Excelsior~

"Gangsey utóélet csendes domestic moments meg egy roadtrip és SPOILER A KÖBÖN SZIASZTOK" - Katie a ficről.
Legyen neki ajánlva~

Jó olvasást~

Gansey megigazítja a visszapillantó tükröt és futó pillantást vet Blue-ra. Vagyis Blue-ra és Henryre, akik összeborult fejjel békésen alszanak a Camaro hátsó ülésén. Blue vékony kis ujjai a fiú markába szorítva, haja félig Henry szájában és nem érez semmit. Nem féltékeny, úgy érzi, nem lehet az, hiszen ő választotta ezt az utat. Különben is, egy kicsit mind szerelmesek egymásba. És ez rendben is van.
Tíz és fél órája már, hogy vezet.
Úgy beszélték meg, Henry és ő felváltva vezetnek majd (Blue-nak egyelőre nincs jogosítványa), a fiú át is adta neki a volánt valamikor Knoxville után, és megígértette vele, hogy legfeljebb hat óra múlva felébreszti majd.
Most víg nótát dobol a kormányon, elképzeli, hogy Töfi égeti a lábfejét és a térdét, az anyósülésen egy üveg víz és gyűrt térkép rajta fekete vonal, bekarikázott úticél.
A naplóját nem hozta, már nincs rá szüksége, a gondolatai az elmúlt hónapok körül járnak. Adam azt ígérte, majd felhívja, Ronan nem ígért semmit, de egyikük sem várta volna el. Elvileg Matthew náluk tölti majd a nyarat, szóval érte sem aggódik.
- Kapcsold át – dünnyögi Henry hátulról, és fél karral belekapaszkodik a fejtámlába. Aztán Gansey tarkójába ásít. - Ez életünk nagy utazása, nem hallgathatunk ezer éves szarokat. Kérek vizet.
Gansey anélkül, hogy levenné a szemét az útról oldalra nyúl és a palackot a fiú kezébe nyomja. Az ujjaik összeérnek, apró simítás csak, bőr a bőrön. Henry röviden iszik és a műszerfalra hunyorít a fiú karja alatt.
- Hány óra? Teee.... te nem ébresztettél fel! - méltatlankodik és visszahuppan a hátsóülésre, mire Blue is mocorogni kezd mellette. - Tesó, nem vezethetsz Venezueláig.
- Nem probléma, tényleg – biccent, és oldalra sandít.
A táj már nem ugyanaz, mint Virginiában, zöldellő lankák, homály-kék hegyek a távolban, az ég narancs-rózsaszín ott, ahol a nap nemrég lement. Eredetileg úgy számolta, estére Lafayette-be érnek.
- Megállunk estére? - kérdezi most Blue, és hátrapillant a végtelen útra. A fehér csíkok kitartóan kísérik őket.
- Ez az, álljunk meg, éhes vagyok – ért egyet Henry, aztán átkarolja Blue vállát. Cuppanós csókot nyom a lány arcára, aki nem tiltakozik.
Gansey csak figyeli őket csendesen, aztán lekanyarodik az első adandó alkalommal. Már szinte várja a motor ismerős dorombolását, aztán rájön, hogy nincs motor. Ronan álma, egyáltalán nem ígéret semmire.
Mire kipakolják a Camaróból a hálózsákokat felragyognak az első csillagok. A Hold büszkén dagad és pöffeszkedve figyeli, ahogy tüzet gyújtanak és körbeülik. Blue feje Gansey vállán, Henry velük szemben, szemei sötéten csillognak, mosolya pajkos és őszinte.
- Meséljünk horror sztorikat – veti fel lelkesen, és megforgatja a mályvacukrot a rögtönzött nyárson. A füstös-édes illat lassan megtölti Gansey gyomrát és egészen elbódul tőle. - Van egy jó a zokniszörnyről.
- Mondd, hogy nincs köze a Szezám utcához.
- Az Sütiszörny, Jane – javítja ki Gansey, mire a lány kedvesen az oldalába fúrja az ujjait.
- Tudom – suttogja, és a lábfejével közelebb törleszkedik a tűzköz. - Na, mi lesz azzal a történettel?
És Henry csak mondja és mondja. A tűz leparázslik, az édességek rendre megégnek és elfeketednek. Együtt nevetnek, hangosak, élénkek és fiatalok. Aztán Henry eltűnik a fák között, hogy könnyítsen magán, Blue pedig az állával böki meg Gansey vállát.
- Nem vagy álmos?
- Csak vezettem – vonja meg a vállát.
- Nagyjából húsz órája nem aludtál – emlékezteti, és megérinti az arcát.
- Holnap majd Henry vezet – ígéri, és csókot lehel az ajkaira, éppen mielőtt az ázsiai fiú felbukkan.
Együtt gondosan eloltják a tüzet és elpakolnak maguk után. Eredetileg úgy tervezték, Blue alszik a kocsiban, de a lány rövid forgolódás után odafekszik a fiúk közé. Henry átkarolja a derekát, míg arcát Gansey nyakába fúrja és a fiú csak hallgatja a másik kettő békés szuszogását, a csillagokat bámulja és arra gondol, ez a legjobb, ami történhet.
Nem alszik.

- Ez az utolsó? - kérdezi Ronan, ahogy elharapja a celluxot.
Adam St. Agnes béli kis szobájának padlóján térdel, a korhadt padló reccsen a súlya alatt, a falakat szú eszi és a fiú arra gondol, utoljára kell látnia. Titokban azt reméli, Adam talán hozzáköltözik. Valójában tudja, hogy ez a nyár végéig így is lesz.
A lezárt dobozra könyököl és figyeli, ahogy Adam átvág a kis szobán, sorra veszi, hogy minden megvan-e, aztán felé fordul és rámosolyog a tőle tanult mosollyal. És Ronan szíve megint megáll egy kicsit, ahogy figyeli a fiú vonásait. A mélyen ülő kék szemeket, a haja vonalát, a számtalan szeplőt a kiugró arccsontot. Minden rohadt percben újra és újra szerelmes lesz.
- Megint azt csinálod – mondja Adam, és tétován megpiszkálja az egyik doboz sarkát. A karton egészen megkopott.
- Nem csinálok én semmit.
Ronan vállrándításában van valami, amit sehogy sem tud hová tenni. Adam hosszan lehunyja a szemeit, mikor a nyári szellő meglibbenti a függönyöket. Utoljára. Utoljára kell elviselnie ezt a szobát.
- Hogy ment apádékkal?
Amikor Adam visszahozta a BMW-t nem akart beszélni a lakókocsiparkban történtekről. Nincsenek rajta sérülések, a szemei is ragyognak és végre önmaga. Rároppan a szabadság és élvezi.
- Minden rendben... azt hiszem – feleli halkan, és leguggol a fiúval szemben.
Kezét a kezére simítja, az ujjai szárazak ahogy Ronan bütykeire simít és közelebb hajol. Lehelete az arcán, ajkai tétován keresik az övét. Adam az atlétájára markol, mikor enged a másik nyelvének, Ronan ujjai a hajában és semmi nem számít a pillanaton kívül.

Henry koreai zenét bömböltet, karját kilógatja az ablakon, napszemüveget visel és mezítláb vezet. Mellette Gansey az üvegnek dől, félig alszik csak, szemhéjai mögött lüktet a zene, csak figyeli, hogy Blue a fiúval beszélget az ülések közé hajolva.
- … nem, nem igazán voltam még... Virginián túl – vallja Blue, és felmarkolja Gansey napszemüvegét.
- Hallod ezt, Dick papa, elvettük a roadtrip szüzességét – vigyorog Henry és Gansey vállába öklöz, aki csak elmosolyodik a borostája alatt. - Áh, jó lesz. Meg már különben se fordulunk vissza, stoppolnod kéne hazáig, az meg nem biztonságos, szóval...
- Ja, mert elkapna valami őslakos mocsárember, el is felejtettem.
- Jane...
- Vágom, nem úgy értette.
A visszapillantóban találkozik a tekintetük és összenevetnek. Aztán a lány gondol egyet, végigfekszik a hátsóülésen, a lábait az ablaknak és Gansey ülésének támasztja, hunyt szemekkel billegteti a lábfejét a zene ritmusára és mélyen beszívja a forró műbőr illatát.
- Itt fordulj balra – mondja Gansey, és térkép zizeg, ahogy félbehajtja. - Megállhatunk a városban, ha szeretnétek.
- Texasban még nem fagyiztam – hagyja rá Henry, és a gázra tapos.
A kerekek meglódulnak, Henry barátságosan megpaskolja Töfi oldalát, míg az országút végtelenségébe kurjant. 220km/h. A Camaro végsebessége, és Gansey kihúzza magát ültében, hagyja, hogy a menetszél kócolja, a júniusi napba hunyorog és csordultig telik a pillanattal.
Az egyik kanyarnál térdét a kesztyűtartónak feszíti, ott lapul benne mindhármuk útlevele, Blue példányán még friss a tinta. Eszébe jut az első veszekedésük, mikor Gansey gálánsan kinyújtotta a bankjegyeket a Camaro ablakán, nem készültek az útdíjra, és Blue később oda akarta adni a részét. Akkor Henry csitította el a kedélyeket, azóta nem esett szó anyagiakról, de a gyomra görcsbe rándul, mikor meglátja Houston felhőkarcolóit a távolban.
És rájuk villognak...
- Houston, vagy egy kis problémánk – suttogja Henry.
Gansey másfél óra alatt kimagyarázza magukat, és egyáltalán nem segít a helyzetükön, mikor Henry megjátszott akcentussal megjegyzi, hogy sportautóban ülnek. Kisebb bírsággal megússzák, ezúttal Henry fizet, a szeme se rebben, a mosolya inkább behízelgő és Blue csendesen émelyeg a jelenettől a hátsóülésen.

Kint esznek az udvaron. A paradicsom már idei termés, vagy Ronan álma, mindenesetre ízletes és lédús. A szúnyogriasztó fel-felszikrázik, Opal katicákat kerget a rózsabokrok körül és a két fiú úgy érzi, tökéletes nyárestébe csöppent.
- Fürödhetünk kint – mondja Ronan, és kettészel egy újabb paradicsomot. Vállai, kulcscsontja és orra vörös a naptól és Adam csak nézi, nézi és titkon várja, hogy barnuljon a bőre és szerethesse Ronan új színeit.
- Akkor összeszedem a cuccaimat – biccent Adam, és félreteszi a tálcát az öléből. Ronan még azelőtt kapja el a csuklóját, hogy felállna, apró simítás a bőrén, Adam kék szemei és a ki nem mondott szavak, hogy érti, hogy ő is úgy érti, de... - Nem lehet.
Fogalma sincs, mikor lettek kibaszott család ők hárman. Adam nyár végéig Barnsban marad, ez biztos.
- Hé, Parrish! Ma te jössz a meséléssel.

Éjszakára egyágyas hotelben húzzák meg magukat, az eső kérlelhetetlenül szakad. Gansey figyeli az üvegen lecsorgó cseppekkel, az átszüremlő éjszakai fényeken, Blue keresztbe fekszik az ágyon és a múzeum szórólapját böngészi, míg Henry a fürdőszobában Madonnát dúdol a zuhany alól.
- Megbántad? Hogy hárman jöttünk? - kérdezi Blue, és felnéz Ganseyre, aki lassan fordul felé, az alsó ajkát dörzsöli és hunyorog. Nincs rajta a szemüvege.
- Jézusom, Jane, nem! - vágja rá, és néhány hosszú lépéssel az ágyhoz lép. Feltérdel, egészen közel vannak egymáshoz. - Henry... Henry fantasztikus ember.
- Csak látom, hogy van valami, amit nem mondasz el nekem, és, ha Henry... akkor kilököm a kocsiból vagy valami – suttogja, és hunyt szemekkel hagyja, hogy Gansey a fedetlen kulcscsontjára csókoljon. Az elfojtott nevetése csiklandozza a bőrét és a hajába markol, ahogy a halántékára csókol. Gansey tenyere a combján, lélegzete a dekoltázsában.
- Hé – kezdi Blue, és összefűzi az ujjaikat. - Hé...
Henry gőzt sodor magával a fürdőből, lekapcsolja a villanyt és vakon próbál bemászni az ágyba. Tenyere Blue térdére simul, kézfeje Gansey medencéjének feszül és mikor összemosolyognak a fiú keze a nyakához ér, könnyed érintés csak. És az ajkai a fülét súrolják. Blue hátulról karolja magához, arcát a lapockái közé fúrja, lábait összefűzi Henryével és hagyja, hogy a két fiú összefűzze az ujjaikat.

Ronan az ágykeretbe kapaszkodik, arcát a párnába fúrja, ahogy izzadt mellkasa a lepedőnek feszül. Adam hangosan zihál, ahogy a csípőjébe kapaszkodik. Nyirkos tincsei az arcára tapadnak, a térdével felgyűri a takarót és lassan mozog. Tenyere Ronan ölébe szalad, rámarkol és a hátára hajol, végigcsókol a gerincén, nyelvével a tetoválását cirógatja és izmok remegnek az ajkai alatt.
A párnába harap, ahogy az ujjaira élvez és összeszorított szemmel zihál. Egy percre súlytalan és zsibbadt, nincs más csak Adam, ahogy a kezei lecsúsznak róla, matat az óvszerrel és mellé rogy. Ronan a vállára csókol, végigköveti a szeplőit és az ajkaira mar.
- Várj – nyögi az ajkaiba és a könyökére támaszkodik. - Várj.
Kinyújtózik, a szeretkezésük szaga és Adam illata még az orrában. Nem akar megmozdulni.
- Legközelebb a csípőddel ne olyan durván. Faszom – mormogja Ronan, és megdörzsöli a derekát.
- Sajnálom.
- Hé, már tök jó vagy – biztatja, és göcögve fordul az oldalára. - Megérte gyakorolni.
- Nem olyan vicces amúgy – vágja rá Adam, de azért elmosolyodik.

Visszafogott Beatles szól Töfi rádiójából, Gansey ujjaival finoman dobolják a Let it be-t a kormányon, Henry a hátsóülésen agonizál, míg Blue a letekert ablaknak támasztja a lábait, lufit fúj epres rágóból és a Houston Egyetem prospektusait lapozgatja. Valószínűleg nem ide jelentkezik, talán Virginiában marad.
- Akkor most irány Mexikó? - kérdezi, és az ölébe engedi a papírokat. A szél zizegve jár a lapok közt.
- Csak előtte megállunk ebédelni valahol – biccent Gansey, és a napszemüvegén túl keresi a lehetséges lehajtót. Egy kamionpihenő is megtenné. - Te ébreszted fel Henryt!
- Ez aljas...
- Ugyan, csak fogd be az orrát.
Mikor Henry magától felébred, Gansey lekanyarodik egy békésebb részre és kipakolnak a csomagtartóból. Konzervek, egy hűtőtáskányi gyorskaja és több palack víz. Henry felajánlja, hogy tüzet gyújt, végül a konzerveknél maradnak és közben megbeszélik, merre induljanak tovább és, hogy hol érdemes megállni még.
- Minden oké? - kérdezi Henry, mikor elcseni Blue mellől a sütis zacskót. Még Maura sütötte nekik útravalóul, az aljuk kicsit száraz volt és égett.
- Megvan – mormolja a lány, és ráharap a műanyagkanálra.
Csendben pakolnak össze, mikor Gansey előre húzza az ülést, Blue mászik hátra, Henry még habozik. Megérinti a fiú vállát, ajkait az ajkaira simította, Gansey csak egy fél érintésre hunyja le a szemeit és visszahúzza, nyelve a nyelvére olvad és a hajába simít mielőtt hátralép.
Henry bemászik Blue mellé, a fejét az ölébe hajtja és vigyorog, mikor elindulnak.

Ronan fél karral igyekszik távol tartani Opalt a rotyogó víztől, amiben a tészta fő, fél karral a vágódeszkát egyensúlyozza, ami vészesen megbillen a pulton. A terv: spagetti. Úgy, ahogy még Aurora csinálta, mikor kicsi volt, és amibe előszeretettel nyomta bele Declan arcát.
Most a paradicsomot szeleteli, az érett lé a könyökén csorog és oldalra sandít Adamre, aki a biztonság kedvéért felkapta Opalt. Amúgy sem hagyná segíteni. A kislány a nyakába kapaszkodik, Adam lassan simít végig a hátán, a pillantásuk találkozik és összemosolyognak. A kérdés még adott.
Mikor lettek kibaszott család?
Ronan ezt választotta, és a fiú elfogadja, képes együtt élni vele, de nem mondja, hogy akarja-e. Hogy felkészült-e.
Láncfűrész a darált hússal szemez, Ronan előzékenyen elhessegeti és megcsinálja a szószt. A konyha úszik, az ételnek többnyire jó illata van.
- Megéri ez az önellátó biznisz – mondja, ahogy félig a pult alá hajolva a tésztaszűrőt keresi. - Ha elkúrom, még elmehetünk Ninóhoz.
- Vagy hősök leszünk és akkor is megesszük – suttogja Adam, és a mosogatónak támaszkodik. - Marhaság lenni ennyi kaját kidobni. Kivéve, ha szénné égeted.
- Kösz, Sherlock. Dobnál egy sört?
- Nem vagyok a csicskád.
- Kérlek!
Adam próbál nem bénázni. Mikor átnyújtja az üveget, Ronan lepattintja a kupakot a márványon, hosszú kortyokban iszik és megdörzsöli borotvált fejét, ahogy a receptbe pillant.
- Ha egy hajszálat is találok a kajámban, Declan szobájában alszom – jegyzi meg Adam, mire a másik felvihog.
- Csak nem? Ez egy poén akart lenni, Parrish? - vonja fel a szemöldökét és a fakanálért nyúl. - Kell sajt?
- Jöhet.
- Hát. Reszelj magadnak.
- Nem tudok – vallja be, és fejével a kislány felé bök, aki a rongyos pólójába markol. - Elaludt.

Henryn Gensey búzavirág illatú pulcsija, a foga vacog és Blue meleg, puha tenyere gondoskodón simul a homlokára. A lány a nyakába szuszog, hirtelen engedi el és motyog valamit egy teáról meg Mauráról.
Genseynek eszébe jut, mikor kicsi volt és az édesanyja a tejforraló hőmérőjét dugta a nyelve alá és ő csendesen tűrte. Ahogy elnézi a meghűlt Henry körül szorgoskodó Blue hasonló érzelmek öntik el.
- Ne csak állj ott! - rivall rá a lány, mire összeszedi magát, és tesz egy tétova lépést a csomagtartó felé. Úgy emlékszik, az elsősegélyládában van gyógyszer.
- Van egy polár takaró az ülés alatt – hadarja és felnyitja a csomagtartót. Törhetetlen káosz.
Mexikóig szakadt az eső, és valamiért egyiküknek sem jutott eszébe megállni és várni, ennek a levét issza most az ázsiai fiú, aki egy papírzsepit szorongat és meghatódott pillantásokat vet Blue-ra.
- Ti mind fantasztikus emberek vagytok – szipogja, és hosszan orrot fúj.
- Az országhatárban vagyunk, most már csak keresnünk kell egy hotelt, ahol kipihenheted a vírusaidat – magyarázza Gansey, ahogy lepöcköl a bőréről egy szúnyogot.
- És ki vezet addig? - bukik ki Blue-ból, aki a takarót szorongatja és lassan Töfinek dől, ahogy kifújja a levegőt.
- Jane, Töfi az enyém.
- De te nem alszol – így Henry, de a mondat köhögésbe torkol. - Mióta meghaltál ez megy, tesó. Azt hittem, őszinték vagyunk egymással.
- Csak...
- Szeretnénk, ha elmondanád – mondja Blue, és a fiú szemeibe néz. Nincs menekvés, ezúttal elkapja. - Azt hiszem, a kapcsolatunk szempontjából is fontos lenne. Tudom, hogy ez nem a szokásos álmatlanság...
- Jézusom, Jane, csak... érezted már úgy, hogy nem tudsz mit kezdeni az életeddel? Már mint itt vagytok ti, és ez csodálatos, de... megtaláltam amit kerestem, évekig csak ez hajtott előre és most nincs semmi. - A hangja elcsuklik, fejét leszegi és fázósan átkarolja magát.
- Szemét dolog volt attól a királytól, hogy halott maradt – vigasztalja Henry, míg fejét az üléstámlának dönti.
Összenevetnek, bár nem igazán értik, min. Végül Gansey ráteríti a pokrócot, a szélét felemeli míg Blue bemászik Henry mellé, átkarolja a fiú hasát és a kulcscsontjának dönti a homlokát. Aztán visszaül Töfibe, a kormányra hajol, hallgatja az eső kopogását és eldönti, hogy többé nem fogja emészteni magát.

Matthew egy esős kedden érkezik. Declan hozza, a Volvo szinte elakad a felázott földúton, a fiú a bakancsával hozza a sarat az étkezőig. A táskáját a lépcső alján hagyja, Ronan megígérte neki, hogy csinál forrócsokit és Adam mosolyogva figyeli a próbálkozásait. A fiú káromkodik, az ujjára harap mikor megégeti és Declant okolja mindenért.
- A tiédbe nem öntök piát – kiáltja a bátyjának, aztán Adam felé bök a kanállal. - A tiédben sem. Szivi.
- Kösssz...
- Akkor ti most együtt vagytok? - kérdezi hirtelen Matthew. Egy petrezselyemszáron kérődzik és ártatlan, mint mindig.
Ronan megvonja a vállát, Adam csak pislog és ösztönösen behúzza a nyakát. Még nincs hozzászokva a keresztkérdésekhez és a szembesítéshez. Akkor sem, ha a Lynch testvérek kérdeznek.
- Igen, együtt – mondja ki végül, és az ujjait tördeli. Úgy dönt, nem foglalkozik Declan arckifejezésével.
Ronan a kezébe nyomja az édes forrócsokit és elpirul mikor a szájára puszil. Matthew csak mosolyog, az arca gödröcskés és sugárzó és azonnal megissza az ital felét.
A konyhának és az étkezőnek rum és csokoládé illata van, Declan félrehívja Adamet és Ronan szemeiben háború lobban, ahogy a tekintetével követi őket az előszobába. A fiú a poharát forgatja, a kanál hangosan kocog az üvegen és megköszörüli a torkát.
- Remélem, alaposan átgondoltad a dolgokat, Parrish. - Az idősebb Lynch fiú szájából egészen máshogy cseng a neve. Amikor Ronan mondja, úgy hangzik: társ. Declantől csak: távolság. - Biztos, hogy ezt akarod?
- Ezt? - vonja fel a szemöldökét.
- Őt! - dühösen csettint a nyelvével és ez a gesztus Ganseyre emlékezteti. - Ronant. Tudod, mi jár vele, nem? Hogy mit kapsz cserébe, ha maradsz. Ha vele maradsz.
- Tisztában vagyok a lehetőségeimmel, kösz. Ismerem Ronant, tudom, hogy...
- Szereted? - kérdezi hirtelen, és a poharát Adam kezébe nyomja, ahogy a dzsekijéért nyúl.
Adam habozik, meglepi a kérdés. Nagyot nyel és úgy dönt, hallgat a süket fülére.
- Igen.
- Akkor ne törjétek össze egymást, seggfejek.

Blue Gansey telefonjával szelfizik, ahogy Henry mellé hajol a két ülés között. Aztán oldalra fordul, ajkai leheletfinoman találkoznak a fiúéval és összenevetnek. Henry a gázra tapos, megigazítja az oldal tükröt és csekkolja benne a haját meg a Mexikóváros táblát. Innentől repülnek Venezueláig.
- Ne ébreszd fel – súgja Blue-nak, és megérinti a lány nyakát.
- Eszemben sincs.
Előre hajol, lágyan Gansey hajába temeti az ujjait és homlokon csókolja, míg Henry titokban lefényképezi őket. Valamikor azután aludt el, hogy elhagyták a határt és ismét Henry vezetett. És Blue úgy érezte, most, hogy megbeszéltek mindent kezdődik csak az utazásuk.