Bum! Crush!~

Mivel a tavalyi év említésre sem érdemes, ezért az új évre hoztam nektek egy új fandomot azzal a párossal, akiket még én se értek annyira és nem is igazán ship, csak... csak! A szikra az megvan, nem kicsit. 

Szóval legkedvencebb írónőm Maggie Stiefvater csodálatos könyvsorozata: The Raven Cycle (The Raven Boys, The Dream Thieves, Blue Lily, Lily Blue és a még meg nem jelent The Raven King).
A szösz a The Dream Thieves alatt játszódik, erősen spoileres kb. mindenhol és előfordulhat, hogy korhatáros is.
Páros: Rovinsky (Ronan Lynch/Joseph Kavinsky); burkoltan Pynch (Ronan Lynch/Adam Parrish)

Jó olvasást, és ezúton is Boldog Új Évet~  

Nem érzett. Semmit. És ez volt minden, a kiút a biztos sötétségből, a tudat, hogy ébren van. Ha érzi, hogy nem érez semmit az már valami.
Oldalra sandított a párától nehéz virradatban és Kavinsky igazi ragadozóvigyorával találta szembe magát. A fehér keretes napszemüvegén megcsillant a hajnal első rózsaszín fénye, a fiú karján finom libabőr futott és amint megmozdult – amint tudott mozogni – sört nyomott a kezébe. Nem számolta, hanyadik.

A torkában érezte az alkoholt, mikor megköszörülte a torkát.
- Na? Mutasd! - sürgette Kavinsky és türelmetlenül rántott egyet a vállán. Ronan felmutatta a tárgyat, amit kimentett álmaiból. - Mi a szar?!
Egy köteg számlát szorongatott, mind ugyan onnan származtak és ugyanarról a félig szalámis, félig avokádós pizzáról szóltak. És azokról az álmatlan éjszakákról, amik nem szerepeltek a papíron. A blokk szerint az összes pizza kétezer-négyszáz dollárba került.
Adam. 

- Buzik vagytok.
- Nem mindenki tömi magát szarokkal – jelentette ki Ronan Lyncs, az erkölcscsősz, és a műszerfalra dobta a megnyomorgatott papírokat. - Adj még egy sört.
Kavinsky nem felelt, lustán kikönyökölt az ablakon, a Mitsubishi ajtaján kopogta a rémes zene ritmusát, és kivárt. Ronan gerincén lassan kúszott fel a lüktető ritmus, megmérgezte, megtépázta és kivégezte. Alapból ramatyul érezte magát az éjjeli rémmel való találkozás után, és akkor még ez a rohadt ruszki is rátukmálja a tablettáit. Amik mellesleg működtek...
Mit szólna Adam?
Adam, aki még alkoholt sem ivott soha.
- Tudom, mi vagy – mondta aztán Kavinsky. Megint.
Vadul, kapkodva szexeltek a Mitsubishi ülésén, Ronan combja az ülésnek tapadt és Kavinsky zihálása megtöltötte az utasteret és hallotta, ahogy térde a kéziféknek ütközik.
És nem jelentett semmit, nem volt súlya, vagy értéke, csak megtörtént.
Többször, mint feltétlenül indokolt lett volna.
És akárhányszor lehunyta a szemét pattogva szikrázott a szemhéjai mögött Adam megvető pillantása, vékonyra préselt panaszos ajka.
Végül a zene bekebelezett mindent, ahogy Ronan lustán kikönyökölt az ablakon. Pont, mint előbb a társa. Nem, nem a társa. Az aszfalt hullámzott, a számtalan egyforma autó hullámzott és a félmeztelen fiú orrán és száján egyszerre tódult ki a hófehér sűrű füst. Olyan volt, mint egy sárkány, és ő először elhitte, mert nem látta, mikor rágyújtott. Aztán felvihogott, olyan hangon, amitől Ronan hátán végigfutott a hideg.
- Mi olyan kurva vicces? - horkant rá, bár felé se nézett, csak fürkészte a messzeséget félálomban.
Valahol Adam...
Adam valahol...
- Csak, hogy én meg te. Most már megálmodhatjuk magunknak az egész rohadt világot – süvöltötte, és a műszerfalon nyomta el a félig leégett cigarettát. - Még egy menet?
Ronan arrébb pöckölte az üres óvszeres zacskót, végre Kavinsky felé fordult, aki élesen vigyorgott rá, és hívogatóan intett a fiúhoz közelebb eső kezével. Megint rajta volt az idióta napszemüveg, vagy talán egy pontosra álmodott mása, megnyalta az alsó ajkát és felkapta a síkosítót. Azzal ékelték ki a kéziféket.
- Mi van, Lynch? Dick nem így szokta? - kérdezte gúnyosan, miközben áthajolt a fiú oldalára. Gansey említésére Ronannek eszébe jutott a Camaro. - Persze, így már logikus, mire kellett neki az a faszom nagy gyár.
- Fogd be!
Azzal Ronan már lendült is.
Vörösre csókolt ajkak, térdig tolt nadrág, a felsője valahol a Mitsubishi hátsóülésén, Kavinsky fogai a kulcscsontján és csak a megfeszülő izmok, a zihálás, az, hogy ez nem Adam hangja.
Adam...
Adam...
Adam...

És két és fél autóútnyira Henriettától Adam Parrish úgy érezte, el kell indulnia.