PUF fanfiction évekkel a könyv után modern köntösben.
Boréb (Boka János/Geréb Dezső)
Cselnakos (Csónakos András/Csele Csaba)
És az ananászKorhatás: nagyjából-egészen +16Terjedelem: kicsivel több mint 5500 szó
Ajánlás: Katie-nek, mert Csónakos a spiritanimalje
Csónakos a bevásárlókocsiban ül, ujjait a rácsba akasztja, onnan vigyorog fel Cselére, aki tolja. Az ölében egy közepes fej káposzta, két doboz tej, nutella, borotvahab és tampon. A két zacskó chipsre korábban ráült, a burgonya most a gyerekülésben rehabilitál. Boka csak sóhajt, kicsit akaratosabban szorítja a kockás lapra firkantott bevásárlólistát, de nem szól rájuk. Már megszokta őket, és ez most egészen ártatlan.
– Mi van, megjött? – horkantott Andris, és maga mellé lapátol négy zacskó müzlit, miközben Csele egy ananászt tart a feje fölé és igen erotikus csípőtáncot lejt.
– Jah, Csengének. – Azzal a hányatott sorsú gyümölcs is Csónakos mellett végzi.
– Jó testvér vagy, papuskám – mondja a fiú, és együttérzőn meglapogatja a kézfejét, mire csak bólogat. Már régóta tudja magáról, hogy jó testvér.
Közben Boka János elmélyülten dörzsölgeti az alsó ajkát egy doboz fagyasztott szójaburger felett. Azon gondolkodik már idestova három napja, hogy miből fogja kifizetni a megemelkedett lakbért. A főnökei nem hittek ebben az egész árérték dologban, ráadásul szeptembertől nem fog tudni annyit dolgozni az egyetem miatt. Talán, ha halasztana egy évet, mint Weisz...
– Hé, haver! Haver, bocsi, de lehetne, hogy ezt nem csinálod? – Az egyik árufeltöltő szinte úszik feléjük a halpult felől.
– Nem hiszen, hogy bárkinek a bioritmusát tönkre vágom – feleli erre szenvtelen őszinteséggel Csónakos.
– De érted, ezek nem erre vannak kitalálva, ha leszakad az alja...
– Azt akarod mondani, kövér vagyok? Clark! – Itt Csabára mutat, akinek szép ívű bal szemöldöke a magasba szökik. – Szerinted kövér vagyok?
– Mi a probléma? – János a kocsiba dobja a szójaburgert, az ujjai még nyirkosak, de gyorsan a nadrágjába törli, aztán végigméri barátját, aki kisded módjára dédelgeti a káposztát.
– Veled vannak? – Bólintás. – Rá tudnád beszélni, hogy kiszálljon?
Rá tudja. Nem is kell hozzá igazán a rábeszélés, Csónakos általános óta hallgat rá. Mióta barátok.
– Szörnyűek vagytok – csóválj a fejét János, és átfutja a listáját. – Na, ha nektek nem kell semmi, mehetünk.
– Én még mindig nem hiszem el, hogy listát írsz bevásárláshoz. Tökre, mint a nagyanyám, tesó. Tökre.
Csaba a pénztárnál még feldob a szalagra két doboz óvszert, amin jót mosolyognak Andrással. Boka ettől erősen kezdi úgy érezni, hogy van két kamasz fia, és ez csak erősödik benne, mikor fizet. Az albérletében dobták össze a pénzt, mert hallani sem akart arról a lehetőségről, hogy Csele fizet.
Egyedül kell bepakolnia a fiú tűzszínű Seatjába, mert Bandi lemarad dohányozni, Csaba meg a rádiót bűvöli normális zene reményében. Arra gondol közben, az apja biztosan csalódna benne, ha kihagyna egy évet. Azt mondaná, költözzön haza, ha nem bírja anyagilag és, ha megtenné, el kellene ismernie, hogy még nem tud megállni a saját lábán. Hogy még nincs kész az Életre. Így, nagybetűvel.
Kereshetne egy lakótársat, akár.
– Mindent bepakoltál? – kérdezi Csónakos, és finoman a vállára simít az ujjaival. – Elfért?
– Hát, gondolkoztam rajta, hogy kirakom az egyik táskát. Például mennyire akarom én tudni, mi van a kannabisz mintájú bőröndben?
– Jaj, papuskám... – Azzal Andris röhögve vágódik Csele mellé az anyósülésre, beköti magát, deszkás cipőbe bújtatott lábai a kesztyűtartón csattannak. – Jó újra itt lenni.
Boka megakad a mozdulatban, félig ül a hátsó ülésen, egyik lába még a murvát tapodja, ujjai az autó tetejére feszülnek, a fényes burkolat forró a nyárban. Újra itt, Bandi három éve költözött vidékre, a szülei szerint szüksége volt a környezetváltozásra, az apja arra fogta, hogy a nagyszüleinek jól jön a segítség, valójában mind tudták, miről van szó.
– Bent vagy már, tata? – így Csele, és úgy fordítja a visszapillantót, hogy belássa a hátsóülést. – Szedd össze magad.
– Minden oké – mondja egészen halkan, és magára csapja az ajtót.
Csele szépen vezet, a sebváltóval kicsit kapkod, de rendes a gyalogosokkal és példátlan az Y kanyara, amikor beparkol Boka albérlete elé egy öreg gesztenyefa alá. Az épület öreg, de egészen rendben van és Csónakos egészen isteneset fütyül, ahogy kezével vet árnyékot és felhunyorog a végtelensok emeletre.
– Hát... ez nem anyádék józsefvárosi kecója, az biztos – mondja, és úgy hátba veri Bokát, hogy az szinte felborul mielőtt még annyit mondhatna, ja, itt nincsenek rácsok az ablakokon. Csele jót rötyög a háttérben, és a fontosabb dolgokat kikapkodja a kocsiból, aztán lezárja és a slusszkulcsot a zsebébe varázsolja. Szigorúan a baloldaliba.
– Megdöglök a melegtől, adj innom – leheli, de mikor nyurga léptekkel beelőzi társait, nem hagy maga után mást, csak lágy kölnicsókot.
Mindössze a negyedikig lépcsőznek. A lakás apró, letisztult, szinte üres, de otthonos, olyan bokás. A konyhában pakolnak le, az asztal
Boréb (Boka János/Geréb Dezső)
Cselnakos (Csónakos András/Csele Csaba)
Ajánlás: Katie-nek, mert Csónakos a spiritanimalje
Csónakos a bevásárlókocsiban ül, ujjait a rácsba akasztja, onnan vigyorog fel Cselére, aki tolja. Az ölében egy közepes fej káposzta, két doboz tej, nutella, borotvahab és tampon. A két zacskó chipsre korábban ráült, a burgonya most a gyerekülésben rehabilitál. Boka csak sóhajt, kicsit akaratosabban szorítja a kockás lapra firkantott bevásárlólistát, de nem szól rájuk. Már megszokta őket, és ez most egészen ártatlan.
– Mi van, megjött? – horkantott Andris, és maga mellé lapátol négy zacskó müzlit, miközben Csele egy ananászt tart a feje fölé és igen erotikus csípőtáncot lejt.
– Jah, Csengének. – Azzal a hányatott sorsú gyümölcs is Csónakos mellett végzi.
– Jó testvér vagy, papuskám – mondja a fiú, és együttérzőn meglapogatja a kézfejét, mire csak bólogat. Már régóta tudja magáról, hogy jó testvér.
Közben Boka János elmélyülten dörzsölgeti az alsó ajkát egy doboz fagyasztott szójaburger felett. Azon gondolkodik már idestova három napja, hogy miből fogja kifizetni a megemelkedett lakbért. A főnökei nem hittek ebben az egész árérték dologban, ráadásul szeptembertől nem fog tudni annyit dolgozni az egyetem miatt. Talán, ha halasztana egy évet, mint Weisz...
– Hé, haver! Haver, bocsi, de lehetne, hogy ezt nem csinálod? – Az egyik árufeltöltő szinte úszik feléjük a halpult felől.
– Nem hiszen, hogy bárkinek a bioritmusát tönkre vágom – feleli erre szenvtelen őszinteséggel Csónakos.
– De érted, ezek nem erre vannak kitalálva, ha leszakad az alja...
– Azt akarod mondani, kövér vagyok? Clark! – Itt Csabára mutat, akinek szép ívű bal szemöldöke a magasba szökik. – Szerinted kövér vagyok?
– Mi a probléma? – János a kocsiba dobja a szójaburgert, az ujjai még nyirkosak, de gyorsan a nadrágjába törli, aztán végigméri barátját, aki kisded módjára dédelgeti a káposztát.
– Veled vannak? – Bólintás. – Rá tudnád beszélni, hogy kiszálljon?
Rá tudja. Nem is kell hozzá igazán a rábeszélés, Csónakos általános óta hallgat rá. Mióta barátok.
– Szörnyűek vagytok – csóválj a fejét János, és átfutja a listáját. – Na, ha nektek nem kell semmi, mehetünk.
– Én még mindig nem hiszem el, hogy listát írsz bevásárláshoz. Tökre, mint a nagyanyám, tesó. Tökre.
Csaba a pénztárnál még feldob a szalagra két doboz óvszert, amin jót mosolyognak Andrással. Boka ettől erősen kezdi úgy érezni, hogy van két kamasz fia, és ez csak erősödik benne, mikor fizet. Az albérletében dobták össze a pénzt, mert hallani sem akart arról a lehetőségről, hogy Csele fizet.
Egyedül kell bepakolnia a fiú tűzszínű Seatjába, mert Bandi lemarad dohányozni, Csaba meg a rádiót bűvöli normális zene reményében. Arra gondol közben, az apja biztosan csalódna benne, ha kihagyna egy évet. Azt mondaná, költözzön haza, ha nem bírja anyagilag és, ha megtenné, el kellene ismernie, hogy még nem tud megállni a saját lábán. Hogy még nincs kész az Életre. Így, nagybetűvel.
Kereshetne egy lakótársat, akár.
– Mindent bepakoltál? – kérdezi Csónakos, és finoman a vállára simít az ujjaival. – Elfért?
– Hát, gondolkoztam rajta, hogy kirakom az egyik táskát. Például mennyire akarom én tudni, mi van a kannabisz mintájú bőröndben?
– Jaj, papuskám... – Azzal Andris röhögve vágódik Csele mellé az anyósülésre, beköti magát, deszkás cipőbe bújtatott lábai a kesztyűtartón csattannak. – Jó újra itt lenni.
Boka megakad a mozdulatban, félig ül a hátsó ülésen, egyik lába még a murvát tapodja, ujjai az autó tetejére feszülnek, a fényes burkolat forró a nyárban. Újra itt, Bandi három éve költözött vidékre, a szülei szerint szüksége volt a környezetváltozásra, az apja arra fogta, hogy a nagyszüleinek jól jön a segítség, valójában mind tudták, miről van szó.
– Bent vagy már, tata? – így Csele, és úgy fordítja a visszapillantót, hogy belássa a hátsóülést. – Szedd össze magad.
– Minden oké – mondja egészen halkan, és magára csapja az ajtót.
Csele szépen vezet, a sebváltóval kicsit kapkod, de rendes a gyalogosokkal és példátlan az Y kanyara, amikor beparkol Boka albérlete elé egy öreg gesztenyefa alá. Az épület öreg, de egészen rendben van és Csónakos egészen isteneset fütyül, ahogy kezével vet árnyékot és felhunyorog a végtelensok emeletre.
– Hát... ez nem anyádék józsefvárosi kecója, az biztos – mondja, és úgy hátba veri Bokát, hogy az szinte felborul mielőtt még annyit mondhatna, ja, itt nincsenek rácsok az ablakokon. Csele jót rötyög a háttérben, és a fontosabb dolgokat kikapkodja a kocsiból, aztán lezárja és a slusszkulcsot a zsebébe varázsolja. Szigorúan a baloldaliba.
– Megdöglök a melegtől, adj innom – leheli, de mikor nyurga léptekkel beelőzi társait, nem hagy maga után mást, csak lágy kölnicsókot.
Mindössze a negyedikig lépcsőznek. A lakás apró, letisztult, szinte üres, de otthonos, olyan bokás. A konyhában pakolnak le, az asztal
vészesen
meginog és nyekken, a linóleum furcsán ragad a talpuk alatt és a
tűzhely úgy fest, mint amin megpróbáltak dinoszauruszt
flekkenezni. A hűtő fehérségét színes fesztiválos hűtőmágnesek
törik meg, amiket még Csele hozott neki azon a nyáron, mikor úgy
döntöttek Richterrel, Kolnayval és Barabással, Weisszel meg
Leszikkel, hogy elmennek minden létező koncertre a VOLT-tól a
SZIN-ig (és kipróbálnak minden partidrogot, ami létezik). És ott
van középen a csoportképük hetedikből. Tizennégy évesek, az
élet császárai és fogalmuk sincs arról, mi jön majd ezután.
Édes naivság. A képen ott vigyorog Csaba az ő jobbján, akkor még
szerepelt a képeken, még nem volt profi fotós.
– Van söröm – jegyzi meg Boka, és hanyag mozdulattal int a hűtő felé. – Alkoholmentes.
– Ki gondolta volna – fújtat Csónakos, miközben valami olyasmit motyog, hogy guminő, de azért kihalássza a dobozokat a hűtőajtóból, aztán testvériesen szétosztja. A nyirkos, sikamlós érzés ugyanaz, mint a szójánál. – Fel kéne hoznod valami csajt. Lefogadom, hogy nem dugtál egy jót mióta egyetemre jársz.
Csele jelentőségteljesen beleprüszköl a sörébe, a keserű hab az orrára és a felső ajkára tapad, tekintete Boka sötét szemeit fürkészi, de a fiú kerüli mindkettejük pillantását, a mikró órájára mered, ami késik egy egész órát.
– És én még meg akartam kérdezni, nem akarsz-e itt csövezni, míg Pesten vagy – jegyzi meg kicsit élesebben, mint szerette volna. Bandi mindkét kezével a szívéhez kap, és megcsipkedi János arcát, ahogy a nénik szokták a kicsikkel.
– Jaj, bogaram, hát neked nem tanította meg anyád, hogy ne hordj haza mindent? – vigyorogja olyan mosollyal, hogy a fiúk biztosak benne, jövőre hatalmas sikereket fog aratni a fogkrémiparban. – Amúgy Clark nem mondta, hogy már hívott? Gecire nagy a házuk, szóval szerinte nem fog feltűnni senkinek, hogy ott vagyok és megpróbálom felzabálni a müzlikészletüket meg hajnalban pucér seggel nyújtok a teraszon.
– Megbeszéltük, hogy azt nem csinálod!
– Tényleg, papuskám, te még csinálod azt a fitnesz hülyeséget? A jógásat?
– Csak, ha nagyon kell valami, ami kikapcsol. Általában vizsgaidőszakban. – János megrántja a vállát, és mindent a helyére pakol. Pedánsan. – Lehet, hogy keresek egy társbérlőt – vallja meg végül.
– Kúrópajti? – villanyozódik fel Csónakos, és szemeiben gyanús fény lobban. – Mégis ragadt rád valami míg nem voltam itt.
A fiú elégedetten dől hanyatt a viseltes kanapén, amit barátja egy lomtalanításról mentett ki, és az ölébe húzza az egyik párnát, ahogy a plafonra pislog. Boka nem tud olvasni az arckifejezéséből, talán a külön töltött idő miatt, talán a számtalan érzés miatt, ami most kavaroghat Bandiban.
– Annyira jó újra köztetek lenni, papuskáim – sóhajtja, és végre ismerős a pillantás, ami mérhetetlen hálát és szeretetet sugároz meg valami megnyugvás félét.
Verőfényes péntek délután van, Boka már a villamoson zötyög, hogy alig késve megérkezzen a megbeszélt találkozási ponthoz. Negyven fok van, egy hajszál választja el attól, hogy behalucinálja, ahogy leolvad az üveg, az orra tele van más emberek izzadság- és kölniszagával, az egyetlen menedéket a mentes víz jelentené a táskája alján, ha nem lenne a táskája alján.
A telefonja hosszan, kitartóan rezeg, de itt nem akarja felvenni, úgy van vele, majd visszahívja, ha már leszállt.
Csónakos elég gyorsan akklimatizálódott, ami azt illeti. A nagyon halvány akcentusa, ami ráragadt már lekopott, virágmintás halásznadrágot és világos atlétát visel, ami kiemeli bőre színét, hangosan csámcsog egy rágón és az aviátor szemüveg mögött nem látszik a tekintete, ahogy rávigyorog. Füléből kirázza a fülhallgatót, a zsebébe gyűri, hóna alá csapja a gördeszkáját és összeöklöznek.
– Csele írt, hogy összefutott valakivel és késik, de menjünk, majd jön – mondja lazán, és előhúz egy kiscicás cigarettatálcát a farzsebéből. A keményre sodort szálak fehéren sorakoznak, szinte kínálják magukat Jánosnak. A fiú elutasítóan int és megszorítja a táskája pántját. – Annyira szar, hogy nem tudok rólatok semmit.
– De hát beszéltünk – értetlenkedik Boka, és fürkészőn figyeli a másikat, ahogy begörbített ujjakkal védi a lángot, elégedetten szív, az arca kisimul tőle. – Minden héten beszéltünk, Bandi.
– Naná, hogy beszéltünk, meg is kattantam volna, ha nem, de... az nem olyan.
– De most már itt vagy. Újra köztünk.
– Jah, úgyhogy most már mesélhetsz, mi újság a csajokkal.
– Semmi. Tavaly Csabi felszedett valami osztrák, ja, nem, holland csajt, volt is nála aztán, de kijött rajta valami fapapucs allergia és szétmentek – magyarázza, és ajkain mosoly bujkál, mikor Andris felröhög és oldalba vágja. Tapintatosan nem fújja rá a füstöt.
– Engem a te csajaid érdekelnek – vágja rá kertelés nélkül.
– Hagyjuk. – Lesütött pillantások, a hazugság torokszorító lehetősége a zsigerekben.
– Ha Ernő miatt, akkor én nem... – kezdi, de János sietve lelegyinti.
– Kérlek!
Ernőről nem beszélnek. Boka még emlékszik a hatalmas kék szemekre, amik úgy merednek rá, a testre, ami talán túlságosan is könnyű és jéghideg a karjaiban. A tehetetlenség mérgező ízére a nyelvén. És nem akarja újra felboncolni a saját érzelmeit, nem akarja, hogy Csónakos kérdezze róla.
Míg Cselére várnak, Boka visszahívja a főbérlőt, aki kissé unott, kissé melankolikus hangon közli vele, hogy talált valakit a kisebb szobába, aki már aznap beköltözne és az állítása szerint nagyon rendes, megbízható srác. Boka nagyot nyel, megnedvesíti az ajkait és visszasétál Csónakoshoz. A fiú kalapja a könyöke mellett az asztalon, hosszú kortyokban issza a hideg sört, lábával az asztal alatt görgeti a tehénmintás gördeszkát. Ahogy Boka az utóbbi egy hétben tapasztalta, barátjának egész gyűjteménye van deszkákból. Az álla alatt burjánzó sötét szakálltól ráadásul van valami olyan kisugárzása, hogy bárkit megkaphatna, ha olyan srác lenne. De a látszat ellenére ő még hisz a szerelemben, vagy valami ahhoz hasonlóban.
Boka fogfájósan hosszút kortyol a jeges teájából, Csónakos lerázza a hideg hamut a cigarettájáról, mikor Csele megérkezik. A haja világos, dús, oldalt frissen nyírt, a bőre makulátlan Nivea illatú, a kölnije drága és János orra megtelik vele, ahogy a fiú odahajol két pusziért. Bandin látszik, hogy idegenkedik, de nem tehetnek róla, Csaba egyszerűen ilyen és kész. Aztán kirakja az Iphone-ját a billegős fémasztalra, amitől Andrásban végleg megtörik valami.
– A Pali azt mondta, holnap összeülhetnénk, csak úgy, megünnepelni, hogy visszatértél meg minden – mondja, miközben a saját cigarettájáért nyúl. Erdei gyümölcsös Marlboro, a füstje tömény és édes. – Javaslom, készüljünk be piával, hátha ő meg Barabás megint elmesélik, hogy ötödikben farsangkor unikornisnak öltöztek.
– Ugye nem?
– Hát, igazából a mai napig vitatéma, hogy akkor most valójában Barabás simán csak unikornisseggnek öltözött-e, mert összevesztek a lépésrenden és ott hagyták egymást – magyarázza Csaba, és elkezdi gyűrögetni az egyetlen itallap sarkát.
– Simán vitték volna a jelmezversenyt – tódítja Boka, és legbelül örül, hogy minden rendben. Végül mégis Csónakoshoz fordul, mert kötelességének érzi. – Voltál már anyudéknál?
– Nem hiszem, hogy még készen állunk egymásra – vallja, és egy pillanatra lesüti a pillantását.
– Nem te vagy a hibás. – Csele vékony ujjai a kézfején, hüvelyujjával a bütykét dörzsölgeti és valahogy egészen jó így.
– De szerintük igen.
A lépcsőházban sötét van már, mire hazaér, a cipője gumitalpa nyersen csattan a betonlépcsőn, ujjai alatt hideg, szinte csúszós a korlát, szájában még ott a tea citromos íze, elkeveredik a rágója mentájával. Odabent kicsit hűvösebb van, de így is érzi, hogy a dereka nyirkos és a finom izzadságréteg a bőréhez tapasztja a pólóját. Elhúzza magától az anyagot, meglebegteti, sóhajt és a kulcsaiért nyúl.
A keze megáll a mozdulatban, a kulcscsomó fémes csilingeléssel bucskázik vissza néhány fokot, és Boka nem nyúl érte. A fiút bámulja, aki egy gurulós bőrönd hanyatt fektetett holttestén ücsörög, a térdére támaszkodik, az arca nem látszik, csak a rengeteg sötét haj, és elér hozzá a fejhallgatón keresztül Pink Floyd. Nyersen, keményen, őszintén, akár egy pofon.
Gombócot érez a torkában, úgy érzi, már nem bírják el a térdei és nem szeretne mást, csak rohanni, rohanni, rohanni, végtelen messze. Szeretne megszólalni, de a nyelvére rátapadnak az érzelmei, viszket a szájpadlása és a fogai megcsikordulnak egymáson.
– Boka? – A kérdés erőtlen és felesleges. A világos szemekben könyörgés csillan. – Én...
– Gondolom, te vagy a lakótársam, Dezső. Nincs kulcsod? – kérdezi halkan, és a saját kulcsára gondol, ami ott hever pár fokkal lejjebb. A másik csak a fejét rázza.You awake with a start, énekli David Gilmour, és Boka valahogy nagyon kedveli érte. És mélységesen utálja. Kezet nyújt Geréb Dezsőnek, a szorítása határozott, de törékeny, a fiú magasabb lett és vékonyabb mióta utoljára találkoztak. Nem váltak el haragban, igazából sehogy sem, Geréb egyszerűen csak lemorzsolódott. Észrevétlenül. Megbocsátottak ugyan neki, mégis kimaradozott a bulikból, nem ment el a közös programokra, vagy elfelejtették meghívni, aztán egyszerűen csak eltűnt. Belefakult a valóságba.
És most ott áll előtte, a farmere rongyos, fekete, a felsője kicsit lóg, láttatni engedi a bordáit, kóstolót ad a tetoválásból az oldalán és János kelletlenül megjegyzi magának, hogy a karizmai eléggé ott vannak.
Amikor beengedi mindketten zavarban toporognak a szűk folyosón, ahonnan belátni a konyhába. Geréb a bőröndje fülét markolássza, a tornacipője orrát bámulja és fogalma sincs, mit mondjon. Mit kellene mondania.
– Én... – kezdi csöndesen, és mikor felnéz, a pillantásuk találkozik. Az írisze feneketlenmély, reszkető tenger. – Nem tudtam, hogy... Elmenjek?
Bokának több lehetősége is van megmenteni a helyzetet, és legalább annyi elrontani. Tehet úgy, mintha semmi nem történt volna, és üdvözölheti régi barátként Dezsőt, vagy eljátszhatja, hogy nem is ismeri, akkor tiszta lappal indulhatnának egymás előtt. De hát tényleg a barátja.
– Ne – kéri, és a hajába túr. Kezdi kínosnak érezni a helyzetet, így végül a háta mögé mutat. – Az lesz a te szobád. Az enyém szemben van, konyha itt, fürdő ott. A takarításról majd csinálok beosztást, és a...
– Figyelj... nem lehetne, hogy simán csak, tudod... mindenki kiganézna, ha állna a mocsok – mondja, és a a lábujjaival letornázza magáról a cipőket, aztán berúgja mindkettőt a sarokba. – Felesleges ez a sok szabály, nem vagyunk már taknyosok.
– Azért... – kezdi, de elharapja a mondatot, szinte a nyelvére harap. – Holnap átjönnek Kolnayék, ha szeretnél... szívesen látunk.
– Az szuper. Aha... kösz.
– Csónakos múlthéten visszaköltözött vidékről, Barabás meg el van tiltva a túlóráktól a gyárban, és, ha már mindenki ott lesz, lehetne ez a te welcome back bulid is – próbálkozik óvatosan, mire a másik csak lassan bólogat. Nem biztos, hogy ez annyira jó ötlet.
És János még sokáig forgolódik az ágyában. A Holdra fogja meg a többi nyamvadt bolygóra, közben tudja, pontosan tudja, hogy a feje tele az új lakótársával. A hangja a fülébe rágta magát, a cédrusillata bemászik a bőre alá, az egész gondolat, hogy Geréb Dezső húsz éves korára egy jólfésült punk lett... agyrém és olyan, mintha ciánkapszulát dédelgetne a nyelve alatt. Halálos.
És Boka képtelen elaludni, inkább kényelmesebb pozícióba fészkelődik és ujjait becsúsztatja a pizsamanadrágja alá. Az anyaga pamut és nyáron forró, az érintése is forró, ahogy magához nyúl, a mozdulatai kapkodóak. A falak felisszák a tompa zihálását, a csípője a lepedőnek feszül, mikor elélvez. A mellkasa hosszú percekig emelkedik és süllyed, képtelen felkelni, hogy kiszellőztessen, aztán mégis ráveszi magát. A kinti langymeleg levegő a bőrét cirógatja, csak kétszer üti félre az üzenetet, aminek Cselének ír, bár tudja, a fiú már biztosan alszik. Vagy Csónakossal fűzik a csajokat valahol.
Amikor kimegy inni észreveszi, hogy Dezső szobájában halvány lidércfény dereng, amikor bekukkant a félig nyitott ajtón, az összkép gyomorremegősen elesett és emberi. A fiú hanyatt fekszik a csupasz csontvázmatracon, mellette a laptopon valami film mehet, még a látszatát sem adja, hogy nézné, mert a fejhallgatója mellette hever félig lecsúszva és a szemeiben könny csillan. Reszketően sóhajt, ahogy csuklója belső felét a homlokának támasztja, az ajkai véresre rágott roncsok csupán.
– Oké, oké, megvan. Tudom.
– Kitalálom! A farkam a szádban. Tövig – vágja rá Kolnay, és mind röhögnek. Barabás tesz egy olyan mozdulatot a nyelvével, mintha megnyalna valamit, mire Pali elvörösödik, és inkább iszik.
Twistereznek, legalábbis Kolnay és Barabás. Csónakos az előző körben kiesett, Csele meg méltóságán alulinak titulálja az egészet és inkább Bokával szurkol. Geréb a szőnyegen gubbaszt egy doboz sörrel és a vajszínű rojtokat tépkedi az anyagból. Tőle senki nem kérdezte, akar-e csatlakozni a játékhoz.
– Vagy a bal kezed a pirosra. Te, onnan már simán szájra állnak a golyóim – vág vissza a másik, és megremeg a mozdulatban, de még tartja magát.
Boka nem tudja már, kinek az ötlete volt a játék, csak úgy előkerül a tiszteletkörök után, de még azelőtt, hogy kiderült, Csónakos hozott egy üveg tequilát. Most azt kortyolja, flegmán az üvegből, citrom híján magában, aztán továbbadja Cselének.
– Igaz, hogy vidéken maguknak vágják a csirkét az emberek? – kérdezte hirtelen a fiú Andrist, aki azzal volt elfoglalva, hogy a dohányzóasztalon cigit sodorjon magának.
– Dehooooogy, a nagyikám általában leharapja a fejüket, mint Osbourne – mondja, és arcon vigyorogja Csabát, aki csak hosszan pislog és felé nyújtja az üveget. – Inkább csapass valami zenét ahelyett, hogy hülyeségeket kérdezel.
– Srácok... – kezdi Boka, aztán rájuk hagyja. Nem ez lenne az első, hogy később tartania kelljen a hátát a hangzavar miatt.
– The Chainsmokers jó lesz?
– Ha be mered tenni a Selfie-t, én nem ismerlek!
– Na jó, én kimegyek elszívni egy cigit – sóhajtja Geréb, és feltápászkodik a földről, aztán Bokára pislant és állával az erkélyajtó felé bök. A sört a szőnyegen hagyja. – Jössz?
– Öööö... – hosszú alkoholgőzös hallgatás. – Persze, miért is ne.
A többieknek valahogy fel sem tűnik, mikor kimennek. Odakint kellemesen langymeleg az idő, a csillagok ragyognak felettük és Budapest fényei visszatükrözik ezt. Az egész olyan, mintha két égbolt közé szorultak volna. És János talpa fázik kicsit a hideg kövön, de hűségesen a korlátra támaszkodik Geréb mellé, aki nem gyújt még rá, csak forgatja a szálat vékony ujjai közt.
– Nem tudtam, mire számítsak ezzel az egésszel kapcsolatban, de nem is olyan rossz, mint vártam – jegyzi meg végül, és egy tétova pillanatra összeakad a tekintetük. Mosolyognak.
– Nem utálnak – bizonygatja Boka, és megérinti az alkarját. A bőre meleg és puha. – Szokatlan nekik, hogy megint itt vagy, de én örülök, hogy te jöttél, és nem valami idegen. Úgy értem...
– Értem, hogy érted – biztosítja a fiú, és ajkai közé szorítja a kemény szűrőt. – Figyelj, nem baj. Megbocsátottál, de egyértelmű volt, hogy szeretni már nem fogsz, csak én voltam a hülye, hogy... mindegy.
Az elharapott mondatnak súlya van és véríze, ahogy Dezső visszanyeli. Valahol a távolban egy sziréna harsan, és Boka azon kapja magát, hogy a másikat fürkészi. Az álla vonalát, a szája markáns ívét, az őszinte árkokat a szeme alatt, a hosszú szempilláit, ahogy az arcát söprik, mikor pislog. Arra gondol, talán őmiatta lett ilyen, talán ő törte el.
– Hülyeség az egész – legyint Boka, próbál könnyednek tűnni. – Kölykök voltunk, és különben is, mindannyian veszekszünk néha.
– Most viccelsz ugye? Kolnay és Barabás olyanok, mint, akik negyven éve házasok – mutat rá, és a nevetése kerozin meg petróleumra cseppent gázolaj.
És félig hunyt szemekkel, ösztönösen hajol közelebb, a lélegzete édes-keserű sörillatú János ajkain és az utolsó pillanatban hajol félre a csók elől. Összeszorított szemhéjain keresztül villognak az autók erőszakos narancs fényei, az utcai lámpák tompa fehéren lüktetnek és ökölbe szorítja a kezét, hogy csillapítsa a megállíthatatlan remegést.
– Ezt ne – kéri, és érzi, hogy a hangja dörzspapír a porcelánon.
– Sajn... – kezdi Dezső, de elcsuklik a hangja és hiába próbálgatja, addigra kicsapódik melléjük két forró test.
Csele és Csónakos az, cigit patkolnak, kevés sikerrel, de lelkesen, aztán észreveszik a két sötét alakot a félárnyékban és kicsit megszeppenten eresztik le a gyújtót. Csele úgy méri végig őket, mintha mindent tudna, a szemöldöke szigorú, az ajkait összepréseli egyetlen vonallá és az állkapcsa megfeszül, Boka onnan tudja, bármit is gondol róluk, nem tetszik neki. Csónakos közben a patkolt cigit szopogatja, a tekintete egészen alkoholgőzös és nagyot cuppant, ahogy Jánosra bök a mutatóujjával.
– Amúgy... – kezdi, és elgondolkodik rajta, mit is akar mondani. – Ja, igen... ööö... szerintem basznod kéne valamit Kolnayval meg a Barabással, mer' szellemet akarnak idézni a twister táblával.
– Ez gusztustalan – nyöszörgi Geréb, és halkan csuklik, de az egész teste belerándul. Kimarja Csele tenyeréből a gyújtót és végre rágyújt a gyűrött cigarettára.
– Hogy mit akarnak?! – Boka hangja több oktávval magasabban cseng, mint szeretné.
– Hát először Nemecsek szellemét akarták megidézni, de aztán a Csabi valamiért megjegyezte, hogy múltkor fotózott valami Petőfi-fejű csajt, és, hogy ugye ő is halott. Mármint a Petőfi, nem a csaj, és erre Barabás, hogy de az nem biztos. Kolnay meg rávágta, hogy már hogy ne lenne halott, hát az már vagy száz éve volt, és összevesztek azon, hogy akkor idézzék meg, mert, ha van szelleme, akkor tutira halott. Vágod – magyarázza a fiú, és Boka nagyokat nyeldekel Geréb dohányának füstjéből, ahogy pislogva hallgat. Valami érzelemmagzat kaparja a torkát tíz körömmel.
Nem akarja, hogy lássák rajta a kétes érzelmeket, hogy még mindig küzd magával és az emlékeivel. Fiatalok voltak, de attól még megtörtént és néha, amikor felriad éjszakánként, ott lüktet benne külön szívként a bűntudat.
Ő is felelős.
Talán csak ő felelős.
Amikor bemasírozik a szobába a fény megüti, hunyorogva méri végig a földön kuporgó fiúkat. Barabásról valahogy lekerült a felső, Kolnay maga elé motyogva forgatta ide-oda a táblán az apró nyilat és úgy tűnt, várnak valamire.
– Srácok... – próbálkozik csendesen, de András lepisszegi.
– Nyugi, papuskám, nyugi. Előbb már itt volt Tom Sawyer szelleme, szóval semmi sem lehetetlen.
– Bepróbálkoztunk Nemo kapitánynál is, de az egy állat – bizonygatja Pali, és hozzá nagyokat bólogat.
És Boka valahol ezen a ponton dönt úgy, hogy vége a bulinak, de még sincs szíve az utcára tenni a többieket ilyen állapotban. Csele megígéri, hogy kezeskedik Bandiért, ami hihető, mert ő elég jó állapotban van, mikor betámolyognak a liftbe. Csak Andris büfög búcsúzóul egy embereset és tequilaszagút.
Kolnay elaludt János ágyán a maradék sört szorongatva, Barabás rajta keresztben, enyhén horkolnak, de nincs velük baj.
És ketten maradnak. Geréb még az erkélyen füstöl, Boka próbálja eltakarítani a buli romjait és ahogy összehajtogatja a twister szőnyeget megrohamozza a gondolat. Ernő gondolata. Hogy mennyire szerette volna ezt az egészet. Vagy, ha nem, a kedvükért csinálta volna. Ha élne, most ő lehetne Boka lakótársa Geréb helyett. Ha élne, a fiú szívét nem facsarná a bánat és a ki nem mondott szavak súlya.
– Segítsek? – Geréb olyan természetes közönnyel hajol be az ajtón, hogy János szinte elhiszi, hogy minden renden van. Mert Dezső megint úgy tesz, mintha úgy is volna.
Végül bólint, és figyeli, hogy pöcköli ki a másik a csikket az erkélyen, bele a sötétségbe. Egész végig csendben vannak, talán csak Dezső szuszog egy kicsit hangosan, és néma megállapodást kötnek, hogy nem hozzák fel az erkélyen történteket.
Geréb Dezső az ember vállán ücsörgő ördögvillás kis szerzet, a hang, ami a füledbe suttogja és felerősíti minden rossz tulajdonságodat. Aki nem mosogat el maga után kedden és csütörtökön, aki széthagyja a piszkos ruháit a lakás különböző pontjain és, aki múlt szerdán rábeszélte Cselét, hogy dobáljanak le dolgokat az erkélyről sörözés közben. Végül Csónakos táblás csokival lekenyerezte Csabát, és egy mindent elmondó pillantással Bokára bízta a másik csirkefogót. Akkor úgy nézett ki a dolog, hogy veszekedni fognak, de Dezső némán tűrte a súlyos szavakat, és ennyi. Aztán felrúgta a konyhai szemetest, és itt tartanak most.
Egymással szemben ülnek a szűk konyhában, Geréb egyik térdét a mellkasához húzza, ahogy talpával kicsit ellöki magát és úgy billeg. Egy egész doboz cigaretta az ujjainál az asztalon, de nem gyújt rá, és Boka látja a pillantásán, hogy a képet figyeli, amin mellette ül, még barátok. János másik felén Ernő ül, csupa mosoly, csupa odaadás és ártatlanság örök fiatalságba dermedve.
– Tudod, szerintem ő se akarná, hogy bezárkózz – jegyzi meg Dezső, és állával kíméletlenül a kép felé bök. Az arca komoly, a tekintete olyan, mint a jégkristály a márványon. Egy deres késpenge. – Ez hülyeség, Boka, csak magadat vágod tönkre. Azt hiszed, a többiek nem tudják?
– Valakinek muszáj. Lehettél volna te is – mutat rá János, és keserű ízt érez a szájában a nyers őszinteségtől. Szinte fájdalmasan harapja félre az alsó ajkát.
– Pff...
– Lehettél volna – ismétli, és a keze felé nyúl, de végül meggondolja magát, és az asztallap kopott lakkozását kapargatja.
A kotyogós ezt a pillanatot választja, hogy tiltakozzon, és forró kávét okádva leveti magát a tűzhelyről. Boka felugrik, Dezső csak behúzza a nyakát és a markába gyűri a cigis dobozt. Ebben a lakásban nincs mitől félned, akarja mondani Boka, végül hallgat. És Dezső éppen egy lélegzettel gyorsabb csak nála, az ujjai a konyharuhába markolnak, a pamut sistereg a forró folyadék fölött, enyhe fehér füst szál fel. Egyszerre tartják bent a tüdőnyi levegőt, aztán Geréb felszisszen, ahogy a keze éle a fémhez ér.
– Nyomd a csap alá – segít Boka, és ösztönösen ragadja meg a vékony csuklót. Az ujjai ráfeszülnek a kiugró csontra, a bőre enyhén nyirkos, puha és egy egészen kicsit elképzeli az ízét a nyelve alatt, mielőtt megnyitná a csapot. – Már amúgy is ki akartam dobni azt a szart, még otthonról hoztam, de már akkor se használta senki.
Érezte a hangja vibrálásában, hogy mentegetőzik, hogy ez így nagyon nem jó. Mióta keres kifogásokat a barátai előtt? Egyáltalán Dezsőt a barátjának mondhatja-e?
A nyirkos mosogatónak dőlve, kapkodva, harapva, kannibál csókkal csókolóznak. A fogaik éles koccanással csattannak egymáson, Boka ráharap Dezső nyelvére és tisztán hallja a fiú tépett-kapcsozott pólójának reccsenését, ahogy belekapaszkodik. Ujjak a hajban, tenyér a hasfalon, egymás lélegzete a tüdőben, és a valóság atomokra robban.
– Állj! – leheli Boka elfúlva, mikor elhúzódik és Geréb utána mozdul. A tarkójában sorra taposóaknára lépnek a gondolatok. – É... én nem vagyok...
– Dehogynem! – Dezső tekintete szikrázik, és feszülten szívja be az ajkait. A hajába túr, a tincsek közé markol, hitetlenkedve csóválja a fejét és olyan hangot ad, mintha azt mondaná: Ez az, erre számítottam.
– Jó, figyelj, nem tudom. Ez bonyolult.
– Oké. Tudod mit? Oké. – Kihívóan széttárja a karját, felmutatja a középső ujjait és felmarkolja a cigijét az asztalról. – Baszd meg magad.
– Geréb!
Jánosnak nincs kedve a villamoson szardíniát játszani az esti harminckilenc és fél fokban, inkább hazasétál és elgondolkodik a történteken. Csele írt neki egy rövid üzenetet arról, hogy bocsánatot kér, bár gyanítja, hogy ez inkább András érdeme.
Amikor Dezső megcsókolta, ő nagyon is akarta a dolgot, a bűntudata mégsem hagyta, hogy engedjen neki, és tudja, hogy meg kell majd beszélniük. Frusztráltan dörzsöli meg az ajkát és próbál nem tudomást venni az árnyékokról, amik tőle nem messze mozgolódnak. Lehetnek egy bátor fiú és egy vakmerő lány, lehetne egy drogos banda vagy meglapuló, kivárásra játszó, portyázó rendőrök. Budapesten túl sok a lehetőség, és Bokából szinte kirobban a nevetés, mikor ismerős sutyorgást hall.
– Ti meg mit műveltek itt? – kérdezi barátait, és felváltva tekint a csillogó szemekbe, a fénylő szájakra, a mindig pedáns Csele félrecsúszott, gyűrött gallérjára. Mikor találkozik Csónakos harsány vigyorával, leesik neki. – Ó!
– Ó bizony, papuskám! – biccenti a fiú, és megvakarja az állát. – Azt hittük, később végzel.
– Jani, én akartam szólni. Tényleg. De Bandi szerint gáz lett volna. Ő nem tudja, hogy te is... – Hirtelen hallgat el, és Boka a sápadt lámpák fényében, amik alá kiérnek, látja, hogy elpirul a füle.
– Csak ne csesszétek el, jó? – kéri végül, és mikor megereszt egy mosolyt, a másik kettő felenged. Csónakos még meg is paskolja kicsit a vállát. – Ne felejtsétek el, hogy közben barátok is vagytok.
Arra gondol, hogy talán vele és Gerébbel pont ez történt. Elfelejtették, mit hoztak magukkal, mit jelentenek egymásnak; időközben kiszorult valami nagyon lényeges a kapcsolatukból, és már nem keresték egymást többé. Most pedig, amikor kigyomlálhatnák kettejük érzelemkertjét, minden megváltozik és átformálódik valami egészen újjá és rémisztővé. Összefacsarodott a lelke, mikor rájött, hogy ő és Geréb már soha nem lehetnek barátok.
– Baszod, lent van a slicced – jegyzi meg András, és Csaba gyors mozdulattal benyúl a nadrágjába, megigazítja az alsóját, aztán felrántja, az anyag surrog a keze alatt. – Mondjuk jó a kirakat.
– Különben ti tényleg mit csináltok itt?
– Csengével, a barátnőjével meg a csaj csávójával megyünk moziba. Valami szar filmet akar megnézni, és tök buli lesz ijesztgetni közben – meséli Csele, és cigarettát húz elő meg öngyújtót. – Jöhetsz te is, Csenge bír téged.
Egy pillanatig megfontolja. Csaba nővére mindig kedves vele, és egyébként is elbűvölő a türkiz-pink hajával, a septumjával és a Csele családra jellemző gödröcskés mosolyával. Volt egy időszak, a gimnázium első pár évében, mikor a fiúk össze akarták hozni őket, míg végül Boka tizedik félévkor coming outolt. Kevésbé volt kínos, mint hitte, és akkor úgy érezte, Csaba ellopta a pillanatát, mikor bejelentett, hogy ő amúgy a fiúkkal is...
– Várj, akkor te most... – puhatolózik Csónakos, és lassú köröket ír le az ujjával. Ezzel akarja jelezni, hogy nem ő akarja kimondani.
– Igazából pánszexuális vagyok, szerintem. De ezt sokan nem értik meg – magyarázza, és legyint, hogy hanyagolják a témát. Főleg este, a nyílt utcán.
A fiúk egészen a lakásig kísérik Bokát, Csónakos szórakozottan kattogtat valami a zsebében, ami már-már szinte idegesíti, mikor észreveszi a kisebb szoba ablakán átszüremlő sárgás, otthonos fényt. Látja lakótársa fekete körvonalait, a nyurga, vézna alakot, ahogy tesz-vesz. Talán kipakol végre, és az egyenlő azzal, hogy marad. Végleges lesz, létező, lélegző hús és vér kísértés.
Amikor elbúcsúznak, Cselén megérzi az epres Fütyülős félreszagolhatatlan aromáját, és kicsit erősebben markol a vállába az indokoltnál. A tekintete találkozik Andráséval, a fiú arcán átfut valami, és úgy érzi, megint fellobbant az a szikra, ami kihunyni látszott a külön töltött idővel.
Boka úgy érzi, helyre kell hoznia mindent, különben a veszteség túlságosan nagy lesz és brutálisan frontális.
A lakás csendes, sötét, szunnyadó, sóhajtva dobja be a táskáját a szobájába, a cipőit lerúgja, aztán feltépi a hűtőajtót. A tojások riadtan pislognak felé, a tej laktózmentes, a tegnapi rántotta szikkadtan árválkodik a felső polcon. János hosszú kortyokban iszik a mentes vízről, amiről kiderül, hogy pálinka. És a savkeserű íz odatelepszik a torkába, felköhöghetetlen, gúnyos és szemétláda. Ez veszi rá, és a nyáresti kánikula, hogy bekopogjon Dezsőhöz. A fiú kifakult harry potteres pólóban és szürke alsóban felszít, a haja kócos, az arca enyhén piros, és töprengőn végignyal az ajkain, ahogy végigméri, amivel egy kicsit beindítja Bokát.
– Beszéljük meg – kéri, és ahogy ott toporog az ajtóban úgy érzi, ez már megtörtént egyszer, egy sosevolt áprilisban, csak máshogy.
– Gyere – sóhajtja Geréb, és arrébb áll az ajtóból, hogy beengedje. Becsukja maguk mögött az ajtót, olyan hévvel, hogy a fa ítélkezve csattan a keretben, aztán a fiú törökülésben az ágyára ül és magához ölel egy szomorú tekintetű pennys ananászplüsst.
– Szóval...
– Csak arra lennék kíváncsi, mi volt a bajod – vág közbe Geréb, és belülről rágja a száját. – Büdös a szám, nyálasan csókolok, vagy mi? Vagy csak azért, mert én én vagyok, te meg te? Azért, ami régen történt?
– Ennek ahhoz semmi köze, gyerekek voltunk, játszottunk – magyarázza lassan, és mindketten tudják, hol sántít az egész.
– Annyira még te se lehetsz fenn a saját seggedben, hogy így lepattints.
– Kösz – fújta, és ideges-zavart mozdulattal simította hátra a haját. – Miért hiszed, hogy olyan egyszerű a helyemben lenni?
– Téged szeretnek – vallja, és a hangja most egészen törött, és kerüli a pillantását. – Boka János az örök etalon, az árvák védelmezője, a szentember.
– Hah, szép is lenne – keserűen nevet. – Te nem tudod, milyen az, amikor vigyáznod kell a szétcsúszott haverodra, aki nem mehet haza, mert a szülei azt hiszik róla, hogy gyilkos. A legjobb barátom...
– Mi történt? – kérdezi Dezső egészen puhán. Szeretne kinyúlni, megérinteni, csak egy kicsit végigsimítani az ujjain.
– Van söröm – jegyzi meg Boka, és hanyag mozdulattal int a hűtő felé. – Alkoholmentes.
– Ki gondolta volna – fújtat Csónakos, miközben valami olyasmit motyog, hogy guminő, de azért kihalássza a dobozokat a hűtőajtóból, aztán testvériesen szétosztja. A nyirkos, sikamlós érzés ugyanaz, mint a szójánál. – Fel kéne hoznod valami csajt. Lefogadom, hogy nem dugtál egy jót mióta egyetemre jársz.
Csele jelentőségteljesen beleprüszköl a sörébe, a keserű hab az orrára és a felső ajkára tapad, tekintete Boka sötét szemeit fürkészi, de a fiú kerüli mindkettejük pillantását, a mikró órájára mered, ami késik egy egész órát.
– És én még meg akartam kérdezni, nem akarsz-e itt csövezni, míg Pesten vagy – jegyzi meg kicsit élesebben, mint szerette volna. Bandi mindkét kezével a szívéhez kap, és megcsipkedi János arcát, ahogy a nénik szokták a kicsikkel.
– Jaj, bogaram, hát neked nem tanította meg anyád, hogy ne hordj haza mindent? – vigyorogja olyan mosollyal, hogy a fiúk biztosak benne, jövőre hatalmas sikereket fog aratni a fogkrémiparban. – Amúgy Clark nem mondta, hogy már hívott? Gecire nagy a házuk, szóval szerinte nem fog feltűnni senkinek, hogy ott vagyok és megpróbálom felzabálni a müzlikészletüket meg hajnalban pucér seggel nyújtok a teraszon.
– Megbeszéltük, hogy azt nem csinálod!
– Tényleg, papuskám, te még csinálod azt a fitnesz hülyeséget? A jógásat?
– Csak, ha nagyon kell valami, ami kikapcsol. Általában vizsgaidőszakban. – János megrántja a vállát, és mindent a helyére pakol. Pedánsan. – Lehet, hogy keresek egy társbérlőt – vallja meg végül.
– Kúrópajti? – villanyozódik fel Csónakos, és szemeiben gyanús fény lobban. – Mégis ragadt rád valami míg nem voltam itt.
A fiú elégedetten dől hanyatt a viseltes kanapén, amit barátja egy lomtalanításról mentett ki, és az ölébe húzza az egyik párnát, ahogy a plafonra pislog. Boka nem tud olvasni az arckifejezéséből, talán a külön töltött idő miatt, talán a számtalan érzés miatt, ami most kavaroghat Bandiban.
– Annyira jó újra köztetek lenni, papuskáim – sóhajtja, és végre ismerős a pillantás, ami mérhetetlen hálát és szeretetet sugároz meg valami megnyugvás félét.
Verőfényes péntek délután van, Boka már a villamoson zötyög, hogy alig késve megérkezzen a megbeszélt találkozási ponthoz. Negyven fok van, egy hajszál választja el attól, hogy behalucinálja, ahogy leolvad az üveg, az orra tele van más emberek izzadság- és kölniszagával, az egyetlen menedéket a mentes víz jelentené a táskája alján, ha nem lenne a táskája alján.
A telefonja hosszan, kitartóan rezeg, de itt nem akarja felvenni, úgy van vele, majd visszahívja, ha már leszállt.
Csónakos elég gyorsan akklimatizálódott, ami azt illeti. A nagyon halvány akcentusa, ami ráragadt már lekopott, virágmintás halásznadrágot és világos atlétát visel, ami kiemeli bőre színét, hangosan csámcsog egy rágón és az aviátor szemüveg mögött nem látszik a tekintete, ahogy rávigyorog. Füléből kirázza a fülhallgatót, a zsebébe gyűri, hóna alá csapja a gördeszkáját és összeöklöznek.
– Csele írt, hogy összefutott valakivel és késik, de menjünk, majd jön – mondja lazán, és előhúz egy kiscicás cigarettatálcát a farzsebéből. A keményre sodort szálak fehéren sorakoznak, szinte kínálják magukat Jánosnak. A fiú elutasítóan int és megszorítja a táskája pántját. – Annyira szar, hogy nem tudok rólatok semmit.
– De hát beszéltünk – értetlenkedik Boka, és fürkészőn figyeli a másikat, ahogy begörbített ujjakkal védi a lángot, elégedetten szív, az arca kisimul tőle. – Minden héten beszéltünk, Bandi.
– Naná, hogy beszéltünk, meg is kattantam volna, ha nem, de... az nem olyan.
– De most már itt vagy. Újra köztünk.
– Jah, úgyhogy most már mesélhetsz, mi újság a csajokkal.
– Semmi. Tavaly Csabi felszedett valami osztrák, ja, nem, holland csajt, volt is nála aztán, de kijött rajta valami fapapucs allergia és szétmentek – magyarázza, és ajkain mosoly bujkál, mikor Andris felröhög és oldalba vágja. Tapintatosan nem fújja rá a füstöt.
– Engem a te csajaid érdekelnek – vágja rá kertelés nélkül.
– Hagyjuk. – Lesütött pillantások, a hazugság torokszorító lehetősége a zsigerekben.
– Ha Ernő miatt, akkor én nem... – kezdi, de János sietve lelegyinti.
– Kérlek!
Ernőről nem beszélnek. Boka még emlékszik a hatalmas kék szemekre, amik úgy merednek rá, a testre, ami talán túlságosan is könnyű és jéghideg a karjaiban. A tehetetlenség mérgező ízére a nyelvén. És nem akarja újra felboncolni a saját érzelmeit, nem akarja, hogy Csónakos kérdezze róla.
Míg Cselére várnak, Boka visszahívja a főbérlőt, aki kissé unott, kissé melankolikus hangon közli vele, hogy talált valakit a kisebb szobába, aki már aznap beköltözne és az állítása szerint nagyon rendes, megbízható srác. Boka nagyot nyel, megnedvesíti az ajkait és visszasétál Csónakoshoz. A fiú kalapja a könyöke mellett az asztalon, hosszú kortyokban issza a hideg sört, lábával az asztal alatt görgeti a tehénmintás gördeszkát. Ahogy Boka az utóbbi egy hétben tapasztalta, barátjának egész gyűjteménye van deszkákból. Az álla alatt burjánzó sötét szakálltól ráadásul van valami olyan kisugárzása, hogy bárkit megkaphatna, ha olyan srác lenne. De a látszat ellenére ő még hisz a szerelemben, vagy valami ahhoz hasonlóban.
Boka fogfájósan hosszút kortyol a jeges teájából, Csónakos lerázza a hideg hamut a cigarettájáról, mikor Csele megérkezik. A haja világos, dús, oldalt frissen nyírt, a bőre makulátlan Nivea illatú, a kölnije drága és János orra megtelik vele, ahogy a fiú odahajol két pusziért. Bandin látszik, hogy idegenkedik, de nem tehetnek róla, Csaba egyszerűen ilyen és kész. Aztán kirakja az Iphone-ját a billegős fémasztalra, amitől Andrásban végleg megtörik valami.
– A Pali azt mondta, holnap összeülhetnénk, csak úgy, megünnepelni, hogy visszatértél meg minden – mondja, miközben a saját cigarettájáért nyúl. Erdei gyümölcsös Marlboro, a füstje tömény és édes. – Javaslom, készüljünk be piával, hátha ő meg Barabás megint elmesélik, hogy ötödikben farsangkor unikornisnak öltöztek.
– Ugye nem?
– Hát, igazából a mai napig vitatéma, hogy akkor most valójában Barabás simán csak unikornisseggnek öltözött-e, mert összevesztek a lépésrenden és ott hagyták egymást – magyarázza Csaba, és elkezdi gyűrögetni az egyetlen itallap sarkát.
– Simán vitték volna a jelmezversenyt – tódítja Boka, és legbelül örül, hogy minden rendben. Végül mégis Csónakoshoz fordul, mert kötelességének érzi. – Voltál már anyudéknál?
– Nem hiszem, hogy még készen állunk egymásra – vallja, és egy pillanatra lesüti a pillantását.
– Nem te vagy a hibás. – Csele vékony ujjai a kézfején, hüvelyujjával a bütykét dörzsölgeti és valahogy egészen jó így.
– De szerintük igen.
A lépcsőházban sötét van már, mire hazaér, a cipője gumitalpa nyersen csattan a betonlépcsőn, ujjai alatt hideg, szinte csúszós a korlát, szájában még ott a tea citromos íze, elkeveredik a rágója mentájával. Odabent kicsit hűvösebb van, de így is érzi, hogy a dereka nyirkos és a finom izzadságréteg a bőréhez tapasztja a pólóját. Elhúzza magától az anyagot, meglebegteti, sóhajt és a kulcsaiért nyúl.
A keze megáll a mozdulatban, a kulcscsomó fémes csilingeléssel bucskázik vissza néhány fokot, és Boka nem nyúl érte. A fiút bámulja, aki egy gurulós bőrönd hanyatt fektetett holttestén ücsörög, a térdére támaszkodik, az arca nem látszik, csak a rengeteg sötét haj, és elér hozzá a fejhallgatón keresztül Pink Floyd. Nyersen, keményen, őszintén, akár egy pofon.
Gombócot érez a torkában, úgy érzi, már nem bírják el a térdei és nem szeretne mást, csak rohanni, rohanni, rohanni, végtelen messze. Szeretne megszólalni, de a nyelvére rátapadnak az érzelmei, viszket a szájpadlása és a fogai megcsikordulnak egymáson.
– Boka? – A kérdés erőtlen és felesleges. A világos szemekben könyörgés csillan. – Én...
– Gondolom, te vagy a lakótársam, Dezső. Nincs kulcsod? – kérdezi halkan, és a saját kulcsára gondol, ami ott hever pár fokkal lejjebb. A másik csak a fejét rázza.You awake with a start, énekli David Gilmour, és Boka valahogy nagyon kedveli érte. És mélységesen utálja. Kezet nyújt Geréb Dezsőnek, a szorítása határozott, de törékeny, a fiú magasabb lett és vékonyabb mióta utoljára találkoztak. Nem váltak el haragban, igazából sehogy sem, Geréb egyszerűen csak lemorzsolódott. Észrevétlenül. Megbocsátottak ugyan neki, mégis kimaradozott a bulikból, nem ment el a közös programokra, vagy elfelejtették meghívni, aztán egyszerűen csak eltűnt. Belefakult a valóságba.
És most ott áll előtte, a farmere rongyos, fekete, a felsője kicsit lóg, láttatni engedi a bordáit, kóstolót ad a tetoválásból az oldalán és János kelletlenül megjegyzi magának, hogy a karizmai eléggé ott vannak.
Amikor beengedi mindketten zavarban toporognak a szűk folyosón, ahonnan belátni a konyhába. Geréb a bőröndje fülét markolássza, a tornacipője orrát bámulja és fogalma sincs, mit mondjon. Mit kellene mondania.
– Én... – kezdi csöndesen, és mikor felnéz, a pillantásuk találkozik. Az írisze feneketlenmély, reszkető tenger. – Nem tudtam, hogy... Elmenjek?
Bokának több lehetősége is van megmenteni a helyzetet, és legalább annyi elrontani. Tehet úgy, mintha semmi nem történt volna, és üdvözölheti régi barátként Dezsőt, vagy eljátszhatja, hogy nem is ismeri, akkor tiszta lappal indulhatnának egymás előtt. De hát tényleg a barátja.
– Ne – kéri, és a hajába túr. Kezdi kínosnak érezni a helyzetet, így végül a háta mögé mutat. – Az lesz a te szobád. Az enyém szemben van, konyha itt, fürdő ott. A takarításról majd csinálok beosztást, és a...
– Figyelj... nem lehetne, hogy simán csak, tudod... mindenki kiganézna, ha állna a mocsok – mondja, és a a lábujjaival letornázza magáról a cipőket, aztán berúgja mindkettőt a sarokba. – Felesleges ez a sok szabály, nem vagyunk már taknyosok.
– Azért... – kezdi, de elharapja a mondatot, szinte a nyelvére harap. – Holnap átjönnek Kolnayék, ha szeretnél... szívesen látunk.
– Az szuper. Aha... kösz.
– Csónakos múlthéten visszaköltözött vidékről, Barabás meg el van tiltva a túlóráktól a gyárban, és, ha már mindenki ott lesz, lehetne ez a te welcome back bulid is – próbálkozik óvatosan, mire a másik csak lassan bólogat. Nem biztos, hogy ez annyira jó ötlet.
És János még sokáig forgolódik az ágyában. A Holdra fogja meg a többi nyamvadt bolygóra, közben tudja, pontosan tudja, hogy a feje tele az új lakótársával. A hangja a fülébe rágta magát, a cédrusillata bemászik a bőre alá, az egész gondolat, hogy Geréb Dezső húsz éves korára egy jólfésült punk lett... agyrém és olyan, mintha ciánkapszulát dédelgetne a nyelve alatt. Halálos.
És Boka képtelen elaludni, inkább kényelmesebb pozícióba fészkelődik és ujjait becsúsztatja a pizsamanadrágja alá. Az anyaga pamut és nyáron forró, az érintése is forró, ahogy magához nyúl, a mozdulatai kapkodóak. A falak felisszák a tompa zihálását, a csípője a lepedőnek feszül, mikor elélvez. A mellkasa hosszú percekig emelkedik és süllyed, képtelen felkelni, hogy kiszellőztessen, aztán mégis ráveszi magát. A kinti langymeleg levegő a bőrét cirógatja, csak kétszer üti félre az üzenetet, aminek Cselének ír, bár tudja, a fiú már biztosan alszik. Vagy Csónakossal fűzik a csajokat valahol.
Amikor kimegy inni észreveszi, hogy Dezső szobájában halvány lidércfény dereng, amikor bekukkant a félig nyitott ajtón, az összkép gyomorremegősen elesett és emberi. A fiú hanyatt fekszik a csupasz csontvázmatracon, mellette a laptopon valami film mehet, még a látszatát sem adja, hogy nézné, mert a fejhallgatója mellette hever félig lecsúszva és a szemeiben könny csillan. Reszketően sóhajt, ahogy csuklója belső felét a homlokának támasztja, az ajkai véresre rágott roncsok csupán.
– Oké, oké, megvan. Tudom.
– Kitalálom! A farkam a szádban. Tövig – vágja rá Kolnay, és mind röhögnek. Barabás tesz egy olyan mozdulatot a nyelvével, mintha megnyalna valamit, mire Pali elvörösödik, és inkább iszik.
Twistereznek, legalábbis Kolnay és Barabás. Csónakos az előző körben kiesett, Csele meg méltóságán alulinak titulálja az egészet és inkább Bokával szurkol. Geréb a szőnyegen gubbaszt egy doboz sörrel és a vajszínű rojtokat tépkedi az anyagból. Tőle senki nem kérdezte, akar-e csatlakozni a játékhoz.
– Vagy a bal kezed a pirosra. Te, onnan már simán szájra állnak a golyóim – vág vissza a másik, és megremeg a mozdulatban, de még tartja magát.
Boka nem tudja már, kinek az ötlete volt a játék, csak úgy előkerül a tiszteletkörök után, de még azelőtt, hogy kiderült, Csónakos hozott egy üveg tequilát. Most azt kortyolja, flegmán az üvegből, citrom híján magában, aztán továbbadja Cselének.
– Igaz, hogy vidéken maguknak vágják a csirkét az emberek? – kérdezte hirtelen a fiú Andrist, aki azzal volt elfoglalva, hogy a dohányzóasztalon cigit sodorjon magának.
– Dehooooogy, a nagyikám általában leharapja a fejüket, mint Osbourne – mondja, és arcon vigyorogja Csabát, aki csak hosszan pislog és felé nyújtja az üveget. – Inkább csapass valami zenét ahelyett, hogy hülyeségeket kérdezel.
– Srácok... – kezdi Boka, aztán rájuk hagyja. Nem ez lenne az első, hogy később tartania kelljen a hátát a hangzavar miatt.
– The Chainsmokers jó lesz?
– Ha be mered tenni a Selfie-t, én nem ismerlek!
– Na jó, én kimegyek elszívni egy cigit – sóhajtja Geréb, és feltápászkodik a földről, aztán Bokára pislant és állával az erkélyajtó felé bök. A sört a szőnyegen hagyja. – Jössz?
– Öööö... – hosszú alkoholgőzös hallgatás. – Persze, miért is ne.
A többieknek valahogy fel sem tűnik, mikor kimennek. Odakint kellemesen langymeleg az idő, a csillagok ragyognak felettük és Budapest fényei visszatükrözik ezt. Az egész olyan, mintha két égbolt közé szorultak volna. És János talpa fázik kicsit a hideg kövön, de hűségesen a korlátra támaszkodik Geréb mellé, aki nem gyújt még rá, csak forgatja a szálat vékony ujjai közt.
– Nem tudtam, mire számítsak ezzel az egésszel kapcsolatban, de nem is olyan rossz, mint vártam – jegyzi meg végül, és egy tétova pillanatra összeakad a tekintetük. Mosolyognak.
– Nem utálnak – bizonygatja Boka, és megérinti az alkarját. A bőre meleg és puha. – Szokatlan nekik, hogy megint itt vagy, de én örülök, hogy te jöttél, és nem valami idegen. Úgy értem...
– Értem, hogy érted – biztosítja a fiú, és ajkai közé szorítja a kemény szűrőt. – Figyelj, nem baj. Megbocsátottál, de egyértelmű volt, hogy szeretni már nem fogsz, csak én voltam a hülye, hogy... mindegy.
Az elharapott mondatnak súlya van és véríze, ahogy Dezső visszanyeli. Valahol a távolban egy sziréna harsan, és Boka azon kapja magát, hogy a másikat fürkészi. Az álla vonalát, a szája markáns ívét, az őszinte árkokat a szeme alatt, a hosszú szempilláit, ahogy az arcát söprik, mikor pislog. Arra gondol, talán őmiatta lett ilyen, talán ő törte el.
– Hülyeség az egész – legyint Boka, próbál könnyednek tűnni. – Kölykök voltunk, és különben is, mindannyian veszekszünk néha.
– Most viccelsz ugye? Kolnay és Barabás olyanok, mint, akik negyven éve házasok – mutat rá, és a nevetése kerozin meg petróleumra cseppent gázolaj.
És félig hunyt szemekkel, ösztönösen hajol közelebb, a lélegzete édes-keserű sörillatú János ajkain és az utolsó pillanatban hajol félre a csók elől. Összeszorított szemhéjain keresztül villognak az autók erőszakos narancs fényei, az utcai lámpák tompa fehéren lüktetnek és ökölbe szorítja a kezét, hogy csillapítsa a megállíthatatlan remegést.
– Ezt ne – kéri, és érzi, hogy a hangja dörzspapír a porcelánon.
– Sajn... – kezdi Dezső, de elcsuklik a hangja és hiába próbálgatja, addigra kicsapódik melléjük két forró test.
Csele és Csónakos az, cigit patkolnak, kevés sikerrel, de lelkesen, aztán észreveszik a két sötét alakot a félárnyékban és kicsit megszeppenten eresztik le a gyújtót. Csele úgy méri végig őket, mintha mindent tudna, a szemöldöke szigorú, az ajkait összepréseli egyetlen vonallá és az állkapcsa megfeszül, Boka onnan tudja, bármit is gondol róluk, nem tetszik neki. Csónakos közben a patkolt cigit szopogatja, a tekintete egészen alkoholgőzös és nagyot cuppant, ahogy Jánosra bök a mutatóujjával.
– Amúgy... – kezdi, és elgondolkodik rajta, mit is akar mondani. – Ja, igen... ööö... szerintem basznod kéne valamit Kolnayval meg a Barabással, mer' szellemet akarnak idézni a twister táblával.
– Ez gusztustalan – nyöszörgi Geréb, és halkan csuklik, de az egész teste belerándul. Kimarja Csele tenyeréből a gyújtót és végre rágyújt a gyűrött cigarettára.
– Hogy mit akarnak?! – Boka hangja több oktávval magasabban cseng, mint szeretné.
– Hát először Nemecsek szellemét akarták megidézni, de aztán a Csabi valamiért megjegyezte, hogy múltkor fotózott valami Petőfi-fejű csajt, és, hogy ugye ő is halott. Mármint a Petőfi, nem a csaj, és erre Barabás, hogy de az nem biztos. Kolnay meg rávágta, hogy már hogy ne lenne halott, hát az már vagy száz éve volt, és összevesztek azon, hogy akkor idézzék meg, mert, ha van szelleme, akkor tutira halott. Vágod – magyarázza a fiú, és Boka nagyokat nyeldekel Geréb dohányának füstjéből, ahogy pislogva hallgat. Valami érzelemmagzat kaparja a torkát tíz körömmel.
Nem akarja, hogy lássák rajta a kétes érzelmeket, hogy még mindig küzd magával és az emlékeivel. Fiatalok voltak, de attól még megtörtént és néha, amikor felriad éjszakánként, ott lüktet benne külön szívként a bűntudat.
Ő is felelős.
Talán csak ő felelős.
Amikor bemasírozik a szobába a fény megüti, hunyorogva méri végig a földön kuporgó fiúkat. Barabásról valahogy lekerült a felső, Kolnay maga elé motyogva forgatta ide-oda a táblán az apró nyilat és úgy tűnt, várnak valamire.
– Srácok... – próbálkozik csendesen, de András lepisszegi.
– Nyugi, papuskám, nyugi. Előbb már itt volt Tom Sawyer szelleme, szóval semmi sem lehetetlen.
– Bepróbálkoztunk Nemo kapitánynál is, de az egy állat – bizonygatja Pali, és hozzá nagyokat bólogat.
És Boka valahol ezen a ponton dönt úgy, hogy vége a bulinak, de még sincs szíve az utcára tenni a többieket ilyen állapotban. Csele megígéri, hogy kezeskedik Bandiért, ami hihető, mert ő elég jó állapotban van, mikor betámolyognak a liftbe. Csak Andris büfög búcsúzóul egy embereset és tequilaszagút.
Kolnay elaludt János ágyán a maradék sört szorongatva, Barabás rajta keresztben, enyhén horkolnak, de nincs velük baj.
És ketten maradnak. Geréb még az erkélyen füstöl, Boka próbálja eltakarítani a buli romjait és ahogy összehajtogatja a twister szőnyeget megrohamozza a gondolat. Ernő gondolata. Hogy mennyire szerette volna ezt az egészet. Vagy, ha nem, a kedvükért csinálta volna. Ha élne, most ő lehetne Boka lakótársa Geréb helyett. Ha élne, a fiú szívét nem facsarná a bánat és a ki nem mondott szavak súlya.
– Segítsek? – Geréb olyan természetes közönnyel hajol be az ajtón, hogy János szinte elhiszi, hogy minden renden van. Mert Dezső megint úgy tesz, mintha úgy is volna.
Végül bólint, és figyeli, hogy pöcköli ki a másik a csikket az erkélyen, bele a sötétségbe. Egész végig csendben vannak, talán csak Dezső szuszog egy kicsit hangosan, és néma megállapodást kötnek, hogy nem hozzák fel az erkélyen történteket.
Geréb Dezső az ember vállán ücsörgő ördögvillás kis szerzet, a hang, ami a füledbe suttogja és felerősíti minden rossz tulajdonságodat. Aki nem mosogat el maga után kedden és csütörtökön, aki széthagyja a piszkos ruháit a lakás különböző pontjain és, aki múlt szerdán rábeszélte Cselét, hogy dobáljanak le dolgokat az erkélyről sörözés közben. Végül Csónakos táblás csokival lekenyerezte Csabát, és egy mindent elmondó pillantással Bokára bízta a másik csirkefogót. Akkor úgy nézett ki a dolog, hogy veszekedni fognak, de Dezső némán tűrte a súlyos szavakat, és ennyi. Aztán felrúgta a konyhai szemetest, és itt tartanak most.
Egymással szemben ülnek a szűk konyhában, Geréb egyik térdét a mellkasához húzza, ahogy talpával kicsit ellöki magát és úgy billeg. Egy egész doboz cigaretta az ujjainál az asztalon, de nem gyújt rá, és Boka látja a pillantásán, hogy a képet figyeli, amin mellette ül, még barátok. János másik felén Ernő ül, csupa mosoly, csupa odaadás és ártatlanság örök fiatalságba dermedve.
– Tudod, szerintem ő se akarná, hogy bezárkózz – jegyzi meg Dezső, és állával kíméletlenül a kép felé bök. Az arca komoly, a tekintete olyan, mint a jégkristály a márványon. Egy deres késpenge. – Ez hülyeség, Boka, csak magadat vágod tönkre. Azt hiszed, a többiek nem tudják?
– Valakinek muszáj. Lehettél volna te is – mutat rá János, és keserű ízt érez a szájában a nyers őszinteségtől. Szinte fájdalmasan harapja félre az alsó ajkát.
– Pff...
– Lehettél volna – ismétli, és a keze felé nyúl, de végül meggondolja magát, és az asztallap kopott lakkozását kapargatja.
A kotyogós ezt a pillanatot választja, hogy tiltakozzon, és forró kávét okádva leveti magát a tűzhelyről. Boka felugrik, Dezső csak behúzza a nyakát és a markába gyűri a cigis dobozt. Ebben a lakásban nincs mitől félned, akarja mondani Boka, végül hallgat. És Dezső éppen egy lélegzettel gyorsabb csak nála, az ujjai a konyharuhába markolnak, a pamut sistereg a forró folyadék fölött, enyhe fehér füst szál fel. Egyszerre tartják bent a tüdőnyi levegőt, aztán Geréb felszisszen, ahogy a keze éle a fémhez ér.
– Nyomd a csap alá – segít Boka, és ösztönösen ragadja meg a vékony csuklót. Az ujjai ráfeszülnek a kiugró csontra, a bőre enyhén nyirkos, puha és egy egészen kicsit elképzeli az ízét a nyelve alatt, mielőtt megnyitná a csapot. – Már amúgy is ki akartam dobni azt a szart, még otthonról hoztam, de már akkor se használta senki.
Érezte a hangja vibrálásában, hogy mentegetőzik, hogy ez így nagyon nem jó. Mióta keres kifogásokat a barátai előtt? Egyáltalán Dezsőt a barátjának mondhatja-e?
A nyirkos mosogatónak dőlve, kapkodva, harapva, kannibál csókkal csókolóznak. A fogaik éles koccanással csattannak egymáson, Boka ráharap Dezső nyelvére és tisztán hallja a fiú tépett-kapcsozott pólójának reccsenését, ahogy belekapaszkodik. Ujjak a hajban, tenyér a hasfalon, egymás lélegzete a tüdőben, és a valóság atomokra robban.
– Állj! – leheli Boka elfúlva, mikor elhúzódik és Geréb utána mozdul. A tarkójában sorra taposóaknára lépnek a gondolatok. – É... én nem vagyok...
– Dehogynem! – Dezső tekintete szikrázik, és feszülten szívja be az ajkait. A hajába túr, a tincsek közé markol, hitetlenkedve csóválja a fejét és olyan hangot ad, mintha azt mondaná: Ez az, erre számítottam.
– Jó, figyelj, nem tudom. Ez bonyolult.
– Oké. Tudod mit? Oké. – Kihívóan széttárja a karját, felmutatja a középső ujjait és felmarkolja a cigijét az asztalról. – Baszd meg magad.
– Geréb!
Jánosnak nincs kedve a villamoson szardíniát játszani az esti harminckilenc és fél fokban, inkább hazasétál és elgondolkodik a történteken. Csele írt neki egy rövid üzenetet arról, hogy bocsánatot kér, bár gyanítja, hogy ez inkább András érdeme.
Amikor Dezső megcsókolta, ő nagyon is akarta a dolgot, a bűntudata mégsem hagyta, hogy engedjen neki, és tudja, hogy meg kell majd beszélniük. Frusztráltan dörzsöli meg az ajkát és próbál nem tudomást venni az árnyékokról, amik tőle nem messze mozgolódnak. Lehetnek egy bátor fiú és egy vakmerő lány, lehetne egy drogos banda vagy meglapuló, kivárásra játszó, portyázó rendőrök. Budapesten túl sok a lehetőség, és Bokából szinte kirobban a nevetés, mikor ismerős sutyorgást hall.
– Ti meg mit műveltek itt? – kérdezi barátait, és felváltva tekint a csillogó szemekbe, a fénylő szájakra, a mindig pedáns Csele félrecsúszott, gyűrött gallérjára. Mikor találkozik Csónakos harsány vigyorával, leesik neki. – Ó!
– Ó bizony, papuskám! – biccenti a fiú, és megvakarja az állát. – Azt hittük, később végzel.
– Jani, én akartam szólni. Tényleg. De Bandi szerint gáz lett volna. Ő nem tudja, hogy te is... – Hirtelen hallgat el, és Boka a sápadt lámpák fényében, amik alá kiérnek, látja, hogy elpirul a füle.
– Csak ne csesszétek el, jó? – kéri végül, és mikor megereszt egy mosolyt, a másik kettő felenged. Csónakos még meg is paskolja kicsit a vállát. – Ne felejtsétek el, hogy közben barátok is vagytok.
Arra gondol, hogy talán vele és Gerébbel pont ez történt. Elfelejtették, mit hoztak magukkal, mit jelentenek egymásnak; időközben kiszorult valami nagyon lényeges a kapcsolatukból, és már nem keresték egymást többé. Most pedig, amikor kigyomlálhatnák kettejük érzelemkertjét, minden megváltozik és átformálódik valami egészen újjá és rémisztővé. Összefacsarodott a lelke, mikor rájött, hogy ő és Geréb már soha nem lehetnek barátok.
– Baszod, lent van a slicced – jegyzi meg András, és Csaba gyors mozdulattal benyúl a nadrágjába, megigazítja az alsóját, aztán felrántja, az anyag surrog a keze alatt. – Mondjuk jó a kirakat.
– Különben ti tényleg mit csináltok itt?
– Csengével, a barátnőjével meg a csaj csávójával megyünk moziba. Valami szar filmet akar megnézni, és tök buli lesz ijesztgetni közben – meséli Csele, és cigarettát húz elő meg öngyújtót. – Jöhetsz te is, Csenge bír téged.
Egy pillanatig megfontolja. Csaba nővére mindig kedves vele, és egyébként is elbűvölő a türkiz-pink hajával, a septumjával és a Csele családra jellemző gödröcskés mosolyával. Volt egy időszak, a gimnázium első pár évében, mikor a fiúk össze akarták hozni őket, míg végül Boka tizedik félévkor coming outolt. Kevésbé volt kínos, mint hitte, és akkor úgy érezte, Csaba ellopta a pillanatát, mikor bejelentett, hogy ő amúgy a fiúkkal is...
– Várj, akkor te most... – puhatolózik Csónakos, és lassú köröket ír le az ujjával. Ezzel akarja jelezni, hogy nem ő akarja kimondani.
– Igazából pánszexuális vagyok, szerintem. De ezt sokan nem értik meg – magyarázza, és legyint, hogy hanyagolják a témát. Főleg este, a nyílt utcán.
A fiúk egészen a lakásig kísérik Bokát, Csónakos szórakozottan kattogtat valami a zsebében, ami már-már szinte idegesíti, mikor észreveszi a kisebb szoba ablakán átszüremlő sárgás, otthonos fényt. Látja lakótársa fekete körvonalait, a nyurga, vézna alakot, ahogy tesz-vesz. Talán kipakol végre, és az egyenlő azzal, hogy marad. Végleges lesz, létező, lélegző hús és vér kísértés.
Amikor elbúcsúznak, Cselén megérzi az epres Fütyülős félreszagolhatatlan aromáját, és kicsit erősebben markol a vállába az indokoltnál. A tekintete találkozik Andráséval, a fiú arcán átfut valami, és úgy érzi, megint fellobbant az a szikra, ami kihunyni látszott a külön töltött idővel.
Boka úgy érzi, helyre kell hoznia mindent, különben a veszteség túlságosan nagy lesz és brutálisan frontális.
A lakás csendes, sötét, szunnyadó, sóhajtva dobja be a táskáját a szobájába, a cipőit lerúgja, aztán feltépi a hűtőajtót. A tojások riadtan pislognak felé, a tej laktózmentes, a tegnapi rántotta szikkadtan árválkodik a felső polcon. János hosszú kortyokban iszik a mentes vízről, amiről kiderül, hogy pálinka. És a savkeserű íz odatelepszik a torkába, felköhöghetetlen, gúnyos és szemétláda. Ez veszi rá, és a nyáresti kánikula, hogy bekopogjon Dezsőhöz. A fiú kifakult harry potteres pólóban és szürke alsóban felszít, a haja kócos, az arca enyhén piros, és töprengőn végignyal az ajkain, ahogy végigméri, amivel egy kicsit beindítja Bokát.
– Beszéljük meg – kéri, és ahogy ott toporog az ajtóban úgy érzi, ez már megtörtént egyszer, egy sosevolt áprilisban, csak máshogy.
– Gyere – sóhajtja Geréb, és arrébb áll az ajtóból, hogy beengedje. Becsukja maguk mögött az ajtót, olyan hévvel, hogy a fa ítélkezve csattan a keretben, aztán a fiú törökülésben az ágyára ül és magához ölel egy szomorú tekintetű pennys ananászplüsst.
– Szóval...
– Csak arra lennék kíváncsi, mi volt a bajod – vág közbe Geréb, és belülről rágja a száját. – Büdös a szám, nyálasan csókolok, vagy mi? Vagy csak azért, mert én én vagyok, te meg te? Azért, ami régen történt?
– Ennek ahhoz semmi köze, gyerekek voltunk, játszottunk – magyarázza lassan, és mindketten tudják, hol sántít az egész.
– Annyira még te se lehetsz fenn a saját seggedben, hogy így lepattints.
– Kösz – fújta, és ideges-zavart mozdulattal simította hátra a haját. – Miért hiszed, hogy olyan egyszerű a helyemben lenni?
– Téged szeretnek – vallja, és a hangja most egészen törött, és kerüli a pillantását. – Boka János az örök etalon, az árvák védelmezője, a szentember.
– Hah, szép is lenne – keserűen nevet. – Te nem tudod, milyen az, amikor vigyáznod kell a szétcsúszott haverodra, aki nem mehet haza, mert a szülei azt hiszik róla, hogy gyilkos. A legjobb barátom...
– Mi történt? – kérdezi Dezső egészen puhán. Szeretne kinyúlni, megérinteni, csak egy kicsit végigsimítani az ujjain.
– Ernő
meghalt – közli, és az egész megbicsaklik a szájában, nehéznek
érzi a nyelvét. – Csónakos szerint ő a hibás, Áts Feri
szerint ő, szerintem meg én. A temetésén nem tudtam mit mondani
az anyjának, és ma sem.
– Én ott voltam, mikor a Pásztorék bedobták – jegyzi meg Dezső, és János látja rajta, hogy egyáltalán nem büszke magára. Hogy sosem fogja elfelejteni. – Kinevettem.
– Tudom – hagyja rá Boka, de finoman megérinti a könyökhajlatát. A mozdulatnak vigasztalónak kellene lennie, inkább kicsit vádló. – Mi csak... Andris szerzett valahonnan egy ladikot, és ki akartunk menni a Dunára. És... nem jött fel. Bek... Csónakos beugrott utána, de nekem kellett volna, és...
– Te mindent megtettél – biztosítja, és a tenyerébe veszi a kezét, az ujjaira szorít, összeakasztja a gyűrűs ujjaikat. – A legjobb barátja voltál, és nem bűnhődhetsz örökké a halála miatt.
– Nem, de... – megakad, meg kell állnia, hogy reszketősen sóhajtson. A sírás fojtogatja, de a könnyek nem jönnek. Már nem. Belefulladtak az érzelmek arzénos aranyhal-akváriumába. – Szerelmes voltam belé. És csak tavaly jöttem rá.
– Baszki... – bukik ki Gerébből, és magához öleli, hagyja, hogy forró lélegzete lecsapódjon a nyakán.
És sokáig maradnak így egymás karjaiban, csendesen. Geréb illata az orrában, a cédrus az agyáig rágja magát zsibongató erőszakkal, a bőre hideg és feszes az izmok felett, az érintése csúf-ismerős.
– Kaphatok harmadik esélyt? – A kérdés hirtelen, Dezső hangja végigrezonál Boka bőrén, nyugtatóan és veszetten, mint egy dorombolás.
– Hagyjuk ezt az esélyesdit – mondja, és érzi, hogy a hangja egészen rekedt.
És ennyiben maradnak.
– Én ott voltam, mikor a Pásztorék bedobták – jegyzi meg Dezső, és János látja rajta, hogy egyáltalán nem büszke magára. Hogy sosem fogja elfelejteni. – Kinevettem.
– Tudom – hagyja rá Boka, de finoman megérinti a könyökhajlatát. A mozdulatnak vigasztalónak kellene lennie, inkább kicsit vádló. – Mi csak... Andris szerzett valahonnan egy ladikot, és ki akartunk menni a Dunára. És... nem jött fel. Bek... Csónakos beugrott utána, de nekem kellett volna, és...
– Te mindent megtettél – biztosítja, és a tenyerébe veszi a kezét, az ujjaira szorít, összeakasztja a gyűrűs ujjaikat. – A legjobb barátja voltál, és nem bűnhődhetsz örökké a halála miatt.
– Nem, de... – megakad, meg kell állnia, hogy reszketősen sóhajtson. A sírás fojtogatja, de a könnyek nem jönnek. Már nem. Belefulladtak az érzelmek arzénos aranyhal-akváriumába. – Szerelmes voltam belé. És csak tavaly jöttem rá.
– Baszki... – bukik ki Gerébből, és magához öleli, hagyja, hogy forró lélegzete lecsapódjon a nyakán.
És sokáig maradnak így egymás karjaiban, csendesen. Geréb illata az orrában, a cédrus az agyáig rágja magát zsibongató erőszakkal, a bőre hideg és feszes az izmok felett, az érintése csúf-ismerős.
– Kaphatok harmadik esélyt? – A kérdés hirtelen, Dezső hangja végigrezonál Boka bőrén, nyugtatóan és veszetten, mint egy dorombolás.
– Hagyjuk ezt az esélyesdit – mondja, és érzi, hogy a hangja egészen rekedt.
És ennyiben maradnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése