Cyfrinachau~

Cyfrinachau: { walesi } Titkok


BBC Merlin fanfiction, titkok egy évszakra (vagy négyre), Merthur (Merlin|Emrys/Arthur Pendragon)
A rövidsége ellenére ez biza korhatáros.
A kép eyepatched munkája~

A ház apró és sötét, a tűznél meleg van, de a falakból földmélyi hideg árad és a kása illata éhes türelmetlenséggel gyűri össze a gyomrát. A porban ül, fekete haja a szemét árnyékolja és Apa egyik könyvét lapozgatja, mert Will most nem jöhet el hazulról, nem kellhet fel és Merlinnek ő az egyetlen barátja.
Olvasni még nem tud, bár Anya szorgosan diktálja bele a jóllakott magánhangzókat és peckes mássalhangzókat. Talán ez az ötödik tele a Földön, vagy a hatodik. Számolni sem tud.
Mindenesetre a könyv az egyetlen, ami Apától van, nem ismeri Apát, de a hagyaték fontos, a képeket érti, azt is érti, hogy ez olyan titok, amiről még Will sem tudhat, de azt nem érti, miért. Aztán a tudattalanjában valami megrezdül, és vele együtt a por is alakot ölt. Először lábai lesznek, aztán törzse és karjai meg feje, kardja és nem nagyobb, mint azok a rongybabák, amiket azok az anyák varrnak, akiknek lányaik vannak. Vele szemben sárkány emelkedik, a nyakát tekergeti, hogy ráijesszen a lovagra és kettőt-hárman rebben a szárnya is mielőtt Anya hazaérne a felnőttes dolgáról.
A tekintetében rémület, ahogy elé térdel, a karjaiba zárja, meleg és otthon illata van és azt súgja, hogy erről soha nem szabad beszélnie senkinek.
Sohasoha.

Tizenhat éves, úgy érzi övé a világ, amikor senki sem látja, bármit megtehet mindenkinek háttal, bármire képes, amíg a szekrény aljában ücsörög.
Vagy a tyúkok között guggol, mert Anyának segít, mert inkább ez, minthogy magán érezze a falusiak pillantását, mintha Tudnák.
Összerezzen, mikor nehéz test huppan mellé a szalmába, de felismeri Willt a füst és istállószagáról, a bőre sajátságos aromájáról.
– Az előbb rajtakaptam Bethant és Huwt az istálló mögött – fújtatja, és az arca piros. Merlin nem tudja eldönteni, hogy a méregtől vagy attól, amit látott.
– Sajnálom – mondja azért, és egy vidám tojást görget a barátja térdén. A mozdulat egészen vigasztaló. – Tudom, mennyit jelentett volna, ha--
– Ne törődj vele. Egyáltalán milyen név az, hogy Huw? Mint valami bagoly. Neked, öregem, bezzeg mázlid van, hogy nem tetszik egyik lány sem. Én mondom, csak a baj van velük.
Merlin nagyot nyel, bár száraznak érzi a torkát. Hazudna, ha azt mondaná, nem gondolkodott már el a dolgon. Anya mindig azt mondta, majd a tavaly beleöleli a szívébe a lányokat, de ez már a tizenhatodik tavasz és a harmadik, amiben Will csalódik.
– Lehet, hogy engem nem is érdekelnek a lányok – veti fel félhangosan, csak úgy félvállról. – Már mint, szépek, meg minden, csak...
– Aha, aha. De még sosem próbáltad, nem? Vagy mi van, ha csak nem találtad meg, aki tetszik – magyarázza, és a napfényes sávba mártja a kézfejét. A bőre száraz és érdes, sebes a munkától.
– Hát... nem hiszem, hogy igazán akarom.
– Azért a te helyzeted más is – erősködik Will. – Tudod, te sosem ismerted apádat, aki elmagyarázhatta volna a lányokat.
Merlin némán összeszorítja a száját és a térdei között lóbálja a tojásos kosarat. Nem akarja, hogy a barátságuk vakvágányra fusson csak azért, mert elmondja, szerinte nincs igaza.

Az ujjai szőke hajba markolnak, a háta a matracba süllyed és Arthur ajkai a nyakán, a foga a bőrében és torokhangon nyög, mikor a combját az ágyékának dörzsöli. Kiéhezett türelmetlenséggel, lobogó vággyal tűri térdig a herceg nadrágját, az öle forró, az öle kemény és muszáj többet kapnia belőle.
– Megforduljak? – kérdezi, de az ajkai zsibbadtak a korábbi csókoktól. A nyelve Arthur ízű.
– Ne! Ne, ne, ne. Még, ne – hadarja, és végignyalja a kulcscsontja ívét a szegycsontjáig. Merlin lábai ösztönösen kulcsolódnak a csípőjére, sarkai a fenekének feszülnek, úgy szorítja magához és dörgölőzik hozzá egyszerre.
– Akarod, hogy én csináljam?
– Mhhhm, ez így jó – duruzsolja, és az ujjai már benne vannak, és tényleg jó.
A csípője éppencsak rezdül és fél kézzel a lepedőt markolja, a másikkal Arthur gerincébe karmolja a nevét, amikor végre igazán benne van. A kielégülést hajszolva izzadt, szőke csoda, a szemei megáradt óceánok és mielőtt bármit mondhatna az ajkaiba mar. A nyelve a nyelvére olvad, a lélegzete a torkába szorul és az orgazmusa a legforróbb nyár az életében.

Az ősz Mordred mosolya.