Mi van, fogadtunk!~

Sajnálom, de nem tehetek róla. Muszáj frissel jönnöm már most, mert egyszerűen megőrjít, hogy az év legrosszabb fanfictionje köszön vissza rám, akárhányszor feljövök. 

De ez! Fluff? Hát nem. Van cselekmény? Hát, az most se sok. De azért jó olvasást~

Eleinte csak egy hülye beszélgetés volt az egész. Kyle egyszerűen képtelen volt magához térni abból a sokkból, amit akkor kapott, mikor kiderült, hogy elvesztette azt a kurva fogadást. Ő is, a tripplatokájú is… Egyáltalán miért kellett nekik egymás oldalára állni, ha Cartman amúgy is ott gyilkolta, ahol érte?!

- Áh, ez kibaszott szopás – nyögte, ahogy hátradőlt a mozi kényelmetlen székében.

Eric csak felmordult mellette, aztán betömött egy marék kukoricát és nevetett azon, hogy a filmben szereplő színész nekirohant a falnak egy piros biciklivel, a hátán egy mosómedvével. És Kyle még mindig nem értette. A fogadást elvesztette, oké, de csak a lányok lehettek olyan elvetemültek, hogy randira küldjék ezzel a folyton zabáló zsírkupaccal. Már alapból miért? Mármint ez nekik mire jó? Szájával megkereste a szívószálat és jó hangosan szürcsölve ivott pár kortyot a langymeleg kólából. Áh, ez is light!

- Mit rinyálsz, baszod? – kérdezte Cartman, bár tekintet még mindig a vászonra szegezte. – Van kaja, itt ez a film…

- Ja, és veled vagyok – morogta a fiú és fanyalogva megigazította a sapkáját. Aztán már inkább csak magának dörmögte: - És, ha Stan megtudja, nekem annyi…

- Tényleg, mit mondtál a kis mézespuszedlidnek?

- Kussolj, zsíragy! – csattant fel, mire az előttük ülők eléggé csúnya pillantásban részesítették mindkettejüket. – Különben sincs semmi közöd hozzá.

Na igen, Cartman volt az első, aki orrvérzésig röhögte magát azon, hogy bejelentették a kapcsolatukat. Gimnázium végén. És valahogy azóta se nőtt be a feje lágya, mert ő volt az egyetlen (Kenny tavaly meghalt), aki viccet tudott csinálni a dologból. Kyle keze pedig mindig ökölbe zárult tőle, de a drága Stan mindig le tudta beszélni arról, hogy megüsse. Mert a barátjuk, még akkor is, ha sosem tudtak egyetlen nyomós érvet sem, amivel ezt alátámaszthatták volna.

De nagyobb probléma volt, hogy nem szólt Stannek arról, hogy randevúja van a fiúval, mert mindketten elvesztettek egy alapból hülye fogadást. Valahol mélyen végig tudta, hogy el kellett volna neki mondani, és, hogy Stan baromi mérges lesz rá.

Gyorsan megnézte a mellette ülő dagadék óráját, hogy aztán hosszan fújhassa ki a levegőt. Már csak tíz perc volt hátra a filmből. És ennyi. Merthogy megcsókolni nem fogja, az hétszentség! Na, nem mintha Cartman annyira hagyná magát lekapni, bár tény, hogy voltak buzis dolgai, de Kyle biztos volt benne, hogy ez nem tartozott azok közé.

Végül kinyújtózott és még alig villant fel a stáblista, ő már talpon volt és kifelé trappolt, nyomában a kukoricászacskót gyűrögető barátjával. Nem beszéltek a filmről, mert őszintén egyikükben sem hagyott olyan totálisan mély érzelmeket, hogy ki kellene vesézni, és amúgy is, minél kevesebbet dumálnak, annál jobb. Kizárólag a fogadás miatt lazán összefűzték az ujjaikat mielőtt elindultak volna a főutcán, Kylék háza felé. Mert a fene essen belé, akkor is hazakíséri!

Az első észrevétel így is az volt, hogy Stan nem volt egyedül. A házuk előtti fehér sportautó csak egyetlen emberre vallott, akit ismertek és, aki talán halványan, de a barátjuk volt. Legalábbis olyan tessék-lássék barát. A pink plüsskockák a visszapillantón csak bizonyítékok voltak. Kurva kézzelfogható bizonyítékok.

Végül rövid kézfogással búcsúztak és Kyle lustán betérdelte az ajtót, ahogy lenyomta a kilincset. Lerúgta a cipőit, felakasztotta a kabátját és elővigyázatosságból megmasszírozta az orrnyergét. Butters. A mindig idegesítő, naiv Butters.

A szőke fiú, aki történetesen az ő szent és sérthetetlen pasijával ücsörög a kanapén és a Jézus, és a haverokat bámulja. (Hihetetlen, hogy ez még adásban van!) A fiatal fiú most előhúzott a vörös, lakkozott retiküljéből egy rúzst és egy minitükröt, ellenőrizte a sminkjét, egy kis igazítás itt, némi cicoma ott, aztán elégedetten lendítette keresztbe lábait. És Kyle éppen csak, hogy bepillantást nyert a szűk latexszoknya alá, máris megszédült. Erre kurvára nem volt kíváncsi!

- Csá skacok – mormolta Kyle és kelletlenül bár, de hagyta, hogy Butters rúzsfoltokat hagyjon az arcán, ahogy megcsókolgatja, aztán Stan húzza magához egy rövid csókra. – Mi a helyzet?

- Eltűntél, és Butters átjött videojátékot tolni, de meguntuk, szóval kajáltunk és nézzük a tévét – foglalta össze Stan, és hagyta, hogy Kyle a kanapéra furakodjon és felhúzza a lábait.

- Dolgom volt. Tudod, a csajok, meg a zsíros seggű…

- Hű, Kyle, nem is tudtam, hogy csajozol Stan mellett! – rikkantotta Butters, és olyan körömszárogatós mozdulatot tett a kezeivel,  mire kapott egy párnát az arcába, és egy határozott Húzza a vérbe! kiáltást.

Még pár percig szörnyülködött azon, hogy a fiúk tönkretették a sminkjét és, hogy mennyire vadállatok, de aztán beletörődött és hajlandó volt elhúzni a csíkot. Kyle szinte azonnal végigfeküdt a díványon, fejét Stan ölébe hajtva, pedig még hallották a tűsarkak kopogását az előszoba kövén.

- Azt hittem, nem élem túl – suttogta behunyt szemmel.

- Máskor nem hagyom, hogy Cartmannel randizz, baszd meg.

- Honnan?

­- A muterje látott titeket – vonta meg a vállát. – Jobban smárol, mint én?

- Nem! – vágta rá Kyle, aztán felsóhajtott és felnézett a másik fiú szemeibe. – Soha többet nem hagyom annak a dagadt disznónak, hogy azt mondja a csajoknak, járunk. Amiatt van az egész, hogy kis pöcs korunkban behülyítette a népet, én meg egy hétig szívtam.

Stan sóhajtott. Na igen, szinte minden bajuk Cartman miatt volt, és fogalma sem volt róla, hogy miért barátkoznak még vele, de volt egy olyan érzése, hogy ez már az idők végezetéig így marad. Ha akarják, ha nem. De azt máris megfogadta, hogy ha még egyszer rámozdul a pasijára, letépi a tökeit és rávarrja a hülye plüss békájára, amitől még most sem tudott megszabadulni, pedig már nem voltak szaros gyerekek.

Aztán felnézett a tévé fölötti órára, és…

- Bakker, anyám mindjárt hazaér. Szívok egyet, jössz? – kérdezte és kinyújtózott, hogy elérje az éjjeliszekrényen a cigarettás dobozt.

- Aha.

Nem szóltak egy szót sem. Kyle hagyta, hogy Stan meggyújtsa neki a cigarettát, aztán kiengedte a fehér füstöt és rövidet köhögött, ahogy a másikra hunyorgott. Azon csak egy póló volt és elég szűk farmer ahhoz, hogy baromi kívánatos legyen.

- Akkor a mai menetnek lőttek – jegyezte meg fanyar mosollyal és leült a küszöbre.

Kinyúlt, derékon kapta Stant (közben ügyelt rá, hogy a keze a másik hátsóján legyen) és közelebb húzta. Beszívta az illatát, a hasának döntötte az arcát és megpiszkálta kicsit a fekete övet.

- Kanos vagy? – vigyorgott le rá Mars. – Felizgatott Cartman, mi?

- Oh, azok a szexi csülkök, azok az erotikus hurkák. – Kyle pont olyan kéjesen nyögött fel, ahogy azt csak ritka pillanatokban teszi, mondjuk Stan alatt, valamelyikük ágyában vagy az éjszaka közepén, ittasan a suli falának támaszkodva.

- Bekaphatod!

Mire Kyle válaszolhatott volna, Mrs. Mars autója begördült a felhajtóra és az asszony mosolyogva intett oda nekik. Stan eltaposta a csikket, aztán anyja elé sietett, hogy elvegye tőle a bevásárlótáskákat.

- Anyu, Kyle itt aludhat ma este?

- Hát… a nővéred szobája most foglalt, tudod, hogy most szakított a barátjával és nem hiszem, hogy…

- Alhatna a szobámban – erősködött a fiú.

- Jól van. De akkor felhívom Kyle mamáját és megmondom, hogy ne várja haza a kis barátodat – felelte a nő, aztán eltűnt az ajtó mögött.

Stan egy jellegzetes pillantást vetett Kyle-ra, aki a barát megszólításon önkéntelenül is elvigyorodott. Igen, gondoltak már rá, hogy milyen lenne elmondani a szülőknek ezt az egész szart, de végül úgy döntöttek, hogy annak még nem jött el az ideje.

- De előre szólok, bűnhődni fogsz, amiért hazudtál nekem – jelentette ki diadalittasan Stan, aztán visszabaktatott a szobába.