Lance bátyja, Marco áruló, és megmutatja a fiú vőlegényének a mindenki által szeretett (mondom szeretett!) Duolingót. Lance továbbgondolja.
Erősen +18-as pwp, indokolatlanul sok hispanizmussal. (nem bántam meg semmit)
A kép alkotóját meg sehonnan nem tudom előkeríteni, de amint meglesz, linkelem.
Jó olvasást~
Lance határozottan spanyol szavakat hall a tágas nappali felől, és először az jut eszébe, talán az édesanyja ugrott át hozzájuk, hogy meglepje őket. Aztán az, hogy Veronica, vagy Marco és Luis, amitől végigcsorog a gerincén a heveny pánik, ismeri a testvéreit, tudja, hogy előszeretettel mesélnek róla kínos történeteket, hát még a vőlegényének. Alig egy hónapja jelentették be, minden alkalmat megragadnak, hogy Keitht bevonják a McClain-féle családi nosztalgiázásba.
A hangok mégis furcsán ismeretlenek, elakadóak, szaggatottak, néha kapkodóak és a nyelvtan... hát az egyenesen pocsék. Lerúgja a cipőit, és az ajtóhoz settenkedik, mint egy igazi ninja, hogy a keretbe kapaszkodva hallgassa Keith szögletes kiejtését, elröppenő R-jeit és ahogy próbálja úgy ejteni az SZ-t, ahogy tőle hallotta.
– No, tú no son un pato, mi vida – közli vele végül, és Keith arcára a rajtakapottak vörössége szökik, mikor felé fordul. – Miért nem kértél meg, hogy tanítsalak?
– Hát... meglepetés lett volna a szülinapodra – vallja be, és Lance ösztönösen mosolyodik el, a szívébe melegség fészkel, a meghatottság feszíti a mellkasát és a kanapéra telepszik Keith mellé, mert muszáj megérintenie.
– Már azt hittem, rossz a kiejtésem – mondja halkan, és sikerül mosolyt csalnia vőlegénye arcára. – Mi ez a cucc amúgy?
– Duolingo. Elvileg az alapokat megtanítja, és...
– Azt hittem, nem tudod, mi az a Google Play.
– Nem is, de Marco segített.
– Tudtam, hogy az ő keze van a dologban. Figyelj csak, attól, hogy a sógorod lesz, még nem kell hallgatnod rá – vágja rá komolytalanul, és kiveszi a kezéből a telefont. A kijelzőn szóösszepárosítós feladat van, gyorsan megoldja és átlapozza a témaköröket. – Hm... Játszunk!
– Hogy mi?
– Minden rossz válasz mínusz egy ruhadarab.
– Anélkül is szerelmeskedhetünk, hogy túlbonyolítanánk – mutat rá Keith, és a tekintetében látszik, hogy tényleg csak nem érti, és nem kihúzódzkodni próbál.
Lance, mint anyanyelvi beszélő abban a privilégiumban részesül, hogy meghatározhatja a szabályokat, és igazán nem is viszi túlzásba. A szabályok a következőek: ha Keith elront valamit, vetkőzik, ha eltalálja, Lance szabadul meg valamiétől. Keith persze gyorsan tanul, röpke fél óra alatt hibátlanul el tudja mondani, hogy a hal tejet iszik és, hogy ő egy angolul beszélő kacsa, aminek az eredménye, hogy zokniban és alsónadrágban, komótosan csókolóznak a krémszínű kanapén. Keith a nyakára simít, a halvány borostára a torkán, a másik fiú tenyere az oldaláról a hasfalára feszül, és vissza, és az ajkai közé nyal, mikor az alsó ajkába harap. Hagyja, hogy Keith hátradöntse, oldalra dönti a fejét, orrát a fekete tincsekbe fúrja és finoman végighúzza körmeit a gerince mentén, míg a fiú beszívja a bőrét. Nyomot hagy rajta, megjelöli és ettől egészen begerjed. Puhán leheli a fülébe a saját nevét, míg a fiú a földön matat, a mozdulat kapkodó, és megugrik belé, mikor Lance a fenekébe markol, úgy húzza közelebb, közelebb, közelebb magához.
Amit keresett, Lance ledobott pólója, egy futó pillanatra beleszagol az anyagba, aztán összemosolyog a másikkal, és Lance tudja, mire készül, a csuklójára simít, segít neki a csomóval és utána sem engedi el a kezét. Engedi, hogy Keith irányítsa, az összefűzött ujjaikat a bőréhez vezeti, és úgy tapogatja végig, mint egy műalkotást, megkapaszkodik a vállizmaiban, aztán lejjebb simít, a tenyere alatt meleg szívdobbanások lüktetnek, mellbimbókat érint és kemény izmokat a hasfalán. És Keith újra megfogja a kezét, mielőtt az ölére simíthatna.
– Ha nem szeretnéd ezt, bármikor leveheted – súgja neki, kicsit talán feleslegesen.
– Duolingo lesz a jelszó? – kérdezi, és csókra hajol, de elvéti, mert Keith ajkai már a hasán járnak, tűzszínű foltot szív a köldöke mellé, és Lance-be belészakad a lélegzet, a zihálása inkább kapkodó szuszogás csak.
A lábaival átkulcsolja a derekát, kitapogatja a hátát, a húsába mar a körmeivel és készségesen felemeli a csípőjét, hogy Keith lehúzhassa az alsóját. Közben lenyúl, az alsón keresztül markolja meg a másikat és izgatja a keménysége, a forrósága, amivel a tenyerének feszül.
– Mindjárt jövök – súgja Keith, és Lance felkapja a fejét, a hiánya kínzó és hideg, de mielőtt kellemetlenné válna a fiú visszatér, a combjai közé fészkeli magát, és Lance megint a lábaival öleli át.
– Remélem, nem a neten csekkoltad, hogy hogy kell-- – kezdi, de a mondat vége elveszik, Keith ujja hideg-síkos-édes a nyelvén, rászív az ujjbegyére és kicsit rá is harap, mikor a szabad ujjaival beléhatol.
– Bocs, bocs – suttogja, és a póló anyagára csókol az orrnyergénél.
Lance vakon görgeti rá az óvszert, Keith segít neki, a keze nyál-nyirkos és feljebb emeli a csípőjét. Hangosan nyögnek egymás lélegzetébe, Lance együtt mozog vele, és a bokáival kulcsolja át Keith nyakát, úgy húzza magához csókra.
– Quiero más... – zihálja az ajkai közé, és elfelejt angolul, ahogy Keith körülfonja az ujjaival, egyszerre mozgatja a kezét a csípőjével és a póló mögött szikrákat lát pattanni, reszkető csillagokat és Keith kezére élvez, a hasára élvez és elveszik.
A hajába tolja a rögtönzött szemkötőt, a másik szemeibe néz és abban benne van minden, a szeretete, a törődése, az orgazmus gyönyörűsége. A feje alá teszi az egyik karját, a másikkal papírzsepit keres, segít letörölni a spermát Keith bőréről és figyeli, ahogy kidobja a gumit. Az ágyékában megmozdul valami a csípője lejtésétől, a szögletes fenekétől, a féllankadtságától, de balzsamosan fáradtnak, békésnek érzi magát egy újabb körhöz. Talán majd később.
Magához karolja a fiút, a halántékára csókol, és tudja ugyan előre, hogy egész nap pőrén hemperegnek majd a kanapén, felveszi a telefont a földről, és a kijelzőre sandít.
– Necesito un caballo – olvassa hangosan, és megpaskolja Keith combját. – Mik ezek a mondatok, jó ég...
– Ööö... amúgy sincs mit levennem.
– Új szabály: ha nem tudod, meg kell csókolnod – ragyogja, és meglóbálja a telefont. – Na?
– Az első szót nem tudom – feleli vigyorogva, és fészkelődik kicsit. – Azt nem mondtad,hova csókoljak.
– Nem, tényleg nem.
Erősen +18-as pwp, indokolatlanul sok hispanizmussal. (nem bántam meg semmit)
A kép alkotóját meg sehonnan nem tudom előkeríteni, de amint meglesz, linkelem.
Jó olvasást~
Lance határozottan spanyol szavakat hall a tágas nappali felől, és először az jut eszébe, talán az édesanyja ugrott át hozzájuk, hogy meglepje őket. Aztán az, hogy Veronica, vagy Marco és Luis, amitől végigcsorog a gerincén a heveny pánik, ismeri a testvéreit, tudja, hogy előszeretettel mesélnek róla kínos történeteket, hát még a vőlegényének. Alig egy hónapja jelentették be, minden alkalmat megragadnak, hogy Keitht bevonják a McClain-féle családi nosztalgiázásba.
A hangok mégis furcsán ismeretlenek, elakadóak, szaggatottak, néha kapkodóak és a nyelvtan... hát az egyenesen pocsék. Lerúgja a cipőit, és az ajtóhoz settenkedik, mint egy igazi ninja, hogy a keretbe kapaszkodva hallgassa Keith szögletes kiejtését, elröppenő R-jeit és ahogy próbálja úgy ejteni az SZ-t, ahogy tőle hallotta.
– No, tú no son un pato, mi vida – közli vele végül, és Keith arcára a rajtakapottak vörössége szökik, mikor felé fordul. – Miért nem kértél meg, hogy tanítsalak?
– Hát... meglepetés lett volna a szülinapodra – vallja be, és Lance ösztönösen mosolyodik el, a szívébe melegség fészkel, a meghatottság feszíti a mellkasát és a kanapéra telepszik Keith mellé, mert muszáj megérintenie.
– Már azt hittem, rossz a kiejtésem – mondja halkan, és sikerül mosolyt csalnia vőlegénye arcára. – Mi ez a cucc amúgy?
– Duolingo. Elvileg az alapokat megtanítja, és...
– Azt hittem, nem tudod, mi az a Google Play.
– Nem is, de Marco segített.
– Tudtam, hogy az ő keze van a dologban. Figyelj csak, attól, hogy a sógorod lesz, még nem kell hallgatnod rá – vágja rá komolytalanul, és kiveszi a kezéből a telefont. A kijelzőn szóösszepárosítós feladat van, gyorsan megoldja és átlapozza a témaköröket. – Hm... Játszunk!
– Hogy mi?
– Minden rossz válasz mínusz egy ruhadarab.
– Anélkül is szerelmeskedhetünk, hogy túlbonyolítanánk – mutat rá Keith, és a tekintetében látszik, hogy tényleg csak nem érti, és nem kihúzódzkodni próbál.
Lance, mint anyanyelvi beszélő abban a privilégiumban részesül, hogy meghatározhatja a szabályokat, és igazán nem is viszi túlzásba. A szabályok a következőek: ha Keith elront valamit, vetkőzik, ha eltalálja, Lance szabadul meg valamiétől. Keith persze gyorsan tanul, röpke fél óra alatt hibátlanul el tudja mondani, hogy a hal tejet iszik és, hogy ő egy angolul beszélő kacsa, aminek az eredménye, hogy zokniban és alsónadrágban, komótosan csókolóznak a krémszínű kanapén. Keith a nyakára simít, a halvány borostára a torkán, a másik fiú tenyere az oldaláról a hasfalára feszül, és vissza, és az ajkai közé nyal, mikor az alsó ajkába harap. Hagyja, hogy Keith hátradöntse, oldalra dönti a fejét, orrát a fekete tincsekbe fúrja és finoman végighúzza körmeit a gerince mentén, míg a fiú beszívja a bőrét. Nyomot hagy rajta, megjelöli és ettől egészen begerjed. Puhán leheli a fülébe a saját nevét, míg a fiú a földön matat, a mozdulat kapkodó, és megugrik belé, mikor Lance a fenekébe markol, úgy húzza közelebb, közelebb, közelebb magához.
Amit keresett, Lance ledobott pólója, egy futó pillanatra beleszagol az anyagba, aztán összemosolyog a másikkal, és Lance tudja, mire készül, a csuklójára simít, segít neki a csomóval és utána sem engedi el a kezét. Engedi, hogy Keith irányítsa, az összefűzött ujjaikat a bőréhez vezeti, és úgy tapogatja végig, mint egy műalkotást, megkapaszkodik a vállizmaiban, aztán lejjebb simít, a tenyere alatt meleg szívdobbanások lüktetnek, mellbimbókat érint és kemény izmokat a hasfalán. És Keith újra megfogja a kezét, mielőtt az ölére simíthatna.
– Ha nem szeretnéd ezt, bármikor leveheted – súgja neki, kicsit talán feleslegesen.
– Duolingo lesz a jelszó? – kérdezi, és csókra hajol, de elvéti, mert Keith ajkai már a hasán járnak, tűzszínű foltot szív a köldöke mellé, és Lance-be belészakad a lélegzet, a zihálása inkább kapkodó szuszogás csak.
A lábaival átkulcsolja a derekát, kitapogatja a hátát, a húsába mar a körmeivel és készségesen felemeli a csípőjét, hogy Keith lehúzhassa az alsóját. Közben lenyúl, az alsón keresztül markolja meg a másikat és izgatja a keménysége, a forrósága, amivel a tenyerének feszül.
– Mindjárt jövök – súgja Keith, és Lance felkapja a fejét, a hiánya kínzó és hideg, de mielőtt kellemetlenné válna a fiú visszatér, a combjai közé fészkeli magát, és Lance megint a lábaival öleli át.
– Remélem, nem a neten csekkoltad, hogy hogy kell-- – kezdi, de a mondat vége elveszik, Keith ujja hideg-síkos-édes a nyelvén, rászív az ujjbegyére és kicsit rá is harap, mikor a szabad ujjaival beléhatol.
– Bocs, bocs – suttogja, és a póló anyagára csókol az orrnyergénél.
Lance vakon görgeti rá az óvszert, Keith segít neki, a keze nyál-nyirkos és feljebb emeli a csípőjét. Hangosan nyögnek egymás lélegzetébe, Lance együtt mozog vele, és a bokáival kulcsolja át Keith nyakát, úgy húzza magához csókra.
– Quiero más... – zihálja az ajkai közé, és elfelejt angolul, ahogy Keith körülfonja az ujjaival, egyszerre mozgatja a kezét a csípőjével és a póló mögött szikrákat lát pattanni, reszkető csillagokat és Keith kezére élvez, a hasára élvez és elveszik.
A hajába tolja a rögtönzött szemkötőt, a másik szemeibe néz és abban benne van minden, a szeretete, a törődése, az orgazmus gyönyörűsége. A feje alá teszi az egyik karját, a másikkal papírzsepit keres, segít letörölni a spermát Keith bőréről és figyeli, ahogy kidobja a gumit. Az ágyékában megmozdul valami a csípője lejtésétől, a szögletes fenekétől, a féllankadtságától, de balzsamosan fáradtnak, békésnek érzi magát egy újabb körhöz. Talán majd később.
Magához karolja a fiút, a halántékára csókol, és tudja ugyan előre, hogy egész nap pőrén hemperegnek majd a kanapén, felveszi a telefont a földről, és a kijelzőre sandít.
– Necesito un caballo – olvassa hangosan, és megpaskolja Keith combját. – Mik ezek a mondatok, jó ég...
– Ööö... amúgy sincs mit levennem.
– Új szabály: ha nem tudod, meg kell csókolnod – ragyogja, és meglóbálja a telefont. – Na?
– Az első szót nem tudom – feleli vigyorogva, és fészkelődik kicsit. – Azt nem mondtad,hova csókoljak.
– Nem, tényleg nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése