L'Amoureux~

Hazbin Hotel/Welcome to Night Vale crossover. Hát. Háááát... Nem ez lesz a kedvenc ficem valaha.
Korhatár: erősen +18
Figyelmeztetés: A Welcome to Night Vale rész.

Angel elszántan szopogatja a véres alsó ajkát, míg Charlie a térdeibe kapaszkodva guggol előtte és a felsebzett bütykeit lapogatja valami kisbaba illatú törlőkendővel. A szabadban vannak, az istenverte sivatagban és Angel egy ponton vádlón szuggerálni kezdi a Holdat. Felettük lustán köröz egy sárga helikopter.
Aztán persze rájön, hogy nem létezik. Mármint a Hold. A saját létezése egészen szilárd, legális és csak néha illékony. A kormány engedélyezi.
– Mi történt? – kérdezi Charlie, és a hajában felbolydulnak a halott pillangók. A fülében elhullott gyerekfogakat hord gyémántfehér eleganciával.
– Az a suttyó Pentious történt, az – feleli, aztán karcos hahotát hallat. – Beleállt Cherribe a paraszt.
– És ő hol van most? – tudakolja Veggie csípőre csapott kezekkel, míg Charlie őt instruálja úgy, mint Hajtsd hátra a fejed!, meg Tartsd előre a csuklód.
Veggie úgy fürkészi a kaktuszokat, mintha Pentious bármelyik mögött elbújhatna, a tekintete annak ellenére is metszően szúrós, hogy az egyik szemét kirobbantotta egy kézigránát történelem órán. A győztesen oldalán harcolt, szóval még így is szerencséje volt. Angel hanyagul vonja meg a vállát és öt ujjal marja hátra a haját a szeméből.
– Hát, az volt, hogy arcoskodott egy sort, aztán többnyire csak égette magát – magyarázza, és vissza szipogja a vért. Senki nem szeretne teljesen véletlen és kiszámíthatatlan véráldozatokat az éjszaka közepén. – Aztán felzabálta a saját kalapja. Eltűnt. Hogy a kalap. Így el.
– És Cherri?
– Ki?
Charlie riadtan mered rá, megrázza magát, az arca kisimul és leporolja a lábszárára tapadt homokot, mikor felegyenesedik. Angel keresztbe vetett, nevetségesen hosszú lábaira pislog, aztán Veggie keze után nyúl. Összefűzi az ujjaikat.
– Amúgy ti hogy kerültök ide?
– Évfordulónk van – feleli Charlie.
– Rituálisan – egészíti ki a másik lány.
– Ja, tökre világos – bólogat Angel, és a nyelvével ellenőrzi, hogy sértetlenek e a fogai. – Nincs valakinél egy cigi?
A homokból lecsupaszított csontvázkéz nyújt felé egy megsárgult dobozt. A márkát vagy negyven éve nem gyártják. Teljesen kiment a fejéből a jelöletlen tömegsír.
– Jó, van valakinél gyújtó?

×××

Amikor belép a konyhába, kedélyesen köszön a bútoroknak, a lehallgatókészülékeknek, az óriáspóknak, aki titokban a hűtő mögött lakik és feltépi az említett eszköz ajtaját. Dobozból kortyolja a tejet és beleharap a sajtba, arra gondol, hogy vásárolnia kell mennie és, hogy mennyire nem lesz egyszerű. Ezek talán a ház gondolatai.
Hosszan sóhajt és a csönd kényszeresen utánozza.
– Te se tudsz mondani semmit, mi? – kérdezi a pirítót, mire a húga tükörképe elhúzza a száját.
Molly nem igazán halott, csak két valóság közé ragadt, mikor porcukor helyett tévedésből sót szórt a láthatatlan pitére és ezzel megnyitott egy átjárót, ami magába szippantotta a lelkét. Nos, néha előfordulnak fatális tévedések. Mindenesetre a lány képtelen bármilyen hang kiadására, helyette viszont fel-felbukkan a különböző tükröződő felületekben.
Bevágja a hűtőajtót, a szobába settenkedik és csendesen végighever az ágyon. A rádió magától keres frekvenciát és Alastor hangja betölti a mindenséget:

Állampolgári jogod van hozzá, hogy megöld magad.
Légy kreatív,
használd a vezetékeket a falból, a konyhai eszközeidet vagy klasszikusan a kádat. Fojtsd meg magad a párnáddal. Kombinálj!
Légy kreatív!
Persze ne felejtsd el a végén elrejteni a hulládat.

Angel arccal a párnába veszik, szuszog és zihál, és zokog, és egy kéz vigasztalóan lapogatja a hátát. Egyedül van a lakásban.

×××

A lakásban gyertyák égnek, az ősi szimbólumok a falakon incselkednek bárkivel, aki megközelíti őket és odakint egyre csak zúgnak a Titkosrendőrség helikopterei.
Angel lázas érdeklődéssel, egyesével emeli fel a méregfiolákat a vitrin polcáról, aztán teljesen máshova rakja vissza őket. Köntöst visel, vöröst, mint egy felkarmolt seb.
– Milyen napod volt egyébként? – próbálkozik, és egy kék folyadékkal telt üvegcsét forgat. Angel mindig próbálkozik.
– Elvesztettem Nifty gyakornokot – mondja, és a hangja teljesen közömbös. – Ráadásul Vox magának akarja az egész állomást, merthogy csinálja azt a borzalmas valamit, amiről fogalmam sincs, meg amúgy nem is érdekel.
– Mekkora seggfej!
– Az...
Hátraszegi a fejét, megdörzsöli a szemeit és a szemüvege egészen a homlokára szalad tőle. Fáradtnak tűnik, törődöttnek és idősebbnek, mint amennyi valójában. Angel ujjai a saját torkára rebbennek, az éles ívű háromszögbe, ahol a kulcscsontjai öbölbe futnak, ahol a bőre kérlelhetetlen kék Alastor ujjai nyomán.
Ő akarta. Ő kérte tőle.
Úgy lépdel közelebb hozzá, hogy közben a köntöst hátrahagyja, a bőre olyan színű, mint a vörös homokban a napégette kövek, mint a nem létező hegyek deleje a horizonton. A meztelensége perzselő, Alastor gallérjára markol és felszegi az állát, csak egészen kicsit magasabb nála.
Az ajkai közé nyal és megcsókolja, keményen, követelőzően, kiéhezetten. És semmi mást nem kér, mert nem is kaphat, és ennyi is bőven elég.
A szörny az ágy alól szomjasan figyel.
Túl messze van. Túl messze.

×××

A helyi kávézóban ülnek, Charlie láthatatlan pitét majszol, Veggie üres kávét kavargat, egy hang az asztal alól búsan kommentálja az eseményeket és Angel Huskkal egyezkedik olyan kedvezményekről, amikhez nem szükségeltetik a kivéreztetés vagy a végtagvesztés. A memóriatörlés meg végképp nem. Husk a tulaj, aki tulajdonképpen Alastor közbenjárásával szerezte meg a helyet. Tartozik neki amúgy. Nem ezért, azért, mert Alastor nem mondja be a rádióba, hogy feketén kenyérrel meg zsömlével kereskedik.
– Téged nem, hogy amúgy dug az a félkegyelmű seggfej? – vonja fel a szemöldökét, mikor Angel felajánl neki egy gyors menetet a raktárban.
– Mi? Ja, dehogy! És az most különben is mindegy – legyint, és olyan pózban könyököl a pulton, hogy a bőrdzsekijén összekoccannak a kitűzők. Szomjasan nyalja végig az alsó ajkát.
– A rádiós fasz nem kefél senkivel. Angelt is csak szédíti – tódítja Veggie, és semmilyen falatot lop Charlie villájáról. – Gyakorlatilag nem megcsalás, ha lefekszel másokkal. Elméletileg, hááát...
A lábaik az asztal alatt egymásba fonódnak, mondja a hang az asztal alatt.
– Szó sem lehet róla – szúrja közbe Husk, és lepattintja a koronakupakot néhány tejfoggal. Az övéi, egy hölgytől kapta őket, aki a tévéjéből mászott ki egyszer.
– Tulajdonképpen, ha féltékennyé akarod tenni, akkor eléggé nem szép dolog – szusszantja Charlie. A füle mögé tűr egy végtelen szőke tincset és teleszájjal folytatja. – Nem hiszem, hogy egyébként Alastort különösebben érdekelné, mit csinálsz.
– Hívd el randira és vidd el a kutyafuttatóhoz – göcögi Husk. – Meglát egy pudlit és garantáltan faszon akar harapni utána.
– Kibaszottul nem értitek! – harsogja az égbe lökött karokkal.
A sarokban egy nő lelkesen jegyzetel le minden szót.

×××

– Téged zavar, ha másokkal vagyok?
Hajnali kettő van, egymás mellett hevernek, Alastor verseket olvas, Angel szeme előtt összefutnak a betűk és a szörny az ágyuk alatt lágyan kaparja a parkettát.
– Ühüm... mármint nem. Charlotte-tal is egészen sokat vagy.
– Én úgy értem, ha szexelek másokkal – korrigál, és rendesen felé fordul a párnába könyökölve.
– Továbbra sem értem, miért kellene, hogy zavarjon – értetlenkedik, és a hüvelykujjával jelzi a könyvben, hogy hol tartott. – Azzal fekszel le, akivel akarsz.
– Hát, veled nyilvánvalóan nem fogok.
– Mi ez a hangsúly?
– Semmi.
– Azt akarod, hogy zavarjon? Hogy megtiltsam, vagy mi?
– Talán azt akarom – fakad ki végre, és a szörny elégedetlenül felmorran alattuk. – Nézd, megértem, hogy nem akarod soha, senkivel. Tök jó! És nyilván nem tilthatsz meg nekem semmit, mert az kibaszott faszság, de... de... de néha eshetne szarul.
– Azt hittem, világos, hogy nem vagyok szerelmes beléd.
– Jó neked.

×××

A fürdőszoba nyirkos padlóján ácsorog, a csempén csorognak le az érzelmei, meg némi vér és Angel a dereka körül törölközővel bámulja a tükörképét.
Mollyt.
Ugyanaz a telt száj, kerek szemek, vékony szemöldök. Ugyanaz a szeplős járomcsont, de Angel szemei körül szarkalábak gyűlnek, mikor mosolyog. Molly valahogy nem öregszik többé.
Előre nyúl és szíveket rajzol a párába a lány arca köré, aztán sírva fakad. Szaggatóan, fuldokolva, közben a mosdókagyló porcelánjába kapaszkodik és Alastor szavai statikus sercegéssel visszhangoznak a tarkójában:klasszikusan a kádat...

×××

Lassan dől bele az ágyba és közben Travis nyakát karolja, magára húzza, hogy vadul, élesen csókolhassa. A fogaik összekoccannak és az ajkaiba nevet, a gerincére simít, a derekára és letépi róla az övet. Travis az állára csókol, a nyakába harap és Angel felüvölt, mikor belé hatol, a férfi hajába tép, csókra rántja és feljebb löki a csípőjét. Aztán hanyatt löki, meglovagolja, hevesen, vadul, állatiasan.
A matracon térdel, Travis hátulról dugja, a derekába kapaszkodik, a lapockáját csókolja, a csigolyáira harap és Angel a saját arcába szorítja a párnát, mikor hörögve elélvez benne.
Amikor kikíséri, közömbös, a köntös zsebébe gyűri a kövér bankókat, most legyőzhetetlen, kikezdhetetlen, magabiztos. Kibaszott magabiztosan harap rá a hüvelykujja körmére.
– El sem tudom képzelni, hol tanultad, amit a nyelveddel csinálsz. Imádom – búgja, és a fenekébe markol. Az ujjai nyomán vörös sávok robbannak a bőrén.
– Annyit érsz, mint egy rajszöggel feltűzött használt koton – konstatálja, és keményen az arcába csíp.
Az út széléről egy fekete furgonból Valentino int felé arany vigyorral, szóval Angel bevágja az ajtót. Izomból. A ház gondolatai panaszosak.
Az ágyneműt rituálisan elégeti a konyhai szemetesben és kellően kizokogja magát a zuhany alatt, mire Alastor hazaér.

×××

– Szeretlek. Veled akarok meghalni – suttogja, és kést szorít a torkának.

×××

Szóval az van, hogy Angel még sosem járt a tévétársaság szupertitkos épületében, de úgy képzelte el, mint a rádióállomást. Később persze képtelen felidézni az odavezető utat vagy az épület falait, az elrendezését, bármit.
Mindenesetre most ott ül a bársonyszéken kissé ziláltan miután a növényzet a lépcsőfordulóban megpróbálta megölni. A leopárdmintás dzsekijének a zsebébe rejti a kezeit, mérhetetlen hosszú lábait keresztbe dobja, rövidnadrágot visel és fehér Mountains are exist and I climbed 'em all, bitch! feliratú pólót.
Vele szemben Vox, kihúzott háttal, csíkos öltönyben, béna csokornyakkendővel, az asztalon dobol és a szobát belengi az adásszünet kitartó, konszolidált sípolása.
– Kinyögnéd végre, mit akarsz?
– Valentino. Neki dolgozom. Ugye – közli, mire a férfi szemöldöke felszalad. – Szerződést akarok.
Úgy alapjaiban véve Vox egészen vonzó férfi a maga módján, tisztázza magában Angel. Szögletes áll, széles arc, keskeny száj, a fogai szabályosak és fehérek, az egyik szeme kifordult fehér izzás és hosszú, hegyes hegek futnak végig az egyik járomcsontján. A haja seszínű, oldalt felnyírt és veszettül fiatalnak tetszik.
Alastor idén lesz harmincöt, ha a kormány megengedi neki.
– Közben meg a konkurenciával baszol – mutat rá, és Angel nyelve alatt összefut a nyál.
Kihúzza magát.
– Iiiiigen – feleli lassan, és elvigyorodik. – Probléma?
– Ami azt illeti... – Bizalmasan előre hajol, a sípolás egyre erősödik. – Ki nem állhatom azt a köcsögöt.
– Mekkora seggfej.
– Az... Vén buzi – fújtat, hátrahanyatlik, a szék támlája panaszosan roppan és hosszan hallgatnak, egymást fürkészve. – Figyelj, megmondom, mi lesz...

×××

Az asztalon kefélnek. Angel bőre izzadt, nyirkos a ruhái alatt, Vox ujjaira harap, az ujjbegyeit szopja és a nevét sikítja. A hajába túr, a nyakába karmol, Vox előre görnyed, harsány vörösre szívja a nyakát, Angel farkát masszírozza, miközben benne mozog, a bőre csattog a bőrén, az öle forró és sikamlós.
Hátraszegi az állát, a világ vibrál és tótágast robban, szikrázik benne az orgazmus és egy teljesen más név szakad üvöltéssé a torkában közben. Vox letépi magáról az óvszert és Angel mellkasára élvez.
Mielőtt remegő lábakkal elsétálna még az irodai szemetesbe hajítja a pólóját. Nem néz vissza. Felesleges.
Két nap múlva Vox kocsijában megismétlik.

×××

– Megcsaltam. Kibaszottul megcsaltam – szipogja, aztán felcsuklik. Délután negyed kettő van és enyhén részeg.
– Mi van? Egészen idáig nem azt magyaráztad, hogy ez az egész nem gáz? – Veggie értetlenül csóválja a fejét, és kitépi az ujjai közül a vodkát.
– Az más.
– Nem tudlak követni – jegyzi meg Charlie. A mobilja éppen elvérzik a szilánkosra tört kijelzőn keresztül, azt figyelik éppen.
– Ott nem volt orgazmusom, meg ilyenek. Nem is volt jó sose, meg fizettek is utána. Most meg, ehh...
– Jól értem, hogy az borít ki, hogy ingyen szexeltél valakivel?
– Aki nem a pasim, ja. Szóval megcsaltam a pasimat. Háromszor.
A felhúzott térdére támasztja a homlokát, és csak a perifériájából érzékeli, ahogy Charlie elugrik a lecsöpögő vér útjából. A sótartótól kér bocsánatot, és szalvétákat pakol a telefonjára.
– Próbáltátok megbeszélni?
– Szerintem megérdemli az a strici – vágja rá Husk, a mindig lojális, az igaz barát. – Nem mintha érdekelné, ha félrekúrsz. Amúgy.
– Nem a--
– Ha most azt mondod, nem akartad, felpofozlak – jelenti ki Veggie. Homlokon csókolja Charlie-t, és eltűnik a női mosdó felé.
– Nem Alastorról szól az egész. Nem róla kéne – gurgulázza.
– Figyelj, Angel, én izé... azért jöttem, hogy a barátnőmmel vacsorázzak. Romantikusan meg minden, és őszintén szólva kicsit kellemetlen, hogy mindig téged kell összekaparni – magyarázza Charlie. A hangja halk és bocsánatkérő. – Minden jóindulattal, kicsit felfújod most ezt a dolgot. Alastor a rádiónál dolgozik, valószínű, hogy már úgyis tud az egészről és még csak meg sem említette, nem?
– Így igaz, kedvesem. Remekül átlátod a helyzetet – zengi a rádió a polcról.

×××

Alastor nem szól hozzá, a csend tapintható, idegen, csupasz és tátongó. Munkára hivatkozva egész éjjel fennmarad, az ágy fagyhideg és üres nélküle, Angel először megpróbálja álomba sírni magát, után bebugyolálja magát a sötétségbe. Fáj a feje, lebeg, a nyers gondolatba kapaszkodik, hogy meg akar halni és tudja,hogy képtelen lenne meghalni. Nem akarja eléggé, ezért nem történik meg.
Maga köré csavarja a takarót, úgy botorkál ki a nappaliba. Az asztalon papírok, tekercsek, vésetek, vérrel írt utolsó szavak és Alastor árnyéka rákapja rút, lelketlen tekintetét, mikor mozgást érzékel.
Alastor árnyéka az idők kezdete óta velük lakik, Angel sokszor kapja rajta, hogy néma ragadozó módjára követi őt a lakásban. Tisztában van vele, hogy rútul levadászta és meggyilkolta az ő árnyékát.
– A halálod nem oldana meg semmit – mondja Alastor anélkül, hogy felnézne. A vérével jegyzetel, mert az írószerek be vannak tiltva és, ha elfárad a keze, csak cserél és folytatja tovább.
– És, ha én nem akarok élni?
– Ostobaság. Akarsz.
– Ne mond meg, hogy mit akarok! – csattan fel, de sírósan hangzik és szánalmasnak, ahogy a saját csuklóiba kapaszkodik. Tompán nyel, és forró könnyek peregnek az arára. – Kibaszottul szeretlek, érted?
– Angel! – A szemüvege fölül pillant rá, csak addig, amíg kimondja a nevét. – Lefeküdtél az emberrel, akit mindennél jobban megvetek a világon, aki a pozíciómra pályázik és folyamatosan meg akar ölni. Én is őt. És még életben vagy és erről beszélgetünk. Gondolkozz el ezen.

×××

A kezei vértől síkosak, az orra megtelik a forró fémes szaggal, a szikár mellkasba markolatilag szaladt a penge, aztán a hasáig, eleven, lüktető belsőszerveket áldoz egy olyan istennek, akinek nem mer a szemébe nézni, aki mosolyog rá és magasztos.
A sípolás halk zörejjé torzul, aztán elhal, Angel a vérében toporog, a vérében, ami fekete és szurkos, mert sosem mosta meg eléggé a szívét. Felkeni magát vele, koszorút fon a beleiből és koronát a bordáiból, mint régen az őseik, mikor még szomjas volt a föld a talpuk alatt. Vérrel írja a homlokára, hogy ribanc, a kést a szemetesbe dobja – a pólója még mindig ott hever, gyűrött fehér tetem.
Ezúttal visszanéz, elégedett magával a láthatatlan lény a plafonon suttogva egyetért vele. Lekapcsolja a lámpát, mielőtt elhagyja az irodát. Hazamegy.

×××

A hálószobában gyertyák ragyognak, mint a lebegő fények odakint és a fényképek éberen követik őket a tekintetükkel, a sarokban némán kucorog egy sápadt tekintetű árnyék és puha, dallamos swing szól. Olyan, amitől a saját életed hosszára gondolsz, az elpazarolt időre, arra, hogy aki erre a dallamra hangokat álmodott, már rég az enyészeté, hogy az élet pörög, pörög és elmúlik.
Lassan, összesimulva táncolnak a ritmusra, ritka alkalmak egyike, amikor egymáshoz érnek, de Alastor most akarja és rendben van. A világ újra a helyes pályára billent.
Angel óvatosan hajol előre, lágyan kóstol az ajkaiba, elhúzódik, aztán megint és újból. Összevigyorognak mielőtt minden odaadásával és ragaszkodásával megcsókolja.
Az, hogy visszacsókol mindennél jobb, ragyogó napsugár.