2017. november 13., hétfő

Abrázame /4.~


szóval én elintézem, hogy ne haljunk éhen, Hunk meg csinálja a mosást...


Keith indokolatlanul erősen markolja a halkés nyelét, mikor az egyik vendég hozzávágja, hogy a kávéjuk babaszar ízű, és a csésze megreped, mikor nekicsapja az aljnak. A kávé tényleg szar, de a kárt az ő fizetéséből fogják levonni, szóval komolyan megfontolja, hogy brutálisan megkéselje e a férfit, aki már kinn is van az utcán. Áh, már mindegy neki.
Aztán bezuhan Shiro, akinek a táskája egy külön széket foglal el, és úgy kell felitatni a szétfolyt agyát a pulton. Pedig még egészen délelőtt van.
– Hulla vagyok, egész este tanultam, Allurával se beszéltem – panaszkodja, és töménytelen mennyiségű, egészségtelen fehér cukrot borít a kávéjába, hogy ihatóvá varázsolja. – Semmit nem tudok a kvazárokról meg a blazárokról, meg fogok bukni, és én is itt fogok robotolni minimálbérért. A farkamból halrudacska lesz!
– Kössszz... – sziszegi Keith, és ezúttal eltökéli, hogy tényleg kifilézi a barátját. – Amúgy volt valami az aktív galaxismagokkal, a fekete lyukakkal meg a Lacertae objektumal, nem?
– De, de igen, de attól még meg fogok bukni. Ráadásul Matt és én fogadtunk, hogy ki ír jobbat.
– Szent szar...
– A vesztes nyereménye: négy perc mikrogravitációs mezőben, segg pucéran. Nem veszíthetek – mondja, és egyszerre hajtja fel a kávéját.
– Ööö... hát szerintem aludnod kéne, az a bajod – vágja rá, de azért óvatosan végigméri a legalább két napos borostájától, ami tutira felér egy bőrradírral Allura belsőcombján, a gurulós bőröndnyi táskákig a szeme alján. Úgy néz ki, mint a mosott szar. Konkrétan. – Persze most döntöttél magadba egy adagot a mesterien szar kávénkból, ami gusztustalan, de ütős.
Shiro elhúzza a száját, ujjaival valami ritmustalan izét dobol és lengeti a lábát. Aztán felkapja az étlapot, tekintete megállapodik valahol a miso leves és a pho bo között.
– Ezekről amúgy miért nincs kép is? – kérdezi, és Keith felé legyez az étlappal, aminek fekete borítóját kuszán kanyarodik egy karcsú lila minta.
– Mert a miso úgy néz ki, mintha Kolivan beleokádott volna, és nem hazudhatunk a vendégeknek.
– ööö... oké, fúj.
És Shiro ott marad vele még négy teljes óráig, rendel még három kávét és egy avokádós tortát, aztán Allura felhívja (Keithnek fogalma sincs, milyen tömegkatasztrófa tehet arról, hogy az
ABBA Honey, Honey-ja a csengőhangja, de abban a pillanatban inkább letagadja, hogy ismeri Shirót), és sietve távozik. Szóval már csak egy fél fényévnyit kell güriznie és éhgyomorra szipuznia a halszagot.
Pidge bejelölte faszbúkon, és persze, hogy visszajelöl neki. És persze, hogy ő annak a Matthew Holtnak a húga, aki Shiro seggét nyalja és vice versa. Ráadásul a csaj szuperzseni, nerd és száz százalék, hogy sokkal hamarabb kijut az űrbe, a Marsra, a Plútóra, mint ő.
A szíve kihagy vagy három ütemet kapásból, és szívrohammal fenyegeti, mikor Lance ráír Messengeren, pedig csak annyit közöl, egyenesen kijelent, hogy nagyon menő sushi bár nyílt a környéken, és mehetnének együtt lecsekkolni a konkurenciát. Keith tudja, hogy meg kellene sértődnie, hogy szarul kéne, hogy essen, de Lance-nek igaza van. A Blade of Marmorában szar a kaja, a kiszolgálás karcsúbb, mint egy Dior modell és az egész dolog halálra van ítélve, már csak az hiányzik, hogy valaki besétáljon a testére kötözött bombával és a levegőbe repítse az egészet. Mégis felajánlj egy másik lehetőséget, mehetnének mexikóizni, azt úgyis nehéz elrontani, ráadásul semmi hal, csak kukorica, bab, chili meg paradicsom. Semmi idegesítő tradicionális japán népzene olyan hangszereken, amit legszívesebben feldugna a japók seggébe.
– Azt hittem, már mosogatsz – jegyzi meg Kolivan, mikor műszak végén végre hajlandó kibújni a fészkéből. Keithnek a nyelve hegyén van, hogy más helyeken, még az olyan helyeken is, ahol újságpapírral kell kitörölnöd a segged is van egy kivelbaszott mosogatógép.
– Megcsúsztam kicsit, de mindjárt...
– Örülnék, ha nem bliccelnéd el a munkát, amiért megfizetlek. A múltkori...
– A múltkor csak azért vontál le, mert sok volt a vízdíj – szúrja közbe, kicsit élesebben, mint szerette volna. – Mondjuk néha Thace-t is lebaszhatnád, mikor itt hagyja a szemetet vagy rohad utána a két napos mosatlan.
– És, ha a saját dolgoddal törődnél Thace helyett? Úgy értem, senki nem kérte, hogy csináld meg helyette. Mindenkinek megvan a feladata, és pozíciója, nincs szükség arra, hogy bárkit kimentsenek. – Kolivan szinte fröcsögi a szavakat, és felmarkol egy csíkos konyharuhát, amit most annyira szorít, hogy a bütykei belefehérednek.
– Hát ahhoz képest, hogy souschefnek vettél fel elég faszán mosogatok meg felszolgálok.
– Nem tudom, feltűnt-e, hogy még a legegyszerűbb dolgokat se tudod elkészíteni.
– Akkor miért nem veszel fel másvalakit – vágja oda, és mielőtt átgondolhatná, otthagyja.
Még lenne öt perc zárásig, mégis kisétál, a macskaszar és a penészes káposzta szaga reflektál a hangulatával és egy egészen szánalmas pillanatig fontolgatja, hogy felhívja Lance-t. Mert Shirónak mégis gáz lenne elmondani, pedig valószínűleg azt mondaná, hogy
hálistennek, vagy hogy nem érdemelték meg őt. Talán még tartanának egy olyan csajos estét is, amikor Keith kisírhatja magát egy vödör fagyinak, míg Shiro kifesti a körmeit. Még a Titanicot is megnéznék, vagy valami más szart, aminek köze van Celin Dionhoz.
Lance-t nem hívhatja fel, eléggé rontaná a
Keféljünk-Egyet-Hogy-Oldjuk-A-Szexuális-Frusztrációt dolgot. Bár annak már amúgy is lőttek, mert ez lesz a számszerinti második randijuk és több mint biztos, hogy Keith rá fogja borítani valakire az asztalt.
Amikor hazaér, Shiro még nincs otthon. Vagy közös tanuláson van, vagy Matt belerángatta, hogy fizessék le azt, aki beengedi őket az antigravitációs szimulátorba. Aztán később persze tagadni fog mindent. Szóval kényelmesen elkészül, semmi túlzottan komoly vagy sok, nem akar úgy kinézni, mint egy karácsonyfa, vagy a mikulás kis segédje, esetleg az a fickó, akivel anyukák riogatják a gyerekeiket. Ő csak Keith. És lelki füleivel szinte hallja egy nem létező terápiás csoport kiáltását:
Hello, Keith!
Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy Lance le akar feküdni vele. Nem csak, hogy most, hanem úgy egyáltalán, mert hát odaadta az elérhetőségeit, de nem kérte el az övéit, elhívta a koncertjére, de azt nem szánhatta igazi randinak, mert hát ott volt Pidge és... És elég szarul sikerült az egész.
Elgondolkodik rajta, hogy le kéne mondania az egészet, hagyni ezt a reménykedős, epekedős szakaszt a francba, elég volt Shiróval végigszenvedni mindent, és azt is csak azért vészelték át, mert Shiro egy cinnamon roll.
Végül mégis összeszedi magát, és potom tíz perces késéssel és egy seggarc pincér fellökésével befut az étterembe, ahol Lance egy félreeső helyen, egy páfrány és isten kulája közötti sarokban ücsörög, a telefonját buzerálja, és mikor meglátja őt, olyan vigyort küld felé, hogy Keith a gyomrában verdeső pillangókkal kicentrizhetne egy heti mosást.
– Te mindenhonnan elkésel, mert akkor legközelebb én is tíz perccel később indulok el – mondja egészen barátságosan, és legyezi magát az étlappal, ahogy visszahuppan a helyére.
– Legközelebb?
– Hát, ki tudja, hogy sikerül a ma este – vonja meg a vállait,és ösztönös mozdulattal a sótartóért nyúl, mintha mindig motoznia kellene valamivel.
– Aha – biccent, és a másik étlap után nyúl. – Rendeltél már?
– Nope, úgy voltam vele, ha végül betojtál és nem jössz el, akkor megiszok valamit és hazamegyek. Mondjuk az úgy érdekelne, miért pont mexikóit akartál, mert ha köze van annak, hogy én... akkor nem...
– Csak elegem van a sushiból, a főnökömből meg úgy az egész félrekúrt életemből – bukik ki belőle, és egyáltalán nem büszke magára. – Meg... ez elég jó visszavágás azután, hogy lejapóztál múltkor.
Lance röfögve, kicsit fejhangon nevet, és a sótartó üveges csilingeléssel esik vissza a helyére, mikor elengedi. Ujjbegyeivel puhán szedi fel a szétszaladt sószemeket, úgy kezd beszélni.
– Jó-jó, ez jogos. Igazából egyébként kubai vagyok – magyarázza, és úgy affektál, mint egy vérbeli köcsög. – A család nagy része még most is Varadero közelében él.
– Nagy része? – hökken meg Keith, és a gondolataiba bekúszik egy szappanopera, ahol a családfő félrekúr a szobalánnyal, a feleség a kertésszel, a lánygyermekért más gazdag családok fiai harcolnak, mint egy kibaszott Júliáért és ott van Lance, a rumharcos, aki egy vak-siket csajt akar befűzni. Szombréróval.
– Hát, az egyik nővérem tengerbiológus és Ausztráliában lesik a korallzátonyt a feleségével, a másik Havannára költözött a balfasz pasijával, a húgom meg még otthon van – magyarázza egyszerűen, de a hangja elég faszízűen cseng ahhoz, hogy Keith kihallja belőle, mennyire hiányzik neki a családja. – És te? Hogy kerültél arra a helyre, amit Gordon Ramsay porig égetne a vezetőséggel együtt?
– Ez egy hosszú és kínos történet... – kezdi, de mire kihozzák a fokhagymás ropogóst, amit Lance rendel, elmeséli.
Míg a tamale elkészül, elmeséli, hogy tulajdonképpen árva, hogy volt egy apja, de meghalt és ő onnantól folyamatosan nevelőszülőkhöz került, és utálta őket, utálta az egész állami rendszert, hogy azért kell egy szeméttelepen dolgozni, mert kibaszták a suliból. És utána Lance is elmeséli, pedig a lehelete fokhagymaszagú, hogy imádja a csillagokat nézni, imádja az esőt és a tengert meg, hogy kiskorában asztronómus akart lenni. Pedig Keith szerint forró, mint egy lakberendező.
– De végül miért adtad fel? – értetlenkedik, és kicsit közelebb hajol, mintha Lance államtitkot súgna a fülébe.
– Jött más – vonja meg a vállát könnyedén, és feltűnő udvariassággal segít a pincérlánynak lepakolni a tányérokat.
– A zene? – A szemöldöke felszalad, és próbál nem túlságosan gúnyos lenni. – Emiatt a szar miatt dobtál el mindent és jöttél ide?
– Hééé, az életemről beszélsz, kicsi macesz – méltatlankodik, és nagyon buzisan a szívéhez kap. – Amúgy éppenséggel nem, de azt nem mondhatom meg. Szupertitkos kiküldetésen vagyok.
– Aha – hagyja helyben, és villájával óvatosan megpiszkálja a tamalét, ami leginkább bepólyált babákra emlékezteti, abban a marcipános mini-verzióban. Arra számít, a bökésre valamelyik bömbölni kezd.
Lance készségesen segít neki kibontani a kukoricacsuhét, és Keith megkönnyebbülten sóhajt, hogy nem kell rákényszerülnie a kannibalizmusra. A kaja amúgy egész finom, sokkal jobb, mint amit Shiro valaha is meg tudna csinálni és mérföldekkel felülmúlja az ő megrágott és visszaöklendezett sushijait. Szinte már az idejét se tudja, mikor evett utoljára emberi fogyasztásra szánt ételt (az ananászos pizza tulajdonképpen nukleáris fegyvernek minősül), és ez most olyan volt, mint valami groteszk Hamupipőke-álom, azt leszámítva, hogy Keithnek igen szarul állna a szőke haj és a fodros szoknya.
– Örülök, hogy ezt végre sikerült összehoznunk – jegyzi meg Lance a kávé fölött,és éppen csak egy csipetnyi nádcukrot hint a feketébe. A kanál kocog a porcelánon.
– Pidge miattad volt ott legutóbb – mutat rá, és amikor előrenyújtja lábait az asztal alatt azok Lancéibe ütköznek.
A fiú rávigyorog, és nagyon szeretné letörölni a képéről, de úgy dönt, hagyja magát, beszáll a játékba. Akarja ezt a srácot. A bokáját egy kicsit az övéinek simítja, a mozdulat incselkedő, és Lance hirtelen hajtja fel tőle a kávéját. A kisujját eltartja, mint valami burzsuj köcsög, és Keith egy pillanatra elképzeli rizsporos parókában, túlzó sminkben.
– Ez egy jó ötlet volt, tetszik a hely – sóhajtja Lance, mikor kilépnek az étteremből, és a lámpák felé nyújtózik, de azok magasról szarnak rá. – Fincsi volt minden. Mondjuk az anyám tamaléja... na az!
Megcsókolja az ujjbegyeit, és a levegőben hadonászik, úgy nézi a közeledő felhőket, amik készülnek túszul ejteni a csillagokat. És jelentéktelen hülyeségekről csacsog, amik Keitht egyáltalán nem érdeklik, de odafigyel, mert érdekli a hangja, a kis rezdülések, a zöngéi, ahogy magasabbra ugrik a hangszíne, mikor a szemébe néz.
– … szóval én elintézem, hogy ne haljunk éhen, Hunk meg csinálja a mosást – meséli, és hátrasöpri bolhapöcsnyi haját. – Közben meg próbálunk kreatívak lenni és optimisták. Vágod.
– Aha, hát az optimizmusom jelenleg kimerül ott, hogy legalább már nincs szar munkám – szúrja közbe, és savanyúbb, mint egy cukrozatlan citrom. – Asszem, kirúgtak.
– Lebuktál, hogy kajaszünetben a klotyóban vered? – kérdez rá azonnal, és egyszerre buggyan ki belőlük a nevetés, ahogy befordulnak fehér táblás utcasarkokon és elhagynak szűk utcákat.
– Persze, aztán Kolivan a halkéssel herél ki. Mód-sze-re-sen. Higgy nekem, nem ér annyit.
– Az igazán kár lenne – jegyzi meg Lance, és összepréselt ajkakkal méri végig, gyorsan, mint egy villámcsapás, és Keith ujjai már a fülénél, hüvelykujja a frissen borotvált állára feszül, a bőre forró, a lehelete kávéízű, a szájába szuszog egy pillanatig, aztán már csókolja is.
Fogak koccannak fogakon, a nyelve a nyelvére olvad és valami kis reszketős bizsergés lobban valahol a bordája alatt, ami lekúszik a gyomrába. Ujjaival a füle mögötti részbe kapaszkodik, csípőjét Lancének préseli, csak egy egészen kicsit és fuldokolva vágyik többre.
Lance tenyere végigjárja a gerincét, mindenhol kis bizsergő érintésemlék marad, és a fenekébe markol, úgy húzza közelebb. Aztán a csókba vigyorog, elengedi, és felmutatja a zsákmányát, a markába gyűrt, fényes zacskós gumit.
– Látom, készültél – suttogja, és a hangja karcos, elfúló, torokmély. Sietve megnyalja a száját, és Keith megint meg akarja csókolni, érezni akarja a bőrét a nyelve alatt.
Háromszor ejti el majdnem a kulcsot, és egyszer kis híján beletöri a zárba, mikor beengedi magukat. Lance ott áll mögötte, az előbbi csóktól félkemény merevedéssel, egyáltalán nem türelmetlen, és Keith összerezzen, mikor ujját puhán végighúzza a csípőjén oda-vissza, és halkan mormol spanyolul.
A lakásban már könnyebb, az hazai terep, szóval szembe fordul Lance-szel, a tenyere a mellkasán, alig magasabb nála, és hagyja, hogy ezúttal ő csókolja meg. Ujjai már a nadrág cibzárján, egy mozdulattal húzza le a sliccét, a pókemberes bokszer a farmerben marad, mikor legyűri a térdéig, szinte beesnek a szobájába, a sípcsontja becsókolja az ágykeretet és a pólóik kaotikus halomban végzik a parkettán. Lance hanyatt dönti, önkéntelenül nyekken a matracon és a könyökeire támaszkodik, ahogy végigméri. Csontosabb nála, inkább már vézna, a bőre hibátlan tejkaramellszínű, a farka valamivel nagyobb mint az övé, a formája egy kicsit más és Keith arra gondol, hogy felgyújtja a saját alsóját, ha az nem kerül le róla záros határidőn belül. Aztán hagyja, hogy vele égjen az ágy és az egész lakás is.
– Ezért jöttél fel? Hogy csak mereszd rám a szemed, mint valami playboy nyuszira? – kérdezi, és bár tudja, hogy a csipkelődésnem nem most van itt a helye, a másik ölébe dob egy tubus síkosítót.
– Amúgy van kedvenc pózod? – rákacsint, és az átlátszó gélből a tenyerébe nyom.
– Hát... lehetne, hogy hátulról...?
– Ma este mindent lehet – suttogja, és eléggé szexi, ahogy négykézláb mászik felé, mint egy macska, hogy aztán a fogaival húzza le a bokszerét. Teljesen beindul attól, hogy ennyire közel van az arca az ágyékához, már szinte érzi a meleg lélegzetét magán. És egy perce van a lepedőbe marni mielőtt Lance átlendíti a hasára. A saját zihálása a fülébe robban, mikor előkészíti és közben végigcsókolja a gerincét, egyenként a csigolyákat és beleharap az oroszlán tetoválásba a lapockáján.
Keith hangosan nyög, mikor Lance benne mozog, fél kézzel megmarkolja a fiú kezét a saját merevedésén, irányítja a tempóját, haja csapzottan lóg az arcába és kénytelen a párnába harapni, mikor Lance a sarkaira ül és húzza magával, mélyebben van, követelőzőbb és adakozóbb, mert így a nyakához fér és a bőrébe kóstolhat, incselkedőn az izmokra haraphat és galaxisokat szívhat magának. És a nyelve annyira puha és forró és nedves.
Az ágyékának feszíti magát, mikor elélvez, a szaga sós és Lance szerint kicsit ananászíze van, mikor lenyalja a kezéről. Mellé gördül, összevigyorognak és már csókra hajol, kimerülten harap csak és Keith segít neki lehúzni a gumit, hosszan simogatja utána még, és talán úgy alszik el, Lance petyhüdt, jó, talán negyedkemény farkával a tenyerében.



2 megjegyzés:

  1. Óóóóó, srácok, miért vagytok ennyire szexik. De végre minden összejött, ügyesek voltak~ A többit már elmondtam, meg egyébként sem illene itthagynom, szóval csak hajrá-hajrá a folytatással~~~ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sok teszetoszaság meghozza a gyümölcsöt a szexiség-fára :33 És muszáj volt már ügyesnek lenniük, hörr~
      És már akkor is hálás voltam minden szavadért, ahogy most is~ Köszönöm~~~ <3 <3

      Törlés