Bonfire 5.~

{Mortal kings are ruling castles/Welcome to my world of fun}

- Mégis mi történt? - kérdezte Mabel.
A konyhaasztalnál ültek, Bill nem volt ott és a lány Dipper alkarját törölgette egy vattakoronggal. A fiú vére a bejárattól vezetett az étkezőig, az asztallapon kis tócsába gyűlt és fel-felszisszent mikor nővére fertőtlenítette a sebet.
- Megharapott – közölte egyszerűen, és jobbjával elhessegette a rózsaszín körmös ujjakat. - Nem vészes, éjszakára bekötöm és holnapra kutya bajom.
- De mégis hogy...?
- Na, de milyen volt a kirándulás? Minden rendben George-dzsal? - kérdezte, és kirúgta maga alól a széket, ahogy feltűnő kapkodással felállt és derékig eltűnt a hűtőben. - Szerinted ez a sajt még ehető?
- Igeeen. Mármint igen, minden oké. Asszem, totál, totál belezúgtam, és... jaj... - Mabel feltűnően elvörösödött, ami szerencsére a fiatalabbnak nem tűnt fel. - … hát, majdnem lefeküdtünk.
Dipper tarkója hangosan csattant a tojástartón. A fiú odakapta a kezét, aztán felegyenesedett kezében egy fél ementálival.
- Mi van? - bukott ki belőle végül. - Mabel!
- Mondom, majdnem. Nem vagyok hülye, oké? - Szivárványos pulcsiját ráhúzta a kezére és átkarolta magát, úgy motyogta: - Gondolkozási időt kértem.
- Ez marhaság. Ha nem tud a nadrágjában maradni, nem érdemel meg téged.
Azzal a kukába hajította a sajtot és kihalászta a telefonját a zsebéből. Még volt idő elmenni a Greasy'sbe ebédelni. Talán ott lesz Bill is. Remélte, hogy nem.
Biztos volt benne, hogy jó a technikája és Billnek egyébként sem volt viszonyítási alapja, mégis reggelre eltűnt. Egy ponton Dipper azt hitte, az ő hibája, aztán dühös volt, aztán levert. Nem értette, hogy valakinek, aki változtatja az alakját miért fontos a szüzessége, végül arra jutott, talán nem is erről van szó. Rákérdezni nem tudott.
- Mit bambulsz? - pattant fel Mabel és öccse vállaiba kapaszkodott. - Gyerünk inkább kajálni mielőtt kikukázod a fél hűtőt.
- Szerinted köze lehet a harapáshoz? Most, hogy a véremben van a nyáluk lehet, hogy kívánni fogom a földigilisztát vagy a magvakat – tűnődött hangos jókedvvel, miközben előkapta a kulcsait.
- Ezek csak törpék – csóválta meg a fejét a lány, és benyomta a recsegős rádiót.
Mikor Dipper kikanyarodott a földútról Mabel beszélni kezdett. Elmesélte, hogy milyen jó helyen szálltak meg, hogy megnéztek mindent, amit lehetett és fagyiztak meg sütiztek, közben mennyire eszméletlenül sokat fotózott és úgy érzi, végre hosszú távú lesz a dolog a fiúval, ha sikerül megbeszélniük. Nem kérdezett rá, öccse mit csinált az elmúlt napokban, hogy jól érzi-e magát és ez egy ponton kezdett gyanússá válni.
A kajálda korhadt lépcsői nyikorogtak a talpa alatt, a hely szinte üres volt, páran lézengtek csak és Mabel szinte azonnal lefoglalta az egyik bokszot.
Mabelnek palacsintát rendelt juharszippal, magának tacót. Míg Mabel a fogpiszkálókat babrálta, arra gondolt, hogy legutóbb ugyanitt ültek Billel. Mintha egy élettel ezelőtt történt volna.
- Figyelj... - kezdte halkan Mabel, és Dipper érezte, hogy mit fog mondani. - Ha összevesztetek a barátoddal, nekem elmondhatod.
- Mi? Nem, nem! Mi nem... vesztünk össze.
- Tényleg? - lelkesült fel, és hajtogatni kezdett a barackszínű szalvétából. - Csak mert azt reméltem, hogy együtt talállak majd titeket, amikor hazajövök. Erre mit kapok? Az erdőben vadászol törpékre, amik összeharapdáltak.
- El kellett foglalnom magam – magyarázta gyorsan, és nagyot nyelt. Nem akarta bevallani, hogy ő sem számított arra, hogy Bill meglép. - A díszítéssel meg meg akartalak várni.
- Ó, tényleg! A Nyárloween buli – sikította Mabel, és előkapta a telefonját. - Máris intézkedem. Tudod már, minek fogsz öltözni?
- Ne... várj, mi van? Egy szó sem volt arról, hogy beöltözős buli lesz! Én nem!
- Diiiiipper, kérlek. Nem gondoltad komolyan, hogy kihagyjuk, ugye?
- Hát...
Nem, tényleg nem gondolta, szimplán csak elfelejtette. Annyira tele volt a feje Billel meg azzal, hogy ne ölje meg magát, hogy teljesen kiment a fejéből, hogy Stan bácsi nyárloweeni bulit rendez. Ahova talán olcsóbban jut be, ha beöltözik. Vagy nem. Felkapta az egyik előrecsomagolt, kimért cukrot és megütögette vele az alsó ajkát.
- Talán ezúttal lehetne szexibb a jelmez – vetette fel Mabel, és zavartan a haja mögé rejtette az arcát.
- Vagy idén hagyhatnánk a közös beöltözős dolgot. Már amúgy is mindent előttünk – mutatott rá Dipper.
Mabel felsóhajtott és annyiban maradtak, hogy gondolkozni fognak a dolgon.
Hazafelé menet bevásároltak, papír poharak, konfettik, szerpentinek és a lány még egy tubus csillámot is dobott a kocsiba. A görögdinnyék a csomagtartóban kaptak helyet és így telt el négy nap gyors egymásutánban. Bill nélkül. Dipper sokat gondolkozott rajta, mi lehetett a baj, és arra jutott, hogy Billen talán úrrá lett a bűnbánat, bármilyen nevetségesen is hangzott. Néha még kapkodva maszturbált a zuhany alatt Bill forró combjainak emlékére.

És végül a lépcsőkorlátba kapaszkodott vérfarkas jelmezben. A felszerelés tulajdonképpen egy szőrme nadrágból és pamacsfülekből állt, anyajegyekkel pöttyözött meztelen felsőtestét kék és lila fények festették, az állkapcsán ott vöröslött Mabel rúzsa. A testvére volt Piroska egyik kevésbé szerény változata. Mikor utoljára látta a lányt a dinnye lámpások közelében igazgatta a combfixét.
- Láttad valamerre George-ot? - kérdezte a lány hirtelen és oldalról vetődött a nyakába. A parfümje vattacukor illatú volt és tömény.
- Minek öltözött?
- Vámpírnak. Azt hiszem.
- Mabel, ez komoly? De hát...
- Azt. Hiszem – ismételte meg puha nyomatékkal.
- Az ott Wendy? Bocs, bocs! - hadarta, és már rohant is le a lépcsőn.
Úgy érezte, ezer éve nem látta a lányt, aki most a legtökéletesebb múmia volt a világon. Wendy egy söröspoharat szorongatott, az új párjával beszélgetett és széles vigyort villantott Dipperre, mikor az odaszökkent mellé.
- Hé, szia! Szia! Wendy, ööö... mizu?
- Ó, Dipper! Hallod, láttad George-ot? Draculának öltözött. De palásttal meg parókával meg minden – göcögte a lány miután röviden lepacsiztak.
- Még nem, de Mabel rá van zsongva a dologra.
- Jah, tök édesek amúgy. Már így együtt. Vágod.
- Figyelj, majd valamikor lenne ke...
- Bocsáss meg, el kell rabolnom kicsit Pinest!
Mire felfoghatta volna, mi történik körülötte, erős, meleg karok ragadták meg a vállát és húzták magukkal. Wendy még egy ideig pislogott utána, majd megtalálta a barátját és többet nem foglalkozott a dologgal.
Szusszantva rázta le magáról Bill kezeit és szembe fordult vele. A fiúból édes illat áradt, szemei aranyként ragyogtak, ajkai harsánylila vigyorra húzódtak, csupasz mellkasát, nyakát aranypor fedte, karjain sosevolt tetoválás. És mindössze egy tógát viselt.
- Téged kerestelek egész este – mondta kapkodva, és Dipper meghallotta az akcentusát, a billegős kis hangokat, az éles magánhangzókat.
- Az jó, mert én meg téged. Egész héten. - A torka elszorult és kiszáradt a szája, ahogy összeakadt a tekintetük. - Hol voltál?
- Dolgom volt – vonta meg a vállát, de szemei megvillantak, mikor a másik megrázta a fejét. - Nem várhatod el, hogy mindig mindent megmagyarázzak!
- Eddig semmire nem adtál még választ! - csattant fel, és a kis asztalkára csapott, hogy a chipses tál megremegett rajta. Érezte, hogy kapkodja a levegőt és arcát is elöntötte a pír; nem akart – nem szokott – kikelni magából. - Ha nem volt jó, mondd meg. Ha elrontottam valamit, mondd meg! Így működnek az emberek, az nem megoldás, hogy fogod magad és lelépsz.
- Mondtam már, dolgom volt. Ha eljön az ideje, mindent el fogok mondani – hadarta, aztán megragadta Dipper nyirkos ujjait és magával húzta ki a kalyibából, fel a tetőre, messzi az emberektől. - Most szeretnék mutatni valamit.
Dipper csöndben maradt, a saját lélegzete harsogott a fülében, mikor Bill befogta a szemét. Ujjai puhán simultak a szempillájára, a nyakába lélegzett és a hátának feszült. Idegen nyelven kántált, amiről a fiú valahogy tudta, hogy az anyanyelve. Bill ajkai a füléhez simultak, ahogy suttogott, érezte, hogy ragad a bőre a rúzstól, aztán már súlytalan volt.
Látta a csillagok születését, ahogy galaxisok hunynak ki, hallotta a hívők fohászát és szomjazta a lépcsőn csorgó, forró vért. Aztán teste lett, arcát vörösre kenték, a mellkasa megfeszült és amikor a fiú tőrt emelt fölé felhasadt az idegen bőr, hogy kibuggyanjon alóla a sajátja.
Nem, nem az.
Az a test öregebb volt, de hasonlított az övére. A fiú jobb csuklóján az alvadt vér alatt seb lüktetett és határozottan vacogott. Egy professzor testében volt, egy zseni fejében, aki rájött a világ titkaira és haldokolt. Nem, már halott volt, a lelke lenyomatát érezte csak, és megértette. A rettegést, a fájdalmat és a veszteséget. Hogy ennyi egy élet.
A tudata pereméről tűz fénye égette, nehéz füstöt nyelt és parázs pattant a bőrére. Az eleven hús szagától szédült, földöntúli sikolytól csengett a füle és könnyek marták a szemét.
És akkor rárobbant a saját öngyilkossága. A nővére emelte ki a testét a kádból, a haját simogatta és megígérte neki, hogy minden rendben lesz majd. Mabel nem sírt, törölközőbe csavarta a kezeit, és kétszer ejtette el a telefont, míg sikerült hívnia a mentőket. Nem a szüleiknek szólt elsőre.
Ebben a verzióban Dipper meghalt mire a kórházba értek.
És a fiú Bill karjaiba ájult. A koraesti nyár édes illatokat sodort felé, mikor Bill tógájába markolt, az ujjai vörös csíkokat húztak a fehér anyagba és levegő után kapkodott. A szemei szúrtak, a tüdeje fájt.
- Mi volt ez? Ki volt az a fiú? - köhögte Dipper, és felnézett a fölé hajoló szőkére.
- Én irányítok – suttogta fenyegetően Bill, és megérintette a mellkasát, végig az anyajegyeken, át a köldökén. - Ha azt akarom, meghalsz abban a szűk kádban vagy meg sem születsz. Ezt ne felejtsd el.
- Fenyegetőzöl – jelentette ki. - És én nem félek tőled.
- Pedig jobban tennéd...
- Miért? Én nem félek a haláltól Bill, és nem fogom hagyni, hogy a családomat bántsd. Különben is... miért voltál velem, ha meg akarsz ölni? Mi a terved? - Dipper ajkai a torkát érintették, a láthatatlanul szőke borostát az álla alatt. - Mi volt az, amit láttam?
- El fogod felejteni.
Dipper orrára és ajkaira sós vér csöppent, és beletelt egy kis időbe, mire rájött, hogy Bill sír. Nem értette, aztán megérezte a szúró dobbanást a szívében. A levegője elfogyott, homályosan látott és mikor hűvös ujjak kulcsolódtak a szíve köré már egyáltalán nem számított.