Tequila Sunrise~

Könnyed, bulizós human!Bill/young!Ford '80-as évek AU.

Jó olvasást~

Stanford Pines éppen jeges vizet löttyint az arcába a manhattani bár mellékhelyiségében. A hely jó, a mosdó sötét, vizeletszagú, a falak színét hajdani szerelmespáros vallomásai fedik. Az egyik vécéfülkében valaki hány. És Ford arra gondol, míg a zene átdübörög a falakon, hogy tulajdonképpen nem is akart eljönni, a testvére, Stanley rángatta el. Most komótosan néz végig magán, a bő szárú farmeren és a viszketős kockás ingen, aztán papírtörlő nem lévén a ruha ujjába dörzsöli az arcát. Úgy érzi, egy kicsit forog vele a világ, a nyelvére édes íz tapad, pedig alig ivott valamit.
A kilincsért nyúl és a jegyzeteire gondol, amikben most elmerülhetne, a kutatására, amivel nem halad mióta visszajött New Jerseybe. És akkor Stanley kirángatta a házból, a megszokott életéből, beültette a Cadillac keményre kopott műbőrülésére és elhajtott vele Manhattanbe. Ide.
Ahogy végigsiet a narancsszín folyosón az alkoholgőztől terhes falak között tekintetével a testvérét keresi. Nem érti, Stanley miért éppen ezt a helyet választotta, egy eldugott, nevesincs melegbárt a belvárosban. Ford végig azt hitte, kevesen lesznek majd, éppen csak néhány szégyellős ember, ehhez képest a hely tele van egymással flörtölő és táncoló emberekkel. Próbálja átküzdeni magát a tömegen, tekintete biztonságot keres, míg éles könyök talál a bordái közé, a lábára tipornak, valaki fenekén söpör a kézfeje és majdnem leöntik valami színessel.
A fények elvakítják, az emberek között nem látja a testvérét és csak bízni mer benne, hogy Stanley nem lép le egyedül. Elhiteti magával, hogy nem tenné.
Hevült testnek ütközik, a becsapódás végleges és megváltoztathatatlan. Mielőtt bocsánatot kérhetne a fiú határozottan simít a csípőjére. Édes kukorica, csokoládé és tequila szaga árad belőle, fehéret visel, ami szikrázik a színes fényekben, a mosolya harsánylila rúzs és éles fogak, a haja kócos szőke a tekintete egy csúcsragadozóé feketére húzva, ahogy végigméri. Ford nagyot nyel, átfogja a fiú csuklóját és próbál hátrálni, de a tömeg bezár mögötte. Nincs menekvés.
Az idegen közel hajol, a hangja mint az aranyra csöppentett méz, és azt mondja:
- Rögtön tudtam, hogy először vagy itt. Bill vagyok. - Akcentussal beszél, amit Ford nem tud beazonosítani, de tetszik neki.
- Ez az igazi neved? - kérdezi rögtön. A torka száraz, úgy érzi, a szavak botladoznak a szájában és pofára esnek.
Bill elnézően mosolyog és nem ereszti. Italt rendel maguknak, közben hosszú ujjaival a pulton dobol, a körmei vörösek, az aranygyűrűi csillognak és türelmetlennek tetszik és fiatalnak. Ford egy pillanatra elképzeli, hogy nem Stanley hozta ide, hogy bűntudat nélkül képes lenne elmenni ezzel a sráccal. De nem tudná kimagyarázni a szülei előtt másnap, hogy hol volt egész éjszaka. Ráadásul Bill nagyon fiatalnak tűnik, ahogy a bárszéken görnyed, a poháralátétet pörgeti és szemérmetlenül őt fürkészi.
És akkor leesik, hogy már percek óta egymást bámulják, de Ford nem jön zavarba, ahogy Bill sem. A szőke fiú megnyalja lila ajkait, felemeli poharakat a pultról és Ford kezébe nyomja az egyiket.
- Szóval. Bill – mondja, és magára mutat.
- Én.. Ford vagyok.
- Mint az autó?
- Mint az egyetem. A Stanford rövidítése – magyarázza rögtön, de elhallgat, mikor látja a vigyort a másik arcán.
Tequilát isznak kísérő nélkül, és valahol a harmadik-negyedik kör között Fordnak levegőre van szüksége. Stanley még mindig nem került elő, de már nem foglalkozik vele, mikor kirobban a bár bejáratán észreveszi a vörös autót az út szélén.
A zene tompább, hirtelen már hallja a gondolatait, hátát a nyirkos falnak veti és mélyeket szippant a hajnali levegőből. A sárga lámpák körül szúnyogok és éjjeli pillangók pusmognak, az utca forgalmas és Ford úgy érzi, hogy mindezen kívül van most, egy buborékban az összekócolt gondolataival. A levegő a tüdejében akad, mikor Bill a vállába markol.
- Miden rendben, csak kiszellőztettem a fejem – mondja Ford egészen halkan, bár a másik nem kérdezte.
Csak mellette ácsorog és alkoholgőzös tekintettel figyeli, ahogy a nyirkos tégláknak dönti a fejét és nagyot nyelt. Ford nem látja, csak érzi, ahogy Bill leint egy taxit és mielőtt magával ránthatná megrázza a fejét és kitámasztja magát a sarkával. Ivott, de az esze még nem ment el.
- Nem is ismerlek. Manhattanben hetvennyolc százalékos esély van arra, hogy eladod a szerveimet és ötvenkettő, hogy kirabolsz – magyarázza kapkodva, bár nehéznek érzi a nyelvét.

- Ha viszont azt veszed alapul, hogy Manhattan lakossága megközelítőleg másfél millió fő, akkor ötvenöt százalékos eséllyel rabolnak ki és, vagy ölnek meg valakit éppen, aki nem te vagy. Nem csak te vagy jó matekos – kacsint rá Bill, aztán belé karol és magával húzza az ötödik sugárútra. A taxis hangosan méltatlankodik és elhajt, Ford úgy érzi, nem akarják vinni a lábai.
- Vissza kell hoznod pontosan ide. És figyelmeztetlek, az öcsémnek bokszere van a kesztyűtartóban és megtalál.
- Nyugi, drágám, csak nem akartam, hogy mindenki téged bámuljon. Elég, ha én rajtad tartom a szemem – mondja, és néhány háztömbnyire meg is torpan. Ford nem érti, és egyre zavarodottabbnak érzi magát.
Valahogy nem ilyennek képzelte az éjszakát. Egyáltalán. Biztos volt benne, hogy úgy éri majd őket a virradat, hogy Stanleyre figyel, míg a fiú leissza magát, verekedésbe keveredik valakivel egy nő miatt, aztán neki kell hazáig vezetnie és ő magyarázza ki a testvére monokliját az apjuk előtt. Mert ő a jófiú a családban.
Ehelyett kótyagosan figyeli, ahogy Bill vékony vállai a falnak feszülnek, felszegi az állát, mélyet sóhajt és megdörzsöli az arcát, amitől kissé elkenődik a szemfestéke, de nem mer szólni. Csendesen figyeli Billt, közben igyekszik lassan lélegezni. Már sokkal jobban érzi magát, de még mindig nem biztos benne, hogy megbízhat a szőke fiúban.
És Bill kurtán felnevet - ha ha ha - és elkapja a kockás inge gallérját, annál fogva rántja magához és megcsókolja. Ford a nyelvén érzi az édes parfümöt és a tequila utóízét, a rúzsa keserűn tapad az ajkaira és megrogy a térde, ahogy Bill csókolja. A falnak löki a szőkét, ujjai a tarkóján és a hajában, a másik keze az inge alatt, tenyere a hasára simul és megrezzen a meleg ujjak érintésétől. Bill térde a combja belső felének feszül és az egész új és különleges.
- Woah, hat ujj? - suttogja Bill áhítatosan, mikor elhúzódik, és összefűzi az ujjait Fordéval. A szemüveges fiú megrémül kicsit.
- Tudom... furcsa, bizarr... - kezdi, de Bill harsányan szakítja félbe.
- Különleges. Örülnöd kellene neki – mondja, és mintha arrogancia csöppenne a hangjába.
- Lassan vissza kell mennem. Stanley már biztosan keres – hadarja, bár biztos benne, hogy ez nincs így. Az ösztönei azt súgják, maradjon távol a fiútól és ő egyáltalán nem akar hallgatni rájuk.
Bill megérinti az állát, ujjai végigsiklanak a kulcscsontján, az ingen keresztül a szíve fölé szorítja a tenyerét és a nyakára csókol. Láthatatlan borostája karcolja a bőrét és Ford egy futó pillanatra lehunyja a szemeit. Aztán a fiú a zsebébe nyúl egy tollért, hogy kék tintával a tenyerébe írja a telefonszámát. Az írása szögletes és határozott, mikor végez ráhajtja Ford ujjait és vigyorog. Éles fogai hófehérek és tökéletesek, a rúzsa elmaszatolódott kicsit, a haja kócos és valahogy nem beszélgetnek, mikor visszasétálnak. Nincsenek ígéretek, nincs hadoválás és búcsú. Mire Stanley előkerül Bill felszívódik, semmi nem marad utána csak az íze Ford nyelvén, a bizsergető érzés a gyomrában és a szám a tenyerén.
- Na mi van, stréber, hogy ment? - kérdezi Stanley, ahogy becsapja a Cadillac ajtaját és leengedi a tetőt. - Remélem, megérte fél órát vezetni.
- Úgy csinálsz, mintha Brooklynban lennénk – vágja rá Ford, és testvérével ellentétben beköti magát mielőtt elnyomna egy ásítást.
- Pia szagod van.
- Neked is. Hol voltál?
- Találtam egy egész tűrhető kocsmát, és beálltam kártyázni – magyarázza, és elégedetten megpaskolja a zsebét. - Lealáztam őket.
- Szóval csaltál – csóválja meg a fejét Ford, de azért még gyorsan hozzáteszi: - Amúgy nem volt semmi. Nem nekem való ez az egész.
- Aha – hagyja rá Stanley és gázt ad.
Ford a saját tükörképét keresi a visszapillantóban. A haja zilált kócos, a szemüvege maszatos és a szájára Bill ízű rúzs kenődött. A tenyerére pillant és csalódott sóhajt hallat; így már felesleges lenne elmondani az öccsének bármit is.
A szám a tenyerén olvashatatlanná kopott.