Hurricane~ /1.

The Raven Girls AU, Cabeswaren (Ronan Lynch/Ada Parris), Bluesey (Ben Sargent/Rachel Gansey). Femslash, juhúú! Korhatár: +18
(Spoilert elvétve tartalmazhat a The Raven Kingre)
Ajánlás: Katie-nek, mert egyetértett velem, hogy Ronan nőként elviselhetetlen.

Adam Parrish jólesően nyújtózott, a hátára hengeredett és kinyúlt Ronan felé, de az ujjai puha hajtengerbe akadtak. A selymes tincsek kiperegtek a kezéből, a csuklójára tapadtak és kipattant a szeme. Mi a fene?
Felült és végignézett magán. Sápadtszőke haja a könyöke alá ért, vékony volt keskeny csípővel, hosszú napcsókolta combokkal. És a melleitől némileg zavarban érezte magát.
Az első gondolat, ami átkúszott a pánikon az volt, hogy Ronan csinálta. A fiúja arra gondolt álmában, hogy milyen lehetne nőként és Adam reggelre átváltozott. Aztán eszébe jutott, hogy ha Ronan ilyesmit álmodott volna, akkor maximum az ágy végéből saját maga női verziója pislogott volna rá ébredéskor. A fiút ismerve egy sokkal kacérabb női önmaga. El kellett tűnnie mielőtt a másik meglátja.
Felsóhajtott, oldalra sandított és kínjában megeresztett egy remegős kacajt. Ronan Lynch... Szeplős combjával a takarót ölelte, vékony, de izmos karjai óvón nyúltak felé, Adam pedig érezte, hogy elpirul a fedetlen melleitől. Hát Ronan is.
Gyengéden megrázta a vállát, mire a lány felnézett, álmos kék szemei csodálkozva mérték végig a másik törékeny, félismerős arcát és kimért lassúsággal felkönyökölt. Éber volt, mint egy ragadozó.
- Mi a fasz? - tudakolta kedvesen, és a bordáihoz kapta a tenyerét. - Ezt te csináltad, Parrish?
- Azt hittem, te voltál. Te meg a hülye álmaid.
- Én minek álmodtam volna magunkat csajnak? - Felhúzta a szemöldökét, aztán felrántotta a takarót, végigmérte magát, számba vette a változásokat és a párnába hanyatlott. És nevetett.
- Szerintem ez annyira nem vicces – mutatott rá Adam, és végtelen hosszú hajába túrt.
- Csak képzeld el, hogy Gansey mennyire ki lesz akadva – göcögte Ronan, és közelebb fészkelte magát Adamhez. A másiknak megrándult a szája széle, de végül nem nevetett csak megcirógatta Ronan borotvált fejét.
Nőként is jól állt neki ez a frizura. Adam legalábbis dögösnek látta így, vadnak és fenyegetőnek. Ronan Lynch elsöprő volt bármelyik nemhez is tartozott.
Odahajolt, hogy megcsókolja és érezte Ronan bizonytalanságát, ahogy kapkodva elhúzódott és az ideges csillanást a szemében. Adam pontosan tudta, hogy nincs minden rendben.

Gansey tényleg kiakadt. Sokkal inkább saját magán, mint a barátain. A fiú lányként nagyon hasonlított a nővérére, csak Helennel ellentétben kócosabb volt és lágyabb a tekintete. Feljebb tolta a szemüvegét, térdét a mellkasához húzta és barna haját maga köré vonta, ahogy végighallgatta, hogy nem Ronan tehet az egészről. Végül hitetlenül rázta meg a fejét.
- Lehet, hogy a vonal miatt van – jegyezte meg Gansey, miközben alsó ajkát dörzsölgette. Barna szemeit Ronan felé kapta, mikor a lány felhördült. - Mondom, lehet.
- Ja, persze.
- Most mit izélsz? Felhívom Maloryt – mondta inkább és a telefonja felé nyújtózkodott. A saját alvós pólója volt rajta meg a pizsamanadrágja, ami most lógott rajta. Fejből ütötte be a számot, és míg kicsenget csak úgy megjegyezte. - Egyébként Blue fiú.
- Fasza. - Ronant láthatóan mulattatta a saját benyögése, de elhallgatott, mikor elkapta Adam pillantását. - Hol van most? Bement dolgozni?
- Otthon. Odaadtam neki néhány ruhámat kölcsön.
- Hihetetlen, hogy elfogadta.
- Nem nagyon volt más – vont vállat a lány, és feltartotta mutatóujját, ahogy erősebben a füléhez szorította a mobilt. - Elnézést, hogy zavarom. Képtelenségnek fog hangzani, de Richard Gansey vagyok, és...
- Fogadok, hogy az öreggel nincs semmi – jegyezte meg Ronan, és a könyökénél távolabb húzta Adamet.
A lány szótlan volt azóta, hogy Blue munkahelye szóba került. Arra eddig nem gondolt, hogy emiatt talán hiányoznia kell a munkából. Egyáltalán hogy telefonál majd be? A hangja is megváltozott, nem fogják csak úgy elengedni. Talán megkérhetné Ronant, hogy szóljon az öccsének, aki majd betelefonál helyette vagy valami, de azzal csak még több embert vonnának be a dologba. Ráadásul Declan is megtudná, abból pedig semmi jó nem származna. Csak marakodás, acsarkodás és minimum egy kórházban, rendőrségen töltött délután.
- Hé, Föld Parrishnek. Köztünk vagy? - Ronan meglóbálta a kezét a lány orra előtt. - Arra gondoltam, elmegyek és megnézem Cabeswatert. És rohadtul jönnöd kéne.
- Nem tudom... vezethetünk így egyáltalán?
- Már miért ne? Van jogsim. Tudok vezetni – mondta, és fenyegető ívű szemöldöke a homlokára szaladt. - Mondtam már, hogy nem vonták be a múltkori után. Kurvára nem én tehetek róla, hogy valaki nem tud veszíteni.
A múltkori. Mikor Ronan és ő Barnsba tartottak hétvégére és Ronan nem bírta ki, hogy ne villogjon rá egy zsarura a lámpánál. A rendőr még pályakezdő lévén vette az adást és bemutatott nekik, aztán gázt adott és sebességbe tette az autót. Végül csúnyán kikapott, a BMW verhetetlen volt, ha Ronan Lynch vezette, és a másik annyira bepöccent, hogy többszörösen megbírságolta. Ez itt Amerika, ember, üvöltötte utána akkor Ronan és a markába gyűrte a csekkeket. Adam akkor tényleg azt hitte, hogy vége van, elveszik a fiú jogosítványát, éppen ezért nem beszéltek róla Ganseynek.
– Ja, és, ha igazoltatnak, te odaadod nekik Ronan Lynch iratait – vágott közbe Gansey, aki idő közben letette, és egy mentalevélen rágódott. - Csakhogy Ronan Lynch férfi. Te meg... nem. Hasonlítotok, persze, de bárhonnan nézzük, olyan, mintha loptad volna. Le fognak csukni.
- Kivéve, ha – vágott közbe Adam, és lesöpörte a nyakáról a rátapadt hajszálakat. - álmodsz nekünk új személyazonosságot. Új nevek kellenek, persze, de... minden maradhatna a régi. Gansey meg majd kiírja facebookra, hogy elutaztunk valami jó távoli helyre.
- Néha félelmetesen korrupt vagy, ugye tudsz róla?
Adam csak vállat vont és elmosolyodott a szeplői alatt. A foltok most még inkább kiemelték éles arccsontját és kék szemeit.
- Az a lényeg, hogy... én lehetnék Ada Parrish, te meg mondjuk...
- Jane? - vigyorgott Gansey, és Ronanre hunyorgott, aki csak elhúzta a száját.
- Rachelt akartam mondani. Ronan?
- Az én nevem uniszex – vont vállat a lány, és feltápászkodott a kanapéról, amin eddig terpeszkedett és kiroppantotta az ujjait. Még így is magasabb volt a másik kettőnél. - Mit mondott az öreg?
- Ott minden rendben – sóhajtott a lány. - Utánanéz pár könyvben. Meg annak is, hogy lehet visszafordítani. Ha nem múlna el magától. Ha a vonal tehet róla, elméletileg visszaváltozunk, amikor kicsit gyengül. Na, mi lesz azokkal a papírokkal? Remélem, szépre álmodsz.
Adam Ganseyre meredt, aztán megcsóválta a fejét. Hiszen a Ganseyk öröktől fogva gyönyörűek voltak, a DNS-ük volt a szépség receptje. A barátja férfiként is vonzotta az emberek tekintetét, ahogy a nővére is.
Ellenben az ő külsejével. Ami csak Ronan tekintetét vonzotta, bár reggel óta volt valami a tekintetében és a csókjában. Szeretett volna rákérdezni, de tudta, hogy a történtek miatt a másik már éppen elég feszült, és nem akarta tovább hergelni.
Mellé lépett, puhán megérintette a csípőjét a pólóján keresztül és az állára csókolt. Érezte, ahogy Ronan izmai megfeszülnek az ajkai alatt, aztán felengedett és hagyta, hogy Adam biztatóan a régi szobája felé terelje. Végig magán érezte Gansey tekintetét, de már nem zavarta. Eleinte, mikor ez az egész még új volt Ronannel sokat feszengett a barátja előtt, de ez lassan eltompult és már társaságban is hagyta a másiknak, hogy megcsókolja.
- Van valami ötleted, mi ez? - kérdezte a fiatalabb, mikor kettesben maradtak.
Adam csak megvonta a vállát. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán visszafordítható-e a dolog. - Végül is, ez jobb, mint mikor az erdő megpróbált megölni – mondta még, és keresztbe fonta karjait a mellkasa előtt. Ő maga sem értette, mire fel a védekező testtartás, Gansey biztosan nem fog úgy a torkának ugrani, mint Ronan. Bár a másik fiú sem hibáztatta őt egy pillanatig sem, mégis olyan volt az egész, mintha...
Miközben Gansey hozott neki üdítőt a hűtőből, eszébe jutott a reggel. Amikor Adam szelíden megpaskolta a combját és azt mondta, azért még mindig szexi, mire Ronan kiborult és magára hagyta. Úgy gondolta, talán csak időt kell hagynia neki, hogy megszokja ezt az egészet.
- Arra gondoltam, talán Henry is... - kezdte Gansay, és valami gyömbéreset nyomott a másik kezébe.
- Remek, nem hiányzott más, csak, hogy Cheng is belekeveredjen – morogta Adam, és hálásan kortyolt az üdítőből.
- Ne utáld már!
Mielőtt a lány válaszolhatott volna Ronan régi szobájának ajtaja nyílt és a lány ásítva támaszkodott a keretnek. Vékony ujjai között az új papírjaikat szorongatta és gonosz vigyort villantott rájuk, aztán odadobta őket Ganseynek.
- Miss Parrish – nyújtotta oda a lánynak a sajátjait, és Adam – Ada – meglepődve vizsgálgatta a fényképét. Ronan tökéletes munkát végzett, talán túlságosan is. A képről visszamosolyogtak rá a szeplői, szabályos fogsora csak csinosabbá tette az arcát és kék szemei ragyogtak a rengeteg szőke szempilla alatt. Nem így emlékezett magára. Mikor még fiú volt, az arccsontjai élesek voltak, az álla vonala keményebb és a szája íve sokkal szigorúbb. A lány a képen lehetett volna Adam Parrish sosevolt húga, egy lekerekített, szelídebb változata önmagának.
- Nem kell beszarni, ezek pont olyanok, mint az eredetiek – mutatott rá Ronan visszazökkentve ezzel Adát a valóságba. -Hé, csontváz! Gyerünk Barnsba.
Ada kérdőn fordult Gansey felé, de az csak megrántotta a vállát, felmutatta a papírokat és közölte, hogy el kell vinnie őket Blue-nak mielőtt Maura Sargent pánikba esik és Callával megátkozzák őket. És Henryvel is beszélnie kellett.

Ronan tövig nyomta a gázt a Singer's Falls felé vezető úton. Talán az esőt próbálta lehagyni, talán az érzéseit, mindenesetre, mire Ada belefeledkezhetett volna az elsuhanó bokrokba vagy a sárgálló szalmabálákba a lány lassított és befordult a Barnsba vezető bekötőúton. Keze a sebváltóról Ada combjára siklott, a bőre forró volt és puha.
Annyiszor megtették már ezt az utat és most mégis annyira más volt. A BMW kerekei ropogtak a murván, mikor leparkoltak, és a lány szusszantva kapcsolta ki a biztonsági övét. Ronan azonnal megcsókolta.
Az ajkai puhák voltak, a lehelete édes és forró, a nyelve a nyelvére olvadt és ő csak arra tudott gondolni, hogy mennyire szereti. Hagyta, hogy Ronan átkarolja, a szőke hajába túrt, a nyakára simított, míg az ajkait kóstolta és Ada finoman megérintette az oldalát, a melleit és magához szorította, mikor az első esőcseppek hangosan koppantak a szélvédőn.
Ronan azonnal elengedte, zihált kissé, a száját harapdálta és a tekintetében zavarodottság csillant valami mással, amit Ada még sosem látott rajta azelőtt. Mindenesetre nem tetszett neki.
- Meg kéne várni, míg eláll – jegyezte meg, és érezte a karcos élt a saját hangjában, de nem merte megköszörülni a torkát. - Nem szívesen járnám körül a birtokon így.
- Bent – vágta rá Ronan és leállította az autót.
Vadul tépte fel az ajtót és úgy csapta be, hogy az egész BMW belerázkódott, aztán behúzott nyakkal indult meg az ajtó felé. Ada lassabban követte, hülyén érezte magát nagyjából minden miatt és már nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt eljönni Ronannel.
Míg Ronan keresett valami száraz ruhát, ami nem lógott rajtuk, mint valami sátor, Ada elment letusolni. A fregolira akasztotta a nedves ruháit, a csövek zörögtek, ahogy a víz megindult és csak bámulta magát a tükörben. Megérintette a sérült füle tövét, arra továbbra sem hallott, tenyerét a nyakára tapasztotta, az idegen bőrre, végigzongorázott az ismeretlen kulcscsontokon, beléjük kapaszkodott, hüvelykujjával végigsimított a mellbimbóin, egészen kis mellei voltak, és le a sovány hasfalán, hogy a kiugró medencecsontoknál meggondolta magát.
Még szégyellősen a tükörképére mosolygott, megpróbálta összefogni a haját és a zuhanytálcába lépett. A combjai végtelen hosszúak voltak és szinte össze sem értek, ráadásul az erős, durva szőrszálakat felváltották a puha pihék a testén. Míg elvette Ronan friss illatú szappanját arra gondolt, a lány vajon tudná-e szeretni ezt a testet? Végül is, ő vonzónak találta a másikat nőként is. A tejfehér bőrét, a feszes hasát, az izmosan vékony karjait, a melle vonalát és a nyakát, a hátát, amire puhán simult a változatlan tetoválás. Reggel meg akarta érinteni, többet akart egy kis csókolózásnál, de Ronan megsértődött és az egész elillant.
Elzárta a vizet, belecsavarta magát az egyik hatalmas törölközőbe és szerelme keresésére indult. A léptei furcsán könnyedek voltak, ahogy a lépcsőkorlátba kapaszkodott és tovasuhant a fokokon. Végül a konyhában talált rá a lányra nyakában egy kockás konyharuhával. Borotvált fejéről oda peregtek az esőcseppek, valami förtelmes zenére ringatta a csípőjét, amitől Adát elárasztotta a forróság és mintha poharakkal csörgött volna. Mindenesetre kakaó és olvasztott karamell illata terjengett a helyiségben.
Hangtalanul mögé lopakodott és hirtelen karolta át a karcsú derekát, ahogy állát a vállára ejtette. Arcát a nyakszirtébe temette, a bőrének só és tusfürdő íze volt, és hagyta, hogy Ronan összefűzze az ujjaikat, aztán felemelje a kezét és a tenyerébe csókoljon. Annyira más volt, és mégis végtelenül ismerős.
- Mi készül?
- Forrócsoki. Próbálom úgy, ahogy anya csinálta, mikor kicsik voltunk, de... - megrántotta a vállát, mire Ada fogai összekoccantak. Felemelte a kanalat az egyik pohárból, és elfintorodott. A massza darabos volt és a tej kicsapódott a tetején. - Szar. De tetszik a törölköződ.
- Van még fent pár ugyanilyen, szóval inkább csinálok kaját, míg fürdesz.
- Menni fog?
- Lynch, el tudom látni magam...
Ronan ráhagyta, és miközben felszaladt az emeletre visszakiabálta, hogy a szobájában hagyott néhány ruhát kettejüknek.