-- vagy egyszer belehalunk /2.~

{Az ember eltéved, de nem lehet a grundnak Júdása}

/2.

A hajnal hűvös másnapossággal roppant Ernő koponyájába. A villámlással együtt szúrt a halántékába a fejfájás, az eső bús megbánást kopogott az ablakon és Csónakos pálinkaízű nyögéssel vonta izzadt ölelésbe álmában. Emlékezett, hogy a sokadik kör után, miután Bandi rázendített egy 30Y számra és Geréb már nem bírta tovább, visszakanyarodtak a barátai lakásába. Kellemes deja vúval figyelte, ahogy Boka horkantva nevet és Dezső felsőjének a vállába temeti az arcát, mikor kétszer egymás után nem talált bele a zárba a kulccsal. Aztán ő megcsókolta Andrist és így dőltek el a szűk kanapén.
Ernő száraznak érezte a torkát, ezerharmadjára is megfogadta, hogy többet nem hagyja magát rábeszélni ennyi piára, aztán óvatosan kibújt a másik karja alól, és miután beverte a lábujját a szófa sarkába, célba vette az apró fürdőszobát. A tolóajtó azóta nyikorgott, hogy Barabás felszerelte nekik egy sörért, a szennyestartóból búsan pislogott rá egy magányos fekete fél pár zokni, valaki a mosógépen hagyta a tegnapi, vagy a tegnapelőtti alsógatyáját, a vécéülőkét Ernő személy szerint még sosem látta lehajtva és a mosdókagylóba kék-piros foltokban száradt a fogkrém. A szőke fiú ennek ellenére is kellemesen otthon érezte magát, a helyiséget átitatta Boka szantálfás illata és a balzsamos gondolat, hogy ha szükség lenne rá, neki is szorítanának helyet.
Végül Boka fogkeféjével fogat mosott, hideg vízzel megmosta az arcát és egy pillanatig elgondolkodott a zuhanyon is, de nem volt váltásruhája a sajátjainak meg füstölt sonka szaguk volt. Végül is kölcsön is kérhetett valamit, Geréb alig volt magasabb nála, azt nem kellett nagyon felhajtani.
Ott rontotta el, hogy nem kopogott. Igazából felkészült arra, hogy talán még alszanak, és nem akart kellemetlenkedni, ezért csak résnyire lökte be az ajtót, de belefagyott a mozdulatba. Dezső finoman Boka mellkasára könyökölt, puha suttogással beszélgettek és összecsókolóztak az elejtett szavak között.
– Soha többet nem megyek veletek sehova – suttogta János, de azért mosolygott. Geréb pont olyan mozdulattal vont vállat, mint aki azt bizonygatja, hogy semmiről sem tehet, aztán egyik karja incselkedőn eltűnt a takaró alatt, ami romsátor módjára borult rájuk.
– M-hmm, jó reggelt – vigyorogta, és a sápadt bőrre csókolt a kulcscsontja fölé. Boka remegős sóhajt hallatott, és beharapta az alsó ajkát.
– Te sunyi...
– Ki? Én?! Kérlek! – Geréb háta megfeszült, ahogy hosszan beszívta a levegőt. A járomcsontját Boka felkarjának dörzsölte, ahogy kihúzta kezét a takaró alól és az éjjeliszekrény felé tapogatózott. Nem érte el. – Nincs kedvem felkelni a gumiért, de nem maradhat el a reggeli szex, hát az a legjobb.
– Azt hittem, velem mindig jó. – János sötét szemöldöke egészen a hajvonaláig szaladt, de ajkait a másik szegycsontjának szorította.
És Ernő itt látta a legjobbnak magukra hagyni őket. Mielőtt finoman betehette volna az ajtót, Geréb fekete farmere rezegni kezdett a lábánál. Pontosabban a telefonja, amit a farzsebében hagyott, mikor lerúgta. Vagy János húzta le róla. A gondolatra Nemecsek szája kiszáradt és érezte, ahogy a forróság felkúszik a nyakán. A legkevésbé sem akarta elképzelni a barátait szex közben.
Viszont megleshette volna, kinek olyan fontos Geréb Dezső, hogy hajnalban hívja. Megtehette volna, de már este látta, és gyanította, hogy ugyanaz. Tanácstalanul rágta a szája sarkát és úgy döntött, visszamegy Andrishoz. A fiú édes csámcsogással fordult a hátára, már nem horkolt és Ernő egészen elérzékenyült, ahogy barna haja az arcába tapadt és gyűröttre aludta az arca bal oldalát.
Szeretett volna kávét készíteni neki, azzal ébreszteni, látni a csillogást a szemében, hogy tényleg örül neki, hogy elragadtatott, amiért tudja, hogy szereti és gondoskodik róla, amikor másnapos. Mert Andris is megtenné érte, ha ő is annyit inna, mint a gödény és nem tudna segítség nélkül felmenni az emeletre. Vagy a fiúja szülinapi buliján a fürdőkádban aludna.
De Nemecsek Ernő jó fiú volt.
Kiszellőztetett, egy ideig kapargatta a régi ablakkeretből a száraz gittet, aztán csak révetegen figyelte az esőt és a utcát a sok színes ernyővel, míg fel nem bukkant János. Kócos volt, a másnaposság nem fogott rajta és a füle alatt ki volt szívva a bőre.
– Áh, szia. Hogy érzed magad? – kérdezte azonnal. A hangja rekedt volt, és a kézfejébe rejtett egy ásítást. – Jó korán van még.
– Aha. Te, Boka, figyelj... – kezdte kicsit megszeppenten, és a körmét rágta, ahogy követte a konyhába. – Gondolkoztam ezen a dolgon. Mármint a balatonos dolgon.
– Ha a véleményemre vagy kíváncsi, szerintem el kéne menned Csónakossal. Megérdemled – vágta rá, miközben a hűtőben kotorászott. Tápióka puding és biokávé, instant, aminek nem csak Ernő szerint volt pocsolyaíze. – Hány túlórád is volt ebben a hónapban?
– Hat – dünnyögte a szőke fiú, és figyelte, ahogy a vízforraló ormótlan szörcsögésbe kezd. – olyan kétszáznegyven órám van, ha nem számoljuk a tizenkettőzést.
– Agyonhajszolod magad, az van. – Boka fejfájósan megdörzsölte az orrnyergét, és kihúzott egy fiókot, majd két szem fájdalomcsillapítót pottyantott Ernő elé a tányéralátétre. – Pihenj, lazíts. Csaba is nagyon szívesen adja kölcsön a nyaralót, szeret titeket.
– Még nem tudom, mit szólnának otthon. Meg kell...
– Hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy egyszer kirepül az ő kis pihés seggű fiókájuk – jegyezte meg Geréb, és Ernőre vigyorgott, aztán a kanapé felé intett. – Huszonegy vagy, bakker, mi lesz, ha összeköltöztök azzal a szerencsétlennel?
Álmos mozdulattal megvakarta lapos hasát, Nemecsek kiszúrta a sötét anyajegyet a köldöke fölött, aztán letette magát az egyik székre. Az Amerikai Istenek még mindig ott pihent az asztalon, most a könyvjelző sarkát piszkálta szórakozottan. És hálás pillantással fogadta a kávét, míg Ernő köszönömöt rebegett.
– Én... nem tudom. Andrissal még nem beszéltük ilyenekről, és... – kezdte, de elvörösödött és a viaszosvászon terítőre meredt. – Otthon nem tudják.
Geréb széttárta a karjait és jelentőségteljes mozdulattal dőlt hátra a széken. Az arcán olyan na tessék vigyor játszott, és János olyan csúnyán nézett rá érte, hogy a széklábak hangosan csattantak a padlón.
Az eső csak kopogott, koppkoppkopp, és csak Boka kanala kísérte, ahogy a doboz széléhez ütődött, ahogy közéjük feszült a csend. Ez most nem olyan volt, amikor kellemesen kussoltak, ez zavart csönd volt, olyan, amitől az ember tarkóján égnek merednek a pihék.
– Nem baj.
Ernő érezte, hogy igenis baj. Csónakoséknál az anyukája tudta csak, a fiú vitte is már haza és a dolog egész jól működött. Boka sosem mondta, hogy elmondta-e otthon, mindenesetre Dezső már számtalanszor járt náluk korábban. Az csak jelentett valamit.
Bandi hangosan ásított a kanapén, és hasonló hangerővel nyögött fel fájdalmában. Szörnyű fejfájás kínozhatta, és valószínűleg a gyomra sem volt rendben, mint általában másnapokon.
Geréb telefonja erőszakosan zümmögött, mint egy csapdába esett darázs.
– Lemegyek, hozok háztartási kekszet – mondta Ernő, és azzal a lendülettel hevesen felpattant.
Választ sem várva trappolt ki az ajtón, lágy csókolt lehelt Bandi szája sarkába, aki éppen az egyik díszpárnát gyürködte a feje alá, aztán belelépett megviselt cipőibe.

Mire a tömbhöz ért bőrig ázott, mert esernyőt persze nem vitt magával. Érezte, ahogy a gerince mentén csorog a jeges víz, a zoknija szivacsnak képzelte magát és a haja a szemébe tapadt. Idegesen lenyalta a vizet a szája fölül, a sarkain billegett és a kaputelefon névsorát bámulta. Ujjai elgémberedtek a háztartási keksz síkos zacskóján, de kitartóan szorongatta, ahogy nőttön nőtt a tanácstalansága.
Két Áts is lakott ott, mindkettő így írta a nevét, ts-sel. Aztán eszébe jutott, hogy Boka egyszer régen mesélte, hogy Feri magasan bérelt lakást. Az ujja reszketett, mikor megnyomta a gombot, a fogai enyhén vacogtak a viharban és az eső határozottan az ajtó felé nógatta. A szíve a torkába ugrott, mikor markáns hang szólt bele.
– Én... izé... – motyogta Ernő, aztán nagyot nyelt, és összeszedte magát. Most kellett bátornak lenni. – Én Nemecsek Ernő vagyok, és szeretném, ha beszélnénk.
– Gyere fel – sóhajtotta Áts Feri.
– Nem jönnél le?
– Lássuk csak... még tíz óra sincs, szakad és te Boka János haverja vagy, ha jól emlékszem. A szőke, ugye? Az a kis bátor. – A hangjában nem volt semmi megvető, vagy gúnyos, a fiú mégis nagyot nyelt. A nyelve hegyén volt, hogy kikérje magának: ő nem egyszerű haver, ő Boka János legjobb barátja. – Nem, nem mennék le. De elmondhatod a lépcsőházban.
Felengedte, és Ernő besétált az oroszlán barlangjába. Nem akart puhánynak tűnni, a lépcsőn kajtatott fel, megizzadt ugyan, pedig még mindig fázott a vizes ruháiban. Feri az ajtóban várta, nem csukta be teljesen maga mögött, mintha egyszerre akarna figyelni a bentre és a kintre. Atlétát és pamut melegítőnadrágot viselt, haja gyömbérszín göndör glóriaként keretezte egyébként vonzó arcát. A bőrének női parfüm illata volt, mikor kezet nyújtott. A tetoválása kicsit olyan volt, mint az a Marc Chagall festmény a kéttörzsű alakkal, de Ernő nem tudta megnézni, mert a minta körbefutott a karján.
– Na, mi az? – kérdezte a fiú, és bicepszei megfeszültek, ahogy karbafonta a kezét a mellkasa előtt.
– Csak... hagyd békén a Jánosékat, légy szíves – hadarta, és ahogy Feri arcát fürkészte, rájött, mit tudott szeretni rajta Boka. – Most jól vannak, és nem kell, hogy megint bekavarj.
– Hogy mi van? – megeresztett egy rövid kacajt, az egész annyi volt: ha! – Értem. Boka küldött, mi?
– Magamtól jöttem. Láttam, hogy megint Gerébet kerested.
– Na tűnj el innen! – Áts szeme élesen villant, az állkapcsa megfeszült és kihúzta magát. – Mondd meg Jánosnak, hogy túl vagyok rajta. Végleg. Szervusz.
Azzal belépett az ajtón, és a fiúra csukta az ajtót, amin még az eredeti tulaj neve szerepelt cirádás betűkkel. Ernő hosszan fújta ki a levegőt, és átgondolta a beszélgetést. Feri teljesen félreértett mindent, és mikor Gerébet említette totálisan elutasította magától. Nem hitt benne, hogy bármit letagadna, Áts Feri a rendíthetetlen igazságérzetéről és becsületéről volt híres. Boka pont ezért szerette annyira nagyon. Mert lojális volt az adott szavához.
Az eső kicsit csitult, mikor kilépett az utcára, de a kekszet így is szinte porrá törte, ráadásul mintha kaparni kezdett volna kicsit a torka is. És akkor megrezzent a telefonja, Csónakos hiányolta Messengeren.

Hol vagy? Eléd menjek?

Viszek kekszet. Asszem.

Fúj ><

Most miért? A gyomrodnak jót tesz.

Száraz, ízetlen szar. Rád van szükségem. Ruha nélkül. Keményen.

Olyan hülye vagy.

Jó kis faszpirin. :D :D

x”DD

Gondolkoztál a tegnapin?

Japp. Andris. Beszélnünk kell.

Erről?

Is.

Figyelj, már mondtam, hogy nekem nem gáz, hogy a faterod a druszám. És szerintem tök normális, ha felesezek az apósommal. Tök normális. Megkérdeztem róla Cselét.

Sietek.
Ernő a fejét csóválta, de a vigyora fülig ért, és tényleg megszaporázta a lépteit. Akkor is, ha a zoknija tiltakozva tocsogott minden lépésnél. Már tavaly előtt is hülye ötletnek érezte, hogy írják át egymás nevét a chatben, és még mindig kitartott az álláspontja mellett. Ilyen nevek mellett nem lehetett komolyan venni a másikat, pláne nem mesélhette el úgy az aggodalmait, hogy Csónakos átnevezte őt PlüssPocokra. Saját magát meg Legnagyobb Farkú Álomcsődörre, ami szintén röhejesen hangzott. És borzasztóan.
Főleg, hogy így tényleg nem beszélhetett vele pont Áts Feriről. Meg azért se, mert akkor Geréb is szóba került volna, márpedig Csónakos őszintén nem kedvelte a fiút, mióta az lefeküdt Ferivel. Egyetlen egyszer. Amikor már együtt volt Bokával, aki megbocsátott neki és nemcsak, hogy szerette, de újra megtanult hinni neki. Andrisnak igaza volt, ő is féltette Dezsőtől, de a felesleges körökön már túl voltak.
Mindenki megérdemel még egy esélyt, főleg, ha ennyire nagyon teper. Vagy nem, gondolta Ernő, és elszégyellte magát. Bíznia kell a legjobb barátja döntésében, és töretlenül bízott is, csak... minden alkalommal, mikor Dezső csuklóján megcsillantak a rózsaszín hegek eszébe jutott, hogy Boka napokig nem aludt miatta, hogy megvallotta neki, néha még most is ébren virraszt és hallgatja a másik lélegzetvételeit, titokban ellenőrzi a pulzusát és retteg, hogy újra megtörténik.
Geréb Dezsővel az volt a baj, hogy nem látta, mit művel Bokával.
– Végre, végre, végre! – kurjantotta Csónakos, ahogy Ernő nyakába vetette magát. Hosszan fütyült örömében, forró ajkai a szőke szájára tapadtak, nyelve a nyelvére olvadt és elvesztek a csókban, ahogy Bandi ujjai befurakodtak a felsője alá és a gerincét simogatták. – Aztakurva, de hideg vagy!
– Hát, szar az idő – vont vállat Nemecsek, de kirázta a hideg, hogy a foga koccant bele, és kitartóan kapaszkodott Csónakos mellkasába. Még mindig kicsit alkoholszaga volt, de kevésbé tűnt nyúzottnak. – Megvagy?
– A szokásos. – Legyintett a másnaposok rutinjával. – Kérem a kekszet.
– Azt mondtad, szar.
– Jah, de megáztál érte, szóval ide vele – vágta rá, és kivette a kezéből a megnyomorgatott zacskót. – Miről akartál beszélni, kispocok?
Csónakos becézése kicsit feloldotta az Ernő szívét nyomó terhet. Beharapta az alsó ajkát, és próbált átlesni párja széles válla fölött, hogy Boka vagy Geréb nincs-e hallótávolságon belül. Egyiküket sem látta, és hang se szűrődött ki a konyha irányából.
– Nem vagyok benne biztos, de mintha... – Azzal elmesélte, hogy látta Dezsőt Ferivel telefonálni és, hogy amikor odament, az Áts Feri elküldte, de nem tagadott.
Súlyos vádak voltak ezek, olyanok, amik szétzilálhatnak kapcsolatokat, porrá törhetnek lelkeket. Vigyázni kellett a kimondott szavakkal, de képtelen volt magába fojtani, tudnia kellett, hogy nem csak túlgondolja az egészet.
Már csak arra emlékezett, hogy Bandi arca elfelhősödik, aztán kirohan az erkélyre, ahol Geréb dohányzik, János meg el-elcsen egy-egy slukkot, vagy kicsókolja az ajkai közül a nikotint. És Csónakos a vállába kapott, maga felé rántotta, hogy az ökle nyers vadsággal csapódott az arcába. Frontális katasztrófa. És Dezső hátratántorodott, a reccsenés hátborzongató őszinteséggel kúszott fel Ernő gerincén, a fiú arca vérben fuldoklott, ahogy Boka a karjánál fogva támasztotta és nem hagyta, hogy hátrahajtsa a fejét.