Once and Future~

Arthur húsz éves, arrogáns, energikus, hangos, egy lovag és egy herceg, aki szereti az életet, amit kapott.

Once and Future~

Az igazán ijesztő a felismerés, hogy eltévedt. Egyedül, alig serkent tudással, hogy sejtelmes pára ül a sodronyingére és a fák a nevét suttogják. Az igazit, amit rég elfeledett, ami csak az anyja szívében élt igazán és az ő ajkáról pattant valósággá. A kardja nehéz és fénytelen, mégis feltartja, előre, mikor kuncogás harsan, levelek zörrennek és életillattal telik meg a levegő. A boróka illata tömény, a liliom bódító és fémes vérszag feszül a tüdejének, ózon, a varázslat aromája. Aztán megmozdulnak az árnyékok.
– A Wart. – A hang öblös, mély, akár a sötétség és időtlen. Egyszerre érkezik mindenhonnan és a saját mellkasából.
– Arthur – korrigálja óvatosan. A torka száraz, a nyelve remeg és az ösztönei mind cserbenhagyták. – A nevem Arthur.
– Tudom. Én ismerlek téged. – A teremtménynek izzó arany szemei vannak,éjfélszínű haja, az agancsait csipkebogyó korona keretezi és kiugró járomcsontjai mosolytalan fagyosak. A ruhája fekete csillagköd, a bőre fakó, sápadt kék derengése a hajnalt idézi és nadragulya-font nyaklánca a kulcscsontjaiba ül. – Tedd el a karot, ifjú lovag.
– Herceg vagyok. És király leszek – mondja inkább csak saját magának. – Nem tűnsz idősnek. Ki vagy?
– Te. Egy részed. Az időd, a türelmed, a kitartásod, a józanságod – feleli, és oldalra dönti a fejét. Arthurt zavarja, hogy nem pislog.
Amikor felé lép, ő hátrál. A mozdulat reflexszerű, a tekintete a meztelen lábaira rebben, a sovány bokájára, aztán vissza az arcára. Valami megváltozott, fogalma sincs, hogy mi, de már nem ugyanaz néz vissza rá, mint korábban. Nyüszítésszerű hangot hallat, szűkölés csupán, a saját hajába markol és egy pillanatra abbahagyja a légzést, mert zihál. Az idegen közvetlenül előtte áll már, riadtan emeli a kardot, éles vágás és fekete vér csöppen az arcáról a mellkasára, a kulcscsontja gödrébe. Rezzenetlen, rémisztő.
– Rossz irányba mész. – A dús ajkak mozognak, némán ismétli vele a mondatot, de az érzékelése puszta suttogás. Éles fogakat érez a fülkagylójába marni, puha szájat a nyakszirtjének feszülni.
– Igen, tudom.
– Nem, nem tudod. De majd rájössz, idővel. – Végre rámosolyog, a gesztus ezer bánatot hordoz, minden halandó fájdalmát és a tekintete kékké olvad. – Fogalmad sincsen, mennyire nehéz visszafelé élni az életet. Előbb ismerni mások jövőjét, mint a múltját.
– Miért mondod ezt nekem? Király leszek – ismétli Arthur, és a torkában csomó burjánzik, lassan fojtó, rózsatövis gubanc.
– Ez a sorsod – biccent felé, és Arthur megérti.
Nem érez vérszagot többé.
Végül egy tölgynek hátrál, nem akarja, hogy a másik hozzáérjen, a gyomra reszket a gondolatra, az idegei csikorognak és a kardja puhán puffan az avarban, mikor nincs már hova menekülnie. Megölhette volna, csak egyetlen döfés, keresztül a szívén, már ha van neki. De tudja, hogy nem érezné jobban magát tőle, akkor nem, ha cserébe most legyűri a félelem. A teremtmény közelebb lép hozzá, a tenyere hideg az arcán, a hüvelykujjával a szeme alatt szánt és Arthur tüdeje fáj és feszít.
Nem csak tizenhét nyár jár neki.
– Annyira sajnálom – suttogja végül, és a hangjától Arthur szíve szilánkokra törik, a lelke elpattan és kicsorbulnak a gondolatok a fejében. A tekintetére ködfátyol ereszkedik. – Fuss! Fuss Camelotig.

×××

Arthur húsz éves, arrogáns, energikus, hangos, egy lovag és egy herceg, aki szereti az életet, amit kapott. A nap fakóra szívta az aranyszőke tincseit, hajglória egy halandó főre, míg a könnyű penge döjfös csillanással vágja el el a levegőt. A pajzs közepén puffan, izgágán remeg, éppúgy, mint Arthur szíve a rebbenő kiáltással.
A fiú sovány és magas, nyurga, a tekintete éles kék, a végtelenség tükörképe, a haja éjfélszín fészek és a kiugró járomcsontjain szemtelen mosoly táncol. Boróka és liliom illata lengi körül, valami fémes, ami felpiszkálja Arthur érzékeit. Ráhunyorog, kicsit oldalra biccenti a fejét, amitől benne az ismerős-ismeretlen érzés lobban, ami viszket a bőre alatt és viszket ott, ahol a realitását tartja.
– Ismerlek?