3. fejezet - Taktikák és Stratégia
Kivéve, hogy Chuuya nem a kiszemeltjétől vár üzenetet, hanem egy idegentől, aki valahogy beszivárgott az életébe és most nem hajlandó bármilyen életjelenet is adni magáról. Hogy annyit mondjon, jól van.
Őszintén, kevesebb mint huszonnégy órája történt az egész – de figyelembe véve, mi történt legutóbb, teljesen jogos az aggodalma, igaz?
Chuuya káromkodva áll fel a kanapéjáról és keresztüldobja a telefonját a fél szobán mikor eldönti, hogy a saját kezébe veszi a dolgokat. Csak egy kis kerülőt kell tennie munkába menet.
Már egészen megszokta az útvonalat, szóval nem tart soká, míg kiszúrja a rusnya vörös téglás épületet a távolban. A sarki vegyes bolt parkolójában hagyja az autóját, aztán a bejárat felé veszi az irányt elhaladva néhány pad mellett és...
Várjunk.
Egy pillantásra ismerősnek tűnik a srác, aki az említett padok egyikén gubbaszt egy könyvel az ölében.
Chuuya egy pillanatra megtorpan, hogy megcsodálja a csinos látványt.
Dazai felhúzott térdekkel, tollal a füle mögött, összeráncolt szemöldökkel mered a könyvébe. A ruhái nem éppen rondák, a szó szoros értelmében, az utóbbi néhány alkalom után kicsit unalmasak, de Chuuyának kifejezetten tetszik a fehér magas nyakú pulóver és a hozzá illő fekete szonya,amit Dazai ma visel.
Nem éppen egy pillanattal később, mintha megérezné, hogy figyelik, Dazai felnéz. A nevetségesen hosszú szempillái meglepetten rebbennek meg.
– Hello?
– Szia – mondja Chuuya. – Elhagytad a telefonod, vagy mi?
– Szerintem lemerült.
– Szerinted?
Dazai szótlanul vállat von és Chuuya megdörzsöli az arcát.
– Ezért vagy itt? – hallja Dazai kérdését. – Mert még nem hívtalak?
– Eléggé, igen.
– Sajnálom, hogy csalódást okozok, de a mai egy igazán jó nap. Még nem volt időm idegösszeroppanást kapni.
Chuuya megforgatja a szemeit. Hogy mondod el valakinek, hogy segíteni akarsz rajta anélkül, hogy ki kellene mondanod?
– Mindegy, idióta. Csak töltsd fel a telefonod, hogy tudjam, még mindig élsz és nem egy árokban fekszel valahol.
– Ha ilyen nagyon fel akarsz hívni, csak mondanod kell, Chuuya.
Chuuya átszeli a köztük lévő távolságot és kikapja a könyvet az ujjai közül.
– Nem arra kérlek, hogy selfie-ket köldözhess és meséld el, hogy telt a napod – mondja grimaszolva –, habár, ha azt akarod, nekem jó. Amit akarok az csak egy kibaszott jel arról, hogy nem vagy kiütve valami idegen házában.
Mert nem mindenki olyan rendes, mint Chuuya – és valószínűleg nem is olyan ostoba.
– Szóval azt akarod mondani, hogy öngyilkos megfigyelésen vagyok – mondja Dazai egy csipetnyi whiskey-keserű árnyalattal a hangjában. – Vettem.
Chuuya már azon van, hogy válaszolojon, mikor kiszúrja a könyv címét, amit elkobzott és az ideges szemöldökráncolása vigyorba olvad.
– A Tüskék és Rózsák udvara, huh? – Az ujjai között lóbálja a kötetet, ahogy Dazaira pillant. – Nolám, most ki olvas tündér pornót?
Dazai puffogva szerzi vissza a könyvét. Chuuya hagyja neki.
– Ne vond el a figyelmem. Feyre éppen a hegy alatt van.
Chuuya spoilerezhetne neki, de mióta Dazai is megpróbálta ugyanezzel a konkrét könyvsorozattal, biztosan olvasta már legalább egyszer. Szóval ahelyett, hogy bármit mondana, Chuuya leül a padra, kinyújtja mögötte a karját, ahogy lehunyja a szemeit és hagyja, hogy a nap melegítse az arcát.
Dazai tovább olvas, néha-néha elmondja neki, hogy mi történik. És Chuuya figyel.
Ez, gondolja, egész kellemes.
***
– Nakahara-san! Kérem, legyen óvatos-- – Higuchi hangját elnyomják a sikolyok, amikor Chuuya pont az ellenkezőjét teszi az óvatosnak és berúgja az ajtót mielőtt bedugná a fejét.
Hátborzongató csend van a pincében – feltehetőleg az egyik balfék menedéke, aki korábban a maffia körzetében árulta a mocskos szarjait.
Chuuya szótlan biccentéssel jelez Akutagawának és Higuchinak, hogy fedezzék, amíg átnézi mindhárom szobát, nem meglepően, mind üres. Akár túl későn kapták a fülest, akár puszta alaptalan pletyka volt az egész, nem számít, mert senki sincs itt.
– Tudod – hallja Akutagawa hangját maga mögül – ahhoz képest, hogy mindig azt mondod, ne rohanjak fejjel előre, pont az ellenkezőjét csinálod.
Chuuya a nyelvével csettint. – Ezért kell azt csinálnod, amit mondok és nem azt, amit teszek.
– Többé már nem vagyok a beosztottad.
– Hé, ne szállj el magadtól csak azért, mert kaptál egy saját állatkát, akit irányíthatsz – vágja a fejéhez, ahogy a lépcsők felé veszi az irányt. – Mindig a hőnszeretett mentorod leszek.
– Úgy érted, kiakasztó – javítja ki Akutagawa dörmögve, de Chuuya úgy dönt, figyelmen kívül hagyja a megjegyzést és inkább megnézi az üzeneteit.
Az elmúlt néhány hét eléggé lefoglalta, szóval eléggé ráfüggött az üzenetekre és telefonbeszélgetésekre Dazaijal. Pont ezért is van két olvasatlan üzenete attól a sétáló oszloptól, de ezúttal nem hülye meme-k, vagy egy kép az utolsó könyvről, amit olvasott, vagy egy bosszantó kérdés arról, hogy vannak az állatok, ha már az maradt a fedősztori Chuuya munkáját illetően, hogy állatorvos. Nem, az üzenetek sokkal egyértelműbbek.
Egy SOS és egy cím.
Bassza meg.
Valaki felfedezte a kapcsolatot kettejük között?
Dazai megint csinált valami hülyeséget?
Megint--
Nincs idő bármelyikre is gondolni. Egy SOS bármit jelenthet, márpedig Chuuyának nincs lehetősége találgatni.
– Változott a terv – veti oda Akutagawának és Higuchinak, ahogy bemászik annak az autónak az anyósülésére, ami az út mellett vár rá.
A söfőrnek, Shimizunak egy szempillája sem rebben, amikor Chuuya bediktálja neki a címet – szerencsére legfeljebb öt perc a jelenlegi tartózkodási hülyüktől – és megmondja neki, hogy taposson bele, mintha nem lenne holnap, miközben Akutagawa és Higuchi sietve bemásznak mögé.
A maffiának dolgozni azt jelenti, hogy hozzászoktak a dolgok gyors és hatékony intézéséhez.
– Van még egy ügyünk, Nakahara-san? – kérdezi Higuchi a hátsóülésről, miközben az autó végigszáguld a járdán.
Chuuya a száját rágva mérlegeli a lehetőségeit.
Tudja, hogy ha kiderülnek a dolog, ez a kettő tudja tartani a száját. Akutagawa talán nem mond ki semmit hangosan, de Chuuya volt az, aki összeszedte őt az utcáról és célt adott neki. Chuuya volt, aki segített neki kontrollálni a szörnyeteget, Rashomont.
Akutagawa nem gyalázná meg ezt a láthatatlan köteléket. És Chuuyának nem kell Higuchi miatt aggódnia. Fejjel rohanna a falnak, ha a mestere megkérné rá.
És újra, Chuuya jobban szeretné a lehető legalacsonyabban tartani azon emberek számát, akik tudnak Dazairól.
Végeredményben, akárhogy is, a biztos búvóhelye – a biztonság kedvéért – a legjobb ütőkártyája. A következményekkel majd később számol.
– Ez másmilyen ügy – válaszolja végül Chuuya, a visszapillantóból figyelve az arcokat. – Azt akarom, hogy hallgassatok róla. Értetitek?
Akutagawa alig reagálva annyit mond: – Igen, Chuuya-san.
Jófiú.
– Shimizu – pillant rá Chuuya –, te is.
– Egy szót sem hallottam, főnök.
Lenyűgöző. Legtöbbször kifizetődik, hogy emlékszik a beosztottjai nevére és élő emberként kezeli őket pótolható őrkutyák helyett.
Minél közelebb kerülnek a céljukhoz, Chuuya vérnyomása annál gyorsabb lesz az ismeretlentől tartván. Nem egyszerű lángra lobbantani az érzelmeit azután, hogy a fél életét az utcán, a másikat pedig a maffiánál töltötte, de Dazainak megvan az a páratlan tehetsége, hogy megingassa a jól felépített határozottságát.
Shimizu egy mellékutcában áll meg. A cím, amit Dazai küldött egy indie bevásárlónegyed közepére mutat, túlságosan zsúfolt és tömve ártatlan civilekkel, hogy bárhogy hasznát vegyék az autónak.
– Maradjatok rejtve, míg parancsot nem adok – utasítja Chuuya, és kilöki az ajtót. – Készüljetek fel a harcra.
– Bárki, akit keresnünk kell, Nakahara-san? – kérdezi Higuchi.
– Egyelőre ismeretlen. Elmondom, amint többet tudok.
Chuuya kiugrik és átfurakszik a jelentéktelen emberrajon miközben próbálja elérni Dazait, de megint csak a rohadt hangpostája válaszol.
Semmi sem tűnik szokatlannak. Nincs kiabálás. Nincs sikoltozás. Nincsenek gyanúsan öltözött emberek. Nem döndülnek el fegyverek. De Chuuyát nem lehet könnyen átverni, minél közelebb ér, annál éberebbek lesznek az ösztönei. A szemöldökei összeszaladnak, mikor realizálja, hogy a cím egy ruhaüzletbe mutat.
Belép, a szíve a fülében dübörög és--
– Ó, szuper. Itt vagy.
Chuuya megpördül és szembetalálja magát Dazaijal, aki szív alakú napszemüveg mögül vigyorog rá. Egy ép és sértetlen Dazaijal.
– Szerinted melyik áll jobban?
Lecseréli a napszemüveget egy kis, kereklencséjűre, amitől úgy néz ki, mint egy hippi – ami irreleváns tény, mert Dazai teljesen, totálisan jól van.
– Ez? Áh, igazad van. A másik.
– Mi a fasz, Dazai?!
Dazai elfintorodik. – Szóval nem a másik?
– Ezért küldtél nekem egy nyomorult SOSt? – ordítja Chuuya.
– Hát, nem voltam benne biztos, melyiket válasszam – mondja Dazai, mintha ezzel mindent megmagyarázna – és nekem nincs luxuslakásom meg vagy húsz másik uradalmam országszerte. Csak az egyikre futja.
A kis rohadék vakmerősége...
– Chuuya-san. – Akutagawa hangja a fülhallgatóból érzkezik, elvágva azt, ami az emberiség leghosszabb és legcifrább inzultusa lehetett volna. – A bolt előtt vagyunk. Szükséged van ránk?
Chuuya megereszt egy sóhajt és hagyja, hogy a feszültség elvérezzen benne mielőtt válaszol.
– Pihenj.
– Vettem.
Visszafordul a Dazai nevű fattyúhoz, de van valami ismeretlen villanás a szemében, ahogy felszegi az állát és felé lép, annyira közel, hogy megsérti Chuuya személyes terét.
– Az állatorvosoknak most már füleseik is vannak? Milyen érdekes.
És ez az a pillanat, mikor Chuuya rádöbben, bassza meg. Dazai megcsinálta.
A seggfej túljárt Chuuya eszén.
– Ne gondold, hogy ez valamilyen szaros győzelem. – Chuuya mellkason böki az egyik ujjával, kiélvezve a remegést, ami végigfut a másik lélegzetén. – Van foglamad róla egyáltalán, mennyire komoly egy SOS?
– Igen – feleli vontatottan Dazai. – Pontosan ezért csináltam.
– Meg foglak fojtani...
– Ez az, amit csináltok? – kérdezi Dazai, aztán tátogva hozzáteszi. – A miaffiában?
Chuuya tenyere viszket a vágytól, hogy megmarkolja az idióta gallérját és letépje róla, de. Nyilvános helyen vannak. És Chuuya ura az érzelmeinek.
Dazai elégedetten vigyorog. – Szóval, ha már úgyis itt vagy, akkor kisegíthetsz, igaz? A szív alakú vagy az Ozzy Osbourne szemüveg?
– Szív alakú – morogja, ahogy megvizsgálja a másik lehetőséget. – A másikban hülyén nézel ki.
– Ez goromba. Talán neked kellene színes lencséket viselned és, tudod, rózsaszínben látni a világod meg minden.
– Ha-ha, annyira vicces vagy.
– Egyike a számtalan kvalitásnak, amikkel rendelkezem.
Chuuya a fülhallgatója használata helyett inkább üzenetet küld Akutagawának, hajthatatlanul olyan távol akarja tartani Dazait az életének ettől a részétől amennyire csak lehetséges, annak ellenére, hogy a rohadék tárt karokkal ugrik bele a lehetőségekbe.
– Ráérsz a nap hátralevő részében?
Chuuya a szeme sarkából pillant rá. – Többé-kevésbé.
– Megnézünk egy filmet?
– Nem nézem meg veled újra az emberi százlábút – mondja, ahogy az arcizmai undorba torzulnak a puszta emlékre.
– Most jobb filmet választok – mondja Dazai. – A szüleimre esküszöm, törpe!
A szüleire, akikre korábban egyetlen szót sem vesztegett? Ja, nehéz döntés. Vagy nincsenek, vagy Dazai eléggé nem kedveli őket ahhoz, hogy megesküdjön rájuk egy szaros film kedvéért, amivel idegesítheti Chuuyát.
– Én választok – pillant felé. – És nálam nézzük meg. A szobádtól fejfájást kapok.
***
Vicces. Egy hónapja Chuuya még semmit sem akart jobban, minthogy ez a furcsa, rejtélyes egyetemista eltűnjön a lakásából. Most ugyanez az egyetemista úgy nyitogatja a fiókokat és szekrényajtókat a konyhájában, mintha otthon lenne.
És Chuuya még csak nem is bánja.
– Mit keresel? – kérdezi miután Dazai határozottan csapja be a huszadik konyhaszekrényajtót is, halványan biggyesztve az ajkát.
– A cukrodat – fújtatja Dazai és úgy mered Chuuyára, mintha külön azért dugta volna el, hogy őt bosszantsa. Huh. Ki gondolta volna, hogy ennyi képes kihozni a sodrából. – Nem tudok üres popcornt enni. Édesnek kell lennie.
A telefonjával a kezében a pultnak dőlve, Chuuya szó nélkül bök a páraelszívó felé a mutatóujjával, aminek a tetején egy doboz pihen. Az önelégült vigyora elég hangos ahhoz, hogy ne legyen szükség szavakra.
– Miért raknád fel oda? – Dazai megragadja a cukrot és bőséges adagot szór a tál popcornra. – Ahol senki sem találja meg?
– Elnézést, hogy nem konzultáltam őfelségével mielőtt berendeztem a konyhámat. – Chuuya nem néz fel a telefonjából, ahogy folytatja a beosztottjaitól érzkezett üzenetek olvasását. Ellopott szállítmány. Egy tag elvesztette a telefonját. Egy szerződést alá kell írni. Lefordítva: a holnapi egy hosszú nap lesz.
– Elmondhattad volna ahelyett, hogy hagysz húsz percig keresgélni, Chuuya!
Egy sóhajjal elrakja a telefonját és keresztbe fűzi a karjait. – Néhányunknak munkája is van.
– Ahha, könyvelés – vág vissza Dazai és mint általában, most sem kap választ. – Nem emlékszem, miért is ragaszkodsz még mindig ahhoz, hogy úgy tegyünk, mintha nem tudnánk mindketten, hogy a sötét zsarukhoz tartozol.
– Erre nem is reagálok. – Ez minden, amit Chuuya mond.
Talán ostobának tűnik, de fel van készülve a legrosszabb esetre – abban a pillanatban belenevelték, amikor csatlakozott a maffiához. Szóval, ha Dazait valaha túszul ejtenék ütközetben – és Chuuya mindent meg fog tenni azért, hogy ez soha ne történjen meg – soha nem fog tudni konkrét információkat szolgáltatni Chuuya maffia ügyeiről. Jelenleg csak homályos válaszai vannak. Ez minden. A mikró még mindig szorgalmasan dolgozik. Néhány másodpercenként hangos pukkanások visszhangoznak a szobában. Chuuya a nappali felé biccent.
– Helyzezd magad kényelembe. Átöltözöm.
A hálószobában Chuuya kényelmesen legombolja a mellényét, aztán kibújik a hevederjéből. Csak akkor realizálja a furcsa érzést az arcán, mikor a tükörhöz sétál. Mosolyog.
Félreértés ne essék, Chuuya elégedett az életével. Dúskál a pénzben, szereti a munkáját, tűrhető kollégák és minden más, amihez szüksége van a boldogsághoz. Szex. Hébe-hóba néha megenged magának egy randit. Iszogatni jár Tachiharával.
De... soha nem volt még hasonlója sem, mint ez.
Valaki rá vár a nappaliban, hogy elheverve megnézzenek együtt egy filmet. Annyira elenyésző a hatalmas rendszerben, mégis többet jelent, mint Chuuya gondolta.
Nem mintha együtt lennének vagy ilyesmi. Isten ments. Az katasztrófális lenne. Attól még nem jelenti azt, hogy nem élvezheti.
Amikor Chuuya előkerül inget és nadrágot viselve, Dazai már a kanapén ül egy hatalmas tál popcornnal az ölében.
– Végre – morogja. – Mit akarsz nézni?
Chuuya ledobja magát mellé. – 28 nappal később?
– Kizárt dolog – mondja Dazai a homlokát ráncolva. – A zombifilmek gázak.
– A zombifilmek szórakoztatóak – javítja ki Chuuya és kinyúl, hogy a kukoricába markoljon, de Dazai elrántja tőle a tálat, mintha egy újszülöttet védelmezne a nagy, gonosz farkastól.
– Csak, ha nincs ízlésed. Nincs popcorn, amíg el nem kezdjük a filmet.
Chuuya lapos pillantást vet rá, ahogy kimarkol egy adagot és a szájába tömi.
– Ez háborút jelent – jelenti be Dazai.
– Hozd ki magadból a legjobbat – vág vissza Chuuya. – Pontosan tudom, melyikünk jár mindennap edzeni az elmúlt néhány évben és nem te vagy az.
– És pont ezért fogsz elbukni. Nem nyerhetsz háborút nyers erővel. – Dazai a fejére bök. – Ez az, amivel nyerhetsz.
Chuuya felvonja a szemöldökét. – Irodalmi elemzések? Ellenszenves kölyöknek lenni?
Dazai morcosan nézi.
Édes.
– Taktikák és stratégia.
– Hát akkor rajta – hívja ki Chuuya, ahogy még egy adagot kimarkol és élvezettel figyeli Dazai összeszűkülő szemeit. – Használd a drága agyad és vegyél rá, hogy abbahagyjam az evést. Mire vársz, huh?
– Hogy belédcsapjon a villám és meghalj – puffogja Dazai, ahogy elfordul és keresztbe fonja a karjait. – Csodálkozom. A maffia vajon tudja, hogy nekik dolgozik a világtörténelem legidegesítőbb törpéje?
– Az egyetemed tudja, hogy rendszeresen leiszod magad és betörsz idegenekhez csak, hogy érezz valamit? – Nem kap választ. Pontosan ahogy gondolta. – Gyerünk, válasz egy filmet. Nem érünk rá egész nap.
Dazai ódzkodva kapja fel a távirányítót és kezd görgetni a lehetőségek között, gondolkodás nélkül elvetve az összeset.
– Nem? Küldetésed van később vagy mi? Ki kell rabolni néhány üzletet? Meg kell gyilkolni néhány embert?
– Nem, de próbálok megtartani egy kiegyensúlyozott alvási ciklust és tekintettel arra, hogy meg sem állsz megnézni a címeket, még itt leszünk egy darabig.
– Már az összeset ismerem.
– Oké, tudod mit... – Chuuya megtámasztja magát egy kézzel, hogy ellophassa a távirányítót; vagy hogy lebírkózza Dazait, amikor a nyurga köcsög kinyújtja a hülye, hosszú karjait, hogy távoltartsa. Chuuya nem ellenzi a csalást, szóval annyit kell tennie, hogy kicsit a combjába csíp és Dazai felvisít. – Azt mondtam, én választok, szóval én választok, mert nem vagyok hajlandó itt ülni és tíz évet várni. Így. Vasembert fogunk nézni.
– Marvel film? – Dazai pontosan úgy néz ki, mint akit arcon fingtak. – Komolyan, Chuuya?
– Mi bajod van velük? Szórakoztatóak.
– Ezek csak katonai propaganda Amerikának – vonja meg a vállát. – Nem is beszélve arról, hogy elképesztően abszurdak és unalmasak.
– Te és Tony nem különböztök sokban, tudod. Mindkettőtök naaaaaaagyon szereti hallani a saját hangját.
Ahogy a híres marvel logó feltűnik a képernyőn Dazai sértetten kiált és Chuuya nem tudja megállni, felnevet, hangosan és tisztán, a mellkasa sokkal könnyebb, mint az elmúlt hónapokban.
Régen volt már, mikor Chuuya utoljára megengedte magának, hogy órákra leüljön és megnézzen egy filmet, az ujjai a telefonjával babrálnak, mintha az bármelyik pillanatban megszólalhatna és valaki azt mondaná, emelje fel a seggét és menjen vissza a központba. Egyértelmű utasításokat hagyott a csapatának. A beosztottjai néha esetlenek, önfejűek és szűklátókörűek, de képesek követni az utasításokat – Chuuya biztosra ment és megtanította őket, mikor a szárnyai alá kerültek – szóval mindennek rendben kell lennie.
Ahogy várható volt, Dazai nem adja fel küzdelem nélkül. Gondoskodik róla, hogy Chuuya tudjon róla, pontosan mit gondol a filmről, kommentálva minden apró részletet annak ellenére, hogy senki sem kérte meg rá. Chuuya nem bánja, amúgy. Dazai tompa hangja meglepően megnyugtató.
Annyira megnyugtató, hogy egy ponton Chuuya szemhéjai elnehezülnek, mikor a pillanatnyi csendben Dazai azt kiáltja, hogy ennek nincs is semmi értelme! Talán fel kellene kelnie és futni egy kört, legurítani egy espressót, mert az volt a terve, hogy később hazaviszi Dazait, de képtelen ellenállni annak, hogy a sziruposan édes, szendergő álomba süppedjen hiába akarja, szóval, amikor ráborul a sötétség, Chuuya enged neki.
***
Hangos, szörnyű horkolásra ébred. Amikor Chuuya szemei felpattannak a sötétben a zaj abbamarad és realizálja, hogy tőle származott.
Aztán még számos dologra rájön.
Hogy valami meleg kapaszkodik a karjába. Chuuya feje valami keményen és szőrösön fekszik. Fáj a nyaka. És... és a békesség furcsa érzése lebeg keresztül az elméjén, homályos és érzékeny, mint a rózsaszín felhők egy meleg nyári estén.
Nem annyira ismeretlen ez a pozíció. Chuuyának voltak randijai, amik így végződtek. Kivéve, hogy ez nem egy randi. Ez egy kóbor egyetemista, aki azért lóg vele, mert unatkozik. (Egy civil.) (Egy kötelezettség.) Dazai, aki meghátrál minden fizikai érintkezéstől, mintha a több réteg alá rejtett bőre túl érzékeny lenne a megtapasztaláshoz. És most, ahogy Chuuya próbál felülni, kinyújtóztatva a hátát, Dazai közelebb bújik, makacs kis szar, még álmában is.
Szóval egy vagy két percig, amíg a rögtönzött alvás köde elszáll a szeméről, Chuuya így marad. Csak a fejét mozdítja egy kicsit, próbál kerülni bármilyen görcsöt, de telemegy a szája Dazai borzas hajával. Csiklandozza. Jó illata van. Mint a csípős téli levegő, vanília és a lángoló sake, ami leszalad a torkán. Dazai elégedetten sóhajt, a mellkasa nehezen feszül Chuuyáénak.
Édes.
Ez minden, amire Chuuya gondolni tud, akárhányszor Dazaijal van. Időnként ennyit engedélyez magának a 'Közömbös vagyok eziránt a srác után' és 'Felégetném érte a várost' érzelmek skáláján. Nem lehet semmi más, mint édes. Nem Chuuya befolyásosságával egy bűnszervezetben. Nem, amikor a dokkmaffia ellenségei szeretnék rátenni a kezüket valami olyan értékesre és ártatlanra, mint Dazai. Nem, amikor egy olyan férfinak, mint Chuuya soha nem lehet normális párkapcsolata anélkül, hogy veszélybe sodorná a partnerét.
Már hozzászokott a gondolathoz, hogy ez kibaszottul igazságtalan. Most már hozzászokott.
Szóval Chuuya néhány percet habozik mielőtt leküzdené magáról Dazai polip szorítását és szórakozottan vési az eszébe, hogy Dazai nem olyan gyenge, mint amilyennek látszik.
Fontolóra veszi, hogy itt alszik és Dazainak adja a szobáját, de nem azért vette ezt a geci drága kanapét, hogy ne hagyja a vendégeit rajta aludni. Kényelmes – tízszer annyira, mint a futon Dazai szobájában. Megteszi. Megragadja a legpuhább, legmelegebb pokrócát és végigteríti Dazai szunnyadó alakján. Aztán meglép a saját szobája és ágya felé.
És, ha érezni is kezdi, mennyire hiányzik neki a melegség és meghittség, amibe Dazai burkolta, Chuuya figyelmen kívül hagyja.
Az egyetlen dolgot, amit a maffia a legjobban megtanított neki az ez: félredobni az érzéseid, hogy tisztán lásd a képet. Chuuya profi benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése