Igazából ez most egy varációk klance-re szösz első darabja, mert a minap drága Süti adott nekem szavakat (vastagon szedve láthatjátok), és annyira megihletődtem, hogy meg se lehetett állítani~
A kép alkotója HazyDayClouds~
Jó olvasást~
A kép alkotója HazyDayClouds~
Jó olvasást~
Keith
a nyárillatú
teraszon ácsorog valahol a galaxis peremén. A bolygó egy
viszonylag lakatlan óriásplanéta, három akvamarin gyűrűje
gondoskodva öleli körbe, és a holdjai párhuzamos úton kísérik
egymást. Ezektől (és a lakóitól) eltekintve egészen olyan, mint
a Föld.
A kék ég összefolyik a tengerekkel és óceánokkal, a homok csak itt-ott csillog az ásványoktól és a tengeri csillagok hét lábbal nyújtóznak a víz felé.
Összerezzen, mikor Lance átkarolja, és hozzábújik, a bőre meleg, a hátán érzi a szívverését, az illata beleeszi magát a pórusaiba és nem akarja elengedni. Lance a tarkójába mosolyog, míg ő a kezére simítja a kezét. A körmei alatt lila fűfolt kellemetlenkedik, még tegnapról maradt, mikor meghempergették egymást.
– Felkészültél az első napodra, Keith McMulletként? – kérdezi, és egészen határozottan hozzádörzsöli az ágyékát.
– Én vissza akartam bújni veled, hogy kiélvezhessük a bolygó lakóinak sajátságos nézeteit a nászutaslakosztályról, de... fontolgatom, hogy rövid úton özvegy leszek.
– Még harminc se vagy, nem állna jól – biztosítja, és oldalra húzza az arcát, hogy megcsókolhassa.
A csókja napfényízű, szétolvad a nyelvén és nem tud elég erősen a korlátba kapaszkodni, hogy a valóságban tartsa magát. És mikor Lance behúzza a szobába, készségesen követi, hagyja, hogy a fehér prémekre döntse, amiket összetúrtak korábban, és minden puha, és felhőszerű és tökéletes. Nem tud másra gondolni, csak erre, ahogy újdonsült férje csókokkal, bókokkal és szeretettel halmozza el.
A kék ég összefolyik a tengerekkel és óceánokkal, a homok csak itt-ott csillog az ásványoktól és a tengeri csillagok hét lábbal nyújtóznak a víz felé.
Összerezzen, mikor Lance átkarolja, és hozzábújik, a bőre meleg, a hátán érzi a szívverését, az illata beleeszi magát a pórusaiba és nem akarja elengedni. Lance a tarkójába mosolyog, míg ő a kezére simítja a kezét. A körmei alatt lila fűfolt kellemetlenkedik, még tegnapról maradt, mikor meghempergették egymást.
– Felkészültél az első napodra, Keith McMulletként? – kérdezi, és egészen határozottan hozzádörzsöli az ágyékát.
– Én vissza akartam bújni veled, hogy kiélvezhessük a bolygó lakóinak sajátságos nézeteit a nászutaslakosztályról, de... fontolgatom, hogy rövid úton özvegy leszek.
– Még harminc se vagy, nem állna jól – biztosítja, és oldalra húzza az arcát, hogy megcsókolhassa.
A csókja napfényízű, szétolvad a nyelvén és nem tud elég erősen a korlátba kapaszkodni, hogy a valóságban tartsa magát. És mikor Lance behúzza a szobába, készségesen követi, hagyja, hogy a fehér prémekre döntse, amiket összetúrtak korábban, és minden puha, és felhőszerű és tökéletes. Nem tud másra gondolni, csak erre, ahogy újdonsült férje csókokkal, bókokkal és szeretettel halmozza el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése