that smile.

Rehab-Human AU, RadioDust, Chargie, talán egy hangyányit korhatáros és nyomokban sem olyan hosszú, mint amilyennek lennie kellene.
Figyelmeztetés: a humorom.

– Kell a tükröd! – Alastor ezzel a mondattal veri rá az ajtót, és valahogy egyiküknek sem számít igazán, hogy törülközőben van.
A válláról meglepett vízcsepp gördül a karjára, a haja vattacukor szőke ott, ahol nem érte víz és őzike szemekkel pislog a férfira.
Alastor jólszituáltan és törvényszerűen öltönyt visel, olyan színűt, mint amilyen érzelem fakad akkor, ha az ember körme alá tűt szúrnak. A mosolya marketingmosoly, behízelgő és ráncolja az orrát, mikor várakozóan feljebb tolja a szemüvegét. Elég szexi ahhoz, hogy egy pillanatra higgyen neki.
– Már, hogy az enyém? Mi' fasznak? – kérdezi, és eldobja a törülközőjét. Úgy lép ki belőle, mint az előző életéből.
– Egy kísérlethez kell. Nem várom, hogy megértsd.
– Vigyed Charliét – legyint az ajtó felé, de a szeme sarkából fogva tartja a testén végigszaladó tekintetet. Jéghideg, birtokló.
– Tiszteletben kell tartanunk a hölgyek személyes terét – vonja meg a vállát Alastor, és úgy markolja a kilincset, hogy az ujjai alatt csikordul a fém. – Fél óra múlva a nappaliban!
Egyébként ez egy kicseszett rehabilitációs központ, vagy mi. Csak hát Alastor mindenki felett áll, Angelnek pedig édes mindegy, amíg ingyen lakhat és ehet. Nos, többször van meleg víz, mint nincs. És nagyjából ketten laknak bent, leszámítva az öreg szerencsejáték- és alkoholfüggő fószert, akit egyszer leszopott egy húszasért és akiről azt állítja, egyébként menthetetlen. Valószínűleg mind azok. Meg múlthéten meghalt a csaj, aki Alastorral érkezett. Szóval ez van most.
A nappali koszlott szőnyegén társasoznak, mert ez ilyen kötelező program akkor is, ha sem Charlie, sem Veggie nem tudják, mire jó, hogy csinálják. Az viszont elég világosnak tűnik, hogy a tükör csalásra kellett.
– Fottere, nem bírom tovább – nyögi Angel, és meredeken szegi hátra a fejét, szenvedése legmélyebb kifejezéseként. – Baszki, penészes a plafon.
– Felettébb unalmas, ha már az elején tudom, hogy nyerek – helyesel Alastor, és a hangja fejfájásként csapódik Angel halántékán. – Ugyebár, Anthony?
És Angel Dust így rántja meg a nyakát.
Éles forróság csordul a nyakában, mikor felé kapja a fejét, és úgy nyomja ki a telefonját, hogy lehetőleg senki ne vegye észre.
– Nekem aztán... szarok bele. – Széttárja a karjait, és csupán a hecc kedvéért végigsimít Alasor arcán a hamis bankókkal. – Dughatnánk inkább, Mosolymogyi.
– Angel! – méltatlankodik Charlie, míg mellette Veggie tenyerében megroppan a dobókocka. – Az... izé... Igazodnod kell a házszabályokhoz, különben...
– Ha még egyszer hozzámérsz...
– Különben? Nem zárhatsz be, ez nem a kibaszott sitt. Simán kimehetek és vehetek magamnak drogot.
– … kitöröm a gerinced, és kirángatom a köldöködön keresztül.
Némán pislognak Alastorra, Angel szája sarkában vigyor ül, Charlie körmöttépve igyekszik beléfojtani a riposztot és valamikor aközött, hogy felborul a tábla és Alastor negédes kacaja felcsendül, Veggie megunja.
– Jól van, elég! Mindenki húzzon a dolgára, senki nem nyert – kiálltja, és belesodorja a bábukat a dobozba.
– Akarsz egy dekket? Rád férne.
– Azt akarom, hogy fogd be a pofádat, Angel!
– Jól van, jézus... – Hanyag eleganciával simítja hátra a haját, és a szobájába menet még felkap egy banánt.
Kacag, amikor Charlie utána kiállt valamit a drogokról, mert igen, részt vesz a havi egy prevenciós előadáson, sőt úgy írja alá a jelenléti íveket, mint a pornószerződést és már meg sem próbálja elmagyarázni, hogy kurvára nem megelőzésre van szüksége. Már nem. Egyiküknek sem. Hát, legalább amíg csinálja, addig nem dobhatják ki.
– Azanyád! – ugrik hátra, ahogy az árnyékok megnyúlnak előtte, és Alastor mellé perdül mielőtt nekihátrálna. – Mi a...
– A tükröd – súgja egészen közelről, és úgy nyújtja felé, mint valami Krisztuskori leletet. A mosolyától Angel szíve fékevesztetten keresi a dobbanások helyes ütemét. Túl kényelmes lenne, ha pusztán ennyitől képes lenne felizgulni.
– Hé, jössz cigizni?

Végül letarhálja Alastort, mert nála minőségi dohány van, mert neki volt munkája mielőtt bekerült ide. Szóval Angel a sanyarú sorsú banánt szorongatva könyököl a masszív korlátra, a farzsebében a tükör és nem néznek egymásra, mert mindkettejükben él a szabály: a mozgás a szemed sarkában veszélyesebb, mint a gondolat, amiből született.
– Te amúgy miért is vagy itt? – kérdezi, és a nyelvével simítja le az ajkáról a füstöt. – Mármint kibaszottul ellógod az összes csoportterápiás vackot, lemaradsz a kreténekről meg minden, de... na!
– Segíteni – dobja oda a szót közönyösen, és elegáns felsőbbrendűséggel tartja el magától a cigarettát. – Segítek rájönni nekik, hogy az egész próbálkozásuk egy hiábavaló, nevetséges kapálózás. Egyértelmű, hogy senkit nem lehet teljes mértékben, véglegesen helyre rángatni, szóval itt akarok lenni, amikor visszazuhannak a gödör mélyére.
– Világos, szóval seggfej vagy – összegzi, és teljes mértékben ignorálja a telefonja rezgését.
– Hmm... talán. Hogy tartottad meg a telefonod?
– Feldugtam a seggembe – vigyorog felé, és a betonra hamuz. – Neked miért nem hiányzik a tiéd?
– Nincs telefonom.
– Szopatsz! Mármint nyilván nem, az tök jó lenne – motyogja Angel, és kihívóan kúszik Alastor felé. – Mi az, hogy nincs? Mi lett vele?
– Nyilvánvalóan nem is volt – tárja szét a karjait.
Angel úgy érzi, nincs félnivalója, az égvilágon semmit sem tud Alastorról, és már különben sincs semmije, amit elvehetne tőle. Amit akarhatna. Az életét és a gondolatait félti a legkevésbé. Francba, alá kellett volna írnia a legutóbbit...
– Mire kell a banán? – Nyilvánvaló. Ha ezt részét akarja belőle, hát megkapja.
– A homepornó elég jó buli, meg nem gyenge zsebpénz jön össze belőle. Plusz, túlélhetőbbé teszi ezt a szart – vigyorogja, aztán végignyalja a banánt és a szájába veszi, egyszer, mélyen.
Eleinte halálra idegesítette, hogy a másik teljes mértékben érzéketlen az ilyen megnyilvánulásaira, azóta meg megszokta, vagy inkább kihívásnak vette. Vagy valahol a kettő között. Mindenesetre kettéharapja a gyümölcsöt, mikor Alastor a kézfején nyomja el a csikket.
– Érdekel – közli aztán, és a zakója zsebébe süllyeszti a kezeit. Kedélyes, mint egy késpenge.
– Felőlem.

Nem a szex része érdekli. A technika, a feltöltés és a pénzszerzés folyamata, inkább az, hogy mennyire kreatív a saját testével kapcsolatban és mik a határai. Éhes, mohó élvezettel vizslatja a kezét saját magán, ahogy elnyújtja a mozdulatait, hogy meddig tart az, ami jó és mikortól kínzó.
És nem hozza zavarba, hogy nézi közben, nem is gerjed be tőle különösebben, mint ahogy a lebukás gondolatától sem lankad le. Ez most munka, a teste a munkaeszköze, szóval provokatívan Alastor arcába bámul, felszegi az állát és szemérmetlenül nyög. Mielőtt az ágya alá túrna a polárkék dildo után, félreérthetetlen mozdulatot tesz a fejével, olyat, amitől Alastor azonnal és megsemmisítően magára hagyja.
Már nincs is olyan sok kedve az orgazmushoz...

– Olyan színű a hajad, mint az almavirág, tudsz róla? – kérdezi egyszer Charlie.
A lány megpróbált valami emberi fogyasztásra alkalmasat kotyvasztani, Alastor kiszagolta és kegyetlenül kitoloncolta a nappaliba. Talán magára zárta a konyhát, talán nem, mindenesetre most gyanúsan kellemes swing szüremlik át az ajtó alatt. Ők meg leültek Harry Pottert nézni, Angel feje indokolatlanul Charlie ölében végezte, a combja kellemesen meleg és jázmin illatú.
– Hogy mi? – hunyorog fel rá.
– Tetszik amúgy, hogy szívet borotváltattál bele – motyogja, és felfelé simítja a rózsaszín mintát a tarkóján, miközben a mosolya a mosolyára talál. – Tudtam ám, hogy itt hordod a szíved.
– Köszke. Vagy mi. – Negyvenhét nem fogadott hívás. – Hallod, azért Luciusszal szobára mennék. Tuti, valami fenekelős vadállat, notice me senpai, meg ilyenek.
– Fúj, ne már! Tök öreg – vihog Charlie. – Az olyan srácoknak, mint te, nem Draco szokott bejönni?
– Lófaszt, Draco majd szépen berakja Harrynek, és jól összegenyózzák a Mardekár klubhelyiségét – legyint rá Angel, és feljebb tornázza magát. A halántéka Charlie mellének préselődik. – Lucius lehetne a sugar daddym.
– Én úgy tudom, erre a posztra már van valakid – súgja bizalmasan, és a konyha felé bök a hüvelykujjával. Angel levegőtlenül kacag rajta, aztán hirtelen bontja ki magát a csend, mikor a padlóra csúszik.
– Kérdezhetek valamit? – bukik ki belőle, és Charlie sovány kis térdeibe kapaszkodik.
– Bármikor.
– Te és Veggie mióta...
– Öhm, izé... mi, szóval... honnan...
– Tudod, tök sokáig azt hittem, te ilyen szűz picsa vagy, aki csak osztja az észt.
– Sejtettem, hogy számíthatok rád, Angel – motyogja végül a lány, miközben hol a haját babrálja, hol Angel ujjait. – Ez amúgy a mi dolgunk, rohadtul semmi közöd hozzá.
– Najó, jól van... mit keres itt Alastor? Nem tűnik kettyósnak.
– Miért, te kettyósnak érzed magad? – Veggie csendesen kerül mögé, csípőre dobott kezeitől a könyökével végképp kitakarja Harryt és Ront, ahogy Pitonnak... nos, igen, Angel agyán átfut, hogy mi történt volna, ha a Pornó Pottert rakja be. Aztán eszébe jut, hogy a házban nincsen semmilyen pornó.
A lány hideg közönnyel igazítja vissza a harisnyáját, aztán úgy vetődik a kanapéra Charlie mellé, mintha Angel ott sem lenne. Mintha a lábtörlője lenne, valami eltiporható entitás. Ettől függetlenül meglehetősen aranyos a mozdulat, amivel átkarolja a barátnőjét.
– Nincs kinek az életét tönkretenni? – veti oda mielőtt megcsókolja Charlie-t. A tekintete úgy szikrázik, hogy attól behúzza a nyakát.
– Hé, ne engem hibáztass, ha a kiscsaj nem pókhálózta ki eléggé a muffod.
– A kurva anyád!
– Jah, olyasmi – feleli, és elereszti Charlie térdeit, aki talán azért nem szól közbe, mert tudja, hogy valójában nem utálják egymást.
– Miért nem... segítesz Alastornak? Vagy Husknak? Igen, neki biztos, jól jönne egy kis társaság – mondja végül.
Áruló.

Később azzal magyarázza magának, hogy sokkal inkább terápiás céllal, mintsem szuicid hajlammal törte rá az ajtót Alastorra. És arra, ahogy Parov Stelarra mozgatja a csípőjét igazán megindul benne valami, a tekintetével követi a dereka karcsú ívét az inge alatt, az alkarjára feszülő bőrét és nagyot nyel, ahogy közelebb lép.
A tészta körül lobogó víz hangját ismeri, a nyers, halott húsba szaladó kés otthonosságát ellentétben a széles, érzelemcsúfoló mosollyal, a roppanó, lédús jókedvvel, amitől borsódzik a háta. Akarja.
– Ha megmérgezel mindenkit, remélem, legalább baszott jó lesz az utolsó vacsorám – mondja, és maga elé húzza a paradicsomokat. Úgy szeletel, hogy közben nem fröccsen szét a lé és Alastor arcélét vizslatja.
– Kérlek, kedvesem, sosem rontanám el az ételt holmi mérgekkel – duruzsolja, miközben lisztet hint a pultra. – Ha meg akartam volna ölni bármelyikőtöket, már megtettem volna.
– Szóval azért vagy itt, mert pszichopata vagy – mutat rá, és a szeleteket a padlizsán mellé söpri a tálba, hogy felcserélhesse a gombával.
– Rágalmazni próbálsz?
– Arra próbálok rájönni, ki a fasz vagy.
– Nekem elég, ha tudom, te ki vagy.
– Pff... – Mondhatná, hogy azt nem nehéz. Azt akarja mondani, hogy valószínűleg ő az első találat a PornHub kezdőlapján, hogy igazán jól informált lehet, hiszen az apja is az ő videóira verte, de valahogy nem találja a saját hangját. A Tape Five elnyomja a telefon rezgését. – Nem baszunk?
– Nem – vágja rá, és a keze alatt a nyers tészta csattanása pont olyan, mint amikor meztelen bőr csapódik meztelen bőrön.
– Pedig... csak felülnék ide, vagy... vagy nem is, simán csak ráhajolnék a pultra, tök egyszerű, elég lenne mögém lépned, csak combig tűrni a nadrágot és már be is teszed, aztán... – Az ujját a szájába akasztja, obszcén cuppanó hangot produkál, amitől Alastor szemöldöke magasra szalad. – Csak egy gyors menet, hogy a kaja se csesződjön szét.
– Elég gyászos, hogy a szex tölti ki a sivár gondolataid jelentős részét.
– Ez nem igaz. És különben is, ki tiltja meg, hogy elképzeljem – tárja szét a karjait. A kés öblös hangon suhog.
Alastor nem válaszol, helyette módszeresen kinyújtja és a tepsibe egyengeti a tésztát, aztán rászórja a zöldségeket. Angel némán zárja el a lángot a lobogó víz alatt, és a felcsapó, édes gőz a szempilláira tapad, mikor leszűri a tésztát. A keserű, múltízű swing alá dúdol és pontosan úgy dobja oldalra a csípőjét, mint korábban Alastor. A telefonja kitartóan csörög, ellenfeszül a dallamnak.
– Tudtad, hogy ha elégnek az idegvégződéseid, a seb nem fáj többé? – kérdezi Alastor a legkellemesebb csevegő hangján, miközben becsapja a sütőajtót.
Nem tudja nem észrevenni, hogy indokolatlanul hosszú ideig tartotta az arcát a világos hőnek. Kétszáz fok, saccperkábé.
– Nem, de teljesen biztos, hogy addig rohadtul fáj.
Virágmintás konyharuhába törli a kezét, a vállára csapja és két poharat varázsol elő, hogy derékig eltűnjön a hűtőben. Angel a feneke ívét nézi, miközben fémes hideget hoz magával, olyat, ami kibicsaklik a fogzománcon.
És nem kérdezi meg, hogy iszik-e, amiért cserébe Angel nem kérdezi, honnan van a pia. Nem is teszi úgy, mintha érdekelné, a közönyt a kuncsaftjain tanulta. Helyette lassú kortyokban iszik, a szeme sarkából figyeli Alastort, ahogy szórakozottan kopog a pohár oldalán és forgatja a kortyot a szájában.
Száraz a torka és savkeserű.
– Alkesz vagy. Tudtam! – rikkantja hirtelen, és élesen nevet, a hangja a nyelve hegyén vibrál.
– Egy szóval sem mondtam ilyet.
– Hát nem is kellett. A zugpia mindent elmond helyetted.
– Még csak a közelében sem jársz.
– Faszom...
A csend sűrű, nyúlós, mézgás nyugtalanság képében tapad a bordáira, míg isznak, az alkohol feloldja a szavakat a torkában, kimondhatatlanná olvasztja őket, hogy már csak a gondolatai maradnak. A körmeivel akarja megjelölni a kézfejét, a kék erekbe tépni, miközben Alastor bíborra szívná a bőrét és zsibbadást harapna az idegeibe. Meg akarja érinteni a haját, elveszni a szempillái sűrűjében...
– Ha odaégettek valamit azért, mert sze-- mi a jó büdös kurva élet? – Veggie az ajtóból mered rájuk, a tekintete éledő viharokat idéz, a haja zilált és a ruhája egyik pántja a felkarjára csúszott, Alastor pillantása odatapad a csupasz bőrére.
– Főzünk, szakadj le – legyint felé Angel, és ledönti az utolsó kortyot. A pohár vészesen hangosan koppan a márványon.
– Honnan szereztetek alkoholt?
– Az öreg Husker tartozott nekem – vonja meg a vállát Alastor, és a szemüvege alól pislog a lányra.
– Neki honnan a francból van?
– A függők útjai kifürkészhetetlenek, drágám. Egyébként egyikük sem alkoholista, nekünk nem tilos inni.
Veggie leszarom mozdulattal löki az égbe a kezeit, és olyasmiről motyog, hogy csődbe fognak menni meg, hogy rá fog szokni a rivotrilra. Aztán felmarkolja a céklalét a hűtőből és magukra hagyja őket. Poharat nem visz.
Amikor összevigyorognak a háta mögött, Alastor mosolya olyan, mint a saját háláról álmodni.

Vacsora után persze egészségügyi séta címén kilóg a városba. Foltvarrott farmerdzsekit visel, ezüstöt a fülében és hátrasimítja a haját, miközben visszales az épület felé. Ugyanaz az édesen zsibbasztó, gyomorgörcsös érzés járja át, mint amikor kiszökött otthonról, vagy lógott az iskolából. Otthon nem voltak barátai, nem volt senki, csak kötelezettségek és a nyomás, ami maga alá gyűrte.
Az emberek többnyire tragikus háttérsztorit várnak tőle, tragikus gyerekkort, mélyszegénységet vagy egy pedofil nagybácsit, aki molesztálta, mikor hat éves volt, akit hibáztatni lehet mindenért. Esetleg azt, hogy árva, a sikátorban lakott és szemetet evett, hogy az, ami most történik vele, sokkal jobb annál. Lényegében bármit, ami felmenti a kábítószer használat, a melegpornó és a prostitúció bűnei alól. Az valamiért sosem a helyes válasz senki szemében, hogy szereti azt, amit csinál.
– Hé, Angie! Azt hittem, soha nem érsz ide, mert lefoglal az új fiúkád – neveti Cherri távolról, és az üres markával meg a nyelvével orális szexet imitál. Aztán cukorkaillatú ölelésbe vonja.
– Sosem hagynálak el őérte – súgja a hajába, és a derekába karol. – Elhoztad?
– Nem az van, hogy amúgy elvonón vagy, vagy mi? – Fényes zacskót lóbál elé, és összevigyorognak. Ez most ismerős, bajtársias, valami, ami elkíséri bármerre is tartson. Angel kikapja a kezéből és terhes bankókat gyűr a markába helyette. – Szeretlek, cukorcickó. Amúgy csinálod még azt az izét? A paintballos melót?
– Aha, napközben – mondja, és megindulnak a főutca felé, arccal az életnek. – Este meg pultozom. Éjfélig, vagy egyig. Jó szar, amúgy, szóval, ha vissza akarsz jönni miután kiengednek, tudok beszélni az érdekedben.
– Áh, a paintballos meló tényleg szar volt, a faszszopáshoz meg elég jól értek – tódítja, és a száját rágja közben. – Üljünk be valahova, be akarok tépni.
– A girnyó főnököm ki fog akadni. Csináljuk.
Szóval így kerülnek a Tesco parkolóba, Cherri az autónyira porciózott helyek kopott válaszvonalán egyensúlyoz, miközben egy Ramones számot énekel fejhangon. Angel egy bevásárlókocsiban fekszik szétvetett végtagokkal és elnagyolt mozdulatokkal vezényel. Az előbb még angyalport szívott a padkáról.
– They're all revved up and ready to go – visítja végül ő is, és fémesen zörög alatta a kocsi.
A csillagok felé kapaszkodik, hogy megállítsa a pörgő zuhanásukat, de másfél perc múlva már egy ketrecben van, ahonnan mutogathatják, ő a főattrakció és a tábláján annyi világít neon betűkkel, hogy Tilos simogatni!
És Alastor szikrázó kacaja kitart a maradék öt óra negyvenhárom percre, amíg öntudatlan.

Fogalma sincs, mitől vizes, a szemfestéke sötét zúzódás, a szempillaspirálja rabul ejtette a szeplőit, a rúzsa oldalra kenődött rózsaszín sáv és a bőrére ragadósan parfümillat tapad. Kirázza a haját a szemeiből, és retteg hátranézni, mert biztos benne, hogy tűsarkún oson utána a halál.
Megnyúlnak körülötte az árnyékok, jéghideg lehelet nedves éhséggel tapad meg a tarkóján és behúzza a nyakát, összekuporodik a folyosó kitaposott szőnyegén, mielőtt rászakad a valóság. Torz, kifordult nevetés statikus zaja recseg a dobhártyáján, sietős léptek közelednek, aztán komótosan távoznak és valaki akkor érinti meg a haját, mikor tehetetlenségében a saját nyakába mar tíz körömmel.
Alastor áll fölötte marsala köntösben, a kulcscsontja feszes ívétől össze kellene, hogy fusson a nyál a szájában, helyette remeg a tekintete és vacog a szívtájéka. Engedi, hogy meleg ujjaival lefejtse a kezét a nyakáról és lassan lélegzi be az illatát közben. Megfontolt, kimért, kesernyés, akár egy mérgezés.
– Gyere! – utasítja, és a passzív ellenállása ellenére talpra húzza.
Csak akkor ér hozzá, amikor Alastor akarja, amikor ő érinti meg Angelt, ezért most bele akar kapaszkodni a pillanatba ameddig tart, pedig nem tart sokáig. Alastor elengedi, amint rájön, hogy, ha nem is stabilan, de tud járni. Zsebre dugott kézzel, fütyörészve sétál előtte, nem fordul hátra, Angel meg túl nehéznek érzi a szavak súlyát a nyelvén ahhoz, hogy beszéljen.
A fürdőben ácsorognak, ami aránytalanul hatalmas, fertőtlenítő szagú, a csempe hideg, barátságtalan fehér és ahogy megnyikordulnak a csövek a falban, Angelben olyan érzések támadnak, hogy vágóhídon van, vagy kivégzőkamrában. Ha másvalaki életét élné, pont egy ilyen helyen kísérletezne rajta pont egy olyan ember, mint Alastor. Vagy ez tényleg megtörtént, csak most az előző élete emlékei törnek elő belőle és kiáltanak segítségért. Hangosan nyel.
– Vetkőzz!
– Mi van?
– Én fürödni indultam, mikor megzavartál – mutat rá közönyösen, miközben a köntöse övét lóbálja.
– Hát... két pucér farok ugyanabban a zárt térben... kár lenne elpazarolni a tárat, cowboy – vigyorogja, és kacsintva ránt egyet a vállán, mikor a dzseki ujja fennakad a könyökén.
A nadrágot a lábával sodorja le magáról, benne ragad az alsója, aztán csak átkarolja magát, kicsit fázósan, kicsit elesetten. A száját rágja belülről, az íze keserű az anyagtól, és közelebb lépdel a macskalábú kádhoz, a meztelen talpai nyersen, kisfiúsan csattannak a járólapon.
– Mazochista vagy – tippel józanabbul, és felhúzott térdekkel kuporog az illatos habban.
– Kétségtelenül, elvégre magammal hoztalak – feleli, miközben gondosan felakasztja a köntöst. Angelben izgalom burjánzik, pozitív idegesség. Amikor legutóbb megosztozott a fürdőkádon, még egyformák voltak, Molly és ő. – Azt hiszem, van az a pont amitől inkább megéri unatkozni.
– Unatkozol?
– Állandóan. Az emberek végtelenül egyszerűen és felszínesek. A legtöbbjük. Mondjuk az szórakoztató, ahogy pánikolnak – magyarázza, és röviden, élesen nevet míg úgy helyezkedik, hogy ne érhessenek egymáshoz. Angel leplezetlenül bámulta meg, amikor belépett a kádba.
– Mikor csináltattad? A hegtetoválást, úgy értem – kérdezi, és az állát a kád peremére hajtja, hogy a gerince groteszk ívbe feszül tőle. – Kibasztak veled a gólyatáborban, eh?
Persze azonnal kiszúrta a lapockáin átívelő, fényes rózsaszín pentagrammát, a szaggatott, erőszakos vonalakat, a csigolyákon kibicsaklott szimbólumokat. Meg akarja csókolni az anyajegyekkel fröcskölt, sima bőréből kitüremkedő, vad mintát.
– Csak elszórakoztattam magam – vonja meg a vállát, és megérinti a bokáját a víz alatt.
– Ki is verhetted volna – mutat rá. Begörbíti a lábujjait és mohó türelmetlenséggel várja a következő érintést. – Köpni fogsz a csajoknak?
– Hmm... nem, nem hiszem.
Alastor lehunyja a szemeit, úgy dől hátra. A lábait komótos kényelmességgel nyújtja előre, a bokacsontja Angel arcának feszül, a másik talpa a bordáira és az egész embertelenül intim, torokszorítóan őszinte és idegen. És csak figyeli a járomcsontja ívét, a hosszú nyakát, a kulcscsontja árnyékát és a mosolyba fagyott vonásait.
Megérinthetné a puha habok alatt, vagy kielégíthetné lábbal, közben figyelné a gyöngyöző gyönyört az arcán, az ujjait, amikkel a kád porcelánját markolja és a ziháló nyögéseitől kiloccsanna a felkorbácsolt víz. Feküdnének tovább a langyosra hűlt, spermás vízben és egyszer csak Alastor azt mondaná, hogy Ez jó volt, vagy, hogy Elment egynek. Vagy nem mondana semmit, és az is éppen elég kielégítő lenne.
De nem teszi meg, mert neki ezért egyébként fizetni szoktak, a szolgáltatáshoz meg rohadtul nem jár beszélgetés. Az a dolga, hogy szexi legyen, kussoljon és faszt szopjon.
– Elaludtál?
– Gondolkodom – legyint felé, aztán összetámasztja az ujjait. Angel arra gondol, hogy talán mégis le kellett volna szopnia.

Husk másnap reggelre meghal.
– A kurva életbe, fel fognak függeszteni minket és lehúzhatjuk a rolót – hőzöngi Veggie, és a körmét rágó Charlie felé perdül.
Úgy rója a szűk iroda szőnyegén a köröket, hogy a felgyülemlett elektrosztatikusságtól felrebbennek a hajszálai, zizeg a villanykörte és sistereg az ablaküveg. Charlie a mahagóni asztallapra hajtja a fejét, lelkevesztetten nyöszörög és a körme alá gyűri a papírokat. Angel a karosszék kemény bársonyába simulva figyeli őket, az ujjait gyűrögeti az ölében és lassan, mélyen szívja be a levegőt.
– Ki vagyok dobva akkor? Nyilván nem tudtok tovább ingyen tartani – kérdezi annyira jelentésnélkülien amennyire csak tudja. – Bárkivel előfordul, hogy felfordul a kliense, mondjuk, ha azt nézzük, ez nálatok már a második. Hupszi... mégis szívás.
– Most azonnal elhúzhatsz. Később megkeresem a szerződésed, széttépem, elégetem és elküldöm a hamvakat – ígéri Veggie.
– Mi lenne, ha megpróbálnánk megnyugodni? Igen, nyugodjunk meg szépen. – Charlie úgy veszi a levegőt, mint egy pánikbeteg láncdohányos, vagy egy kiöregedett jógaoktató. – Ha... ha eltusoljuk valahogy, akkor megúszhatjuk, ugye? Ahogy Angel is mondta, balesetek vannak. Mármint baleset volt. Heh...
A három szolid, kimért koppintásra egyszerre rezzenek össze, mint Isten eltévelyedett báránykái, végül csak Alastor hajol be az ajtón. A jó kedve töretlen és perzselő, a mosolya a zsigerekig hatoló széles.
– Hölgyeim, azt hiszem, tudok megoldást a problémákra – zengi, és pislogás nélkül néz végig mindannyiukon.
– És mégis mi lenne az a megoldás?
– És mit akarsz cserébe? – Veggie úgy méri végig, mintha azt fontolgatná, hogy ha leszúrja, hova döfjön elsőre.
– Ugyan kérlek. Ugrana a jelenlegi egyetlen szórakozásom, ha hagynálak titeket elúszni – magyarázza kegyesen. – Egy véletlen halálesetet könnyű tisztázni, nemde?
Az ösztönös hallgatásban benne van minden, az elemi, génekbe kódolt rettegés, a fogak közé szorult cidri és a mélyről burjánzó csodálat. A hatalom magasztos csodálata, az elemi erőé, hogy Alastor bármit megtehet.
– Najó, én megyek dolgozni, ha itt végeztünk – nyújtózik Angel, és kirúgja maga alól a széket. A hajába simít és úgy söpri le a csíkos pulcsiját, hogy közben Alastor szemébe néz. – Van kedved csatlakozni?
– Dolgom van a korrupció édes világában.
– Hát jó.

Idegenekkel szexelni egyszerű, jelenés nélküli és felejthető. A kuncsaftjai többnyire arctalan férfiak (ritkábban nők, akikről csak a rúzsuk színére emlékszik). Pénzben mindenki ugyanannyit ér, vagy inkább az ő testnyílásai érnek ugyanannyit minden embernek. A szopás értékét nem a farok határozza meg, hanem a száj, amibe bekerül.
Ezúttal egy sedan hátsó ülésén dugnak, túl kevés síkosítóval, kényelmetlen pózban. Angel egyik lába a kalaptartón, a másik valahol a két ülés közt, a combja izzadtan tapad a másik férfi combjának, aki felette zihál, a hajába tép és a szőke szálak végleg a gyűrűjében maradnak. Soha senki nem néz a szemébe, amikor áthullámzik rajtuk a szégyentől mézgás orgazmus.
– Amúgy láttam az egyik filmed – mondja, miközben az út szélére hajítja a használt gumit és visszaigazítja a farkát a gatyájába. – Apám, mekkora nimfomán hímringyó vagy...
– Ja, anyád is ezt mondta, mikor rajtakapott apáddal – vigyorog rá a tükörből és egy száraz spermafoltot kapargat a támláról.
Hát, legalább visszaviszi a házba, amit azonnal megbán, mikor kiszúrja Charlie-t a rózsák között gubbasztani. A haja zilált napsugár, a szemei fáradt vörösek és Angal igazán nem ért mások vigasztalásához. Részéről úgy van vele, hogy mindenkinek vannak problémái, ha másokéival foglalkozik, a sajátját nem fogja megoldani soha. De Charlie kiszúrja és bágyadt lelkesedéssel int neki.
Minden elveszett.
– Nem ülsz ide kicsit?
– Hát, izé...
– Csak egy kicsit. Légyszi – leheli, és amikor felé nyújtja a kezét, Angel az ujjaiba kapaszkodik. A bőre nyirkos, a körme lepattant fekete. – Veggie elment valahova, én meg... csak nem akarom, hogy bezárjunk, vagy lecsukjanak minket vagy ilyesmi.
– Figyelj, nyuszkó, az emberek meghalnak. Ilyen az élet – feleli, és hagyja, hogy Charlie a karja alá bújjon, akár egy riadt madárfióka. – Amúgy meg a Mosolyprosti elintézi, nem?
– Igen, de... nem akartam korrupt üzletasszony lenni. Meg aztán ott van az egész dolog, hogy beszedett valamit és ivott rá...
– Jaj, már! Azt én is folyton csinálom – hurrogja le, és cigivel kínálja. – Sőt,a húgom teljesen rá van kattanva, hogy ekire piál össze minden szart.
– Tök jó lehet, ha van egy tesód – sóhajtja Charlie, és mélyen, szaggatóan tüdőzi a nikotint.
– Vagy kettő – helyesel, miközben a lány ölébe dobja a cigis dobozt. – Na, nekem muszáj lezuhanyoznom, de szívd el a maradék két szálat és nézd meg a Szex és New Yorkot. Attól tutira jobban leszel.
– Miért szexelsz másokkal? – bukik ki Charlie-ból, és olyan őzike szemekkel bámul Angelre, hogy attól a szíve egészen megzuhan.
– Mert buli, és fizetnek érte.
– De... ha szerelmes vagy, nem kellene lefeküdnöd senki mással.
– Heh, pff... na szia!
– Angel!
– Hm?
– Gyönyörű vagy.
– Szex és New York bébi! – kacsint rá, és ahogy nevetnek, annak szabadság íze van.

A bőre párolgó babaszappan illatú, pacsuliszín atlétát és boxert visel, epret szemezve fetreng a kanapén, mikor Alastor rátalál. Igazán fáradtnak tűnik, a szemei karikásak, noha a mosolya töretlen.
– Mit művelsz? – tudakolja felvont szemöldökkel, egyáltalán nem úgy, mint akit érdekel.
– Próbálok értelmes műsort keresni – feleli, és tudomást sem vesz a padlón rezegve vonagló mobiljáról. – Megmenekültünk?
– Tudom, mit csinálok. – Angel készségesen összébb húzza magát, hogy Alastor leülhessen és eperrel kínálja. – Nem.
– Megúsztuk, hogy szüzet kelljen áldoznunk. Jelen esetben téged. – A fogai között az eperzölddel, kajánul vigyorog rá, közben állja a pillantását. Kitartóan. – Charlie faszán ki van bukva, mint egy anyuka, aki a csirke helyett a gyerekét rakta be a sütőbe.
– Várható volt, hogy előbb-utóbb megtörténik – ásítja Alastor. – Azt hittem, te leszel az első.
– Járok ám rendszeres szűrésre, tudod? Aki ennyi emberrel kefél az nem szedhet ám össze csak úgy mindenfélét – csacsogja fesztelenül. – Mollynak egyszer volt valami izéje... katana, vagy kandida. Na, az elég nagy szopás volt. Jé, Rózsaszín Párduc! Pa-papa-papapa...
Hirtelen hallgat el, mikor realizálja, hogy Alastor a saját vállára borulva elaludt mellette. És egy pillanatra átfut az agyán a gondolat, hogy megérinti, mert most szabad. Hogy belekóstolhatna a keskeny, rettegéstkeltő ajkakba, de görcsbe rándul a szíve a mosolytalan arca láttán. Kikapcsolja a tévét és addig figyeli, amíg kínosan egyértelművé nem válik. És becézve, pillangószárny könnyedséggel nyal az ajkaira, ánizs illata az orrában, felfoghatatlan könnyek égetik a szemét és az ölébe kell húznia a díszpárnát.
– Ó, a kurva életbe, baszki – motyogja csak úgy magának, csak úgy a csöndbe.
A tenyerébe kuncog kicsit átrészegen, kicsit hisztérikusan, kicsit mintha megint kamasz lenne és naiv. Néha szeretné elhinni, hogy van esélye, hogy még a szakadék szélén egyensúlyoz és a zuhanás elkerülhető. De a telefonja kitartóan ellentmond neki. A körmét rágva kucorog és életében talán először nem akar sehol máshol lenni a világon.

– … nem, biztos vagyok benne, hogy a szerda a legjobb nap.
– A francokat, szerda a hét közepe.
– A helyes megoldás a csütörtök, vagy a kedd. Unalmas, felejthető napokon nem történik soha semmi. Az emberek hajlamosak feledékenységre gyanakodni és már nem is biztosak benne, hogy látták a delikvenst a hét többi napján. Egyszerű. – Alastor hangja vibráló, egy pulzáló lüktetés a halántékán. – Áh, ébren vagy!
– Mi a fasz, nem akartam aludni! – méltatlankodik, de jólesőt nyújtózik azért.
A nyaka élesen roppan, a tüdeje sajog és két idegen, egy kiugró járomcsontú, vézna, de elegáns nő és egy férfi, aki egyáltalán nem Angel esete merednek rá. Aztán a nő úgy méri végig, hogy a pillantásában megtalálja az anyja perzselő lekezelését, amikor rajtakapta Molly ruháiban. Gyorsan kihúzza hát magát és végigszánt a haján, le a tarkójáig.
– Az ehhez hasonlóknak rég nem itt lenne a helye – szúrja oda fagyos, kimért gúnnyal a nő, és tartja Angel szemkontaktusát. Szőke, mint az alkonyat és fagyos, akár a csillagtalan égbolt.
– Ugyan-ugyan, drága Rosie. – Alastor komolytalan vidám, ahogy az ajtó felé sasszézik és mond valamit a rabszolgaságról, amin mind a hárman nevetnek.

Angel éhesen, feszülő gyomorral indul a konyhába. Először a fagyasztót tépi fel, hideg, nyers illatú pára tapad a bőrére, mikor kihúzza a rekeszeket. Végül a hűtőtérben talál maradékot, a konyhapulton törökülésben, dobozból eszik és dobozból iszik hozzá tejet. A rádióban maszatos zaj zörög, odakint mentő visít siratóéneket és Angel a farzsebéből visszazárható műanyag zacskóban húzza elé az anyag maradékát. Unalom ellen dupla fordulaton.
A kisujjával pöcköli meg és a szétszaladó, kristályfehér szemekre vigyorog. Betépni a konyhapulton könnyű, tiszta és kicsit ócska. A kés lapjáról szívja fel, bőszet szipog utána és sodródik a hullámozva táguló világgal. Vörösbe robban a megbánás a szemhéja mögött, egy sosem dúdolt sárga bakelit zsong a dobhártyáján és üvöltenie kell rá, táncolni saját magával, zokogni.
Fázósan reszket a spájzban az árnyékok közt, amikor Charlie sokkal később rátalál, és felkapcsolja a villanyt. A sarkában ott toporog Veggie és ezúttal nincs mit mondania.
– Baszki, Angel! Jól vagy? – Letérdel hozzá, gondoskodón simít az arcára és a bőre meleg, vaníliaillatú puhaság.
– Harmincegy vagyok – zihálja, és a csuklójába kapaszkodik.
– És felteszem, pont most kellett szétcsapnod magad – sziszegi Veggie csípőre dobott kezekkel.
– Semmi baj – súgja Charlie, és neki egy teljes pillanatra el is hiszi.
Nem vallja be, hogy szédül és fáj a torka, mert, ha kinyitná a száját, görcsösen nevetne csak és ennyi lenne az egész. Márpedig nem múlhat el így minden, elhaló, öngúnyoló nevetéssel. Nem ő kacag, az élete az a háttérben.
– Kell hányni? – faggatja Charlie, és nedves tincseket töröl ki a homlokából. – Veggie...
– Magának köszönheti az egész szart. Szerencséje, hogy a történtek után nem hagyhatjuk megdögleni.
Laza, de fenyegető kontyba fogja a haját mielőtt felnyalábolná és kíméletlenül rángatná a fürdő felé, az érzéseivel együtt cibálja, hogy végül a kádba penderítse. Charlie sápadt mögötte, a szemei csillognak és összefűzi az ujjait a mellkasa előtt.
A jeges víz átszúrja az artériáit, ráfeszül a bőrére és Angel sikítva kúszik a szűzi zománcon. Fogalma sincsen, kinek a fejében vannak éppen, Istenében vagy a Sátánéban, de lebegnie kéne, meg pillangókat és szerelmet halucinálnia.
A csapok fémes tükröződése szerint a szája sápadt kék, amikor Alastor megérkezik tökéletesre szabott, méregszínű öltönyében és puhán a kád peremére ereszkedik. Az ujjai incselkedőn kapnak a vízfelszínbe. Talán percek teltek el, talán órák, Charlie forró kávét és puha köntöst ígért, Veggie vele ment, mert köszöni szépe, senkinek nem az anyja, ő itt a kibaszott manager, pont.
– Mondanom kell valamit. – A hangja fázós-karcos, a szavai a csempén csattannak.
– Mégis mi tart itt? – szegezi neki a kérdést kegyetlenül. Közel hajol, a mosolya illata a nyakát karmolja. – Gondoltál már rá, hogy mi az az apró, jelentéktelen szikra, ami megtorpanásra késztet?
– Hát... öhm, izé...
– Hát nem elragadó, ahogy az emberek a létezésük sivártalanságába kapaszkodnak? Ó, az a mérhetetlen kétségeesés és félelem! – Jóízűen csettint a nyelvével és felé fröcsköli a vizet. – Egyébiránt reméltem, hogy több vagy ennél. Bátrabb.
Angel torkában savba fulladnak a hangok, ott ahol a gyomrát sejti egészen új érzés fakad, távoli, mély és sötét, kiaknázatlan valami, amit egyáltalán nem ért, sejteni pedig nem mer. A kád peremébe markol, hogy a víz fölött tartsa a gondolatait. A telefonja a szappantartóban berreg, Alastor érte nyúl, a marka alatt hátborzongatóan nyersen reccsen a váz.
– Mi a fasz ember! – Megtalálja a hangját, de az egész pillanatnyi csupán. – Te... te voltál. Bassza meg, naná, hogy te voltál! Az a kiscsaj, aki... az a Nifty. Meg Husk is.
– Felteszem, azért nem merted felvenni a drága Valentinónak, mert nem mersz neki nemet mondani. Igaz-e, Anthony?
– Engem is meg fogsz ölni?
Angel aznap este látja meg életében először, milyen is a leghatalmasabb gonosz igazi arca.