2016. október 22., szombat

Ley de la atracción~ /2.


Ingyenes főzőtanfolyam egy homokos zsenivel!

Jó olvasást~



A citromsárga pokol késő délután gördült be a kalyiba parkolójába. Bill bőr bokacsizmát viselt, divatos kopott farmert és türkiz pólót rajta arany háromszöggel. A lemenő nap fénye megcsillant az ékszerein, ahogy bevágta az ajtót és miután hajába túrt megindult az ajtó felé.
- … ha figyelmen kívül hagyjuk a szélesség, magasság, hosszúság vektort, valamint az ezekre való merőleges kiterjedést, akkor egyáltalán nem lehetetlen. Valójában lerajzolva érthetőbb, és a vektora...
És itt lépett be Dipper őszinte rácsodálkozással a tekintetében. Szóval ilyen, amikor két fenomén találkozik. Megismerik egymást, és rögvest a negyedik dimenzió létjogosultságáról beszélgetnek.
- Az ötödik dimenzió létezik! - vágta rá Bill szenvedélyesen valamire, amit Ford bácsi mondott. Aztán észrevette Dippert a lépcső alján toporogni. - Maga mit gondol?
- Nekem nem ez a szakterületem – mondta zavartan, és lesütötte a pillantását. - De... nem hiszem, hogy lehetetlen.
Ford bácsi pont úgy nézett rá, mint akit cserben hagytak, Bill pedig olyan arcot vágott mellette, mintha győzedelmeskedett volna egy végeláthatatlan csatában. Mielőtt azonban kínosra fordultak volna a dolgok másik bácsikája jelent meg a küszöbön kopott köntösben és csoszogós papucsban.
- Jézus, mi ez? A ComicCon béna változata? - kérdezte fennhangon, aztán szívott egyet az orrán és végignézett vendégükön. - Oké, a lenti mosdóban leszek, ha kellek. De ajánlom, hogy ne.
Mikor elvonult, Dipper megdörzsölte a tarkóját és billegett kicsit a sarkain, ahogy Bill felé sandított. A férfi láthatóan jól szórakozott a közjátékon. Vagy nem. Valahogy annyira mosolygósnak tűnt, hogy Dipper képtelen volt elképzelni őt komolynak, esetleg levertnek.
- Ööö... egyébként hová megyünk? Már úgy értem, át kell-e öltöznöm, vagy jó lesz ez – magyarázta, és végigmutatott magán.
Szürke-kék kapucnis pulóvert viselt kenguruzsebbel és feltűrt ujjakkal, fűfoltos farmert és fekete zoknit. Játékosan megmozgatta a lábujjait, és zsebre vágta a kezeit, ahogy várta Bill reakcióját. Egy ponton biztos volt benne, hogy elküldi átöltözni, másrészt viszont azt hordott, amit akart. Emlékeztette magát, hogy dolgozni mennek és még véletlenül sem randira, szóval tök mindegy, hogy néznek ki közben. Mindenesetre elkönyvelte magában, hogy a szőke nem néz ki rosszul.
- Pompázatos – csücsörítette Bill, és összecsapta a tenyereit. Nehéz gyűrűi fémesen koccantak egymásnak.
Dipper csak belebújt a bakancsába, köszönést kiáltott addigra felszívódott mindkét bácsikájának, felmarkolta a kulcsait és kissé félve követte Billt a Jaguárig. Tény, hogy a férfi elképesztő és lehengerlő tudott lenni, de mindezektől függetlenül rettenetes sofőrnek bizonyult.
- Nem kell ám félnie – kacsintott rá a szőke, mintha csak a fejébe látna, aztán magára csapta az ajtót.
Egészen barátságosan vezetett a legutóbbi alkalomhoz képest. Bár Dipper két kanyarnál is szinte az ölébe borult és az abroncsok is sikítva kértek kegyelmet. Az előzési technikája mindenkire veszélyes volt, a sebváltót pedig több mint pocsékul kezelte.
- Ha szabad egy megjegyzést... ne rángassa annyira – segítette ki óvatosan, mire az arany tekintet ijesztően villant felé.
Dipper nagyot nyelt. Mi van, ha Bill a rossz szeme miatt nem vezet jól, ő meg most még be is szólt érte. Arra nem is gondolt, milyen nehéz lehet helyesen érzékelnie a teret maga körül és felmérnie a dolgok távolságát vagy mélységét.
- Én nem úgy... - szabadkozott, de a másik félbeszakította egy futó legyintéssel.
- Tudom, mire gondol, de világ életemben így vezettem és nem volt belőle probléma. Nem félek, és tudom irányítani.
Csak most tűnt fel neki, hogy Bill milyen éles mássalhangzókkal ejti a szavakat. Azonnal kihallotta a déli akcentust és érezte a suta mosolyt a szája sarkában, miközben lábával észrevétlenül kitámasztotta magát.
A férfi hirtelen fékezett, hogy Dipper majd átesett a szélvédőn. Figyelte, ahogy gyors és precíz mozdulattal végigsöpört amúgy is kifogástalan haján és kulcsait az ujján pörgette, míg arra várt, hogy kiszálljon. És bénán toporgott, míg Bill lezárta az autót, a kétszintes házat bámulta, miközben arra gondolt, hányszor eljött már mellette korábban. A téglaház egyszerű avarszínű falaival barátságosan várta a belépőt, az ajtó előtt lábtörlő és mikor Bill beengedte, kellemes otthonillat fogadta. A bakancsát az előszobában hagyta, és később a nappali felhőpuha kanapéjába süppedve figyelte az antiknak is beillő faliszőnyegeket, míg a másik valami itallal molyolt.
