Ley de la atracción~ /1.

Megint egy regény, jejj! És megint Gravity Falls professzor!AU. BillDip (Bill Cipher/Dipper Pines) és nyomokban BillFord (Bill Cipher/Stanford F. Pines)
2016. ősze van, és Dipper Gravity Fallsba utazik, hogy végre befejezhesse a kutatásait. Ehhez viszont találkoznia kell Billel.
Korhatás: 16-18
Figyelmeztetés: Bill Cipher

Jó olvasást~

Dipper Pines a tetoválószalon kirakatában csekkolta a frizuráját. Nagyot nyelt, az órájára pillantott és úgy gondolta, könnyebb lenne, ha simán csak hazamenne, mármint Kaliforniába haza, és feladná az egészet. Nem tehette meg. Emlékeztette magát, hogy a PhD-je miatt van Gravity Fallsban, és legyűrte a feltörni készülő pánikot.
Világ életében tudta, hogy vagy fizikával vagy lehetetlen dolgokkal szeretne foglalkozni. Vagy mindkettővel. És képes volt tíz órát autózni csak azért, hogy megírhassa azt a fene nagy tanulmányát abból a satnya kis kutatási alapból. Amihez meg persze szüksége van egy géniuszra, akivel beszélgethet a témában.
Bill Cipher.
Éppen őrá várt. A mentora szinte aléltra áradozta magát a másikról, ezért Dipper egyáltalán nem tudta, hogy kellene hozzáállnia. Mindenesetre arra készült, hogy Bill egy ötvenes éveiben járó udvarias férfi lesz, brit akcentussal, enyhén ősz halántékkal, szarkalábakkal és azzal a kicsit bizarr merev tartással, ami az idősebb generációra jellemző.
Úgy döntött, visszasétál a Greasy's-hez, aztán majd meglátja, hogy marad-e és megnézi magának a férfit, vagy lelép és vissza se néz többé. A parkolóban egy eléggé gyanús és feltűnő citromsárga Jaguár parkolt, ami még határozottan nem állt ott, mikor elindult körbenézni a városban. A fekete vászontető összehajtogatva pihent a csomagtartó alatt, a bőr ülések annyira átforrósodtak az őszi nap melegétől, hogy már oldalról érezte a hőjét, mikor elment mellette. A fényezés tökéletes volt. Szóval megérkezett.
Diper elgondolkodott, milyen ember lehet, akinek ilyen autója van. Általában az a fajta, akire a testvére olyan szavakat használna, mint elbűvölő, bűbájos és káprázatos. Az ő szavaival meg felvágós.
Kíváncsian torpant meg az ajtóban, átnézett a narancssárga bokszok tengerén, de csupa tinédzser és szerelemittas pár fészkelte be magát a műbőr ülésekre. Kávé és szalonnás tojás illata töltötte be a párás levegőt, a ventilátor lustán, nyikorogva forgott a feje fölött, a zenegépen sebtében firkantott papír hirdette: nem működik.
A pulthoz botorkált és rendelt egy kávét. Bill bizonyára késik, gondolta, így viszont nem tudta hová tenni a luxusautót. Az órájára pislogott, izgatottan dobolt az ujjaival az álmárványon, miközben tekintete a mellette ülő férfira tévedt. Pontosabban a kezére. Hosszú, inas ujjai voltak, bőre a cseppentett mézre emlékeztette a fiút és a kisujján a köröm aranyszínűre volt festve. Könnyed eleganciával tartotta a tollat, olyan volt a kézírása, mint az óceán vihar idején. Nem angol szavakat írt, de Dipper ki tudta bogarászni.
- Segíthetek? - Az írás abbamaradt, és ahogy Dipper felnézett éles arany tekintettel találta szembe magát. A bal szeme alatt sötét karikák húzódtak és mintha fakóbb aranyban fürdött volna a szivárványhártyája. Mindenesetre még így is kellően dühös volt és fenyegető. - Ó, bocsáss meg, én nem akartam – hadarta Dipper, és érezte, ahogy a füle elvörösödik. - Az az igazság, hogy várok valakit, és elbambultam, de nem...
- Micsoda véletlen! - rikkantotta amaz, és lecsapta a tollát a papírra. Lazy Susan riadtan lesett ki a konyhából a hangra. - Mason Pines?
- I-Igen.
- Csodálatos! Azt hiszem, éppen egymást keressük. Bill Cipher. - Úgy mondta a saját nevét, mintha átadni készülne valamit, és Dipper karja libabőrös lett tőle.
- Dr. Cipher, én...
- Csak Bill – szögezte le azonnal, és mikor Susan Dipper elé tolta a kávéját koccintásra emelte a sajátját. A fiú messziről érezte a csokoládé édes aromáját a gőzben.
A forró ital égette a torkát, és könnyezett a szeme, mikor leengedte a bögrét, és most már alaposabban megnézte magának a másik homályos sziluettjét. A haja szőke volt, mint a hajnal első napsugara és egyik oldalt felnyírva hordta, bal fülében arany fülbevalók egész sora, a szemöldöke szigorú, az orra egyenes és szeplők pettyezik, a szája telt és ravasz mosolyba forduló. A térdein lyukas fekete farmert viselt és fehér Keep calm and buy gold feliratú pólót kigombolt mellénnyel. Dipper akaratlanul is arra jutott, hogy gyönyörű és rettentően... fiatal. Nem volt meggyőződve róla, hogy a mentora biztosan erre a férfira gondolt-e.
- N-nos Bill, remélem hajlandó nekem segíteni a témában – nagyot nyelt, és félve leste a másik reakcióját. Az csak kiitta italát és éles vigyort villantott rá.
- Az igazat megvallva rajongok a nagy-nagybátyja munkásságáért – magyarázta, míg szórakozottan gyűrögette a notesze lapjait. - Bár személyesen sosem találkoztunk.
- Ó, én bemutathatom, ha gondolja – vágta rá, és arra gondolt, ha erre megy ki az egész akkor is megéri, mert Bill segíteni fog neki. - Most egyébként is a városban van, és nála szálltam meg. Persze csak, ha segít nekem.
- Segítek – hagyta annyiban a férfi, és kiegyenesedett. - Mikor van a leadási határideje?
- Hátööö.... - Dipper elpirult, és a kávéjába temetkezett, míg szabad kezével egy rút ketchupfoltot kapargatott a pulton.
Bill olyan hangot hallatott, mintha nevetne és gúnyolódna rajta, de úgy döntött, nem foglalkozik vele. Most vette csak észre, hogy beszélgetésük közben a szőke bonyolult számításokat végzett a szalvétáján. Fejjel lefelé nem tudta ugyan követni a példát, mégis erősen gyanította, hogy a végeredmény több mint helyes. A négy szót viszont a kapkodós odafirkantás ellenére is gond nélkül kibetűzte.
Ley de la atracción.
Elsőre mosolygásra késztette a hetyke kis ékezet az ó fölött, de visszafogta magát, és megköszörülte a torkát, ahogy pillantása az órájára esett. Három és fél perccel sietett a Greasy's órájához képest.
- Gondolom, mennie kell, már várják otthon – jegyezte meg Bill kis idő múltán, és összecsapta a noteszét. - Akkor én is megyek, még van egy kis dolgom a környéken.
Úgy mondta, hogy Dipper beleborzongott. Simán el tudta képzelni, ahogy Bill elás egy kényes eredetű hullát az erdő mélyén, aztán később hazamegy és a kád fölött súrolja ki a beleszáradt vért a pólójából miközben halkan káromkodik.
- Megszöktek a kulcsaim – méltatlankodott a szőke, miután rendezte a számlát és kiforgatta a zsebeit. - A rohadt életbe, márpedig tuti, hogy nem fogok taxit hívni...
Nem, Bill valószínűleg hangosan üvöltene, és szidná az áldozat felmenőit a sötét középkorig visszamenőleg.
És amikor mégis megtalálta a mellényzsebében, vidáman csörgette meg a fekete slusszkulcsot és az arany háromszöget, aztán nemes egyszerűséggel és keccsel összeütötte a sarkait, megfordult a tengelye körül és Dipperre bökött mutató ujjával.
- Elvihetem valameddig?
- És a hul... akarom mondani, nem dolga van? - hadarta, és érezte, hogy égnek a fülei zavarában.
- Ennyi belefér – vont vállat, és maga után intette. - Legalább mesélhet a témájáról részletesebben. Hol is lakik?
Dipper Pines alapvetően nem félt az autókban. Tizenhat éves kora óta volt jogosítványa, tudta magáról, hogy jól vezet és nem okozott gondot semmilyen meredek szakasz. Bill mellett mégis a sárga csoda ajtajába kapaszkodott és legalább ötvenszer imádkozott az életéért egy olyan istenhez, akiben sosem hitt. A Jaguár gyönyörű volt, hibátlan karosszériával és fényezéssel, az ülés kicsit égette a hátát, mikor beült, a biztonsági öv védelmezőn feszült a mellkasának és a szél csiklandozta a nyakát, miközben kitolattak a parkolóból. Aztán Bill fürge ujjai a sebváltóra kulcsolódtak, váltott, a gázra taposott és már száguldottak is. A férfi legalább kilencvennel vezetett. Városon belül. Bill valahogy akkor is nyugodt maradt, mikor kicsit felszaladt a járdára és majdnem halálra gázolt egy kék postaládát. És mégis meglepően puhán fékezett a Rejtély Kalyiba parkolójában. A földút ropogott a kerekek alatt, a motor dorombolt a hosszú motorháztető alatt és Dipper mozdulni látta a függönyt a konyhában.
- Hát, köszönöm a fuvart.
- Akkor holnap magáért jövök – mondta Bill élesen, aztán már el is hajtott jelentős port kavarva maga mögött.
És Dipper elgondolkozott, hogy hányszor büntethették már meg gyorshajtásért vagy közlekedési balesetért. Vajon cserben hagyásos gázoló vagy legalább mentőt hívna? A barátnője, vagy a felesége elnézi ugyan a vezetési stílusát?
Aztán rájött, hogy úgy ácsorog ott, mint egy hősszerelmes balfék és inkább becaplatott a házba. A küszöbön lerúgta bakancsait és egyenesen a konyhába ment, ahol rögvest feltépte a hűtő ajtaját. Egy dobozos kólával és némi dermedt dupla sajtos pizzával vonult be a nappaliba némi sorozatozás céljából, de első számú bácsikája már a fotelban terpeszkedett egy langymeleg sör társaságában és mikor észrevette Dippert gyorsan átkapcsolt valami harmadrangú akciófilmre. Mintha bárki is bánta volna a szappanoperák iránti érthetetlen szenvedélyét.
- Na mi van, kölyök? Olyan savanyú képet vágsz, mint aki citromba harapott – mondta Stan bácsi, és nem nézett felé.
- Mi van akkor, ha... szóval van ez a... valakinek a segítségére lenne szükségem, viszont szerintem csak kihasznál, és én belementem, mert nem tudtam jobban meggyőzni, most meg már én se értem, mi van – hadarta, és egy kortyra kiitta az üdítő felét.
- Istenem, hányszor kell még a szátokba rágnom? Mindig két megoldás van – magyarázta a bácsi, és lenémította a Transformers három ismétlését. - Használd ki jobban, mint amennyire ő téged. Ha nyíltan hátba szúr, facsarj ki belőle mindent, amire szükséged van és azt is, amire nem. Sosem tudhatod, mikor jön jól egy kis plusz információ.
- És a másik?
- Verd ki belőle a szart is – vonta meg a vállát. - És most ide az egyik szeletet, aztán tűnés, ha csak panaszkodni akarsz.
Dipper végül nála hagyta az egész tányért és felkapaszkodott a szúette lépcsőkön a szobájába. Régestelen régen még a nővérével lakták a padlást, most viszont a lány egy divatcégnél dolgozott, miközben önkénteskedett három menhelyen és harcolt a nők jogaiért Kaliforniában.
Elnyúlt a keskeny ágyon, és arra gondolt, előhalássza a laptopját és bepótolja azt a sorozatozást, végül csak zenét bömböltetett a telefonján és a tetőgerendát bámulta. Billen gondolkozott, és azon, mennyire nem erre számított. Kétséget kizáróan az az ember volt, akire szüksége volt, és mégis merőben más. Végül győzött a kíváncsisága és belőtte a wifit, hogy rákereshessen facebookon.
Nem volt nehéz, azonnal megtalálta. A profilképén kinyújtott nyelvvel pózolt a kamerának valami múzeum mosdójában, a borítóképén a Nap Piramis lépcsőin ácsorgott és a kamerába meredt. Az adatai szerint 1986. június 15-én született, Mexikóban. Szóval két évvel idősebb nála. A tanulmányaiban megjelölt három egyetemet, kiderült, hogy az anyanyelve a spanyol, folyékonyan beszél angolul és navatlul és a kapcsolati státusa egyedülálló. A fényképeit már nem merte megnézni, és félve jelölte be végül.
Alig, hogy beszámolt Mabelnek (púderszínű chatablak, a profilképén szinkronban mosolyognak) Billről és a napjáról jött az értesítés, hogy a férfi visszaigazolta. Mielőtt észre vehette volna, hogy vigyorog, Mabel ablaka felvillant.

Helyes? :3

Tökéletes. - kitörölte, aztán átgondolta. - Csak munkáról lesz szó. Egyébként is gyanúsan túl van pörögve a fickó.
Szóval megérte a tíz órás út meg a szenvedés? Tudod csinálni a fura izédet, ráadásul már valaki mással is. :DD

Dipper nem mondta el neki, hogy Billt igazából Ford bácsi érdekli. Egyelőre neki magának kellett megküzdenie a problémával.

A fejfájósok jellegzetes mozdulatával dörzsölte meg az orrnyergét, aztán ABBÁt kapcsolt. A svéd pop megnyugtatta és kikapcsolta. Általában. Többnyire, akkor amikor a feje nem hemzsegett szőke zseniktől rengeteg felesleges energiával.
És akkor Bill ráírt. … darling, can't you hear me, S. O. S!

Hogy áll a csípőshöz?

Mint?

Mint étel. Szereti?

Mondhatni. – Ráhagyta, de a gyanú parány szikrája lassan környékezte meg, és a torkába kúszott. - Mit tervez?

Gondoltam, megéhezik az agymunkától.

Nem úgy volt, hogy maga jön ide?

;D

Ennyiben maradtak. Dipper pedig még álmában is bambán vigyorgott. You made me feel alive, but something died, I fear...Dipper valamikor délelőtt tizenegy körül keveredett elő, kócosan, borostásan, alvópólóban és alsónadrágban. Kótyagosan vakarta meg a szemöldökét, ahogy végignézett a reggeli újság elosztott cikkejei fölött pusmogó bácsikáin. Ford bácsi kifogástalan, könyékig tűrt ingben és bársonynadrágban úgy tett, mintha keresztrejtvényt fejtene, pedig a tolla már jóideje nem mozdult a papíron. Stan bácsi a sporthíreket bogarászta, és mondott valamit, amit Dipper nem értett tisztán, de mikor észrevették őt, egyszerre burkolóztak kínos hallgatásba.
- Mabel puszil titeket – ásította, és csámcsogva töltött magának kávét, aztán míg a hűtőbe hajolt tejért, csak úgy megjegyezte: - Bill amúgy hajlandó velem dolgozni, és azt mondta, ma valamikor beugrik, hogy találkozzon veled, Ford bácsi. Szóval légyszi, ne bújj el a munkád mögé. Ez most tényleg fontos. Nagyon.
- Milyen Bill? - kérdezte azonnal a bácsi. Hangjában óvatos gyanakvás bujkált, és testvére joviálisan horkantott mellette.
- Dr. Cipher – felelte egyszerűen, és hosszú kortyokban ivott. - Mondjuk szerintem ez pont nem az igazi neve.
- Ó!
Dipper álmosan kinyújtózott, fel, fel, fel az égig, aztán kávéstól átvonult a nappaliba. Fiatalabb korában imádta a Kacsa Nyomozót, és a mai napig rácsodálkozott, mennyire le tudja kötni még mindig. Bár már nem oldottak meg semmilyen mondvacsinált rejtélyt Mabellel.
És Bill még délután sem jelentkezett...