21/87

Szóval, hogy nagyon érett már ide egy Stormpilot pwp. Hát, most lett egy, ami egyébként önmagával párhuzamsan rohan a szakadék széle felé. Hát.
Amúgy erősen korhatáros. Úgy +18-nyira.

FN-2187 a fényes fémpadlón térdel, a szájában egy másik rohamosztagos farka és próbál kapaszkodót találni a plasztoid combpajzsokon. A sisakja az orrnyergének feszül, csak annyira tolta feljebb, amennyire muszáj.
Erre nincs engedélye.
Nos, a szűk, sötét folyosón, takarodó után leszopni valakit sincsen, de nem mindig ő irányít. A markáns nyögéseket megszűri a fehér sisak, szinte világít a biztonsági fényekben és a másik a kezével vezeti a fehér, olyan ritmust diktál, amire nem passzolnak a halántékában visszhangzó vezényszavak, a belenevelt ütem. FN-2187 torkában sós íz gyűlik, fuldoklik, hányni szeretne és akármennyire kitartóan gyömöszöli a saját farkát, nincs merevedése.
Talán nem neki való ez az egész szex dolog, talán még nem érzett rá az ízére.

×××

– Nem kel csinálnunk, ha nem akarod. Jogod van nemet mondani bármire, ami nem tetszik. És egyébként sem elvárás – mondja Poe, és a hangja Finn bordái között rezonál.
És Finn képtelen betelni a bőre látványával, az illatával, a lehetetlenül kócos, sötét hajával, a kicsókolt ajkaival és a puszta ténnyel, hogy őt akarja. Nem nyers vágyból, arctalanul húsz percre.
Poe volt az első, aki úgy csókolta, hogy merevedése lett közben és belebizsergett a bokája, és Finnek Poe előtt fogalma sem volt róla, egyáltalán hogy kell megcsókolni valakit.
– Amúgy én nem vagyok szűz – szögezi le, és fogalma sincs, miért.
– Oké.
És megint megcsókolja, a nyelve galaxisízű a nyelvén, megnevezhetetlen érzelmeket csókol a szájára és Finn gondolatai a gyomortájékára olvadnak tőle. A tarkójába kapaszkodik, ahogy összemosódik a mosolyuk, amikor megemeli a csípőjét.

×××

Amikor először szexszel lánnyal, nagyjából tizenhét éves, zavarodott és ügyetlen. Nem kérdezte meg az azonosítószámát, nem is beszélgettek előtte, egyszerűen csak megtörtént. A lány hangos, nedves, a combjai puhák a csípője körül és FN-2187 gyomra tótágast ugrik az illatától, a cuppanó hangoktól és attól, ahogy plasztoid koccan plasztoidnak.
Azon gondolkodik, vajon milyen lehet a rajta lovagló lány arca.

×××

Eláll a lélegzete attól, ahogy Poe hozzáér, bizsereg a heg a gerincén, amikor a fülcimpájába harap és kénytelen lehunyni a szemeit. Néma nyögéssel görnyed előre, Poe vállába harap, a körmeivel rója a lapockáiba a lelkéhez vezető út térképét. Az érdes tenyérbe löki magát, elsóhajtja a nevét és lúdbőrt csókol Poe nyakára.
Soha, semmi nem volt még ennyire jó.

×××

FN-2187 sosem kérne rá senkit, hogy szolgáltassa ki a testét. Fiatal, éppen, hogy rálépett a kamaszkor küszöbére, alvást mímel a szűk priccsen, amit a legmélyebb titokban a sajátjának hívhat és hallgatja az idősebb rohamosztagosokat. Csupasz bőr csapódik csupasz bőrnek, cuppanó ritmus a szívverésére és az elfojtott, alkarba harapott zihálás lassan kúszik felé a nyálkás sötétben. FN-2187 nem tud mit kezdeni a saját, fájdalmasan lüktető merev farkával, szóval a combjai közé gyűri a takarót és a fagyos világűrre gondol.
Fél tőle.

×××

Finn izmai belefeszülnek abba, ahogy Poe borostája végigkaristolja a lapockája kiálló ívét. Az ujjai a csípőjére feszülnek, az érintés határozott, de nem durva, Finnek még szoknia kell.
– Lehetsz te felül – dorombolja a nyakába, és létezésbe robbanó szupernóvákat szív a bőrére, hogy Finn ölébe felbizsereg a vágyakozás tőle. – Ha szeretnél.
– Úgy érted...?
– Úgy. Miért ne? – vonja meg a vállát, és Finn lélegzete bennreked, mikor a tenyere a farka köré kulcsolódik. Túl szűkösnek érzi a helyet közte és a lepedő között.
– Olyat még sosem csináltam, csak lánnyal – ismeri be, és sután félretolja Poe-t, hogy szembe hengeredhessen vele. – Nem volt valami nagy élmény.
– Azt hittem, egyik élményed sem volt valami eget rengető.
– Tusé.
– Szóval? Mit szeretnél? – kérdezi, és a hasfalára simít, miközben beharapja az alsó ajkát.

×××

A rohamosztagosok precízen programozott, steril húsbábok, az Első Rend feláldozható játékkatonái, járulékos veszteség. FN-2187 néha elhiszi magáról, hogy nem ember, hogy elektródákból és csatlakozókból áll, hogy a döntései és az érzései valaki másnak a fejében fogantak.
Néha, hogy egy lombikban született szülők nélkül, kizárólag háborús célra.
Aztán jön valaki, aki látszólag olyan, mint ő, akinek hasonló gondolatok pattognak a koponyája túloldalán jóval kevésbé kétségbeesetten, FN-2187 mégis ordításként érzékeli. Aki aztán térdig gyűri rajta a nadrágot a hálókörletben, és arccal a falnak keféli ki belőle a szuszt. Zsibbadnak utána a combjai és bűntudat fészkel oda, ahol máskor a szívét hordja.

×××

Komótosan szeretkeznek a minimumra eresztett fényekben, Poe bőre forró Finn tenyere alatt, a tudata biztonságos és megnyugtató, a csípője összhangban hullámzik az övével. És Finn torkából nyögés szakad fel, Poe nyakára simít, az ujjai alatt sercen a borostája és remeg, amikor az ajkai után kap. Fuldoklik a csókban, beleolvad az érintésekbe és galaxisok cikáznak a szemhéja mögött, illékony fekete lyuk ereszkedik a mellkasára, ami egy pillanatra elnyeli a gondolatait, megolvasztja az érzékeit és Finn elveszik, süllyed, hogy aztán balzsamos mámorban sodródjon partra. Poe kezére és mellkasára forró sperma folyik, Finn bizonytalanul tolja előre a csípőjét, nem akarja, hogy vége legyen, soha nem akarja és úgy érzi, végre rátalált a saját érzelmeire.