- Szóval van itthon... unalmas alma, vérnarancs és kaktuszlé. Melyikkel szolgálhatok? - kiabálta ki a konyhából, amit tejüvegfal választott el a másik helyiségtől.
- Hát... - kezdte Dipper, és mielőtt befejezhette volna valami meleg és sima dörgölőzött az ujjainak. Valami élő.
Visszatartotta a levegőt, ahogy riadtam pislantott lefelé. Egy közel harminc centis kutya toporgott előtte kíváncsi izgalommal. Szőre nem volt, sötét bőre libabőrös volt, ahol nem fedte a rózsaszín szívecskékkel díszített bézs kutyapulóver. Hosszú pofáját Dipper tenyerének nyomta, aki óvatosan megsimogatta a hegyes füleit. A lila nyakörvhöz arany biléta tartozott, de a fiú nem tudta elolvasni; a jószág a konyha felé iramodott harsány lelkesedéssel.
- Látom, Itzel megtalálta magának – jegyezte meg Bill, és lehuppant mellé miután keskeny pohárban hideg kaktuszlét nyomott a kezébe.
- Aranyos – vallotta be, és hagyta, hogy a kutya zoknis talpához feküdjön. Meleg volt, élénk és megnyugtató.
- Egy menhelyről mentettem meg – mesélte a férfi, és Dipper látta rajta, hogy igazán szereti. - Egyébként úgy terveztem, én fogok főzni, de kissé megcsúsztam, szóval, ha nem tud várni, elvihetem valahová.
- Az olyan lenne, mintha randira vinne – csúszott ki a száján, és szinte azonnal felvette a vörös egy igen furcsa árnyalatát, míg Bill kajánul a poharába mosolygott. - Úgy értem, már mint dolgozni... jöttem.
A gyomra végszóra kordult egy vészjóslót, ami nem javított semmit az amúgy is kínos helyzeten. Dipper inkább a nappalira fordította pillantását.
A falak kellemes világos színűek voltak, az egyik sarokban egy Steinway zongora pihent, fekete teteje rézsútosan felnyitva, a kottatartóban fehér tablet állt készen egy újabb darabra. Oldalt és szemben a falakon rengeteg növény és könyv idegen nyelveken, angolul. Receptek, életrajzok, lexikonok, életek papírba zárva. A világosabb sarokban pedig hatalmas akvárium állt és a növények meg kövek között, mintha valami fehéren mozdult volna.
- … ha nem zavarja közben – fejezte be Bill, és ő kénytelen volt rádöbbenni, hogy elbambult.
- Tessék?
- Azt mondtam, főzhetek, ha éhes. De csak, ha nem zavarja munka közben – ismételte, és összecsapta tenyereit. Itzel érdeklődve pillantott fel a hangra.
Így kerültek a makulátlan és szinte steril konyhába. Dipper félősen gubbasztott a konyhasziget mellett egy támlátlan széken és míg Bill lehetetlen kézírását próbálta megfejteni, fél szemmel azt figyelte, hogy zsonglőrködik a másik egy méretes késsel és némi marhahússal.
- Én csak azt állítom, hogy nem feltétlenül a hegyek miatt mérhető éppen itt a legnagyobb mértékű izosztatikus anomália – magyarázta az idősebb, és gyors mozdulatokkal szelte fel az inas húst. Az ujjai a rostokba vágtak, mikor rászorított. - Gravity Fallsban a gravitációs mutató negatív tartományban mozog, tehát elméleti alapon az anomália emelte ide a hegyeket és nem fordítva.
- Azt tanultam, a gravitációs anomáliák a magas helyek miatt gyakran negatív értékűek lehetnek – ellenkezett Dipper, és nagyot nyelt, mikor Bill lesújtó pillantást vetett rá. - Hát persze! Világos, bocsánat. Viszont akkor ez újabb kérdésekhez vezet. Például, hogy mikor kezdődtek a jelenségek a környéken és miért? Csak úgy nem lesz valami valahol.
Olyan mozdulattal emelte a szájához a kezét, mintha ujjai között karcsú toll lenne, aztán észrevette magát. A hűvös márványon dobolt türelmetlenül és felnézett mikor Bill végzett a hússal. Fürgén megnyomott pár gombot az indukciós főzőlapon, egy edénybe tejet lögybölt, vaníliarúddal, fahéjjal és Dipper majd beleszédült, mikor beledobott egy egész jalapeno paprikát, majd valahonnan pult alól előhúzott két fej hagymát.
És elég volt az a fél mozdulat, az az aprócska villanás, hogy elkapja a gallérja alól kikandikáló tetoválásrészletet. A mintát ennyiből nem tudta ugyan kivenni, de a szíve mégis nagyot dobbant. Hát van valami közös bennük!
- Az egyetemen ahová jártam azt hallottam, parapszichológiából doktorált – jegyezte meg végül csak úgy, hogy megtörje a hallgatást. És legalább ismerkedhetnek kicsit, ha már eljött. - Ez elég... szokatlan.
Legjobb tudása szerint a hallgatók mintegy tizenhárom százaléka foglalkozott ugyanazzal, mint Bill és kétharmaduk útközben feladta.
- Ez nem teljesen igaz így – pontosított a férfi, és csuklójával dörzsölte meg hagymacsípte szemeit, míg bőszet szipogott hozzá. - Foglalkoztam politeizmussal is. Végül a fő témám a kvantumfizika és a dimenziók maradtak.
Dipper szinte felnevetett. Bill tanulmányai szinte nevetségesen elütöttek egymástól, képtelen volt megérteni, hogy foglalkozhat valaki egyszerre olyan elrugaszkodott és képlékeny dolgokkal, mint világteremtő és káoszba forduló istenek és tudomány által megállapított logikus szabályok.
- Én nem... nem is tudom, mit mondjak – hebegte, és mikor hosszan pislogott érezte csak meg a zöldség szúró bosszúját a szemhéjai alatt. Mikor felnézett a világ tüzes könnyekben úszott.
- Semmit, pont erre a reakcióra számítottam. Basszus, a csoki!
Mierda!
Hirtelen ugrott fel, a kést a vágólapba állította és lerántotta az edényt. A tej forrt és édes illatára Dipper üres gyomra összeszorult.
Bill könnyed csuklómozdulatokkal reszelt bele egy egész tábla csokoládét, aztán boszorkányos gyakorlattal keverte el. Végül a fűszereket a mosogató alatti kukába hajította és fütyörészve nyalta le ujjait míg bögrét keresett.
- Horoszkópos vagy fenyőfás? - kérdezte, és a fülénél lóbálva a másik felé tartotta a bögréket. Ő megnézte magának mindkettőt mielőtt a fenyősre bökött volna.
- Röstellem, Szűz vagyok.
- Sajnálattal hallom.
- Öööö... - Már éppen előrukkolt volna valami válasszal mikor a szőke szája sarka megrándult, és ettől ő is felengedett némileg.
Végül finoman becsukta a világos bőrbe kötött naplót, amibe Bill jegyzetelt, feltűrte a pulcsija ujjait és a segítségére sietett. Paprikát szeletelt, sajtot reszelt és egészen sokáig fel sem tűnt neki, hogy a szőke valami swing-szerűt dúdol magában. Aztán mikor Bill rácsapta a sütő ajtaját a kreálmányra, kifújta magát, kezet mosott és a jegyzetek felé nyújtózkodott.
- Egyébként még nem válaszolt a kérdésemre – mutatott rá Dipper, és a lassan langyosra hűlő forrócsokijába kortyolt. Isteni volt, és tökéletes.
- Mert nincs helyes válasz. Az egész nézőpont kérdése – válaszolta lassan. Ujjaival a márványon lépkedett fel s alá. - Maga külső szemlélő, és mint olyan úgy gondolja, nem mellesleg joggal, hogy a folyamat ezer és ezer év alatt ment végbe. Lehet. De, ha az anomália negatív tartománya elég alacsony volt hozzá, hogy gyorsan mozdítson félre nagy tömeget, ez a folyamat gyorsan zajlott. Villámsebesen. Persze erről már jórészt a fotonok és a gravitációs vonzás tehet.
Dipper megint csak nem szólt. Úgy érezte, Bill varázsa hatott rá is, és most egy köztes univerzumban lebeg a valóság és az illúzió határmezsgyéjén. A férfi tiszta napfény illata egészen elöntötte az agyát, amitől képtelen volt bármit mondani. Végül mégis megtalálta a hangját.
- Szóval maga azt állítja, a tyúk előbb volt, mint a tojás.
- Konyhanyelven – bólintott, és magabiztos mosolyt villantott rá.
- Ha ez igaz... kellett lennie valaminek, ami idevonzotta a tyúkot, nem? Nos, Bill, hol a kukorica?
- Erre nekünk kell rájönnünk. - Bill lenyitotta a sütő ajtaját, aztán egy villával óvatosan megszurkálta az ételt. - Ezért is megyünk holnap terepszemlére.
- Hogy micsoda? - köhögte, és lecsapta a bögréjét. A krémes hab egy része a pultra löttyent. - Holnap? Mikor?
- Ó, egészen korán, szóval remélem, nem későn kelő típus. - Dipper nem mondta meg, hogy igenis szeret órákig heverészni és nem csinálni semmit. - Ne vágjon már ilyen képet, senki nem akarja megölni!
Őszintén szólva ebben nem volt annyira biztos. Bill előző nap már tett egy kitérőt az erdőben a hegyek közelében és nem értette, miért nem nézett körül akkor. Egyáltalán, ha ő nem hozza fel a témát, sosem említi meg a hegyi túrát? Arról már nem is beszélve, hogy csak úgy eldöntötte, hogy felmennek körülnézni, nem is számított, hogy neki esetleg programja van vagy valami.
Mielőtt jobban belemerülhetett volna gondolataiba a sütő órája hangos pittyegéssel jelzett.
- Fel fog robbanni?
- Csak, ha közelebb állna – ugratta a férfi, és egy parafa alátétre tette a végeredményt. Mennyei illatok szabadultak el. - Ha már annyira segíteni akar, a tányérok a konyhaszekrényben vannak.
Dipper azonnal felpattant, elsietett Bill mellett és míg molyolt a tányérokkal elárasztotta valami régről ismerős érzés, amit sehogy nem tudott hova tenni, és ami az este további részében is csiklandozta az érzékeit.
Csendben ettek, pontosabban Dipper evett, Bill pedig sátorszerűen összetámasztott kezei fölül nézte, míg Itzel a lábaik körül rohangált és lelkesen várt valami potya falatot. És míg Bill hazavitte pörgős jazz csorgott az utastérbe, és Dipper a holnapi túrára gondolt és arra, hogy addig mennyi pillanat telik el Bill nélkül.

4 megjegyzés:

  1. Egyem meg de buzik már <3 Bill miért zseni. Miért. De Dippert is szeretjük <3 Itzelt kérem~~~ És oh, randi-túra vagy túra-randi? :3 Egyem meg Dippert, már most nyakig zúgott Billbe, remélem fordítva is így van~~~ Most csak ennyi, nagyon várom a folytatást~ ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pszt, Bill kocsija szivárvánnyal működik gázolaj helyett~~ Mindkettőjüket szeretjük, főleg együtt <3 Itzel tulajdonjogait beszéld meg Billel és a fél azték birodalommal illetve Mexikóval xD Eeeehh... mi a különbség?
      Én meg nagyon köszönöm~~~ <3

      Törlés
  2. I-má-dom! Hát hogy lehetnek ilyen cukik istenem meghalok! Billnek az egész karaktere meg stílusa zavarbaejtően jól sikerült; a gyűrűk, a cipő, a duma. Leborulok előtted, mert ez egy csoda *u* Édes kis Dipper meg olyan kis mazsola, olyan kis szűz...na már mint.hm.
    Eddig nagyon tetszik, gratulálok a frappáns sztorihoz, nagyon király! Csak így tovább ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vááááh, naggggyon szépen köszönöm. Indokolatlanul sokat szoktam merengeni Billen csak úgy, aztán meg mindig félek, hogy elrontom, mert hát mégiscsak. Na már mint horoszkóp, értem én xDD
      Még egyszer nagyon köszönöm, meg azt is, hogy írtál~

      Törlés