Abrázame /7.

{...hát, néha mindannyian mondunk olyan dolgokat, amit... nah, érted...}

Egy ideig csak pőrén fetreng a matracon, az oldalára hengeredik és figyeli, ahogy Lance papírzsepivel törölgeti az ő spermáját a hasáról. Időközben persze megszállja valami kibaszott csillámos ihlet és kíváncsiság, de persze mindig ez van. Eltelik az érzéssel, szinte jóllakik vele és olyan az egész, mintha nagyon csúnyán be lenne gombázva. Szóval ilyen a boldogság, gondolja Keith és a sarokba állított gitártokra hunyorog, a bekeretezett fényképekre családtagokról és a lehetetlenül sok felesleges szarra, amit Lance felhalmozott, mint valami mókus.
Jézus, a pasija egy mókus. Mókás.
- PS4? – vonja fel a szemöldökét egy ponton, és a bizonyítékra mutat a szoba másik felében. – Azt hittem, csóró vagy.
– Bankot raboltam – kacsint rá, és elnyújtózik, mint egy jóllakott kandúr. Sunyi fasz. – A gengszter szakma jól fizet, és nekem amúgy is baromi jól áll a fedora.
– Nem, neked az áll jól, ha befogod a szád – helyesbít, mire a másik az oldalába böki az ujjait.
– Te kis szemét! Pedig fel akartam ajánlani, hogy toljunk egy mentet. Aj, ne vágj ilyen fejet, a PS-re gondoltam.
– Dehogyis!
– Dehogynem.
– Amúgy se vagyok olyan elcseszett kocka, mint te – tódítja, és a lábujjaival tapogatózik a gatyája után. Nagyon reméli, hogy nem rúgták be az ágy alá. – Én a valóságban élek.
– Hitegesd még magad – vágja rá Lance, miközben kamu-ábrándos pillantást vet a plafonra, amitől úgy néz ki, mint akinek a farkára szorult a gumi. Keith gyorsan lepillant, hogy meggyőződjön róla, nincs így. – Kissrác koromban vagy hatszor kijátszottam az Assassin's Creedet. A kettőt. A nővéremmel tökre bele voltunk zúgva Ezióba. Mármint. Érted.
– Ööö... nem, nem igazán – vallja be, és teljesen retardáltnak érzi magát. És hirtelen érkezik a faszízű lehelet a nyakszirtjére, apró, buzis csókokat kap rá, éppen-érintéseket, és Lance dorombol valamit egy fürdőről. – Be kell mennem Kolivanhoz, hogy jó alaposan visszaszopjam magam a munkahelyemre.
– Ne fogazz – emlékezteti Lance, miközben átsétál a szobán. A meztelen talpai csattognak a parkettán, és mikor visszafordul hozzá, Keith akaratlanul is végignéz a farkán. – Egy fürdő amúgy is mindig belefér, hát nem engedhetlek el így.
– Hogy így?
– Árad rólad a kanszag – mondja, és két kezével testet formáz maga előtt a levegőben. – Rád néz valaki, és másodpercre pontosan megmondja, mikor dugtál egy kiadósat.
– Jó, engedj vizet, én majd mindjárt...
– Amikor csak erőt érzel magadban felkelni.
– Merre talállak majd?
– Hm... eljössz Hunk mellett, hidd el, nem fogja zavarni, ha egy szál faszban, szerintem már megszokta amúgy, szóval eljössz mellette, a falon van egy polc tele piás üveggel és a mellette lévő ajtó – magyarázza, és vigyorog.
– Ott leszek! – vágja rá.
És Lance mögött csapódik az ajtó, Keith hallja, hogy pusmog valamit Hunkkal, talán pont arról, hogy milyen volt ez a menet. Vagy arról, hogy mekkorák a méretei a többiekéhez képest. Hogy hármaska kis kezében sokkal nagyobbnak tűnik a farka, hogy négyeske macsóbb volt nála és harmincketteske meg nő.
Szóval amíg egyedül van nem akar ilyen hülyeségekre gondolni, ezért inkább jobban szétnéz. Gondol rá, hogy abuzív módon lenyúlja Lance egyik pólóját, de a ruhásszekrénye zárva van. Már mint rendesen, kulcsra. Kénytelen lehajolni a sajátjáért, és míg a gatyáját keresi beleakad valamibe, ami gyanúsan bőr hatású és szíjjak kuszaságának tűnik. Az ujjára emeli az övet, amin nehéz háromszögtáska függ benne egy kis, kényelmes, könnyen elrejthető ezüst pisztollyal. Ezzel akárkit seggbe lehet durrantani váratlanul két pillanat alatt. Kinder meglepetés adult változat. Surprise motherfucker.
És valahogy Keith is ezt érzi éppen. Meg a hatalmas pofánbaszást, sőt, térdelést. Ez a tökéletes headshot, remeg belül, remeg kívül, a belsőszervei elkocsonyásodnak és háromszor lassan rápislog a kis kerek logóra a szíj közepén. Kurvaélet.
Egyszerre lesz ideges és zsibbadt, szeretne a párnájába bőgni és szarrá verni Lance-t, belefojtani a habfürdőjébe, amivel annyira várja. Leléphetne éppenséggel. Egy kurva szó nélkül, és még csak fel sem róhatná neki később.
Le kell ülnie egy perce, a tenyerébe temeti az arcát és mélyeket lélegzik. Miért nem mondta el, hogy az FBI-nak dolgozik, miért hazudja azt neki, hogy zenél és ez a megélhetése. Pedig olyan szépeket mondott a családjáról és az életéről, már-már elhitte, hogy nem akkora faszkalap, mint az átlag.
– Hé, haver, nem jössz? – Lance feje megjelenik az ajtóban, aztán belép rendesen és beteszi maga mögött az ajtót. Az ágyékán és a combja oldalán puha hab haldoklik. – Tökre ki fog hü-- azt hol találtad?
– Ez a te szobád – vágja hozzá Keith, a hangja rekedt csalódott-halk és éppen csak kinéz a szétterpesztett ujjai közül. – A te kibaszott szobád, a te cuccaiddal. Miért mondtad azokat a dolgokat?
– A zenélés igaz. Meg az is, amit a családomról mondtam. De nem keveredhettél bele, ez egy titkos ügy, ami... – mentegeti magát, és elharapja a mondatot, mert nem tudja, mit kellene mondania.
Keith a tekintetével követi, ahogy a szekrényhez sétál, a fenekén hab csorog le a combjára és molyol a szekrény kulcsaival. Amikor elhúzza a tolóajtót, tisztán látja egy hosszú tok szélét és egy keskeny csövet, ami fekete és fenyegető, és tudja róla, hány embert baszott meg már vele, képletesen persze, tetőkön hasalva és sötétben megbújva. Hangosan nyel, és az ajkára nyal, míg Lance magára rángat egy szürke pólót VARADERO BITCH felirattal és barna alsót, ami korábban valószínűleg fekete volt.
Fogalma sincs, mit kellene most csinálnia, rúgja seggbe Lance-t, amiért egy faszkalap, kérje számon rajta az összes hazugságot vagy...
– De két-három dugás erejéig belekeveredhettem, mi? Mi a szar ez az egész?
– Nem te vagy az elsődleges célpont, ezért...
– Jaj, ne már! Ezeket a betanult dumákat ne! – vágja hozzá, és felpattan. Megállíthatatlan. Veszélyes. És könyörtelen. Szóval egy igazi seggfejnek érzi most magát, és Lance most előfizetett erre a csomagra. – Keféld meg az elsődleges célpontodat!
Jól esett otthagyni, és talán Kolivan nem jön rá majd, hogy a zaklatottság alatt szexszagú és gyűrött, mint egy használt gumi.
A Marmora messze van Lance lakásától, de most szüksége van erre a távolságra, hogy fizikálisan is, messze lehessen tőle. Nem akar futni, mégis kapkodja a levegőt, szüksége van az adrenalinra, az energiára, ami átmossa az indulatait. Vagy Shiróra, hogy együtt szidhassák a világ faszfejeit, hogy ő kiálljon mellette, mint mindig, ott legyen és bízhasson benne.
A mobilja végig rezeg és üzeneteket jelez, míg beér a sushibárba, de csak azért se veszi fel. Felőle aztán Lance megbaszhatja magát, kutyapózban, szárazon. És most utálja a helyet, a kicsorduló szagokkal együtt, felfordul a gyomra, mikor lenyomja a kilincset, és a csengő beárulja. Ha tehetné, letépné és feldugná annak, aki kitalálta.
– Hé, Kogane! – rikkantja Antok, és felé legyint egy törlőruhával. – Kolivan hátul van, és üzeni, hogy, ha leszálltak a heréid és elég bátor vagy bejönni ide, told be hozzá a segged.
Legszívesebben bemutatna neki, de nincs abban a helyzetben, szóval megkerüli a pultot és hátramegy az égett olajszagon keresztül, a hallétől csúszós járólapon a kopott ajtós irodáig.
Talán kopognia kellett volna.
– Hello – int oda Kolivannak, és igyekszik ignorálni a tényt, hogy az ajtókeretben a feje mellett a papírkés remeg. Régen a férfi katona volt, a reflexei és az ösztönei meg nyilvánvalóan nem szereltek le vele együtt. – Azt hittem, öhm...
– A mosogatótálca még ott van, ahol eddig volt?
– Umm, g-gondolom, ott.
– Akkor miért nem vagy ott, ahelyett, hogy az én időmet rabolod – vágja oda a férfi, és még csak rá sem néz. Olyan mozdulattal küld le az iratmegsemmisítőn egy lapot, hogy Keith úgy érzi, a torkát vágja át éppen.
– Nem kellene, tudod... nem is tudom, elmondanod, amit ilyenkor szokás, arról, hogy ez egy munkahely, meg vannak szabályok... – kezdi, és egyik karjával affektál, míg másikkal megmarkolja a mobilját a zsebében.
– Azt hittem, a haverod mondta, hogy nem akartalak kirúgni – feleli túlzóan lassan. – Attól, hogy haragszom még tudom, mire vagy képes. Jó, a kajával nyilván semmire, de a te esetedben a látványról van szó. Tudod, vannak azok a plüss reklámjelmezek, amikre ránézel és azonnal agyfaszt kapsz. Na, nálunk az te vagy, csak agyfasz nélkül. Mint egy kurva Teleshop reklám. Remélem, értve vagyok, most pedig nyomás dolgozni.
Kifelé menet még elrebeg egy szopásízű köszönetet, aztán visszacammog Antokhoz, aki takonyízű sushit pakolgat a látványpultba. A tekercsek szépek, pont olyanok, mint amiket photoshopolva pakolnak be étlapokra, és most őszintén felfordul tőle a gyomra. Haza akar menni, ordítozni akar az apjával és összetörni Shiro drága dolgait. Önmagával kezdve.
– Muszáj átöltöznöd, így nem lehetsz a pult mögött – jegyzi meg Antok, mire Keith ujjai ökölbe rándulnak.
Mondani akar valami olyasmit, hogy a munkaruhája valószínűleg szifiliszes, és mindenkit megment azzal, ha nem hordja, vagy olyat, hogy, ha kijön az ÁNTSZ, amúgy is bezárják a helyet ők meg fehér ruhát kapnak egy gumifalú szobában. De ezt azért mégsem lehet, ez az új esélye, ha eljátssza, Kolivan felrúgja a heréit a gyomrába. Minimum. Szóval az alsó ajkába harap, felveszi a fekete egyenruhát és telefonját gondosan a farmere zsebében hagyja. A kijelző szerint négy nem fogadott hívás és tizenhét üzenet. Direkt nem veszi észre őket, és a nap hátralevő részében szinte trancsírozza a halat.
Elveszti az időérzékét, és benneszakad a levegő, mikor felnézve Shiro pislog rá a kirakatüvegre tapadva. Amikor belép, nem mosolyog, a szemei alatt mély táskák húzódnak, az arca gyűrött, mintha valami multicég tesztbábunak használta volta. Keith elé rak egy pocsolyaízű kávét, és nedves ronggyal eltörli a késeket.
– Bele fogok dögleni a tanulásba, és mióta nem vagy ott elég szar minden. Úgy értem, az új pilóta elég gáz, és mindent ötvenszer kell neki elmagyarázni, amire amúgy rohadtul nincs időnk – magyarázza, és úgy húzza le a kávét, mintha felesezne. – Különben, hogy sikerült a randi? Szarul nézel ki.
– Hát, nem igazán jól. Fogalmazzunk úgy, hogy nem illünk össze – feleli, és hosszan fújja ki a levegőt. Látja a saját tükörképét a pengén. A legjobb szó az elgyötört.
– Sajnálom. – Shiro őszintén hangzik, és a keze után nyúl, hogy megpaskolja. Éppen, hogy elkerüli a kést, és most egyiküknek sincs szüksége egy szúrt sebre. – De ugye nem nyúlkált vagy ilyesmi, mert akkor Matt és én elkapjuk valahol.
– Hogy mi? – vonja fel a szemöldökét, és a pulton dobol az ujjaival. – Ő nem ilyen perverz kabátos fószer, csak... egy igazi seggfej, aki össze-vissza hazudozott, ami gáz.
– Hát, néha mindannyian mondunk olyan dolgokat, amit... nah, érted – magyarázza Shiro, és megdörzsöli a szemeit, amik már így is vörösek a kialvatlanságtól. Mintha túlkokózta volna magát. – Olyan durva dologról van szó?
– Hát, egy darabig most biztos, nem akarom látni, mert kiverném pár fogát – bizonygatja, és letörli a pultot. – Igazából csak haza akarok menni, és elfelejteni ezt az egész napot.
Végül majdnem elalszik a fürdőkádban, amikor Shiro hosszan dörömböl, habot nyeldekelve, vízzel az orrában tér magához, a haja annak ellenére csöpög, hogy gondosan összefogta és amikor megnézi magát a tükörben, utálja a látványt. A lila szívás- és harapásnyomok gúnyolódnak rajta, a gyomra sajog valami megnevezhetetlen érzelemtől és csak bele akar süllyedni a megbánásba.
Forgolódik álmában, Lance arca kísérti, a pillanat, mikor nem tagadott, ahogy azt mondja, elsődleges célpont és a törött tekintete, mikor otthagyta. Megjelölhetné az üzeneteit olvasottként anélkül, hogy egyet is elolvasna, de legbelül tudni akarja.
Az elsőben még csak ígérgeti, hogy megmagyarázza, az utolsóban kétségbeesett és sanyarú, az utolsó előttiben, azt mondja, szereti. És Keith akkor törik meg végleg, ahogy az ágyában kuporog, az arca félig a párnában, a kijelző sápadt fénye visszapattan a falról, és ott áll árván, őszintén, csupaszon kiterítve minden, amit Lance adhat.Szeretlek.
Nyüszítve felzokog, miközben a takarója alá rejtőzik és összegömbölyödik. Összeszorított szemhéjain beleégve vibrál Lance és a nevetése.