Nyeremény-szöszök~

Na hát akkor a három nyeremény szösz is megérkezett. Elnézést a késésért, még ha az egyetlen nap is. 

1. Egyetlen Suomim szösze - A Berlini Falról~

Miért? Miért kellene beletörődnöm abba, ami jutott nekem? Mindig azt tartottam helyesnek, ami szerintem, és nem mások szerint helyes. És erre most azt mondják nekem, hogy jól van ez így, elkerülhetetlen volt az egész? Hülyeség!

Nem számítottak többé az elmúlt évek éjszakái, nem számított semmi. Életében először félt igazán, megriadt attól, hogy talán ezúttal tényleg vége mindennek. Nem! Nem törölhetik el a térképről, hiszen már így is majdnem mindent elvettek tőle. Ráadásul, ha ez most megtörténne, a földjei, azok a dicstől övezett területek mind-mind az orosz kezére kerülnének. Nem hagyhatta!

Ahogy végigsétált az utcákon bővel volt ideje megfigyelni a polgárok arcát. Akik általa élhettek egykor olyan jól, most mindannyian kétségbeesettek, félnek és megtörtek.

Aki egykor porosz volt, így lett most német! Választási lehetőség nincs. Olyan ember sincsen már, aki ki merné mondani, vagy, aki emlékeznek rá, hogy részen porosz volt! Nem német!

Hát hallass világ, én porosz vagyok! Én még mindig Poroszország vagyok!

Ahogy céljához ért már hallotta a vészterhes suttogást, érezte a veszteség kísértő fájdalmát a mellkasában. Hát meghozták a döntést, és még csak azt sem hagyták, hogy megvédje magát…

Mintha egy csecsemőt dobnátok mélyvízbe és mondanátok neki, hogy ha élni akar, ússzon.

Még csak nem is az ő főnöke érkezett közölni a hírt, hanem valami harmadrangú, jelentéktelen hivatali személy. Halkan beszélt, hangja mégis sírósan karcos volt. Talán ő sem akarta ezt… talán nem is tudta, kivel beszél, mikor megragadta a vállát, megrázta és elsuttogta az egyetlen szót…

- Lebontják!

2. Katie szösze - Aki azt akarta, hogy Gilbert billentse hátsón orosz barátunkat~

- Felőlem lehetsz Oroszország, Russland vagy akár Rossyának is nevezheted magad. Nem érdekel, de most vésd jól az eszedbe – kezdte Gilbert határozottan, aztán még egyszer fenyegetően megkerülte a földön fekvő Oroszországot -, az én nevemet soha nem veheted el!

- Eljön még a nap, drága GDR*, hogy a te földjeiden is az én zászlóm lobog majd – jött a fenyegetés.

Ivan fenyegetően pillantott a kelet-németre, de az nem rettent meg tőle. Persze, ismerte már a hírét ő is, és habár most ő is kapcsolatba kényszerült vele, mégsem tudott tartani tőle.

- Baszd meg a kalapácsod, a sarlót meg dugd fel, mocskos kommunista!

Rúgott egyet Ivan felé, de közben önmaga is megingott. Tudta, hogy az alkohol nélkül most nem így történtek volna a dolgok, de jó érzés volt végre térdre kényszeríteni és beolvasni annak, akitől egész Európa félt.

- Nem mondom el még egyszer, hogy az én nevem Preußen, ha tetszik, ha nem!

Azzal erélyesen bevágta maga mögött az ajtót, hogy a jégvirágos ablakok belerezdültek.

*A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) oroszul Germanskaya Demokraticheskaya Respublika (GDR)

3. Katsu szösze - Ő csak simán DenNort kért~

Ott ültek a padláson egy régi doboz fölött. Valójában Dánia soha nem is akarta kitakarítani a padlást, elvégre ott lakott Julnisse-manó. Norvégia mégis rávette, és akkor találták a dobozt.

Benne a fotókópiákkal, levelekkel és egyéb apróbb tárgyakkal, amiket még azért raktak félre, hogy megmutathassák a másiknak az új világ újdonságait.

Kiégett villanyizzó…

Egy fegyver használatlan tölténye…

Mind-mind a történelmükről és kicsit kettejükről árulkodik. És az egész majd’ egy évszázada egy kis kartondobozba zárva a világ és saját maguk elől.

- Emlékszel erre? – kérdezte Norvégia, ahogy kiemelt egy bőrbe bugyolált tárgyat az egyik doboz aljáról. – Ez még… azt hittem, elveszett Szicília partjainál.

- Felteszem. – Dánia lassan vette ki ujjai közül a csomagot és kibugyolálta belőle a kis amulettet, amit a norvég még druida korában faragott.

Miután bekapcsolta a láncot elgyönyörködött benne egy darabig.

- Szép… - suttogta, de ajkai már a másik ajkát érték.