Blue Tales~

Az ötlettelenség határán csücsülve kínos dolog-e ezer éves ficet feltölteni?
Akarom mondani, karácsonyi (NE kérdezzétek) Malec szösz egy kis SPOILERrel az Árnyvadász Akadémiából.
Nem mellesleg ezzel a szösszel harmadik helyezést értem el a HUNClave Facebook csoportban. (Nagyon köszönöm~)
Könnyed vasárnapi fluff
Korhatár: Baby on board!


Jó olvasást~

Brooklynban hamuszürke volt az ég. A jégvirág kristályokban kúszott fel az üvegen, a hó esővel keveredve szitált és azonnal latyakká meg sárrá változott a kitartó koránkelők csizmái alatt. Nem igazán volt benne semmi idilli és mégis...
Magnust némileg meglepte, mennyire új, változatos és színes ez a mostani tél a tavalyihoz, vagy az ezelőttihez, esetleg a 1922-es télhez képest. Hogy a halandók mennyire ragaszkodnak a hagyományaikhoz és mennyire képesek magukra formálni azt nehogy elveszítsék a szikráját. Mint mikor a nephilimek a saját romlottságukat az Angyal emberkéz alkotta törvényeivel magyarázták. Oldalra sandított, Alec puha fekete hajába simított, ujjbegyei lágyan érintették a fülét, az állán halványan serkenő borostát, és körmeit végighúzta az ütőerén egészen a takaró széléig, aztán vissza.
Minden annyira tökéletes volt, pompázatos és paradicsomi.
A csapás hirtelen érkezett, kék volt és nagyon-nagyon lelkes.
És a becsapódás elég váratlanul érte ahhoz, hogy egy nyikkanással belészoruljon a levegő, és szemei előtt szivárvány szikrák villanjanak. Fuldokolva tapogatózott és selymes hajat, felhőpuha bőrt és határozott szarvacskákat érintett.
- Miért nem alszol még? - nyögte Alec, és felé fordult. Csukott szemmel karolta magához fogadott fiát, aki kapálózott, tiltakozott és kacagott.
- Papa ígért nekem kakaót, szóval most szentet ütök – vágta rá Max, és egészen komoly tekintettel nézett a férfira.
- Hogy micsoda?
- Úgy érted, zendülsz – segítette ki Magnus, miközben kibújt a nehéz dunyha alól, és a kezét nyújtotta a fiúnak. Mielőtt hagyta volna, hogy Max rácsimpaszkodjon, visszafordult és az álmos kék szemekbe mosolygott. - Egy kakaó és egy kávé rendel.
Alec hálás pillantást küldött felé, aztán egy flitterekkel díszített túltömött kispárnát szuszakolt a feje mögé, míg tekintete a hóesés felé rebbent.
Az árnyvadászfiú eleinte ellenezte, hogy az apró-cseprő hétköznapi dolgokat is varázslattal oldják meg a gyerek előtt, később azonban megenyhült, minek örömére Magnus színesebbnél színesebb trükkökkel nyűgözte le a kis Maxet. A fiú félig elnyílt szájjal, csillogó nagy szemekkel figyelte a kék szikrákat a levegőben, halk meglepődéssel konstatálta a habos kakaót, ami felbukkant előtte az asztalon, és a reakciói túlságosan szívmelengetőek voltak. És a tekintetéből olyan intenzív szeretet és ragaszkodás áradt, ami egy boszorkánymester életében talán páratlan, egyedülálló és felfoghatatlan.
Mert a létezés határán nem volt szeretet.
Nem volt, aki nem szerelemmel szerette, és mégis kötődött hozzá.
Egy életnyi érzelem már egyenesen hazugság volt.
És ott volt ez a csöpp, törékeny gyermek, aki véletlenül megúszta, és akinek még fogalma sem lehetett róla, mennyire szerencsés. Egy végtelenített, kimerevített másodpercig úgy tetszett, talán Alec jobban tudja nála.
- Papa, mesélsz majd? - kérdezte Max, és kíváncsian előredőlt a széken. A szája fölött édes hab fehérlett.
- Határozottan emlékszem, hogy apád következik – tódította a férfi, és macskaszemei megállapodtak a panaszosan nyávogó Miau Ce-Tungon, aki a lábának dörgölőzve igyekezett felhívni magára a figyelmet. - Max Michael, mit mondtam neked a macskáról és a varázslásról?
- Hogy nem varázsolhatom kalózzá, mert apa haragudni fog érte. Pedig Macskapitány egyáltalán nem bánja, és kész tengerre szállni.
- Nem állítom, hogy a kalap és a mellény nem mutat jól rajta, de a csizmát némileg túlzásnak érzem, a szemkötő meg... eléggé frivol. - Max értetlenül, de annál komolyabban vonta össze sötét szemöldökeit, homlokán apró ráncok futottak össze, és Magnust elöntötte valami mély elégedettség. Eszébe jutott egykori tragikus kísérlete arra, hogy kalóz legyen. Szomorú egy nap volt az Peru lakóinak életében...
- Könyörgöm, ne használj ilyen szavakat a gyerek előtt!
- Inkább mesélek! - Magnus vágott egy fintort, Alecbe karolt, aki időközben utánuk lopózott és az ajtókeretbe kapaszkodva figyelte kettősüket, és a nappaliba húzta, míg Max lelkesen követte őket, elhúzott az árnyvadászfiú csípője mellett, és a kanapé párnarengetegébe vetette magát.
Félig magára rángatta a foltvarrott plédet, hagyta, hogy apái közrefogják, és mikor rájött, hogy a lágy kakaót a konyhában hagyta, szigorúan kezdte méregetni a dohányzóasztalt. Azt tervezte, hogy megpróbálkozik egy könnyed varázslattal, ahogy boszorkánymester apjától tanulta. A lényeg annyi volt, hogy az italnak meg kellett volna jelennie a bútoron. Lehetőleg bögréstől, habbal felfelé. Az eredmény: Alec éppen időben nyúlt ki és kapta el a bögrét a levegőben, így csak három csepp csöppent a asztalra és a bolyhos lila szőnyegre.
- Legközelebb simán csak menj ki érte – dorgálta szelíden, és hosszú sebhelyes ujjai a puha fekete hajba simítottak, miközben lerakta a bögrét.
- Nahh, elkezdeném – köhintett Magnus, ahogy párálló kávét varázsolt magának egy nem is olyan távoli helyről.
- Karácsonyi mese lesz? - kotyogott közbe a gyerek.
- Természetesen. Szóval... Egyszer volt, hol nem volt, még jóval a születésed előtt történt, hogy az árnyvadászok karácsonyi összejövetelt szerveztek maguknak az Intézetükben. Volt ott mindenféle jó, édes tésztától roskadozó asztalok, hogy a lábaikat csak a híres rúnáik tartották meg, fagyöngy és magyal töménytelenül és akkora karácsonyfa, hogy ha megpróbálnád megmászni, tovább tartana, mint kivárni, hogy megtorpanjon körülötted az idő. - Miközben mesélt, a szeme sarkából érezte, ahogy Alec pofákat vág rá, nyilván az egyértelmű túlzások miatt, amik mégis lenyűgözték Maxet. - Persze a nephilimek nem hívták meg az alvilágiakat erre a híres partira, mert... nos, mert nyilvánvalóan féltek, hogy a fajtáink sokszínűsége elnyomja majd az ő szürke átlagosságukat.
Persze nem ezt akarta mondani, de a kék fiú még túlságosan fiatal volt hozzá, hogy hallja az igazságot az árnyvadászok felsőbbrendűségi-nézeteiről. És egyáltalán nem akarta, hogy kínos kérdéseket tegyen fel később Alecnek a témával kapcsolatban.
- Ám volt egy ifjú árnyvadász, szívében tűzzel, aki helytelenítette ezeket a nézeteket, és végül a többiek elé állt a javaslatával; engedjenek maguk közé másokat is. A társai nevettek rajta, arról azonban fogalmuk sem volt, hogy a fiú szerelembe esett. Szívét már korábban elrabolta egy boszorkánymester, aki fess volt, sármos, remek ízléssel rendelkezett a divat terén, és aki úgy gondolta, fel kellene vállalniuk a kapcsolatukat. - Magnus megköszörülte a torkát, az egész mesében volt valami jelzésértékű, ami csak a másik férfinak szólt, valami a finomított, tompított igazság mögött. Aztán lenézett Maxre, aki Alec oldalának dőlt, puha talpait az ő combjának nyomta és halkan szuszogott, míg a plédet szorongatta. - Hm... úgy látszik, a mese végét neked kell elmesélned egy következő alkalommal.
- Ne már, meséld el, együtt maradnak vagy a gonosz árnyvadászok közbelépnek a törvény szigorú betartatásával? - Alec óvatosan nevetett, ujjai fia sűrű hajába simítottak a szarvacskák között.
Kék tekintete a bögre szélén virító apró ajaknyomokról Magnusra rebbent, és a boszorkánymestert elöntötte valami balzsamos érzés. Legszívesebben magához karolta volna, úgy gyerekestől és karácsony másnapjáig csókolta volna, míg Max szét nem rebbenti őket, hogy kibonthassa az ajándékait. Meg talán az övékét is.
- Ó, nem! Természetesen nem hajolnak meg a Klávé szűklátókörű maradiságának, és boldogan élnek nagyon-nagyon sokáig, gyereket nevelnek és a többi, és a többi...
- Akkor én most ágyba dugom a fiunkat, visszajövök hozzád, és elmesélheted a mese végét. Részletesen. - A hangja ellentmondást nem tűrő volt, de kedélyes, ahogy finoman felkarolta Maxet, és a szobája felé indult vele.
Magnus hallotta a gyerekszoba felől kiszűrődő halk „Jingle Bells” altató változatát, és magában elmosolyodott. Alec előtt bulizással vagy magányosan, esetleg Catarinával és Ragnorral hármasban teltek a karácsonyok. Korábban sosem kívánta volna azt, hogy család legyen körülötte szenteste, most pedig mindene megvolt és nem akarta, hogy valaha is vége legyen.