Pénteken~

 

Lefogadom, hogy Cassandra Clare - Végzet Ereklyéi sorozatát (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros, meg ami még utána jön) senki nem olvasta. Jó, kivéve Tinuvielt. És sose nyertem még ilyen könnyen fogadást. 

Szóval! 

A Malec (Magnus Bane/Alexander Lightwood) kánon, és a fic a kis mozzanatra épül, mikor Alec veszi a bátorságot és randira hívja Brooklyn fő boszorkánymesterét. Az időpont péntek. Én meg háromszor írtam újra, na paff.

Ajánlás: a drága Tinnek az ötletért~ (és Miau Ce-Tungnak, mert muszáj volt belekerülnie a kis dögnek) 

Jó olvasást~

Eleinte zavarban volt a boszorkánymester mellett, de egészen könnyen megnyugodott, mikor már a kanapén ücsörögve figyelte Magnust, aki abban a feszes nadrágban (az aranyszínű szegecsek csillagot mintáztak) és könnyed, kövekkel kirakott ingben italt készített neki, valószínűleg lopott alapanyagokból. Finoman ringott a csípője egy olyan dallamra, amit csak ő hallott.

Alecet igazi mosolyra ösztönözte, mikor a másik abban a kihívó sminkben nyitott ajtót neki, és a hajából záporozott a csillám, ahogy beinvitálta. Bezzeg ő csak egyszerű, sötét ruháit viselte, amitől úgy érezte, igencsak alulöltözött. Megsimogatta a bokájának dörgölőző Miau Ce-Tungot, mire az apró cirmos dorombolva lapította le a rózsaszín füleit.

- Tessék, igyál. Ez a specialitásom – ragyogta Magnus, és a kezébe nyomta a poharat, hogy felkaphassa a macskáját.

- Van benne alkohol? – kérdezte Alec, ahogy Magnusra sandított a pohara fölül.

- Petit – felelte, és könnyedén legyintett hozzá.

Kivette a fiú ujjai közül a hosszú, kecses poharat, belekortyolt és egy kacsintással visszaadta. Mintha csak abban kételkedett volna, hogy nem-e mérgezte meg. Alec mintha elvörösödött volna, de azért megkóstolta a furcsán kékes-rózsaszínes italt. Kókuszt és vaníliát érzett az alkohol intenzív aromája mellett. Szinte biztos volt benne, hogy Magnus nem mondott igazat az alkoholtartalmat illetően.

- Finom – mondta végül, és nyomatékosítás képpen bólintott. – Te nem iszol?

- Ó, nekem más terveim vannak, Alexander – duruzsolta a boszorkánymester, és közelebb hajolt.

Egészen máshogy csókolta, mint elsőre; puhán, kíváncsian, követelőzően, és Alec ösztönösen karolta át a nyakát, ahogy közelebb húzta magához. Hirtelen melege volt, és csak a reflexeinek köszönhetően nem törte össze a poharat. Gyorsan az asztalra csúsztatta az italt, és engedte, hogy Magnus hátradöntse a kanapén. Ezúttal ő kapott az ajkai után, de felnyikkant, ahogy hosszú, hűvös, csillámportól ragadós ujjak simultak a hasára és gyűrték fel a pólóját. A boszorkánymester ajkai a nyakára siklottak, és Alec elszégyellte magát, mikor felnyögött.

- V-várj – suttogta, ahogy finoman, de határozottan eltolta magától. – Ez egy első randin, így…

Magnus úgy húzódott el tőle, mintha legalábbis villám sújtotta volna. Alec hiába nézett rá olyan bűnbánóan, csak megköszörülte a torkát, nagyot nyelt és erélyesen hátradőlt.

- Szereted őt? – kérdezte végül, és kerülte a fiú kék tekintetét. – Azt a szőke srácot.

- Jace a testvérem. Persze, hogy szeretem, én…

- Előttem nem kell hazudnod, átlátok rajtad. – Hirtelen villantak rá a macskaszerű szemek, és Alec biztos volt benne, hogy ha tudná, elhamvasztaná egy pillantással. Ki tudja, talán képes is volt rá. Mindenesetre tisztán látta, ahogy megrebbennek a hosszú szempillái. – Miért hívtál randira, ha szerelmes vagy?

- Mert… el akarom felejteni, úgysem lehet belőle semmi, nincs értelme. Ez abszurd, simán csak… nem beszélhetnénk valami másról? – kérdezte, bár egyértelműen feszengett.

- Jó.

Alec közelebb rántotta magához, hogy megcsókolja, de Magnus rövidesen eltolta, éppen annyira, hogy a szemeibe nézhessen. Átható és időtlen volt a tekintete, mintha minden kis titkát tudná.

- Szóval járni akarsz velem? – kérdezte olyan földöntúli kajánsággal, hogy bárki élcelődésnek vehette volna. Kivéve az Árnyvadász fiút, aki pislogott rá párat, mielőtt válaszolt volna.

- Igen – bólintott határozottan.

- Hát, jó.

- Tényleg?

- Miért ne? Vonzó vagy – mondta könnyedén, és orvul megcsókolta, hogy aztán nevetve támasszák össze homlokukat.

Végül Alec kimászott alóla, és megropogtatta az ujjait, ahogy kinyújtózott. Hagyta, hogy Magnus a hajába túrjon, és átkarolta a vállát. Megnyalta kiszáradt ajkait, és még érezte a csók ízét, amibe szinte minden idegszála beleborzongott.

- Sétálunk? – kérdezte hirtelen.

- Akarsz? – Magnus felvonta a szemöldökét, és futólag a nyakába csókolt.

- Aha. Jól esne egy kis friss levegő.

Magnus jelentőségteljesen a combjaira simította a tenyereit mielőtt felállt volna, és Alec rövidesen követte. Kézen fogva sétáltak ugyan, mégis úgy érezte, hogy hibát követ el, hogy ezzel megcsalta Jace-t, és mégis jól esett a puha érintés, hogy megszoríthatja az ujjait és közel lehet hozzá. Szüksége volt valakire, akivel pótolhatja a hiányt, akivel kitöltheti azt űrt a szívében, és annyira nem is kellett hozzá becsapnia önmagát (vagy Magnust), mint gondolta volna. Könnyebb volt, határozottan keserű, de könnyebb, mint a saját érzelmeitől eltompulva szenvedni. Lehet, hogy Magnus nem véletlenül lett Brooklyn fő boszorkánymestere, és pontosan tudta, hogy mi folyik körülötte, de mégsem taszította el magától, nem küldte el azzal, hogy inkább mondja meg a barátjának, mit is érez. Némán magára vállalta, hogy megfoltozza a lelkét.

- Hát, szép este volt – jegyezte meg Magnus, ahogy megtorpant az Intézet bejáratától nem messze. Elengedte Alec kezét, és zsebre vágta a sajátjait. – Jó volt veled.

- Találkozunk még?

- Mérget vehetsz rá. – Rákacsintott, és közelebb hajolt, hogy búcsúcsókot lopjon magának. – Szép estét, Alexander.

Alec némán visszahúzta magához, átkarolta és kicsit esetlenül bár, de megcsókolta. És csókolta, míg el nem fogyott a levegője, hogy aztán zihálva támaszkodjon a háztömb falának és elégedett mosolyt villantson Magnus felé, aki csak puhán megérintette az arcát, és elindult visszafelé, a parkon keresztül.

- Jó éjt – suttogta még utána a fiú, és biztos volt benne, hogy hallotta.