. Aztán
Takonypóc alól kicsúszott a szék és csattanva landolt a döngölt
padlón.
Hablaty még látta,
ahogy Bütyök a szája elé kapja a kezét, de Álmodozó hamar
elkapta a karját és szinte kilökte a fűtött helyiségből. Hogy
aztán a hűvös késődélutáni levegő megcsípje az arcát és
kissé lenyugtassa mindkettejüket.
- Jól vagy? - kérdezte
azonnal Álmodozó, és háttal a téglafalnak lökte. - Miért nem
védted meg magad?
- Nem számít –
tátogta, és elfordította a pillantását.
Voltak idők, mikor ő
sokkal soványabb és kisebb volt a többieknél, és tökéletes
célpontot nyújtott az olyanoknak, mint Takonypóc. Apa pedig már
akkor is túlságosan elfoglalt volt, hogy vele foglalkozzon, arról
nem is beszélve, hogy mindig azt mondta, hogy egy fiúnak meg kell
tanulnia verekedni. Hiába nem akarta. És éppen ezért döntötte
el, hogy nem fog verekedni, nem fogja hagyni, hogy provokálják.
- Szép kis barátok...
- Sajnálom. Ezt nem pont
így terveztem – mondta Hablaty, és ellökte magát a faltól.
Zsebre dugta a kezeit, és megmarkolta a kulcsait. - Azt hiszem, jobb
lesz, ha most hazamegyek.
- Holnap? - kérdezett rá
a fekete hajú fiú.
- Lehet róla szó.
- Akkor holnap – hagyta
rá, és felemelte a kezét.
Hablaty belecsapott a
tenyerébe (úgy látszik, ez hivatalos köszönéssé vált náluk),
és még a kocsiból figyelte, ahogy Álmodozó eltűnik egy sarkon.
A tenyerébe temette az arcát, hosszan kifújta a levegőt és még
percekig járatta üresben a motort.
- Megjöttem! - Mielőtt
átgondolhatta volna kicsúszott a száján, és úgy érezte,
igencsak át kell még gondolnia valamikor az egyedül élés
fogalmát.
Elhitte, hogy idővel
majd más lesz, hogy megszokja az egyedüllétet. Alapból úgy
indult neki az egész költözésnek, hogy gyakorlatilag eddig is
egyedül volt. Leszámítva a közös vacsorákat és a minimális
kommunikációt.
Ahogy bemászott a zuhany
alá rájött, hogy éppen az hiányzott neki, hogy valaki más is
nyomot hagyjon a lakásban. Amúgy is világ életében egyedül
volt, hirtelen mégis jóval magányosabb lett mint korábban.
Leszámítva Álmodozót, aki hirtelen ott termett és a barátja
lett. És, aki megvédte délután.
Belebújt a pólójába,
próbálta a törölközőjével megtörölni a haját és behajolt a
párás tükör elé. Megdörzsölte az arcát, és megállapította,
hogy nem ártana megborotválkoznia. Viszont fogalma sem volt róla,
hogy melyik dobozba tette a borotváját. Végül úgy döntött,
ráér holnapig.
Komótosan felmászott az
ágyába, megint elővette a laptopját és furcsán mosolyoghatnékja
támadt attól, hogy Álmodozó bejelölte Facebookon. Visszajelölt,
csak úgy kíváncsiságból átgörgette az adatlapját, jéé,
mindketten huszonkét évesek, aztán a monitor fölött a sötét
szobára hunyorgott és chatben megírta neki a címét. Csak remélni
merte, hogy Álmodozó majd megérti a célzást, és nem csak
megbonyolította magának a dolgokat.
Angolnás pite... ebbe nem akarok belegondolni, amúgy sem ugrálok a halért, szóval egyet értek Fogatlannal, hogy azt ki kell húzni a listából. xD (Nekem Fogatlan marad.) És Hablaty a főzőtehetségét Valkától örökölte, nem akarok belegondolni, mi történik, ha magára főz. xD (na jó, az él félig nyers halrudacskámtól rosszabb nem lehet. esetleg szenes halrudacska)
VálaszTörlésIgen, nekem még mindig nem esett le, miért szakítottak Hicstridék, szóval az elkövetkezendőkben felhomályosíthatsz~ Valahogy mindenki Takonyócot veri, nem is értem, miért... xD De első sorból nézem, mert ráfér, hogy valaki helyre tegye.
Borostás Hablaty. *.* Neki még az is jól áll. x3
Na jó, nem lopom tovább az egyetem netét (találtam egy jó kis kuckót a lépcső alatt), mert dolgom van, magácskának meg tessék írni a folytatást és adni a Hablatyából, mert nagy terveim vannak vele. :3
Angolnás pite bizonyítottam nem tartozik a világ legfinomabb ételei közé xD Ha a ficről beszélek én is annak hívom (arról nem is beszélve, hogy már háromszor írtam annak), csak ugye emberként furán venné ki magát a dolog. Pont ez az, hogy nem főz magára. xDD
TörlésElvileg másoknak se, szóval büszke vagyok rám. xD Moondjuk szerintem hamar le fog esni.Áh, nekünk VIP jegyünk van rá.
Neki valahogy minden rohadt jól áll. *--*
Úúúúú, akkor most te vagy Harry Potter! :33
Írom, írom~ És nem! Hablaty az enyém, keressél magadnak! xDD
Köszönöm, hogy írtál, nyussz~ <3