Ley de la atracción~ /3.

Erdőtúrához szigorúan csak tequilát!

Jó olvasást~

Dipper léptei alatt ropogott az avar, tenyerét egy végtelenmagas fenyő karcsú törzsére tapasztotta, míg kivárt. Kapkodva lélegzett, a pulzusa az egekbe szökött, a füle csendes vészjóslással sípolt és enyhén szédült. Másik keze nedvesen markolt oldalába, próbált megszabadulni attól a kényelmetlen érzéstől, hogy segítség nélkül fél óra múlva halott lesz.
Valahol az erdőben száraz ág roppant súlyos léptek alatt, és ezzel egy időben az ő hátán felkúszott a pánik. Alattomosan mart a gerincébe, megbénította a lábait és Dipper öntudatlanul szorította össze a szemeit.
A sebe lüktetett.
Az élő szövet kínhalált halt a szorításában.
És akkor felnézett...
Bill nem sokkal előtte haladt, makulátlan túraöltözetben és valami bonyolult mérőműszert szorongatott, ami folyamatosan világított és néha pittyent jelezve, hogy jó úton járnak. Dipper találkozott már az eszközzel, de még sosem használta.
- Szóval... mennyire ismeri az erdőt?
- Miért? Bemegyünk?
- Ha van rá esély, hogy egy barlang fenekén végezzük törött gerinccel, nem – vágta rá, és csavart valamit a műszeren mire az kiakadt és kénytelen volt zsebre vágni.
Dipper felhunyorgott a szürke égre, és azért rimánkodott, nehogy rájuk szakadjon az ég, bár láthatóan ez a szőkét nem zavarta. Bill csak a földet bámulta meg a göcsörtös gyökereket, mintha kutatott volna valami után, amit csak ő láthat. Bakancsával az avarba rúgott, talpa alatt korhadt fa dobbant és élesen elvigyorodott, ahogy leguggolt. Ahogy Dipper közelebb merészkedett látta, hogy a férfi ujjai földkoszosak és kemény fekete deszkákat érintenek.
- Tudtam! - kiáltotta mámorosan.
Hátrébb intette a másikat, aztán megrángatta párszor a fát, mire az reccsenve engedett és felfedte a sötétséget, amit annyi időn át elzárt. A lyuk pereme mohos kövekből volt kirakva, némelyik széle még nyirkos volt és Dipper nagyot nyelt.
- Van nálam zseblámpa, várjon... - kezdte, de Bill leintette. Felmarkolt egy apró követ, egy ideig a kezében forgatta aztán ledobta és feszülten vártak valamire. Végül fémes koppanás érkezett, hasonló, mint az eső az autók tetején.
- Lemegyek – jelentette ki Bill.
- De... nincs nálam kötél és nem hiszem, hogy vissza tudnám húzni. Egyébként sem kellene lemennünk, amíg nem vagyunk komolyabban felkészülve.
Még emlékezett, ahogy a szőke férfi gerinctörésről meg veszélyes barlangokról beszélt most meg alászállna egy kétes eredetű félelmetes lyukba. Persze, tudta, most másról volt szó, ezúttal egyértelmű volt, hogy találtak valamit.
- Van kötél a kocsiban – jegyezte meg Bill, és fejben már számolgatta, elég hosszú és erős-e. - És különben sem mehetünk mindketten. Valamelyikünknek fel kell húznia a másikat.
- Én könnyebb vagyok – vágta rá Dipper, aztán szinte azonnal elhallgatott. Semmi kedve nem volt ahhoz a lyukhoz akármit is rejtett a mélye. Inkább az égen kúszó szürke felhőkre hunyorgott. - Mindjárt esik.
- Esőben nem vágunk neki. Van B terve?
- Hát van pár hely ahova be lehet ülni, de nem hiszem, hogy magának tetszenének.
- Mire gondol?
- Alkoholra. - Dipper elpirult, és zavartan köszörülte meg a torkát.
- Délután fél három van. - Nyomatékosan ránézett drágának látszó karórájára. - Mindketten felnőtt férfiak vagyunk, ráadásul mi mélyíthetné el munkakapcsolatunkat, mint néhány pohár minőségi tequila? Tetszik a B terv! Maga vezet, Mendocino!
- Minek nevezett?
Bill szélesen elvigyorodott, miközben odadobta a kulcsokat. Ezt a vigyorát Dipper még sosem látta, mégis egy pillanatra kihagyott a szíve, ahogy a másik ajkai kisfiúsan felfelé görbültek, hófehér fogai ragyogtak és elárasztotta valami csibészes kellem, amitől azonnal megbocsátotta a viccet a nevével.
- Kalifornia tizedik legnagyobb fenyője, ha érti – magyarázta, és kedélyesen előre sietett.
Mire Dipper a Jaguárhoz ért eleredt az eső. Kövér hideg cseppek pöttyözték a szélvédőt, ahogy becsatolta magát, ráadta a gyújtást és onnan valahogy megállt a tudomány. A luxusautó annyira más volt, mint az otthoni kis Golfja. Aztán szerencsére Bill megszánta, segített neki és leparkolhattak a főutcán. Addigra az eső rákezdett, a víz befolyt Dipper vékony dzsekije alá, be a pólója alá.
Ha nem tudta volna, hol keresse és, ha nem lett volna a neonrózsaszín cégér, elsétáltak volna a Skull Fracture mellett. A hely azelőtt extrém motoros bár volt, aztán többen is felfedezték a viszonylag jó árakat és a forgalom felhígult. Ma már bárki kedvére bemehetett, aki elmúlt huszonegy. Persze a bányászokat ennek ellenére sem szívesen szolgálták ki.
Amikor felmutatták az igazolványaikat Dipper látta, hogy Bill neve valójában sokkal hosszabb.
A bár pont olyan volt, amilyennek emlékezett rá. A sötét pultnál két nagydarab férfi szkanderozott habos sör fölött, a sarokban kerek asztalnál kétes ügyletek folytak, hárman biliárdoztak, míg másik három lány színes koktélokat szopogatott és gyanúsan feléjük vihogtak. A férfi máris úgy érezte, hiba volt ide jönniük.
- Azt hiszem, jobb ha inkább megyünk – szabadkozott, és készült volna kifordulni az ajtón, de Bill visszatartotta.
- Ugyan, hát igyunk valamit. - A pulthoz terelte, és a nőre kacsintott, aki a harmincas évei közepén járhatott és gyanúsan méregette kettősüket. - Tequilát kérek, kísérő nélkül. A társam pedig...
- Én citrommal – felelte, és a szőke felé pislantott. Tagadhatatlanul jól esett neki, hogy a társának nevezte, még, ha csak munkakapcsolatról volt is szó. Pohár csattant előtte, ital löttyent a lakkozott fára és Dipper a citromra meredt.
- Hát, mi lenne, ha tegeződnénk? - kérte Bill, és magasra emelte az italát.
- Rendben van, Bill.
- Mason.
- Általában Dippernek szólítanak – jegyezte meg, és ittak.
Az ital marta a nyelőcsövét, a citrom szétolvadt a nyelvén, átmelegedett és határozottan fickósabbnak érezte magát. És Bill földöntúlian gyönyörűnek hatott a tompa fényekben, pillantása a nyakára tévedt, elképzelte, hogy a torkára harap, nyelve a bőrét kóstolja, míg kezei a ruhái alatt. Megrohamozta a gondolat, ahogy lehúzza a cipzárt a nadrágján...
- … y para todo bien también.
- Tessék?
- Csak egy mexikói mondás – legyintett elnagyoltan, és mikor elvigyorodott, fogai élesen ragyogtak. Bizonyára azt hitte, csak nem értette a spanyol mondatot és az alkohol miatt pirult ki. - Úgy érzem, jól döntöttem, amikor elfogadtam az ajánlatod.
- Eleinte furcsálltam, hogy van itt lakásod, aztán eszembe jutottak a kutatásaid meg Ford bácsi – magyarázta lassan, miközben ujjaival a pulton babrált. - Szerintem...
Nem derült ki, mit akart mondani, ugyanis Bill magukhoz intette a pultosnőt és rendelt egy újabb kört. Udvarias volt, de talán kissé nyájas is, de nem kedves, és a tenyerébe támasztotta az állát, ahogy Dippert fürkészte. Az arany tekintetben kíváncsiság lángolt és a férfi közelebb hajolt. Az alkohol szagán túl olyan illata volt, mint a kukoricának betakarítás idején, a forró napmeleg alkonyoknak és a puskapornak. Bill pontosan az a fajta férfi volt, aki mindig megkapta, amit akart, és ő nem igazán varázsolódott el ettől.
Rengeteget ittak. Legalábbis ő annak érezte, és mikor nevetve kitántorogtak a bárból, halványan szitált az eső és jócskán sötétedett.
- A francba, a kulcsokkal... - mormogta a szőke, ahogy sután végigtapogatta a zsebeit.
- Na azt nem! Hazakísérlet. Kísérlek!
- Most tarthatnék egy előadást az alkohol káros hatásairól, de őszintén magasról teszek rá – vont vállat, azzal Dipperbe karolt, és elindult vele a főutcán.
Egy ponton Bill megszaporázta lépteit és mielőtt még körbetáncolta volna a legközelebbi villanypóznát dúdolni kezdett. A dallam megnyugtató volt, ismerős és elcsépelt.Just singing in the rain, what a glorious feeling, I'm happy again.
És ahogy arca Bill nyakához ért, a férfi megragadta a karját, az izmai megfeszültek és érezte azt az izgatott zsibbadást, ami lekúszott a térdeibe, a forró leheletet a bőrén... A szőke lehajtott fejjel kereste az ajkait és lassan csókolta. És Dipper visszacsókolt.
- Azt hiszem, részeg vagyok – suttogta, de mosolygott, és csak ez számított.
- Én is – válaszolta Bill. Elengedte a karját.
Dipper meg mert volna esküdni, hogy valami megváltozott körülötte. Élesebben látta a színeket, az esőcseppek a gallérja alatt barátságosabbak lettek és még érezte a másik érintését a karján.
Bill kézen fogta, úgy húzta magával és Dipper a tarkóját bámulta, míg arra gondolt, talán vissza kellett volna húznia vagy többet kellett volna akarnia. Aztán arra, hogy ez az ő döntése, az ő érzései és meglehet, hogy túl sokat gondol mögé a tequila miatt. Talán a férfi nem akar tőle többet egyetlen alkalomnál...
- Holnap nem leszek a városban, de holnap után... folytathatnánk a munkát – jegyezte meg Bill, és megtorpant a kapuban. Összepréselte ajkait, és jelentőségteljesen nézett a másik szemeibe, míg ujjai a csuklóját cirógatták a tetoválása alatt. - Hazamehetnél reggel.
- Nincs nálam gumi.
- Nálam van.
- Ó! Hát... szerintem...
- Értem.
- Igen?
Bill bólintott és az ajkaira csókolt. Ez most sokkal hevesebb volt, az ajkai sóízűek, a nyelve citromtól savanyú és egyáltalán nem óvatoskodó. Felnyikkant, mikor Bill még utoljára a fenekébe markolt.
- Akkor... holnapután?
- Hozz jegyzetfüzetet meg tollat.
Dipper megvárta, míg a szőke mögött bezáródik az ajtó, csak azután indult haza. Nem zavarta a sötét és a feltámadó szél, úgy érezte, a világ végre tényleg egésszé görbült körülötte.
- Fogalmam sem volt, hogy a tudományos erdei túrák szorosan kapcsolódnak az ivászathoz – jegyezte meg félig nemtörődöm, félig gúnyos hangon Stan bácsi, mikor besurrant a konyhába egy pohár vízért. - Nem úgy volt, hogy pár órára mész csak?
- Billel voltam – vágta rá, és két kézzel túrt a hajába, ahogy kifújta a levegőt és lerogyott egy székre. - Elhúzódott. De nem volt semmi, csak...
- Nem tartozik rám, és azt csinálsz, amit akarsz azzal akivel, de nem biztos, hogy ennyire... foglalkoznod kéne Billel.
Egy egészen hosszú pillanatig hallgattak. Stan bácsi a pulton babrált valamivel, kés koppant fán, a levegőt átjárta a műtrágya és a kén szaga. Aztán a bácsi felé fordult. A tekintetében volt valami kimondatlan, valami távoli.
És Dipper el akarta mondani. El akarta mondani, hogy mit érez, amiért van valaki (Ford bácsin kívül), akivel őszintén beszélhet a szenvedélyéről, a hivatásáról. Van valaki, aki alig idősebb, mint ő és mégis érti, miről beszél, és, hogy mennyire csodálatos. Csodálatos Bill, a közös munka, az élet.
- Pár hónap az egész – mondta végül, és legbelül pontosan tudta, hogy igaza van. - Mit főzöl?
- Holnapra készítem elő a húst. Amúgy Mabel hívott. Be volt pörögve és olyasmiről hablatyolt, hogy talán nem tudnak eljönni ünnepekre, a hülye akcentusos pasas miatt, akivel együtt van – magyarázta, és olyan fintort vágott, amire Dipper kénytelen volt elmosolyodni. - De komolyan, fogalmam sincs, miről beszél.
- Próbálok beszélni vele – ígérte a fiú, és feltápászkodott.
Már felfelé baktatott a lépcsőn, mikor eszébe jutott Mabel meg a spanyol élettársa, Mermando. Az egyetem első pár hónapjában ismerkedtek meg, közösen béreltek házat a tengerparton és olyanok voltak, mint valami nagyon rózsaszín házaspár. Egy gyászos fél évet leszámítva, amikor a lány Dipper kollégiumi szobájában lakott és chipsen meg kólán éltek.
Végül végighevert az ágyon, úgy ruhástól, lehunyta a szemeit és ujjai önkéntelenül is az ajkához siklottak, ahogy eszébe jutott Bill és a csók. A Csók. Élete legjobbja volt, ráadásul még hosszú percek múltán is ott bizsergett benne az érintések szenvedélye. Lassan engedte ki a levegőt, míg keze végigkúszott a bordáin, le a hasán a nadrágjáig. Óvatosan bújtatta ki a gombot és félig jutott a cipzárral, mikor megrezzent a telefonja. Remélem, tudsz úszni. Hozz ködlámpát! B