Tied Knots~

 

Fordítás! Az eredeti mű a csodálatos arkastadt munkája és megtaláljátok itt: Tied Knots || Soukoku || +18 || maffiózó!Chuuya/irodalom szakos!Dazai || Flangst || Slow Burn || regény

1. fejezet - Tündérek, nem tündék

Chuuya abban a pillanatban, amint belép a lakásába érzi, hogy valami nem stimmel.
A biztonsági rendszer nem küldött neki semmilyen értesítést, de tisztában van vele, hogy egy hozzáértő tolvaj ki tudja iktatni, ha akarja, legyen akármennyire is drága. Nem ez lesz az. Hanem a néhány centire jobbra csúszott lábtörlő. Nem mintha Chuuyának lenne bármilyen vizuális memóriája, de észrevenni az apró dolgokat – főleg, ha azok nem stimmelnek – a munkája része. Persze a cipők is hatalmas árulkodó jelek. Amennyire emlékszik, nem vásárolt egy pár új martens bakancsot, hogy széthagyja őket félúton a folyosón.
Ezen a ponton Chuuya elgondolkodik, vajon melyik tolvaj elég hülye ahhoz, hogy otthagyja a cipőit. Arról nem is beszélve, hogy miért menekült mezítláb?
Pár lépéssel elér a hálószobához, amikor felfedezi, hogy a cipők nem egészen hátra lettek hagyva.
A tolvaj--
A tolvaj még mindig itt van.
Chuuya belép a szobába és egészen biztos benne, hogy egy valódi ember fekszik az ágyában. Alszik. Még horkol is.

A maffiában töltött hét éve alatt Chuuya soha nem találkozott még olyan ellenféllel, mint ez: békésen az ágyában horkolóval.
Hezitál mielőtt akcióba lendül. Ez valami kicsavart stratégia, hogy védtelenül érhessék? Chuuya a behatolóra pillant – fiatal, sötét hajú, fáslik fedik az egész testét – és tanácstalanul felsóhajt. Nincs az az isten, hogy ez valami olyan legyen, amivel komolyan kelljen foglalkoznia. Ugye?
Az egyetlen mód, hogy kiderítse, gondolja, ha rázni kezdi a fiú vállát, mert hiába néz ki úgy, mint egy ártatlan cica, aki véletlenül rossz házba tévedt, Chuuya még mindig szeretne egy nyugodt estét miután egész nap idegesítő külföldiekkel foglalkozott. Még mindig van vér a körme alatt. Egy kibaszott zuhanyra van szüksége, nem erre.
– Hé, te – mondja, a srác vállát rázva. – Ébresztő!
Egy pillanatig semmi sem történik. Aztán az idegen mélyen felnyög és az ágyenműbe temeti az arcát a mellkasához ölelve Chuuya egyik tartalék párnáját.
Azta.
Chuuya felsóhajt.
Ez kellemetlen.
Tervei voltak mára – főzni magának valami finomat, behozni magát a drámában, amit néz és talán kiverni; a francba is, régen volt már. Egyik sem tartalmazza, hogy meg kell küzdenie egy idegennel az ágyában.
Nem mintha ez egy valós probléma lenne. Chuuya egy francos végrehajtó a maffiában, az ég szerelmére. Egy hívással és tíz perccel később a srác máris az egyik zárkájukban találná magát, kérdésekkel bombázva, amíg csak el nem köpi minden kis titkát. Pokolba, Chuuya önmaga rá tudná venni, hogy kevesebb mint egy percen belül válaszoljon a kérdéseire, de... valami azt mondja Chuuyának, hogy ha most az éjszaka közepén kidobja, akkor ez a – részeg és sebezhető – fiú nem húzza ki élve vagy egyben.
Ha valaki, hát Chuuya tudja a legjobban, mi történik az öntudatlan emberekkel éjszaka. Egy része megingathatatlan marad annak ellenére, hogy a véres fejezetek a múltjából tiltakoznak ellene, hogy elforduljon és hagyja, hogy megtörténjen valaki mással.
Szóval fog egy széket meg egy könyvet és leül néhány méterrel arrébb. Ha a szerencsétlen részeg tesz egy rossz mozdulatot, Chuuya tudni fog róla.
Valamilyen szinten hálás ezért a behatolásért – eltekintve a tervektől, amiktől megfosztották -, mert végre behozhatja magát a könyvvel, amit már hónapok óta olvas. Chuuya csak éppen elér a végső epic csatához a vérfarkasok között, amikor az idegen halk nyögéssel forgolódni kezd. Pár másodpercig ásít, kinyújtózik és pislog mielőtt végre lassan kinyitná a szemeit. Sötét szemek merednek rá.
– Ez... nem a koleszszobám.
Chuuya becsapja a könyvet. – Na ne mond.
– Hol... – suttogja a körbekémlelve mielőtt rendesen felül. – Te ki vagy?
– A tulajdonosa annak a lakásnak, ahova betörtél.
Beletelik jónéhány percbe, mire felfogja, közben a befáslizott tarkóját vakarja. – Heh. Vicces.
– Egyáltalán nem – feleli Chuuya. – Ha valaki más lett volna, azonnal lelő. Vagy hívja a zsarukat.
– Nos, te miért nem?
Ez egy jó kérdés. Eltekintve a ténytől, hogy Chuuya egy kicseszett maffia végrehajtó és együttműködni a legfőbb hatósági szervekkel szembemegy minden elvvel az életében, nincs semmi oka arra, hogy megkönyörüljön ennek az idóióta részegnek az életén és megvárja, hogy felébredjen ahelyett, hogy kihajítsa az ablakon. Talán Kouyounak igaza van, és néha túl nagy szíve van. Soha nem volt képes keresztülsétálni egy kóbor kismacskán, és ez sem sokkal másabb.
– Itt én kérdezek – mondja Chuuya, ahogy feláll és kicsit megbiccentett fejjel közelebb sétál az ágyhoz. – A neved.
– … Dazai.
– Miért törtél be a lakásomba, Dazai?
– Tudod, elmentem ebbe a bárba, aztán ittam egyet, aztán még egyet és még néhány másikat, asszem. Aztán, nem igazán emlékszem többre, szóval ez pont akkora rejtély nekem is, mint neked, törpe.
– Hah?
– Olyan kicsi vagy – mondja Dazai vigyorogva – mint egy törpe.
Chuuyát az egész dokkmaffiás karrierje alatt senki nem hívta még kicsinak. Az emberek túlságosan ismerik, hogy mire képes és a képességét ahhoz, hogy egy mondatban merjék említeni őt és a kicsi szót. És ez a kölyök itt...
– Igazán vigyáznod kellene a szavaidra.
– Különben? A törpe elnáspángol? – vigyorogja Dazai, kigördül az ágyból és felegyenesedik. Egyértelmű, egy teljes fejjel magasabb Chuuyánál. Ez persze semmin sem változtat, amúgy. – Ki vagy egyébként? – kérdezi, ahogy idegesítő tolakodással néz körbe. – Nem hívtad a zsaruk, szóval nyilván valami gáz van veled is.
– Semmi baj nincs velem, te túlméretezett kölyök--
– Hmm, lefogadom, hogy az ellenkezője. Melyik épeszű engedne egy idegent az ágyában aludni? Lehet, hogy szatír vagy? Vagy csak annyira magányos vagy, hogy még olyan alakokat is szívesen látsz, mint én?
Chuuya első reakciója, hogy beveri a hülye képét, de nem azért töltött éveket azzal, hogy megtanulja kezelni a dührohamait, hogy most hagyja ledönteni a hidegvérét. Ez a kölyök össze sem hasonlítható azokkal a tagokkal, akikkel napi szinten meg kell küzdenie. Gyerekjáték.
Tesz egy lépést Dazai felé, olyan gyorsan rántja elő a tőrt a mellénye alól, hogy a hülye Dazainak ideje sincs reagálni mielőtt a falhoz szorítja.
– Előzékeny voltam, mikor hagytam, hogy maradj – mondja nyugodtan. – De már ébren vagy és a kevességem nem végtelen. Szóval vagy elhúzol, vagy--
– Vagy megkéselsz? – kérdezi Dazai és a szemeiben valami veszélyes, kíváncsisághoz közeli fény tálcol. Látszólagos ellentmondásban a hangosan megbicsakló lélegzetével. – Ó, ez még szórakoztatóbb, mint ahogy reméltem.
Ahogy remélte...?
– Hogy a francbe érted? – Szóval akkor ez az egész nem egy véletlen? De nincsenek nála fegyverek, és nem úgy néz ki, mint bármelyik ellenséges szervezet tagja, akitől tartania kellene. Pontosan kicsoda ez a srác?
– Nehogy megsérülj a túl kemény gondolkodástól – cöccögi Dazai. – Néha, amikor unatkozom, iszom kicsit és hagyom, hogy az alkohol oda vigyen, ahova akar. Többnyire az út szélén végzem egy konténerben, de úgy látszik, végre szerencsém van!
Milyen kibaszott bizarr srác. Chuuya arca elsötétedik. – Nincsenek barátaid, akik hazavigyenek, amikor pocsolyarészeg vagy?
– Ó, de én egyedül iszom.
– Miért tennél olyat?
– A nap miért csak napközben süt? Miért van szükségünk levegőre? Miért csinál bárki bármit? – énekli Dazai és előre lép, egészen addig, míg a kés pengéje a nyakába nem vág. Lepillant, aztán fel Chuuyára, a tekintete találkozik az felvont szemöldökével.
Apró sóhajjal csúsztatja vissza a kést a zsebébe, figyeli, ahogy az idióta elégedetten elmosolyodik és kíváncsian pislant körbe a szobában. Még ha ez az egyenesen röhejes sztori kitaláció is és Dazairól kiderül, hogy valójában az ellenség álruhában – és Chuuya mesterien kiszúrja a hazugságot – legalább nem lesz problémája azzal, hogy kirakja. Dazai talán ostobán vakmerő, talán egy kicsit mazochista, de sosem tudná legyőzni Chuuyát fizikai közdelemben. Még nem találkozott olyannal, aki le tudná.
– Szóval mi a neved, törpicúr?
Megforgatja a szemeit. – Rohadtul semmi közöd hozzá.
– Nos, az ágyadban ébredtem, úgy gondolom, jogom van tudni, nem?
– Nem.
Dazai dramatikusan biggyeszti az ajkát mielőtt elsétál – nem, a szoba túlfelén lévő könyvespolc felé tántorog, egyértelmű, hogy még mindig részegnek kell lennie – és szégyentelenül körbeszaglászik.
Jézus.
– Hé--
– Mi ez? Tüskék és rózsák udvara? – kérdezi Dazai, és felüti a könyvet. – Ez az, ahol mindenhol tündék szexelnek a--
– Add ide! – kimarja a könyvet az ostobán hosszú ujjai közül és visszateszi a polcra. – Nem tündék, hanem tündérek és megint, kibaszottul semmi közöd hozzá.
– Pajzán.
– Igen, és? – Chuuya megmarkolja Dazai gallérját, és az ajtó felé tessékeli. – Gyerünk, lódulj! Máris túl sokáig maradtál--
– Ah, de még részeg vagyok – hadarja Dazai és megragadja az ajtókeretet. – Nem hagynál egy szegény ittas diákot egyedül hazasétálni, ugye?
Chuuya előhalássza a kocsikulcsát a zsebéből és hagyja az ujjai között hombálózni. – Hazaviszlek.
– Ó, biztosan elfelejtettem említeni. Hajléktalan vagyok!
– Elég a kurva kifogásokból – pirít rá Chuuya, és Dazai zsebébe nyúl, hogy sikeresen megragadjon valamit, ami a pénztárcájának tűnik, miközben az egész teste megfeszül akár egy hegedű.
– Elég nyers egy első randira! Még csak a számodat sem t--
– Dazai Osamu – olvassa hangosan Chuuya, ahogy távolságot teremt maguk között. Örül, hogy legalább a neve nem hazugság. – 5 Chome– 11 – 18 Hiyoshi, Kohoku Ward. Nekem nem tűnsz hajléktalannak.
– Durva...
– Rohadtul nem érdekel. Hosszú napom volt, aludni akarok, szóval mozdulj.
Dazai aznap először tűnik bosszúsnak, ahogy az orrát ráncolja és zsörtölődik. De legalább megmozdul és az is valami.
Chuuya az ajtó felé kormányozza, biztosra menve, hogy az idióta véletlenül se láthasson túl sokat a lakásából. Dazai talán csak egy szegény diák, de ha valaki meglátja kisétálni egy maffia végrehajtótól, veszélyes elméleteket kezd gyártani és akármennyire is idegesítő, Chuuya nem akarja, hogy amiatt szenvedjenek feleslegesen, csak mert egy hülye tévedés miatt a rossz házba sétált be.
A folyosón felkapja az egyik kalapját és teketóriázás nélkül Dazai fejébe nyomja.
– Kösz, nem. – Dazai keze felrebben érte. – Inkább nem néznék ki szarul.
– Hideg van odakint – hazudja Chuuya, és kinyitja az ajtót. – Megköszönheted később.
