2019. április 3., szerda

Warhol~



Itt a bizonyíték arra, hogy még élek! Akarom mondani... Wizards of Once fanfiction, MagicGuard (Xar/Bodkin), zenés AU!
Terjedelem: picivel több mint 6000 szó
Korhatár: +18
Ajánlás: Katie, mert ő adta kölcsön a könyvet~
A ficben megemlített dalokat a végén megtaláljátok, legyen hallgatmány az összes.






Amikor először találkozott Xarral, a térdénél lyukas farmert, Sex Pistols pólót és bőrdzsekit viselt. Sötét haja az égnek meredt, mintha belé csapott volna a villám, fölényesen szívta a cigarettáját és történetesen Bodkin legkedvesebb könyvébe hamuzott. A seggfej.
Szóval hol volt, hol nem volt...

Azóta eltelt öt év, és történetesen teljesen illegálisan vodkáznak egy játszótér mászókája alatt hármasban. Wish bódultan borul Bodkin vállának, a csillagokat bámulja, némelyik visszamosolyog rá és a fiú főleg azért karolja át, hogy ha elaludna, ne boruljon el. Párszor már felajánlotta a pulóverét, ami a nyárra való tekintettel vékony ugyan, barna csíkos és teljesen felesleges, mégis több, mint a lány melltartós, farmerdzsekis verziója.
– Azon gondolkodom, garázskoncertet kellene tartanunk. Hogy az emberek tudják, azért élőben se vagyunk szarok. – Xar ötlete annyira hirtelen érkezik, hogy Bodkin gyomra összeszűkül tőle.
– Tökre olcsón kijönnénk belőle! – lelkesül fel Wish, de nem néz feléjük, talán túl részeg hozzá.
– Apád nem engedné úgysem.
– Szarok rá, úgyse veszi észre. Vagy mire mégis, mi már rég a zöldhasút számoljuk, vagy turnézunk Ausztráliában. Vagy bögyös csajok bögyeire írunk alá.
– Te max a bögyös srácok farkára – göcögi Wish, aztán szolidan csuklik, és Bodkin pulcsijába dörzsöli az arcát. Aki halványan elpirul a megjegyzésre. Pedig.
Inkább csak erősebben szorítja a térdei közé az üveget, hogy társai ne kaparinthassák meg, és komolyan (már amennyire komoly lehet valaki félrészegen) átgondolja Xar ötletét. Egy fellépés tényleg nem lenne rossz, hátha a csoporttársai is kevésbé basztatnák később azért amilyen. Jó, Xart is basztatják, csak neki legalább akkora az egója, mint a pofája, szóval nem igazán érinti érzékenyen. Ráadásul úgy énekli a When the Sun Goes Downt, hogy attól volt már erekciója, ami azért nem kis dolog. Mondjuk ebben az is közrejátszik, hogy bejön neki Xar, nagyon. Az más kérdés, hogy Xar képtelen a helyére rakni magában a dolgokat.
Arra riad, hogy Wish szőke feje a könyökhajlatába csúszik, a póz biztosan kényelmetlen, szóval óvatosan dönti az ölébe, kisimítja a szájából a puha tincseket és összerezzen, mikor Xar ujjai a tarkójához érnek. Éppen hogy érintésekkel cirógatja a bőrét, magas hangon csuklik, miközben a Primadonnát dúdolja, a sorok végén a szavakat Bodkin nevére cserélve, néha fals hangon.
Hey, my primadonna. Átjöhetnél holnap. Ma – horkantva röhög a semmin, aztán Bodkinba kapaszkodva próbál lemászni. A mozdulatai darabosak és bizonytalanok, a végtagjai túlságosan hosszúak a mászókához.
– Befejezhetnéd végre – motyogja Bodkin, és a vodkás üveg száját simogatja a hüvelykujjával. Körbe és körbe és körbe.
– Mit?
A vihar előtti csend sóhajtás formájában szorul közéjük, mellkastól mellkasig ér és fagyos, és túlontúl őszinte. Bodkin nem igazán akarja kimondani, mert tudja, hogy Xar meg fog sértődni, de a fiúval így kellett bánni. Őszintén és kicsit talán nyersen. Odamondósan.
– Hogy ezt csinálod. Áthívsz, de csak, ha neked jó, megcsókolsz, de csak, ha nem látja senki. Wish is kizárólag azért tudja, mert lebuktunk messengeren.
– Nem tehetek róla, hogy rá vagy kattanva a nővéremre. – Wish átfordul Bodkin ölében, a hasának préseli az arcát és átkarolja a derekát. Volt idő, amikor a fiú bármire hajlandó lett volna, hogy ez megtörténjen.
– Nézd – kezdi lassan, és a torkába gyűlik az ellenérzés attól, hogy Xar hangjában keserűség csendül –, úgy látom, nem érted a lényeget. Én nem akarok pótlék lenni, vagy valaki olyan, akivel a nagy nyilvánosság előtt csajokról kell beszélgetned. Nem... csak nem...
– Értem – bólint rá vontatottan, és elé telepszik a fűbe, keresztbe dobott lábakkal. Próbál úgy viselkedni, mint a helyi vagány csávó, egy kádkemény rocksztár, de abból, ahogy a tekintetét kerüli, ahogy az ujjai a nyirkos fűszálakat morzsolják, Bodkin tudja az igazat. Látta már Xart mélyen és szétcsúszva, és igazából. – Szóval akkor? Ennyi?
– Én szeretlek, Xar.
– De?
Miért érzi úgy, hogy mindketten csak nyeldeklik a szavakat? Hogy ez lehetne máshogy is, egészen máshogy és, hogy csak Wish jelenlétén múlik minden? Ha nem feküdne az ölében... Ha nem lennének bepiálva...
– Nincs de – súgja,és hiába keresi a tekintetét.
×××

A leggyönyörűbb látvány Bodkin életében a következő: Xar a szokásosnál kócosabban, kipirultan, izzadtan, a lapockái a matracnak feszülnek, a csípője az ő ritmusára emelkedik és süllyed, hangosan zihál, talán túlságosa is hangosan, pedig direkt berakták Simon Curtis Fleshét. Miközben benne mozog a hátát karmolja, a lábszárát az övébe akasztja és Bodkin megőrül attól, mikor feljebb tolja a fenekét. Pontosan tudja, mikor éri el a prosztatáját, mert olyankor Xar a nevét nyögi és a nyakát csókolja, és simulékony, miközben borzong alatta.
– Ott jó, ott nagyon jó – motyogja, és nagyot nyel mielőtt csókra húzná. Bodkin habozva csúsztatja az egyik tenyerét a combjára; a bőre világít a bőre alatt.
– Szeretnéd, hogy...?
– Csak egy kicsit – sóhajtja a szájába, és az alsó ajkába kap a fogaival, harapja, csókolja és lekarmol a bordáira, mert Bodkin ujjai leheletkönnyű érintéssel siklanak végig a heréin. (Ó, az istenért, vajon hogy borotválta le?)
És minden átmenet nélkül a saját hasára élvez, az izmai Bodkin köré feszülnek, szorosan és forrón, és rásegít, hogy minél intenzívebben élje meg a saját orgazmusát. Addig cirógatja az óvszer pereme mentén a finom dobos ujjaival, míg le nem nyugszik a szívverése és alább nem hagy a remegés a combjai tövében. Utána csak legörgeti róla, módszeresen megcsomózza és vakon dobja a kuka felé. Bodkin pedig kényelmesen elnyúlik az ágyon, a feneke az égnek mered, a kiálló lapockái a foszforeszkáló csillagoknak integetnek a plafonon (könyörgöm, Xar, hány éves vagy? És mi az a lyuk?) és egyszeriben minden túl tökéletes. Onnan tudja, hogy csak a kielégüléstől tölti el eufória, hogy úgy érzi, Xar is tökéletes. Hát nem, nem az. Szóval álmoskás mosollyal figyeli, ahogy Xar a feje alá gyűr egy párnát, a lábujjai Bodkinéival incselkednek és neki cserébe muszáj megérintenie a tetoválását. Az egyiket.
A nyakán groteszk tündérek futnak körbe kottavonalakon, mezei virág fejű hangjegyeket cipelnek, szikrát szórnak maguk körül szerteszét, mint valami abszurd termékenység istenek. Tagadhatatlanul ez Bodkin egyik kedvence a rengeteg minta közül.
– Mit gondolsz? – kérdezi mohó kiváncsisággal, de Bodkin nem akarja komolyan venni. Csak még egy kicsit nem.
– Hogy álmos vagyok – motyogja, és a párnájába ásít.
Ez most nem a bepánikolós alvása, most nincsenek görcsben az izmai, nem érez savat a torkában és ez túlontúl kényelmes. Néha sokkalta jobban fél magától az öntudatlan állapottól, mint attól, hogy összetöri magát. Xar és Wish az egyetlenek, akik tudnak róla, hogy narkolepsziában szenved, és ez részéről rendben is van így.
– Az nem baj, kitettél magadért – súgja miközben a kezébe kapaszkodik, az ujjaival játszik. – A zenére gondoltam.
– Sejtettem, hogy valami olyanról lesz szó, amitől ledobom a gatyám. De ez most tényleg jó.
– Hé, általában jó zenéim vannak!
– Ki szerint?
– Szerintem.
– Ja, hogy ja. Szóval nem. – Kap egy takarót a fejére, és nevetnek. – A dupstep és a trap nem igazi zenék, Xar.
– Az igazi zene az, amit mi csinálunk, Bodie – ásítja, és magához karolja, hogy a hajába fúrhassa az arcát. A Flesht a lejátszó távirányítójával kapcsolja le, de még sokáig úszik a levegőben a dalszöveg.

This spark of black that I seem to love...

×××

Bodkin azon kapja magát, hogy Xar fenekét nézi, és Wish kajánul oldalba könyököli érte. Kócos vigyort váltanak, miközben a dobverők egyre csak bólogatnak a fiú farzsebében. Szóval az arcát Wish vállának dörzsöli, közben leüt pár félhangot a béna kis pianínón, amit lecipeltek a próbákhoz még három nyárral korábban. Mikor még nem futotta ösztöndíjból szintetizátort venni, kölcsön pedig szóba sem jöhetett. Mint ahogy az sem, hogy Xar és Wish összedobják neki valamilyen alkalomra.
Encanzo, Xar egyik (az ijesztőbb) apja hangszigeteltette a garázst, szóval ott nyugodtan gyakorolhattak ameddig a szülők is jónak látták (Wish anyja amúgy ritka kiállhatatlan személyiség).
– Akkor a Take me outot? Miért érzem úgy, hogy kellenének nekünk saját dalok?
– A nővérednek szar a helyesírása, te meg elég sajátságosan értelmezed a dolgokat – vágja rá Bodkin, és félig már a zongoraszéken térdel.
– Kapd be – tátogja felé Xar, és halványan megpöccinti a cint.
– Öööö... Which Witch? Az Florence and the Machine – próbálkozik Wish, és a térdére fekteti a basszgitárt, amikor a földre ül törökülésben, aztán penget rajta párat, csak úgy a hangzása kedvéért. Hogy történjen végre valami.
– Nem tudom a szöveget – fanyalog Xar, aztán az arcára olyan ördögi mosoly telepszik, amiből Bodkin tudja, hogy nem lesz jó vége. Megint. – De azt ismerem, ami arról a félszemű csajról szól.
– Mekkora farok vagy!
Wish szinte sikítja a szavakat, legszívesebben az öccse torkának ugrana, helyette csak a foszlott szélű ülőpárnáját vágja hozzá, és tüntetőleg elfordul, míg Bodkin olyasmiről motyog, hogy csak szeretne az lenni. És ez így megy szinte minden alkalommal, elcsattan pár
mondd meg a pasidnak, meg szemlesütve elrebegett mi igazából nem járunk, és ezzel meg is kerülik a Wish szeme körüli témát. Hogy igazából genetikai rendellenességgel született, de a látása százszázalékos, hogy nem tehet róla és, hogy valójában mindezt Xar örökölte volna, ha korábban születik nála. Vagy, ha ugyanattól az anyától, mint Wish.
Végül Xar ledobolja az Anarchy in the U. K. ritmusát, Bodkin egészen halvány, félhangnyi csúszással csatlakozik hozzá billentyűn és a sértettsége ellenére Wish sem marad el. Xar néha hasonlít Johnny Rottenre az éles hangjaiban (többnyire nem énekel rosszul) meg a leszarom, mi van, jól nézek ki és császár vagyok kiállásával. Ó, a francba, ennek így nagyon-nagyon rossz vége lesz!
Aztán Xar énekelni kezdett...


It's coming sometime and maybe
I give a wrong time, stop a traffic line
Your future dream has sure been seen through

… úgy veri a pergődobot, hogy rezonálnak benne az érzelmi, amiket a világ, a családja és az élete iránt érez. Azokon a hullámokon játszik, amiket még ő maga sem ismer, vagy éppenséggel ezekbe merül az elfojtásai elől. Mert Bodkin igenis tisztában van vele, hogy van, amit mélyen magában tart, hogy megfelelési kényszere van és néha nem azért seggfej, mert az akar lenni. Xar mindig magáról beszél, és sosem beszél igazán magáról.
Encanzo mindkét fiát kötelezte arra, hogy a (természetesen kiváló) iskolai eredményeik mellett zeneiskolába járjanak. Sychoraxnak, Wish anyjának meg persze fogalma sem volt róla, hogy a legkisebb lánya kimentett egy gitárt egy lomtalanításról, titokban megtanult játszani rajta (zsigeri érzéke van hozzá) és belépett egy bandába. Szóval Bodkin az egyetlen, aki azt csinálhatna, amit csak akar. Neki viszont van józan esze.

×××

Xar egyébként is kiugró járomcsontját élesen világítja meg a zseblámpa fénye, ahogy elváltoztatott hangon meséli az Annabellt. Wish vontatottan ásít, lábujjaival a tábortűz nyúlós melege felé törleszkedik, és több mint valószínű, hogy a sör hatására, de jól szórakozik. Bodkin látta a filmet a barátjának köszönhetően, és már legalább tíz perce szenved attól, hogy nagyon kell pisilnie. Esélytelen, hogy ő most egyedül bemenjen a sötét fák közé...
Szürcsölés szakítja meg a történetet, Wish ajkai fölött ragadós sörhabbajusz és a markába gyűri a dobozt.
– Miért ijedne meg bárki is egy babától?
– Mert elátkozott...
– Jó, de egy baba. Simán csak... berakod egy dobozba, vagy valami. Amúgy is azt csinálták vele, nem? Ez olyan, minthogy ne etesd csokival, vagy nem érheti víz éjfél után – ellenkezik a lány, aztán egy hosszabb fadarabbal megpiszkálja a tüzet. – Mit csinálunk a maradék kajával? Semmi kedvem hazavinni ennyi kolbászt.
– Megsüthetjük reggelire – ajánlja Bodkin, és fészkelődik mielőtt erőt gyűjtene, hogy feltápászkodjon. – Mindjárt jövök.
Bátorság híján nem akar bemerészkedni túlságosan, csak keres egy szimpatikus fát, nem túl sok bokorral és sietősen lerántja a sliccét. Valamiért úgy érzi, kevésbé félelmetes az egész, ha közben a Gimme! Gimme! Gimme!-t dudorássza. Aztán sikítva ugrik meg, mikor valami végigkúszik a gerince vonalán, és kis híján lecsöpögteti a saját tornacsukáját.
– Szóval csak éjfél után bújunk össze? – Xar hangja negédes, egészen hozzásimul és a nyakára csókol, míg a tenyereit a fenekére csúsztatja a nadrágjában. Bodkin szívverése zakatoló, úgy érzi, megfullad.
– Jah, hát csak sajnos egy férfit kértem, és téged kaptalak – zihálja.
– Megijedtél?
Azt akarja mondani, hogy kapja be, de tudja, hogy annak mi lenne a vége, szóval még időben visszanyeli, helyette megigazítja magát az alsójában. Ami amúgy Xar alsója. (Batmanes.)

×××

Bodkin végigfutja Xar tetoválásait, csak gondolatban. A második kedvence egy sötét holló a mellkasán, kitárt szárnyai követik a kulcscsontja ívét, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa a madár vele együtt lélegzik. Xar egyszer elég részeg volt hozzá, hogy elmondja, az egyik apukáját szimbolizálja. Azóta van két apukája, hogy az eszét tudja és néha, amikor jobban elmegy az esze, mint általában szokott, elhiszi magának, hogy emiatt kívánja meg őt néha, emiatt kíváncsi, és olyankor túlságosan hisztis ahhoz, hogy bárki beszélni tudjon vele. Bodkin egyszer felvetette, hogy beszélnie kellene erről Encanzoval. Vagy Caliburnnel. És ebből született a legkaotikusabb vitájuk.
Szóval, hogy tetoválások. Xarnak amúgy van egy hegtetoválása, amiről nem beszélnek. A vádliján fényes kitüremkedésként kúszik fel egy sárkány, a pikkelyei mind-mind kiugranak a bőréből és Bodkin utálja megérinteni ott, utálja, hogy sosem nő vissza a szőre azon a részen és egyenesen viszolyog, ha a fájdalomra gondol. Arra, ahogy lefejtették a bőrt a húsáról...
– Baromira viszket, én ebbe beleőrülök – nyöszörgi most a fiú, és az alkarját rázza, köröz vele és látványosan szenved. Túl kegyetlen lenne közölni vele, hogy azon már régesrég túl van.
– Vállald a következményeket – szúrja le helyette, de az ujjaiba kapaszkodik, úgy rántja közelebb magához. Finoman ráfúj a hajótörést ábrázoló, örvénylő motívumra, Xar lehunyt szemmel tűri és úgy sóhajt, mintha cigifüstöt fújna. – Ennél többet nem tehetek érted.
– Imádlak – rebegi, és az alsó ajka remeg belé közben. Bodkinnak nyelnie kell, mert nem biztos benne, hogy komolyan gondolja. Hogy bármelyik szavát is komolyan gondolja.
– Szóval? Wishéknél fogsz csövelni?
– Azt hittem, maradhatok. – A hangjában valóságos a megdöbbenés, gyorsan húzódik el, akár egy villámcsapás. – Azt hittem, az, ami köztünk van...
Mi? Még csak nem is járnak. Talán barátok, vagy nem azok, pusztán egy bandában zenélnek és néha összejárnak kefélni.
– Ez egy kollégium, itt nem maradhatsz – közli végül.
Nem sértésnek szánja, tényleg nem, de látja, ahogy Xar arcán végigsuhan egy fancsali árnyék. A mozdulataiban harag és csalódottság, amikkel az ingét gombolja vissza. Precízen ádámcsutkáig, mint mindig. A lábai hangosan döndülnek a kikoptatott linóleumon, a bakancsa gumitalpa csiszog, és megpörgeti a mobilját az ujjai között.
– Wishre legalább mindig számíthatok, és nem csak azért, mert a nővérem – szúrja oda, és bőszet szipog. Ez most fáj. – Azért a próbákra még hívhatlak?
– Ez nem egy világégés. Ne csinálj úgy, mintha szakítanánk. – A hangja remegős, és észre sem veszi, hogy egészen eddig állt csak, mikor a teste visszahúzza a matracra. – Nézd, ha a segédtanár, vagy még rosszabb, a kollégiumi nevelő itt talál, engem ki is rúghatnak innen. Hová mehetnék akkor, hm?
– Wish biztosan...
– Ja, persze, Wish. El is felejtettem, hogy te mennyire félsz attól, hogy apád nem fog szeretni, ha megtudja rólad az igazat. Hogy képtelen vagy odaállni elé és azt mondani, hé, ő itt a barátom és büszke vagyok rá.
– Mi nem járunk.
– Tudom én azt nagyon jól! Persze, hogy nem!
– Hé, hé! Mi ez a hangsúly?
Bodkin tátog dühében, keresi a szavakat mielőtt egyszerűen az arcába nyögné, hogy húzzon el. Gyengének érzi a végtagjait, zsibbadtnak és remegősnek, a szemhéjait nehéznek. És az ajtócsapódás bűntudatot taszajt felé, ami lyukat mar a gyomrában.

×××

Xar lába követi a kezei ritmusát, a dobverő úgy pattan le a kifeszített bőrről és csillogó fémről, mintha ősi táncot járna és Bodkin képtelen követni az érzékeivel. Az ütem a mellkasába fészkel, a lábcin a füle mögött lüktet míg Wishhel közösen vokáloznak neki.


Fight the fear
Fight the fear
Rise up from the ground
Gonna make you believer
Fight the fear


A közönség megőrül hármójukért, a neveiket sikítják, illatos, izzadt testek préselődnek egymásnak, kezek nyúlnak feléjük elérhetetlen távolságokból és a levegő fülledt az ösztrogéntől. És Xar felpattan, nyakig gombolt mindenben, a zubbonya lebeg utána, végtelen magas és káprázatos, ahogy két lépéssel keresztülpördül a színpadon, bemutatja őket és hagyja Wisht szólózni.
A lány féltérden csap a húrok közé, az öreg garázs vibrál és izzik a hangok mögött és az egyik lány fejhangon visítja a nevét. Az ujjai a húrokra feszülnek, vad és féktelen és földöntúli. Mindent betölt a szőke tupír és a vattacukorillat.
Bodkin tarkóján izzadtság csordul, lefelé a pólója alá és mikor a tekintete találkozik Xaréval, kimondatlan szövetség kötődik közöttük, vagy a már meglévő erősödik kicsit. Arra gondol közben, hogy az egy fontos belépő túlságosan megérte. Meg belefektetni a rengeteg szórólapba.


It's time to stand up, stand up
Show me what you're made of
Hands up, hands up...

Basszus dobbal nyomatékosítja a szótagokat, az energiája kifogyhatatlan és magával sodró, Bodkin a szintetizátorba kapaszkodik, a kezei képtelenek utolérni a szívét és a garázs plafonját bámulja, hogy ne vesszen el.
Elveszni könnyű. Túlságosan könnyű.


Blood, sweat, tears
Make the pain taste sweeter

×××

A koncertek után közvetlenül Xar mindig hagyja magát berángatni a raktárba, részben azért, mert a lebukás veszélye édesen vibrál körülöttük, de senki fontos nem kaphatja el őket. Ezen a helyen nem számít senki.
A háta dohszagú dobozoknak ütközik, a vádlija sörös rekeszeknek feszül, összepréselődött végtagokkal, kapkodva bontja ki nadrágját és mohón figyeli, ahogy Xar térdig tolja a sajátját.
– Ne legyél hangos, vagy többé nem léphetünk fel itt – figyelmezteti zihálva, és extrán síkosított gumit ráncigál elő a farzsebéből, mielőtt a bokájára rúgná a nadrágot. A dolog nehezen megy, mert Xar a csípőjébe kapaszkodik, az ágyékára simít és a szemei csillognak, ahogy végigpásztázza.
– Fordulj meg – kéri, és a hangja karcosabb, mint amivel énekelni szokott.
És egészen mélyen hajol a dobozokra, tíz körömmel mar a kartonba és beszívja az alsó ajkát. Az átlátszó ragasztócsíkra pára tapad a zihálása nyomán, a nyögéseket a tenyerébe harapja és hátratolja magát, Xar ágyékára. A hang, ahogy a teste a testének csattan nyers és valóságos. A térdei a rekeszeknek koccannak, úgy érzi, elhagyta a vérkeringése józanabbik részét és az egyik kezével magához nyúl, míg Xar új színeket szív a bőrébe, és harapja.
– Mfh... – Akar valamit mondani, valami fontosat, de csak nyögés buggyan fel a torkán.
És csak Xar élvez el mielőtt rájuk nyitnak.

×××

Bodkin már nem igazán tudja, melyik sör kié, csak bódultnak érzi magát, szerelmesnek és szédültnek. Most nem álmos. A lábaik lefelé integetnek a végtelen sztrádának, az autók fényei dejavu-narancssárgák és éhes vörösek, és tudja, hogy még korán van ahhoz, hogy berúgjon, mert az ég még csak most fordul indigóba.
Aztán Xar mandulaízű vízgőzt fúj az arcába, Bodkin letüdőzi és bosszúból vállon üti, nem komolyan, de azért elég határozottan ahhoz, hogy érezze.
– Ha nyoma marad, és a rajongóink megkérdezik, be foglak köpni – bizonygatja, és Bodkin a profilját fürkészi közben. – A billentyűsünk egy vadállat, verekszik és magának akarja az összes hírnevet.
– Milyen hírnevet? Az egyetlen amiről híres vagy az az, hogy alsóban törpemalacokat uszítottál a zenetanárodra.
– Sosem tudjátok meg, hogy csináltam. Hatalmas zseni vagyok!
– Meg szerény.
– Ja, néha.
– Énekelj nekem valamit.
A kérés ösztönösen bukik ki belőle, a szavak legördülnek az ajkáról mielőtt gondolatként megszületnének a fejében. Úgy markolja a sörösüveg nyakát, mintha az élete lenne bepalackozva, a tekintete találkozik Xaréval és szabad keze a fiúé után tapogatózik. Xar a pulcsija zsebébe rejti előle a markait.
Aztán megköszörüli a torkát.
A Love of my Life kezdő taktusai zöngenek a torkában, az ő hangszínével egészen andalító a pillanat, aztán ahelyett, hogy énekelni kezdene beleböfög a félhomályba.
– Paraszt! – hápogja Bodkin, és igazán megfontolja, hogy a száguldó autók közé veti. Amilyen madárcsontú egyébként sem jelentene gondot átpenderíteni a korláton.
Csak utána nem lenne énekesük, se dobosuk és elég rossz fényt vetne az egész a babacipőben totyogó karrierjükre. (Arról nem is beszélve, hogy amúgy Bodkin rendesen fél Xar apjától.) Meg persze hovatovább a szerelmi életére, ami egyébként sincs sehol, merthát...
Hosszú kortyokban iszik, magába issza Xar fiatalságát, az ajkai ívét, amiken füst (vízgőz) tódul az égnek, az illatát és a bőre melegét. Pontosan tudja, hogy törékenynek tűnik, főleg a sötét zubbonyban és fekete farmerben, de ha megérintené, feszes, kemény izmokat tapintana. Mert amikor nem elemi erővel püföli a dobokat, a színpad állványaira vagy a lelátókra csimpaszkodik fel, hogy újra és újra elkápráztassa azokat az embereket, akik nem ismerik őt igazán.
– Asszem', bekarmoltam – szabadkozik viszonylag csendesen, és Bodkin vállára hajtja a fejét. A világ hajlakk illatú körhinta.
– Az előfordulhat.
– Akarsz smárolni?
Először meghökkenti a kérdés. Nem a tény, hogy Xar csókolózni akar vele, hanem az egész milyensége, a nyers őszinteség, a zöngék a hangjában, amitől remeg a kislábujja és a nyílt tettrekészség a tekintetében. Itt most nincsenek féligazságok, nincs kummantás és nincs közönség. És Bodkin túlontúl jól ismeri ezt a fiút, aki nem hiteti el a világgal, hogy nincsenek problémái és minden tökéletes. Mert ilyenkor neki elég az, ha ő látja benne azt, aki valójában.
Klisésnek érzi, hogy úgy hajol közelebb, hogy közben lehunyja a szemeit. Xar ajkai nedvesek és puhák és tömény-édes e-cigaretta ízük van, a nyelve keserű a sörtől és összerezzen, mikor a keze a combjára simul, inas ujjaival Bodkin kemény izmaiba markol, Bodkin tenyere meg a tarkóján, ujjai a hajlakk-kemény, szétzilálhatatlan hajában és az ajkai közé kuncog, mikor az orra az orrába ütközik. Amatőr hiba, de éppen ittasak, és Bodkin agya dalszövegmagzattal válaszol a csókra. És úgy húzódik el, mintha Xar megrázta volna. Most kell elmondania, amíg még tart a pillanat, amíg még a szavak íze a nyelvén zsong.
– Van egy ötletem. Ez most fontos – hadarja, és a vállainál ragadja meg a másikat. – Írnod kell egy alapot, és-és-és fel kell hívnod Wisht, vagy nem is, majd inkább felhívom én, hogy írjon egy ütős riffet.
– Mi van?
– Van egy dalszövegem!

×××

A teste tehetetlenül puffan a fürdőszoba nyirkos járólapján, tusfürdőhabot szuszog és fáj a karja ott, ahol rázuhant, de nem tehet ellene, és ez a legfélelmetesebb az egészben. Mindig ez. Az érzékei tompák, kiszolgáltatott, a külvilág elmosódott látomás és attól retteg, hogy egyszer nem múlik el.

×××

Wish a gitárjára görnyed, a haja kaotikus kontyban billeg a fején, miközben a rádió ritmusára bólogat. A zene a szobában, ő a tűzlétrán, így talál rá Bodkin, és jó barát lévén mellé telepszik. Elég szorosan ahhoz, hogy a combjuk összeérjen. Anélkül vonja ölelésbe, hogy kérdezne, mert eléggé ismeri már ahhoz, hogy tudja az összes kis búvóhelyét, ami más-más pillanatokhoz szól. Ide az anyja elől bújik.
– Hé, most mit mondott?
– Csak a szokásos hülyeség arról, hogy nem hozhatok rá szégyent, meg keménynek kell lennem, és--
– Te vagy a legkeményebb csaj, akit csak ismerek – súgja, és a szőke hajba simít, mikor Wish a hangszer helyett a vállára dől, és kitépi a gumit a hajából.
Ő az, aki titkokat őriz a barátairól, aki tudja, min mennek keresztül és igyekszik támogatni őket. Már amennyire képes erre abból a helyzetből, amiben van. Bodkin internátusban nevelkedett, mert a saját szüleinek nem kellett, aztán bentlakásos suliban, mert a nevelőszülei lemondtak róla, amikor saját gyerekük született. Szóval tizenöt éves kora óta független, a szülőproblémái Wish szülőproblémái, mert megosztoznak mindenen.
– Azóta ilyen, hogy apa meghalt. – A szó úgy gördül le a szájáról, hogy az értelme: a férfi, aki nem Xar apja, ő csak az enyém volt. – Igazából néha elgondolkodom rajta, mi lett volna, ha Encanzo és az anyám nem válnak el. Mármint... érted, na.
– Pont akkora seggarc lennél, mint Xar – ismeri el, és feljebb húzza a térdét, hogy Wish háta a hasának préselődik, mikor a lány az ölébe fekszik. A gitár nagyot döndül a fémlépcsőfokon. A csontjai kemények és szúrósak, a bőre forró és Bodkin pillantása a fekete melltartópántra szegeződik. És felsejlik benne a gondolat, hogy mi lenne, ha megérintené a bőrét a pánt mentén. Még mielőtt megtehetné Wish a hátára hengeredik és felhunyorog rá.
– Hát.
– Ülj fel. Befonlak.
– Te, fiam, te igaz barát vagy.
Szóval ez történik a tűzlétrán. Bodkin ujjai között puha szőke haj, Wish a srácról mesél, akivel az edzőteremben találkozott, és ez így túl jó ahhoz, hogy a problémáikra pazarolják a pillanatot. Mert lehetne ilyen minden nap. Lehetne, lehetne, lehetne.
– Ha van kedved, és jobban éreznéd tőle magad, elmehetünk túrázni valahova. Hegyet is mászhatunk – ajánlja fel aztán, és Wish kiugró csigolyáira simít. Nem érez semmit. Semmi olyat, ami miatt zavarban kellene éreznie magát, vagy ami kicsit is változtathatna a kapcsolatukon, bármilyen irányba. Ez a bizonyíték, hogy menthetetlenül szerelmes Xarba.

×××

Encanzo és Caliburn a házassági évfordulójukat ünneplik valahol Og szigetén, messze mindkét gyereküktől, főleg a kisebbiktől. Aki Xar. Szóval a fiú a legnagyobb lelki nyugalommal süt palacsintát egy darab csíkos pizsamanadrágban. Bodkinnek. A tetoválásai néma lázadásként mozdulnak a bőrével együtt a rendezett konyhában, Bodkin felhúzza az egyik lábát, az asztal mellől figyeli a reggeli rituálét.
– Meddig lesznek oda? – kérdezi, de a szavak elmosódnak, mert az állát nem veszi el a térdéről. – Csak, hogy tisztán lássam a dolgokat.
– Apámék nem utálnak, oké? – A nyomatékosítás kedvéért feldobja a tésztát. – A bátyám, na ő talán utál, de Looter egyébként is a nyakán hordja a seggét. Most, hogy jobban belegondolok ez egész sok mindent megmagyaráz vele kapcsolatban.
– Meg veled kapcsolatban. Szóval?
– Nem t'om. Elég hosszú időre mentek, hogy tutira kistresszeljék magukat. Fúj, most a szüleimre gondoltam, amikor dugnak. Ez fúj.
– Ugye tudod, hogy ez gyerekes? Ők is csak szeretik egymást, ami tök szép meg romantikus. És amúgy azt csinálnak, amit akarnak a saját ágyukban. – Megmozgatja a lábujjait, és éhes sóvárgással pislog az aranyszín, gyöngyöző palacsinták felé, amiket Xar hanyag eleganciával halmoz egymásra.
– Hát, én is azt csinálok, amit akarok, szerintem.
– Azt mondtam, az ágyban! – Bodkin felé bök a mutatóujjával, Xar cserébe rákacsint.
Ha lenne rajta bármilyen felső, Bodkin elhinné, hogy az a srác, aki minden szülő álma, a mintagyerek. A haja puha és törölközőszáraz, szépen keretezi az arcát, éppen hogy a szemébe lóg és eltakarja a fülbevalói egész sorát, és Bodkint megcsapja a gyógynövények tiszta illata. És a palacsinta, ó a mennyei palacsinta, hálát rebeg az univerzumnak Xar főzőtudásáért.
És a következő pillanatban Looter kipukkasztja az idilli reggel buborékát a jelenlétével.
– Na mi van, végzet fiai? Vigyázz magadra, B, még lemérgez – figyelmezteti foghegyről, és marcona léptekkel masírozik a hűtőhöz, elnagyolt mozdulatokkal rázza fel a tejes dobozt, és innentől ignorálni látszik a testvérét.
– Beleköptem – tájékoztatja amaz, és palacsinta forog a levegőben. – Amúgy is, legfeljebb téged mérgeznélek, Bodie-ra szükségem van. Még nem írta alá a papírjait a stúdiófelvétellel kapcsolatban, egy egész album nagy felelősség ám, tudod? Ó, bocs, honnan is tudnád?
Bodkin csak a fejét csóválja, mert pontosa tudja mindkét állításról, hogy hazugság.

×××

Wish kisírt szemekkel.
Wish beszakadt dobok, fogatlan billentyűsor és göndörre ugrott, szakadt húrok között.
A mágnesszalagot a markába gyűri.
A jövőjüket a markába gyűri.
BASZDMEG!

×××

Xar csíkos öltönyt visel, szenvedélyes, vad sminket és olyan ékszereket, amiktől nem lángol a bőre és nem lesznek viszkető kiütései. Zongora előtt ül, az ujjbegyei puhán érintik a billentyűket, ösztönös ritmusra tapodja a pedált és hunyt szemekkel dúdolja az alapot.
Szeretné megőrizni a pillanatot az örökkévalóságnak, hogy megtarthassa magának, csakis magának, mert ezek a legbensőségesebb érzelmei, azok a gondolatok, amik csakis az övéi. Bodkinnek megmutatja őket, mert ő megtartja kettejüknek.


I'm looking for out there
I'm looking the truth inside your stare
I'm looking for you outside cause I mean it
No, I mean it you'll be fine

Xar hangja betölti a helyiséget, karcos és merész, a kezdeti gyengédsége tovatűnik, a játéka katartikus kalimpírozás, tartja a szemkontaktust, még akkor is, mikor a zongoraszékre térdel félig és csak fél kézzel játszik, mert a másikkal szétszórja a kottát maguk körül.


I see in those eyes
You're so damn hypnotized
You wanted to pretend the voice you hear is not in your head
You wanted to escape but you're not that innocent
Just stay for the show but don't turn around because mama say don't go

A tekintete vad és veszélyes, elmarja a sorok végét, a lélegzetvételei Bodkin levegőételei és szeretné megkérdezni, honnan tanult zongorázni, úgy egyáltalán, de magával ragadja a dal, a fiú felszegett büszkesége és képtelen szavakba önteni a gondolatait, mert sodródik és fuldoklik.


Yeah I mean you'll be fine

×××

Szóval hol volt, hol nem volt...
Bodkin combjai közül kifordul a vodkás üveg, mikor a nyirkos aszfalt vörös és kék fényeket ver vissza, és a sziréna úgy pattan le a dobhártyájáról, mint egy fals dallam, Xar talán írhatna rá...
Szeretlek, Xar.
De?
Nincs de.

Xar sápadt ujjai a markára feszülnek, nyugodt dallamot cirógat a bőrébe, közben Wish halkan csuklik és most így, hármasban nem félnek, még a rendőröktől sem. A világtól meg mégannyira nem. Egymásra hunyorognak, a sápadt lámpák fényében, Wish arcára árnyékokat vet a mászóka, a szemeiben részeg csillogás és Bodkin azelőtt tudja, mit fog mondani, hogy kinyitná a száját.
– Akkor? Ideje lelépni, nem?
– Részeg vagy.
– Mind részegek vagyunk.
Bodkinra akkor roppan rá a gyomorreszketős felismerés, hogy innen talán nincs tovább, hogy elcseszte, mikor beültetik a rendőrautó hátsóülésére. Savat érez a torkában és szívdobogást, minden lélegzetre feszülnek a bordái és azért imádkozik, hogy egyikük se mondjon semmi olyan, amivel csak ronthatna a helyzeten.
Ha felismerik őket az még rosszabb.
Wish kezét szorongatja az izzadtság és vizeletszagú ülésen, a feje önkéntelenül Xar vállára bukik, a szorítása enyhül és az események hullámokba vesznek, sűrű és szirupos örvénybe, ahol nehéznek érzi a testét, nehéznek érzi a levegőt.
– Nem csukhatnak le minket, világos? Rohadtul nincs joguk hozzá – mondja Xar, és egyáltalán nem fogja vissza a hangját.
– Hé, te nem az a kölyök vagy? Aki ordibál meg ugrál. És ti, ti meg csináljátok azt a ricsajt. – Az egyik tiszt a tetőbe kapaszkodik, úgy hajol be hozzájuk. Az arcszesze szagától Bodkin gyomra fordul egyet. – A lányom imádja a feldolgozásaitok.
– Szívesen beköszönünk neki, ha most megléphetünk – ajánlja a fiú, és a hangja szenvtelen.
A rendőr öblös hangon kacag mielőtt rájuk csapja az ajtót, és Bodkin egyáltalán nem azt érzi, hogy nem csukhatják le őket. Ennek ellenére Wish elszundikál útközben, kicsit horkol is, amin Xar idiótán röhög, mert nekik semmi sem számít. Sychorax és Encanzo meg Caliburn értük jönnek úgyis. Mérgesek lesznek, rettentően, de hazaviszik őket, mert a szüleik és felelősek irántuk. Szeretik a gyerekeiket.
Bodkint meg talán csak Xar és Wish szerették egész életében, szóval talán az iskolából eljön valaki. Eljön, és közli vele, hogy az ösztöndíjának lőttek és kidobják a koleszból.
– Most te komolyan azt hiszed, hogy Bodkin belém van zúgva, vagy mi? – Wish hangja száraz, amikor az őrsön felteszi a kérdést, kicsit jobban néz ki a víztől és keksztől, amit kapott.
– A kérdés az, hogy komolyan nem vetted észre?
– Bodkin?
– É-én... – habogja, és az arcára pír kúszik, kegyetlen vörös. – De én szerelmes vagyok Xarba.
– Jah, meg mellé szemmel vetkőzteted a nőverem – vágja rá a fiú, és kihúzza magát, amitől magasabbnak tűnik ugyan, Bodkinre mégsem tud ráijeszteni. Már nem.
– Na, pontosan ez az, amiért dobni akartalak.
Wish kapkodja a tekintetét kettejük között, ő képes lenne megfékezni a dolgokat, ha elszabadul a káosz. De vajon megtenné-e? Ő nem akar verekedni Xarral, a hangját sem szeretné felemelni, csak a másik éppenséggel egy címeres idióta.
– Te meg totál féltékeny vagy, te fasz! – menti ki Wish, és közben egy sós kekszen rágódik. – Szóval?
– Mit szóval?
– Szóval most beszéljétek meg szépen, csendben, mert kiütlek mindkettőtöket. – Wish fenyegetése komolytalannak hangzik, ettől függetlenül mindketten tudják, hogy tényleg megtenné.
– Az apám megölne – motyogja végül Xar, és törökülésben ül a ki-tudja-mitől-foltos priccsre, a combjain dobol egy idegen dallamot. – Nem akarok megint javítóba menni.
– Nem fog visszaküldeni – segíti ki Bodkin. A torka száraz, a szíve csordultig. – Legfeljebb... ketten beszélünk vele, és...
Mielőtt befejezhetné robusztus férfi érkezik, a bőre kávészín, a tartása merev, a szája keskennyé préselt ívéből tudják, hogy dühös, és diplomatikus mozdulattal tolja feljebb a szemüvegét.
– Remélem, mondanom sem kell, mekkora szerencsétek van, hogy én vettem fel a telefont és nem Encanzo jött. Vagy Sychorax. Komolyan mondom, a hajam kihullik tőled, Xar. Mégis mi a fenét gondoltatok? – Caliburn hangja csendes, igyekszik mindannyiukkal felvenni a szemkontaktust. – Miért?
– Miért rúgtunk be az éjszaka közepén közterületen? Mert fiatalok vagyunk egészséges társadalmi és szociális berendezkedéssel – vágja rá Xar, a hangja kihívó. Bodkin elgondolkodik rajta, hogy vajon hol tanulja az ilyen szavakat.
– Az efféle demoralizált viselkedést már megszoktam tőletek – legyint rá a férfi. A kijelentés annyira hétköznapi, mintha naponta keverednének bele valamibe. – Arra vagyok kíváncsi, drága fiam, miért vertétek szét azt a zenetermet.
– Szétvertük? Fogalmam sincs, miről beszélsz.
– Persze, Xar. Kérlek nézd el nekem, hogy ezredjére már nem veszem be neked, hogy semmit sem tudsz az egészségről. Nektek volt kiadva, megtalálták a bérleti szerződést is, mindhárman aláírtátok. Ráadásul semmi nyoma erőszakos behatolásnak sem. – Caliburn megköszörüli a torkát, a szemüveglencséire lehel, aztán az ingébe törli őket. – Nézd, nem tudok segíteni, ha nem hagyod, és ez már nem csak szobafogságról szól.
– Én voltam. – Wish hangja homályos, a karjait maga köré fonja. – De nem szándékosan, csak... nem tudom. E-elvesztettem a fejem, azt hiszem.
– Wish? Most komolyan? – kérdezi Bodkin elcsukló-sírós hangon, a szemei alatt karikák és a keze remeg, mikor a lány vállára simít. – De...
– Te tönkretetted az életünket?! – A kérdés magas hangú visítás csupán, Xar vodkaízű lehelete körbelengi a kis helyiséget a nyomán. – Mond, hogy legalább egy felvétel megmaradt! Nem hiszlek el, te... te...
– Jól gondold meg, mit mondasz.
– Persze, te meg védjed csak. Gyerünk, házasodjatok össze rögtön, és termesszetek káposztát vidéken. Nektek lehet, hogy ez oké, de az én végzetem a zene, és nincs rátok szükségem hozzá – fröcsögi, és Bodkin ízléstelen pulóverébe markol, úgy rántja közelebb magához.
Wish közben valami olyasmit süvölt, hogy Xarnak teljesen elment az esze, és a fiúnak ugrik. Hat körömmel csapódik az arcának, Xar fájdalmában üvölt, Bodkin félelmében, de nem próbálja meg lerángatni róla a lányt, még akkor sem, amikor hanyatt esnek és Xar tarkója iszonytatót reccsen a betonon.
Caliburn az, aki ösztönből, szinte rutinosan reagál. Ahogy szétválasztja őket az felnőttes, határozott és tekintélyt parancsoló, olyan, amilyen majd egyszer Bodkin is akar lenni egy egészen más helyzetben.
– Most azonnal hagyjátok abba, vagy Bodkin lesz az egyetlen, akit hazaviszek. A ti korotokban nem szép testi sértés miatt ülni, csak mondom. – Zsebre dugja a kezeit, a sarkain billeg, egészen komolytalannak tűnik így, az arckifejezése mégis nyugtalanságot szül Bodkinben. Talán nem csak benne.

– Egyként, Xar! Áthívhattad volna a barátodat vacsorára, hogy apád is megismerhesse azt, aki belopta magát a szívedbe. Nem ettük volna meg.
– Hogy mi?
– Mégis mit gondoltál, hogy nem vesszük észre?
Caliburn a hibrid autó visszapillantójából hunyorog a nevelt fiára és Bodkinre. Ez már később történik, miután a férfi elsimított mindent és hazavitte Wisht. Most a fiúk a világos bőrülésbe süppednek, a biztonsági öv fogva tartja őket, és éppen csak a kisujjaikat simítják össze.
– Azt hittem leba... szidtok érte, aztán jöttök a hülye kioktató dumával arról, hogy nem kell sráccal összejönnöm csak azért, mert ti... hát, tudod.
– Xar... – kezdi egészen puhán. A vörös lámpa fénye misztikus árnyakat fest az arcára. – Soha nem gondoltuk ezt, érted? Nem tudom, miből gondoltál ilyesmit, de most szögezzük le, hogy teljesen mindegy, kivel vagy kapcsolatban, amíg az illető normális. Továbbá azt se felejtsd el, hogy Encanzo Wish apja. Biológiailag.
– Mi nem vagyunk kapcsolatban – motyogja Bodkin, és Xar elrántja az ujját, a biztonsági övbe kapaszkodik. – Legalábbis Xar szerint. Ő nem... de ez oké. Mármint...
– Igazából... megpróbálhatnánk. Komolyan.
– Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném a titkolózást meg a drámázást és a hisztiket. Ezt már mondtam – súgja, mert feszélyezve érzi magát Caliburn előtt. Most először menekül a tekintete elől, az arca elől és a hajnalban fürdő városra fókuszál. Ebből a pillanatban lehetne valami, több mint egy ütős dalszöveg, mint néhány hangjegy egy kottapapíron. Ők lehetnének többek mint félresiklott hangok.
– A titkolózásról le tudok mondani. A veled kapcsolatosakról – vonja meg a vállát, és a mozdulat egészen jelzésértékű. – Wish úgyis elcseszte a zenélést. Tudom, hogy rohama volt, meg...
– Hol tegyünk ki? – kérdezi közben Caliburn, és a telefonján rikító kék az útvonal a kollégiumig.
– Szerintem sétálok egy kicsit, itt jó lesz. Köszönöm szépen. – A hangja elcsuklik, és a körmét rágja.
– Elkísérlek – ugrik Xar, és Caliburn hiába tiltakozik, hiába emlegeti az apját, ez most fontosabb.
Bodkin fontosabb.


A thousand pictures in my mind
In a painting of the past
I'm brushing over lines
And I'll paint them all again

VÉGE

Hallgatmány:
Arctic Monkeys - When The Sun Goes Down
Marina and the Diamonds - Primadonna
Simon Curtis - Flesh
Franz Ferdinand - Take Me Out
Florence and the Machine - Which Witch
Sex Pistols - Anarchy In the UK
ABBA - Gimme! Gimme! Gimme!
The Score - The Fear
Queen - Love of My Life
Palaye Royale - You'll Be Fine
Barns Courtney - Golden Dandelions

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése