/1.
How to train your dragon - Toothcup (ember!Toothless/Hiccup) modern au. Nagyon.
{...csak átadja magát a
zenének és futólag belepislogott az anyósülésen pihenő
kartondobozba. Könyvek, egy kék plüss-sárkány, a rajzmappája,
egy ceruzakészlet és egy kopottas fényképalbum. A laptopja hátra
kényszerült a fényképezővel együtt.}
Ajánlás: Katie-nek~
Hablaty úgy döntött,
inkább nem érdekli a kinti világ, az elsuhanó fák, a lassan
leereszkedő köd vagy az a rengeteg moha, csak átadja magát a
zenének és futólag belepislogott az anyósülésen pihenő
kartondobozba. Könyvek, egy kék plüss-sárkány, a rajzmappája,
egy ceruzakészlet és egy kopottas fényképalbum. A laptopja hátra
kényszerült a fényképezővel együtt.
Csak nemrég költözött
el otthonról, mert úgy érezte, Apának van elég dolga anélkül
is, hogy rá kelljen figyelnie. Persze, tudta jól, hogy
mindkettejüknek nehéz lesz egyedül, de a barátja megígérte,
hogy néha azért oda fog figyelni rá, és ez némileg megnyugtatta.
És jócskán előre lendítette mikor lakást keresett magának és
talált egy kicsi, ám annál praktikusabb garzont.
Először a barátnőjével,
Astriddal terveztek összeköltözni, de aztán szakítottak, és
ugrott a nagyobb lakás gondolata, ahogy a jövőtervezés is elakadt
azon a ponton, hogy egyetem után.
Az új lakás tényleg
kicsi volt, és mindössze egy órányira a régi otthonától, mégis
tudta értékelni az olyan dolgokat, mint az ágy alatt berendezett
kis olvasósarkot, ahová már korábban Apával bepakolták a
legtöbb könyvét. A vállával lökte be az ajtót, a dobozt a
konyhapultra tette, a laptopot fellendítette az ágyra.
Elhúzta a függönyöket,
és beengedett némi friss levegőt, lerúgta a cipőit és a
telefonjáról rakott be valami indie zenét, míg a pultba épített
hűtőből előhalászott némi paradicsomot és vajat, a
kenyértartóból szeletelt kenyeret.
Alig, hogy megkente a
szendvicsét a fekete okostelefon bejövő hívást jelzett és kis
híján leesett az asztalról.
- Mondjad, Takonypóc. És
előre jelezném, hogy ki vagy hangosítva – mondta, és nekifogott
felszeletelni a paradicsomot.
Takonypócot körülbelül
óvodás kora óta ismerte, és bár nem rajongott érte, ahogy a
ráaggatott becenév is jelezte (már nem tudta volna megmondani a
fiú valódi keresztnevét), mindig sikerült baráti helyzetekbe
bonyolódniuk. Hablaty sem értette, hogy miért, vagy hogyan, de így
volt már a kezdetek óta, és tudta, hogy nem fogja tudni soha
levakarni a másikat.
- Hallod, buli lesz az
ikreknél! - kiabálta a túloldalról. - És persze az én
befolyásomnak köszönhetően mindketten részt vehetünk rajta.
Tudod, elit cucc.
- Miből gondolod, hogy
én ott akarok lenni?
- Ugyan már, tudom, hogy
mennyire kész vagy Astrid miatt meg minden, de hidd el, öregem, nem
ér annyit a csaj.
- Figyelj, nem hiszem,
hogy ez... - kezdte Hablaty, de nem látta értelmét befejezni,
inkább lenyalta ujjairól a paradicsomlevet. - Csak egyszerűen ne.
- Értem én, hogy
legszívesebben otthon ülnél Halvérrel és együtt izgulnátok
végig a NatGeo adásait, de ez még mindig nem menő.
- Én sosem csináltam
ilyet, Takonypóc – ütközött meg Hablaty, és keresett egy
tányért valamelyik pult alatti dobozban, amire még ő írta rá
azokkal a szálkás betűivel, hogy törékeny. - Most költöztem
be. Még ki kell pakolnom.
Sóhajtva az egyetlen
konyhaszekrénynek dőlt és megdörzsölte a halántékát.
Értékelte a barátait (Takonypócot kicsit kevésbé, mint a
többieket), de tényleg fáradt volt, ráadásul semmi kedve nem
volt Astriddal találkozni vagy a többiek sajnálkozását, esetleg
tanácsait hallgatni. Tisztában volt az érzéseivel, azzal, hogy
végül miért szakítottak és bár egyáltalán nem haraggal váltak
el, mégis szüksége volt egy bizonyos nyugis időszakra. Ami nála
abból állt, hogy letöltött két évadnyi Trónok Harcát és
éjszakai maratont tartott, vagy egy elég vastag könyvvel
behúzódott a sarokba. Persze, most már, hogy saját lakása volt
ott olvasott alol szeretett volna, de azért mégis...
- Figyelsz rám, Hablaty?
- kérdezte Takonypóc már ki tudja, hanyadjára.
- Bocs, nem figyeltem.
Mit is mondtál?
- Látod, tudtam, hogy
megint nem figyelsz rám! Csak azt mondtam, hogy ha eljössz,
szerzünk neked csajt a srácokkal. Nem bánod meg, na!
- Hát... majd talán
máskor. Azért köszi – hadarta Hablaty, és felkapta a
telefonját. - Most leteszlek. Szia, Takonypóc!
Mielőtt a fiú bármit
reagálhatott volna kinyomta a telefont és a zsebébe csúsztatta.
Már jóval korábban eldöntötte, hogy nem vele fogja megbeszélni,
hogy mennyire nincs szüksége barátnőre. Amúgy sem értené meg,
ráadásul biztos volt benne, hogy hónapokig húzná vele, amit
pláne el akart kerülni.
Komótosan felpakolta a
szendvicsét és elfoglalta az íróasztalt. Felkattintotta a
villanyt, megdöntötte az asztallapot és keresett egy tiszta lapot
valahonnan a lába melletti táskából. Ugyan abban voltak a
ceruzái, ecsetei, a szenek és a sokat megélt vázlatfüzet.
Megeskette magát, hogy igenis ki fog pakolni, de majd csak a
hétvégén. Helyette rajzolt, elkezdett egy sárkányt, de túl
fáradt volt ahhoz, hogy befejezze. Amúgy is, még magához képest
is gyengének érezte a csupa fekete rajzot, úgy festett mint egy
paca a lap közepén, ráadásul a farka is aszimmetrikusra
sikeredett, így inkább kiradírozott belőle, amitől csak maszatos
lett a lap.
A mohaszínű órát még
tegnap, mikor a legtöbb holmiját áthozták Apával gondosan
kirakta, és most lustán pislogott a mutatókra. Végül is még
simán odaérhet...
Aztán arra gondolt, hogy
úgyis csak leöntenék valamivel, találkozna Astriddal, levegőnek
néznék, mint általában vagy ki tudja, mi történne és talán
jobb is, ha otthon marad. De mégis... Lehet, hogy nem lesz semmi
baj, esetlen jól is érezné magát és szerezhetne új ismerősöket.
Persze, ezt ő sem gondolta komolyan, egyszerűen nem illett össze a
személyiségével.
És végül mégis
felavatta a zuhanyt, belebújt egy bő pólóba és farmerba, aztán
a zsebébe tömte a kulcsait és a telefonját, lekapcsolta a lámpát
és becsukta maga mögött az ajtót.
Még az utcán is azon
gondolkozott, hogy mennyivel járna jobban, ha visszafordulna. Aztán
azon, hogy így az ősz derekán nem ártott volna egy kabát vagy
egy pulcsi, de ha már elindult nem volt hajlandó visszafordulni.
Főleg, hogy több mint valószínű, otthon ragadt volna.
Úgy döntött, nem ül
autóba, inkább összehúzta magát és sietős léptekkel szelte át
a csendes utcákat. Közben kikereste a telefonjából Halvér
számát. Ha a fiú is ott lesz, nem lesz semmi gond, mert vele még
mindig egész jól el tudott beszélgetni, igaz, csak ha Gyűrűk
Uráról, Trónok Harcáról, Harry Potterről vagy bármilyen
játékról, ami futott a gépén volt szó. Negyedjére csengett ki,
mire felvette.
- Szia, Halvér, gyors
leszek. Izé, te is jössz az ikrek bulijára? - kérdezte kapkodva,
és kicsit lassított néhány kirakat előtt.
- Nem tudok róla, hogy
bulit rendeznének – felelte Halvér, és megköszörülte a
torkát. - Tudod, Bütyök és én...
- Oké, értem. Bocs a
zavarásért – mondta, és gondterhelt sóhaj kíséretében
letette.
És olyan gyorsan esett
le neki az egész, hogy még haragudni is elfelejtett. Ha Halvér nem
tudott valamiről, akkor az lényegében nem is létezett. Szóval az
ikrek nem tartottak bulit, csak szövetkeztek Takonypóccal, hogy
valami zseniálisan borzalmasat követhessenek el vele. De hát ő
alapból azt mondta, hogy nem megy el, szóval nem is volt min
idegesítenie magát.
Észrevette, hogy nem
messze egy Starbuckstól állt meg telefonálni, és úgy döntött,
beül egy kávéra, hogy legalább így megünnepelje a költözését.
Behúzódott egy félreeső asztalhoz a Caffé Mochájával és
figyelte az üvegen a saját tükörképét. Aztán firkálgatott a
szalvétára és lassan lekortyolta a habot az italáról. És
felkapta a fejét az ajtócsengőre meg arra a fehér bőrű, fekete
hajú srácra, aki egyenesen a pulthoz sétált, egy pillanatra
ránézett, aztán egy habos feketével és egy szelet áfonyás
túrótortával éppen felé vette az irányt.
Hablaty a markába gyűrte
a szalvétát, bár egyáltalán nem volt biztos benne, hogy odaül
hozzá a fiú. Végül is egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki
pont az ő társaságát keresné.
- Szia, leülhetek? -
kérdezte, és már ott is ült vele szemben, a tányért középre
tette, hosszú ujjait összefűzte és rájuk támasztotta az állát,
ahogy Hablatyot fürkészte. - Elég letörtnek látszol.
- Hogy? Izé... szervusz
– zavarában a forró kávéba kortyolt, amitől aztán könnybe
lábadtak a szemei. Egyszerűen csak nem volt hozzászokva ahhoz,
hogy vele foglalkoznak, pláne nem idegenek. - Segíthetek?
A fiú csak megrázta a
fejét. - Mondom, letörtnek látszottál. Gondoltam, idejövök
kicsit beszélgetni. Persze nem az én dolgom. Woah, mit rajzoltál?
- Tessék? Ja, ez semmi.
Csak firka – magyarázta gyorsan, de az idegen már ki is kapta a
kezéből a szalvétát és nagy műgonddal kihajtogatta. - Én
nem... nem hiszem, hogy téged ez érdekel.
- Honnan tudod? -
Kíváncsian felnézett rá, aztán vissza a rajzra. - Szerintem
nagyon király. Amúgy mi a neved?
- Hablaty.
- Hívj csak Álmodozónak
– felelte, és a villájával levágott egy szeletet a
túrótortából.
- Ez nem az igazi neved,
ugye?
- Hé, én se szóltam be
neked, nem? - kérdezte, és az áfonyarétegbe szúrta a villát,
aztán odatolta. - Tessék, úgyis olyan nyeszlett vagy.
- Köszi... - Ahogy
Hablaty a tányérért nyúlt, Álmodozó elvette előle a kávéját
és a saját bögréjébe öntötte szinte az egészet. - Hé!
- Csere, oké?
Nem mondott semmit, csak
megkóstolta a tortát, ami igen finomnak bizonyult. Míg rágott
azon gondolkozott, hogy miért is állt vele szóba a fiú, aki
Álmodozónak nevezte magát. A gondolat, hogy egy idegen megszánta
mert úgy látta, nyomorultul fest egyáltalán nem dobott a
hangulaton, ahogy a tény sem, hogy egyedül volt. Egy egészen más
helyzetben biztosan Halvérrel ülne itt és valami idegen fülnek
szokatlanról beszélgetnének, de a fiúnak ott volt a barátnője,
Bütyök, és teljesen érthető volt, hogy inkább a lánnyal ült
le Star Wars maratonozni, mint ővele. Nem, egy egészen más
helyzetben ő Astriddal ülne itt, meghívná egy kávéra és
normális esetben még csókolóznának is. Na igen. Normális
esetben. Csak éppenséggel mindent elrontott és Astrid ugyan azt
mondta, megérti, Hablaty valahogy nem volt benne olyan biztos.
Főleg, hogy ő se érette igazán.
- Hát, ez a kávé elég
pocsék – jegyezte meg hirtelen, és elfintorodott.
- Rémlik, hogy az
eredetileg az enyém volt? - kérdezte Hablaty, bár legbelül
érezte, hogy esélytelen az egész.
Egy kósza pillanatig el
is felejtette, hogy csak most ismerkedtek meg, Álmodozóval valahogy
sokkal könnyebb volt beszélgetni, nem érezte úgy, hogy olyan
könnyen hülyét csinálhatna magából. Mégis csak kibámult az
ablakon, bele a sötétségbe.
- Hé! - Álmodozó
áthajolt az asztal fölött és meglengette tenyerét az arca előtt.
- Mondd csak, gyakran bambulsz el?
- Sajnálom –
szabadkozott azonnal, de ahogy visszafordult könyökével fellökte
a poharát, és a maradék kávé végigfolyt az asztalon, hogy az
ölében végezze. - A francba! Te... te most kinevetsz engem?
A fiú kaján mosollyal
figyelte, ahogy egy szalvétával megpróbálja felitatni a
folyadékot, és meg sem próbálta leplezni a jókedvét.
Szórakozottan megvonta a vállát, és felé nyújtott egy újabb
fehér papírt.
- Nézd a jó oldalát,
legalább nem volt teli – jegyezte meg, és arrébb tette a
tányért, hogy Hablaty ott is letörölhesse az asztalt.
- Elhiszed nekem, hogy ez
most nem nagyon segít? - felnézett Álmodozóra, és csálé
mosollyal dobta az átázott masszát az asztal alatti kukába.
Mondani akart még
valamit, bármit, amivel kimentheti magát, de nem jutott eszébe
semmi, és amúgy is már mindent elárult a másik pillantása,
amivel végigmérte és korábban követte minden mozdulatát.
Ráadásul mire nyitotta volna a száját megszólalt a mobilja.
- Csodálatos. Mondtam,
hogy nem megyek – szólt bele, és csak úgy megszokásból a másik
fülére szorította a tenyerét.
- De ezt nem hagyhatod
ki! Ingyen pia, és nézheted, ahogy a húgom szarrá veri
Takonypócot.
- Apropó, Fafej, ez nem
az ő száma véletlenül? - szinte érezte a gyanakvást a saját
hangjában, és biztos volt benne, hogy nem alaptan a dolog.
- Lenyúltam a telóját,
míg tudod... na jó, én se tudom pontosan, hogy mit csinál. De nem
ez a lényeg. - Hablaty hallotta, hogy eltolja magától a telefont
és kérdez valamit valakitől. - Hanem az, hogy ööö.... gyere
ide!
- Nem. És jó lenne, ha
ti se nyírnátok ki egymást – mondta határozottan, aztán egy
rövid köszönés után letette. - Szóval, hol is...
Mikor felnézett,
Álmodozó már nem volt sehol, csak az üres bögre árulkodott
arról, hogy valaha is vele szemben ült. És Hablaty egyszerűen
csak nem értette, hogy miért ült oda hozzá, miért beszélgetett
vele, ha egyszer szó nélkül eltűnt míg ő lekoptatta az
állítólagos barátait.
Miközben felállt, hogy
visszavigye a tálcát, mérlegelte, hogy gyanúsan alacsony az
esélye annak, hogy megint találkoznak. Vagy, ha találkoznak is,
talán Álmodozó már nem is fog rá emlékezni, vagy nem lesznek
olyan helyzetben, hogy beszélgetnének egymással.
A kinti hűvös némileg
felébresztette ugyan, de a kedve egyáltalán nem lett jobb, főleg,
hogy talán éppen most engedett kisiklani az ujjai közül egy
barátságot. Vagy legalábbis valami nagyon barátságszerűt.
- Megjöttem! -
kiáltotta, mikor belépett az ajtón, aztán mikor a sötétség és
a csend fogadta csak, rájött, hogy már nem otthon lakik és Apa
nem várja haza esténként. - Ja, igen... szia, fiam, mi újság
a többiekkel? Semmi? Az jó. Eeehh...
Valósággal belezuhant a
fotelébe és unottan pörgött körbe-körbe néhány percig, míg
ki nem szúrta a szendvicset, amit korábban csinált magának és
amitől teljességgel tökéletesen megfeledkezett. Feltápászkodott,
betette az üres hűtőbe és odaítélt magának egy zuhanyt úgy az
egész napjáért cserébe.
A lekávézott nadrág és
póló kapásból a mosógépben végezte, a többit a szennyes
kosárba dobta és elég sokáig folyatta magára a meleg vizet
ahhoz, hogy valamennyire kipucolja vele a fejét. Mikor egy
kiszuperált repülőnapos pólóban és alsógatyában felmászott
az ágyába már nem is gondolt arra, hogy mi lehet Apával odahaza
egyedül vagy mit terveltek ki neki az ikrek és Takonypóc, még
csak Astrid sem jutott az eszébe.
Az ölébe húzta a
laptopját, megnézte az e-mailjeit és a facebook értesítéseit,
az egyetem honlapját, aztán mégis félretette a gépet, hasra
fordult és a párnába fúrta az arcát. Ha szerencséje van, talán
nem álmodik semmit.
Végül mégis az óceánon
sodródott egy lyukas ladikban és az utolsó reményébe kapaszkodva
evezett egy hatalmas ajtó felé, ami hangos döndüléssel
becsapódott előtte, és a hullámoktól a vízbe esett. Próbált a
felszínen maradni, de a fölötte táncoló északi fény gúnyosan
kikacagta és mielőtt még zihálva felült volna látta a homályba
veszni azt a kaján vigyort a kávézóból.
Bizonyára megint dobálta
magát álmában, mert a hátán ébredt és álmosan pislogott az
órára. Nyűgösen konstatálta, hogy hajnali öt, odakint még csak
éppen virradt, de egyáltalán nem érezte azt, hogy vissza tudna
aludni. Inkább lemászott, feltett egy kávét csak, hogy később
fogkefével a szájába száguldjon a konyháig, hogy lekapcsolja a
főzőt és öntsön magának egy bögrével. Futólag elképzelte,
hogy egyszer elég álmos lesz ahhoz, hogy egy jó erős feketével
gargarizáljon a fürdőszobában, amitől aztán nevethetnékje
támadt.
A reggeliről kénytelen
volt lemondani már csak azért is, mert semmi nem volt a hűtőben a
tegnapi szendvics kivételével, de úgy gondolta, majd a munkahelyén
bekap néhány falatot.
Mikor már elég
világosnak ítélte meg a kinti világot, lebattyogott az autójához,
ami tulajdonképpen egy kiszuperált Sedan volt Hablaty módra
felturbózva. Még Apától kapta, mikor meglett a jogosítványa,
bár az érzékei már akkor is azt súgták, hogy büszkébb rá,
mint az indokolt lett volna. Benne senki nem hitt igazán, és már
egészen hozzá is szokott a dologhoz.
Gobber, akinél dolgozott
szakmáját tekintve kovács- és karosszérialakatos volt, és Apa
jó barátja. Az ő tanácsára a műhelyt ma már csak ismerősöknek
és rokonoknak nyitotta ki, egyébként gyorséttermet működtetett
és a cégér szerint nála lehetett az ország legjobb
grillcsirkéjét kapni. És Hablaty itt segített be már egészen
kölyökkora óta, mikor éppen nem kellett tanulnia vagy Gobber nem
tiltotta ki a konyhából, mert összetört vagy odaégetett valamit.
Egyébként meg kellemes
hely volt, virágos tapéta, súlyos asztalok és székek minden
csupa fa, fa, fa és fém. Meg persze az elmaradhatatlan húspogácsa
és sült krumpli illat. Csak hétkor nyitottak, még az összes szék
az asztalokon volt, a konyha felől átvághatatlan sötét szűrődött
felé, de miközben ledobta a táskáját és felkapta a kötényét
felkattintotta a villanyokat. Mire lepakolta a székeket és
alágyújtott a sütőlapnak megérkezett Gobber is a szokásos
foltos munkaruhájában.
-Á, jó reggelt,
Hablaty. Ilyen korán? - kérdezte a szokásos jókedvével, és
leült az egyik pult melletti székre.
- Jó reggelt! Csak nem
tudtam aludni, és gondoltam, kinyitok. - Hablaty felé intett, aztán
elé tett egy nagy adag szalonnás tojást és kávét papírpohárban.
- A mai ajánlatunk, csak kilencig.
- Pont ezt szeretem
benned – mondta, és felé bökött. Az egyik keze még évekkel
ezelőtt sérült meg egy balesetben. - Arra gondoltam, hogy én ma a
műhelyben leszek, tudod van egy kis javítanivaló. Addig te
vihetnéd a kajáldát. Persze csak, ha van kedved és időd.
- Hogyne, Gobber,
megleszek.
- Azért, majd küldök
ide valakit, nehogy felrobbanj vagy ilyesmi.
- Kösz, tényleg...
Barna kötényébe
törölte a kezeit és visszafordult, hogy megfordítsa a saját
szalonnáit, mikor megszólalt az ajtócsengő.
- Bocs, láttam, hogy
mozgás van. Nyitva vagytok?
- Még nem, de... -
kezdte Hablaty, és mikor futólag átlesett a válla fölött azt
hitte, csak hallucinál. A tegnapi fiú volt az, Álmodozó. Futólag
Gobberre pillantott, aki csak megvonta a vállát és a reggelijébe
temetkezett. - Gyere csak be.
További fejezetek az Oyeas címke alatt~
Najóóóóó <3 Ehhez a kommenthez vegyük hozzá, hogy most keltem fel, a fanmixet hallgatom és még nem ittam meg a fekete teát, amit csináltam, szóval~
VálaszTörlésDewiiii~ Álmodozó <3 Szija, Álmodozó, szeretgesd meg nekünk Hablatyot <3 És nagyon jól összehoztad ezt az AU dolgot, mondjuk már a darabkákból is láttam, amiket küldtél, szóval így egyben csak még menőbb az egész~ A kép meg batármenő~ Ésúgyminden, szóval nagy gratula, és várom a folytatást meg minden~ <3
Meh.
JAÉS JÓNSI A CÍM <3 IMÁDOLLAK.
TörlésÓ, meg fogja, nyugi~ Mármintizé.... xD Persze, mert én meg minden kis aprósággal rohantam hozzád, hogy ez most így OOC? Nem? Jó. xD Szóval neked köszönhetem, hogy ilyen, amilyen~
TörlésA képet meséltem. Batársokat szarakodtam vele, mire sikerült. xD
Köszönöm szépeeeeen~ <3
Nyussz~
(Gyanús vagy te nekem! Egy sorból megmondod, hogy Jónsi. Hihetetlen! Én is imádollak, no~ :33 <3)
Hablaty nem tudja mit hagy ki... én szívesen nézném, ahogy Kőfej laposra veri Takonypócót. xD (ennyit a pacifizmusomról). Én kíváncsi lettem volna, mit terveztek ezek hárman (a semmi jón kívül xD), mondjuk azt tippelném, hogy újra összehozni Astriddal... amúgy miért szakítottak? (azon kívül, hogy össze tudd hozni Fogatlannal) És ott a(z egyik) shippem! :3
VálaszTörlésÍrjad-írjad és kérem a bennfentes részleteket~ :3
(Értelmes komment, jeee.)
Ahogy mindenki más is egyébként xD Hát Kőből és Fából kiindulva... jobb, ha soha nem tudjuk meg. Ó, ki fog derülni, hogy miért. Nem lesz szép, de ki fog. Őket nem lehet nem shippelni! :33
TörlésÍrom-írom~ Milyen bennfentes? xDD
Köszönöm szépen~ <3
Nyussz~