Meursault, honey~

 

Soukoku || nincs korhatár || domestic fluff || Meursault nászút AU || 101 fix-it 

Enyhén szeles, de meleg idő van, mikor Chuuya kiemeli a bőröndjeiket a taxi csomagtartójából és ropogós eurókat számol a sofőr tenyerébe. Folyékony, hibátlan franciával köszöni meg a szolgáltatást, míg Dazai az ódon mészkőépületre mered. A pillantása részben ítélkező, részben elismerő, képtelen megmondani, amíg a nevetségesen hatalmas szalmakalap biztonságában van. A mosolya veszélyes, kiismerhetetlen, és hirtelen fordul sarkon, közben olyan mozdulatot tesz a karjával, hogy Chuuya egy pillanatig attól tart, a taxisnak int, visszakéreti és visszamegy a reptérrel. Aztán eszébe jut, hogy Dazai nem beszél franciául, legalábbis nem valami fényesen és egyébként sincs semmi oka panaszra, a hotel öt csillagos, a legjobb a környéken.
– Miért állsz még mindig ott? – kérdezi végül csípőre dobott kezekkel.
– Mert nem vagy hajlandó hozni a saját szaros bőröndöd – horkantja Chuuya, de éles kacajt kap cserébe, tűpontosan kimért közönyt.
– Mondtam, hogy megvagyok bőrönd nélkül – vonja meg a vállát, aztán dacosan szusszant és megragadja Chuuya vállait. – Lazíts egy kicsit, azért jöttünk!

×××

Meursault-ban olyan sok a pincészet, hogy komoly tervet kell készíteniük arról, hogy melyiket éri meg meglátogatni és melyiket nem, végül Chuuya a google értékelésekre bízza a döntést és Dazai kisebb-nagyobb lelkesedéssel követi. A hölgyet hallgatják, aki éppen a pincészetük történelméről mesél és arról, milyen gondos odafigyeléssel készítik a borokat, Dazait egészen leköti az, amit a pincék szerkezeti felépítésről mesél, Chuuya finoman simít a könyökére, hogy magára terelje a figyelmet.
– Hmm?
– Fogd meg a poharam – súgja, és válaszra sem várva a kezébe nyomja. – Ne idd meg!
– Vegyél a fehérből is – kiállt utána a pohár pereme fölül.
– Szemétláda!

×××

A harmadik vagy talán negyedik napon Chuuya úgy dönt, hogy kirándulni mennek. Dazai miatt egy közepesen magas dombot választ, a kilátás talán nem olyan festői (Franciaországban vannak, az ég szerelmére), de szeretné csökkenteni az esélyét annak, hogy félúton elfáradjon és átváltson hisztis kisgyerek üzemmódba.
Gondosan bekeni az arcát naptejjel, az ujjai végigfutnak a szemöldökcsontján, a halántékáról le a járomcsontjára, a puha arcára és a markáns állára, aztán vissza az egyenes orrán, amit mókásan felráncol, mikor a szemei alá simít. A bőre ott kevésbé karikás és sötét, mint korábban volt és Chuuya ezért igazán hálás az univerzumnak.
Dazai megint a szalmakalapját viseli, láthatóan elválaszthatatlanok lettek és a keze után nyúl, mikor megindulnak a harsány zöld szőlőtőkék között.
– Szeretem ezt a helyet – mondja végül, mire Chuuya csak a hüvelykujjával dörzsöli meg a kézfejét. – Oké, valójában baromi unalmas.
– Később, ha egyszer vissza akarnék jönni, figyelmeztess, hogy hagyjalak otthon.
– Sosem tennéd – göcögi Dazai, és a kezét nyújtja egy fehér lepkének, aki körülöttük verdes egy ideje.
– Lehet, hogy unatkoznék nélküled – vonja meg a vállát Chuuya.

×××

A parányi erkélyen toporog a hajnali fényben és Dazait figyeli. A szíve egészen ellágyul a látványra, a végtagjai megolvadnak és otthonos, puha, meleg érzés költözik a mellkasába, ez is egy olyan pillanat, amiben szeretne bennragadni, zsebre tenni és dédelgetni.
Dazai hason hever a ropogós, fehér ágyneműben, amit éppen csak néhány órája gyűrtek össze, pőrén, félrecsúszott fáslikkal, a nap a talpa ívébe kóstol és árnyékot vet a kiálló lapockái ívére, noha már közel sem annyira sovány, mint mikor megismerkedtek. A haja kávébarna hullámos fészek, a dús ajkai elnyílnak, ahogy lassan lélegzik.
Nyárillat van és rekkenő hőség, Chuuya az agyaghamutálba rázza a hamut és meglazítja magán a köntöst, a bőre még nyirkos a zuhanytól, biztos benne, hogy szereznie kell a levendula szappanból, a haja nedvesen tapad a vállára, a talpa alatt még kellemes hűvös a kő és valahogy balzsamosan tökéletesen érzi magát.
– Chuuuuuuuya – nyöszörgi Dazai, és utána tapogatózik. Amikor nem találja, megemeli a fejét, álmosan ráhunyorog és elkínzottan visszahanyatlik. – Maradjunk ma ágyban.
– Nem terveztem semmit – vallja be, és a csikket a hamu mellé gyűri, mielőtt visszamászna az ágyba. Dazai vállára csókol, aki jóízűen ásít, aztán a nyakára és az állára...

×××

Látja a tekintetében, hogy Dazai megtalálta azt, amit egészen idáig keresett.

×××

A város egyik legjobb éttermének teraszán ülnek, az asztal alatt összekulcsolt, egymásnak feszülő bokával, körülöttük a francia vidék buboréka, a nap melegen tör át a fák lombján és a napernyőn, Chuuya kézfején szeplők fröccsennek végtelen irányba, ahogy puha, sápadt vajat ken a bagettjére és lekvárt. Dazai álmosan süpped bele a kipárnázott székbe, szórakozottan kavarja az üres kávéját, talán azért, hogy csináljon valamit a kezeivel és mikor találkozik a pillantásuk, elmosolyodik.
– Jobban szerettem az ágyban reggelit – jegyzi meg, és szemérmetlenül végignyal a kanálon.
– Tudom – feleli csendesen, és a lábfejével lapogatja meg a bokáját. – Ide költözhetnénk, amikor öregek leszünk.
– Szerinted megérjük?
– Igaz, mennyire borzasztó is lenne – forgatja a szemeit, és nagyot harap a bagettből, hogy aztán Dazai felé nyújtsa. – Ne rontsd el, csak tegyük fel, hogy megtörténik.
– Eh, unalmas – vonja meg a vállát. – Nem szeretem a lekvárt.
– Bízz bennem.
És lassan előrehajol, hogy megragadja Chuuya csuklóját és ugyanoda harapjon, ahova ő korábban. Az arca fintorba fut, ahogy lassan rág, aztán kisimul és érdeklődve nyal végig a felső ajkán. Chuuya elégedetten elmosolyodik és hátradől.
Persze, hogy bízik benne, mint ahogy Chuuya is bízik Dazaiban. Kölcsönösen bíztak egymásban akkor is, mikor összekötötték az életekeiket és Chuuya bízott benne akkor is, mikor ígéret csillant a szemében arról, hogy nem fogja összetörni a szívét. Többé nem.
Előrenyújtja a napfényben fürdő kezét, összefűzi az ujjait Dazaiéval, az aranygyűrűik vidám csillogással koccannak egymásnak, ahogy a nászútjuk utolsó reggelijén osztoznak.

*funfact: a kép hátterében Meursault dereng.