Tinuvielnek, mert annyit tanul szegénykém, hogy kifolyik az agya, ráadásul még az én lebeszélőhadműveleteimnek is ellenállt~
"- Azt hittem, élvezed - jegyezte meg unottan Ragnor. - Amúgy meg boszorkánymester vagy, hol itt a probléma?
- Úgy érted - kérdezte Catarina. - Miután ezt tette saját magával, te hagynád neki, hogy elvarázsolja magát?
- Minden gond nélkül."
- Úgy érted - kérdezte Catarina. - Miután ezt tette saját magával, te hagynád neki, hogy elvarázsolja magát?
- Minden gond nélkül."
Jó olvasást~
Ragnor Fell a fénytelenre koptatott parkettán feküdt, barna nadrága bújtatott lábait lazán feldobta egy narancsssárga puffra, és a mellkasán dagasztó apró macskát figyelte. Lustán megpöckölte az állat fülét, mire az megrázta a fejét, leugrott a boszorkánymesterről és elszaladt a konyha felé.
- Nem akarom azt mondani, hogy én megmondtam, de én már Peruban megmondtam. Nem megmondtam? - kérdezte szinte csak magától és a plafont kezdte bámulni, mintha attól várna választ vagy bármiféle magyarázatot. - Fogalmam sincs, mire számítottál, Magnus.
- Fogd be! - kiabálta ki Magnus a fürdőből.
Szavait egy flitteres felső követte, amit olyan lendülettel dobott ki az ajtón, hogy meg se állt a konyhaajtóig. Amikor gyanúsan későn rájött, hogy félresikerült az egyik varázslata, pánikolt egy kiadósat, aztán rögvest értesítette két legjobb barátját, Catarinát és Ragnort. Előbbi nem hagyhatta csak úgy a kórházat, ahol dolgozott, de megígérte, hogy amint tud, megy, Ragnor pedig már csak azért is, hogy gúnyolódhasson rajta és megmondhassa, hogy ő megmondta. Végül is, évszázadok óta ismerték egymást, és Magnus eddig még részegen se csinált ekkora őrültséget, véletlenek ide vagy oda.
- Ha igazi úriember lennél, felajánlottad volna azt az ízléstelen pólót, amit rajtad van, Ragnor! - magyarázta, ahogy egy szempillaspirállal és egy tégely csillámmal kitrappolta a fürdőből. - Ugyanis, ha nem tűnt volna fel, a saját ruháim némileg... hát, szóval nem jók rám.
- Azt hittem, azért hívod Catarinát. - Ragnor szemöldöke felszalad, egészen a kis szarvacskákig, aztán végigmérte Magnust. - Az istenit, vegyél fel valamit!
- Catarina sokkal jobb, mint te - szögezte le a boszorkánymester, ahogy barátjára mutatott a spirállal. Aztán nemes egyszerűséggel hozzá is vágta.
- Hát, ha pucéran nyitsz neki ajtót, lehet, hogy ő is hasonló véleményen lesz - mormogta Ragnor, aztán visszalebegtette Magnushoz a kozmetikumot. - Egyáltalán minek ittad meg, ha tudtad, mi fog történni?
- Ez egyszerű - felelte, és rákacsintott. - Nem tudtam.
Ezután bezárkózott a fürdőszobába, és legközelebb csak akkor bújt elő, mikor Catarina órák múlva megérkezett. Nem mintha Ragnornak annyira hiányzott volna, ami azt illeti tökéletesen elvont nélküle is, még akkor is, ha Magnus lakása volt. Egy kósza pillanatig gondolt rá, hogy átalakítja a lakását, nem is kellett volna hozzá túl sok mágiát használnia, de végül elfoglalta a nappali citromsárga tévéjét, ami nem volt ugyan bedugva, mégis fogta a különféle divatcsatornákat.
Felkapta a fejét, mikor Magnus kivágta a fehér ajtót, és egy szál törölközőben átcsörtetett a nappalin, a bejárati ajtóig. Elvigyorodott, mikor szélesre tárta az ajtón, és beengedte a döbbent Catarinát.
- Ezt nem hiszem el... - mondta a nő, és mintha csak bizonyosságot akarna szerezni, kék ujjaival megérintette Magnus juharszirupszínű vállát, és sötét haját. - Ezt hogy csináltad?
- El fogom mesélni, drágám, de... elhoztad?
Kérdésére Catarina sóhajtva a kezébe nyomott egy szatyrot, és figyelte, ahogy eltűnik a hálószobája rejtekében. Üdvözölte Ragnort, letelepedett mellé, és megkérte, mesélje már el, amit az egészről tud.
- Igen? - Mire végeztek az edzéssel, Alec telefonja több mint tíz nem fogadott hívást, és hét sms-t jelzett. Mind Magnustól. - Oké, de... mi? Ezt látnom kell!
Jace-re vigyorgott, aki csak értatlenül pislogott, az arcára kiült az a mindjárt-beszól kifejezés, de Alec csak megvonta a vállát, és elindult kifelé. Nem igazán akarta elmondani a parabataiának, amit Magnus mondott neki, már csak azért sem, mert ő sem igazán hitte el. Annyira abszurdnak tűnt, főleg Brooklyn fő boszorkánymesterétől. Viszont tisztán hallotta a háttérben a gunyoros nevetést, ami némi gyanakodásra adott okot a dolgot illetően.
Végül csak annyit mondott, hogy sürgős ügyben kell találkoznia Magnusszal és ne aggódjanak, nem lesz semmi baj. Aztán lelépett, és meg sem állt a raktárból átalakított, és mindig változó apartmanig, ahol Catarina Loss fogadta, míg Ragnor Fell még mindig a tévé előtt ült, de éppen azon töprengett, hogy ez az egész meg sem történt volna, és most Londonban élhetné az életét, ha még Peruban megfojtotta volna Magnust, ahogy eredetileg is tervezte.
- A szobájában hisztizik. - Catarina a hajába túrt, aztán Magnus felé legyintett a karjával. - Azóta nem volt ilyen, hogy... nos, mindegy. Arra. Menj.
Alec ismerte ugyan a járást, mégis kicsit tétovázott. Aztán mikor benyitott a most türkiz és csillogó hálószobába egy pillanatig belészorult a levegő. Akkor jött rá, hogy igazán egy pillanatig sem hitte el, amit a telefonban hallott. És mégis igaz volt, élő, eleven és meghazudtolhatatlan. Magnus Bane mintha némileg alacsonyabb lett volna a megszokottnál, alkatra is törékenyebbnek tűnt, fekete haja puhán omlott a hátára, ahogy hátravetette és megnézte magát a tükörben. Halványlila szoknyát és fehér felsőt viselt, elég mély kivágással ahhoz, hogy Alec rögtön tudja, Catarina ruháiról van szó. Mosolyra húzta telt, vörös ajkait, mikor észrevette az árnyvadászfiút a tükörben és rákacsintott mielőtt megfordult volna.
Kecses, gyönyörű filigrán nő, indonéz vonásokkal és bársonyos, puha juharszirup színű bőrrel. Olyannal, amilyen csak Magnusnak lehet. És mégis... a macskaszemei a hasított pupillákkal árulták el igazán.
- Alexander! - kiáltotta, és egyetlen szökelléssel a fiú mellett termett, hogy átölelje. Furcsán alacsonyabb volt, és Alec némileg feszélyezve simította tenyereit a csípőjére.
- Az Angyalra! Hogy történt ez, Magnus? - kérdezte a fiú, és valami furcsa érzés futott át rajta, mikor a másik a szájra szorította a sajátját. Nem akaródzott megcsókolnia, és szinte érezte, hogy veszekedés lesz a dolgoból.
- Az most mellékes. Sokkal fontosabb, hogy kisebb mellem lett, mint Catarinának!
- Hogy mi? Ez most...
Magnus a mellkasára mutatott, és Alec önkéntelenül is követte a tekintetével. Igazából nem tudta megmondani, hogy szépek-e Magnus újdonsült mellei, vagy nem, de érezte, hogy a boszorkánymester a véleményére vár. Zavartan a hajába túrt, megköszörülte a torkát, és úgy döntött, talán nem helyénvaló megállapítani, hogy ehhez a felsőhöz talán nem ártana egy melltartó.
Végül nem mondott semmit, megsimogatta az arcát, a hajába túrt és elhitette magával, hogy jó érzés, hogy jobb, mint mikor Magnus borostája karcolta a tenyerét és a felzselézett haja még az ő érintéseinek sem engedett.
- Nem tetszem? - suttogta Magnus, és a vállára hajtotta a fejét. Puha csókot nyomott a nyakára, és Alec biztos volt benne, hogy hamarosan dorombolni is fog. - Oh, hát persze, hogy nem.
Alec nyelt egyet, és beharapta az alsó ajkát. Magnus hangjában nem volt semmi feddő, számonkérő vagy bármi, ami haragra utalt volna. Egyszerűen megértette, hogy neki férfiként sokkal kívánatosabb és nem tehet ellene.
- Hogy történt? - kérdezte megint, és most a szemeibe nézett.
- Tudod, vannak azok a koktélok, amikből Sawyer is ivott... - Alec annyira megdöbbent, hogy még kijavítani is elfelejtette, hogy Simon, és nem Sawyer.
- Ezt nem mondod komolyan... És nem tudod visszacsinálni?
- Nos, azért hívtam ide Catarinát és Ragnort. Gyere!
Azzal kézen fogta (az ujjai finomak voltak, az érintése, mint a pillangószárnyak verdesése), és magával rángatta a nappaliba. Abba a nappaliba, ahol Catarina Miau Ce-Tunggal barátkozott, Ragnor pedig feldobta a lábait a dohányzóasztalra, kávét ivott és Magnus egyik könyvét olvasta. Ógörögül. És láthatóan jól szórakozott egészen addig, míg barátja meg nem érkezett.
- Szóóóval, drágaságaim, megoldást kellene találnunk erre a kis... öhm... problémára - mondta Magnus, és lehuppant az egyik pink fotelba, Ragnorral szemben. Gyorsan keresztbe tette a lábait, mikor látta a boszorkánymester pillantását.
- Azt hittem, élvezed - jegyezte meg unottan Ragnor. - Amúgy meg boszorkánymester vagy, hol itt a probléma?
- Úgy érted - kérdezte Catarina. - Miután ezt tette saját magával, te hagynád neki, hogy elvarázsolja magát?
- Minden gond nélkül.
Magnus sóhajtva temette a tenyereibe arcát, és ujjai közül nézett fel két barátjára. Végül is, megérdemli, hogy visszavágjanak neki azért, ami Peruban történt, de azért mégis... Alecre pillantott, és átcsorgott rajta valami jeges, rémülethez hasonlatos érzés. Nem maradhat úgy. A fú megint a körmét rágta, és nem mert egyikükre se nézni, nyilván azt fontolgatta, hogy ha nincs megoldás, kénytelen lesz szakítani Magnusszal. Hacsak nem marad vele azért, mert nem mer kihátrálni az egészből. Magnus el sem tudta képzelni, melyik lenne a rosszabb megoldás.
- Ragnor, Catarina... ti vagytok a legjobb barátaim. A legjobbak - motyogta végül.
- Jaj, Magnus, hízelgéssel semmire nem mész. - Ragnor ráhunyorgott, miközben helyet csinált maga mellett a nőnek, és átkarolta a kék vállakat. - Amúgy se akartunk így itt hagyni.
- Nem? - Alec arca némileg felderült a hír hallatán.
Catarina megrázta a fejét, tincsei puhán súrolták Ragnor zöld bőrét, mire a férfi szórakozottan az ujjai közé kapta a fehér tincseket. Sóhajtva felállt, kiroppantotta túlságosan is hosszú ujjait és mormogott valamit egy olyan nyelven, amit Alec nem értett. Végül Catarinára pillantott, aztán Magnust, majd Alecre.
- Csak, hogy tisztázzuk a dolgokat, szerintem teljes mértékben megérdemled, amit kaptál.
- De a fiú nem - vágott közbe Catarina. - Jó ég, sosem hittem volna, hogy egyszer a ruháimat fogod hordani.
Magnus csak mormogott az orra alatt, hagyta, hogy Alec megfogja a kezét, játszott kicsit az ujjaival, mielőtt ő is feltápászkodott volna. Annyival alacsonyabb volt most Ragnornál, hogy a megszokott cinkos pillantás egészen máshogy hatott és a zöld bőrű boszorkánymester rövid nevetést hallatott, mielőtt megragadta volna a vállait és beterelte volna a fürdőbe. Olyasmit magyarázott közben, hogy meg kell kímélniük Catarinát a sokktól, ami akkor érné, ha Magnus hirtelen visszaváltoztában leszakadnának róla a nő ruhái. Becsapódott mögöttük a fehér ajtó, hogy negyed óra múlva kivágódjon és kecses macskaléptekkel, sárkánymintás selyemköntösben kisétáljon Magnus, nyomában Ragnorral, aki zsebre dugta a kezeit és a fejét csóválta.
- Önmagad vagy - nyugtázta Alec, és elmosolyodott, mikor találkozott a tekintetük.
Magnus nem mosta le a rúzst és a szemfestéket, éles fogai ragyogtak a fényben, ahogy az árnyvadászfiúra mosolygott, aztán elkapta a derekát, és megcsókolta. Mikor elhúzódott, Alec olyasmit motyogott, hogy ez már sokkal jobban megfelel az ízlésének, és reméli, hogy soha többet nem történik majd ilyesmi, lehetőleg egyikükkel sem.
- Azt hiszem, köszönettel tartozunk - mondta, aztán habozva, és Ragnor felé fordult, aki időközben Catarinának kezdett magyarázni valamiről.
- Nem csináltam semmit - mondta a férfi, ahogy felé fordult. Sötét szemeiben valami élesen megvillant, ahogy végigmérte Magnust. - Magától változott vissza. Csak érdekelte, hogy mit reagálunk a dologra, de tisztában volt azzal, hogy az ital varázsereje magától elmúlik idővel.
- Ugyan már, egyetlen szerelemmel telt borsóhüvelyem, tudom, hogy látni akartál!
- Magnus...
Nagyon köszi : D Catarinát még nem ismerem, de már most bírom : D a többi jómadáról ne is beszéljünk. Ragnor, Magnus, és ráadásul Malek <3 te ez túl sok a jóból. Alec, hogy kétségbeeeett már XD egyem meg.
VálaszTörlésNagyon szívesen :D Catarina, ó, Catarina *-* Én szerelmes vagyok minden kékségébe *-* Ragnor... Magnus.... Ragnor és Magnus... Magnor! xD Najó, nem! xD Pont azért nem, mert Malec <3 Hogy lenne már túl sok a jóból, mikor még rájuk se hangolódtam rendesen? x"DD Nem t'om, lehet, hogy te is kétségbeesnél, ha életed nagy szerelme a saját hülyesége áldozata lenne. x"D
TörlésJézusom, Magnus. xDDD Ez nagyon nagy, végig vinnyogtam az egészet, és szegény Alec... Azért megviselte volna, ha Magnus csaj marad. xD És az a legnagyobb problémája, hogy kisebb a melle, istenem. xD De azért én megnéznék egy lány Alecet is, lehet, hogy ő jobban kiborulna az átváltozástól, mint Magnus. xD
VálaszTörlésPontosan azt éreztem mikor megszületett az ihlet ehhez, hogy Jézusom, Magnus xD Hát... fem!Magnus és original!Magnus közt azért nincs egetrengető különbség x""D Szegény fem!Alec, de mondjuk hallod... mit szólnál egy femslashes, ott tök mindegy xD
TörlésKöszi, hogy írtál~
Írj velük femslasht, naaaaaa~
Törlés