Shadam randi, mert Shiro igazából végtelenül romantikus srác. Szerettem volna, hogy fluff legyen.
Korhatár az nincs, terjedelem elhanyagolható, cselekmény: bővel a Kerberos előtt, de azért annyira nem.
A kép a varázslatos Lini munkája~
Shiro kihúzza magát, szeretne valamit mondani, szeretné, ha csak beszélgetnének és nem kellene az autentikus japán zenét hallgatnia meg a szobaszökőkút monoton, kitartó csobogását. A balzsamecetes üveg tetejét kapargatja, miközben szemmel tartja a bonsait az asztaluk melletti párkányon, nehogy megszökjön. Direkt úgy foglalt asztalt (két főre, a legcsendesebb sarokban), hogy Adam biztosan ráérjen. Péntek este van, november és a másiknak tízkor kezdődött az első órája abból a négyből, amit aznap tartania kellett.
– A neten láttam ezt a helyet, egész jók voltak az ajánlások, szóval... gondoltam, miért ne – mondja, hogy megtörje a csendet, és amiket az ölébe ejti a kezeit, az ecetes üveg kishíján felborul.
– Nívósabb, mint a kanapén, mackóban, dobozból enni a kínait műanyag villával – ismeri el Adam, és a szája sarkába mosoly ránca bujkál, de eltűnik, mielőtt Shiro tényleg elhihetné, hogy ott van.
Az órája érintőkijelzőjén kegyetlenül csillannak meg a fények, mikor előre nyújtja a kezét, a bőre összeolvad az asztal meleg árnyalatával, a szalvétájába kapaszkodik és Shiro egy lélegzetvételnyi ideig azon gondolkodik, meg kellene fognia a kezét, össze kellene fűznie az ujjait az övével, de helyette csak belülről rágja a száját, félig keresi a tekintetét és azzal leplezi az idegességét, hogy az étlap gyanánt odakészített tableten lapozgat.
A pincér, aki a helyükre kísérte őket mosolygós, fiatalabb náluk, enyhe északi tájszólással beszéli az angolt és lelkesen érkezik felvenni a rendelésüket. És amikor gyöngyöző, édes fehérborral koccintanak, Adam végre elmosolyodik, a fogairól csillan vissza az öblös pohár fénye, aminek pereme fölött végre megtalálja a tekintetét és van mibe kapaszkodnia.
– Tudod, volt szó rólad a tegnapi értekezleten – mondja egészen lassan, és a hosszú ujjak zavartan babrálnak a pohár nyakával, még akkor is, mikor végre a szemeibe néz. – Valahol egészen andalító, hogy Holt parancsnok ennyire küzd érted.
– Hatalmas lehetőség ez az egész – bólint rá Shiro. – Úgy értem, hogy szóba jött az én nevem is a pilóták kapcsán.
– Viccelsz, ugye? Azután a rekord után a te neved volt az első a listán. – Megenged magának egy egészen szolid nevetést, az egész csupán két ha, aztán kihúzza magát. – Viszont... még ott az alkalmassági vizsgálat.
– A korábbi küldetésekre is alkalmasn--
– A korábbi küldetéseken nem arról volt szó, hogy felmész az űrbe – vág közbe Adam, és pír szökik az arcába. – Nézd, Takashi, egy dolog kadétokat toborozni Amerika szerte, vagy megdönteni egy lehetetlennek látszó rekordot és más dolog... ez.
– Nem értem, miért lenne más. Mindenki erről álmodik már... legalább óvodás kora óta, és nekem most felajánlották. Ráadásul nem csak nekem lenne nagy dolog, ez áttörést jelenthet az emberiségnek is.
– Ha másvalaki lenne a pilóta, akkor is az lenne – feleli lassan, megrágva a szavakat. Aztán magába fojtja a mondandója többi részét, mert a pincér visszatér, a karján tányérok és Shiro előzékenyen emelkedik fel a székből, hogy segítsen neki.
Az étel lazac és tigrisrák puha salátán, és az esztétikus tálalás ellenére Shiro úgy érzi, képtelen egyetlen falatot is leerőltetni a torkán. Végül mégis az egyik leheletfinom lazacszeletért nyúl a pálcikájával, Adam leutánozza a mozdulatait, most már nem mosolyog, a tekintete perzselő, vad, ahogy precízen, lassan rág.
– Adam – próbálkozik két falat között, és talán talál némi könyörületet. – Ez fontos nekem.
– Nekem meg te vagy fontos – vágja rá, és a pálcikái közül a tányérjára csúszik a hal. – Nem szeretném, hogy csalódj magadban.
Shiro pontosan tisztában van vele, hogy ha kirepülne a Plútó holdjára, magával vinne egy emberiségnyi felelősséget. Magának hazudna azzal, ha azt mondaná, az izgatottsága mellett nem lappang egy parány gyomorszorító félelem, mert mindenki fél az ismeretlentől, a felfedezéstől, a felfoghatatlan távolságoktól. Részéről ő számtalan rosszabb dolgot fel tudna sorolni, mint a világűrben rekedni és megfagyni. Például a lumbálpunció, amikor még azt hitték, sclerosis multiplexben szenved, vagy a kellemetlen érzés, mikor rákgyanúval rendszeres vizsgálatokra kellett járnia.
Aztán persze kiderült, hogy a világ nem áll azon a fejlettségi szinten, hogy az ő életét megmenthessék. Így fosztották meg a kamaszkorból alig kilépő Shirót minden álmától és lehetőségétől, hogy aztán önerőből, a sötét napokkal a sarkában bebizonyíthassa, hogy nem reménytelen, hogy felhúzhassa maga köré az illúzióját: nem haldoklik.
– Nem szeretnék veszekedni – mondja végül, és érzi, hogy a hangja karcos, gyorsan a borába kortyol, a nyelőcsövét égeti az alkohol és az érzelmek. – Legalább ma ne.
– Jól van – hagyja rá Adam, és ő is borral öblíti a rákot és a lazacot.
Egy ideig hosszan hallgatnak, Shiro képtelen úgy élvezni az ételkülönlegességeket, ahogy szeretné, a nyelvén keserűt érez, a gyomra feszül és a főétel után mégis Adam keze után nyúl. Az érintése meleg és száraz, ismerős és biztonságos, a hüvelyujjával cirógatja a kézfejét és most elég ennyi, meg a szemkontaktus, hogy elveszhet a tekintetében, belebugyolálhatja magát.
Amikor kiszalad a mosdóra, titokban desszertet rendel Adamnek, mert biztos benne, hogy örülni fog neki, és nem is téved, a citromtorta-szelet íncsiklandó, takaros sárga és amikor belevág a villájával felhőpuha. Hálásan fogadja a nyelvén az első falatot, kellemesen savanykás, a tészta édes és meghitt mosolyban osztozik párjával rágás közben.
– Edd meg, a tiéd – dorombolja, és Adam jóllakottan súg köszönetet érte. – Azon gondolkodom éppen, hogy mi lenne, ha sétálnánk?
– Jól hangzik.
– Akkor fizetek.
Adam csak bólogat, és követi a tekintetével, míg eltűnik. A kasszánál biztosítják róla Shirót, hogy szívesen látják őket újra, mosolyognak rá és még az egyik pincért is rajtakapja, hogy figyeli őket, míg belebújnak a dzsekijeikbe.
Nincs hideg, a november éjszakai időjárás mégis megkövetel egy vékony plusz réteg ruhát, ami Shirónál fekete motoros, Adamnél bézs széldzseki.
– Uhh, nagyon jól laktam, köszönöm szépen.
– Egészségedre.
Egymásra mosolyognak a rövid puszi előtt, Adam ajkai citrom és borízűek az ajkán. Zsebre dugott kézzel sétálnak egymás mellett, a lépteik lassúak, összehangoltak és Shiro a telefonjára szorít titokban, mikor Adam hosszan fújja ki a levegőt.
– Ha te...
– Kérlek, ne.
– Ha bármi történik odafent, bármi... azt a te nyakadba fogják varrni, mert minden esélye megvan annak, hogy történni is fog valami, ha mész. Tudod, mi történik az izmokkal zérógravitációban?
– Csak támogass, állj mellettem és minden rendben lesz. – A hangja türelmes, nyugodt és a könyökeinél húzza közelebb magához Adamet. Az orra megtelik magnóliás, zöld teás Adam-illattal. – Szeretném, ha nem rágódnál a lehetőségeken, mert én sem teszem.
– Én... – kezdi, de a hangja elcsuklik, a szájába harap és szorosan magához öleli, mert úgy érzi, meg kell tennie, vagy összeroppan. Az ujjai Shiro lapockájára feszülnek a kabát alatt, a karjai kemények körülötte és úgy csókolja, mintha átcsókolhatná a lelkébe a hátralevő éveit.
És Shirót gyomorszájon vágja valami bensőséges érzés, valami, ami arra készteti, hogy olyat ígérjen Adamnek, amiről tudja, hogy nem tarthatja meg.
Korhatár az nincs, terjedelem elhanyagolható, cselekmény: bővel a Kerberos előtt, de azért annyira nem.
A kép a varázslatos Lini munkája~
Shiro kihúzza magát, szeretne valamit mondani, szeretné, ha csak beszélgetnének és nem kellene az autentikus japán zenét hallgatnia meg a szobaszökőkút monoton, kitartó csobogását. A balzsamecetes üveg tetejét kapargatja, miközben szemmel tartja a bonsait az asztaluk melletti párkányon, nehogy megszökjön. Direkt úgy foglalt asztalt (két főre, a legcsendesebb sarokban), hogy Adam biztosan ráérjen. Péntek este van, november és a másiknak tízkor kezdődött az első órája abból a négyből, amit aznap tartania kellett.
– A neten láttam ezt a helyet, egész jók voltak az ajánlások, szóval... gondoltam, miért ne – mondja, hogy megtörje a csendet, és amiket az ölébe ejti a kezeit, az ecetes üveg kishíján felborul.
– Nívósabb, mint a kanapén, mackóban, dobozból enni a kínait műanyag villával – ismeri el Adam, és a szája sarkába mosoly ránca bujkál, de eltűnik, mielőtt Shiro tényleg elhihetné, hogy ott van.
Az órája érintőkijelzőjén kegyetlenül csillannak meg a fények, mikor előre nyújtja a kezét, a bőre összeolvad az asztal meleg árnyalatával, a szalvétájába kapaszkodik és Shiro egy lélegzetvételnyi ideig azon gondolkodik, meg kellene fognia a kezét, össze kellene fűznie az ujjait az övével, de helyette csak belülről rágja a száját, félig keresi a tekintetét és azzal leplezi az idegességét, hogy az étlap gyanánt odakészített tableten lapozgat.
A pincér, aki a helyükre kísérte őket mosolygós, fiatalabb náluk, enyhe északi tájszólással beszéli az angolt és lelkesen érkezik felvenni a rendelésüket. És amikor gyöngyöző, édes fehérborral koccintanak, Adam végre elmosolyodik, a fogairól csillan vissza az öblös pohár fénye, aminek pereme fölött végre megtalálja a tekintetét és van mibe kapaszkodnia.
– Tudod, volt szó rólad a tegnapi értekezleten – mondja egészen lassan, és a hosszú ujjak zavartan babrálnak a pohár nyakával, még akkor is, mikor végre a szemeibe néz. – Valahol egészen andalító, hogy Holt parancsnok ennyire küzd érted.
– Hatalmas lehetőség ez az egész – bólint rá Shiro. – Úgy értem, hogy szóba jött az én nevem is a pilóták kapcsán.
– Viccelsz, ugye? Azután a rekord után a te neved volt az első a listán. – Megenged magának egy egészen szolid nevetést, az egész csupán két ha, aztán kihúzza magát. – Viszont... még ott az alkalmassági vizsgálat.
– A korábbi küldetésekre is alkalmasn--
– A korábbi küldetéseken nem arról volt szó, hogy felmész az űrbe – vág közbe Adam, és pír szökik az arcába. – Nézd, Takashi, egy dolog kadétokat toborozni Amerika szerte, vagy megdönteni egy lehetetlennek látszó rekordot és más dolog... ez.
– Nem értem, miért lenne más. Mindenki erről álmodik már... legalább óvodás kora óta, és nekem most felajánlották. Ráadásul nem csak nekem lenne nagy dolog, ez áttörést jelenthet az emberiségnek is.
– Ha másvalaki lenne a pilóta, akkor is az lenne – feleli lassan, megrágva a szavakat. Aztán magába fojtja a mondandója többi részét, mert a pincér visszatér, a karján tányérok és Shiro előzékenyen emelkedik fel a székből, hogy segítsen neki.
Az étel lazac és tigrisrák puha salátán, és az esztétikus tálalás ellenére Shiro úgy érzi, képtelen egyetlen falatot is leerőltetni a torkán. Végül mégis az egyik leheletfinom lazacszeletért nyúl a pálcikájával, Adam leutánozza a mozdulatait, most már nem mosolyog, a tekintete perzselő, vad, ahogy precízen, lassan rág.
– Adam – próbálkozik két falat között, és talán talál némi könyörületet. – Ez fontos nekem.
– Nekem meg te vagy fontos – vágja rá, és a pálcikái közül a tányérjára csúszik a hal. – Nem szeretném, hogy csalódj magadban.
Shiro pontosan tisztában van vele, hogy ha kirepülne a Plútó holdjára, magával vinne egy emberiségnyi felelősséget. Magának hazudna azzal, ha azt mondaná, az izgatottsága mellett nem lappang egy parány gyomorszorító félelem, mert mindenki fél az ismeretlentől, a felfedezéstől, a felfoghatatlan távolságoktól. Részéről ő számtalan rosszabb dolgot fel tudna sorolni, mint a világűrben rekedni és megfagyni. Például a lumbálpunció, amikor még azt hitték, sclerosis multiplexben szenved, vagy a kellemetlen érzés, mikor rákgyanúval rendszeres vizsgálatokra kellett járnia.
Aztán persze kiderült, hogy a világ nem áll azon a fejlettségi szinten, hogy az ő életét megmenthessék. Így fosztották meg a kamaszkorból alig kilépő Shirót minden álmától és lehetőségétől, hogy aztán önerőből, a sötét napokkal a sarkában bebizonyíthassa, hogy nem reménytelen, hogy felhúzhassa maga köré az illúzióját: nem haldoklik.
– Nem szeretnék veszekedni – mondja végül, és érzi, hogy a hangja karcos, gyorsan a borába kortyol, a nyelőcsövét égeti az alkohol és az érzelmek. – Legalább ma ne.
– Jól van – hagyja rá Adam, és ő is borral öblíti a rákot és a lazacot.
Egy ideig hosszan hallgatnak, Shiro képtelen úgy élvezni az ételkülönlegességeket, ahogy szeretné, a nyelvén keserűt érez, a gyomra feszül és a főétel után mégis Adam keze után nyúl. Az érintése meleg és száraz, ismerős és biztonságos, a hüvelyujjával cirógatja a kézfejét és most elég ennyi, meg a szemkontaktus, hogy elveszhet a tekintetében, belebugyolálhatja magát.
Amikor kiszalad a mosdóra, titokban desszertet rendel Adamnek, mert biztos benne, hogy örülni fog neki, és nem is téved, a citromtorta-szelet íncsiklandó, takaros sárga és amikor belevág a villájával felhőpuha. Hálásan fogadja a nyelvén az első falatot, kellemesen savanykás, a tészta édes és meghitt mosolyban osztozik párjával rágás közben.
– Edd meg, a tiéd – dorombolja, és Adam jóllakottan súg köszönetet érte. – Azon gondolkodom éppen, hogy mi lenne, ha sétálnánk?
– Jól hangzik.
– Akkor fizetek.
Adam csak bólogat, és követi a tekintetével, míg eltűnik. A kasszánál biztosítják róla Shirót, hogy szívesen látják őket újra, mosolyognak rá és még az egyik pincért is rajtakapja, hogy figyeli őket, míg belebújnak a dzsekijeikbe.
Nincs hideg, a november éjszakai időjárás mégis megkövetel egy vékony plusz réteg ruhát, ami Shirónál fekete motoros, Adamnél bézs széldzseki.
– Uhh, nagyon jól laktam, köszönöm szépen.
– Egészségedre.
Egymásra mosolyognak a rövid puszi előtt, Adam ajkai citrom és borízűek az ajkán. Zsebre dugott kézzel sétálnak egymás mellett, a lépteik lassúak, összehangoltak és Shiro a telefonjára szorít titokban, mikor Adam hosszan fújja ki a levegőt.
– Ha te...
– Kérlek, ne.
– Ha bármi történik odafent, bármi... azt a te nyakadba fogják varrni, mert minden esélye megvan annak, hogy történni is fog valami, ha mész. Tudod, mi történik az izmokkal zérógravitációban?
– Csak támogass, állj mellettem és minden rendben lesz. – A hangja türelmes, nyugodt és a könyökeinél húzza közelebb magához Adamet. Az orra megtelik magnóliás, zöld teás Adam-illattal. – Szeretném, ha nem rágódnál a lehetőségeken, mert én sem teszem.
– Én... – kezdi, de a hangja elcsuklik, a szájába harap és szorosan magához öleli, mert úgy érzi, meg kell tennie, vagy összeroppan. Az ujjai Shiro lapockájára feszülnek a kabát alatt, a karjai kemények körülötte és úgy csókolja, mintha átcsókolhatná a lelkébe a hátralevő éveit.
És Shirót gyomorszájon vágja valami bensőséges érzés, valami, ami arra készteti, hogy olyat ígérjen Adamnek, amiről tudja, hogy nem tarthatja meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése