/1.
A képen ketten szerepelnek, hideg fehér fényben, kihívóan közel egymáshoz. A szőke fiú szálkásan izmos, a bőre makulátlan és feszes, egyik kezét a lány kézfejére simítja, aki a bokszer szegélyével incselkedik, a másikkal a sportmelltartója pántja alá nyúl, míg a lány magenta színű körmei a fellkarjába marnak. Az arca csak profilból látszik, az orra egyenes, az álla szögletes, az arccsontja fényes és egyáltalán nem kiugró. Felszegett állal, büszke magabiztossággal nézi a lányt, ahogy kicsit hátulról, kicsit oldalról simul a bordáinak, miközben a tekintete azt üzeni, Ha ezt akarod, gyere és szerezd meg!
A kép pedig azt: már megint Calvin Klein.
És Bakugo Katsuki sóhajtva dől hátra, ahogy az asztalra dobja a képeket. A fényes fotópapírok megcsúsznak egymáson és a lakkozott fán.
– Estére tele lesz velük a város – újságolja Sero. A mosolya töretlen rókamosoly Bakugo rossz hangulata ellenére is.
– Ezek
a képek szart sem érnek.
– Tessék?
– Mondom, szarok. Unalmasak.
A kanapén terpeszkedő Kaminari olyan hangot produkál, mint aki éppen készül megfulladni a saját nyálától. Csak egy pillanatra sandít fel a telefonjából, valószínűleg megint Insta-lányokra vadászik, a pillantása találkozik Bakugóéval és értetlenül húzza fel a vállait. Mellette hamuszőke nő kortynyi levendulateát forgat a szájában, ahogy a képeket lapozza át már legalább harmadjára. Némelyikre összevonja a szemöldökét, némelyikre csak hümmög.
– Haver, Camie a legdögösebb csaj, akit valaha láttam – nyögi Kaminari, ahogy lejjebb csúszik ültében. – Ha neked lennék, tuti rárepültem volna.
– Most komolyan ennyire futja tőled? – Bakugo szemöldöke áttörhetetlen cinizmussal szalad a hajvonaláig.
– De most tényleg. Mi a baj? – Sero néha komolyan elhiszi, hogy tudja kezelni. – Azért vagy elégedetlen, mert megint megcukrozták a kávéd vagy...
Meghagyja a kérdés végét a levegőben, amitől Bakugóban indokolatlan düh lobban és a képek felé int, míg a talpát az asztal peremének feszíti.
– Unalmasak – ismétli lassan. Hátradönti a fejét a karfára és a plafonnak folytatja. – A heterók kibaszott unalmasak. Ha meg akarod nyerni az embereket, mutass nekik valamit, ami nem jön velük szembe minden bűzlő metróalagútban.
Sero hitetlenkedve tárja szét a karjait, Kaminari pedig visszasüllyed a telefonjába. A szőke nő kihúzza magát, kimérten teszi le a csészét az aljra és addig mered a fiára, míg már szinte kényelmetlenné nem válik a helyzet. Katsuki elé dobja a képeket, hogy azok a fiú talpának ütköznek, felgyűrődnek és visszapattannak.
– Ez nem egy kibaszott pornó. Ha mutogatni akarod a farkad, keress egy matcht Grindr-ön – vágja hozzá, és a szemei szikrákat szórnak.
– Uhh, nemár! Egyáltalán honnan tudsz a Grindrről, te boszorkány? – fintorog Bakugo, miközben térden rúgja a galádul vihogó Kaminarit.
– Naprakésznek kell lennem – vonja meg a vállát Mitsuki. – Nem mellesleg van egy meleg fiam, aki kifogásolja Párizs legkeresettebb fotómodelljét csak, mert vaginája van.
– Ne
használd ezt a szót Pikatchu előtt. – A hüvelyujjával
Kaminarira bök, aki azért kapta ezt a nevet, mert a tavaszi divat
szerint vízszintes fekete villámot festetett az egyébként szőke
hajába. És mert mindenki kínosan tudja, hogy péntek esténként
Pokégoznak Seróval meg még egy sráccal.
– Egyébként nem a
csaj a baj, a fotós tehetségtelen. Ezt egy hat éves is meg tudja
csinálni egy telefonnal. Még ez a gyökér is.
– Hé!
– Keress egy fotóst akkor!
Bakugo
az anyjára mered, aki állja a tekintét. Mindketten felszegik az
állukat, a csend közéjük feszül, vibrál és tisztán hallja,
ahogy Sero hosszan beszívja a levegőt.
Persze, hogy a
boszorkány ezt is az ő nyakába akarja sózni, mint a legtöbb
dolgot, amiben felhívja a figyelmet a hibára. Nem tehet róla, hogy
csupa tehetségtelen kretént foglalkoztat, akik a közösségi
médián lettek felkapottak és senki sem mondta el nekik, hogy
nagyban ugyanaz nem működik. Hogy teljesen más Instagramon
lájkokat szerezni egy jól sikerült fotóval, mint óriás plakátra
dolgozni. Bakugo Mitsuki a CEO, neki kellene figyelnie az
ilyesmire.
– Hallottad – fordul Kaminari felé, aki ijedten
húzza be a nyakát és majdnem eldobja a telefonját. Ijedten
pislant Seróra, aztán vissza Bakugóra.
– Hogy én? –
kérdezi, és a saját mellkasára bök.
– Azt mondtam-- –
kezdi Mitsuki, de Katsuki feltartja a tenyerét ezzel beléfojtva a
szót. A nő ujjai remegnek a porceláncsésze fülén.
–
Folyton azon a szaron lógsz – magyarázza Bakugo és a keskeny
mobil felé bök az állával. Denki úgy szorítja a hasához a
készüléket, mintha meg akarná védeni a másiktól. – Ismersz
olyanokat, akik értik a dolgukat.
– De ez Insta, az más –
mutat rá Sero csendesen.
– Tudom. Tudom, hogy más, de nem
nagyon van miből válogatni, én legalábbis nem ismerek senkit, aki
már nem dolgozik valamelyik ügynökségnek.
– Nem is ismersz
senkit.
– Mert álltalában engem ismernek az emberek, faszfej.
Kaminari a mellkasához kapja a kezét, amiben a telefont tartja
és tökéletesen megjátszott drámaisággal mered rá. Mitsuki
összecsapja a tenyereit és feláll, mint, aki menni készül. A
mozdulatai elárulják, hogy régen modell volt, még jóval Katsuki
előtt, noha bármikor visszatérhetne, az alakja tökéletes
homokóra, a világos kosztüm ráolvad, a blúza kóstolót ad a
kulcscsontja ívéből, a bőre tökéletes feszességéből, a
bokája karcsú és finom a körömcipőben. Hülye lenne visszatérni
a kifutóra, amikor egy egész céget irányíthat.
Bakugo
pontosan tudja, kitől örökölte a magabiztosságát, a
maximalizmusát és honnan ragadt rá a teljesítménykészere.
–
Három napot kapsz – csettint a nyelvével a nő, miközben a hóna
alá csapja a fotókat.
– Mi van?!
– A plakátok nagyjából
egy hét alatt hoznák vissza a beléjük fektetett pénzt és
energiát a nagyvárosokban, de tudom, hogy nem okozol csalódást,
Katsuki. Plusz, a Vogue fotózás pont kapóra jön, hogy teszteljük
az emberedet.
– Fulladj meg – morogja Bakugo az ajtónak, ami
hangosan csapódik Mitsuki után. Valamiért mindketten szeretnek
csapkodni.
Leveszi a lábát az asztalról és hosszan fújja ki
a levegőt, ahogy hátrasöpri a haját. Az amúgy is zilált
hamuszőke tincsek kaotikus robbanássá válnak. Sero zavartan
köhint és veszett gépelésbe kezd a telefonján, a két
mutatóujját használja csak hozzá, a hihetetlen hosszú ujjai
miatt olyan, mintha valami szürreális pók mozogna a kijelző
fölött. Kaminari csak eltakarja a száját és úgy motyog, de
balszerencséjére Bakugo kihallja a szavait és hozzá vágja jobb
híján a klíma távirányítót.
– Hé, még egy szó
anyámról és a torkodon húzom ki a heréidet – figyelmezteti.
–
Nem én tehetek róla, hogy anyád egy milf, haver – vonja meg a
vállát Kaminari, mire Bakugo felé emeli az öklét. Felvisít és
a sötét hajú fiú felé nyújtózik ültében. – Íííííí,
Sero segíts!
– Magadnak kerested a bajt – feleli amaz
anélkül, hogy egyáltalán felnézne a telefonjából.
–
Keress valakit – ismétli Bakugo, ahogy az ajtóhoz sétál és a
kilincsre markol. – Nem érdekel, hogy kit és honnan, de legyen
jó. A francba, legyen a legjobb. Sero, te mondd le ezt a gyökeret.
–
Miért én?
– Mert nekem dolgom van. Azért.
Tulajdonképpen
kielégületlen és dühös, hason fekszik a gyűrt ágyneműk
között, a lábait lóbálja, a mutatóujja körmét rágja és
legszívesebben falhoz verné a telefonját. A hajába markol,
hosszan sóhajt és a hátára gördül.
Még mindig nem lohadt
le egészen, noha a szexpartnere, akit Grindr-ről szedett össze,
szörnyen béna és kiábrándító volt. A szex közepesnek sem
mondható, annyira, hogy Bakugo magában sorra vette az aznapi ebédje
alapanyagait és fejben újrafőzte az egész főételt. Akkor unta
el végleg, mikor a srác felső fogai végigkaristolták a farkát;
hazaküldte, vagy oda, ahova menni akart és letiltotta a
beszélgetést. Mint általában a matcheivel.
Első számú
szabály: senkinek nem jár második kör.
Szóval most az ágyában
fetreng, túl dühös, hogy maszturbáljon és túl kanos bármi
máshoz. Végiggörgeti a közösségi oldalait és az ügynökség
honlapját, de sehol semmi. Az exfotósuk törölte az ismerősei
közül és kilépett a közös csoportból. Sero és Kaminari
felváltva szapulják a képeit meg a farka méretét, Midoriya és
Todoroki nem látták, Bakugo megérzése pedig azt súgja, hogy
Shinso évekkel ezelőtt némította a csoportot.
Aztán felugrik
az értesítés, hogy Kaminari Denki új profilképet töltött fel
és Bakugo kezéből kifordul a telefon. A szája kiszárad, ahogy a
készülék után kap, a kép tökéletes. Története van, mindent
elmesél Kaminariról, életre kel a színeiben és az árnyékaiban
és, ha a fiú kicsit is az esete lenne, biztos, hogy ráírna.
A
fotón harsány neon magenta és kék fények olvadnak össze lilába,
kiemelik Denki magas arc- és szemöldökcsontját, az ajkai
dúsabbak, a szemei nagyok és csillogóak, a szempillái sötét
árnyékot vetnek az orra ívére miközben az egyik kezével
pisztolyt formáz az arca előtt, kitakarva a fél profilját.
Merészen kiölti a nyelvét, míg a másik karját a feje mögé
emeli, mintha azt akarná üzenni, igen, ő az a srác, aki
nagykanállal habzsolja az életet.
A
kurva életbe.
Az a kép tökéletes.
Az ujja csak egyetlen pillanatra
tétovázik a hívás gomb fölött, míg kicsöng, Bakugo felpattan
az ágyról a fürdőbe trapol és erőszakosan megereszti a vizet a
kádba. A zubogó víz egy pillanatra visszarántja a valóságba,
távol a képtől és a rosszul sikerült Calvin Klein fotózástól.
Nem az ő hibája volt, hogy befuccsolt a széria, pontosan tudja
magáról, hogy ő a legjobb, akit ez a márka megkaphat, a fotós
volt tehetségtelen, mégis a saját kudarcaként éli meg a dolgot.
Amitől megint felgyülemlik benne az ingerültség.
– Nem,
még nem találtam senkit – közli Denki amint felveszi. Nyűgösnek
hangzik. – Azért ez egy kicsit irreleváns, még egy nap sem telt
el, haver. Nemár.
– Leszarom. Figyelj, szakadj le egy kicsit a
colos farkáról és figyelj rám.
– Éppenséggel egyedül
vagyok, ha tudni akarod.
– Nem akartam – nyögi a kád
széléről. Az ujjait a vízbe lógatja, a habfelhőket cirógatja,
amik rögvest szétpattannak. – Bárki is csinálta a profilképed
őt akarom.
– Nem profi fotós – szögezi le azonnal, mire
Bakugo megforgatja a szemeit és felhorkant. – De megkérdezhetem,
érdekli-e a dolog, egy nagyon jó barátom a srác.
–
Mindenkire ezt mondod, akivel tíz percet beszéltél – morogja. –
Vedd rá, hogy elvállalja, zsarold meg vagy bánom is én, de őt
akarom.
– Hát, nem tudom... Eléggé nem ezekben a körökben
mozog.
– Mondd meg, hogy fizetünk érte. Amennyit akar.
–
Anyád nem fog örülni, hogy elvered a büdzsét egy random srácra
– mutat rá Kaminari. A háttérzajok alapján Bakugónak fogalma
sincs róla, hogy az edzőteremben van-e vagy orgián.
– A vén
szipirtyónak semmi köze hozzá. Azt mondta, intézzem el és én őt
akarom.
– Jól van, jól van. Ráírok, aztán meglátjuk –
sóhajtja. Bakugo elzárja a csapot és befekszik a kádba, az izmai
azonnal felengednek, hunyt szemekkel hallgatja Kaminarit és el tudna
aludni így. – Egyébként Camie azt mondta, szívesen dolgozna még
veled. Meg, hogy szeretne közelebbről megismerni, amit őszintén
nem értek. Mármint érted, rólad van szó. Amúgy említett valami
Out Magazint meg, hogy akkor figyelt fel rád, lehet, hogy utána
kellene néznem, mert nem egészen--
– Szakadj le róla – vág
a szavába, és a kád peremére könyököl, ahogy az ujjainak
támasztja a halántékát. Talán a forró víztől és a gőztől
érzi ólmosan fáradtnak magát. – Kérdezd meg a tagot és, ha
nemet mond, mondd meg neki, hogy leszophat.
Kaminari nyekeregve
nevet a túloldalon, aztán köszönés nélkül teszi le, Bakugo
pedig a mosdókagylóba dobja a telefonját és lejjebb süllyed a
vízben. Nem akar a munkájára gondolni, sem Camie-ra, aki
végigflörtölte vele azt a satnya huszonöt percet. Nem akar az
elcseszett estéjére sem gondolni.
Az egész a testiségről szól
és a privilégiumokról, amik a külsejével járnak és már
rohadtul unja. Pontosan tudja, hogy néz ki, nincs szüksége
megerősítésre vagy az egója növelésére, legtöbbször mégis
idáig jutnak. A szexpartnerei túl sokat beszélnek, túl
feleslegesen.
Már éppen a könyvért nyúlna, amit a kád
melletti polcon hagyott, mikor a telefonja üzenetet jelez. A rezgés
végigfut a porcelánon és fémesen lecsorog a lefolyó peremén.
Azt mondta, ha
munkát akarsz neki ajánlani, személyesen kérd meg és ne
üzengess.
Bakugo
agyán egy fél pillanatra átfut a gondolat, hogy elküldje
mindkettejüket a francba, de szükségük van egy fotósra és
tulajdonképpen tetszik neki a srác merészsége. Hogy nem fél
tőle. Szóval átgondolja a lehetőségeit.
Az
Inwood Hill park mellett van egy kávézó. A Dyckman Street felől.
Nyolcra legyen ott.
Felvillan
három kövér pötty, aztán hirtelen eltűnnek, ahogy Kaminari
megáll a gépelésben.
Haver,
az Manhattan.
Nem
mondod!
Tízkor ruhapróba és ezt most nem cseszhetjük el.
0800, Inwood Hill park.
Meg
sem várja a további válaszokat, lenémítja a telefonját és
bekapcsolja a Ne zavarjanak üzemmódot mielőtt a könyvéért
nyúlna. Ha Denki haverja így akar játszani, hát legyen, de a
szabályokat akkor is ő fogja diktálni.
Sötét cargo
nadrágot visel egyszerű hosszú ujjú pólóval, a bőrdzsekije az
asztalon hever rögtön a keze és a kávéja mellett, a kacsákat
figyeli a tavon, a folyton nyüszgő forgalmat, aztán a hajába
tolja a napszemüvegét és az órájára pislant.
Három perc
múlva negyed kilenc.
Kaminari haverja késik, márpedig Bakugo
ideje drága, szóval, legkésőbb kilenckor lelép. Ha eljön a
srác, ha nem. Utóbbi esetben beszélni fog Kaminarival, mert, ha
valamit jobban utál a késésnél akkor az az, ha hitegetik és
semmibe veszik.
Bakugo nem szereti Manhattant, túl zsúfoltnak
érzi, fojtogatónak és tapadósnak. Olyan helynek, ahol mindenkinek
tudnia kell mindenkiről mindent, ahol sosincs csend és sosem lehet
egyedül saját magával. Queenst szereti, ott van hol elbújnia, nem
lihegnek a nyakába és a munkája után van ideje élni. Ide a
parkért jár és a kávéért.
Azért a kávéért, aminek a
pereme fölül végignézi, ahogy valaki kishíjján belegázol a
folyóba egy rózsaszín biciklin. Lehet, hogy megégeti a
szájpadlását, miközben felhorkant a jeleneten.
Aztán a
jókedve elillan, mikor a srác letámasztja a bringát, a bézs
halásznadrágjába törli a tenyereit és felé indul olyan széled
vigyorral, amilyenre ő sosem lenne képes. A haja vörös, mint az
anyja kedvenc rúzsa, az orra pisze, a járomcsontja eltűnik az arca
puhaságában, az ajkai keskenyek és a szemeitől Bakugo egy
pillanatra megadja magát, noha az egyik fölött keskeny,
halványrózsaszín heg húzódik. A pólójától és a fölé
felkapott kockás ingtól legszívesebben kiszúrná a szemét a
kavaró pálcával. – Hali, Kirishima Eijirou – mondja
hangosabban és mélyebb hangon, mint amit vár tőle. – Bakugo,
igaz?
– Negyed kilenc múlt – feleli fagyosan és a szék
felé int magával szemben. Kirishima úgy húzza ki, hogy a lábak
szenvedve csikorognak a betonon.
– Bocs haver, komolyan. Nem
ismerem a környéket és elsőre eltévedtem. Akartam szólni, de
rájöttem, hogy amúgy nincs meg a számod.
– Tök mindegy.
Nem maradt sok időm, szóval vállalod a munkát vagy nem?
–
Ó, hé, lazíts egy kicsit. Denkinek is mondtam, hogy szerintem nem
engem kerestek, én nem vagyok fotós. Csak néha lövök egy-két
képet a barátaimról meg ilyesmi.
– Láttam, mire vagy képes.
– Bakugo a szemeibe néz, egyforma a színe az övéivel, és az
asztalra bök a mutatóujjával. – Pikachu profilképe a legjobb,
amit mostanában láttam. Figyelj, ez a munka nagyon jól fizet és
olyan kapcsolatokat ígér, amikkel megalapozhatod a jövőd. Ilyesmi
nem hullik csak úgy az ember ölébe.
– Van munkám, amit
szeretek – mutat rá. Még mindig mosolyog, de az asztal peremét
kapargatja, a körmeiről a vörös lakk néhol már egészen
lepattant. – És már két helyen is önkénteskedem.
Szóval
Kirishima minden csaj álma, gondolja Bakugo, ahogy hátradől a
székén. Lassan végigméri a fiút, Kaminari barátja, nem lehet
annyira ártatlan amennyire mutatja magát.
– Felőlünk
csinálhatsz mást, ez nem egy teljes idős állás, csak a megadott
időpontokban kell ott lenned és csinálnod néhány képet.
Lóghatsz a haveroddal is.
Kirishima sóhajt és a tenyereivel
dörzsöli meg az arcát, amik azonnal kipirulnak és Bakugo
legszívesebben elkérné a számát. Vagy berángatná a kávézó
mosdójába, amiről történetesen tudja, hogy elég tiszta hozzá.
Ezért is szereti a helyet.
– Hát jó – feleli végül a
száját rágva. – Megpróbálom, de nem ígérek semmit. És, ha
nem tetszik, bármikor kiléphetek.
– Felőlem – vonja meg a
vállát.
– Kaminari majd elküldi az időpontokat és--
–
Itt a számom. – Fényes fekete kártyát tol elé, és rákacsint
hozzá, mire Kirishima fülei olyan színűre lobbannak, mint a haja
és Bakugo az asztal túlfeléről is hallja, ahogy elakad a
lélegzete.
Szóval
így állunk, Kirishima.
Elégedett
mosollyal húzza vissza a napszemüvegét a szemére, kiissza a
kávéja maradékát és a kabátjáért nyúl. Viszonylag könnyen
ment a dolog és most bársonyos elégtételt érez meg azt, hogy
szeretné ezt a fiút. Jobban, mint a képeit.
– Mintha
elfelejtettél volna szólni róla, hogy a haverod meleg, gyökér. –
Robog be a túlságosan is világos helyiségbe, ami tömve van
ruhaálványokkal, próbabákkal, álló fogasokkal, ruhazsákokkal
és vállfákkal.
Kaminari szájában a telefonjával térdel
Shinsou előtt, a kockás nadrágját szaggatja egy pengével és
hümmög valamit Bakugónak, amit nem tud kivenni. Shinsou szemei
rávillannak, Bakugo lassan felvonja az egyik szemöldökét, állja
a szemkontaktust, sőt szinte párbalyra hívja.
Évek óta van
közöttük valamiféle versenyszellem, noha osztoznak a cinizmuson
és valójában mindketten utálják a közszereplést.
Bakugo az
egyik magas támlájú székre dobja a dzsekijét és csekkolja a
haját a tükörben mielőtt zsebbre vágott kezekkel a páros felé
fordulna.
Shinsou kiveszi Kaminari szájából a telefont és
feloldja.
– Azt hittem, munkalerőt keresel és nem dugópajtit
– mutat rá a szőke fiú. – Ráadásul Kirishima a barátom, nem
hagyhatom, hogy vele is csak szórakozz.
– Várj egy percet –
állítja meg Hitoshi feltartott mutatóujjal. A hangja közömbös,
a tekintete nem. – Azt akarod mondani, hogy bemutattad Kirishima
Eijirout a világ legnagyobb seggfejének?
Bakugo felmutatja a
középső ujját. Shinsou jobb szemöldöke megemelkedik.
–
Kirúgta a fotósunkat – jegyzi meg Denki, ahogy felmosolyog a
barátjára és a térdére simítja a kezét. – Masaru oda rakta a
ruhádat. Új anyagot használt, szóval azt mndta, ha valami gáz
van vele, szólj.
A pengével int a háta mögötti állványra,
ahogy vászonzsákban várakozik Bakugo ruhája. Az anyag fekete, a
tapintása kellemes és puha, lefolyik a tenyerén, a varrás mentén
narancssárga szálak futnak, a hímzés lélegzetellállító és
arról árulkodik, hogy az apja csak az ő kedvéért maradt fenn
éjszakába nyúlóan. Hogy lenyűgözze, hogy biztosan megnyerje és,
hogy a legjobb munkát adja ki a kezéből, mert innen van a
hajthatatlan megfelelni akarása.
Az alsó ajkát dörzsöli,
ahogy a ruhát bámulja, nem akarja, hogy Kaminari hozzányúljon,
pedig az ő feladata csak az, hogy beljebb vegye, kiengedje vagy apró
módosításokat végezzen, hogy a végeredmény tökéletes legyen.
– Bent van az öreg? – kérdezi merengőn anélkül, hogy
hátrafordulna. Megfontoltan húzza ki a nadrágot a zsákből,
miközben lerúgja magáról a cipőit.
– Találkoztam vele,
mikor anyádnál jártam – mondja Shinsou, ahogy a tenyerét
nyújtja Kaminarinak, hogy felsegítse.
– Mit kerestél ott? –
kérdezi amaz, és visszalopja a telefonját Hitoshitól. Játékosan
a fenekére csap, mire elkapja a derekát és megcirógatja a
haspólója alól kivillanó bőrt.
– Le akartam fixálni az
októbert.
– Oh...
– Jó, ha átöltöztem, benézek
hozzá. Amúgy sem sűrűn beszélünk – jegyzi meg Bakugo, mintha
a beszélgetés többi része meg sem történt volna.
– Miután
megigazítottalak, úgy érted.
– Mindegy – hessegeti el, és
már csatolja is ki az övét.
A ruha egészen passzol, az apja
félelmetesen ismeri a méreteit, egyedül a mellkasán feszül
kicsit az anyag. Amikor Kaminari megjegyzi, hogy azért, mert nagyok
a cickói karon vágja és figyelmeztető pillantást küld Shinsou
felé is mielőtt az megszólalhatna. Hagyja, hogy Denki tegye a
dolgát, közben semmiségekről magyaráz, és nem tudja kiverni a
fejéből Kirishima optimista tekintetét, a hanglejtését, amilyen
természetesen beszélt vele. Látni akarja, hozzá akar érni, azt
akarja, hogy Kirishima érjen őhozzá.
– Add meg Kirishima
számát – mondja gondolkodás nélkül.
– Hogy mi?
–
Haver, szerintem oka van annak, hogy eddig nem ismertétek egymást –
szúrja közbe Shinsou a szemceruzája mögül.
– Kuss! Add meg
a számát, beszélnem kell vele.
Ezt első olvasásra is imádtam, meg másodikra, meg most már sokadikra is. Alapjáraton nem bírom Bakugot, de ebben a ficben mégis szimpatikus volt, úgy, hogy nem volt OOC, mi ez a fekete mágia :D
VálaszTörlés