MOsT~

Fandomdebüt, mert miért ne.
PUF (Pál utcai fiúk) fandom.
Boka János/Geréb Dezső, aztán betoppan mindenki kedvenc Csónakosa és megmenti a közhangulatot. Enyhe angst, korhatár: nincs.
Ajánlás: Katie-nek, aki elkezdett meséli egy bazijó fanfictionről, amit még tavaly olvasott. Nem tudta, mit indít el vele, de köszönöm~

Jó olvasást~

- Szóval? Mit szeretnél ma csinálni, Jana? – Geréb hangja behízelgő, ahogy ajkait végighúzza Boka nyakszirtjén. A bőre forró és száraz, a másik fiú némán sóhajt az érintése alatt, a szempillái megremegnek, ahogy lassan pislant.
- Most nem akarom, Dezső – feleli halkan, és a torka elszorul, de nem meri megköszörülni. Túl célzatos lenne. Túl árulkodó. – És máskor sem.
- Mi van? – A fiú értetlenül húzódik hátra, hogy a sötét szemekbe nézhessen, miközben értetlen vállrándítós fejrázást produkál. Boka régen imádta ezt a mozdulatot, talán kicsit még mindig.
- Azt hiszem, beszélnünk kell – mondja, és a hangja határozott, hivatalos. Ez már-már az elnök-Boka, pedig mindkettejük gyomrát görcsbe rántja a mondat.
Hiába keresi Geréb tekintetét. Várnak. És a titok közéjük feszül, ahogy mindketten azt lesik, mikor kezd beszélni a másik. Dezső várja, hogy Boka faggatni kezdje, számon kérje, Boka szeretné, ha Dezső magától mondaná el. Úgy sokkal könnyebb lenne.
- Hát jól van – sóhajtja János, és a hangja csalódott, összetört. Beletörődő. – Láttalak a minap Áts Ferivel. Ernő is velem volt.
- És talán nem beszélgethetek azzal, akivel szeretnék? – csattan fel Geréb, és hirtelen már sehogy nem akarja megérinteni Bokát. Helyette idegesen morzsolgatja a saját ujjait. - Áts nem az ellens...
- Csókolóztatok, Dezső.
- Nem is! – vágja rá, és elpirul, mikor rájön, mennyire gyerekesen viselkedik. – De... az nem számít! Áts Feri rohadtul nem számít, János! Rád van szükségem, Jana.
- Neki is ezt mondtad rólam? Hogy nem számítok? – Kezdi érezni, hogy vádaskodik, és egy pillanatra elszégyelli magát. Nagyot nyel, mielőtt folytatja. - Menj el, kérlek.
- Tudom, hogy hibáztam. Én...
- Menj el, és ne gyere vissza többé – mondja keményen, és elszorul a torka, de nem engedheti, hogy Geréb gyengének lássa abban a pillanatban. A mindig fölényes Geréb Dezső.
- Hát...
Boka szinte eleped utána, hogy elhiggye, azt akarta mondani, sajnálja. Hogy sajnálja, amiért nem mondta el, amiért nem szakított vele, mikor közelebb kerültek egymással Ferivel. Vagy, hogy sajnálja a kapcsolatukat. Bármit.
Helyette magára hagyja, a fiú a tenyereibe temeti az arcát, hosszan beszívja a levegőt, benn tartja és már fáj a tüdeje, mikor felenged. Akkora rároppan a csend, rosszabb, mint az űrben elhagyatva, fázósan lebegni, bár fogalma sincsen róla, az milyen.
És akkor meghallja a roppanó parkettát, a panaszosan nyüszítő ajtót, és arra jut, hogy az anyja még nem lehet itthon. Tehát valaki van a lakásban, aki nyilván nem Geréb. Végigrohan rajta a pánik, nem ereszti, ahogy száraz torokkal emelkedik fel az ágyáról, ahol eddig ücsörgött. Hangtalanul lép ki a folyosóra, aztán puhán belöki a konyha ajtaját. Egy arc tűnik elő a semmiből, pár centire az övétől, és a mellkasára szorított kézzel hátratántorodik. Az arc ismerős, de túl hirtelen.
- Ó, hogy az a... Te álnok, aljas, sunyi disznó! – feddi meg Csónakost, aki horkantva röhög, miközben a vállába kapaszkodik. - Hogy jöttél be?
- Az a lóarcú Geréb tartotta az ajtót – magyarázza, és a konyha asztalra huppan. Bakancsával a bútor lábát rugdalja, a száraz sár a linóleumra potyog. - Mi van, papuskám? Veszekedtetek, vagy mit vágsz ilyen fancsali fejet?
- Szakítottunk a Dezsővel – vallja Boka, és így kimondva, beismerve Csónakosnak, annyira végtelenül véglegesnek tűnik.
- Nem is baj amúgy – kezdi András végül, és emberesen hátba taszajtja. - Még elkaptál volna valami csúnyát. Mondjuk szerintem már akkor is beteg voltál, mikor mondtad, hogy összejöttetek.
- Miattam igazán nem kell kicinkelned Gerébet.
- Te, Áts mit szól majd, ha megtudja, hogy nem áll fel neki?
Erre már Boka is elmosolyodik kicsit. És hálásan simul össze az ajkuk, csak egy egészen kicsit, épp hogy meglepi a kakaós csiga és a marihuána íze, és már el is húzódik, végtelen messze, sosevolt távolba.
Egy pillanatra bódító az egész, egymás vállába kapaszkodnak, aztán összevigyorognak és hangosan nevetnek. Egymáson, magukon, a gondolaton, hogy egyáltalán...
- Amúgy én azért jöttem tulajdonképpen, hogy magammal vigyelek.
- Hova?
- Hát a grundra – vágja rá Csónakos, és szipogva törli a pulóverébe az orrát. - Kell valaki, aki szétválasztja Kolnayt meg Barabást mielőtt... mielőtt, na! És tudod, hogy a Csele milyen.
- Min vesztek össze? – Boka szemöldöke hirtelen a hajvonaláig szalad.
- Hát, hogy az ég kék-e, mit tudom én, papuskám – mondja a fiú, és megrántja a vállait, aztán még hozzáteszi: - A lényeg, hogy most rád van szükség. Jössz?
- Jövök.
És Boka aznap délután már nem gondol Geréb Dezsőre.