Open your eyes and see~

/2. 

- Szóval itt dolgozol – summázta Álmodozó, és tekintetével követte, ahogy megkerüli a pultot két tányérral és leül vele szemben.

A tegnapi felállás, csak a környezet más. És most már nem teljesen idegenek egymásnak. Pontosabban Álmodozó többet tudott Hablatyról, mint fordítva és a fiú nem volt benne egészen biztos, hogy ez rendben van így.

- Itt – hagyta rá, és elé tolta a halas pitét. - Vedd úgy, hogy ajándék. A tegnapiért cserébe.

Álmodozó szórakozottan beleszúrta a villáját a puha tésztába, és miközben megkóstolta a szeme sarkából figyelve Hablatyot, aki az asztalra könyökölt és próbálta kilesni a reakcióját.

- Nem tudom, miből gondoltad, hogy bukom a nyers halra és a sületlen tésztára – mondta végül, zavarba hozva ezzel a másik fiút.

- Uhh, bocs.

Kezdte úgy érezni, hogy indokolatlanul sokszor kért már bocsánatot az élete során. Nem tehetett róla, egyszerűen csak máshogy működött, mint a többiek, amit kiskorában még nem is érzett annyira rossznak, leszámítva a többiek, főleg Takonypóc szekálását. Persze ahogy egyre nagyobb lett, egyre megszokottabb volt tőle, hogy elrontja a dolgokat és nem is haragudtak rá igazán, mert hát nem tehetett róla, hogy esetlen.

- Hablaty, gyere csak ide! - intette magához Gobber és csörömpölve lerakta a villáját.

- Mindjárt visszajövök – súgta Álmodozónak, aztán felpattant és megkerülte a pultot, hogy aztán áthajolva rajta bizalmasan közelebb hajoljon főnökéhez.

- Fiam, ismered ezt a srácot? - kérdezte, miközben fejével óvatosan a pitét szurkálgató felé bökött. Hablaty csak aprót bólintott. - Ha engem kérdezel, valami nem stimmel vele. Jobb lenne, ha vigyáznál.

- Gobber...

- Hé, én csak megígértem apádnak, hogy odafigyelek rád, ha már segítettem neked megpuhítani a költözést illetően. Tényleg, amúgy milyen a lakás?

Rá akarta vágni, hogy baró, aztán rájött, hogy a kevesebb mint féligazságon úgyis átlátna. Túl régóta és túl jól ismerte, végül is, Apa sokszor hagyta a műhelyben, hogy lefoglalja magát a csavarokkal vagy csőkulcsokkal míg ő dolgozik. Talán kicsit többször is a kelleténél.

- Hát... csendes. Meg kell szokni meg minden – habogta, és kétségbeesetten kapaszkodott köténye szegélyébe. - Hétvégén kipakolok és minden tök király lesz.

Gobber csak bólintott, aztán megköszönte a reggel, elvett egy szalvétát és távozóban integetett Hablatynak. Pedig a fiú meg akarta kérdezni, hogy van Apa, járt-e nála tegnap miután ő eljött az utolsó dobozzal, beszéltek-e reggel, mert tudta, hogy Apa mennyire koránkelő típus.

Sóhajtva elvette a tányért a pultról és a mosogatóba csúsztatta. Túl korán volt ahhoz, hogy berakja a mosogatógépet és egyébként is, egy tányérral csak pocsékolná a vizet és az energiát. Visszasétált inkább Álmodozóhoz, aki ronccsá böködte a halas pitét. Legalább ezúttal nem szökött meg előle, mint legutóbb.

Leült a helyére, maga elé húzta a tányérját, amiből már így ránézésre is jó néhány falat hiányzott, és bizonytalanul Álmodozóra pislogott mielőtt enni kezdett.

- Fura egy srác vagy te – jegyezte meg, és a villával megint beletúrt tányérja tartalmába. A halhús visszataszítóan cuppogott a tésztában.

- Azt mondod?

- Azt.

Egy egészen hosszú percig megnyugtató csend kúszott közéjük, olyasmi, mint amit akkor érez az ember, ha olyannal találkozik, aki igazán megérti, anélkül, hogy bármit is mondana. Hablaty számára bizsergetően új volt ez az érzés, és egyáltalán nem bánta volna, ha többször lehetne része benne.

Aztán Álmodozó hirtelen dőlt előre és mielőtt hátrébb húzódhatott volna már be is hajolt a személyes terébe.

- Őszintén, szerintem te bírod, hogy ennyit vagy egyedül – jelentette ki, és elemelt némi félig megégett sült krumplit. - Viszont ez a krumpli nem is rossz.

- Igen? És ezt miből logikáztad ki? Hallottad, mikor arról beszélgettünk, hogy elköltöztem – mutatott rá, és végre hátrább húzódott. - Az még nem jelent semmit.

- Simán csak nem látszol olyannak, mint aki annyira szereti a társasági életet. - Álmodozó megvonta a vállát, aztán az egész tányért maga elé húzta. - Amúgy tegnap leléphettél volna.

- Hogy?

- Tegnap. Leléphettél volna, mikor odamentem, vagy mondhattad volna, hogy vársz valakit. Hablaty...

Mielőtt folytathatta volna ismét megszólalt az ajtócsengő és beszállingóztak az első vendégek. Hablaty felpattant, magával vitte a tányérokat is, és a pult mögül kapkodva vette fel a rendeléseket, miközben fél kézzel igyekezet helyesen használni a pénztárgépet.

- Segíthetsz is, ha már követsz! - szólt oda Álmodozónak, aki készült feltenni a lábát az asztal szélére.

Ő sem hitte el igazán, hogy kimondta, hogy ki merte mondani, csak mikor a fiú már mellette guggolt és az alsó polcon próbált kötényt találni magának. Futólag összemosolyogtak, aztán Hablaty a másik nyirkos és meleg tenyerébe gyűrt néhány cetlit, amire a rendeléseket firkantotta fel.

Együtt remek csapat voltak, mintha mindig is ismerték volna egymást, és Álmodozóval inkább volt az egész szórakozás, mint munka. Végeredményben nem törtek el semmit, és alig égettek oda, vagy hagytak nyersen valamit. Gobber persze megfeledkezett az ígéretéről (vagy nem is vette komolyan), hogy küld oda valakit segíteni.

- Nem hittem, hogy tényleg beállsz segíteni – vallotta be Hablaty, miközben zavartan megvakarta a tarkóját, és barátságosan kezet nyújtott a fiúnak. - Kösz szépen.

- Csak, hogy tisztázzuk, nem követlek. A közelben lakom, szóval, ha úgy vesszük, te jöttél utánam – mondta, de azért belecsapott a tenyerébe.

Nem mert volna megesküdni rá, de mintha Álmodozó legalább olyan jól érezné magát, mint ahogy ő is a társaságában. Felszabadultabbnak érezte magát, mintha képes lenne a felhők fölé emelkedni és egyáltalán nem számítana semmi.

Mikor éppen nem volt senki az egyik étlap fölé hajolva próbáltak minél különlegesebb fogásokat kitalálni. A legtöbbet ők se gondolták komolyan, de az angolnás pitét Hablaty csak Álmodozó leghatározottabb ellenzésére volt hajlandó kihúzni a listáról.

- Jó, mondjuk azt én se bírom annyira – vallotta be, ahogy állát megütögette a ceruzával. - Mit szólnál a jakfelfújthoz?

- Nálatok van jak? - Álmodozó gyanakvóan felvonta a szemöldökét.

- Háát... oké, akkor birkaburger? A bárány menő – magyarázta teljes komolysággal, de aztán elnevette magát és a fekete hajú követte.

Felváltva írták fel a hasonló ötleteket, aztán Hablaty egy sárkányt skiccelt a lap sarkára, mire Álmodozó rajzolt rá egy pálcika-lovast, akire Hablaty viking sisakot és mielőtt a szakáll felkerülhetett volna megérkezett Gobber. Aki a kelleténél hangosabban jegyezte meg, hogy örül ennek az újfajta barátságnak, de az ételeknek már kevésbé és csak azzal engedte el a fiúkat, hogy semmiképp nem próbálják ki otthon a saját ételeiket.

- Megihatnánk egy kávét – ajánlotta Álmodozó, mikor kiléptek az utcára, és elnyomott egy ásítást. - Persze csak, ha most nem locsolod körbe magad.

- Rendes tőled, hogy emlékeztetsz rá – mondta Hablaty, és lenyomta az autóriasztót, bár egyáltalán nem értette, ki vinné el az öreg tragacsát. - Hát jó, szállj be.

Álmodozó az anyósülésre pattant, nem csatolta be a biztonsági övet csak a kesztyűtartóval szórakozott, míg Hablaty be nem ült mellé. Út közben nem beszélgettek, mindenesetre a visszapillantóból tisztán látta, hogy a fekete hajú fiú őt figyeli és ettől kicsit égni kezdett a füle.

- Hová is megyünk pontosan? - érdeklődött, és hátradőlt az ülésen. Mutatóujjával az ablakra bökött és követte az elsuhanó dolgokat.

- Tudok egy egész jó helyet. Mondjuk olyan törzshely -féle, nem tudom...

- Ó, szóval bemutatsz a többi hibbantnak! - Álmodozó megvilágosultan bólogatott, de olyan hirtelen fagyott le, hogy keze csikorogva csúszott le az üvegről. - Akkor mi most barátok vagyunk?

- Úgy néz ki – bólintott rá, és sóhajtva beparkolt két autó közé.

A hely belülről tágasabb volt, mint elsőre látszott. Fából készült nehéz székek és asztalok, a magas mennyezeten kovácsoltvas csillár gyertyákkal, a kőfalakon körös-körül sárkányos szőttesek, egy távoli kandallóban ropogott a tűz és egy szakállas férfi éppen a poharakat törölgette egy magas, pajzsokból rakott pult mögött.

Hablaty szinte kiolvasta a másik tekintetéből a gondolatait, miszerint kockák közé hozta őt. Pedig, ha Álmodozó tudta volna, hogy itt töltötte a fél életét miközben úgy próbált beilleszkedni, hogy sokáig még ez a különc társaság is kidobta magából.

- Kellemes – nyugtázta a fiú, és megeresztett egy mosolyt újdonsült barátja felé. - Azt mondod, itt szoktatok bandázni?

-Nem! Vagyis hát, én nem szoktam bandázni – tiltakozott azonnal. - Na jó, keress egy szabad asztalt, addig hozok kávét.

- Én feketén kérem! - kiáltott utána Álmodozó, és megindult egy asztal felé. A lapját pohár- és égésnyomok borították, a szomszédos asztal pedig több mint hangos volt, de bőven megtette.

Hablaty gyakorlott mozdulattal került meg három asztalt, adta le a rendelést és kacsázott vissza a helyükre. Sosem vallotta volna be igazán, de főleg a kávé is a magány miatt járt ide. Mert észrevétlenül elbújhatott a világ elől és belefojthatta minden búját, baját egy remek kávéba, sőt még olvashatott is anélkül, hogy rászóltak volna. Gimnazista korában még a háziját is szívesebben írta meg itt, ahol megszabadulhatott Apa elvárásainak gondolatától.

- Legközelebb elviszlek az én törzshelyemre – mondta Álmodozó és ujjait a bögre köré kulcsolta. Még mindig a falakat és a díszletet figyelte, aztán összeakadt a tekintetük. - Mi az?

- Nem hittem, hogy ennyire tetszeni fog – ismerte be, és a kávéjába temetkezett. - Azt hittem, valami olyasmit mondasz majd, hogy fantasy-fejű vagy kocka vagyok.

- Szerintem kocka vagy, ha ettől jobbat alszol.

Hablaty éppen visszavágott volna, mikor ismerős hahota csapta meg a fülét a másik asztal felől. Olyan hévvel kapta oda a fejét, hogy megrántotta a nyakát, és még a kávéja is kilöttyent.

- Tudtam, hogy szét fogod locsolni – jegyezte meg Álmodozó kajánul, de Hablaty leintette.

Nem is értette, miért jöttek ide, ha már előre megérezte, hogy rossz ötlet. Mindenesetre a szomszéd asztalnál ott ültek Takonypóc, az ikrek, még Halvér is Bütyökkel és Astrid. A lány éppen olyan csinos volt, mint mikor legutoljára látta, a szokásos kapucsínójába mélyedt és próbálta ignorálni Takonypóc közeledési kísérleteit.

- Ugyan már, Astrid! Te is láthatod, hogy most, hogy Hablaty nincs a képben semmi nem állhat szerelmünk útjába – erősködött a fiú, és Hablatyot még így is valami furcsa elégtétellel töltötte el, mikor a lány gyomorszájon könyökölte Takonypócot.

- Nem szép dolog hallgatózni – suttogta Álmodozó közvetlenül a fülébe, mire megugrott ültében.

- Nem, de ők a barátaim. Vagyis... mondhatni, ők.

- Nem mész oda?

- Most veled vagyok – jelentette ki úgy, mintha magától értetődne, hogy ilyenkor nem foglalkozik másokkal. Senkivel.

Egy pillanatra mintha elkapta volna Astrid pillantását, ezért gyorsan leszegte a fejét és úgy tett, mint aki igazából ott sincs. Felpislogott Álmodozóra a bögréje fölül, próbálta a tekintetével meggyőzni, hogy menjenek onnan, és az már nyitotta volna a száját, mikor valaki a nevét kiáltotta és a másik asztaltól egy kéz lendült a magasba.

- Ha oda akarsz menni, csak rajta. Megvárlak itt – mondta Álmodozó, és fejével a többiek felé intett. - Vagy nem.

- Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez egy nem egy őrült ötlet – motyogta Hablaty, de azért megemelkedett ültéből.

Végül nem volt rá szükség, hogy odamenjen, Takonypóc feltérdelt a székére és úgy pislogott egy ideig Hablatyra. Aztán megköszörülte a torkát, és rákezdte:

- Hagyjátok, srácok! Hablaty most már túlságosan menőnek hiszi magát ahhoz, hogy velünk lógjon. Tudjátok, új lakás, kocsi...

És ekkor hasított belé a gondolat, hogy igazából csak a tegnap estéért haragudott rá, és most próbált bosszút állni. Eléggé kicsinyesen.

- Lehet, hogy ezt nem kéne – jegyezte meg Halvér, és riadtan pislogott Hablaty felé, aki csak összeszorított szájjal hallgatott.

- Peeeeeersze, nézd csak meg! Nem véletlenül jött pont ide a barátjával! Biztos hencegni akar vele - Olyan hangsúllyal ejtette a szavakat, hogy Hablaty felkapta rá a fejét.

Riadt döbbenettel meredt Álmodozóra, aki csak egy tétova pillanatig nézett a szemébe, aztán már lendült is. Egyik kezével a széktámlába kapaszkodott, ahogy előre lépett és lendítette az öklét. Aztán Takonypóc alól kicsúszott a szék és csattanva landolt a döngölt padlón.

Hablaty még látta, ahogy Bütyök a szája elé kapja a kezét, de Álmodozó hamar elkapta a karját és szinte kilökte a fűtött helyiségből. Hogy aztán a hűvös késődélutáni levegő megcsípje az arcát és kissé lenyugtassa mindkettejüket.

- Jól vagy? - kérdezte azonnal Álmodozó, és háttal a téglafalnak lökte. - Miért nem védted meg magad?

- Nem számít – tátogta, és elfordította a pillantását.

Voltak idők, mikor ő sokkal soványabb és kisebb volt a többieknél, és tökéletes célpontot nyújtott az olyanoknak, mint Takonypóc. Apa pedig már akkor is túlságosan elfoglalt volt, hogy vele foglalkozzon, arról nem is beszélve, hogy mindig azt mondta, hogy egy fiúnak meg kell tanulnia verekedni. Hiába nem akarta. És éppen ezért döntötte el, hogy nem fog verekedni, nem fogja hagyni, hogy provokálják.

- Szép kis barátok...

- Sajnálom. Ezt nem pont így terveztem – mondta Hablaty, és ellökte magát a faltól. Zsebre dugta a kezeit, és megmarkolta a kulcsait. - Azt hiszem, jobb lesz, ha most hazamegyek.

- Holnap? - kérdezett rá a fekete hajú fiú.

- Lehet róla szó.

- Akkor holnap – hagyta rá, és felemelte a kezét.

Hablaty belecsapott a tenyerébe (úgy látszik, ez hivatalos köszönéssé vált náluk), és még a kocsiból figyelte, ahogy Álmodozó eltűnik egy sarkon. A tenyerébe temette az arcát, hosszan kifújta a levegőt és még percekig járatta üresben a motort.

- Megjöttem! - Mielőtt átgondolhatta volna kicsúszott a száján, és úgy érezte, igencsak át kell még gondolnia valamikor az egyedül élés fogalmát.

Elhitte, hogy idővel majd más lesz, hogy megszokja az egyedüllétet. Alapból úgy indult neki az egész költözésnek, hogy gyakorlatilag eddig is egyedül volt. Leszámítva a közös vacsorákat és a minimális kommunikációt.

Ahogy bemászott a zuhany alá rájött, hogy éppen az hiányzott neki, hogy valaki más is nyomot hagyjon a lakásban. Amúgy is világ életében egyedül volt, hirtelen mégis jóval magányosabb lett mint korábban. Leszámítva Álmodozót, aki hirtelen ott termett és a barátja lett. És, aki megvédte délután.

Belebújt a pólójába, próbálta a törölközőjével megtörölni a haját és behajolt a párás tükör elé. Megdörzsölte az arcát, és megállapította, hogy nem ártana megborotválkoznia. Viszont fogalma sem volt róla, hogy melyik dobozba tette a borotváját. Végül úgy döntött, ráér holnapig.

Komótosan felmászott az ágyába, megint elővette a laptopját és furcsán mosolyoghatnékja támadt attól, hogy Álmodozó bejelölte Facebookon. Visszajelölt, csak úgy kíváncsiságból átgörgette az adatlapját, jéé, mindketten huszonkét évesek, aztán a monitor fölött a sötét szobára hunyorgott és chatben megírta neki a címét. Csak remélni merte, hogy Álmodozó majd megérti a célzást, és nem csak megbonyolította magának a dolgokat.