Shatter me~

(A kép ideiglenes, mert nem otthon vagyok, de az alkotó Ő itt~)

Egy kis téli Viktuuri (Viktor Nikiforov/Yuuri Katsuki) és Otari (Otabek Altin/Yuri Plisetsky) így az év utolsó napjaira.

Korhatár: +18

Terjedelem: kicsivel több mint 8000 szó

Ajánlás: Susie-nak, mert lelkes volt, és Katie-nek, mert nyafoghattam neki és ad enni~

Jó olvasást~

Viktor szájon akarja csókolni, de Yuuri bőszen karolja a derekát és nevetve elfordítja az arcát, hogy a másik ajkai az állát érik csak. Mindketten ittak, csak mérsékelten, elvégre Christophe, Viktor volt szeretője, egykori ellenfele és jelenlegi legjobb barátja eljegyzési bulijáról érkeztek. A svájci férfi pedig határt nem ismerve, elragadtatottan töltötte meg poharaikat újra és újra.
Most a küszöbön toporognak, Viktor keze Yuuri zakója alatt, a bordáit cirógatja és összesimítják az orrukat, Yuuri a bőre alatt érzi a másik légzését, amitől megnyugszik.
- Szerinted még mindig a kanapén depizik? – kérdi súgva, és próbál komoly lenni, de ebből a szögből Viktornak egy szeme van. Lustán pislant.
- Ez nem depresszió – feddi meg gyengéden, aztán elengedi és finoman beljebb löki az ajtót. - Csak... tizenöt éves és nem könnyű most neki.
- Azt hiszem, értelek.
- Talán el kellene vinnünk valahova. Mit szólnál a garnéla vacsihoz? Éhen halok.
- Persze, mert berúgtál. - Yuuri halkan csuklik, mire pír szökik az arcába és elneveti magát. - Láttam kaviárt a hűtőben különben.
Viktor csak legyint és a kilincsbe kapaszkodik. - Áh, ahhoz még nem ittam eleget.
Belopakodik a saját nappalijába, a nappalijukba, ahol fényárban úszik minden; a fehér falak, a behúzott szürke függönyök, a fonott parketta, ami ropog a lépteik alatt. Az összes lámpa égett, egy különösen modern olvasólámpa céltalanul világította meg a padlót az olvasószék mellett, ahová bedugták. A tévében hokimeccs megy és Yuuri egészen addig bámulja a korcsolyákat, míg Viktor ki nem kapcsolja. És a látszat ellenére túlontúl puha kanapéba süppedve, egy díszpárnát ölelve a telefonjával a mellkasán ott alszik Yuri Plisetsky. Yuuri látja a sötét árnyékokból a szeme alatt és az arca pirosságából, hogy nemrég sírt és hirtelen sajnálja meg a fiút. Tudja miről szól az egész, még, ha nem is mondják ki, ha nem hajlandó beszélni róla.
A japán fiú egyszer véletlenül hallotta, mikor a két orosz a fürdőben veszekedett. Olyan szavakat használtak, amiket ő nem értett és Viktor egy pillanatra félelmetes volt, ahogy higgadt kegyetlenséggel sarokba szorította a másikat. Később, a hálószobában Viktor elmagyarázta neki, hogy Yuri és Otabek között nincs minden rendben. Hogy a fiú hazalátogatott Kazahsztánba, de nem volt hajlandó magával vinni Yurit, aki erre mérgében csúnya dolgokat vágott a fejéhez. És ahogy most állnak: Otabek elment, Yuri beköltözött.
- Azért remélem, nem hiszi azt, hogy ingyen etetjük és ellátjuk olyan felnőttes tanácsokkal – így Viktor, és megdörzsöli az állát, aztán a kanapé alá rúgott csíkos plédet sután a szőke fiúra borítja. Az felmordul, de nem ébred fel.
- Viktor!
- Ugyan már, csak vicceltem, moya zhizn'! Bár, valamit kezdenünk kell vele. Apropó, gyere csak!
Magával húzza Yuurit a konyha felé, és a fiú érti. Míg az orosz a félig eltűnik a beépített hűtőben, meglazítja a nyakkendőjét és kipattintja a felső gombot az ingén. Hirtelen van melege, pedig hozzászokhatott volna már a gondolathoz, hogy ő és... Elkapja Viktor csípőjét, a konyhaszigetnek dönti és máris csókolja. A kaviár üvege hangosat koppan, mikor a férfi leteszi, hogy két kézzel rángathassa ki Yuuri ingét a nadrágjából. A fogaival köti ki a nyakkendőjét.
- Ne már, emberek! Most komolyan?!
Viktor olyan gyorsan engedi el, hogy majdnem felbukik a saját lábában, de megtartja magát és a grimaszoló Yurira mered. A fiú csípőre dobott kézzel fintorog rájuk, hetyke orrát úgy ráncolja, mintha büdöset érezne.
- Azt hittük, alszol – vont vállat az idősebb, majd csak úgy hozzátette. - Kissé részegek vagyunk.
- Az nem lep meg – szipogja a fiú, és bizonytalanul toporog kicsit. Yuuri látja, hogy a telefonját szorongatja, és rá akar kérdezni, de nem mer. - Tekintettel lehetnétek más emberekre. Mondjuk rám.
- Tekintettel vagyunk rád – vágja rá a japán fiú, aztán nagyot ránt a zakóját és köhintve les Viktor felé, aki méltóságteljesen, kócosan és pirultan támaszkodik hátra. Ajkain csókolnivaló mosoly játszik.
- Asszem, inkább visszafekszem. - Yuri feszült mozdulattal dörzsöli meg az orrnyergét és visszahátrál a kanapéhoz.
- Össze kéne szedned magad.
- Rohadtul ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - csattan Viktorra, a férfi pedig csak pislog és ráhagyja.
Mikor a fiú végigdől a díványon, magára rántja a csíkos plédet és jelentőségteljesen bedugja a fülét valami harsogó zenével, Yuuri a másik felé fordul. A gyomra görcsben, ujjai a szék támláját morzsolják és nagyot nyel. Mondani akar valamit, csak nem tudja, mit.
- Menjünk – kéri halkan mégis, és Viktor kinyújtja felé a kezét. Yuuri elkapja, megszorítja és hagyja, hogy az ujjaira csókoljon.
Az ajtóból még visszanéz Yurira. Az összegömbölyödik, arcát a párnába fúrja és nem mozdul. Egy pillanatra rároppan a tömény szánalom, de elhessegeti. Ő nem ilyen.
A hálószoba sötét, pont ellentéte a nappalinak és a konyhának. A falak sötétszürkék, a függöny ugyanolyan, az ágy középen hófehér és felhőpuha és hatalmas. Yuuri arra gondol, hogy legszívesebben átszeretkezné benne az éjszakát, de csak arra van már ereje, hogy a szőnyegre dobja a ruháit. Alsónadrágban mászik be Viktor mellé, elnyúlik a matracon, talpát a másik bokájának nyomja, aki halkat szusszant, összefűzi térdüket és magához húzza egy lusta csókra. Félig alszik már, mikor Viktor halkan felnevet mellette. Az egész kicsit elfojtott, kicsit bensőséges, ahogy Yuuri pőre vállának szorítja az ajkait és igyekszik uralkodni magán.
- Mi az, no?
- Eszembe jutott Chris. Utoljára talán tíz éve volt ennyire zavarban – magyarázza, de szavait és az akcentusát tompítja Yuuri bőre. - Végül is, egész édes volt...
- Szóval, ha én nem lennék, őt kérted volna meg?
- Biztosan nem. Amikor megismerkedtünk ők már jártak. És különben is... Nincs még egy olyan elragadó porosenok, mint amilyen akkor voltál – suttogja, és felemelkedik, hogy homlokon csókolja. - Különben Christophe küldte át a videódat.
Yuuri csak a fejét csóválja, hagyja, hogy Viktor átkarolja és nyakában a lélegzetével alszik el.

Viktor tisztje, hogy reggel rátaláljon a fürdő romjaira. Kócos, nyűgös és rettenetesen másnapos. A világos fürdő a nappaliból nyílik, hatalmas ablakon áramlik be a temérdek fény, ami most bántja a szemét, az egyik függöny félig leszakadt a karnisról, a gyűrű deformáltan lóg a rúdján. A csap eldugult valamitől, a víz megáll a kagylóban és mentazöld szálak úsznak a tetején. Szüksége van egy kis időre, mire rájön, hogy fogselyem. A kilépő a macskalábú fürdőkád alá rúgva pihen, átázott valamitől, amiről inkább nem akar tudni. A tükörre az ő kedvenc borotválkozó géljével írták a szót, Pizdec!
Viktor fel akar takarítani, aztán meglepi a fejfájás és meggondolja magát. Mire megfürdik, némileg jobban érzi magát, de a borotválkozásról így is lemond inkább.
Yuri szétvetett tagokkal hortyog a kanapén, a telefonja a padlón, Viktor felveszi. A kijelző szerint éjjel háromszor próbálta hívni Otabeket Skype-on, sikertelenül. A készülék a gurulós asztalkán végzi, Viktor továbbáll a konyhába, hogy életmentő kávét főzzön.
Amikor Yuuri előkerül, Csajkovszkij Mazeppáját fütyüli a mosogatónak és az egész valahogy szívszorítóan gyönyörű.
- Hát, jó reggelt! - ragyog rá Viktor, és Yuuri válaszul csak szenvedve nyög, és leveti magát az első székre, ami a keze ügyébe akad. Arcát a tenyerébe temeti és mélyeket lélegez, ezért nem láthatja, hogy Viktor kis fehér pirulákat nyújt a tenyerét.
- Imádlak. Gyere hozzám férjül – motyogja, és hagyja, hogy a másik az ajkai közé csúsztassa a gyógyszert. Lassan iszik rá, a víz hideg.
- Nem lehet – mondja, és finoman a hajába túr, aztán visszafordul a mosogatáshoz.
Viktor elmerengve figyeli a karikagyűrűjét. Igaza van, nem mehet hozzá, hiszen már összeházasodtak. A helyszín Barcelona volt, pont ott, ahol eljegyezték egymást, az ő tanúja Chris volt, Yuurié Phichit, és igazán varázslatos volt az egész. És legális. Ezért is érintette rosszul, amikor harcolniuk kellett az orosz kormánnyal Yuuri letelepedési jogaiért.
- Teljesen elfelejtettem, hogy ma jön Phichit – nyögi a japán fiú, és homlokát párszor finoman a konyhasziget lapjának üti.
- Az Instagramja szerint Sheremetyevón van – közvetít álmos hangon Yuri. A kanapé támlájára támaszkodik, kezében a telefonja és ő van a legjobb állapotban hármuk közül. Kínos. - Meddig marad a hörcsögfejű?
- Legfeljebb egy hétig – szúrja közbe gyorsan Viktor, és elzárja a csapot. - Nem fogtok eltévedni?
- Megleszünk – ígéri Yuuri, és úgy dönt, mégis feltápászkodik ültéből. Ahogy nyújtózkodik, érzi magán Viktor tekintetét. - Ööö... szerintem én most... - A fürdő felé mutogat, mire Yuri gunyorosan nevet rajta, de ő felszegett állal vonul el fürdeni.
Viktor tudja, hogy fel fog takarítani és nem beszél majd róla, és a szíve egy kicsit megsajdul ettől. Arrébb löki Yuri lábait a kanapéról és az egyik seszínű bögrét a fiú kezébe nyomja, aki hálásan szimatol a gőzölgő kávéba. Egy darabig egyikük se szól.
- Nagyapád tudja, hogy itt vagy?
- Yakov tudja, hogy folyton iszol?
- Kérlek! - Viktor könnyed mozdulattal hessenti el a kérdést, és szürcsöl az italából. - Mi történt tegnap?
- Mi történt volna? Itt kepedtem, míg ti leittátok magatokat – vágja rá a fiú, kicsit talán gyorsan is. Pontosan tudja, mire gondol a másik, mert mindketten arra gondolnak.
- Ha nem érzed jól magad...
- Kurvára jól vagyok, világos? - csattan fel, aztán felhajtja a kávéját és a bögrét a parkettán hagyja, ahogy tüntetőleg a telefonjába mélyed. - Amúgy sincs semmi közöd hozzá, Viktor.
- Idejöttél. Nem? - mutat rá Viktor komolyan, aztán csak sóhajt és kibámul a végtelenmagas ablakon. - Hmm... elkísérhetnéd Yuurit a reptérre. Pulkovo rettenet tud lenni ebben az évszakban, és különben sem ártana egy kis friss levegő.
- Meglátom. - Megrántja a vállát, és egy pillanatra a mellkasához szorítja a mobilját, ahogy felkapja a fejét. - És te?
- Edzésem lesz délután. Jaj, a fejem...
- Tudtad, hogy megint együtt vannak?
- Úgy érted... Yakov és Lilia? 

- Aha. Frankón randiznak is meg minden.
Viktor elmosolyodik. A gesztus őszintébb, mint a szavai. Persze, hogy tudja, már a legelejétől fogva.

Yuuri úgy érzi, Viktornak nem kell tudnia mindenről, és nagyon szeretné ezt elmondani Yurinak is. Az orosz fiú mélyen a leopárdmintás dzsekije zsebébe süllyeszti a kezeit, sáljába temeti az arca nagy részét és a járdát bámulja.
- Az egy Er, nem tudom, hogy nem lehet megjegyezni! - csattan fel, mikor Yuuri elrontja az utca nevét, ahol járnak. - Tudom, hol vagyunk.
- Hallottam erről a helyről – ismeri be a japán, és a táblára hunyorog az ajtó mellett.
Akademiya Baleta Vaganova.
Ide járt Viktor balettórákra, hogy aztán rohanjon korcsolyázni. Yuuri el sem tudja képzelni, mivel járhatott mindez, neki valamivel könnyebb dolga volt, Minakóhoz bármikor mehetett és a nő nem is fogta annyira szigorúan, inkább mindig kicsit a barátja volt.
- A barátod... nagyon szerethet, ha idáig eljön, hogy láthasson – mondja egészen halkan, Yuurinak fülelnie kell, hogy meghallja.
- Te nem tennéd meg a legjobb barátodért? - Mikor Yuri lesüti a tekintetét rögtön rájön, hogy rontotta el. Nincsenek barátai, sohasem voltak, mert az életét feláldozta a korcsolya miatt. Neki csak Otabek Altin van, ő pedig most nincs itt. - Bocsáss meg. Úgy értettem, Phichit és én még Detroitban ismerkedtünk meg. Fiatalok voltunk, nagyon messze az otthonunktól és közelebb hozott minket, hogy csak egymásra számíthattunk egy idegen országban, aminek még a törvényeit se értettük igazán. Olyan kapcsolat ez, amit nem tudok igazán elmagyarázni, de... nagyon örülök, hogy jön.
- Amúgy nem érdekel. Csak eggyel többen leszünk abban a lyukban.
- Yuri, kérdezhetek valamit?
Nem érkezik válasz, a cipőik talpa szinkronban kopog a köveken, és Yuuri úgy érzi, megfullad. Viktorral mindig annyira kötetlenül tudnak beszélgetni, ő viszont alig tud kezdeni valamit a fiú személyiségével. Annyira fiatal még, és mégis... Nem Otabek törte össze a szívét, az már jóval azelőtt is az volt. De akkor, hogy segíthetne?
Végül a buszmegállóban nem bírja tovább és rákérdez.
- Szereted?
- Hát persze! - vágja rá hangosan és agresszíven, aztán összepréseli az ajkait és bőszet szipog. - De szakítottam vele, mert faszkalap volt.
- Értem – bólint Yuuri, és sietve a telefonjára pillant. - Próbáltátok megbeszélni?
- Mintha te annyira értenél egy párkapcsolathoz – vágja oda, és Yuurinak rosszul esik. - Csak, mert Viktor az első és egyetlen férfi az életedben, és kurva házasok vagytok, még nem kell úgy tenned, mintha valami japán Kupidó lennél.
- Figyelj...
Nem tudja befejezni, még igazán végiggondolni sem, mert a busz megérkezik, és ott nem akar ilyesmiről beszélni. A párkapcsolati problémáik egyébként is csak rájuk tartoznak. És bár Yuri szerez nekik helyet, nem néz a szemébe, nem is szól hozzá, csak kapaszkodik és a megfelelő megállónál megnyomja a gombot.
Amikor leszállnak, Yuuri gyomra görcsben, a feje lüktet és a torka száraz. Ölelésre vágyik, megnyugtató szavakra és Viktor pézsmaillatára. Ő csak segíteni akart, hogy Yurinak ne legyen annyira rossz.
- Ott van – mondja a fiú, és az egyik terminál felé mutat, ahol Phichit integet feléjük széles mosollyal.
- Yuri, várj! - elkapja a karját, éppen csak egy enyhe szorítás a puha kabáton, és a szőke megtorpan. Zöld szemei türelmetlenül és csalódottan villannak rá. - Én... sajnálom. Hogy faggatóztam rólatok, nem volt szép.
- Jaj, csak haladj már! - sóhajtja, de az ábrázata érezhetően megenyhül, ahogy a telefonját nyomkodja. - Viktor hoz vacsorára rotit, és azt kérdezi, milyen húsból legyen a satay?
- Az csirkéből van, nem?
- Fogalmam sincs. Azt se tudom, mi az.
Mielőtt Yuuri válaszolhatna neki elétoppan Phichit. A thai fiú mosolygós, közvetlen és őszinte bizalommal ölelkeznek össze. A kezében szorongatja a telefonját, egyértelmű, hogy megosztotta a világgal az épület szemkápráztató csillagmintás homlokzatát és üveg falát.
- El sem hiszem, annyira jó végre szilárd talajt érezni a talpam alatt – csiviteli enyhe akcentussal. Yuuri hirtelen kíváncsi lenne, hogy ejti az orosz szavakat, aztán arra gondol, hogy mennyire a sajátjaként gondol a nyelvre. - Amúgy majdnem nem értem ide. Moszkvában nem tudtam elolvasni semmit, de szerencsére kaptam segítséget.
- Annyi mindent kell csinálnunk, és annyi helyre kell elmennünk, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Ez a város fantasztikus – tódítja a japán fiú, és karon ragadja barátját.
- Lehet, de bedobjuk a cuccait a mosogató alá, és szerzünk neki egy társalgási szótárat – szúrja közbe Yuri, aki mögöttük ballag, és egy Pepsis dobozt rugdal.
- Mi baja? - súgja Phichit Yuurinak.
- Hosszú – így a másik.

- Blyat!
Viktor másodjára lép ki a forgásból és nagyon kezdi unni. Az elsőt a másnaposságra fogja, egyébként is forog vele a világ, ha hirtelen mozdul.
- Talán, ha pihennél egy tíz percet. Elég szarul nézel ki – jegyzi meg Mila, aki még csak bemelegít a pálya szélén. A spárgája tökéletes, közben kisebb súlyokat emelget.
- Tegnap este volt Giacometti eljegyzése – magyarázza, és kedves mosolyt villant, mint mindig.
- Ó, akkor mindent értek – kacéran rákacsint, és nyögve tápászkodik fel. - Figyu, majd később, ha lesz kedved, segítesz javítani a technikámon?
Viktor arra gondol, hogy minden oka megvan félreérteni a mondatot, de Mila tudja, hogy férjnél van. Mila tudja, hogy meleg. És egyébként is, tíz évvel idősebb nála. Ennek fényében válaszol.
- Persze, gyere. - A kezeivel intő mozdulatot tesz, de a lány csak nevet.
- Hát, ma jött meg, szóval nincs az az isten, hogy én most jégre lépjek, csak bliccelem az edzést, de azért köszi – feleli őszintén, amiért nagyot nő Viktor szemében.
- Ó!
- Ó, bizony. Szóval Yakovnak egy szót se, mert letépi a fejem.
- Átérzem – ismeri be, és míg siklik pár lusta kört, csak úgy, hogy csináljon valamit, átfutja az Instagramját és az üzeneteit. - Hé, Mila! Mondj egy thai kaját!
- Satay? Az thai, nem? - kérdezi, csak úgy magától. - Kaját akarsz rendelni? Én benne vagyok, szólhatok Georginak is?
- Nem-nem, Yuuri barátja jön vendégségbe Thaiföldről – magyarázza, miközben üzenetet ír.
Elrakja a telefonját, hosszan beszívja a levegőt és lendületet vesz. A tripla Axel tökéletes, mint mindig, a lendítése gyönyörű, amikor leérkezik energikusan indítja a következőt. Minden ugrása sikerül, és mégis úgy érzi, hiányzik valami. Hogy többet tudna mutatni. És Mila el van ragadtatva tőle órák múltán, marasztalja, nem akarja elengedi, de Viktornak mennie kell.
Amikor leveszi a korcsolyát, a bokája ropog és lila a bőre, a lábujjai roncsok és fáj, de nem számít. Mert mindennek ára van.
Hazafelé beugrik a thai étterembe, és annyi ételt vesz, aminek elégnek kell lennie két felnőtt és két fejlődő szervezet számára. Csak reméli, hogy Yuri hajlandó lesz enni, mostanában nincs étvágya és teljesen megérti, mégis kötelességének érzi, hogy rávegye az evésre. A legelső próbálkozáskor elkövette azt a hibát, hogy azt mondta, egy kazah korcsolyázó sem érdemli meg, hogy miatta gyötörje magát. Yuri akkor nagyon kiborult, de Viktor nem hibáztatta magát, nem értett az érzelmekhez, a sajátjaihoz se nagyon, nemhogy egy kamaszéihoz.
Amikor hazaér, kellemes akcentusok töltik meg a lakást, és meleg van és Viktort valami különleges melegség járja át az otthon gondolatára. Yuuri és Phichit a konyhasziget köré telepednek, a magas neon harsány fénybe vonja őket, ahogy a japán gyümölcsöt facsar, barátja pedig egy őszibarackkal gurigázik és a telefonján csüng.
- Hali! - Int feléjük, és a papírzacskót a pultra teszi. Phichit azonnal érte nyúl, úgy tesz, mintha lefoglalná az étel, de Viktor tudja, hogy feléjük les, miközben édes csókot váltanak. - Jetlag? - kérdezi még a thai fiút, és elcsen egy darab kivit.
- Délután aludtam kicsit – feleli amaz. - Yuuri mesélte, mennyire menő volt Chris bulija. Sajnálom, hogy nem tudtam korábban jönni.
- Örülünk, hogy itt vagy – biztosítja Yuuri. A keze Viktor fenekén pihen, aki lazán karolja a derekát. - Figyelj, Viktor, ami Yurit illeti... én...
- Tudom – bólint az orosz, és elindul a fürdő felé. Erélyesen kopog az ajtón, aztán bekiabál valamit az anyanyelvén, amit a két fiú nem ért. - Apropó, mondtad már Phichitnek, hogy holnap megnézzük a Borisz Gudunovot?
Viktor mosolyog ugyan, de az arckifejezése azt sugallja, nincs választásuk, a program kötelező. Yuuri már ismeri, tudja, hogy mondhatnának nemet, és tudja, hogy úgysem fognak. Mert Viktor ellenállhatatlan, főleg, ha azt csinálja, amit szeret.
Márpedig szereti az operát.
- Az ki? - kérdezi a thai fiú, és kicsit zavarba jön, mikor Viktor kineveti.
- Muszorgszkij – magyarázza Yuuri, míg azt figyeli, ahogy férje szétporciózza az ételt. A pultra könyököl, onnan figyeli. - Mióta itt élek, Viktor és én sokat járunk operába.
A hangja vidám, amiért Viktor hálás pillantást küld felé. Ezek szerint szeret ott lenni, és nem csak miatta megy, mert ő szeretné. Az előadások után mindig olyan nehezen jöttek a torkára a szavak, amivel megköszönte neki, hogy elvitte.
Yuri olyan halkan lép ki a fürdőből, hogy először meg sem hallják. Leopárdmintás köntöst visel, a haját felkötve viseli, a bőre makulátlan és rettentően sovány.
- Gyere, egyél. Nagyon finom – hívja Viktor, de a fiú csak cöcög az orra alatt.
- Nem kell semmi! - vágja rá, és sóvárgó pillantást vet arra, hogy Viktor satayjal eteti Yuurit. - Bent leszek.
A bent az egyetlen vendégszobát jelenti, amiben most Phichit és az ő holmijai egyaránt helyet kapnak. Viktor Yuuritól tudja, hogy közmegegyezés alapján a thai fiú alhat a szobában és Yurié a kanapé. Nem mondja ki, de több szempontból is örül a döntésnek. Az első: felelősség.

Míg Viktor a fürdőben van, Yuuri áthívja a saját szobájukba Phichitet. A fiú izgatottan gyűrögeti a takarót, míg mesél, és ő lelkesen figyeli a gesztusait, az el-elcsukló hangját és a vágyakozó pillantásait a telefonja felé. Vár valamire.
- … és baromi édes volt, végiglikeolta az összes képemet meg

minden – mondja, és a szemei csillognak. Aztán hirtelen hallgat el. - De... Nem tudom, mennyire gondolja komolyan. Már mint tudod, hogy Detroitban is mindig megszívtam a srácokkal, és a lányokkal meg annyira könnyebb, hogy... nem tudom.
- Hát, adj neki egy esélyt, szerintem.
- Csókolóztunk, egyszer – vallotta be, és felkapta a telefonját, mikor az pittyent kettőt. - Elhívott, én meg gondoltam, miért ne, és megcsókoltam. Úgy értem, tetszik meg minden. Csak nem biztos, hogy most pasira van szükségem.
- Nem ér! Nem is mondtad, hogy randiztatok! - feddi meg Yuuri, és közelebb hajol. Ebből a szögből is tisztán látja, hogy Phichit szívecskéket küld. Félreérthetetlen.
- Hát... izé... gondoltam, amúgy is el vagy foglalva Viktorral meg minden... - szabadkozik, de az arca lángol. - Különben sem akartam mondani, míg nem komoly, nem akartam, hogy aggódj.
- Mikor találkoztok?
- Hát, elvileg meghívott nyárra, még a szezon előtt. De most te mesélj, mi van veletek?
- Nagyon jól megvagyunk, imádjuk egymást és chill az életünk – mondja Viktor az ajtóból, és a páros meglepetten kapja fel a fejét.
Yuuri elnézően mosolyog, Phichit feltűnően a kijelzőjére pislog és valami olyat motyog, hogy már ennyi az idő, és szörnyen fáradt a repülés miatt. Már nem csinál kompromittáló képeket róluk, hiszen a világ egyik fele már látta Viktort meztelenül, a másik felét meg nem érdekli.
Szóval kettesben maradnak. Viktor lábbal csukja be az ajtót, szórakozottan pörgeti a fehér köntös megkötőjét és puhán térdel Yuuri elé az ágyra.
- Hogy van a fejed? - kérdezi, és megérinti a halántékát. Ujjai végigszaladnak az arcán és az ajkait cirógatják. Az érintés túlontúl kellemes, a japán fiú behunyja a szemét mielőtt válaszolna, és Viktor leemeli a szemüvegét.
- A második fürdő csodát tett, szóval megmaradok – rebegi, és megérinti a vállát, lesimítja róla a köntöst, ami a földön végzi, de nem bánja. A hátába kapaszkodik, ahogy a vállgödrébe csókol, és hagyja magát hátradönteni az öblítőillatú ágyra. - Akarsz ma felül lenni?
- Yakov teljesen leharcolt – feleli, és minden szó között a bőrére csókol, miközben felgyűri a pizsamáját.
- Akkor várj – kéri Yuuri, és kicsit eltolja, míg óvszert keres az éjjeliszekrény fiókjában. Viktor kimarja az ujjai közül a fahéjas síkosítót, és elfekszik úgy, ahogy mindketten szeretik.
És Viktor a térdéig rángatja a pizsamanadrágot, ahogy az ajkaiba mar, és a zihálásuk megtölti a szobát. Lassan szeretkeznek, és amikor pózt váltanak, Yuuri képtelen elfojtani egy nyögést, Viktor csupa csont csípője az ágyékának feszül, és megőrül tőle.
Ujjait végighúzza a gerince mentén, érintése mentén ívbe görbül a háta és a fehér bőrön piroslik a körme nyoma. A fülébe csókol, hallja, ahogy a mozdulataira zihál és az orgazmusa frenetikus.
Yuuri mellé hemperedik, és még fuldokolva csókolóznak, mikor Viktor megszorítja a kezét. Az ujjai remegnek még, a szemei kielégülten és szeretetteljesen csillognak, ahogy az arcát figyeli.
- Holnap beviszem magammal Yurit korcsolyázni. Jöhetnétek – ajánlja Viktor, és ujjaival végiglépdel a másik pőre vállán és karján.
- Megígértem Phichitnek, hogy megnézzük a Névát. És elviszem a Izsákba és a Vérző Megváltóba is – feleli halkan, és az orosz mellkasába fúrja az arcát. - Izvinite. De lehet, hogy később beugrunk még.
- Bármikor.
Sokáig fekszenek szótlanul, Viktor ficereg néha, hogy megtalálja a legkényelmesebb pózt. Yuuri a mellkasát karolja, arcát a szegycsontjának préseli, és álmosan szuszog, de nem alszik. Nem tud.
- Yuuri?
- Hm? - A fiú nem néz fel rá, finoman megpöcköli csak a könyökét, hogy figyel.
- Azon gondolkoztam, hogy ha ennyi mindent képesek voltunk feláldozni azért, hogy korcsolyázhassunk, akkor... mi az a pont, amitől hajlandónak kell lennünk feladni? - A hangja karcos és komoly, Yuuri egy kicsit megijed tőle.
- Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam – vallja be lassan. - Megbántad, hogy visszajöttél?
- Soha. És nem is fogom. Tudod. - Yuuri nem firtatja, inkább csak kényelmesen az ölelésébe fészkeli magát.

Phichit reggelit készít, és Viktor gyermeteg lelkesedéssel asszisztál hozzá. A habos kakaót magára vállalja, míg a thai fiú bizonytalanul böködi az elektromos tűzhelyet az omlett alatt és fél kézzel mindent dokumentál, amit lehet. Születik egy kép Viktorról, ahogy tangában és a műkorcsolyapálya logójával nyomott pólóban tejet gőzöl, Yuriról, ahogy hajat szárít a mosogató fölött, ki tudja, miért és Yuuriról, amint félrecsúszott szemüvegben integet a kamerának tányérokkal a kezében. Az egész jelenet már-már családias, és evés közben Viktor rákeres a képekre.
Később megtalálja Yuri telefonját. A készülék arccal lefelé lebeg a vízben, valószínűleg már teljesen halott. Fogalma sincs róla, hányszor próbálhatta meg lehúzni. És Viktornak egyetlen tippje van, miért kerülhetett oda, ezért előkapja a sajátját és végiggörgeti Phichit Instagramját. Bingó!
Otabek-atlinnak tetszik phichit+chu fényképe.
Felismeri a képet, alig két órája nyomott rá szívecskét. Nyilván Yuri is látta, hiszen Phichit megjelölte rajta, és most biztosan úgy érzi, elárulták és átverték. Nem Phichit hibája, és nem is a telefoné.
A kanapé támlájára könyököl, onnan pislog le a fiúra, akit látszólag nagyon leköt a Walking Dead harmadik évada.
- Minden oké? - kérdezi egészen visszafogottan, és szeretné, ha Yuri felnézne, amikor válaszol. Látni akarja a tekintetében is az igent.
- Persze. Minden a legeslegnagyobb oké – mondja, és nagyot nyel.
- Jó, mert eljössz velem.
- Hova?
- Korcsolyázni.
- Kizárt! Yakov azonnal kiherél, amiért nem voltam bent mostanában – vágja oda kapkodva, és mikor felül, majdnem lefejeli Viktort.
- Legalább elmagyarázhatod neki, hogy hova tűntél. Olyan kedves ember, és mindig tombol benne az empátia, biztosan megérti, hogy romokban hever az életed és képtelen vagy a legnagyobb szenvedélyednek hódolni – magyarázza, és kihessegeti a másikat a fekhelyéről, aztán kikapcsolja a tévét. - Nyugi már, csak kikapcsolódni megyünk, nem edzeni.
Amikor annyi idős volt, mint most Yuri ő is kizárólag sportként tekintett a korcsolyára, és fel nem foghatta, más emberek hogy képesek kikapcsolódásra használni. Egyszer azzal töltötte a napját, hogy megfigyelte az embereket korcsolyázás közben, az egészen kicsit törhetetlen lelkesedését, a felnőttek lendületes körözését, a szerelmesek kézfogós siklását és megértette. Tudta, hogy Yurinak jót fog tenni, akkor is, ha éppen nem tud róla.
- Akkor mi elmentünk – jelenti be, és Yuurihoz lép, aki mosogat, míg Phichit törölget. Futó csókot lehel az ajkaira, és a japán fiú érintése nyomán hab ragad frissen borotvált arcára. - Jó szórakozást!
Yuri előre robog a lépcsőházban, majdnem elgázolja a kettővel alattuk lakót, aki hangosan méltatlankodik. Viktor helyette is bocsánatot kér, és amikor az utcára lép, félig az arcába húzza a sálat. Hideg van, enyhe szél fúj, de szerencsére Yuri bevárja.
Szótlanul indulnak el, Viktor egy ponton a Stay Close to Me-t fütyüli, amitől a másik gyorsabban szedi lépteit, és jobban behúzza a nyakát. Nem jó ez így. Részben tényleg Yuri közérzetén szeretett volna javítani, részben beszélni szeretett volna a fiúval. Sürgősen, de nem az utcán.
- Beszélned kellene Yuurival – kezdi óvatosan mégis, és kicsit reméli, hogy hangját elsodorja a szél. - Feltakarított utánad, és türelmes veled, jössz neki azzal, hogy beszélsz vele.
- Hagyjál már! Nem tudom, mi bajotok állandóan! - csattan fel, de Viktor pillantására inkább elhallgat. - Folyton túlaggódtok mindent.
- Miért jöttél hozzánk?
- Viktor...
- Miért hozzánk? Miért nem a nagyapádhoz mentél? - kérdezi megint, és már hatalmas csarnok kék-fehér falait.
- Baj, hogy itt vagyok? - kérdez vissza sietősen.
- Csak szeretném tudni – feleli szelíden, és felmutatja a bérletét. Pofátlanul egyértelmű, hogy nem itt szokott edzeni, de fiatalabb korában az anyja sokat hozta.
- Nem mertem a szemébe nézni – vallja be végül félhangosan. - Féltem attól, hogy, amikor rákérdez és elmesélem neki Otabeket, csalódást látok a szemeiben.
- Értem – biccent, és a meleg előtérben kigombolja a kabátját, úgy célozzák meg az öltözőket.
Remeg a keze, mikor befűzi a korcsolyát, súlytalannak érzi a térdét, de aztán felpillant Yurira. A fiú összefogja a haját, kihúzza magát és lépked párat a gumiszőnyegen. Viktor szeretné látni a jégen, borzasztóan kíváncsi rá, mennyi maradt a világbajnokból miután meghasonlott.
És Yuri Plisetsky a jégen: gyönyörű, kegyetlen, egyszerre háborgó tenger és a cirógató szellő, egy egészen kicsit félelmetes. Pedig most nincsenek ugrások, nincs pörgés, csak koszorúznak előre és hátra.
- Szereted? - kérdezi Viktor hirtelen, és Yuri majdnem elesik meglepetésében. Mindketten a korláthoz siklanak a kulacsaikért.
- Ehh... Igen – vallja, és aprókat kortyol.
- Lefeküdtetek? - Komolynak szánja a kérdést, de Yuri arcát látva elvigyorodik. - Jól van, na.
- Nem éreztem rá készen magam – mondja halkan, és Viktor megérti. Talán jobban, mint bárki más, és nem akarja, hogy Yuri magyarázkodjon miatta, mert felesleges.
- Hát ez nagyon felelősségteljes. Büszke vagyok rád – ragyogja, és ellöki magát. Pördül kettőt és hátrafelé indul neki. Nem hajlandó tudomást venni arról, hogy a másik hányást mímel a szavaira. - Gyerünk, mutass valamit!
- Nem úgy volt, hogy csak lézengünk?
- Szeretem meglepni magam – vonja meg a vállát, és Salchowot ugrik.
Kinyúl belőle, és csak reméli, hogy elég gyors volt, hogy Yuri ne vegye észre. A kombinált ugrása tökéletes, a mérlegforgása meginog, de gyönyörű és elegáns, mint mindig.
Míg Yuri kecses, de agresszív triplákat ugrik, Viktor felül a korlátra és lazán hintáztatja magát.
- Bravó, Yuri! - Tapsol lelkesen, és leugrik, mikor a fiú pihegve mellé siklik és hosszan iszik. - Hmm... még mehetünk pár kört, nem tudom, Yuuriék végül jönnek-e.
- Viktor... - kezdi bizonytalanul, szemöldökeit gyanakvóan vonja össze, de fogalma sincs, hogy kellene folytatnia.

- Szóval, akkor lehet, hogy hülyeség

volt kiposztolni azt a képet? De én nem akartam, hogy Yuri emiatt jobban megharagudjon Otabekre – panaszolja Phichit, és összedörzsöli a kezeit.
A Szent Izsák kupolájában vannak, onnan belátni egész Pétervárt, de hideg van, hidegebb, mint a földön, és a thai fiú amúgy sincs az éghajlathoz szokva. Yuuri már a cukrászdában elmagyarázta neki, hogy az orosz fiú szakított kazah barátjával és Viktorral azon vannak, hogy összehozzák őket. Phichitben pedig azonnal fellobbant a bűntudat, hiszen reggel mit sem sejtően posztolt a fiúról.
- Nem a te hibád – biztosítja Yuuri, és felhunyorog az egyik zöldes angyalra maga mellett. - Nem tudhattad, és Otabek egyébként se hajlandó válaszolni Yuri üzeneteire. Ajj, miért kell ennyire bonyolultnak lennie.
- Lehet, hogy a korkülönbség miatt van – csúszik ki a száján, és csinál még egy panorámaképet.
- Hát... Viktor és köztem is négy év van.
- Nem, nem! Nem úgy értettem! Hanem, hogy Yuri annyira fiatal még, és mi van, ha Otabeknek elvárásai vannak felé? – hadarja, és zavarba jön.
- Az szörnyű lenne – feleli halkan, és a sáljába kapaszkodik. - Amikor megismerkedtünk Viktorral, szűz voltam, de ő türelmes volt velem és figyelt rám, hagyta, hogy saját magam jöjjek rá, hogy mit szeretnék pontosan, nem erőltetett rám semmit. Szóval szerintem Otabek megérdemelte, ha Yuri emiatt szakított vele.
Phichit bólint, aztán Yuuri vállába bokszol, aki végre elmosolyodik, és mellé hajol a következő képre. Már nem volt idejük a korcsolyapályára, de a japán fiú megígéri, hogy legközelebb oda is elmennek. Vesznek viszont Phichitnek új nyakkendőt a régi helyett, amit a fiú rögtön kiposztol, aztán vörös arccal tartja Yuurinak a telefont, aki harsányan nevet.
Seung-gilnek szerint Phichit szexi öltönyben, és szeretne egy képet róla. A fiú végül mosolyogva ír vissza valami terjedelmeset, és a metrón csak róla hajlandó beszélni, szinte áradozik és Yuuri őszintén örül a szerelmének.
Mire hazaérnek, a két orosz már otthon van. Viktor a fülére szorítja a telefonját és kapkodva beszél valakivel, Yuri a kanapén ücsörög, ölében párna, kezében konzol és szemrebbenés nélkül tolja az Outlasttet.
- Összedobjak valamit, mielőtt elmegyünk? - kérdezi Phichit, míg kibújik a kabátjából.
- Étteremben eszünk – horkan rá Yuri, és kimerevíti a játékot, ahogy hátranéz. - Hát ti aztán bevásároltatok. Neki is vettél gyűrűt, katsudon?
- Miről van szó? - így Viktor, aki éppen a konyhaablaknak támaszkodik, és lefogja a telefont a tenyerével. - Yuri, pattanj! El kell készülnöd, mire ideér a taxi.
Az érintett joviálisan felmutatja a középső ujját, és visszafordul a játékhoz, Yuuri pedig Viktort támadja. Finoman az oldalába bök, aztán átkarolja a vállainál és futó puszit lop az ajkairól. Igyekszik nem észrevenni, hogy az inggallérja belülről pöttyös valamitől.
- Meg kell borotválkoznom – vallja be a japán fiú bocsánatkérő hangon, és megvakarja az állát. A borosta serceg a körme alatt.
- Menj – tátogja a másik, és végigsimít a fenekén, mikor elfordul tőle.
Phichit már az öltönyével bíbelődik, mikor Yuuri még a fürdőben van. Az arca már sima, így sokkal inkább hasonlít egy gimnazistára, és hosszasan bámulja magát a tükörben. Nem hagyja nyugodni az, amit a thai fiú mondott neki a templomban. Az ő szerelmük nem felhőlen, ahogy mindenki hiszi, de őszinte és komoly. Kölcsönösen felelősek egymásért, Yuuri tisztában van vele, hogyan kezelje Viktort, amikor rossz napja van, vagy nyűgös, ahogy akkor is ott volt neki, mikor senkije sem maradt már és szüksége volt rá. Amikor elvesztette Makkachint. Viktor sosem ismerte az édesapját, másfél éves volt, amikor a férfi meghalt, és még egészen fiatal volt, mikor elvesztette az anyját is. Makkachin öreg volt már, tizenkét éves, álmában pusztult el, de Yuuri emlékezett rá, hogy szorította magához Viktor vigaszt keresve nála, és, hogy még napok múltával is hagyott kint friss vizet neki, vagy hordott a zsebében jutalomfalatokat.
Ezeket a dolgokat ketten vészelték át, csak ők ismerhetik, milyen volt és ettől annyira bizalmas az egész, hogy Yuuri érti, Phichitnek miért nincs igaza.
Hideg vizet locsol az arcába, mélyeket lélegzik és a tükörképére mosolyog. Nincs semmi baj, felesleges bepánikolnia, elvégre házasok és szerelmesek egymásba.
- Kopp-kopp! Bejöhetek? - kérdezi Viktor, és beles az ajtón. - Ha meztelen vagy, felejtsd el a kérdést, már ott is vagyok.
- Gyere csak – hívja, és átkarolja a derekát.
Viktor átöltözött, finom fésűsgyapjú öltönyt visel, makulátlan méretre szabott inget, a nyakkendője tökéletes és tengerészkék, ami egyszerre emeli ki haja sápadt színét és a szemeit. A nyakkendőtűje fehérarany, a születésnapjára kapta Yakovtól.
- Hogy csinálod? - kérdezi Yuuri, és a vállának támasztja a homlokát.
- Micsodát?
- Hogy így nézel ki. Állandóan. - Szusszant, és teleszívja a tüdejét Viktor pézsmaillatával.
- Képzeld, akivel előbb beszéltem telefonon az Otabek edzője volt – meséli lelkesen, és átkarolja a nyakát. - Kérdeztem kicsit Otabekről, és eleinte furcsállta ugyan, de közlékeny volt. Aztán azt mondtam neki, hogy Yakov találkozni akar velük, mint egyik edző a másikkal.
- És bevette?
- Persze, elvégre Yakov régen Otabek edzője is volt – bólintott komolyan. - Szóval segítened kell kitalálni, hogy holnaputánig hogy veszem rá Yurit, hogy eljöjjön velem edzeni úgy, hogy Yakov ne tépje le a fejét, aztán, hogy utóbbi az én fejemet se tépje le, mert programot szerveztem neki. Ehh...
- Hát... Segítenék, de tudom, hogy megoldod, mert zseni vagy – súgja, és hátulról csúsztatja ujjait a nadrágjába. - A többiek?
- Phichit angol-orosz szótárat tölt le éppen, Yuri meg még utcai cuccban van – mondja, és hagyja, hogy Yuuri megcsókolja.
A mosdókagylónak dönti, aztán segít neki felülni a mosógépre. Yuuri kapkodva köti ki a nyakkendőjét, és Viktor ujjai már a gumis alsó szárába kapaszkodnak, mikor nyílik az ajtó, és Phichit kukucskál be.
- Bocsi, Yuuri, csak pisilnem... hú, bocsesz! - rikkantja, és azonnal visszavonul, de Yuuri még így, szemüveg nélkül is látja, hogy az arca vörös.
- Gyere, mi már végeztünk is – köhint Viktor, és nem jön zavarba.
Yuuri olyasmit motyog, mikor Phichit belép, hogy rohannia kell öltözni, de Viktor még újraköti a nyakkendőjét a tükörben.

Végül sikerül rávennie Yurit, hogy alkalomhoz illően öltözzön, még a méregszín nyakkendőjét is kölcsönadja neki, és az elvárásaihoz hűen sikerül nem elkésniük.
Kifinomult helyen vacsoráznak, Viktor tekintettel van a vendégükre és rendel mindannyiuknak. Nem teszi szóvá, hogy Yuri nem eszik, csak halvány rózsaszínre keveri a borscsot és felismerhetetlenre trancsírozza a Stroganoffot. Ahogy Phichit felé pillant, aki éppen Yuurinak áradozik a csirkéről, megérzi a japán fiú bokáját a sajátja körül. Viktor kedvesen megcirógatja a lábszárát, és beléhasít ugyanaz a fájdalom, ami az edzésen. A poharában kapaszkodik, és édes vörösborral koccintanak.
Az operaház sötétjében végre hozzáérhet, Yuuri térdére simítja a kezét és rámosolyog, mikor a fiú összefűzi az ujjaikat. Egy ponton arra gondol, a vállára hajtja a fejét, de az nem lenne illendő, így csak a válluk simul egymásnak. Imádja, hogy Yuuri vérig tud hatódni az áriákon.
Yuri telefonjának kijelzője éles fénybe vonja a fiú arcát, lázasan ír valamit, de Viktor nem látja, hogy kinek. Más körülmények között rászólna, de ez most más. Talán szükség van rá, hogy most békén hagyja, elvégre már megtette, amit lehetett.
A negyedik felvonás előtti szünetben Yuri egyszerűen csak meglép. Viktor őszintén reméli, hogy csak a mosdóba megy, egyéb aggályainak még csak teret sem enged, és győzködi magát, hogy túlaggódja.
- A következő duettünkre választhatnánk valami hasonlót – szipogja Yuuri, és elfordul, hogy Phichitnek súgjon valamit, ezért nem látja Viktor arcát.
A másik fiú nem kerül elő a darab végére sem, végül az utcán találják meg, a kivilágított lépcsőn ücsörög és apró kavicsokat dobál a mélységbe. Viktor segít neki talpra állni, a keze jéghideg, a tagjai merevek és elbámul a válla fölött.
- Én nagyon élveztem – csiviteli Phichit, és megtorpan. - Köszönöm, hogy eljöhettem.
- Menjünk – követeli Yuri erőszakosan, és előre siet, hogy leintsen egy taxit, de csak hárman férnének be, ezért Yuuri és Viktor vállalják, hogy gyalog mennek.
És Viktor a markába gyűri férje puha ujjait, szinte andalognak, és meg-megtorpannak csókolózni.
- Szerinted zavarná őket, ha kicsit késnénk? - kérdezi Viktor, és megtorpan, átkarolja Yuurit, aki az ölelésébe simul és halkan felnevet.
- Ilyenkor valami alkoholra gondolsz – sugallja a fiú, és kezét a másikéra simítja, ahogy a fehér lámpák fénykörén kívül ácsorognak. - Nem hiszem, hogy...
- Egyetlen pohár forralt bor. Csak kettőnknek – súgja, és a gyűrűjére csókol.
Végül átfagyott ujjai között dédelgeti a műanyagpoharat, felváltva isznak és a forró gőz az arcukba csap, bepárásítja Yuuri szemüvegét, amitől a fiú kénytelen levenni azt. Viktor szeretne bókolni neki, elmondani, hogy mennyire ellenállhatatlan és gyönyörű, szeretne a sötét hajába túrni és szentimentálisabb pillanataiban szeretné végigüvölteni a városon, hogy igenis házasok. Valahogy mégsem a megfelelő szavak jönnek elő.
- Yuuri, azt hiszem, beszélnünk kell.
- Hogy? – Yuuri megtorpan, a hangja elcsuklik, és Viktor gyomra görcsbe szorul. Nehéz.
- Már egy ideje szerettem volna elmondani, csak kak-to nem volt jó, de... jövőre végleg visszavonulok.
A japán fiú arcáról értetlenség sugárzik és valami más, amit még nem tudott beazonosítani. Kicsit megrázza a fejét, Viktorba kapaszkodik, de a keze remeg és kicsúszik a szorításából.
- De... miért? Azt hittem, szeretsz velem korcsolyázni. Ha többre vágysz, ha kevés, amit tudok, akkor tudunk változtatni a programokon, vagy a zenén – kezdi óvatosan, de nem számít.
- A testem nem biztos, hogy kibír még egy szezont. Fájnak az ugrások és már nem tudom megtartani a forgásokat – vallja, és lesüti a szemeit.
A bűntudat belülről égeti a torkát, dühös a testére, amiért

cserbenhagyta, dühös magára, amiért nem beszélt az első alkalommal Yuurival, de nem vette elég komolyan. Nem akarta komolyan venni. A fiú végül óvatosan megérinti az arcát, az ajkaira csókol és japánul ígéri, hogy nem lesz semmi baj. Hogy megoldják. És Viktor tudja, hogy el is hiszi, és ettől csak rosszabb.
- Ki tudja? - kérdezi még, és a hangja rekedt. Kiveszi Viktor ujjai közül a poharat, kiissza és gondosan kidobja. - Orvossal beszéltél már?
- Yakov megadta egy specialista címét, de előtte beszélni akartam veled róla. És Yuri rájött délután.
- Tudod, hogy melletted vagyok mindenben, és, ha bármiben tudok segíteni, csak szólj – mondja halkan, és Viktornak muszáj megcsókolnia.

Kivételes alkalom, amikor Yuuri ébred korábban kettejük közül. Először csak hallgatja Viktor egyenletesen lassú légzését, figyeli félig elnyílt ajkait és ide-oda meredő, kócos tincseit. Arra gondol, mennyire békés így, mennyire őszinte, és nem érti, hogy nem vette észre, hogy nincs minden rendben. Mostanában nem egyszerre jártak edzésre, nem tudta megfigyelni, és nem hibáztathatta Phichitet sem, amiért lefoglalta.
A párnába fúrja az arcát, összeszorítja a szemeit és mélyeket lélegez. Egyikük sem hibás, mégis bűntudatot érez.
Amikor felkel, Viktor megrezzen mellette, aztán csámcsogva a másik oldalára fordul. Yuuri kioson a szobából, puhán beteszi maga mögött az ajtót és egy darabig Yurit figyeli, aki a konyhapultnál ül a kávéjával. Kialvatlannak tűnik, pedig este, mire ők hazaértek már aludt. Odakint sötét van.
- Leülhetek melléd? - kérdezi óvatosan, és megérinti a szabad szék támláját, de a fiú csak vállat von. - Te se tudsz aludni?
- Látod – válaszolja, és egy szürke bögrébe löttyint a saját kávéjából, hogy aztán elé tolja. - Először azt hittem, velünk is az a baj, hogy keveset kommunikálunk.
- Veletek is? Mi mindent megbeszélünk.
- Kérlek! - A hangja leereszkedő, és Yuuri elpirul. Telitalálat. - Aztán arra jutottam, hogy talán túlságosan őszinték vagyunk. Otabek azt mondta, hazamegy, mert beszélnie kell a családjával és, hogy talán nekem is ezt kellene tennem. Nem akart magával vinni, még csak nem is gondolt rá. Aztán mikor rákérdeztem, az volt a válasza, hogy időre van most szüksége. Otthon. Kazahsztánban.
- És te szakítottál vele – foglalja össze Yuuri, ahogy az italba kortyol. Forró és keserű.
- Közöltem, hogy ne szórakozzon velem, ha szakítani akar, mondja azt – vágja rá Yuri, és hátratolja a széket. A fa csikorog a parkettán.
- Mondta?
- Kit érdekel?
- Így lehet, csak félreérted.
Yuri nem válaszol, de olyan erővel csapja be a fürdőszoba ajtaját, hogy az ablakok remegnek a keretben. Yuuri pedig egyedül marad a hatalmas helyiségben. Rároppannak a gondolatai, úgy érzi, összenyomja a plafon, pedig magasan van. Nem akar Yurira gondolni, de Viktorra sem, ha lehunyja a szemeit mégis felsejlik a zúzott bőr és a torz csontok.
Nem emlékszik rá, mikor áll fel, de a kávéját a pulton hagyja, és megindul a vendégszoba felé. Phichit a hasán alszik, szétvetett tagokkal, mozdulatlanul. Yuuri óvatosan bemászik mellé, a takaró alatt meleg van és mindent betölt a fiú jellegzetes fűszeres illata.
Phichit álmosan pislog a közelségre, de magához karolja az első szipogásra, és a hátát simogatja, míg elfojtott zokogásban tör ki.
Később arra ébred, hogy Viktor az ágy szélén ül, és a hátát simogatja. A thai fiú nincs mellette, de fáj a feje és száraz a torka. Valaki a szemüvegét is levette, és fogalma sincs, mennyi lehet az idő, de biztosan nem korán.
- Phichit mondta, hogy megtámadtad hajnalban – meséli türelmesen. - Tudod, ha engem ébresztettél volna fel, szerintem simán kitalálom, mivel üssük el az időt.
- Sajnálom – motyogja, és a könyökére támaszkodik. Sután megdörzsöli az arcát a csuklójával és Viktorra hunyorog. - Meddig aludtam?
- Hát, fél hat van, szóval gondoltam, talán szeretnél enni valamit még ma.
- Este fél hat?
- Tudod, hogy nem zavar, ha sokat alszol – nyugtázza az orosz, és mellé hemperedik. Yuuri nem számít rá, de elmosolyodik és a puha szőke tincsek közé túr. - És, hogy tetszik a barátodnak Oroszország?
- Imádja, és soha nem felejti el megköszönni, hogy meghívtuk – feleli, és valahogy felvidul a témától. - Persze a legtöbb látnivalót azért ismerem, mert megmutattad és meséltél róla.
- Ez csak természetes. - Viktor oldalra fordul, és magához húzza Yuurit.
Gyengéden csókolja, puhán kóstolja az ajkait, a nyelve alig érinti az övét és Yuuri azon kapja magát, hogy szuszog az érintése alatt és a vállába kapaszkodik fél kézzel.
- Fürödj velem – kéri halkan Viktort.
- Menj előre.

Viktor másnap kipihent és energikus, ahogy Yuri tányérjára lapátolja a tükörtojást. Phichit ásítva tör magának a barna kenyérből és a tojásba mártja.
- Még jó, hogy feltalálták az internetet, különben semmit nem tudnék arról, mi folyik körülöttem – ecseteli, miközben legörgeti a híreket. - Már mint nagyon szépek a betűitek meg minden, csak...
- Csak. Ne. - Inti le Yuri sietve, aztán a házigazdákhoz fordul. - Remélem, nem találtatok ki semmit mára.
- Közös edzés? - kérdezi Yuuri teli szájjal és meglengeti a villáját. - Mármint megígértem Phichitnek, hogy megmutatom neki az itteni korcsolyapályát.
- Nem értem, nekem miért kell menni – értetlenkedik a fiatalabb. - Csak csupa kellemetlenkedő lenne ott, titeket meg itt is nézhetlek.
- Azért gyere, mert szereted – szúrja közbe Viktor. A beépített hűtőnek támaszkodik, ujjai között paradicsomot forgat. Nem úgy fest, hogy meg akarja enni. - És, mert ez az egy szerelem maradt az életedben.
- Áu – sziszegi Phichit, és mind várják Yuri kifakadását.
A fiú dühös pillantást küld a hármas felé, rútul felszúrja az egyik tojást a villájára, hogy a híg sárga a tányérra csöpög, de nem törődik vele. Viktor ellöki magát, farkasszemet néznek, a feszültség tapintható és éles, és Yuri néz félre először. Végül csak bólint és hajlandó felöltözni. Csőnadrágot visel és valami banda logójával nyomott tépázott pólót, Viktort egy punkra emlékezteti, de nem mondja ki hangosan.
- Akkor megyünk? - kérdezi harsányan, és türelmetlenül dobbant.
- Persze, máris! - feleli Yuuri, és Phichit beszalad a sapkájáért.
Amikor elindulnak szitál a hó, a levegő füst szagú és hideg. Yuri türelmetlenül baktat elöl, Phichit és Yuuri vidáman fecsegnek mögötte, míg Viktor lemarad. Ha jól saccolja, Milának és Georginak éppen edzése van Yakovval, szóval a találkozás elkerülhetetlen és frontális. Kezd rádöbbenni, hogy nem gondolta át teljesen, mégsem bánja, hogy így döntött, ha Otabekék miatt megéri. Márpedig megéri.
A sportközpontban hideg van, a korcsolyák éles hanggal karistolják a jeget, kiáltás és nevetés harsan. Viktor nem tudja pontosan, Yakov kivel is üvölt éppen, de elhallgat mikor a kis csapat belép. Utcai ruhát viselnek, kabátot és sálat meg csizmát.
- Mi a fenét kerestek itt? - kérdezi azonnal az idős edző, ahogy megindul feléjük. - Megmondtam, hogy míg nem vagy jól, ne merd jég közelébe tolni a képed, Viktor!
- Nézd, kit hoztam! - Viktor egyenesen Yakov karjai közé taszítja Yurit, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. Hiába próbálja elmagyarázni, mi a helyzet, a férfi nem látszik meghatottnak. - Az van, hogy Yuri miatt jöttünk. Vagyis...
- Szóval te küldted rám a kazah seggfejet. Sejthettem volna... - Viktor csak nevet, a többiek nem értik és Yuriban lassan összeáll a kép. A férfi látja, ahogy arcából kifut a vér és ajkai megremegnek, aztán düh kúszik a vonásaiba, és nem tudja, rá dühös-e vagy a világra.
- … és a telefonban elmagyaráztam neki, hogy szó sincs semmiről, de Otabek ragaszkodott hozzá, hogy idejöjjön – magyarázza amaz, és még mindig Viktorral próbál dűlőre jutni.
- Elküldted?
- Nem. Még nem érkezett meg. Legalábbis hozzám nem.
- Yuri... – kezdi Viktor puhán, de a fiú csak összepréselt ajkakkal ácsorog, látszólag igyekszik kizárni a külvilágot.
- Komolyan idehívtad? Minek? Miért akarod, hogy még rosszabb legyen? - Az orosz fiú már-már üvölt, és nem hagyja, hogy megmagyarázza.
Nem akar esélyt adni Otabeknnek, sem saját magának, és próbál megszabadulni az érzéstől, milyen volt szeretni a fiút. Viktor arra gondol, mennyire fiatal még, talán túlságosan is, hogy ilyesmin menjen keresztül, de nem segíthet rajta, ha ő nem akarja. Akkor senki sem segíthet.
Észre sem veszi, hogy titkon Yuuri megfogja a kezét, biztatónak szánja, de visszarántja az agónia pereméről. Sajnálja Yurit, mert összetört (kicsit saját magát törte össze), és irigy rá, amiért ennyire erős.
- Gyerekesen viselkedsz – vágja hozzá, és azonnal megbánja. Már késő. - És ő is. Meg tudnátok beszélni, ha nem lennétek ennyire önfejűek. Nem értem, miért jó, ha azt hiszitek, körülöttetek forog a világ. Szóval elég.
- Viktor... - nyögi mellette Yuuri. Meglepett és értetlen a tekintete. – Ez most nem arról szól, hogy megdöntötte a rekordját vagy...
- Mi itt edzést tartanánk! – üvölti Yakov. Kíméletlenül az ajtó felé terel mindenkit, akin nem melegítő és korcsolya van. - Oldjátok meg a szerelmi problémáitokat máshol. Yurocska, holnap délután edzés, kifogás nincs.
- De...
- Viktor, ha még egyszer belekeversz valamibe, letépem a tökeidet és elküldöm Giacomettinek nászajándékba.
- Okés, értem! – Viktor szalutál, és hagyja magát kituszkolni az ajtón. Phichit válaszért pislog Yuurira, de a japán fiú csak a fejét csóválja és férjébe karol. - Ki akar ebédelni?
Yuri úgy dönt, nem beszél többé senkivel, zsebre vágja a kezeit, és céltalanul rugdalja a köveket maga előtt. Viktor pedig arra jut, nem erőlteti többet. Aztán megint eszébe jut, hogy felelős érte, attól a pillanattól kezdve, mikor kisírt szemekkel, bőröndjét maga mögött húzva, ziláltan megjelent az ajtajában. Felelős érte, mert megbízott benne, kiszolgáltatta magát és a maga módján segítséget kért tőle. Tőlük. És ő cserbenhagyta.
- Yura? - mély hang szólítja a fiút, ami egyikükhöz sem tartozik, és Viktor legbelül fohászkodik egy olyan istenhez, akiben nem is hisz igazán, hogy Yuri megforduljon.

Yuuri szájon akarja

csókolni Viktort, de csak a vállára hajtja a fejét és megszorítja az ujjait. Elöl találnak maguknak helyet, bár nincsenek sokan, az emberek csak lézengenek körülöttük. Közös pohárból forralt boroznak, Viktor könyökénél fűszeres tea gőzölög, de az nem az övék.
- Davai, Yuri! Védd meg a becsületünket, hazai pályán vagy! - kiáltja oda a szőke férfi, mire a fiú felmutatja a hüvelykujját és elvigyorodik.
Gyorskorcsolyában nem jeleskedik egyikük sem, végül mégis Viktor lesz a bíró. Közrejátszott benne, hogy többszörös világ- és olimpiai bajnok. És mostanra kicsit spicces, ami azt illeti.
- Még nem világos, mit kap a győztes – szúrja közbe Otabek, és Yuri elé kanyarodik, hogy majd felbuknak mindketten. Az orosz fiú a másik karjába kapaszkodik, és nem ereszti.
- Hát, esetleg megmasszírozhatod a vállam – vágja rá Yuri, ahogy csókot lop óvatlan párjától.
Phichit három napja hazament, Yuurinak hiányzik ugyan, de tudja, hogy minden rendben, ahogy borízű csókot lop. Szeretné korcsolyázni hívni Viktort, csak úgy, hogy szórakozzanak, de nem akarja, hogy a másik kettő is lássa. Maguknak akarja a pillanatot.
Összerezzen, mikor Yuri kiáltásait hallja, Otabek oroszul felel és nem foglalkoznak velük. Végül sikerült megbeszélniük, a kazah fiú elmagyarázta, hogy pont azért nem vihette haza a szőkét, amiért az sem vihette a nagyapjához őt. Hogy az egész alakulhatott volna máshogy. És Yuri felvetette, hogy költözzenek össze. Azóta ez van: Yuri boldog, Otabek tele macskacsikarással.
- Végül te oldottad meg - böki oldalba Viktort, aki összedörzsöli kesztyűs kezeit mellette. - Ha nem hívod fel őket, ki tudja, mikor tudnak beszélni.
- Valószínűleg megoldották volna. Makacsok, de... kommunikatívak - mondja amaz, és tekintete elréved a fiúkon, akik kifulladva siklanak messzebbre tőlük, és fázósan bújnak össze. Az egésznek van egyfajta intim varázsa, ami nem ereszti, és Yuuri tudja, hogy szeretne még sok ilyen pillanatot az életükbe.
Erre gondol akkor is, mikor Viktorhoz bújik.