Cselnakos/Boréb, amiben szabadon eresztem Nemecsek Ernőt, valamit egy rózsaszín flamingót.
A romkocsma előtt tiporják a betont, Csónakos torkára szalad a füst, ahogy figyeli Csaba kezét a láng körül, a szájában billegő karcsú szálat, ahogy az ajkai a szűrőre préselődnek és leveri a hamut, mielőtt a barátságukba törölné az érzelmeit.
Bentről dübörög a retro, elnyeli a szívverését, a gondolatait és bizonytalanul szívja a nyelve alá a szavaikat, mikor Csele rámosolyog.
– Kezdenünk kell valamit a Bokával – mondja, és az orrán fújja ki a füstöt. Az egyik karjával diszkréten átöleli magát, az inge menthetetlenül meggyűrődik.
– Elhoztuk – kommentálja Csónakos, és a nyirkos falnak veti a hátát. – Azt mondtad, szóba se jöhet, hogy...
– Kibaszottul nem.
– Szar ez az egész most így – sóhajtja, és felborzolja a saját haját. A tequila a torkát cirógatja, tótágast táncol a gyomrával és savanyút köp a fűre miközben elmorzsolja a csikket. – Nem... neked nem mondott semmit?
Csele belülről rágja az arcát, ahogy megcsóválja a fejét, a tekintete elkalandozik Csónakos övcsatján, aztán a következő pillanatban Nemecsek csapódik közéjük. A vigyora idült-ittas, a pólója kajla a kulcscsontján és az ujjain tequila csorog, ahogy egyik kezében négy poharat próbál megtartani, a másikban kistányéron citromot és sót.
– Hol hagytad Bokát? – szegezi neki a kérdést Csónakos, míg Csele kegyesen elveszi tőle az egyik poharat.
– Jön – bizonygatja, vagy inkább böfögi Ernő. – Kolnay hozza.
És tényleg hozza, Jánosba karol, vagy inkább a fiú karol őbelé, mindenesetre halkan csuklik és szinte rázuhan a nyirkos, ragacsos kerti padra. Ernő az egyik oldalán, Kolnay és Barabás vele szemben, Csele tekintete meg egy hosszú pillanatra találkozik Csónakoséval, aztán hátraszegi az állát, az égnek fújja a füstöt, eltiporja a csikket és lehuppan Boka másik oldalára.
– Jól van, jól van – súgja, és megérinti a vállát, végigsimít a hátán és vissza.
– Tényleg egy önző, tudálékos tyúkanyó vagyok? – kérdezi Boka meglepően tisztán, és amikor Csabára néz, a szemei vörösek és megáradtak. – Túlaggódom a dolgokat, és... és..
– A lófaszt! – csattan rá Barabás, de a hangját elnyeli Kolnay pulcsija a fogai alatt. Pali talán elaludt, talán nem, mindenesetre hunyt szemekkel borul Barabás vállának.
– Lehetne, hogy ne most dugjatok?
– Csónakos! – ripakodik rá Nemecsek, de őszintétlennek hat, miközben kört formál az ujjából és átdugja rajta a mutatóját.
– Figyelj Jani, nem hiszem, hogy adnod kéne bárkinek a szavára, aki... mhhm... mi szeretünk, és ennek kellene számítania – súgja Csele, mert tagadhatatlanul Csele az ész, az empátia magányos hangja. – Simán foglalkozz azzal, ami számít. Hallod?
Megcsókolja. Jelentéktelenül, ízetlenül, részegen. Csaba ingébe kapaszkodik a bicepszén, fuldoklik és Csele eleget ivott ahhoz, hogy belemenjen, hogy egyáltalán ne számítson, hogy a Boka az.
– Hazaviszünk – mondja aztán, és ahogy András szemeibe néz nem meri megnyalni az alsó ajkát.
×××
Boka a kanapén alszik Nemecsekkel, a szempilláin könnyek csillognak, az ujjai elfehérednek Ernő markában és Csele tisztán hallja az erkélyen, hogy Geréb nevét nyögi álmában.
A korlátnak dőlve görgeti a Facebookot, végre elég józan ahhoz, hogy posztolja a vállalható képeket, és kicsinyesnek érzi magát, amiért rájuk akarja taggelni Dezsőt.
– Minden oké?
– Baszd meg, a szart is kiijesztetted belőlem! – dörren, mire Csónakos öblösen nevet, és mellé támaszkodik. Tusfürdő és fogkrém illata van, zuhanymeleg a bőre és a szürke fesztiválos pólója van rajta. Csele biztos volt benne, hogy már nincs meg.
– Azon gondolkodtam...
– S lőn tömegkatasztrófa és pusztulás – forgatja a szemeit Csele, és a kis rattan asztalra csúsztatja a telefonját.
– Kussoljál! Szóval a Jánoson gondolkodtam a zuhany alatt – fejezi be, és Csele arca furcsán megnyúlik.
– Fujj – konstatálja.
– Mi van? Nem úgy! Faszom, Csabi... A legjobb barátom, geci. Azt hittem, az én vagyok, akarja mondani, de félrenyeli a szavakat. Nincs elég ereje egy ilyen beszélgetéshez, egyszerűen képtelen újra beleállni, nem most, nem itt, nem.
– Legközelebb beverem a Geréb pofáját – mondja elég apparátusan ahhoz, hogy Csele biztos legyen benne, tényleg megteszi.
– Te, szerinted... amúgy csak én látom úgy, hogy a mi Ernőnk és a Boka között vibrál a levegő? – Csele megfordul, a hátát mutatja a városnak, a korlátra könyököl és a szeme sarkából figyeli, ahogy Csónakos rágyújt.
– Nekem eléggé úgy tűnt, hogy rád van mozdulva. – Helyben is vagyunk.
Csele kimarja András ujjai közül a dohányt, tüdősajdítóan hosszat szív bele, aztán a csuklójába köhögi a füstöt. Nem akar beszélni róla, csak egy csók volt, amire János nem fog emlékezni, neki meg nem jelentett semmit. Miért kell Andrisnak felfújnia?
– Szerencsétlen.
Visszanyújtja a cigit, de Csónakos nem veszi el, helyette az arcára simít, a tenyere kérges a füle tövében, az érintése ismerős és Csele nagyot nyel mielőtt csókra mozdul. A lélegzete otthonos ízű a nyelvén, harapja és kortyolja és nem számít a kezdődő merevedése sem.
– Ti akkor most megint jártok vagy mi? – kotyogja Kolnay. Magát átkarolva toporog a küszöbön, a szemei karikásak, a haja elfeküdt, de úgy vigyorog, hogy Csónakos legszívesebben pofán verné.
– Vagy mi – rántja meg a vállát Csaba, és úgy érzi, beszakad alatta a járólap.
×××
– Elmész a jó édes kurva anyádba!
×××
Amikor Csele beültet mindenkit a piros Seatjába nem igazán gondolja át a dolgokat. Fejfájósan nyomja meg az orrnyergét, mielőtt magára billenti a napszemüveget, azon keresztül bámul Csónakosra és a borotválatlan foltra az álla tövében. Aztán az öklével ver a térdére, hogy levegye a lábait a kesztyűtartóról és hátrafordul Nemecsekhez meg Bokához. Ernő lustán nyalókázik, a térde Jánoséhoz préselődik és Csabát átjárja valami balzsamos elégtétel.
– Könyvklub, be vagytok csatolva? – kérdezi a szemüvege alól.
– Csak szólj, ha cserélni akarsz – mondja Boka, a hüvelykujja szigorúan a könyve lapjai között, a tekintete sötét és komoly.
– Aki tankol az vezet. Meg enyém a verda – legyinti le Csele, és kikanyarodik a murváról.
– Maradjál lazába', papuskám – kontrázza Csónakos, és máris a rádiót bűvöli. – Ú, Bartók Top40!
– Ne merészeld, csicskagyász!
– Remélem, még nem maradtunk le Haydn Esz-dur szonátájáról – tódítja, és egyik kezével a szívéhez kap.
– Mi. A. Fasz.
Aztán felcsendül valami egészen más, pattogó pop és összevigyorognak. Fejhangon, hamisan zendülnek rá, Boka és Nemecsek követi őket és Csele mellkasában feloldódik a boldogság, miközben rekedtre üvölti magát és a torkára szalad a huzat a letekert ablakon túlról.
×××
A stégen ülnek kettesben, körülöttük visong a tömeg és lángos olajos illata szál, a langymeleg víz a lábujjaikba kap és Csele a sörösüvegre mered az ujjai között. A vállai aranylóak és fényesek, a kulcscsontja vörös.
– Elcseszed a nyaralást – jegyzi meg Csaba csak úgy foghegyről.
– Hogy mondod? Az előbb betoltam két lángost és ez a harmadik söröm. Nem hiszem, hogy--
– Mi van a csajokkal? Meg a pasikkal? Attól, hogy ez egy mentsük-ki-Boka-farkát-a-satuból küldetés még nem kell itt ülnünk és egymást szopni – mutat rá, és hosszú kortyokban iszik. A nyaka megfeszül, a bőre gyöngyözik és a borostája úgy ragyog a napfényben, hogy Csónakosnak nyelnie kell.
– Nem rajtam múlik, hogy nem történik éppen – vonja meg a vállát, mire Csaba rámered.
– Már, hogy a kurva életbe ne!
– Mondtam, hogy megmagyarázom.
– Mondtam, hogy nem akarom hallani – csattan fel, és végre ránéz, a szemeibe. – Nem akarom... nem akarok nem a barátod lenni, te fasz.
– Te vagy az egyik legjobb barátom már vagy óvoda óta, bassza meg – mondja Csónakos, és a fürdőgatyája szegélyét piszkálja. – Kurvára nehéz elképzelni nélküled.
– Jó ég, nyugtass meg, hogy csak egymással vagyunk ilyen nyálasak – neveti Csele, de a hangja remeg. Az ujjai remegnek.
– Szent a béke? – kérdezi, és a kisujját nyújtja felé. Csaba szélesen vigyorog, a szempillái nedvesek, ahogy beleakasztja a sajátját, aztán belependeríti Andrást a Balatonba és nyerítve nevet, a térdére csap közben.
– Faszszopó! – bőgi a fiú miután levegőhöz jut. – A kurva anyádat, Csabika! Gyere ide!
– Pfff, persze, hogyne!
A meztelen talpai csattognak a stégen, megugrik, mikor a kövek a talpába szúrnak, de nem áll meg és futtában is kacag, kifulladva, zihálva.
És fogalma sincs, később honnan kötnek el egy rózsaszín, flamingó formájú matracot, de azon sodródnak be, Csónakos, Csele és a sör és így talál rájuk a Nemecsek-Boka páros, lelkesen tapodva egy vízibiciklit.
– Látom, jobban vagy – konstatálja Csele, és megemeli a sörét, mielőtt iszik.
– Aye, matracrablás! Add át a sört, te szárazföldi patkány! – zengi Nemecsek, és már a csúszda tetején trónol magasba lendített karokkal.
– Kapitány, a matróz kibaszottul nem tud úszni! – kurjantja Csónakos, és pacsiznak Cselével.
– De téged még simán beborít – mondja Boka büszkén. – Részegek vagytok?
– Ki? Mi? Neeeeeeem! – tódítják kórusban, és Csele a flamingó nyakába csimpaszkodik. A lába Csónakos lábszárába fűzve.
Csak jóval később, hajnalban a rozoga kerti széken cigit morzsolva engedi meg magának, hogy arra gondoljon, két éve pont ugyan azalatt a stég alatt szopta le Csónakost és majdnem megfulladtak. Csónakos Andrásért megérte volna meghalni.
×××
Akárhogy is, képtelen abban az ágyban aludni, amiben először feküdtek le egymással. A torka száraz, az érzékei élesek és úgy érzi megfullad, ahogy azt hallgatja, ahogy Csónakos szétvetett tagokkal horkol. Ki kell menekülnie egy cigire. Vagy kettőre.
És akkor talál rá Bokára a verandán, a telefonja kékes-fehér fénnyel vonja körül az arcát, a körmét rágja és összerezzen, mikor Csele mellé ül és vállát a vállának koccintja.
– Csak közlöm, hogy ha a Gerébbel beszélsz, felgyújtom a telefonod – ásítja, és az öngyújtójával a készülék felé legyint.
– Ez bonyolult – motyogja, és ellegyezi magától a füstöt.
– Bonyolult, mint? Az egy seggfej, Jani. Komolyan.
– Hiányzik.
– Tudom. De nem érdemel meg téged – súgja, és átöleli Bokát, sután a vállánál. – Meg amúgy is, ahogy nézem, valaki tudna mit kezdeni veled.
– Áh, barátok vagyunk – cöccögi, aztán elengedi és kihúzza magát. – Öhm... Bocsánat. A múltkoriért, amikor lesmároltalak.
– Mivan? Te arra, hogy emlékszel egyáltalán? Boka, életemben nem láttalak még így szétcsapva, azt hittem, a saját hányásodba fulladsz bele.
– Barabás mondta.
– Édes faszom. Nincs miért bocsánatot kérned, amúgy. Neked nincs – feleli, és álmosan dörzsöli meg a szemeit a kézfejével.
– Miért nem bocsátasz meg neki? Szereted, nem? – Boka hangja nyugodt, puha, körülöleli, és Csele azon kapja magát, hogy bőszet szipog.
– Persze, hogy szeretem. De nem... már nem kívánom. Nem gondolok arra, hogy jó lenne rámászni, mikor GTA-zik a kanapén, vagy gumit venni a kisboltban. – Nem ismer rá a saját hangjára, a saját szavaira, pedig Bokának elmondani annyira könnyű. Boka mindig törődik velük, mindig ott van nekik és tudja, mit kell mondani. Bezzeg, amikor vele akar foglalkozni, amikor vissza akarja adni a törődést, akkor is ő van terítéken. Ettől csak még szarabbul érzi magát. – De, ha elveszíteném, abba belehalnék.
– Valahogy... pont ezért szeretném rendbe tenni a dolgokat Dezsővel. Tudom, hogy nem lehet ugyanolyan, nem akarom kiásni a döglött kutyám, vagy ilyesmi, csak azt akarom, tudja, hogy számít. Ez logikus?
– Jah. Asszem. Vagy az egésznek kurvára semmi értelme – vágja rá, és hanyatt dől a verandán.
A fa kellemes meleg a gerince alatt, onnan nevet össze Jánossal, értelmetlenül, jóízűen, kamaszosan. Úgy, hogy egészen biztos benne, egy valamikori nosztalgikus emlék ízét érzi a nyelve alatt. – Beszélj Nemecsekkel.
És akkor szúrja ki Csónakost. Fejjel lefelé, tótágast áll, vagy ő áll tótágast a világnak, mindenesetre, ha akarna, belátna az alsójába. A torkába savanyú sav szökik, a nyelőcsöve szűk és levegő után kap, mert fogalma sincs, mennyit hallott az egészből. Egy kis része azt mondatja vele, hogy ez rendben van, de a szavak a fejében elmosódnak, amikor megköszörüli a torkát.
– Csabi, egy szóra.
A romkocsma előtt tiporják a betont, Csónakos torkára szalad a füst, ahogy figyeli Csaba kezét a láng körül, a szájában billegő karcsú szálat, ahogy az ajkai a szűrőre préselődnek és leveri a hamut, mielőtt a barátságukba törölné az érzelmeit.
Bentről dübörög a retro, elnyeli a szívverését, a gondolatait és bizonytalanul szívja a nyelve alá a szavaikat, mikor Csele rámosolyog.
– Kezdenünk kell valamit a Bokával – mondja, és az orrán fújja ki a füstöt. Az egyik karjával diszkréten átöleli magát, az inge menthetetlenül meggyűrődik.
– Elhoztuk – kommentálja Csónakos, és a nyirkos falnak veti a hátát. – Azt mondtad, szóba se jöhet, hogy...
– Kibaszottul nem.
– Szar ez az egész most így – sóhajtja, és felborzolja a saját haját. A tequila a torkát cirógatja, tótágast táncol a gyomrával és savanyút köp a fűre miközben elmorzsolja a csikket. – Nem... neked nem mondott semmit?
Csele belülről rágja az arcát, ahogy megcsóválja a fejét, a tekintete elkalandozik Csónakos övcsatján, aztán a következő pillanatban Nemecsek csapódik közéjük. A vigyora idült-ittas, a pólója kajla a kulcscsontján és az ujjain tequila csorog, ahogy egyik kezében négy poharat próbál megtartani, a másikban kistányéron citromot és sót.
– Hol hagytad Bokát? – szegezi neki a kérdést Csónakos, míg Csele kegyesen elveszi tőle az egyik poharat.
– Jön – bizonygatja, vagy inkább böfögi Ernő. – Kolnay hozza.
És tényleg hozza, Jánosba karol, vagy inkább a fiú karol őbelé, mindenesetre halkan csuklik és szinte rázuhan a nyirkos, ragacsos kerti padra. Ernő az egyik oldalán, Kolnay és Barabás vele szemben, Csele tekintete meg egy hosszú pillanatra találkozik Csónakoséval, aztán hátraszegi az állát, az égnek fújja a füstöt, eltiporja a csikket és lehuppan Boka másik oldalára.
– Jól van, jól van – súgja, és megérinti a vállát, végigsimít a hátán és vissza.
– Tényleg egy önző, tudálékos tyúkanyó vagyok? – kérdezi Boka meglepően tisztán, és amikor Csabára néz, a szemei vörösek és megáradtak. – Túlaggódom a dolgokat, és... és..
– A lófaszt! – csattan rá Barabás, de a hangját elnyeli Kolnay pulcsija a fogai alatt. Pali talán elaludt, talán nem, mindenesetre hunyt szemekkel borul Barabás vállának.
– Lehetne, hogy ne most dugjatok?
– Csónakos! – ripakodik rá Nemecsek, de őszintétlennek hat, miközben kört formál az ujjából és átdugja rajta a mutatóját.
– Figyelj Jani, nem hiszem, hogy adnod kéne bárkinek a szavára, aki... mhhm... mi szeretünk, és ennek kellene számítania – súgja Csele, mert tagadhatatlanul Csele az ész, az empátia magányos hangja. – Simán foglalkozz azzal, ami számít. Hallod?
Megcsókolja. Jelentéktelenül, ízetlenül, részegen. Csaba ingébe kapaszkodik a bicepszén, fuldoklik és Csele eleget ivott ahhoz, hogy belemenjen, hogy egyáltalán ne számítson, hogy a Boka az.
– Hazaviszünk – mondja aztán, és ahogy András szemeibe néz nem meri megnyalni az alsó ajkát.
×××
Boka a kanapén alszik Nemecsekkel, a szempilláin könnyek csillognak, az ujjai elfehérednek Ernő markában és Csele tisztán hallja az erkélyen, hogy Geréb nevét nyögi álmában.
A korlátnak dőlve görgeti a Facebookot, végre elég józan ahhoz, hogy posztolja a vállalható képeket, és kicsinyesnek érzi magát, amiért rájuk akarja taggelni Dezsőt.
– Minden oké?
– Baszd meg, a szart is kiijesztetted belőlem! – dörren, mire Csónakos öblösen nevet, és mellé támaszkodik. Tusfürdő és fogkrém illata van, zuhanymeleg a bőre és a szürke fesztiválos pólója van rajta. Csele biztos volt benne, hogy már nincs meg.
– Azon gondolkodtam...
– S lőn tömegkatasztrófa és pusztulás – forgatja a szemeit Csele, és a kis rattan asztalra csúsztatja a telefonját.
– Kussoljál! Szóval a Jánoson gondolkodtam a zuhany alatt – fejezi be, és Csele arca furcsán megnyúlik.
– Fujj – konstatálja.
– Mi van? Nem úgy! Faszom, Csabi... A legjobb barátom, geci. Azt hittem, az én vagyok, akarja mondani, de félrenyeli a szavakat. Nincs elég ereje egy ilyen beszélgetéshez, egyszerűen képtelen újra beleállni, nem most, nem itt, nem.
– Legközelebb beverem a Geréb pofáját – mondja elég apparátusan ahhoz, hogy Csele biztos legyen benne, tényleg megteszi.
– Te, szerinted... amúgy csak én látom úgy, hogy a mi Ernőnk és a Boka között vibrál a levegő? – Csele megfordul, a hátát mutatja a városnak, a korlátra könyököl és a szeme sarkából figyeli, ahogy Csónakos rágyújt.
– Nekem eléggé úgy tűnt, hogy rád van mozdulva. – Helyben is vagyunk.
Csele kimarja András ujjai közül a dohányt, tüdősajdítóan hosszat szív bele, aztán a csuklójába köhögi a füstöt. Nem akar beszélni róla, csak egy csók volt, amire János nem fog emlékezni, neki meg nem jelentett semmit. Miért kell Andrisnak felfújnia?
– Szerencsétlen.
Visszanyújtja a cigit, de Csónakos nem veszi el, helyette az arcára simít, a tenyere kérges a füle tövében, az érintése ismerős és Csele nagyot nyel mielőtt csókra mozdul. A lélegzete otthonos ízű a nyelvén, harapja és kortyolja és nem számít a kezdődő merevedése sem.
– Ti akkor most megint jártok vagy mi? – kotyogja Kolnay. Magát átkarolva toporog a küszöbön, a szemei karikásak, a haja elfeküdt, de úgy vigyorog, hogy Csónakos legszívesebben pofán verné.
– Vagy mi – rántja meg a vállát Csaba, és úgy érzi, beszakad alatta a járólap.
×××
– Elmész a jó édes kurva anyádba!
×××
Amikor Csele beültet mindenkit a piros Seatjába nem igazán gondolja át a dolgokat. Fejfájósan nyomja meg az orrnyergét, mielőtt magára billenti a napszemüveget, azon keresztül bámul Csónakosra és a borotválatlan foltra az álla tövében. Aztán az öklével ver a térdére, hogy levegye a lábait a kesztyűtartóról és hátrafordul Nemecsekhez meg Bokához. Ernő lustán nyalókázik, a térde Jánoséhoz préselődik és Csabát átjárja valami balzsamos elégtétel.
– Könyvklub, be vagytok csatolva? – kérdezi a szemüvege alól.
– Csak szólj, ha cserélni akarsz – mondja Boka, a hüvelykujja szigorúan a könyve lapjai között, a tekintete sötét és komoly.
– Aki tankol az vezet. Meg enyém a verda – legyinti le Csele, és kikanyarodik a murváról.
– Maradjál lazába', papuskám – kontrázza Csónakos, és máris a rádiót bűvöli. – Ú, Bartók Top40!
– Ne merészeld, csicskagyász!
– Remélem, még nem maradtunk le Haydn Esz-dur szonátájáról – tódítja, és egyik kezével a szívéhez kap.
– Mi. A. Fasz.
Aztán felcsendül valami egészen más, pattogó pop és összevigyorognak. Fejhangon, hamisan zendülnek rá, Boka és Nemecsek követi őket és Csele mellkasában feloldódik a boldogság, miközben rekedtre üvölti magát és a torkára szalad a huzat a letekert ablakon túlról.
×××
A stégen ülnek kettesben, körülöttük visong a tömeg és lángos olajos illata szál, a langymeleg víz a lábujjaikba kap és Csele a sörösüvegre mered az ujjai között. A vállai aranylóak és fényesek, a kulcscsontja vörös.
– Elcseszed a nyaralást – jegyzi meg Csaba csak úgy foghegyről.
– Hogy mondod? Az előbb betoltam két lángost és ez a harmadik söröm. Nem hiszem, hogy--
– Mi van a csajokkal? Meg a pasikkal? Attól, hogy ez egy mentsük-ki-Boka-farkát-a-satuból küldetés még nem kell itt ülnünk és egymást szopni – mutat rá, és hosszú kortyokban iszik. A nyaka megfeszül, a bőre gyöngyözik és a borostája úgy ragyog a napfényben, hogy Csónakosnak nyelnie kell.
– Nem rajtam múlik, hogy nem történik éppen – vonja meg a vállát, mire Csaba rámered.
– Már, hogy a kurva életbe ne!
– Mondtam, hogy megmagyarázom.
– Mondtam, hogy nem akarom hallani – csattan fel, és végre ránéz, a szemeibe. – Nem akarom... nem akarok nem a barátod lenni, te fasz.
– Te vagy az egyik legjobb barátom már vagy óvoda óta, bassza meg – mondja Csónakos, és a fürdőgatyája szegélyét piszkálja. – Kurvára nehéz elképzelni nélküled.
– Jó ég, nyugtass meg, hogy csak egymással vagyunk ilyen nyálasak – neveti Csele, de a hangja remeg. Az ujjai remegnek.
– Szent a béke? – kérdezi, és a kisujját nyújtja felé. Csaba szélesen vigyorog, a szempillái nedvesek, ahogy beleakasztja a sajátját, aztán belependeríti Andrást a Balatonba és nyerítve nevet, a térdére csap közben.
– Faszszopó! – bőgi a fiú miután levegőhöz jut. – A kurva anyádat, Csabika! Gyere ide!
– Pfff, persze, hogyne!
A meztelen talpai csattognak a stégen, megugrik, mikor a kövek a talpába szúrnak, de nem áll meg és futtában is kacag, kifulladva, zihálva.
És fogalma sincs, később honnan kötnek el egy rózsaszín, flamingó formájú matracot, de azon sodródnak be, Csónakos, Csele és a sör és így talál rájuk a Nemecsek-Boka páros, lelkesen tapodva egy vízibiciklit.
– Látom, jobban vagy – konstatálja Csele, és megemeli a sörét, mielőtt iszik.
– Aye, matracrablás! Add át a sört, te szárazföldi patkány! – zengi Nemecsek, és már a csúszda tetején trónol magasba lendített karokkal.
– Kapitány, a matróz kibaszottul nem tud úszni! – kurjantja Csónakos, és pacsiznak Cselével.
– De téged még simán beborít – mondja Boka büszkén. – Részegek vagytok?
– Ki? Mi? Neeeeeeem! – tódítják kórusban, és Csele a flamingó nyakába csimpaszkodik. A lába Csónakos lábszárába fűzve.
Csak jóval később, hajnalban a rozoga kerti széken cigit morzsolva engedi meg magának, hogy arra gondoljon, két éve pont ugyan azalatt a stég alatt szopta le Csónakost és majdnem megfulladtak. Csónakos Andrásért megérte volna meghalni.
×××
Akárhogy is, képtelen abban az ágyban aludni, amiben először feküdtek le egymással. A torka száraz, az érzékei élesek és úgy érzi megfullad, ahogy azt hallgatja, ahogy Csónakos szétvetett tagokkal horkol. Ki kell menekülnie egy cigire. Vagy kettőre.
És akkor talál rá Bokára a verandán, a telefonja kékes-fehér fénnyel vonja körül az arcát, a körmét rágja és összerezzen, mikor Csele mellé ül és vállát a vállának koccintja.
– Csak közlöm, hogy ha a Gerébbel beszélsz, felgyújtom a telefonod – ásítja, és az öngyújtójával a készülék felé legyint.
– Ez bonyolult – motyogja, és ellegyezi magától a füstöt.
– Bonyolult, mint? Az egy seggfej, Jani. Komolyan.
– Hiányzik.
– Tudom. De nem érdemel meg téged – súgja, és átöleli Bokát, sután a vállánál. – Meg amúgy is, ahogy nézem, valaki tudna mit kezdeni veled.
– Áh, barátok vagyunk – cöccögi, aztán elengedi és kihúzza magát. – Öhm... Bocsánat. A múltkoriért, amikor lesmároltalak.
– Mivan? Te arra, hogy emlékszel egyáltalán? Boka, életemben nem láttalak még így szétcsapva, azt hittem, a saját hányásodba fulladsz bele.
– Barabás mondta.
– Édes faszom. Nincs miért bocsánatot kérned, amúgy. Neked nincs – feleli, és álmosan dörzsöli meg a szemeit a kézfejével.
– Miért nem bocsátasz meg neki? Szereted, nem? – Boka hangja nyugodt, puha, körülöleli, és Csele azon kapja magát, hogy bőszet szipog.
– Persze, hogy szeretem. De nem... már nem kívánom. Nem gondolok arra, hogy jó lenne rámászni, mikor GTA-zik a kanapén, vagy gumit venni a kisboltban. – Nem ismer rá a saját hangjára, a saját szavaira, pedig Bokának elmondani annyira könnyű. Boka mindig törődik velük, mindig ott van nekik és tudja, mit kell mondani. Bezzeg, amikor vele akar foglalkozni, amikor vissza akarja adni a törődést, akkor is ő van terítéken. Ettől csak még szarabbul érzi magát. – De, ha elveszíteném, abba belehalnék.
– Valahogy... pont ezért szeretném rendbe tenni a dolgokat Dezsővel. Tudom, hogy nem lehet ugyanolyan, nem akarom kiásni a döglött kutyám, vagy ilyesmi, csak azt akarom, tudja, hogy számít. Ez logikus?
– Jah. Asszem. Vagy az egésznek kurvára semmi értelme – vágja rá, és hanyatt dől a verandán.
A fa kellemes meleg a gerince alatt, onnan nevet össze Jánossal, értelmetlenül, jóízűen, kamaszosan. Úgy, hogy egészen biztos benne, egy valamikori nosztalgikus emlék ízét érzi a nyelve alatt. – Beszélj Nemecsekkel.
És akkor szúrja ki Csónakost. Fejjel lefelé, tótágast áll, vagy ő áll tótágast a világnak, mindenesetre, ha akarna, belátna az alsójába. A torkába savanyú sav szökik, a nyelőcsöve szűk és levegő után kap, mert fogalma sincs, mennyit hallott az egészből. Egy kis része azt mondatja vele, hogy ez rendben van, de a szavak a fejében elmosódnak, amikor megköszörüli a torkát.
– Csabi, egy szóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése