Nem tudom, mennyire fair dolog egy modern!AU-val fandomdebütálni, de ez itten egy The Dragon Prince fanfiction. Domestic lenne, ha nem Virrowék (Viren/Harrow) nem válnának éppen (mert a S01E01 óta válnak egyébként, remélem, mindenki észrevette)
Korhatár ehhez mérten nulla, ééésööö... igen.
Cikornyás aláírást kanyarít a lap aljára, csak utána tolja oda a türelmes, meleg tekintetű ügyvédnek, aki éppen csak egy pillantást vet rá, és félreteszi az asztal sarkára. Megereszt felé egy száraz, szánakozó mosolyt és Harrow úgy dönt, rohadtul nem érdekli a véleménye.
Nem vagyok jól.
– Akkor, ha nincs más...
– Igen, persze. Köszönöm az idejét, Mr. King. – Az ügyvéd hangja puha, mézgás és Harrow keserű epét érez a szájpadlásán, mikor az ajtóig kíséri. – A gyermekelhelyezésről tud már valamit?
– A férjemmel megegyeztünk, hogy a vér szerinti gyerekei nála maradnak, ahogy Ezran pedig nálam – mondja egészen lassan, és a mellkasában fellobban az őszinteség, ami azóta parázslik, hogy hangosan kimondta: az exférjem.
Amikor kezet fognak, jól leplezi, hogy remeg a keze, és csak az ajtó túloldalán veszi elő a telefonját. Viren neve mellett még mindig egy jólszituált szívecske van, kicsit ütődöttnek, kicsit kamasznak érzi magát tőle minden alkalommal, és még tíz év után is az éles rókamosolyt juttatja eszébe, amitől valami édes és meleg olvad szét a szívtájékán. Utálja, hogy hívnia kell, hogy éppen most kell beszélnie vele, de eléggé felnőttnek érzi magát, hogy megtegye. És Viren precízen a második csöngésre veszi fel.
– Harrow?
– Szia, el tudod hozni Ezrant és Callumot az iskolából? A papírokat intéztem, és úgy látszik, nem érek oda időben. – Úgy hangzik, mintha kifogásokat keresne. Mintha egyáltalán bármit meg kellene magyaráznia.
– Soren elhozza őket.
– Nem szeretném, hogy--
– Vagy ez, vagy felülnek a következő buszra. Ugyan már, Soren jól vezet, és egyébként is ott lesz Claudia.
– Nem nyugtattál meg.
– Célzol valamire, Harrow?
Nem válaszol azonnal, mert a válasz talán túl csípős lenne, és nem akar veszekedni. Ezúttal nem. Tompán lüktet a halántéka, és nem akar belemenni abba, hogy melyikőjük miért hibás abban, hogy a kapcsolatuk zátonyra futott.
Romokban van a házasságom.
– Ott vagy? – Viren hangja türelmetlen, sürgető.
– Itt. Na, figyelj, elmegyek én, csak... késni fogok. – Megdörzsöli az orrnyergét, és igyekszik vigyázni a hangjára. Ez nem arról szól, hogy ha te nem, majd én és nem is arról, hogy majd én megmutatom.
A házasságuk milyenségének nem arról kell szólnia, hogy versengenek a gyerekeiken. Ezran öt pontot ér, mert tíz éves és könnyű a kedvében járni némi sütivel meg bújócskával, Soren húszat, mert sosem ő volt Viren kedvence, Claudia már nehezebb dió, mert lány és az igazi kihívás, a fődíjas százötven pont Callum. Mert Callum a halott neje fia, Ezran féltestvére, szóval egyikük fia sem igazán és mégis az. Viren mindig közömbös volt a fiú felé, azért tettetett szeretetet, mert Ezran testvére, míg Harrow önmagáért szereti.
A hallgatás a vonal végén búgásban végződik, a másik lerakta, szóval hosszan fújja ki a levegőt, ahogy a zakója belső zsebébe csúsztatja a keskeny mobilt. Rá akar gyújtani, de nem engedheti meg magának, szét akar esni, és míg a Mercedes kulcsaival szöszöl (a lámpák felvillannak, barátságos pittyenés), arra gondol, mennyire könnyű volt kamasznak és felelőtlennek lenni, úgy királynak lenni egy kegyetlen világban, hogy szabadnak érezhette magát.
A motor feldorombol, és minden elfojtott érzelmét a sebváltóba öli. A kerekek csikorogva fordulnak ki, elnyomják a hangoskönyvet és a sebességmérő egészen felpörög. Pontosan tudja, hogy össze kell szednie magát mire odaér a srácokért, mert Callum még hallgatagon félre is nézne, miközben a biztonsági övébe kapaszkodik, de Ezran nem kímélné és rákérdezne, minden rendben-e.
Már, hogy lenne minden rendben?
Mindenki őszintén meglepődött, amikor Soren elsőre átment a forgalmi vizsgáján, mindössze két hibaponttal, mégis Harrow volt az, aki őszintén gratulált neki. Viren akkoriban éppen nagyon benne volt valamiben, ami a munkájához kapcsolódott. Pedig néhány évvel azelőtt, hogy összeházasodtak volna részvényeket vásárolt Harrow cégéből.
Arra érnek haza, hogy a nappali egy katasztrófa sújtotta övezet. A fekete bőrkanapé díszpárnái az igényesség teljessége nélkül a hajópadlóra dobálva, az üvegasztal keresztbe fordítva, rajta kávé és kólanyomok és csíkos lábtyűbe bújtatott lábak, amik Claudiához tartoznak. A szőnyegbe popcorn és chips taposva, Soren törökülésben gubbaszt az egyik párnán, a háta görbe, hunyorít és a Witcher 2-vel szenved Xboxon.
– Ez amúgy nem korhatáros? – tudakolja Harrow, miközben a zakóját gombolja. A könyöke alatt átszalad Callum, a hóna alatt a rajzmappája, mögötte Ezran a táskáját lóbálva.
– Januárban betöltöttem a tizennyolcat – érvvel a fiú rágás közben, és szürcsölve iszik a kólájából, míg a tekintetével egy pillanatra sem engedi el a képernyőt.
Harrow elengedi, és fáradt mozdulattal integet vissza Claudiának, aki legalább felnéz a könyvéből. Annyira könnyű vele, mert kedves, megértő és bohókás ugyan, mégis kevésbé kártékony, mint a fiúk. Most kedvesen mozgatja meg a lábujjait, hogy bátyja szőke hajába túrhasson velük, mire Soren undorodva kiált valami olyat, amiért nagyon le kellene szúrnia.
Hamarosan már nem leszek értük felelős.
– Apa még dolgozik, szóval csináltam palacsintát – közli a lány, és megnyálazza az ujját, úgy lapoz.
– Boszorkányosan jó lett – tódítja Soren, míg várja, hogy a játék újra betöltsön a karaktere halála után.
Már a torkában van a kérdés, hogy Viren miért nem nézett még rájuk, mégis visszanyeli és a lépcsőről kukkant vissza a konyhába. Az asztalon aranyszínű palacsinták pihennek egymás hátán, felhőpuhák és tökéletesek. Harrow valahogy sosem értette, miért nem szabadott Claudiának főznie vagy sütnie, mikor láthatóan jó volt benne, mégsem firtatta a dolgot, úgy érezte, Viren volt nejéhez van köze és nincs joga hozzá, hogy beleszóljon ilyesmibe.
A zakóját a talán túl kényelmes széke háttámlájára teríti, az inge fölé húzza a kedvenc horgolt bordó pulcsiját, amit körülleng a szakállolaja összetéveszthetetlen illata, a nadrágját egy szürke melegítőre cseréli és csak egyetlen, gondosan kimért pillantást vet a fényképre az éjjeliszekrényen mielőtt áttrappol a gyerekszobába.
Callum félig lelóg az ágyról, a fülén saját maga tákolta fejhallgató és csücsörítve rajzol valamit a vázlatfüzetébe, Ezran félig elszunnyadva könyököl a házija fölött, már a sárkányos zokniját viseli és Baitet, a határozottan dagadt kaméleont bökdösi a ceruzájával, aki kellemes sárgából haragos vörösre, majd türkizre változik. Harrow egészen elérzékenyül a látványtól, és egy pillanatra meg is feledkezik róla, miért jött tulajdonképpen.
– Claudia csinált palacsintát – mondja, mire a fiúk felkapják a fejüket. – Gyertek, kóstoljuk meg.
Ezran a hóna alá csapja Baitet, Callum a ceruzáját forgatja, a keze éle fénylik a grafittól és megáll mellette az ajtóban.
– Ha elváltok, újra szétszakad a családunk? Úgy értem... el kell majd mennem? – A szemei kétségbeesetten csillognak, ahogy végre felnéz rá, és Harrow egészen puhán érinti a vállát.
– Soha nem kell elmenned innen ameddig nem akarsz, Callum. – Lehunyja a szemeit, képtelen arra gondolni, hogy elvehetik tőle a fiút. – Ugyanúgy a fiam vagy, mint Ezran, ezt sose felejtsd el, érted?
Magához öleli, érzi a szíve remegését és reszketve engedi ki a levegőt, ahogy visszanyeli a könnyeit. Nem akarja elveszíteni egyik gyermekét sem, küzdeni fog értük, bármi áron.
Szabadon és függetlenül...
Amikor kibontakoznak az ölelésből, Callum bőszet szipog, a pulcsija ujjába dörzsöli az orrát és előre szalad a konyhába. A talpai alatt döngenek a lépcsőfokok, dünn-dünn-dünn, és most még balzsamosan puha, szépiaszínű a világ.
A hátán fekszik, a könnyei a fülébe csurognak és hiába küzdi át magát a napfény a roló résein, halottnak érzi magát legbelül. A pólója felgyűrődik, amikor megfordul, és fázik a dereka, de nincs ereje betakarni, csak felhúzza a térdeit és a párnájába harap.
A magányos reggelek kísértik és kínozzák, a másik párnán még érzi Viren bergamottos illatát, a lepedőn néha talál egy-egy őszbe forduló hajszálat és lyukat éget a mellkasába, hogy volt idő, amikor a másik édes cirógatással és mézízű csókokkal ébresztette nem-is-olyan-reggel, hogy el fog késni.
Tisztán emlékszik még a családi kirándulásokra az Arthur's Seathez vagy a Loch Lomondhoz, ahol Ezran szeretett volna tavi szörnyet látni, végül mégis Harrow nyakában végezte, Claudia nem vihette haza a gombáit, amiért Soren kinevette és Callum... Callum lefényképezte őt és a férjét, ahogy kézen fogva nevetnek bele a naplementébe.
Amikor összevesztek, Viren széttépte a képet.
És eltépte vele az állandóságot, amit jelentett.
Pip halkan énekel neki az ülőrúdjáról és megrázza a tollait. Mióta a férje elköltözött, a madár hangja visszatért, mégsem tudott békét lopni a bordái közé.
Claudia egy sárkányos bögrében hagyott neki keserű teát, és mikor behúzta rá az ajtót, szelíd hangon ígéretet tett, hogy eljuttatja a srácokat a suliba és megoldja a bevásárlást is.
Jobbulást kívánt neki, és Há-apának szólította, ami a mindenséget jelentette.
Pontosan tudja, hogy össze kell szednie magát, felnőttként kell viselkednie, nem maga miatt, nem is azért, hogy bármit is bizonyítson bárkinek, hanem mert a gyerekeinek szükségük van rá, ott kell lennie velük életük legfontosabb szakaszaiban és a lehető legjobb példának kell lennie számukra.
Még, ha egyedül is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése