{Mesélj
erről a Keithről,
kéri hirtelen és Lance csak a sok gyakorlásnak köszönhetően nem
ereszti el a gátat, amivel megóvja a titkait az Erőhasználók
elől.}
– Ez
ki fog tartani addig, míg a bolygó orvosai meg nem néznek –
mondja Keith, és elrántja a kezét Marktól, hagyja, hogy Lance
elkapja a hóna alatt és kicsit talán rá is támaszkodik. – Hát
ez nem úgy sikerült, ahogy sze--
– Minden a terveim szerint
alakul – súgja Lance, és megcsapja a friss vér fémes, forró
szaga. – Egyébként vigyázz, mit mondasz, a vukik eléggé
Köztársaság pártiak.
– Csak jót vagy semmit – bólint rá
a másik, és Lance derekára markol. – Tudom, hogy jedi szokás,
de ha elvérzem, az asztrális kivetülésem örökké üldözni fog.
– Ez most egy vicc akart lenni? Rosszabbul lehetsz, mint
hittem.
Ulaz egy ügyes placcsanással leteszi a gépet, és szó
nélkül előresiet. Nyilván nem szóltak, hogy jönnek, ezek után
nem lehetnek elég óvatosak, a vukik védelmezik ami az övék,
legyen szó családról vagy egy egész rabszolgasorba taszított
bolygóról.
A fogadtatás mégsem olyan, mint amire elsőre
számítanak; fegyveres vukik körében Nyma, Matthew és Hunk
leselkedik kíváncsian, várva, hogy az idegen felfedje kilétét
előttük. És Lance szívében napsütés robban, forróság és
olyan mérhetetlen szeretet, hogy alig tartják meg a lábai, mikor
suta félmozdulattal a barátai felé integet, és elengedi Keitht,
aki a hajó takarásában összeszedheti magát kicsit.
– Lance!
– rikkantja Hunk, aki szemernyit sem változott mióta utoljára
látta.
Az ölelése ismerős, barátságos és a mindenséget
jelenti a tudat, hogy épségben találkoznak újra. Lance
meglapogatja a hátát, a mozdulat fáradt-remegős és Hunk
természet- és vajillatától rároppan az a fáradtság, ami egész
idáig ostromolta.
– Hogy haladtok a felszabadításban? –
mormolja azért, és közben Matthew és Nyma felé int, még egy
mosolyt is megenged magának.
– Végtelenül lassan. Ó, ember,
néha úgy érzem, felesleges köröket futunk csak, és nincs
értelme ennek az egésznek, mert túl kevesen vagyunk – hadarja,
és Lance vállaiba kapaszkodik. – De hát az Erő velünk van,
nem?
– Ki a társad? – kérdezi sietve Nyma, és gyanakodva
pillant a hajó felé, amiből Keith sétál ki éppen.
Valamit
pötyög a rohamosztagos páncél beépített panelján, az arcát
takarják a holofelvételek fényei és a saját zilált haja. Úgy
látszik, a társaság ismeri Ulazt, Markot pedig egyértelműen
barátként köszöntik. És Lance felé pánikszerű, hitetlen
remény-nyaláb csap, egyenesen Matthew felől, mikor Keith közli,
hogy Shiro velük van és orvosi segítségre van szüksége. A fiú
elrohan mellette, fel a fedélzetre, az arca sápadt és Lance mintha
könnyeket látna a szemében közben.
Összerezzen, mikor puha,
vékony karokat érez a vállára simulni, mellek préselődnek a
hátához és egy pillanatra le kell hunynia a szemét, hogy
helyretegye magában a dolgokat, mert nem akarja látni Keith arcát,
ahogy Nymáét sem.
– Jó újra látni – súgja a jedinő, és
a lélegzetére Lance tarkóján megmozdulnak a pihék.
–
Beszélnünk kell. Később – mondja halkan, és leemeli magáról
a finom kezeket, hogy Hunkhoz fordulhasson. – Hol van Pidge?
–
Végül a Tanács nem engedte meg, hogy egy padawan is részt vegyen
a felszabadításban – feleli a fiú, és a hangjában neheztelés
csattan. – Nem számítottunk rátok, de szerzünk nektek szobát
és egy fürdő sem ártana, ami azt illeti.
– Nagyon hálásak
vagyunk – szúrja közbe Keith, és Lance tudja, hogy őszintén
így gondolja, mert a belőle árad Erő gyenge ugyan, de tiszta.
–
Biztosan éhesek is vagytok.
– Öhm... Hunk... – kezdi Lance,
és csak a szeme sarkából sandít Keithre, csak a gondolataival
kerülgeti és kagylószínű nyugalmat terít rá. – Keith
megsérült a vállán, neki is szüksége lehet orvosra.
Mielőtt
a fiú tiltakozhatna vukik veszik őket körbe, a saját nyelvükön,
shyriiwookul szólnak hozzájuk és elvezetik őket. Az esőerdő
természetes szépsége még annyi idő múltán is lenyűgözi
Lance-t, a felszabadult területek magukon viselik az olkari
technológiát és mindenhol zöld meg barna, és kuruttyolás,
hörgés, sziszegés... Ugyanakkora a nyüzsgés itt is, mint a
Coruscanton, ezt mégis jobban szereti, mint a betondzsungelt.
Egy
viszonylag primitív fürdőbe kísérik, az olkariaknak köszönhetően
van melegvíz és a fa törzsének biztonságos ölelése egészen
megnyugtatja, az otthonára emlékezteti, még akkor is, ha már
régen nem emlékszik rá, milyen volt a Korélián élni.
A
páncélt le kell fejtenie magáról, a bőre olyan, mintha a galaxis
térképét hímezték volna rá, kék, zöld, lila, sárga és
vörös, a víz csípi a horzsolásait, próbál nem a sérüléseire
gondolni és a nyakában függő láncra fűzi az ujjait. Bármit is
rejt az adathordozó, talán nem ér meg annyit, hogy eltörje Mark
kezét és kockára tegye a barátai életét plusz-mínusz az egész
Kashyyyk-küldetést.
Miközben életet masszíroz a lábujjaiba
arra gondol, hogy nem kerülheti el a beszélgetést Nymával, ahogy
Keithszel sem. Talán hülye ötlet az egész, hiszen elbukott, mint
jedi, vagy Shirónak volt igaza és neki ez az út volt kijelölve,
hogy eleve nem lehetett...
Elhagyni
az Erőt a sötét oldalhoz vezet.
Egy
beépített rejtett polcon talál magának törölközőt és
köntöst, felhőpuha békességbe bugyolálja magát és mezítláb
lép ki a fába vájt fürdőből a széles, fedett ösvényre. A
nádtetőn eső kopog, valahol a távolban a lombok között madár
énekel a párjának és hamarabb érzékeli az érkezőt, minthogy
az valóban felbukkanna.
– Hunk küldött, hogy kísérjelek el
vacsorázni – mondja Nyma egészen csendesen, és csókra hajol, de
Lance elhúzódik.
– Nem vagyok éhes, de köszönöm.
–
Azt mondtad, beszélni akarsz.
Hosszan fújja ki a levegőt,
sokkal nehezebb így, hogy a másik hozza fel a dolgot és nem akkor
kell beszélnie róla, ha majd készen áll rá. Másrészről
valahol legbelül tudja, hogy semmi nem lesz már olyan, mint régen.
A korlátból sarjadó rügyeket tördeli, ahogy a szavakat keresi és
sejti, hogy Nyma az Erőnek hála már régen tudja.
– Sokat
gondolkodtam kettőnkön – kezdi lassan, és idegesen nyalintja meg
az ajkait –, és arra jutottam, hogy... ez nem fog többé
működni.
– A barátkozós része, vagy a szex?
– Jó
veled – biztosítja azonnal, és a válla megereszkedik, mikor Nyma
rásimítja a tenyerét. – Szeretném a barátot látni benned,
extrák nélkül, mert fontos vagy nekem, és hülyeség lenne emiatt
összevesznünk.
– Áh, amúgy sem működött volna. Úgy
értem, veled is jó, meg minden, csak... nem érzem magunkat egy
hullámhosszon. Bár sokkal egyszerűbb volt, míg azt mondhattam
Mattnek, hogy ha a melleimet nézi, kiütöd – mondja, és
összenevetnek, mint régen, mikor még mindketten padawanok voltak.
Összekoccantják a vállukat, a jedinő Lance zúzódásaira
simít a köntös alatt, az Erővel enyhíti a fájdalmat és megint
csak barátok, és ez jó így. Akkor indulnak befelé, mikor Lance
gyomra élesen megkordul, nem fogják meg egymás kezét, csak olyan
gondolatokat küldenek egymásnak, amik egyszerre nyugtatóak és
viccesek.
Mesélj
erről a Keithről,
kéri hirtelen és Lance csak a sok gyakorlásnak köszönhetően nem
ereszti el a gátat, amivel megóvja a titkait az Erőhasználók
elől.
…
A Yavin-8-on találkoztunk, segített megszökni és...
Totálisan
hülyének nézel? Ő volt az, akit mindenáron ki akartál vinni a
Coruscantról. Már akkor is volt benne valami furcsa, és nem
érdekel, mik a terveid vele, de Lance, ha veszélybe sodorsz minket,
azt nem fogom hagyni. Érted?
Nem lesz semmi baj, ígérem! A
szívére szorítja a kezét, úgy esküszik, és érzi, hogy a másik
hisz neki. Még
helyre kell tennem vele kapcsolatban néhány dolgot, de minden
rendben lesz. Úgy értem, visszahozta Shirót, nem?
De, helyesel,
és Lance látja a tekintetében, hogy meglepett, lenyűgözött és
egy egészen kicsit riadt. Nekem
akkor is gyanús.
Nem kell félned tőle.
A
közös étkező zsúfolásig van vukikkal, olkarikkal és olyan
fajokkal, amiket Lance nem igazán vagy csak szegről-végről ismer.
És a helyiségben pezseg az Erő, az a fajta, amit a midikloriánok
teremtenek, az, amiből a legendák szerint élet sarjad és amitől
nyugalom és olyan boldogság járja át, ami másvalakié igazából.
Nem léphetett rá annyira nagyon a sötét oldalra és ez
megnyugtatja a lelkét.
– Ott van Hunk – mutat előre Nyma,
és a jedi felé mutat, aki ételfoltos kötényben, ziláltan oszt
ételt és mindenkihez szól pár szót, valahogy mindig tudja, kinek
mit kell mondania. Lance egy kezén meg tudná számolni, hányszor
látta a barátját fénypallost forgatni.
Óvatosan megérinti a
jedinő derekát mielőtt elindul a legjobb barátja felé, aki
meleg, otthonos mosolyt villant rá, a merőkanál elmerül a kék
levesben és már kaporillatú ölelésbe is vonja. A karjai kemények
és erős az ölelése, mégis megengedi magának, hogy a vállába
fúrja az arcát, mert így a tunikájába dörzsölheti az
örömkönnyeit, mielőtt a szemeibe kellene néznie. Fogalma sincs,
hogy bocsánatot kellene-e kérnie vagy köszönetet, de Hunk csak
meglapogatja a hátát és olyan gondoskodón méri végig, mintha
felelős lenne érte.
– Ha szólsz, adunk papucsot, a vukik nem
vadállatok – motyogja, mire Lance ösztönösen megmozgatja a
lábujjait. Jelenleg mindennel felér az, hogy érezheti a Kashyyykot
a lába alatt. – Mark és Ulaz elmondták, amit tudtak, de a te
verziódra is kíváncsi vagyok. Meg Keithre is. Legutóbb, mikor
beszéltünk eléggé... furcsán váltunk el, mi a baj, öregem?
–
Részleteket majd akkor, ha kettesben leszünk – súgja bizalmasan,
és szórakozottan lengeti a köntöse övét. – Most csak annyit,
hogy igazam volt a Yavin-8-al kapcsolatban, és majdnem otthagytuk a
fogunk, szóval még meg kell köszönnöm Marknak és Ulaznak, hogy
visszajöttek. Amúgy te mit tudsz erről az Ellenállásról?
–
Nem sokat. A főnökük eléggé parás, pedig eddig csak
holofelvételről láttam – magyarázza, miközben kanalaz
Lance-nek a levesből. – Egyszer csak megjelent Ulaz és legyepált
vagy két tucat birodalmi droidot, utána meg közölte, hogy azért
van itt, mert keres valakit.
– Kit?
– Nem árulta el. Úgy
értem, tényleg nem. Az elméje áttörhetetlen, még csak meg sem
érezte, mikor próbálkoztam, ráadásul úgy visszaütött, hogy
még a Mesterem életét is láttam.
Lance a tányérjába
szagol, és nem tartja ugyan kellemesnek a leves illatát, a gyomra
élesen megkordul, szóval belekanalaz. Az évek alatt egész
elméletsorozatokat gyártott arra, hogy Hunk valahogy az Erővel
manipulálja az alapanyagokat, hogy álljanak össze ehető, ízletes
étellé, és a falattal a szájában arra jut, hogy biztosan sokat
gyakorolt, mióta nem találkoztak.
– Ó, majdnem
elfelejtettem, Shay üdvözöl – mondja, ahogy a kanalat
szorongatva vállon bokszolja Hunkot. Kötelességének érzi, hogy
ilyet mondjon, még akkor is, ha nem beszélt a balmeran lánnyal. –
Keitht kire bíztátok?
– Odavezetlek – ígéri, és Lance
rögtön megtalálja az első szabad felületet, ahová leteheti a
szinte érintetlen levesét. – De most már tényleg el kell
mondanod, hogy sérültetek meg ennyire.
Lance teljes mértékben
megbízik Hunkban mióta csak ismeri, mégis most úgy érzi, nem
mondhatja el neki azt, amin már egy ideje gondolkodik. Hogy a
fejében lassan mindenkiről kiderül, hogy mégsem az, akinek eddig
ismerte, hogy a világ a feje tetejére áll és az érzelmei lassan
fekete lyukká zsugorodnak. Nem biztos, hogy el tudná viselni Hunk
reakcióját, ha bevallaná, hogy megdőlt a hite a Jedi Tanácsban,
hogy többé már képtelen hinni a Világos és a Sötét oldal
egyensúlyában, mert magáról is azt gondolja, hogy a peremen
táncol. Tudnia kell, hogy a Korélia ugyanolyan-e, mint régen volt,
hogy még létezik egyáltalán. Tudnia kell, hogy a jediken kívül
van-e családja, és, hogy milyen illata van az anyja bőrének.
Hogy milyen íze van Keith bőrének.
– Amikor utoljára
beszéltünk... Keith akkor sérült meg. Amikor rákérdeztem, azt
mondta, egy fejvadász volt, akit nem ismert fel, de ez egyértelműen
nem igaz – mondja egészen lassan, miközben moha csiklandozza a
lábujjait. Leginkább csak maga elé néz, nem akarja, hogy Hunk
bármit is kiolvasson a tekintetéből. Nem akarja belekeverni. Végül
mégis előhúzza a láncot a köntös takarásából, rajta a kis
adathordozóval. – Ez volt nála.
– Mi van rajta?
–
Fogalmam sincs.
– Lance, ez...
– Biztos, fontos, mert az
élete árán is meg akarja védeni, én meg azt mondtam neki,
odaadtam egy barátomnak. – A mutatóujján pörgeti, aztán
átlebegteti a válla fölött és a másik oldalt elkapja. –
Plusz, Coran szenátor szerint valaki meglépett a Yavin-8-ról egy
vadászgéppel. Pontosan előző este.
– Kezdem érteni, amit
mondasz, de... Haver, ha kiderül ez az egész, meg, hogy a saját
szakálladra nyomozgatsz, csúnyán ráfázhatsz – súgja, és a
hangja ideges, kapkodó. – Oda kellett volna adnod a hercegnőnek,
amint lehet.
– Oda is adom. Neked – mondja, és a barna ujjak
közé csúsztatja a lapos, még az érintéseken túl is hűvös
tárgyat. – Benned bízom a legjobban az univerzumban, te vagy a
legjobb barátom. Nem tudom, kinél lenne nagyobb biztonságban.
Hunk
nem mond semmit, a nyakába akasztja és pasztellszínű gondolatot
küld Lance felé, amit valahogy úgy tudna megfogalmazni, hogy
család. Hálás a jelenlétéért még akkor is, ha lényegében
háborús övezetben vannak, mert legalább nincs egyedül. Bárhol
is legyen az univerzumban, ez a színes érzés mindig ott fog
bazsalyogni a szíve tájékán és ez többet jelent mindennél.
Mint
kiderül Keith szobáját ugyanúgy egy fa rejti, az ajtón
visszhangot ver a kopogása, három tömör kopp, kopp, kopp és
amikor a fiú ajtót nyit, hirtelen a gyomrában érzi a szavakat,
amiket ki akart mondani. Keith arca nyugodt, a tekintete nyugodt és
ő is puha köntöst visel, amit a derekáig tűrt, hogy a szövet ne
ragadjon bele a zöldes, kocsonyás anyagba, amivel a vállát
kezelték.
– Zavarok? – kérdezi Lance azonnal, és olyan
erősen mantrázza, hogy kérlek
ne, kérlek ne, kérlek ne,
hogy félő, a másik meghallja.
– Próbáltam aludni –
vallja be, de félreáll az ajtóból, utat enged, és Lance képtelen
levenni a tekintetét a rövid, fényes hegekről a mellkasán.
Szikraeső égette sebek, amik legutóbb még nem voltak ott.
Szeretné megkérdezni, jól van-e, de az Erő rezgései tiszták,
nyugodtak, amik belőle áradnak és ettől ő is megnyugszik.
Hosszan fújja ki a levegőt, körbekapja a pillantását a tágas
szobán, tátongó, üvöltő rend van, az ágy szinte érintetlen,
az asztalon narancssárga fénnyel villog Keith kommunikátora, a
fények hatvan százalékra eresztve és eltölti az a kellemes,
mesterséges meleg, ami odabent kering. Ha nagyon akarja, hallja a
szellőzőrendszer monoton surrogását, de eltompul a kettejük
szívének zakatolása mellett.
– Mit kentek rád? – kérdezi,
és gyanúsan méregeti a trutyit, meg az alatta húzódó gonosz
heget.
– Helyi gyógynövény. Ami azt illati egészen kellemes
az illata, de nem hiszem, hogy bődületes eredményeket kellene
várnunk tőle – magyarázza, és nem lép közelebb, mintha
leragadt volna az ajtóban. Lance mindenesetre onnan is látja, hogy
lúdbőr fut végig a mellkasán és a karjain.
–
Megpróbálhatom... úgy értem, rávehetném... – motyogja, és
nem találja a szavait, de Keith így is érti, szóval óvatosan
törli le róla a zöld kenőcsöt, és amikor a tenyerét a forró
bőrére simítja, akkor tudatosul benne igazán, hogy remeg a keze.
Élesen szívja be a levegőt, a sebre koncentrál, felidézi
magában a legnagyobb fájdalmat, amit valaha érzett és a
legnyugodtabb pillanatait, vegyesen kavarognak a gondolatai, örvényt
vetnek és kék pászma születik belőlük. Ráveheti Keith
szöveteit a regenerálódásra, álrezgéseket küldhet az
idegrendszerének, hogy csillapítsa a fájdalmát. Nehéz, de képes
rá.
Amikor felnéz az indigószín szemekbe, zihál és
kimelegedett, a másik arcán meglepettség és hála vegyes érzése
tükröződik, miközben felemeli a kezét és Lance kézfejére
simít. Az ujjai hidegek és nyirkosak, ott a bőre érdes és
elhasznált.
Köszönöm,
üzeni gondolatban egy olyan nyelven, amivel képtelen lenne
kifejezni magát egyébként.
– Akartam veled beszélni
valamiről – kezdi Lance, és a hangja karcos, de Keith türelmesen
vár. – A Coruscanton...
– Nagyon kell vigyáznod az
adathordozóra – szögezi le a másik fiú, és Lance érzi a
tenyere alatt meglóduló szívverést. – Ha rossz kezekbe kerül,
az az ismert univerzum végét is jelentheti.
– Mi van rajta?
–
Nem jöttél még rá? – Lance fejében számtalan lehetőség
suhan át, szólásra nyitja a száját, aztán becsukja és
hitetlenül megrázza a fejét.
– Biztos helyen van.
–
Tudom, hogy gondolatban megcsókoltál. Én is láttam – mondja
hirtelen, és Lance ettől elfelejt lélegezni.
Fogalma sincs,
hogy történik, de csókolóznak. A tenyere még mindig Keith
vállán, a másik kezével az állát tartja és a fiú hideg ujjai
bekúsznak a köntöse alá, a derekára, a lapockájára és
bizsereg a bőre, bizsereg a tudata attól, hogy a nyelve a nyelvére
olvad, az ajkaik forrón préselődnek össze és azonnal merevedése
lesz attól, hogy Keith kicsit a nyelvére harap.
Keith háta az
ajtónak vetődik, egyik lábával Lance combjára szorít és csak
fél gondolatokat képes közvetíteni, mikor a másik a köntös alá
nyúl és a combjára simít.
– Nem kell semmi olyat tenned,
amire nem érzed késznek magad – biztosítja egészen komolyan és
a fülcimpájába harap. – Vagy, ami nem esik jól.
–
Csókolózni jó – feleli, és Lance a nyakába kuncog. Az illata
felborzolja az idegeit, a csigolyái bizseregnek tőle, és muszáj
megint megcsókolnia.
Az ajkai közé nyal, incselkedik, hagyja,
hogy Keith irányítsa a csókot, és így az egész lusta,
fuldoklós, óvatos.
Keith érinti meg előbb, az érintése
tétova, Lance biztatná, de képtelen bármiféle gondolatra, ziháló
áramkörökből és idegvégződésekből áll a teste és az ajkai
közé nyögi az érzelmeit. Puhán kulcsolja az ujjait Keith
merevedésére, annyira más, mint korábban bárkié, lüktet a
tenyerében és forró, és Keith a hátába karmol, mikor a
hüvelyujjával maszatolja el az előváladékát.
A vállgödrébe
csókol cserébe, nyögések csapódnak a koponyájába és Lance
olyan nyelven válaszol rájuk, amit kiskorában használt utoljára.
Keith leutánozza a ringást, amivel a csuklóját mozgatja, egészen
kicsit ügyetlen csak, néha kapkodó és Lance édes zihálással
biztatja, a külvilág illatokra, ízekre és érintésekre robban,
alig érzékeli csak, hogy az orgazmus hullámaira megmozdulnak a
bútorok, szupernóva robban a szemhéjai mögött és Keith ép
vállára dönti a homlokát, mert képtelen tartani magát. Amikor
az ajtó tövébe csúsznak, a tárgyak döndülve zuhannak vissza a
padlóra, és Lance mosolyog, mosolyog, mosolyog, miközben
körülöttük a szoba katasztrófa sújtotta övezet.
– Az
ágyad felborult – motyogja Keithnek, és a hangjában nyoma sincs
megbánásnak.
A fiú csak a köntöse vállának dörzsöli az
arcát és a puha anyagba kacag. Lance csak hallgatja egy darabig,
nem tudja hová tenni, aztán rájön, hogy még sosem hallotta
nevetni és eltelik a meleg, simogató érzéstől, amit a lelkében
lobbant az öblös hang.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése