60 M. A.

Klance nagyon rövidke, nagyon angst, korhatár nélkül~
A képet alkotta: Hawberries.
Erősen ajánlott hallgatmány: Jesper Kyd - Ezio's Family

Jó olvasást~

59:48
Crydor

A rádió recseg minden kilégzésére, igyekszik nem gondolni a légszomjra, a hidegre, ami körülveszi, ami lassan megfojtja. A torkát szorítja a fagyos, halott bolygó látványa a távolban. Nem sikerült megmenteniük, nem sikerült, nem sikerült, nem sikerült.
– Hé, Lance! – kezdi Keith, és hangosan nyel, ahogy próbálgatja a szavakat.
– Itt vagyok – suttogja, és ez a teljes összeomlás hangja, amit most nem engedhet meg magának. – Azt hittem... é-- ne csináld ezt velem, hallod?
A szívét szorongatja a tehetetlenség, a nulla gravitációban nem tehet semmit, a technológia az ellenséggel együtt halt, és ki tudja, hogy mennyi van a rádióban, amin keresztül beszélgetnek. Ki tudja, meddig bírja még energiával a ruha, és retteg a gondolattól, hogy végül egyedül marad saját magával.

44:57

– Beszélj hozzám – kéri Keith, bár fáradtnak érzi magát, és fázik.
– Hm... emlékszel arra a csajra a Garrisonról? A szőké--
– Ne erről! – feddi meg mosolyogva, és reszkető gyomorral számolja a szuszogásokat.
– Hé, hé! Azt akartam mondani, hogy vele akartalak féltékennyé tenni, és nagyon pipa voltam, mikor hidegen hagyott az egész – magyarázza, a hangja remegős, őszintétlen-nevetős. – Persze tetszett. Ó, bakker, nagyon szép lány volt. Tuti, még most is az, egy szexi anyuka talán.
– Lance!
– Énekelhetek is – mutat rá.
– Nem, nem énekelhetsz – mutat rá.
És a hangja elcsukló-rekedt, halk zöngével énekel, kicsit hamis, csak egy fél versszak az egész, és mégis hunyt szemekkel próbálja meggyőzni a testét, hogy nem szakad meg a szíve tőle.

I sing my last song

While yoou're leaving

It seems like my last chance

To say goodbye...

32:09

– Ugye nem aludtál el?
– Szerintem lefagytak a lábujjaim.
– Megtalállak, ugye tudod?
– Ha mégsem – mondja, és ignorálja a másik ellenkezését –, örülök annak, ami köztünk volt.
– Amikor megtalállak, férjül foglak venni – ígéri, és a hangjából érződik, hogy komolyan gondolja.
– Attól, hogy kijelented, még nem számít legénykérésnek.

10:13

– Félek.
Távoli zörej csak a hangja, mégis kiérzi belőle a valódi rettegést a magánytól, a sötéttől, ami egyedüli társa és a haláltól.
– Kérlek, ne...
– Tudtad, hogy elég tizenöt másodpercig visszatartanod a lélegzeted az űrben, hogy felrobbanjon a tüdőd a nyomástól?
Természetesen tudja, neki is tanították a Garrisonon, talán még időtlen időkkel ezelőtt. Azt viszont nem tudja, miért mondja éppen ezt neki, éppen most, talán az oxigénhiány az oka, talán...
– Szerettem volna, ha tényleg összeházasodhattunk volna. – Így folytatja.
– Megígértem, nem?
– …
– Hé, itt vagy még?
– … afrancbaafrancbaafrancba
kérleknekérleknekérleknekérlek...
– Szeretlek – suttogja még, és a sisakja jelzi a rendszerleállást.

00:00
Crydor

A rádió néma, a világűr néma, a Crydor halott, fehér, havas és roncsok úsznak a légtere felé, sosevolt űrütközet bizonyítékai. Nem sikerült megmentenie, nem sikerült, nem sikerült, nem sikerült.
– Lance... – suttogja Keith a semminek, és a tenyerébe temeti az arcát, a hangja elkínzott, a szíve tépázott rongydarab, üres, üres, üres és hontalan.
Hiányzik belőle Lance mosolya, Lance hangja, és a lelkén csikordulnak az emlékei az eltelt egy óráról. Élete legkeservesebb egy órájáról, mert elkésett és Lance-nek egyedül kellett meghalnia.