Synderesis /01~

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban klancék űrháborút vívnak a szeretteikért, egymásért és azért, hogy megtalálják a saját helyüket a végtelenségben.
Star Wars/Voltron AU (igazából crossover, de tagadom, mert semmi crisscross nincs benne), az űropera ismerete nélkül is érthető remélhetőleg.
Ajánlás és köszönet a bétázásért/támogatásért: Sütinek~~

Jó olvasást~

Lance félrerántja az X-szárnyú vadászgép botkormányát, mégis összekoccannak a fogai, és úgy érzi, derékból kettészakad az ütközés mértékétől. Fém csikordul fémen, míg végül a kisebb és silányabb anyagból készült TIE-vadász oldalra nem húz és űrszemétté nem robban egy aszteroidán.
– Remélem, láttad ezt, hercegnő! – kurjantja a fiú, és mielőtt pályára állna, trükközik még párat.
– A Köztársaságnak kell elszámolnod vele, mi történt az egyik gépükkel, ha összetöröd – mutat rá Allura, és a holokommunikátor belerecseg a sóhajtásába.
– Mindketten tudjuk, hogy elsősorban nem a Köztársaság felé tartozom felelősséggel.
– Csak koncentrálj a feladatodra, kérlek!
Bontja a vonalat anélkül, hogy megmondaná a véleményét a küldetésről. Vagy a Kesselről, ami egy sáros toccsanás a galaxis térképén, egy patkányfészek, ami után kénytelen lesz minimum ötször beállni a fertőtlenítő kamrába. És akkor ez még csak az az opció, amiben nem ereszkedik le a bányajáratokba. Elméletileg ez egy rutinküldetés, csempészeket kell elfognia és visszaszerezni azt, ami a Köztársaság számára annyira fontos, hogy nem voltak hajlandóak elárulni, mi az. Ehhez nem feltétlenül kellett volna őt küldeniük, szóval nyilván más is van a háttérben, ami akkor vált egyértelműen nyilvánvalóvá, mikor megtámadták a TIE-vadászok nem messze a bolygó légkörétől. Minek kell a Birodalomnak éppen a Kessel?
Lassan ereszkedik le az X-szárnyúval néhány bucka mögé, és ellenőrzi a felszerelését. Már bánja, hogy nem hozott magával droidot, aki felderítené a terepet, de helyette vadászgépet könyörgött ki magának.
Könyörögte, na igen...
Coran szenátor valahogy egy legyintésre készségesnek bizonyult, és nekiadta a gépet. Ráadásul beleegyezett abba, hogy ha bárki kérdezne felőle, azt mondja, a Tanács döntése volt.
A koordináták minden bizonnyal pontosak, életnek mégsem látja jelét, mindenhol csak agyag és föld és por, por, por. A száraz sziklák itt-ott megrepedeztek, a vörös agyagból vájt bányajáratok egykor gépekkel is könnyen járhatóak voltak, mára azonban többnyire beomlottak és mindent beterített a por, még az ember tüdejét is. Lance elképzelhetetlennek tartja, hogy ezen a bolygón éljen le egy egész életet.
Hirtelen csapja arcon az égett hús és az ózon eltéveszthetetlen szaga, a szívét valami ismeretlen sötétség csiklandozza, és nincs értelme elbújnia, tudja, hogy a másik is érzi az ő jelenlétét.
A csempészbanda természetesen szedett-vedett fajokból összeverődött társaság. Volt. Néhány sebből még halvány füst száll fel, de egytől-egyig mind halálos sérülések. Túlélő nincs, és az elkövető ott áll, neki háttal, fekete tunikában és csuklyában, az egyik kezében csatos, nehéznek tűnő fémbőrönd, a másikban fenyegetően vibrál a lézerpallos.Vörös
Lance az övéhez kap, a torka száraz és ebben a pillanatban bánja meg végérvényesen az egész küldetést. A sith lovag sötét maszkot visel, jól látja, mikor felé fordul, a tunika miatt képtelen megállapítani, hogy férfi-e vagy nő, bár ellenfele alig alacsonyabb nála és a vállai szélesek.
