хрупкое~

Yuuri!!! on Ice fandomdebüt PWP~
Elsődlegesen fiatal!Vikris (Viktor Nikiforov/Christophe Giacometti), említés szerűen Viktuuri (Viktor Nikiforov/Yuuri Katsuki). Erősen korhatáros: +18!
Ajánlás és köszönet a biztatásért: a drága Susie~

Jó olvasást~

2008 van, november és Chris elmúlt tizennyolc éves. Jelenleg Szentpéterváron lakik Viktornál, mert hívta és ő jönni akart, és mert tetszik neki Viktor. Ó, hogyne tetszene a fakó hajával, a halovány bőrével és a kristálykék pillantásával, amivel férfiak ezreit hódítja meg majd egyszer, ha idősebb lesz.
Most elnyúlik a keskeny ágyon, még érzi a combjaiban a korcsolyázás utáni fájó lázat, hagyja, hogy a tagjait átjárja valami pihentető kényelem és a válla fázik, ahol nem fedi meleg dunyha. Meztelenül aludtak, csak úgy megszokásból, de nem történt semmi, pedig akarták. Chris még emlékszik Viktor határozott érintésére az ágyékán, ahogy utána tapogatózik a sötétben, aztán ki tudja, miért, meggondolja magát, benne pedig harag lobban, féktelen és elsöprő. Maga felé rántja, a vállára csókol, a nyakára, a szájára és a nyelvének fogkrém íze van.
- V pizdu – mormolja Viktor, és fölé gördül, a haja beborítja kettejüket és csókolja, csókolja, csókolja.
Közel vannak, érzi a merevedését a hasfalán, a svájci fiú csak meg akarja nézni, meg akarja érinteni és végül mégsem történik semmi. Nem érti, talán Viktor sem.
Sóhajt, és megdörzsöli az arcát, ahogy a napba hunyorog, ami éppen, hogy bekukucskál az ablak széléről. És akkor meghallja. Apró kis nesz, fülelnie kell, a fürdőből jön és elsőre talán nem is számít. Fel kell kelnie, rohadtul fel kell.
Viktor a vécécsészébe kapaszkodik, a teste megfeszül, az izmai nem akarják és összeszorított szemekkel küzd. Az alsó ajka remeg, Chris leblokkol. Csak figyeli a csupa csont, izom és bőr fiút, aki alig idősebb nála, nézi a titkait és nem tud mit kezdeni vele. Megvigasztalhatná, de amire szüksége van az nem a vigasz.
- Meg fogsz fázni, ha a kövön ücsörögsz – jegyzi meg halkan, bár a csöndben kiáltásnak hangzik. Az orosz felé fordult, lassan és kimérten, a szemeiben kéken ragyog a semmi. - Nem te tehetsz róla – fűzi még hozzá, és ezzel elintézettnek tekinti.
Kisétál a csöpp fürdőből, a csípője lágyan ring és úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. A konyhában szeletelt kenyeret talál, habkönnyű vajat, amiben Viktor benne hagyta a kenőkést és harsány paradicsomot. Chris szendvicskészítés közben próbál nem arra gondolni, hogy rajtakapta vendéglátóját, miközben a reggelijét adta ki magából. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz.
Amikor beles a fürdőbe, Viktor a borotvájáról rázza le a vizet. A fülcimpája habos még, a haja ügyes kontyba fogva, az állát felszegi, amitől magasabbnak tűnik és ő odalép, sután átkarolja, a vállából lélegzik, a bőrére szorítja az ajkát és nagyon kortyol a jelenlétéből.
- Boltba kell mennünk – jegyzi meg mosolygós hangon az idősebb és Chris kezére simít. Az érintés kedveskedőnek tűnik, de valójában kemény. - Nincs itthon semmi.
- Szóval veszel fel alsóneműt? Kár.
- Inkább arra figyelj, hogy elég melegen felöltözz – válaszolja Viktor, és kibontakozik az ölelésből, aztán az ajtó felé indul és még kedveskedve legyint a svájci fiúnak. - Aranyos, ahogy elhiszitek, hogy bírjátok a hideget.
Elragadó kacaja végigvisszhangzik a lakáson, és még sokáig kísérti Christ, aki mindent megtesz, hogy kifogástalan külsővel mutatkozhasson. Egy futó pillanatig komolyan megfontolja, hogy lenyúlja Viktor egyik karamellszín törölközőjét, végül mégis visszateszi és résnyire nyitja az ajtót, hogy az édes gőzpára elillanjon.
Viktor orosz gyerekdalt fütyül, menetkész és a telefonját böködi. A háttere Makkachin, a három éves barna uszkár, aki álmosan emeli fejét gazdája irányába, aztán lelkesen felpattan a matrac végéből és Chris térdeinek ütközik. Vígan csahol, míg a fiú a fejét simogatja, végignyal a kezén, a csuklóján és boldogabb, míg ők ketten együttvéve. Mikor felnéz, Viktor mosolya ütközik, és máris tudja, a kutya is jön.

Az Ermitázs lépcsőin ücsörög egymagában, Makkachin a lábainál ugrál és megugatja a galambokat. Chris a telefonján pötyög, végiggörgeti az üzenőfalát újra, és újra és újra. Semmi. A boltba nem vihetnek kutyát, Viktor pedig megígéri, hogy siet, de annak már negyed órája.
- Miért is jöttem én ide? - kérdezi a kutyát, aki a farkát csóválja felé. Mert hívta, nyilvánvaló.
A svájci fiú összehúzza magát a puha kabátban, a Néva hideg szelet sodor felé és illatokat. Édes tészta, öblítő és pocsolya, pont erre számított, mikor eljött. Megrezdül a kezében a telefonja, és lustán lepillant a kijelzőre.
Viktor Nikiforov képet küldött.
És Chris harsányan felnevet, nem ír vissza, csak küld egy csókos szmájlit. Remélte, hogy a másik érti. A kép: a szalagon két doboz óvszer és egy cseresznyés síkosító. Lementi, csak úgy nosztalgiából, aztán tekintetével a kutyát keresi. Makkachin a lépcső alján rohan, ő már látja a közeledő Viktort. A kabátja nyitva, a karján műanyagszatyor és Chris felé integet. A fiú felpattan, hozzá siet és engedi, hogy a másik az állának szorítsa az arcát. Viktor lélegzetével a fülében, kapkodón a szatyor felé sandít.
- Arra gondoltam, körbevezethetnélek – ajánlja az orosz, és ujjait az ujjai közé csúsztatja. A keze jéghideg, a szorítása határozott.
- Gyorstalpaló ruszkiból, huh? - Viktor arca megrándul a szóra, de ráhagyja.
- Annyira nem vagy nagy szám, hogy egy fél napból megtanulj mindent – ragyog rá, és magával húzza.
Fotózkodnak a Néva partján, a háttérben az Auróra, megnézik a Szent Izsákot, a kupolában titokban megcsókolja Viktort, aki az érintésébe simul, az ajkai borízűek és édesek és rögtön felmelegszik tőle.
Mielőtt hazamennek Viktor elviszi a Vaganova Akadémiához, ahol annyi éven át tanult. Chris csak nézi a sárga épületet, ami utcahosszan nyúlik el, az egyik ablak mögül zene szüremlik és egy pillanatra elképzeli, hogy a tíz éves Viktor hagyja magát összetörni itt.
- Ez a hely annyira szomorú – csúszik ki a száján. Azonnal a másikra kapja a tekintetét, szabadkozna, de nem kell, az csak mosolyog, a szemei csillognak, ujjával az ajkát kopogtatja. Chris tudja, messze jár, valahol régen.
- Itt találkoztam az első barátnőmmel – válaszolja, és ő érti az összefüggést. Itt jött rá arra is, hogy képtelen lánnyal lenni. Hogy ő másmilyen.
Mire észre veszi magát, már öleli. A nyílt utcán, nappal és Viktor bújik. Megérzi a karjait a csípőjén, tenyerei a nadrágja szegélyétől a fenekére siklanak, orrát a füle mögé fúrja és hosszú percekig állnak így. A novemberi fagy pusmogást sodor feléjük, és bár Chris nem tud oroszul, kihallja a szót, amitől az orosz fiú olyan hirtelen elhúzódik: gomoseksualisty.
Buzik.
Chris még nem érti igazán az egész súlyát, Viktor összeszorított ajkakkal húzza tovább.
És a lakásban hideg van. Makkachin a fűtőtesthez szalad melegedni és, míg a kutyát figyeli, Viktor észrevétlenül kibújtatja a kabátjából. A zörgős szatyor a padlón végzi, tartalma hangosat koppan, Chris utána les, de tekintete találkozik a másikéval. És csókolóznak, és ez így most jó.
A svájci fiú kibújtatja a pulóveréből, éles csontokon forró bőrt tapint és mikor Viktor ajkai éhesen a nyakára tapadnak, néma nyögésre nyílik a szája. Tíz körömmel kapaszkodik, amikor a másik tenyerei a nadrágjába csúsznak, belé fullad a levegő, úgy érzi, a térdei nem bírják már el többé és olyan hang szökik ki a torkán, amitől megijed.
Viktor sietve rángatja le róla a pulóvert és a szegycsontjára csókol, ahogy kipattintja Chris övét. A fiú reszket, talán a hideg miatt, talán az idegen érintésektől, és ösztönösen előre löki a csípőjét. Eleinte próbál nem arra gondolni, hogy Viktor a barátja, három éve ismeri, aztán mégis eszébe jut, hogy sosem látta még ennyire túlfűtöttnek, mint most.
És a fiú előtte térdel, a medencéjébe kapaszkodik, Chris ujjai a hosszú tincsek közé markol, a ziháláson túl hallja a cuppogó kis hangokat és nem mer lenézni. Hangos nyögés bukik ki belőle és nem bírja tartani magát többé, lecsúszik, egyenesen Viktor karjaiba omlik és hagyja magát elfektetni a padlón.
A parketta kemény és kényelmetlen és hideg, amikor Viktor hasra noszogatja, érzi, hogy a térde nem lesz hálás a pózért, de lelkesen pucsít. És az egész aktus talán tizenöt perc sincs.
- Felülmúltad az elképzeléseimet – leheli Viktor tompán, Chris karjának préselt ajkakkal. A bőre só és cseresznye ízű.
- Örülök. Megismételhetnénk valamikor – feleli, és oldalra gördül, onnan még eléri a kabátját a telefonjával. - Ha szeretnéd.
Nincs új üzenet.
- Hívj majd! - kéri, és kedveskedőn csókot hint az ajkaira.


2015-ben minden annyira más. Az elmúlt hét évben sokszor jártak össze, Viktor és ő, néha csak egy kósza tíz perc erejéig, volt, hogy nem volt rá, csak öt. Néha hosszan egymásba gabalyodtak, csak az érzés miatt. Chris tisztában volt vele, hogy ez egyikük részéről sem szerelem, szó sincs róla. Kívánják egymást, és egyre jobb és jobb lesz minden alkalom.
Aztán egy márciusi napon Chris elküldi neki a Videót két beszélgetés közt. Valami olyasmit ír mellé, hogy: Itt a petit hódolód, mon ami. Kínában találkoznak újra, Viktor újra életvidám és csordultig van szeretettel. Ráadásul annak a japán srácnak az edzője, Yuurinak hívják, talán. Kicsit fiatalkori önmagára emlékezteti, kicsit Viktorra és rögtön tudja.
Elepednek egymásért.
Lecsekkolja Yuurit, elsősorban, hogy érdemes-e Viktor kegyeire, aztán, mert tudni akarja, rábízhatja-e Viktort. Nem csalódik, és úgy dönt, a háttérbe húzódik, onnan figyeli a szerelmüket, ami még friss, harmatos és annyira törékeny, akár egy művész lelke.