Ahogy kilépnek a lépcsőházba Dazai rápillant. – Tudod, Rhysand lesz Feyre társa és a végén legyőzik Hybern királyát; Rhysand majdnem meghal--
Chuuya a homlokát ráncolja a random információfolyamra. Aztán felbuggyan belőle a nevetés.
– Te idióta, olvastam a kicseszett könyveket. Nem tudsz spoilerezni.
– Jó. Egy próbát megért – motyogja Dazai.
Elérnek az autóhoz, de Dazai csendben marad, egyetlen szót sem szó Chuuya kocsijáról – ami gyönyörű. Egyébként talán a legjobb. Chuuya beül a kormány mögé, elfordítja a kulcsot és élvezi, ahogy a dorombolás végigrezonál a csenden.
Ismerve Yokohama utcáit, eljutni Dazaihoz se nem bonyolult se hosszú út nem lesz. Az autó tömött nightclubok és a város neon fényei mellett száguld el.
Amikor Chuuya lefékez, Dazai tekintete végre újra megtalálja az övét. Egymásra bámulnak.
– Még mindig nem tudom a neved – mondja Dazai csendesen.
Hosszan engedi ki a levegőt.
– Chuuya. – Ez minden, amit adhat.
– Chuuya – ismétli Dazai, a nyelvén ízlelgetve a betűket, mielőtt biccentene és egyetlen szó nélkül kiszállna.
Chuuya újabb idétlen viccre számít a magasságáról vagy egy sértésre talán, de ez a furcsa, idegen lelép és ez is csak egy újabb beszólás. Dazai merőben tele van meglepetésekkel. Miután meggyőződik róla, hogy Dazai biztonságban eltűnik az épületben, keverésre állítja az autó playlistjét és visszafordul az útra, hogy egyenesen haza hajtson.

***

A következő munkanap vánszorog. Nem csak azért, mert Chuuya három órával később tudott lefeküdni a megszokottnál, az egész napirendje felborult, de amikor végre lecserélte az ágyneműt és bemászott a takaró alá az álom kibaszottul elkerülte. Minden alkalommal, amikor lehunyta a szemét, Dazai arcát látta maga előtt, ahogy hajthatatlanul nem akar visszamenni a saját lakására. Furcsa volt. Nos, az egész eset az volt, de Chuuya a maffiának dolgozik, szóval nem ismeretlenek számára a szokatlan dolgok. Csak volt valami nagyon... végzetes abban a srácban.
Dazai, suttogja egy halvány hang a fejében. Dazainak hívják.
Szóval úgy érkezik a központba, hogy három kávé tartja talpon, egyenesen az irodába megy, de persze Kajii elcsípi és hangosan ecseteli, hogy min ügyködött előző este, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Chuuyát kibaszottul nem érdekli. A papírmunka lefoglalja egy ideig, de előbb-utóbb a gondolatai újra elkalandoznak, vissza-visszatérnek azokhoz a rézszínű szemekhez. Este találkozója van a Dokkmaffia saját ringjében, fenn kell tartania a látszatot és számokról beszélni, hogy aztán haladéktalanul megidézzék, hogy simítson el egy ügyet, ami több időt vesz igénybe, mint kellene.
Szóval amikor végre belép a lakásába, alig várva, hogy egy nagy pohár borhoz jusson, talán rendel is valami kaját és olvas, kivéve hogy--
Kivéve, hogy a biztonsági rendszere egyértelműen halott.
Chuuya megtorpan a folyosón és hagyja, hogy az ajtó becsukódjon mögötte. Kétszer egymás után betörnek hozzá? Ez nem lehet véletlen. Lassan elhagyja a folyosót és a kanapéra meredve megáll a nappaliban.
– Chuuya.
– Dazai? – kérdezi. – Mit csinálsz itt? Megint?
Dazai édesen mosolyogva emeli fel a kezét, felé tartva egy olvasószemüveget. – Ezt véletlenül itt hagytam tegnap. Hupika. Természetesen vissza kellett szereznem!
– Természetesen – visszhangozza Chuuya túl fáradtan ahhoz, hogy egyáltalán mérges legyen. – Ez nem magyarázza meg, miért maradtál itt és vártál meg, amúgy.
– Ó, az. Tudod, van ez az elméletem--
– Várj, ehhez nekem bor kell – szakítja félbe Chuuya és a szoba másik felében tölt magának egy pohárral, míg Dazai a kanapén várakozik, úgy ülve ott, mintha minden nap ezt csinálná. – Milyen kicseszett elméleted van? Csupa fül vagyok.
– Nos – kezdi Dazai –, először is valami, amit már említettem. Minden épeszű ember azonnal hívná a hatóságokat, ha szembekerül egy idegennel az ágyában, igaz? Abból amit láttam sem szatír, sem magányos nem vagy, habár a pornókönyveid másról árulkodnak. Meglehetősen jóképű vagy és magabiztos is, szóval lefogadom, hogy nem jelent gondot ágyba vinni valakit. Ez vagy azt jelenti, hogy nem kedveled az illetékes szerveket, amit, legyünk őszinték: én sem. Vagy van valami titkolnivalód. Ez elvezet minket a kövezkező ponthoz: késed van. És nem csak a biztonság kedvéért, tudod is, hogy használd.
– Rengeteg ember tudja, hogy használjon egy kicseszett kést – fortyan fel Chuuya. – Mi a fenére akarsz kilyukadni?
– Arra akarok kilyukadni, hogy ennek tetejében elég későn értél haza. Nem voltál ittas. Ráadásul ki voltál öltözve, mint aki munkából jött. Az éjszaka közepén. Kabát volt rajtad, sötét ruha és még kalap is!
Chuuya összehúzza a szemeit.
– Elég tehetősnek is látszol. Borgyűjtemény, luxuslakás a város küzepén, amiben teljesen egyedül élsz, puccos autó...
A keze éppen csak megfeszül a boros pohár körül.
– … oh, és még egy dolog – folytatja Dazai közönyösen, vállat vonva. – A neved. Nakahara Chuuya, igaz? A maffiózó.
– Ki vagy?
– Dazai Osamu.
– Igen, azt értem. Kinek dolgozol?
– Fukuzawának. Kávézó tulajdonos nem messze a kollégiumomtól. – Rákacsint. – A péksütinkért érdemes meghalni. Eljöhetnél és kipróbálhatnád valamikor.
Chuuya utána nézett a hátterének korábban, Dazai az igazat mondja. De ez talán csak álca. És kizárólag az alvilágban járatos emberek ismerik Chuuya nevét, a kurva képességét nem is említve.
Dazainak valahogy többnek kell lennie.
– Okos vagyok – magyarázza. – Ez minden, amit tudnod kell, Chuuya.
Nagyot kortyolva a borából, Chuuya hagyja, hogy a következő lehetőségek végigfussanak az agyán. Dazai talán, a tényeknek megfelelően, simán csak okos, de ez nem teszi kevésbé veszélyessé a jelenlétét és a nevetségesen pontos logikai felépítését. És ismételten, közel tartani talán biztonságosabb is... mindkettejüknek.
– Nem kellene ilyen hülyeségeket mondanod nyilvánosan – válaszolja végül Chuuya, nem elismerve vagy tagadva semmit. Igaz, hogy a Dokkmaffia többször nyilvánosság elé került az elmúlt években, de ez nem azt jelenti, hogy helyes lenne idegenekkel beszélni róla. Ez egy szervezet, aminek az árnyékban kellene működnie. Nem sétálgatnak civilek között fényes nappal.
– Eh, csak annyit mondtam, okos vagyok – mondja Dazai indulatos arckifejezéssel. – Nem vagyunk nyilvános helyen. Egy olyan lakásban vagyunk, ami láthatóan kilencven százalékban jobban védett, mint a legtöbb épület a városban.
– Ha már felhoztad, amúgy hogy jutottál be?
– Jó vagyok zárfeltörésben.
– Másvalami, amiben tehetséges vagy?
– Még nem jutottál el arra a szintre a kapcsolatunkban.
Chuuya szemforgatva támaszkodik a bárszekrénynek. – Szóval van ez az abszurd elméleted, és ahelyett, hogy a zsarukhoz rohannál vele, visszajöttél hozzám, hogy elmeséld? Meg akarsz halni, vagy mi?
– Mmm. El kell ismernem, meggyilkolva lenni egy maffia végrahajtó által biztosan csodálatos lehet, habár előnyben részesítek egy kettős öngyilkosságot egy gyönyörű hölggyel.
– Szerintem legközelebb egy terapeuta irodájába kellene betörnöd. Nyilvánvalóan szükséged van rá.
– Terapeuták és én nem a legjobb párosítás, szóval kihagyom.
Ez kicsit sem meglepő.
– Hát, akármit keresel itt, biztosan nem fogod megtalálni. El kellene húznod és elfelejteni, hogy ez az egész megtörtént.
Dazai felemeli a fejét. – Így mutatod ki, hogy aggódsz értem?
– Ez egy figyelmeztetés.
– Imádnivaló.
– Te vagy a legirritálóbb ember, akivel valaha találkoztam.
– És biztos, hogy sokkal találkoztál!
– Baromira.
– Látod, ha belegondolok, ez egy teljesítmény.
– Aha, nem, én erre nem lennék büszke – motyogja Chuuya. A gyomra nem éppen barátságos hangot ad, ami emlékezteti, hogy ez a hülye kölyök megint keresztül húzta a számításait az estével kapcsolatban. Komolyan. Talán beletelig némi időbe, míg újra kipaterolja, szóval Chuuya előkapja a telefonját, hogy legalább kaját rendeljen későbbre.
– Kit hívsz? – kérdezi Dazai. – Az egyik emberedet, hogy gondoskodjon rólam?
Chuuya bosszús pillantást küld felé.
– Talán saját kezűleg öllek meg, ha tovább--
– --ello, Kyoukarou.
Félbeszakítva magát, Chuuya feszülten szívja be a levegőt és elhadarja a szokásos rendelését, szándékosan ignorálva Dazai kíváncsi ábrázatát, ami végigkíséri. Amikor végez, egy kicsit túl nagy erővel csapja a telefonját a pultnak. – Szóval.
– Ne aggódj – mondja Dazai. – Egyébként sem vagyok éhes.
– Kurvára nem kérdeztem. – Chuuya elhagyja a helyét a bár mögül és lassan megszünteti a távolságot maga és a kanapé között. Pár méterre a kanapétól áll meg, ahol Dazai ül keresztbe vetett lábakkal. Chuuya a karjait veti keresztbe. – Mit akarsz itt? És ezúttal az igazat.
Néhány percig, csak a csend van közöttük. Aztán. – Semmit sem akarok.
– Azért itt vagy – mutat rá Chuuya. – Lennie kell valami gondolatmenetnek mögötte.
Dazai lágyan vállat von és a mozdulat majdnem – csak majdnem – aranyosnak hat. Chuuya megköszörüli a torkát.
– Az ember nem lóghat együtt csak úgy a maffiózó haverjával?
– Nem vagyunk barátok. Nem is ismerlek.
– Duh, azért, mert folyamatosan próbálsz kidobni!
A fogát csikorgatva, Chuuya mozdul, hogy megragadja a barom csuklóját és kitegye a lakásából, de ebben a pillanatban hangos csattanás visszhangzik végig a levegőben, amit a zuhogó eső ismerős rezonanciája követ.
Dazai szája hosszú oooht formáz.
– Nincs esernyőm.
– Nem az én problémám.
Dazai az ajkát biggyeszti. – Akkora egy kegyetlen törpe vagy. Tudod, elég könnyen megbetegszem... lehet, hogy tüdőgyulladást kapok és amikor legközelebb újra látsz, egy koporsóban leszek, és még csak nem is fogsz tudni róla. Annyira kegyetlen.
A fél életét a maffiában töltötte, Chuuya mégis itt áll, egy kicseszett kötekedős diák által manipulálva, aki jó a zárfeltörésben és a nyomok összerakásában.
Hazavihetné megint, de a kajája...
– Amint eláll az eső – mutat az ajtó felé – eltakarodsz a picsába.
– Hm, persze~
Chuuya úgy dönt, addig elfoglalja magát, rendbe teszi a konyháját és ellenőrzi, hogy nem hiányzik-e semmi, ha esetleg a balfasz úgy döntött volna korábban, hogy valami hülyeséget csinál. Dazai egész idő alatt figyeli, míg végül fel nem kapja a tévé távirányítóját, hogy azzal szórakoztassa magát.
Hálát érez, amikor a csengő megszólal, nem csak azért, mert éhen hal, hanem mert végre van mit csinálnia. Kipakolja az ételt az asztalra és nincs meglepődve, mikor Dazai úgy oldalog oda, mint egy macska, aki ennivalót keres.
– Azt hittem, nem vagy éhes – mondja, ahogy egy öblös kanálnyi rizst szed.
Dazai a jobb oldalához térdel.
– Nem is, de elég nehéz fenntartani a beszélgetést, ha ekkora távolság van köztünk.
– Azt mondtam, maradhatsz, nem azt, hogy hozzámszólhatsz.
– Tudod, visszaszívom, amit korábban mondtam. Az ocsmány stílusod talán megnehíziti, hogy bárkit is ágyba vigyél.
Chuuya nem tehet róla, fenevet.
– A stílusom teljesen rendben van azoknak az embereknek, akik nem idegesítő tizennyolc éves kölykök, akiket túlságosan untat a saját életük.
– Huszonegy vagyok.
Egy darab csirke megakad Chuuya torkán és néhány percig köhögnie kell mielőtt válaszolna. – Hát az biztos, hogy nem úgy viselkedsz.
– Te hány éves vagy?
– Nem árulom el.
– Nem tűnsz sokkal idősebbnek, és a magasságod megegyezik egy tizenkét évesével, de úgy viselkedsz, mint egy hatvas éves tata.
– Nem!
– De igen.
– Huszonegy vagyok!
– Ohhh – mondja Dazai. – Szóval egyidősek vagyunk.
– Ez nem magyaráz meg semmit.
– Ez nagyon is sok mindent megmagyaráz.
Chuuya felsóhajt és nyomatékosan elfordul, hogy csendben egyen tovább.
– Ehhh, Chuuya.
– …
– Törpe.
– …
– Törpike.
– …
– Chuuuuya~ – Egy ujj megböki az arcát, mire erővel üti el a kezét.
– Mi van?!
– Milyen a maffia tagjának lenni?
– Miért nem guglizol rá?
– De a Google nem egy valódi maffiózó. Te igen!
– Egy halom besúgó van, aki beszél róla, milyen.
Dazai megenged magának egy túldramatizált sóhajt és a tenyerébe hajtja az állát. – Asszem, találnék egy gengsztersztorit az ocsmány könyvgyűjteményedben.
– Mit tudsz egyáltalán az irodalomról?
– Erről tanulok, például.
– Ah – hümmögi Chuuya. – Szóval ezért vagy annyira idegesítő.
Dazai arca lenyűgöző vigyorba változik. – Szóval a törpe nem csak merev, de előítéletes is.
– Csak összerakom a dolokat, idióta. – Chuuya visszafordul a pekingi kacsájához, készségesen ignorálva a balféket, aki már zsinórban a második estéjét szabotálja. Dazainak természetesen más tervei vannak.
– Hogy fér ennyi kaja egy ilyen aprócska testbe?
– Nem vagyok apró, rohadék.
– Nagy se vagy.
– Csak, mert nem vagyok három méteres, mint te, még nem jelenti azt, hogy apró vagyok! Többet edzem, mint amennyit te valószínűleg egész életedben.
– Ó! Akkor bizonyítsd!
Chuuya hirtelen marad csendben és felvonja a szemöldökét. Dazai flörtölni próbál vele?
Dazai megereszt egy sóhajt, miközben a pulóvere szegélyével babrál. – Most kellene levenned a ruháidat és bebizonyítani, hogy tévedek, Chuuya, de úgy látom, a közeledési kísérletem nem nagyon válik be.
Azta.
– Nem kellene... – Chuuya a szavakat keresi. – … esszékben kivesézned könyveket vagy valami ilyesmi?
– Oh, most, hogy így mondod. De. Halálra untat és az, hogy találtam beszélgetőpartnert, aki a maffiának dolgozik sokkal izgalmasabb.
– Minek tanulsz egyáltalán, ha unalmas? – kérdezi Chuuya figyelmen kívül hagyva a többi részt. A beszélgetés egy kicsit túlzó ahhoz képest, ami itt folyik.
Dazai rápislog, aztán a vonásai mosolyba szaladnak. – Kevésbé monoton, mint a többi tárgy. Talán lehetnék én is gengszter, mint te. El tudod képzelni?
Válaszra sem méltatja, helyette felkel és kidobja a szemetet, de nem tehet róla, indokolatlanul elképzeli ezt a könyvmolyt a maffiában. Nem. Dazai túl... nem tartozik egy olyan helyre, mint az. Néhány ember vérre születik – Chuuya -, de mások túl könnyen megtörnek a vak hűség vaskos béklyói alatt és a kötéltől a nyakuk körül.
– Tudod – mondja – legalább felajánlhatnád, hogy elmosogatsz, ha már itt vagy.
Dazai gyakorlatilag pocsolyává olvad az asztalnál. – Nem, kösz. Inkább meghalnék.
A vigyorával küzdve, Chuuya magához csalogatja.
– Gyerünk. Ez nem egy ingyen szálló.
Talán ez ráveszi Dazait a távozásra. Legnagyobb meglepetésére Dazai talpra áll, vagy sokkal inkább ráveszi magát, a vállai úgy görnyednek, mintha börtönbe küldték volna a mosogató helyett.
– Egy nap, Chuuya, majd meglátod.
– Mit látok meg?
– Hogy bánhatnál velem jobban is.
– Tökéletesen jól bánok veled, ahhoz képest, hogy egy kölyök vagy, aki betört a lakásomba és megzavarta az éjszakámat. – Chuuya a kezébe nyom egy szivacsot és megnyitja a vizet. – Így.
A felismerés, hogy Dazai kötései vizesek és undorítóak lesznek túl későn érkezik, amikor már Dazai vonakodva bár, de minden panasz nélkül súrolni kezdi a tányérokat. Chuuya ajánlhatna neki kesztyűket, de tegnap kifogyott belőlük és már amúgy is túl késő. Szóval kényelembe helyezi magát a másik oldalt és eltörölgeti az edényeket.
– Így – morogja Dazai, ahogy tovább adja az utolsó villát. – Te gonosz törpicúr, aki kizsákmányolja a szegény egyetemi diákot.
– Mondta már neked bárki is, hogy baromi dramatikus vagy?
– Nem. Általában mást szoktak mondani.
Chuuyának fogalma sincs, hogy ez mit jelent, de egyébként is túlságosan el van foglalva ahhoz, hogy a nedves izéket bámulja Dazai csuklói körül. Gondolkodás nélkül nyúl előre, hogy megérintse.
– Hadd adjak újakat. – Dazai nem mozdul. Amikor Chuuya felnéz, észreveszi, hogy Dazai levegőt sem vesz. – Dazai?
Aztán egy durva kilégzés. – Oké.
A kanapén hagyja, amíg elmegy a szükséges holmikért az elsősegély csomagjához, amit rendszeresen használ. Egy része felkészül, hogy noszogassa a srácot a fáslikról, de az összes kérdése szörnyethal, mikor mellé telepszik és meglátja a vékony, fehér vonalak összességét keresztülfutni a most már fedetlen bőrén. Chuuya elég időt töltött az életéből túléléssel, hogy az olyan emberek látványa, akik az ellentétében látják a kiutat feldühítsék. Persze, soha nem könnyű. Érzett már olyan mélyre hasító fájdalmat, amiért mindent megtett volna, hogy megállítsa.
Talán Dazai is.
Puhán félretolja a gondolatait és érzéseit, megragadja Dazai kötéseit és a karját, hogy stabilizálja. Alig érezhető, Dazai mégis megborzong és egy kurta pillanatig a tekintetük találkozik mielőtt Chuuya búsan visszatér a munkájához. Dazai sovány csuklója köré tekeri a fáslit, fel a tenyeréig, kapoccsal rögzíti, aztán megismétli a másik oldalon. Amikor végez, kipillant az ablakon.
– Elállt az eső.
– Ah – hümmögi Dazai. – Azt hiszem, akkor nincs több okom maradni.
Annyira tompa és őszinte, és mégis, valahogy nincs értelme. Mi az, ami miatt Dazai ennyire nagyon maradni akar? Nem ismerik egymást. Nem többek két idegennél, akik egyforma korúak.
– Nincs – ismétli Chuuya, és a szavak most először ólomsúlyúak a nyelvén. Mitől érez bűntudatot hirtelen, amiért kirakja a srácot?
Dazai ásítva tápászkodik fel és összeszedi a cuccait mielőtt az ajtó felé vonszolja magát. Chuuya közvetlenül mögötte van, és amikor odaérnek, Dazai megfordul és felemeli a fejét.
– Akkor hát ez a búcsú. Örülök, hogy megismertelek.
– Persze. Később látjuk egymást, Dazai – feleli Chuuya, egy kicsit meghökkenve a hirtelen változástól a hangjában.
– Nem hiszem, hogy fogsz – mondja gépiesen, apró mosollyal. – Remélem, hosszú, pajzán könyvekben és kajarendelésekben teli életed lesz, vagy bármi is az, amit ti, gengszterek csináltok... Jó éjt, Chuuya.
És ez minden. Dazai távozik, az ajtó puhán becsukódik utána és Chuuya csak... áll ott a földbe gyökerezve. Nem érti az érzést a mellkasában. A kongó csend hirtelen túl hangosnak tetszik. Végre egyedül akart lenni, nem? Egy estét akart saját magával, anélkül, hogy bármi megzavarná.
De Dazai... nem volt rendben vele valami, meg az egész helyzettel sem és ez valahogy kellemetlen érzéseket hagy Chuuyában.