2013. augusztus 31., szombat

Velkomin og Bless~


Oké, szögezzük le, hogy Izlanddal én még csak kísérleti stádiumban vagyok, és nagyon nem akar beengedni a lelkébe. Nem is tudom, mi vett rá erre... ja, de ez: (hallgatmány akkor lesz, ha a YouTube hajlandó lesz életképesen reagálni >.< *már nagyon unom*) HAJLANDÓ VOLT!
Szóval ez egy ilyen NorIce/HongIce szerűúú... akármi. 
Jó olvasást~

FIGYELEM: A fic német fordítása megtalálható itt: ~Mal einen Kreis~



A tűz, melyben végül égnünk kell, érzem, hogy már megkísértett. És most könyörgöm néked, ki uralkodsz a lelkeink felett, oldozz fel bűneim alól. Mert bűnös vagyok, vétkeztem. Érzem a perzselő tüzet, ahogy a lelkembe kóstol, akárhányszor ujjait érzem a bőrömön. Hólyagosra égett, feketére perzsel, és nem tehetek semmit. Belekóstoltam a tiltott gyümölcsbe, de nem, ó, én nem bántam meg, őmiatta. Tudom, hogy megérti. Megérti, mert soha nem is értette igazán, és csúfol, és nevet, ahogy ujjait a szívembe mártja. Hagyom neki, hogy lakmározzon, mert nem számít; nem kellene, hogy számítson. Uram, vedd el a lelkem, és hagyd meg neki a testem. A rózsafüzér megbéklyóz, a templom börtön csupán, ahol fogoly minden gondolat és minden érzelem.

Elégek.

Porrá. Hamuvá. Semmivé.
Egy emlék. Nem, az is kevés.
Kérlek hát, Uram, vedd le szívemről ezt a terhet. Engedd, hogy szétmarcangoljanak, dévaj kannibál módjára lakmározzanak belőlem, míg jól nem laknak, míg ki nem elégül kielégíthetetlen étvágyuk. Ne hagyd, hogy megbánjam.
Mert ott van ő, Norvégia, a hófehér bűnbeesés, aki tiszta, szentelt fátylai mögül les rám és hangosan kacag. Érzem, hogy körmei a húsomba vájnak, ahogy kihasít belőlem egy darabot,csakis magának. Megsebez, és félredob. Kegyetlen istenség, aki nem hisz benned, nem hisz ő már semmiben! Feladta, mikor feloldozást nyert, de tudja, hogy ő is velünk fog égni. Ölelkezve vájjuk ki egymás szemét, míg vergődünk a pokol lángjain. Persze, ha bebocsáttatunk a pokolba.
És ott van Hong Kong, aki a fény. Aki hagyja, hogy megérintselek, Uram, akivel ragyoghatok. Ő a gyászba burkolózott, fekete tisztaság, a szüzesség, a glória. Vele nem marad fájdalom, behegednek a stigmák, de a vérem sosem lesz az övé, sosem kaphat meg egészen. Kézen fog, és elrabol tőled, elveszejt újra és újra, édes gyönyörbe taszít, hogy aztán visszahúzzon és bűnbe ejtsen újra.
Uram, nem értem.
Miért?
Miért kell így lennie?
Nem értem.
És ez fáj.
Norvégia egykor hitt benned, de te megfosztottad a szárnyaitól és hagytad, hogy meglássam vérző, gennyes csonkjait. Nem engedted elvérezni, de éreznie kell a kínt egy örökkévalóságon át.
Hong Kong sosem hitt benned, de tolvajod volt, és általam bünteted őt.
Van nekünk egyáltalán halál? Mert én nem, ilyen áron nem akarom ezt folytatni tovább. Az ő könnyük nem tesz jobbá, és nem szentel fel téged. A megbocsátáshoz nem kell velőt enni és vérrel öblíteni.
Vess véget neki, könyörgöm. Engedd. Nekem engedd!
Búcsúzom, és egyben üdvözöllek, én Istenem. 


8 megjegyzés:

  1. ,,A rózsafüzér megbéklyóz, a templom börtön csupán, ahol fogoly minden gondolat és minden érzelem." Ez annyira igaz. Huh, még a hideg is kirázott. Mindig megijeszt, hogy a vallás mennyire gúzsba tudja kötni az embereket. Én mondjuk el sem tudom képzelni, hogy így érezzek, csak úgy belegondoltam, hogy milyen nyomasztó lehet, hogy minden tettedért elszámolással tartozol, főleg, ha a szerelemről van szó.
    Ejj, de értelmes kommenteket hagyok mindenkinek ma reggel. >< Nagyon tetszett, és nagyon elgondolkodtató volt (látod, rám is tört a filozofálás :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is nagyon szépen köszönöm a kommentet~ *-*
      Igazából a vallás egy nagyon kényes téma, amibe nem mennék most bele úgy igazán, mert mindenki tudja, hogy miben hisz és miben nem, és ez így helyes. A baj ott gyökerezik, hogy az ilyen ficeket azért komplikált megírni, mert (ugyan nincs benne az én határozott véleményem, mert nem rólam kell, hogy szóljon) az olvasóknak aztán még nehezebb elolvasni és kommentelni.
      Örülök, hogy tetszett és annak is, hogy írtál~ Köszönöm szépen~

      Törlés
  2. Ez nagyon ijesztő volt, vagyis inkább úgy mondanám, hogy elgondolkodtató. Engem megrémisztett. Egy pillanatra nem vettem levegőt, vagy talán kettőre, vagy háromra...(ki tudja nem számoltam) Gyönyörű volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát ha még sikerül a zenét is belinkelni mellé. :DD Izlanddal én még egyelőre próbálom megtalálni a közös nevezőt, de örülök, hogy tetszett. Köszönöm szépen, hogy írtál~

      Törlés
  3. Te jó ég, ez valami gyönyörű lett! *-* Igazán elgondolkoztató, habár a mondandója kissé megfoghatatlan, a megvalósítás mégis tökéletes. Szerintem Izlandot nagyon eltaláltad, ha ilyen a kísérleti stádiumos, milyen lehet az, amelyik szerinted tökéletes? :D
    Igazából csak annyit akartam mondani, hogy imádtam, reggel óta egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből. Köszönöm, hogy olvashattam! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon édes vagy~ *-* Hááát... a tökéletes Izland az megofghatatlan gyönyörű, egyszerre kedves és látszólagosan közvetlen, míg eléggé tartózkodó és baromira őszinte. de tudja, hogy mikor kell befognia a száját, és ajj... ezt nem lehet leírni, Izland egyszerűen Izland. *-*
      Annyira édes vagy, gyere ide, hadd ölelgesselek meg~ Köszönöm szépen~*-*

      Törlés
  4. Annyira imádom, ahogy a vallást kezeled, átérzed, boncolgatod, és lerakod elénk, ezt a sarkítások nélküli őszínte valamit. *.* Imádtam. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira nagyon-nagyon köszönöm *-* (Lélekben már fel vontam készülve arra, hogy meg akartok majd kövezni :"D)

      Törlés