Núning~

Oké, oké, tudom. Majd' fél év kihagyás után, de végre itt vagyok (bocsánat, el voltam havazva), szivárványolok és...
A Núning pont nem az, aminek elsőre látszik. HTTYD, Toothcup cop!AU, avagy jajnekem, ez egy igazi nyári fancition, mit művelek. Próbálok nem megint krimibe fulladni, esküszöm.
Ajánlás: Katie-nek, amiért nem hagyta, hogy ott hagyjam és előolvasta nekem~
/Egyébként meg előfordulhat, hogy elfelejtettem, hogy kell írni./

Jó olvasást~

/1.

Hiccup köntösben botorkált ki a konyhába, hogy kávét főzzön és összecsapjon valami reggeli félét. Hajnal volt még, odakint éppen csak szürkült, a lámpák még égtek, de ő megint a kórházról álmodott és képtelen volt tovább fekve maradni. Ráadásul valahol ébrenlét és álmodás között beléhasított a régi fájdalom tünékeny szikrája. Talán csak álmodta.
Mindenesetre engedett magának egy pohár hideg vizet, megmosta az arcát és kiült az előkertbe a palántái közé. Amikor ráért burgonyát meg paradicsomot termesztett, kizárólag maguknak. Néha a barátai, vagy legalábbis állítólagos barátai hajlamosak voltak csikkekkel teleszórni az apró kertjét, ezért alaposan megnézte mielőtt a puha, száraz földre huppant volna. Egy hajtásra megitta a víz felét és szórakozottan megpöckölt egy zöld paradicsomfejet, aztán sóhajtva a ház falának támaszkodott és a horizontot fürkészte.
Nem akarta Daydreamet olyasmivel zaklatni, amit talán nem is érzett igazán, a rémálmait meg inkább megtartotta magának. Tulajdonképpen nem is volt igazi álom, valóság volt minden csak már kellően elzárta az egészet.
És hatalmasat ugrott ültében, mikor puha tenyér siklott a vállára. Csak Daydream. A zöldarany szemek félig aggódva, félig megnyugodva villantak rá és csak egy csálé mosolyt küldött felé, ahogy odaengedte.
- Komolyan, hirtelen azt hittem, álmodtam az elmúlt öt évet – mormolta álmosan és megvakarta a sötétlő borostát az állán.
- Azért ennél szilárdabb vagyok – jegyezte meg, és felkínálta a maradék vizet, amire a fiú azonnal lecsapott. - Nagyon kellemes idő van így kora reggel.
- Reggel? Hajnalban esetleg. Egyébként mi keltett fel? - kérdezett rá, miközben átkarolta a vállát és puha csókot hintett a szeplőkkel borított bőrére. - Határozottan emlékszem, hogy bedugtam a szúnyogriasztót.
- Nem, nem az. Csak... marhaságokat álmodtam meg melegem volt. Ez minden.
Daydream finoman végigtáncoltatta ujjait a nyakán, le a vállán, aztán vissza. Megérintette az állát, maga felé húzta és lágy csókot lehelt a sápadt ajkaira.
- Mi lenne, ha visszabújnánk? Még van... hát, nagyjából másfél órám – dorombolta, miközben a nyakába csókolt.
- A reggeli kávénk meg megfőzi magát, vagy mi? - csóválta a fejét, de a fekete tincsek közé túrt. - Arról nem is beszélve, hogy tutira elkésnél. És akkor ki mentené meg a fiatal lányokat a rájuk leselkedő veszélytől?
- Milyen veszély? Ezek amúgy is csapatostul járnak – nevette, és kiitta az utolsó korty vizet is. - Na jó, igazad van. Nélkülem megáll a világ, szóval megyek öltözni.
- Helyes.
Daydreammel még a rendőrségen ismerkedett meg. Együtt kezdték, éveken keresztül társak voltak, aztán egy nap Hiccup kényszerűségből feladta. Egyik reggel bement a főnökük irodájába, leadta a jelvényét és a fegyverét aztán elsétált és mindent az elejéről kezdett. Lecsupaszította, félredobta, meghódította és birtokolta.
- Te kinyitsz ma? Lehet, hogy arra kerülünk akkor – kiabálta ki Daydream a hálószobából, míg Hiccup felütött néhány tojást.
- Nyitva leszünk, de azt még nem tudom, bemegyek-e – felelte készséggel.
Mikor hallotta párja lépteit a recsegő parkettán, benyomta a rádiót és együtt hallgatták meg a reggeli híreket, az időjárást meg néhány jelentéktelen sablondalt. Beszélgettek a papírmunkáról, amit Daydream hazahozott, de végül mégsem lett kész, mert Hiccup hazaért és akadt más elfoglaltságuk; meg arról, mennyivel emelkedtek a kávéárak mostanában.
- Anyu lehet, hogy meglátogat minket a napokban – jelentette be végül Hiccup, ahogy a mosogatóba tette a tányérokat és bögréket. - A-azt hiszem, nem marad sokáig.
- Jól van, szeretem Valkát – bólintott rá, és a másik mögé lépett, hogy átkarolja és a vállára hajtsa az állát. - Nem akarok bemenni.
Nem válaszolt neki, egyszerűen csak az órára bökött egy villával, mire Daydream panaszosan felnyögött, eleresztette és egy rövid búcsúcsók után már ott sem volt. És Hiccup úgy döntött, mégis bemegy dolgozni.
Mikor otthagyta a rendőrséget kávézót nyitott a belvárosban. Otthonos, hangulatos hely volt, egy olyan beülök-néhány-órára típusú, ahol a vendék kiszemelt magának egy üres tölgyasztalt mondjuk a csábos mellű sellő festménye mellett, beült egy könyvvel, a dolgozatával vagy a laptopjával, órákra ott ragadt a forró, habos kávéja fölött és Hiccuppal beszélgetett. Aki imádott minden vendéget.
Ahogy benyitott az üres, félhomályos kávézóba átfordította a zárva táblát és visszabattyogott a pulthoz. Tökéletesen egymásra rendezte a itallapokat, átírta a fekete táblán a nap ajánlatát és az első vendégek megérkeztéig újratörölgette a bögréket.
Imádta a helyet, talán azért is, mert mikor megvette egy romhalmaz volt. Málló tapéta, rágcsálók és bogarak mindenütt, törött csövek a falban, nyikorgó parketta és törött üvegek. Ha korábban volt is benne bármi, azt már rég elvitték. Valószínűleg azok, akik a színes, beszólogatós, életigazságos graffitiket is hagyták a padlótól a mosdókig szinte mindenütt. És kicsit úgy érezte, ez a hely is kicsit olyan, mint ő maga.
Aztán szinte fillérekért megvette, minden szabadidejét rááldozta, hogy helyrehozza és most ez a kávézó az élete. A falakra színes sárkányokat, ragyogó tündéreket, koboldokat és sellőket festett, a falra erősített lámpákat dalszöveges pajzsok védték és a kerek asztalok tökéletes hangulatot teremtettek az enyelgésre.
- Ó, jó reggelt, Hiccup. Elkéstem? - kérdezte azonnal Gustav.
A fiú volt az egyetlen pincér a helyen és Hiccup csak azért vette fel, mert olyan lelkesen kérlelte és egy idő után belátta, hogy egymaga amúgy is képtelen lenne ellátni mindent. Persze Gustav néha eltört dolgokat és szakdolgozat címén gyanúsan sokat ücsörgött a sarokban vagy a mosdóban a telefonjával munka helyett, de szükség volt rá és különben sem volt szíve elküldeni.
- Nem, nem, dehogy! Viszont ma arra gondoltam, hogy bezárhatnál egyedül. Van egy kis dolgom... - magyarázta és elmosolyodott, mikor a másik szemei felcsillantak.
- Persze, sima ügy, számíthatsz rám!
- Na, akkor rendben. Gyerünk, mindjárt megérkeznek az első vendégek és még nincs kipakolva a terasz!
A kávézó egy éves születésnapjára meglepte magukat azzal, hogy vörös napernyő alatt helyet kapott néhány asztal, ahová ki lehetett ülni még akkor is, ha nyáron esett az eső. Persze az emberek imádták, és egy hét alatt rákaptak a helyre, szemvillanás alatt megnőtt a forgalom és így a kasszába is valamivel több csurrant.
- Haddock, kávét! Most! - nyögte egy fekete hajú fiú, ahogy nyűglődve beesett az ajtón és lezuhant egy székre a pult előtt. Rendőregyenruhát viselt, a sapkáját a markába gyűrte és most a darab az asztalon végezte néhány papír mellett.
- Éppen most fő, Snotlout – tájékoztatta Hiccup, miközben már a számláikat bogarászta. - Mi ez a fáradtság? Nem félsz, hogy veszítesz a... hogy is mondtad? Ja, igen! Férfias... öhm...
- Ritka szar napom volt és szerintem ma is az lesz, hála Daydreamnek. Ő sózta rám azt az ügyet a szabálytalankodó huligánokkal – zsörtölődött, aztán csak a pultra borult és hüvelykujjával az ajtó felé bökött. - Amúgy Gustav miért pakolja ki a krimót?
- Mert megkértem, hogy pakoljon ki. Tényleg, akkor este?
- Várj, várj! Ez gyerekmunka? Legális egyáltalán az ő korában?
- Elmúlt tizennyolc, szóval ez tulajdonképpen nem is... - kezdett bele Hiccup, de megakadt a mondatban és átnézett Snotlout válla felett. - Örülnék, ha nem terelnéd a témát akkor sem, ha nincs kedved jönni. Nekem sincs.
- Akkor miért kell? Nekem nem jelent annyit, ez csak... egy kedves gesztus, nem fog belehalni. És amúgy se olyan nagy szám.
- Lehet, de mi a barátai vagyunk, és Fishlegsnek ez nagyon is számít, szóval ott leszünk – zárta le Hiccup, és a fiú elé tolt egy gőzölgő bögre feketét meg némi tejet.
Mikor betért két leányzó is és nevetgélve elmondták, hogy mit szeretnének inni, Hiccup úgy érezte, ideje felkapcsolnia a rádiót, ahol lágy zene mellett éppen interjút készítettek valami íróval vagy zenésszel. És lassan szállingóztak a vendégek, nyüzsgés lett, Gustav sorra vette fel a rendeléseket és Snotlout még nem érezte úgy, hogy ideje lenne a társadalom javára lennie, bár adóvevője már egy ideje recsegett.
- Mondd csak, nem kéne már dolgoznod?
- A világ megmentése ráér még – legyintett, miközben felkapta a rendőrség címerével díszített bögrét. - Amúgy is egész éjszaka furikáztam a városban és bevittem egy rakás seggfejet, szóval most lelépek és alszom egyet.
- Thad tudja, hogy ellógod a munkát? - Hiccup felkapott egy zacskó kávét a pult alól és az illatozó szemeket a darálóba öntötte. - Csodálom, hogy saját magadat még nem vitted be.
- Most mondtam, hogy egész éjszaka melóztam. Ki kell pihennem magam estére. Hogy várhatod el, hogy a legjobb formámat hozzam, ha nem hagysz pihenni?
- Jól van, hagyjuk. Ha szeretnéd, szólok Astridnak, hogy csörögjön rád a biztonság kedvéért – ajánlotta és felírt valamit egy sárga fecnire. - Cserébe, ha még bent leszel ma, emlékeztesd Thadet, hogy a hétvégét apámnál töltjük. Beírtam a naptárába, de nem hiszem, hogy érdekli.
- Fúj, na én megyek is, ti már gusztustalanul rózsaszínek vagytok – fintorgott a fiú, és bögréjével a kezében indult az ajtó felé.
- Azt majd hozd vissza! - szólt még utána Hiccup.
Elintézett egy e-mailt a beszállítójával, sorba rendezte a számlákat, figyelte, ahogy Gustav felveszi a rendeléseket, aztán kibicegett a hűsítő jeges italokkal vagy forró habcsodákkal és szeplős mosolyt villantott a hálás köszönömökre meg az elégedett tekintetekre.
Ilyenkor mindig gyorsan teltek a napok, örült, hogy van tennivalója és nem kell csak a pultot támasztania, ellentétben alkalmazottjával, aki naphosszat a facebookját vagy a twitterét böngészte és néha megfeledkezett arról, hogy dolga van, aztán meg órákat sóhajtozott azon, hogy nem telik az idő. Mindenesetre Hiccup négy körül otthagyta Gustavot és hazasietett, miközben megcsörgette Daydreamet és írt egy rövid üzenetet Astridnak is, ahogy Snotloutnak ígérte korábban.
A lakás még üres volt, egyedül Tannlaus dörgölőzött a bokájának, mikor benyitott. A fekete kandúrt még évekkel korábban fogadta örökbe és az állat hűséges, szerető kedvencnek bizonyult. Bár kevésbé volt olyan jó hallgatóság mint a számos fénykép a falon, aminek többségét ő fényképezte a közös kirándulások során. Két és fél éve Olaszországban voltak, mindkettejüknek kellemes színe lett az ott töltött időtől és még mindig megvan a Colosseum kicsinyített mása. Talán mind közül az volt a legkellemesebb emléke. És bízott benne, hogy Daydreamnek is.
Átsétált a konyhába, ellenőrizte a hűtőre mágnesezett naptárat mielőtt benyúlt volna a kóláért és pont egy poharat halászott elő, mikor kulcscsörgések közepette befutott a másik.
- Szia, hé, szia! Azt hittem, sosem lesz vége a napnak. Néhányan komolyan nem gondolkoznak mielőtt minden marhasággal ránk telefonálnak – hadarta, miközben egy üdvözlőcsók után elmarta Hiccup poharát. - Mármint érted, pont leszarom, kinek rabolták el a macskáját vagy ragadt fán a bringája...
- Remélem, tudod, hogy még mindig nem csaphatod rá a telefont – emlékeztette, és visszavette a kólát.
- Tudom. Kedvesen elmagyaráztam, hogy nem a mi hatáskörünk és átkapcsoltam máshová – biccentett. - Amúgy rohadt meleg van, mondd, hogy nem kell öltönyt vennem.
- Ugyan már, miért kéne? Csak elmegyünk iszogatni és megünnepelni, hogy Fishlegs végre kapott egy osztályt.
Fishlegs már időtlen idők óta a bandába tartozott, a barátjuk volt és két éve munkát is kapott egy általános iskolában. Írni és olvasni tanította a kicsiket, imádta és nemrégiben felajánlották neki, hogy lehetne osztályfőnök a következő évtől. És ezt megünnepelendő elhívott mindenkit a törzshelyükre, ők pedig lelkesen igent mondtak.
- Remélem, nem maradunk sokáig – mondta Daydream, ahogy összefűzte az ujjaikat és lassan magával húzta a nappaliba.
- Miért, mi dolgod van utána?
- Te.
- Ó, ez hízelgő. És mi van akkor, ha ma nem akarom? - incselkedett vele és átkarolta a nyakát, miközben a hálószoba felé araszoltak.
- Úgyse tudsz ellenállni nekem – dorombolta, és a nyakába csókolt, finoman a fülébe harapott.
- És ez a mázlid. Na, most viszont inkább menj fürdeni mielőtt elkésünk miattad – nógatta Hiccup és eleresztette, ahogy távolabb lépett.
- Gyere velem. Spórolnánk.
- Na, akkor késnénk el igazán.
Dayydream potom fél óra alatt letusolt és még akkor is cicomázkodott mikor Hiccup előbújt a páratengerből. Fehér atlétája ráfeszült, sötét farmert viselt és a dögcédula megcsillant, ahogy Hiccup felé fordult és rávillantotta legjobb mosolyát. A vékony ezüst karkötő megrezzent, mikor felcsatolta mellé az óráját és a gyűrűje halkan koppant a fémen.
- Nem vagy te kicsit a-alulöltözve? - vonta fel a szemöldökét Hiccup, de a szája sarkában édes mosoly rezgett.
- Mondja a srác törölközőben – vágta rá, és ismét a hatalmas tükör felé fordult, ami Hiccup szépérzékének köszönhetően a sarokban kapott helyet. - Hmm... jöhetnél ebben.
- Persze-persze. Hé, várj csak! Gyanúsan késznek tűnsz, Thad.
- Majdnem. Még mezítláb vagyok – kommentálta, és bizonyítékképpen megmozgatta lábujjait. - Megvárjalak odakint? Nem ártana kiparkolni a garázsból.
- Jó, akkor most döntsük el, melyikünk nem iszik ma este – szögezte le Hiccup és mikor a másik tiltakozásra nyitotta a száját egy szúrós pillantással elhallgattatta.
- Hát, te amúgy se bírod úgy a piát, szóval...
- Hogy mondod?
- Négy éve, szilveszter, Hoffersonék medencéje – emlékeztette és önelégült vigyor ült ki az arcára, mikor Hiccup halványan elpirult.
- Fáradt voltam, oké?
- Persze-persze – hagyta rá, és futó csókot lopott az ajkairól mielőtt kitrappolt volna a hálóból.
Hiccup sóhajtott, magára rángatta kedvenc fekete pólóját és piros kockás ingét meg a farmert a szakadással a bal térdén. Megkereste a tornacipőjét, belebújt és megsimogatta Tannlaus füle tövét mielőtt Daydream után sétált volna.
És csak egyetlen pillanat volt az egész, míg lekattintotta a villanyt és megszédült a sötétben. Úgy érezte, a lábai nem tartják meg, forog vele a szoba, a fel hirtelen a le és hogy ezúttal nem menekülhet. Hogy ott fog várakozni a sötétben, míg Daydream meg nem találja teljes pánikban, összegörnyedve. Vett pár mély levegőt, megdörzsölte a bal térdét és kihúzta magát. Ezzel már megküzdött egyszer, már vége van...

Daydream nem jegyezte meg, hogy sokára ért ki hozzá, csak behűtötte az utasteret és valami dübörgő ritmust dobolt a kormányon, ami a rádióból áradt és betöltött mindent.
So you gotta fire up, you gotta let go...
- Minden rendben? - kérdezett rá végül, mikor már kifordult az útra és lejjebb vette a zenét.
- I-igen... Persze. Ez most Fishlegs nagy napja és...
- Akkor jó – vont vállat, és úgy lőtt ki, hogy megcsikordultak az aszfalton a Hyundai kerekei.
Nyilván észrevett valamit, de hallgatott, mert már volt ideje megtanulni, hogy ha erőlteti, az csak veszekedést szülne, amit mindig igyekeznek elkerülni. Helyette egész úton semmiségekről beszélgettek, mint az ebéd, Daydream papírmunkája, a lusta Gustav...
- Szerintem meg nem kéne fizetned neki azért, hogy csak láb alatt legyen – jegyezte meg Daydream, miközben beparkolt két Toyota közé.
- Nincs láb alatt, és különben is, azt megcsinálja, amit mondok neki. Úgyahogy... - érvelt Hiccup, és kikapcsolta a biztonsági övet. - Amúgy meg szükség van még valakire odabent, Gustavot meg már ismerem is.
- Hic, figyelj – kezdte türelmesen, és mihelyst elkapta a kezét összefűzte ujjaikat. - hidd el nekem, hogy bármelyik egyetemista szívesen dolgozna nálad fele ennyiért is.
- Hagyjuk ezt most, jó? - kérte, és eleresztette.
A zöld szemek úgy ragyogtak az autó fakó fényeiben, hogy Daydream nem tudott nemet mondani neki. Csak várta míg kiszáll, benyomta a riasztót és indultak is befelé.
Egyszerű hely volt, egyszerű berendezéssel. Amolyan tipikus amerikai bár érzését keltette a műbőr bokszokkal meg a lakkozott asztalokkal. Valami laza rock szólt, amire nem figyelt senki az összecsörrenő evőeszközök és csilingelve összekoccanó poharak rengetegében. És a saját kis helyükön már ott ücsörögtek a többiek.
Snotlout láthatóan kialudta magát és most izompólóban feszített a másik bokszban ülő lányoknak, Astrid, Daydream munkatársa és Hiccup legjobb barátja gyönyörű és kifogástalan volt, mint mindig. Szőke haját oldalra fonta, sötétkék cipzáros ruhát viselt és egy leheletnyi sminket, ami kiemelte szeme kékségét. Hiccup szerelmes volt belé régen. Persze még a Daydream előtti-előtti időkben, mikor fiatal volt és még minden a helyén volt. És ott voltak az ikrek. Ruffnut és Tuffnut Thorston még mindig az orvosi egyetemet* nyögték. Nem arról volt szó, hogy nem volt hozzá eszük, éppenséggel csak eltékozolták arra, hogy dolgokat törjenek össze, robbantsanak fel vagy csak a környezetüket terrorizálják. Valójában senki sem hitte el, hogy még az életben lediplomáznak.
- Sziasztok, srácok – intett Hiccup, és beült a többiek közé. A balján Daydream, a jobbján Astrid.
- Áh, Hiccup! Éppen arról beszélgettünk, hogy mekkora mákod van, amiért kimaradsz az egész hülyeségből, amit a nyakunkba varrtak – fordult előre Snotlout.
- Miért, mit kaptatok?
- Ne törődj vele, csak papírmunka, ami alól megint nem látszunk ki – legyintett Astrid, de a tekintetével máris kivégezte a fiút.
- Ah-ha – bólintott, miközben az étlap csücskét gyűrögette. - Azért hiányzik.
- Ugyan már, én örülnék, ha nyugdíjaznának. Egész nap nem kellene csinálnom semmit és még elismerést is kapnák. Mekkora állatság már!
- Snotlout! - csattant rá Astrid. - Te is tudod, hogy szó sincs nyugdíjról.
- Ja, tényleg, mert állományon kívül helyezték. Az sokkal jobb – mutatott rá, mire már Daydream is megmoccant ültében.
- M-mindjárt itt l-lesz Fishlegs, m-most ne velem törődjünk – Hiccup hangja enyhén remegett, és inkább az asztalhoz intette a szőke pincérnőt a rengeteg fülbevalóval.
- Szia, Astrid! Fiúk. Mit hozhatok? - csiripelte, és szoknyája farzsebéből előrángatott egy igazán kis noteszt egy még kisebb golyóstollal, amit az állához ütögetett míg egyikükről a másikukra pislogott. Aztán rábökött vele Hiccupra. - Hiccup, édesem, egyszerűen süt rólad, hogy szükséged van egy szelet Bögyös Berta -féle csokitortára.
Bögyös Berta** nem csak a hely nevét takarta, de történetesen Camicazi édesanyja is volt, nevéhez mérten, jól megáldva, hát... Mindenesetre egy ideig úgy állt a helyzet, hogy a déli akcentusú szőkeségről kiderült, hogy nem enged férfiakat az életébe, mégis eléggé jófej volt ahhoz, hogy a barátságukba fogadják, a Bögyös Bertát pedig törzshelyükké válasszák.

- Kösz, Camicazi***, tényleg. Kösz – motyogta, és úgy tett, mint aki elbújhat a poháralátét mögött. - Hivatalosan is nem vagyok itt, oké? Senkinek.
- Ugyan... Sört mindenkinek! - rendelkezett Fishlegs, aki késve érkezett ugyan, de mellette ácsorgott barátnője is, Miroslava. - Gyerekek, ez... el se tudom mondani, én... Ez életem talán legjobb napja!
- Szívrohamot ne kapj – szúrta közbe Tuffnut, aki eddig azzal volt elfoglalva, hogy testvére haját piszkálta a villával.
Hideg sörrel koccintottak, Hiccup végül Daydream elé tolta az édesség felét és jó hangulatban, nevetéssel telt az este további része. Egészen addig, míg Hiccup tekintete a citromsárga szalvétára nem tévedt, amit egészen idáig gyűrögetett.
Rövid üzenet filctollal egészen a szélre elnagyolt, szálkás és túlságosan is ismerős kézírással:
Pont, mint a Hófehérkében. Üvegkoporsó?
És remegő ujjakkal gyűrte a szalvétát a nadrágja zsebébe.

További fejezetek a Núning címke alatt~

Komment? Naa?

*A Race to the Edge-ben az ikrek olyan doktorosdit levágtak, hogy egyszerűen muszáj voltam kihasználni.
** Bögyös Berta (Big Boobs Bertha) eredetileg a Ho to train your dragon könyvekben szerepel, tényleg Camicazi anyja és nem mellesleg a Mocsári Rablók nevezetű törzs főnöke. (A déli akcentus onnan, hogy a Mocsári Rablók szigete Berktől messze délre található.
*** Camicazi a fent említett könyvekben szerepel, a törzsfő lánya, és hát... nagyon nincs kibékülve a férfiakkal. xD