– Figyelj... haver – kezdi óvatosan, és megpróbálkozik egy vigyorral –, elég rossz napom van, amin ez a bolygó sem segít túlzottan. Mi lenne, ha szépen leraknád a motyódat és úgy tennénk, mint akik soha nem látták egymást, és...Zzzvvvvvnnggg, a mondatot fénykard szakítja félbe, megperzseli Lance ruhaujját, de a fiú időben elugrik előle, térdre érkezik és lézerpisztolyt ránt.
Rálő, de a másik egy félgondolattal megállítja a nyalábot a levegőben, és a következő pillanatban színek robbannak Lance koponyájában. Kép a Koréliáról, a szülőbolygójáról, akkorról, amikor még kisfiú volt és egy felnőtt férfi, az apja, rányitott miközben kis bolygómaketteket reptetett a levegőben; férfiak és nők jöttek különböző fajokból, világos tunikában, hogy elvigyék, hogy vért vegyenek tőle és közben midikloriánokról (az Erőt alkotó anyagról) beszéljenek neki; mindent betöltő fehér fény és sípoló hangrobbanás, ami után csak fájdalom és egy kibernetikus protézis maradt; kék kristályok és a repedés hangja, ami végigmászik a gerincén és végleg a szívébe rágja magát...
– Szállj... ki... a fejemből – nyögi, és koncentrál, hogy az elméje visszarúgjon.
Homályosan lát csak egy kunyhót egy homokbolygón, talán a Tatooine-on, talán itt a Kesselen, a tornácon kisfiú ücsörög, a haja fekete, a bőre világos és egészen aranyos lenne, ha az arckifejezése nem lenne annyira szomorú. A homokot mozgatja anélkül, hogy hozzáérne, és nincsenek szülei, akik rajtakaphatnák közben.
– Hogy merészeled?! – fröcsögi a fiú, mert most már tudja, hogy az, akkor is, ha a hangját eltorzítja a maszk. A lézernyaláb a kőfalnak csapódik, kövek és még több por mindenütt, és Lance kezd hinni benne, hogy kijöhet győztesen a helyzetből.
– Nocsak, vagy nagyon rossz sith vagy, vagy még nem vagy lovag – mondja, mintha könnyedén csevegnének csupán, pedig még szédül attól, hogy a másik a fejében kutakodott.
– Azután legyen nagy a szád, hogy élve kikerültél innen. – Fenyegetően forgatja meg fél kezében a kardot, miközben lassan elindul felé, a bőröndöt maga mögött hagyva. A lézer vibráló hangon pördül, és ózon éles szaga rebben mindenfelé.
És Lance nem tud mozogni.
A lézerpisztoly a felvert porban pihen ott, ahová ejtette, mikor a sith tanítvány (egy lovag sosem hagyta volna, hogy belelásson az elméjébe) használta rajta a képességét. Elérhetné, és lelőhetné, de képtelen rá. A testét a fiú uralja, kénytelen nézni, ahogy felé sétál, az orrában, az agyában égett halott hús szaga, és úgy dönt, lehunyja a szemét.
A hang iszonytató, ahogy lézer csikordul lézeren. Lance tudja, hogy a fénykard nem bocsát ki hőt, mégis forróságot érez az arcán, a fémmaszkon a vörös és az ő kardjának kékje lilásan verődik vissza. Kipördül a másik elől, de az utána mozdul, lentről támad, az oldalába mar, és a fájdalom elviselhetetlen, de nem vérzik, csak megtántorodik és vaktában suhintja a fegyvert. Lőfegyverrel bármit eltalál fényévnyi távolságokból, de a lézerpárbaj nem az ő területe, ott alulmarad, főleg egy olyan kardforgatóval, mint ez a sith tanítvány. Mielőtt a fiú megölhetné a pisztolya felé vetődik, céloz és lő.
Még csak nem is súrolja a fiút, mégis mosolyogva borul az oldalára, majd a hasára hengeredig és karjaival a fejét védi. A lézernyaláb eltalálja a fémbőröndöt, a robbanás előtti kék fény mindkettejüket megvakítja, és bár Lance tudja, hogy ezt ő sem úszhatja meg, ha igaza van, és tényleg instabil kyber kristályok vannak benne. Mi más kellhet a Birodalomnak, amiért egy sithet küldenek, és mi más kellhet a Köztársaságnak, amiért egy jedit küldenek...
… de legalább a fiút is magával viszi.
A jedik negyedik törvénye: nincs halál, Erő van.

– … ő a padawan, én meg nem merek nélküle kilépni az ajtón – magyarázza Lance, és majdnem leejti a tenyeréből a holokészüléket, ahogy Hunknak magyaráz. – Visszajöhetnél, oké, hogy Coruscant egy metropoliszbolygó, de te legalább nem csak annyi állóvizet láttál, amennyi egy kádban elfér.
– Haver – sóhajtja, és ebben az egy szóban benne van minden fáradtsága. – Nem tudom, valaha is véget ér-e ez az önkéntes száműzetés, amibe küldtük magunkat, de... messze nem vagyunk elegen se mi, se a felszerelés. A kajáról nem is beszélve. Úgy értem, próbáltál már gyökerekből, kövekből és mocsárvízből főzni?
– Tudod, hogy azért van, mert a Jedi Tanács berágott rám a Kessel-fiaskó miatt. Ha nem... ó, bakker, le kell tennem, amint tudlak visszahívlak – hadarja, és látja Hunk arcán azt a rémületet, ami valószínűleg a saját arca tükörképe. A hologram mindenesetre szertefoszlik és Lance elteszi a készüléket, míg az ajtó szisszenve becsukódik mögötte.
A saját hálószobája (végre nem kabin!) padlóján, az ágy és a függöny között sötét alak készül elvérezni. A vére vörös, a tunika ellenére is kivehető karcsú alakja és ahogy Lance mellé guggol, fémes maszk csillan a hetven százalékos világításban.
– Most komolyan, már megint te? – hördül, de ahogy a fiú a hátára hengeredik a sebéből vér bugyog elő, fémes szagú és rengeteg, rengeteg, rengeteg. – Ó, basszus, basszus, magadnál vagy még?
– Vedd el az adathordozót – motyogja, és véres csíkot mázol Lance karjára, aki a hóna alá kap.
– Majd később megbeszéljük, ki és miért akart megölni, de nem halhatsz meg a szőnyegemen. Ember, titeket aztán etetnek azok a birodalmi szarjankók...
Mire felrángatja az ágyra, a fiú elveszti az eszméletét, szóval Lance egyedül marad a problémával, hogy megtudja, hogy kell levenni a nehéz tunikát, a bőröveket és a sisakot. Utóbbival nem kísérletezik túlságosan, bár kíváncsi a másik arcára, arra, hogy tényleg ő-e az a fiú, akit évekkel ezelőtt az elmepárbajban látott. Míg kibújtatja a felsőjéből elgondolkozik, hogy talán jelentenie kéne a dolgot a Tanácsnak. Hogy megbocsátanák neki a kyber kristályokat, a berobbant bányát és a halott csempészeket, ha feladná nekik a sith tanoncot. Előbb-utóbb ők is megéreznék a jelenlétét.
A gondolatait megakasztja a fiú sápadt, anyajegy- és hegpöttyözte mellkasa, és a tátongó, lüktető seb a kulcscsontja és a szíve között. Az Erővel lebegteti magához az elsősegély felszerelést, ennél többet nem tehet, és titokban reméli, hogy ez a névtelen fiú, aki pár éve képes lett volna hezitálás nélkül megölni, életben marad.
Jobb ötlet híján mellé heveredik, nem lát benne veszélyt, így nem, és az ágy amúgy is elég nagy mindkettejüknek.
Borókaillattal álmodik, az akaratuk alatt meghajló, csiszolódó kristályokkal és a Mesterével, aki arra igyekszik megtanítani, hogy érje el a tökéletes lelki békéjét, hogy el kell engednie az érzelmeit és az Erő útjára kell lépnie. Lance tizenhárom éves, és a végtagjaiba csöpög a boldogság, amit akkor érez, amikor Shiro, a Mestere megdicséri. És a nem egészen kék kristály megremeg, eltörik és felizzik...
Lance zihálva ébred és hiába próbálkozik lenyugtatni háborgó lelkét, szemhéjai mögött képek villannak sikító tanoncokról és Shiróról, ahogy a földön fekszik, a karja csonkjából vér áztatja a sötét termet, ő meg csak áll és nézi, nézi, nézi.
Oldalra sandít, a fiú mellkasa emelkedik és süllyed, a maszk miatt nem tudja, magánál van-e egyáltalán, de legalább él, és egyelőre ez is bőven elég. Már csak azt kell kitalálnia, hogy akadályozza meg, hogy megszökjön, vagy megpróbálja megölni őt.
– Hálás vagyok ezért – mondja lassan az idegen, a hangja a sisakban olyan, akár a mennydörgés villám előtt, a sóhajtását recsegve szűri meg a maszk, és sután emeli a kulcscsontja felé a karját, a fekete tunika, amibe visszaöltöztette, elfedi a kötést.
– Egy birodalmi köszönetet mond egy magamfajtának, mi lesz a következő, a sötét oldal teapartira hívja a Jedi Tanácsot? – horkantja Lance, és a takarója szélét gyűrögeti, másik kezével az arca elé tartja a kezét szétterpesztett ujjakkal, úgy teszi hozzá: – … levettem volna, de...
– Nem tudod, hogy kell.
– Sem. És tudok annyit a sithekről, hogy tudjam, még a tanítványaik sem szívesen fedik fel a kilétüket. Ezt tiszteletben kell tartanom.
– Nem vagyok sith tanítvány – mormolja, és felül, hogy szemben lehessen Lance-szel, aki a maszk és a tunika találkozását fürkészi, mintha kivillanó bőr után kutatna.
– Én kérek elnézést, fel kellett volna, hogy tűnjön, vuki vagy. Biztos kiszabadítottad magad az időtlen idők óta tartó rabszolgaságból, megöltél egy sith lovagot és elloptad a cuccát. – Keze önkéntelenül is a hegre csúszik, amit abban a kesseli bányában szerzett a másiktól. – Három éve belülről bomlasztod a rendszert, mi?
– Nem vagyok vuki!
– Hé, hé, hé! Van néhány vuki ismerősöm, aki ezért a hangsúlyért most nagyon megharagudna rád. – Rövid barna hajába túr és hosszan fújja ki a levegőt, míg átgondolja a következő lépést. – Lance vagyok.
– Keith.
A maszkon keresztül a neve egyet jelent a sistergő magasfeszültséggel, az áramütéssel, ami végigszáguld az erein, és le kell hunynia a szemeit, hogy megszabaduljon a bizsergő-csiklandós érzéstől a szívtájékán.
A jedik első törvénye: Nincs érzelem, csak béke van.
– Vedd le a sisakot. – Nem kéri, sokkal inkább utasítja, és pontosan oda néz, ahol a másik szemeit sejti a fém mögött.
– Azt mondtad, tiszteletben tartod az anonimitásom.
– Azt mondtad, nem vagy sith – emlékezteti, és rámosolyog. – Tudom a neved, és ismerem az arcod, minek után nem szökhetsz meg innen, márpedig nem kockáztathatom, hogy lelépj, míg én a dolgomat végzem.
Keith a sisak aljához emeli a kezeit, a bal karja szaggatottan mozog a sérülése miatt, benyomja az alját az állánál és a zárak sziszegve kiengednek, úgy bújik ki a fém szerkezetből, mint egy bukósisakból. Lance rengeteg fekete hajat lát, selymesen keretezi a fehér arcot, szeretne beletúrni, elrejteni benne az ujjait, de képtelen másra koncentrálni, mint a hegyes állra, a komoly szemöldökre, a járomcsontjára, amire úgy feszül a bőre, mintha márványból faragták volna milliárd éves szobrászok. A telt ajkai dacos vonalban görbülnek, ugyanazt a magabiztosságot tükrözik, mint a hosszú, sötét szempillákkal keretezett indigószín szemei.
Egyáltalán nem tűnik idősebbnek nála.
– Boldog vagy? – A hangja. Annyira. Emberi. – Boldogan hagylak itt – vágja rá, és kikászálódik az ágyból.
A napi rutinja után a fertőtlenítőkabinban meghagyja Keithnek, hogy használja ő is nyugodtan, pihenjen a sebével és semmi esetre se próbáljon megszökni, mert a csinos pofiját elég könnyű volt megjegyezni. Persze nem azt a szót használja, hogy csinos, és nem is teljes nyugodtsággal hagyja ott a hálószobáját, de muszáj beszélnie Allurával.
A terem hatalmas, kör alakú és a különböző fajok különböző nyelveken próbálják túlkiabálni egymást miközben középen, egy emelvényről Coran szenátor próbál szót kérni magának.
– Persze, hogy az olkarik a leghangosabbak az ökoszarságaikkal – csiviteli Nyma a háta mögött, és Lance elmosolyodik, mikor a nő álla a vállára bukik, ujjai puhán érintik a derekát.
A jedinő alig magasabb nála, a bőre kellemes sárga és a szemei olyan lilák, akár a fénykardja. Lance nem tudja, milyen fajhoz tartozik, illetlenség lenne megkérdeznie és az információ amúgy sem változtatna azon a tényen, hogy Nyma gyönyörű. Ujjait az ujjaiba fűzi a saját hasán, úgy hallgatja Corant.
– Az utolsó hullámmal három egységünk veszett oda a Yavin 8 közelében. Jelenleg a három legjobb tisztünk figyeli a bolygót csúcstechnológiás lopakodókon. A kémeink jelentése szerint tegnap a bolygó légkörét elhagyta egy Predator osztályú vadászgép egyetlen utassal a fedélzetén – mondja, és morajlás támad a szavai nyomán.
– Minden rendben? – kérdezi súgva Nyma, és Lance csak szusszant a szavaira.
– Miből gondolja, hogy számolnunk kellene a menekülőkkel? Nyilván valamelyik patkány elhagyta a süllyedő hajót, mikor megneszelte a vesztét – vágja oda Lubos, és Coran zavart pillantást vet Allurára. – Nyilván nem hibáztatható a Köztársaság azért, mert gyenge fajokból verbuvált legénységet küldtünk a Birodalom ellen.
– A bátyám is az egységben szolgált! – csattan fel Shay a másik oldalról, és Lance érzi, merre fog tovább haladni a tanácskozás.
Shay balmerani, ennélfogva a legnyugodtabb természetű faj a galaxisban, Lubos viszont ezúttal átlépett egy határt. Lance nem kedveli túlzottan Raxot, a lány bátyját, mert a fiú nyílt ellenszenvvel viseltetett Hunk iránt, de még neki se kívánta azt, amit azok a szerencsétlenek átélhettek a Yavin 8-on.
– Igazából a hercegnővel akartam beszélni valamiről, de... úgy látom, ez még sokáig fog tartani – sóhajtja, és kibontakozik az ölelésből. – Lehet, hogy szerzek valami reggelit, és megkeresem később, mikor már leült a por.
– Ha tudom, megmondom neki, hogy kerested – ígéri a nő, és csípőre vágja a kezeit. – Végül is te ráérsz.
– Jah... végül is.
– Allura nagyon be lehet rád rágva a Kessel-dolog miatt.
– Az nem kifejezés. Bár nem teljesen az én hibám, hogy...
– Srácok, srácok, srácok! – Matthew Holt integet feléjük a húgával, és Lance elindul feléjük, mert muszáj elszakadnia a tanácstól, és amúgy is régi barátság fűzi őt a Holt testvérekhez.
Matthew mosolygós, mint mindig, a bal szeme alatt rövid, rózsaszín heg fénylik, a haja olyan, akár egy oroszlán sörénye és úgy veregeti hátba, mintha olyan nagyon sokkal idősebb lenne nála. A fiú a galaxis legfiatalabb jedi mestere, és Lance-nek halvány fogalma sincs róla, hogy mivel érdemelte ki, mindenesetre a saját húga, Pidge a padawanja. A lány haja már a lapockáját súrolja, annak idején azonban rövidre vágva viselte, mikor azt hitte, hogy a bátyja halott. És persze elmaradhatatlanul csipog mögöttük a család droidja, Rover.
– Hé, Lance, te is jössz velünk holnap vukinézőbe a Kashyyykra? – kérdezi a másik fiú, és félreérti a tekintetét, mert hozzáteszi: – Merthogy a vukik ott élnek.
– Szobafogságban vagyok, én csak a szobámban rejtegethetek vukikat – mondja, és a szája megrándul, mert eszébe jut a beszélgetése Keithszel. – De Nyma bukik a szőrös fazonra.
– Hát, még mindig szexibb, mint te és a babaszőröd.
– Fúj – közli Pidge, és feljebb tolja a szemüvegét, ahogy elfordul tőlük. – Ha visszamaradok a növésben az egyértelműen a ti hibátok lesz.
A bátyja lónyerítést idéző nevetéssel borzolja össze a haját, Pidge oldalba könyököli és ebben az egészen kedélyes hangulatban indulnak reggelizni. Miközben esznek Pidge és Matt arról mesélnek, hogy a legújabb kísérletük alapján nem lehetetlen az Erőt gépekbe, akár droidokba koncentrálni, és, hogy ezzel mire lennének képesek a jövőben.
– Szóval azt próbálod elmagyarázni, hogy egyszerre lehetnék két helyen? – kérdezi Lance, és Pidge-re szegezi a villáját. – Ez...
– Ott van a hercegnő. – Nyma oldalba könyököli a fiút és az ajtó felé mutat.
Lance felpattan, hallja, hogy Matthew motyog még valamit a maradékáról, amit otthagyott, de már nem érdekli. Beszélnie kell Allurával, ez most fontos.
– Beszélnünk kell – kezdi, és lassan fejet hajt a nő előtt, mert így diktálja az illem.
– Ne most. Nem alakultak jól a dolgok a...
– El akarok menni a Yavin 8-ra – jelenti ki Lance a szavába vágva.
– Nem. – Hezitálás nélkül vágja rá, és Lance torkát szorítja az elutasítás. – Ha ott lettél volna, hallhattad volna, hogy Lubos úgy rendelkezett, visszahívja az embereit, és a balmeránok sem...
– Feladjuk? A Birodalomnak adunk majd' húszmillió életet, csak mert Lubos úgy akarja?
– Lance, az olkarik technológiája nélkül ez öngyilkos küldetés, ráadásul a Tanács elég egyértelműen fogalmazott arról, hogy nálam gyenge kezekben van a Köztársaság – vág vissza, és a hangja remegős, a tekintete remegős és Lance lassan vonja ölelésbe.
– Lubos egy hájas seggfej – súgja. – Hadd menjek. Kérlek.
– Nem lehet...
– Ez nem a Kessel. Csak megyek és jövök.
– Mi dolgod ott?
– Van pár birodalmi, akik baromi szexisek az egyenruhában, megpróbálok megfűzni párat – feleli, mire Allura távolabb húzódik tőle. – Nem mondhatom el, de szükségem van a beleegyezésedre, hogy elvigyek egy gépet.
– Rendben – sóhajtja beleegyezően, és Lance vállába markol. – Az Erő legyen veled.