2018. július 28., szombat

Negyvennegyedikre~


Mert életünk napjának, a starboynak, a világmindenség legjobb sharpshooterének és a legszerethetőbb fiamnak valaha születésnapja van.
A kép Starless Sky munkája~

Jó olvasást~




A napfény és orchideás öblítő illatú ágyneműbe fúrja az arcát, ahogy a hasára gördül, a válla egy darabját a reggeli napsugár csókolja melegre és kávéillat csiklandozza fel álmából.
Erősen pörkölt kolumbiai, sok cukorral és éppen annyi tejjel, amitől olyan színűvé olvad, mint amilyen a bőre. Pont úgy szereti.
Keith súlya alatt besüpped a matrac, ahogy óvatosan mellé ül és puha mozdulattal simítja ki a kócos tincseket az arcából. Az ujjai a füle tövén, a szája sarkában maradnak, Lance olyan halványan csókol az ujjbegyére, hogy talán meg sem történik.
– Boldog születésnapot – súgja Keith odaadással, és végigsimít a mellkasán, le az oldalán, míg Lance ülő helyzetbe kászálódik és hangosan ásít.
– Imádlak – feleli, és a szája sarkába csókol, ahogy elveszi a kedvenc bögréjét. Spanyolul hümmög hozzá, mert álomittasan sosem fogja megszokni az angolt, és ez teljesen rendben van így.
Nem beszélnek a születésnapjáról, mert Lance nem hajlandó tudomást venni a valódi életkoráról, vagy az ősz szálakról a halántékán és a borostájában. De negyvennégy éves, és csak az a tudat vigasztalja, hogy Keith, az élete másik fele, a társa októberben lesz negyvenhat, ami pontosan két évvel több.
– Kávé, nyugi és te. A legjobb ajándék, amit valaha kaphatok – jegyzi meg aztán, és Keith homlokának támasztja a homlokát, miközben a combjának támasztja a bögrét.
– Remélem, nem ebben a sorrendben.
– Kérlek! Gyerekek, nyugi és kávé.
Keith vállon üti és összenevetnek, aztán a következő pillanatban felrobban a világ.
Keith kozmikus farkasa – kettejük kozmikus farkasa – közéjük teleportál, Lance mellkasára huppan, aki ettől a matracba zuhan, a kávé kiömlik és forró, forró, forró, de nedves-nyálas kutyanyelv borítja be az arcát egyszer, kétszer és ő csak nevet, nevet, nevet és reméli, hogy a két lányuk és egy fiuk nem ébredt fel a zajra.
És elárasztja az a fajta bizsergető, zsibbadós leírhatatlan boldogság, hogy a tökéletes ajándék igazából a családja állandósága az életében.

2 megjegyzés:

  1. *artikuláratlanul nyöszörög, vinnyog, sír, szenved, kiszenved a háttérben, aztán megy bétázni* Soha nem lesz elég a napfényízű boldogan élnek ficekből, remélem tudod. Szóval jöhet az összesmindeség még ebben a témában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom, ahogy imádod a fiúkákat, akkor is, amikor már nem is annyira fiúkák~ Hát amíg Lance kánon egy kicsit is szomorú addig sosem lesz elég qwq Majd amikor már a negyvenhatodik ilyen szöszt töltöm fel, majd akkor megbánod.
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés