Fukszia~

Korhatáros Shadam öööö... queerbait fix-it féle valami kétezer szóban. Klance kísérővel persze. Avagy melegbárba menni kapcsolatépítő dolog.

A bár elég zsúfolt ahhoz, hogy megteljen erős parfümök és bőr keveredő illatával, a lila és rózsaszín, meg kék fények megolvasztják mindenki személyazonosságát és Shiro fanyalogva kortyol a Tom Collinsába. Eredetileg csak sima gint kért, a huszonkevés éves pultos fiú mégis ezt tolta elé.
A kibernetikus karjával támaszkodik a pultnak, az ujjaival dobolja a ritmust a feltehetően ragadós álmárványon és fogadott öccsét figyeli, aki Lance nyakába kapaszkodva lépked ide-oda, mintha táncolna. Egyáltalán nem követi a zenét, de a kubai fiút ez cseppet sem zavarja, a lapockáinál húzza közelebb magához, arcát a füle tövének simítja és Shiro szíve sziruposra olvad ennyi szeretet láttán.
– Az előbb valaki – kezdi Adam, ahogy leveti magát arra a székre, amin nem sokkal korábban még egy fültágítós fiú szívószálon kortyolt valami neonszínűt –, egy gyanúsan kiskorú valaki szopást ajánlott a mosdóban.
Shiro azért hallja a felháborodást a hangjában, mert tudja, hogy mit kell keresnie, társa szemei seszínűek, a villódzás elveszi belőlük az érzelmeket, és már-már megijedne egy pillanatra, mikor Adam összefűzi az ujjait a műujjakkal. Az, hogy hozzáér biztonságot nyújt mindkettejüknek, megszilárdítja az újrakezdés valódiságát, a megbocsátást és biztosíték, hogy a másik életben van. Mert mindketten gyászolták már a másikat.
– Ha beleszámolom azt, hogy alapból pisilned kellett, akkor nem tartott túl sokáig – jegyzi meg, és hagyja, hogy Adam elvegye tőle a poharat. Meg akarja csókolni a torkát. Nagyon.
– Szerintem beszedett valamit. Vagy részeg.
– Ezt úgy mondod, mintha mi sosem rúgtunk volna be.
– Hazamegyünk?
– Szólok Keithnek – mondja, és nincs szíve szólni, hogy nem érzi, ha megszorítja a kezét.
Amikor felemelkedik a bárszékről, még visszahajol, hogy hosszú puszit nyomjon Adam ajkaira, a szája forró, citrom és gin ízű és csókolnivaló.
Lance vállát éri el hamarabb, finoman belemarkol és egy egészen röpke pillanatra meglepi a gondolat, hogy az ő hibája az egész. Nem az űrháború, és nem az, hogy Adam szakított vele, ahogy a vőlegénye paralízise sem.
Viszont ő találta ki, hogy menjenek melegbárba, mert ünnepelniük kell. Meg kell ünnepelniük, hogy együtt vannak, hogy szeretik egymást, hogy élnek... Négyesben, persze.
– Hé, Shiro! Minden rendben? – Lance hangjában aggodalom csendül, az arca riadt, és a szeme sarkából látja, hogy Keith felé nyúl, ösztönösen óvó mozdulattal.
– Bocs, srácok, mi hazamegyünk – mondja egészen halkan, szóval kénytelen megismételni még egyszer. – Tényleg minden oké, csak Adam nem...
– Elkísérjünk? – kérdezi azonnal Keith, az ajkai csillognak, és Shiro éppen csak érzékeli, hogy valaki a fenekébe markol a tömegben.
– Szerintem hazatalálnak ketten is, Keith – vágja rá Lance. A kezei a saját csípőjén, a csuklója belső felére töltényt tetováltatott, és Shiro pontosan tudja, hogy a párja a nővérén, Veronicán van. – … engem kísérsz haza.
– Ugyanott lakunk! Mennyit piáltál?
– Shiro, lopják a férjed!
Hátrakapja a fejét, a pultnál Adam a közös poharuk felett beszélget valakivel, aki egyáltalán nem az esete. Az ismeretlen a térdére simít, mire a fiú lesöpri a kezét és az arca a megszokott kedélyességét tükrözi, a srác a mellkasához vágja a poháralátétet mielőtt magára hagyja. Shiro egy egészen kicsit büszke.
– Szóval holnap beszélünk. Az úgy rendben van, ha tíz körül felhívlak titeket? – kérdezi, ahogy visszafordul. Fogadott öccse karja már Lance vállát öleli, ujjaival a kulcscsontját simogatja, Shiro csak a tekintetével követi a mozdulatot, balra és jobbra, balra és jobbra.
– Persze – bólint rá, és a hátán érzi a tekintetét, ahogy visszasiet.
A hűs éjszakai levegő kicsit felébreszti, lopva figyeli, ahogy Adam arca gödröcskés nevetésbe rándul, a szempilláin könny csillan, mert megnevettette azzal, hogy a srácról kérdezett. Mint kiderült, amint megtudta, hogy férjnél van lekopott, de előtte még leseggfejezte, amiért nem hordja a gyűrűjét. Pedig hordja. És Shiro lassan csúsztatja a tenyerét a tenyerébe, Adam bőre forró és nyirkos, a szorítása határozott és örül, mert az agya emlékszik erre az érintésre, még ha a teste nem is.
– Nagyon rá vannak zsongva erre az évfordulós dologra, mi? – Adam hangjában nincs neheztelés, és ezért Shiro hálásabb, mint feltétlenül indokolt lenne.
– Sokáig tartott ráérezniük egymásra – magyarázza, és fáradt mozdulattal dörzsöli meg a szemét. A fehér anyagon elmosódott sávokban szemfesték maszatolódik és szempillaspirál csíkok. Már el is felejtette, hogy Lance kisminkelte.
– Nekünk is. – Egy lélegzetnyi némaság. – Egyébként ezt sajnálom. Hogy azokat a dolgokat mondtam.
– Hogy igent mondtál? Vagy, hogy megemlítetted Matt-et az esküdben?
– Takashi... szerintem becsiccsentettem – súgja, és belenevetnek az éjszakába, mikor Shiro a nyakára simít és csókra húzza.
A nyelve forró és gin ízű, ahogy szétolvad a nyelvén, finoman harap az alsó ajkába és az ujjai határozottan simulnak a hasfalára a pólója alatt, úgy húzza közelebb, közelebb, közelebb. És beleőrül az álla rezdülésébe az ujjai alatt, ahogy valami plusz érzékszervvel fogja csak fel a teste reakcióit, a másik torkából felrezonáló jóleső mormolást.
Az agya és a lelke ismeri már, a teste még csak most ismerkedik vele és ez végtelenül furcsa.
Aztán a fém mankó hangosan csattan az aszfalton.
– Csak ne beszélj butaságokat – kéri suttogva, és átkarolja, mikor a rossz vállára dönti a homlokát.
Mélyeket lélegzik, a teste forró és Shiro már-már azt hiszi elaludt, a haja illata az orrában, a fakó színe a perifériájában teljesen elrabolják az időérzékét. Aztán a teste megfeszül, elernyed, a szorítása a bőrén kétségbeesettebb és amikor megszólal, a hangja rekedt-sírós, a lelkébe karcolja vele a nevét, hogy legszívesebben sírna helyette.
– Olyan elcseszettek vagyunk – motyogja szipogósan, és Shiro termoplasztikus vállára harap a felsőjén keresztül.
Végül segít neki visszaszerezni a mankóját, megtartja, míg belecsúsztatja az alkarját és egymásba karolva sétálnak haza.
A szolgálati lakás valójában egy kétszintes családi ház, Adam lába miatt övék az alsó szint, Keith és Lance pedig bevették maguknak a felsőt arra az esetre, mikor nem Lance családjánál vannak Kubában. Az akadálymentesítés annyiból áll, hogy nincsenek szőnyegek és a lépcsőfokok közötti távolság fele a szabványosnak, de Adam kaktuszai az ablakpárkányon (Keith horkantva jegyezte meg, hogy nincs még egy ember a világon, aki a sivatagban kaktuszt nevel), a közös képeik a falakon, Cosmo vizes tála a fal mellett és a rojtosra rágott teniszlabdája a kanapén, Lance parfümjének illata mindenhol teszik otthonossá a helyet.
– … jövőhét szombaton. Vagy vasárnap – magyarázza Shiro és a cipős szekrényre dobja a kulcscsomóját.
– Azt hittem, itthon maradunk, csak te meg én, az ágy és az a masszázsgél, amit szülinapodra rendeltem. – A pólójába kapaszkodik és a fülcimpájára szív, amitől a másik keze ösztönösen a csípőjére feszül, a nadrágja és az atlétája között. – Imádom, hogy még mindig meg tudlak lepni.
Finom nógatással terelik egymást a hálószoba felé, Shiro lépései Adaméi is, mert a bal lába, ami beszorult a botkormány alá a robbanáskor, már sosem lesz a régi, az elhanyagolható veszteség mégis a keze remegése, a karrierje. Shiro szerint így is ő világ legjobb tanára, ha gépbe már nem is ülhet soha.
Sután vetkőztetik egymást a levendulaillatú szobában, Shiro csak fél karral engedi el a férjét, míg az kibújtatja a pólójából, Adam azonnal a vállgödrébe csókol, hogy ne kelljen beszélniük a hegekről, amik pont annyira fakultak meg, mint az emlékeik a szakításukról. Shiro imádja, hogy a párja emlékszik az erogén zónáira, visszafogottan sóhajt a fülébe, az ujjai a hajában, a tarkóján, végigszalad a gerincén és visszafelé sodorja magával a fekete atlétát. Amikor áthúzza a fején, az ajkai után kap, kannibál csókkal csókolja el a lélegzetét, beleütközik a szemüvegébe, de nem számít, mert forró és nedves és kívánja.
– Mindjárt jövök – leheli az ajkai közé, és óvatosan engedi el, hogy még időben áthelyezhesse a súlypontját. – Addig...
– Kérlek! Takashi, ha megint elkezdjük azt játszani, hogy nem vetkőzünk meztelenre egymás előtt, elválok – közli rezignáltan, de a szája sarkában mosoly bujkál.
És Shiro bokszerre vetkőzik, megmossa az arcát és egy ideig nézi magát a tükörben. Az alsója egyszerű fekete, semmi illúzióromboló, a haja színét vesztette ugyan, de sehol nem ritkább vagy vékonyabb szálú, mint korábban, fogyott ugyan kicsit, vagy csak szálkásodott, de egyébként semmi probléma nincs, amitől Adam kevésbé látná kívánatosnak.
Minden szerelmeskedésük előtt eljátssza magával ezt a harcot és mindig a realistaShiro nyer, aki meggyőzi a lelkét, hogy Adam a férje, nincs mit takargatnia előle, minden rendben van.
Csak éppen ez nem a saját teste.
Amikor kilép a fürdőből, Adam szemüveg nélkül hunyorog rá, a takaró a köldökéig ér, és Shiro felé nyújtja az egyik kezét, de ahelyett, hogy kézen fogná, csak a bokszer gumis derekába akasztja az ujját.
– Rajtam nincs semmi a takaró alatt, szóval úgy igazságos, ha te is leveszed – mutat rá kedélyesen, és megemeli a takarót, hogy bebújhasson mellé.
A bőre meleg, az izmai kemények és feszesek, ahogy először csak a felkarjára csókol, aztán a válla domborulatára és a nyakára mielőtt Adam megcsókolná. A jó lábával a bokájáig rúgja a takarót, a combjával ösztönzi Shirót, hogy forduljon hasra, míg tenyereit a hátára simítja.
– Eszembe jutott valami, amit ki szeretnék próbálni – súgja, és Shiro ujjai a lepedőbe marnak a hangjára, de ellazítja a hátizmait a cirógató érintésre.
– Nem biztos, hogy be fog jönni – figyelmezteti óvatosan, bár tudja, hogy Adam nem vár el tőle semmit, és bármikor megállhatnak. Nem egyszer volt már rá példa, ahogy Adam is kérte már meg rá, hogy máshogy csinálja.
– A gondolataimban bejött... oh...
– Biztos, hogy jó így?
– Igen, igen, megoldom. Te most csak lazíts – súgja a fülébe egészen közelről és Shiro egy fél mozdulattal összeakasztja a lábát az ő rossz lábával, hogy kényelmesen fölé térdelhessen.
Az idegek a gerince tövében futnak össze, amikor megérzi Adam nyelvét a tarkóján, a fehérarany gyűrű a nyakában langyosan söpri fel az útját, ahogy ösvényt talál magának lefelé, a lapockái közé, a bordái közé, a gödröcskékhez a medencecsontján és csak reszketve zihál alatta, mikor a fenekére csókol. – Fogalmam sincs honnan jutn--
– Hallottad ezt? – Adam arca kipirult, a szemei csillognak, az ajkai csillognak és olyan gyorsan heveredik mellé a takaróval együtt, ahogy csak a bénult izomszövetei megengedik.
A bejárat felől motozás szűrődik feléjük, mintha valaki vagy valakik nehéz tárgyakat gurigatnának a padlón, egy ajtó csapódik nem messze tőlük és Lance visítós fejhangja: A ella le gusta la gasolina/Dame más gasolina... amit Keith pisszegése követ, aztán az, hogy feltehetőleg elbotlanak a lépcsőben, mert röfögve röhögnek.
És mikor Shiro a rajtakapottak égő fülével Adam felé pislant, a fiú a hátán fekszik, a tenyerei az arcán és rázza a néma nevetés. A bőre sötétjén fukszia csókok, Shiro rúzsából, és szétolvadnak az érzelmei, mert sose látott még nála gyönyörűbbet.