Hát, hupsz!
Boka a kávéja
fölül figyeli, ahogy Csele a térdei közé szorítja Geréb csorba
bögréjét, a hőre változósat, miközben a haját tűzi művészi
kontyba. El van ragadtatva. Csele hetyke, lazacszín ajkai közé
préseli a fényes csatokat, a rúzsa árnyalata valami olyan
fellengzős fantázianév, amit Csónakos Andrea My tittiesnek nevez.
Nem az.
– Ó, el is felejtettem! Hoztam neked valamit –
mondja Boka halkan és már-már vidáman csavarja bele a csikket a
hamutálba.
Ez minden, ami Gerébtől maradt; ez és egy
csipkebugyi, amit Csele a mosdókagylóban égetett el. Az új
körmöséről és a kocsi olajcseréjéről magyarázott közben és
Johanna talán akkor szeretett bele igazán.
A bögréje finoman
koppan a párkányon.
– Igen, mit? – lelkesen fordul hátra,
Boka felé Chanel puha illat lebben. A szíve kihagy tőle egy
ütemet.
Eddig felhúzott térdekkel dohányzott az ablakban, most
talpra pattan, a virágos vászonsortja a végtelen combjára szalad
és keskeny dobozt húz elő a táskájából. Kesernyés nikotint
nyal a felső ajkáról, ahogy Csele kíváncsi, fürkész tekintetét
figyeli, a lány a tükör szélébe kapaszkodik, a lattéja a
csupasz térdére löttyen, de anélkül törli le, hogy egy
pillantást is vetne rá. Egészen izgatóan fest a szájában az
ujjával.
– Igazán semmiség – szabadkozik, pedig tudja, hogy
semmi szükség rá. Cselének nincsenek felé elvárásai.
–
Számít, mert tőled van – vágja rá azonnal, és elhiszi neki.
Mert bízik benne.
A lánc vékony és fényes, fényesebb, mint
Csele csatjai, olyan akár egy elsuttogott vallomás, a függő
csillag alakú, apró és elegáns. A lány óvatosan megérinti,
visszarántja a kezét és úgy mosolyog Johannára, hogy megmozdul
benne valami. Egészen mélyen, meghatározhatatlanul.
–
Felteszed? – szipogja, miközben visszaperdül a tükör
irányába.
Boka végigsimít a keskeny, csupa csont és izom
vállán, a lapockája felső ívét pettyező szeplőkön, puha
csókot hint a tarkójára mielőtt a nyakába akasztaná az
aranyláncot és bepattintja a kapcsot. Olyan gyönyörű, amilyenről
eddig még álmodni sem mert, elképzelni pedig messze nem elég
kreatív. Tökéletes, kifogásolhatatlan, a mindenség.
– Jó,
már csak azt kellene eldönteni, mit vegyek fel.
– Mm,
szerintem jól vagy így – mutat rá, és hosszan nézi Csele
meztelenségét, aki a legszebb féloldalas, gödröcskés mosolyát
villantja rá a tökörből.
– Lemondjuk és itthon
maradunk?
Boka nagyot nyelve bólint, és kihúzza az egyik csatot
Csele hajából. A tincs selymesen omlik a vállára.
És otthon
maradnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése