2017. április 23., vasárnap

Por ti será~


Voltron Legendary Defender modernAU szösszenet.
Páros: Klance (Keith Kogane/Lance McClain)
Korhatás: nemnagyon/nagyonnem
Öööö... Mert Lance az egyik részben azt mondta, hiányzik neki az óceán kékje, és mert megérdemli. Ahogy Keith is a Ducatit (whaattt). Én meg pont nem a türelmeteket. (Cserébe még sose voltam ennyire fluff){A kép Kiwiliko munkája és gyönyörűséges}

Jó olvasást~




Krómozott fémváz, mélyvörös burkolat, az érzés, ahogy belesüpped a bőrülésbe, ami átforrósodott az érintése nyomán. 245 km/h, a mutató reszket, akárcsak a bordák az ujjai alatt. Keith nem volt hajlandó elárulni, hova mennek, és nem hatódott meg a szkeptikusan égbeszökő szemöldöke láttán sem. Csak határozottan maga mögé utasította, és Lance azonnal rátalált a kidolgozott izmokra, a feszes, forró bőrre a trikója alatt.
Állát a vállára fektette és a nyakának feszítette, mikor bevettek egy-egy éles kanyart, és Keith nem bánta. Egymás illatában és a pillanatban léteztek, és csak jó volt így, beszólások nélkül.
Varadero mellékutcáin robogtak végig, Lance igyekezett nem ráharapni a nyelvére, aztán a motor megugrott alattuk, felhördült és a látvány egyszerűen lehengerlő volt. Elemi és elsöprő.
Azúrszín hullámok söpörtek a fakó, napszítta homokba, a vízből fenyegetően kinőtt, sötét sziklákon sirályok vijjogtak, egy távoli partszakaszról spanyol szavak visszhangját lengette feléjük a szél. Az egész élő volt, valóságos, és Lance sós víz illatával meg meghatottsággal telve simult Keith hátának.
- Ha lehet, azért ne nyálazd össze a dzsekimet – motyogta az ázsiai fiú, de azért megcirógatta a kézfejét.
- Álmodozz csak, mullet! Belefojtalak a tengerbe! – fenyegette, bár hangjából nevetés csendült, miközben megcsikizte az oldalát.
Keith egy eldugottabb, sziklásabb helyen tette le a motort, csak ketten voltak, egyedül a természettel.
- A homokosabb rész amúgy sokkal szebb ám. Mondjuk megértem, hogy a sápadt bőrödet nem szívesen mutogatod meg minden...
- Aha, meg erre jóval kevesebb a bikinis csaj, aki után csorgathatod a nyálad – vágott vissza, és karbafont kézzel figyelte, ahogy Lance kicipzározta a fekete gitártokot. Ő vette rá, hogy magával hozza.
- Féltékeny vagy? – Lance szemöldöke azon az idegesítő, önelégült módon szökött a hajvonaláig.
Keith utálta, amiért tudta magáról, hogy jól néz ki, és, hogy gyakran ki is használta ezt. Hogy tudta, az embereket vonzza a kreol bőre, a sötétkék tekintete, az enyhe akcentusa, amivel az angolt beszéli, vagy a magabiztossága. És igen, néha rettentő féltékeny volt azokra a lányokra, akikkel a fiú flörtölt, vagy éppenséggel utálta azokat a srácokat, akik Lance szerint jóképűek.
- Höh, majd pont – horkant fel mégis, és felkapaszkodott mellé egy laposabb sziklára. Lance már lefogta a húrokat és bús, magányos dallamot pengetett.
- Azért... súlyos, hogy jövőhéten már vissza kell mennem a suliba – jegyezte meg a kubai fiú, és mindketten tudták, ez mit is jelent valójában.

Mi lesz veled?
Mi lesz velünk?

- Majd meglátogatlak. Olyan nyálas, romantikus módon.
- Megnézem az öreg Iverson fejét, ahogy rózsával a szádban berontasz a szimulációs szobába – nevette, és a gitár fals hangon döngött, ahogy félretette.
Keith megnyalta az ajkait és nagyot nyelt, ahogy közelebb araszolt, tenyere alatt nyálkásan csúszott a hideg kő, de ő csak a kék tekintetet kereste, ami már régestelen rég az ő vonásait fürkészte. Talán azon gondolkodott, vajon hagyná-e, hogy itt csókolja meg.
Végül a trikójánál húzta magához, forró, száraz ajkait az övének préselte, a nyelvének paradicsom és csillagpor íze volt. Beleborzongott, mikor a nyakára simította az ujjait, az érintése alatt őrült iramban dübörgött a pulzusa.
- Olyan... – kezdte Lance, láthatóan zavarban, miközben a vízre siklott a pillantása, mintha a végtelen tengertől várná, hogy a szájába adja a megfelelő szavakat. –
Mierda, elúszott az izém!
- Baszki, a motor!
Egyszerre pattantak fel, a langyos hullámhab a bokájukat simogatta, és Keith próbálta kirángatni az oldalára dőlt Ducatit a vizes homokból, míg Lance a gitártok után gázolt. Felfröcskölték a vizet, nevettek és Lance egy ponton még arról is próbálta meggyőzni, hogy a Mexikói-öbölben amúgy sellők laknak, akik megtanították profin úszni, mikor kicsi volt.
Azon a nyár végi napon Keith bőre pecsenyeszínűre égett, és Lance kinevette, míg bekente, aztán osztoztak egy fagyin és örökbefogadtak egy tengericsillagot, aki a gitártokba költözött.
És hazafelé menet eldöntötték, bárhogy is alakul majd az évük egymás nélkül, ezért megérte.

2 megjegyzés:

  1. kicsit késve bár, de itt vagyok~

    üdvözlet a fandomban, remélem még sokáig maradsz, mert ez egy nagyon jó kezdőfic volt és kíváncsi vagyok mit hozol ki még a világból és a karakterekből

    (na meg terjesszük az igét a sorozatról, itthon is lehetne azért vagy félmaroknyi fanbázisa)

    maga a fic pedig igazán édes szösszenet volt, jól elkaptad a két gügyét ebben a pár száz szóban; az évődésük a helyén volt és megint csak azt tudom mondani, remélem hosszabb írásokban is kibontakoztatod őket és a többieket is C:

    a tűző napfény mementójával és vízízzel a számban vissza is mászok az odúmba, de várakozva figyelem mi jön még ( ´∀`)☆

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagggyon megkésve válaszolok is~ (sajnálomm)

      Tervezek sokáig maradni, mert... merrrrt... én egészen tavalyig azt hittem, nem is szeretem a sci-fit, most megg... tele vagyok neonszínű ötletekkel.

      (Mehh, én tök szomorú voltam, mikor kiderült, hogy csak két részhez van magyar felirat, mert oké, hogy azzal bárkit be lehet rángatni a fandomba, de aki nem tud angolul/nincs olyan szinten az meg van lőve és ez szomorú)

      Vúúúú köszönöm szépen, igyekeztem nagyon~ :3

      Kitartásodért jutalmad legyen egy hű tengericsillag egy bizonyos gitártokból. Tengericsillagot mindenkinek!

      Köszönöm, hogy írtál~~ <3

      Törlés