Avagy valaki mondja meg, mit a fenét csinálok. Könyörgöm.
(amúgy erre követtem el: Fever Ray - If I Had a Heart~ )
Jó olvasást~
Benntartja
a levegőt és visszaszámol. Már mióta is? Egy perce szúr a
tüdeje, két órája fuldoklik, három napja halott? Képtelen
megkülönböztetni a dobokat a saját szívverésétől, úgy érzi,
a halántékán végigcsorog valami, ami leginkább jeges verejtékre
emlékezteti, pedig lehet, hogy forró vér. Nem mer odanyúlni, nem
meri megnézni, egyszeriben csak kiszakad belőle a sóhajtás,
szomjazva kap levegő után. És fáj, és szúr és éget. Aztán
puha, nyirkos tenyér simítja az arcát és biztos benne, hogy Anya
az, akit mindig Frigg* gyönyörűségében lát. De akkor ott kell
lennie vele Apának is, akit kiskorában mindig Óðinnként
képzelt el. Hirtelen csontujjak kulcsolódnak a nyakára,
halálmosoly vicsorog rá, míg a dobok valami végtelenített
gyászindulóba kezdenek. És az éles fogak a húsába tépnek, a
roppanó csont hangja megtöri a dobokat és a fájdalom kitölti a
maradék űrt...
Míg
aludt, lerúgta a takaróját, de még így is a saját verejtékében
úszott, mikor felébredt. Egyedül volt Fogatlannal, a holdsarló
tompa világánál ki tudta venni a rámeredő tekintetet, ami mintha
hólyagosra égette volna a bőrét, és szenesre a lelkét. Nagyot
nyelt, bár ő sem tudta, hogy mitől rettent meg egy pillanatra.
Csak álom volt. Az istenek játéka.
-
Nyugi pajti, nincs semmi baj – suttogta, bár érezte, hogy a
hangja megremeg.
Feljebb
ült, és megnézte, hogy a helyén van-e még az a sárkány, amit
Anya csinált, mikor kicsi volt, és amitől annyira félt, hogy
megszabadult tőle. A félelem végül is nem baj, azt leküzdötte.
Sőt, megmutatta Apának, hogy büszke lehet rá, még ha kicsit
máshogy is, mint ahogy azt elvárta tőle.
Ő
volt az egyetlen, aki a bizalmába fogadott egy sárkányt és
összebarátkozott vele. Megváltoztatták
egymás életét.
Ő volt az egyetlen, aki fel mert ülni rá, aki segíteni mert
rajta. Bizonyított. Még, ha ezért végül veszítenie is kellett
egy végtagot.
Halvér
persze később szórakozottan megjegyezte, hogy most már olyan,
mint Tyr**, a bátor. Az egyetlen, aki elég bátor volt ahhoz, hogy
megetesse a vad Fenrirt.
*Odin felesége, a házasság, a szerelem és a családi tűzhely istennője.
**Fenrir (akit reményeim szerint nem kell bemutatni) szájába dugta a kezét, hogy elnyerje a bizalmát, aki végül leharapta az említett végtagot. A bölcsesség és a bátorság istene, egyébként.
Mélységgel töltöd meg a mesés alapokat, és ez nekem nagyon tetszik. Írj még ilyet, ha lesz ötleted <3
VálaszTörlésÓóó, ötletem az van, és készülőben vannak dolgok, de az még a jövő sztorija.
TörlésKöszönöm szépen~ <3
Annyira jó *-* Egy egészen másik oldalról mutatod meg ezt a világot, és ez annyira tetszik x3 Szóval sok ilyet még~ *---*
VálaszTörlésHát, igyekszem összekaparni valami nem annyira zavaróan olvashatót. Általában. :"D
TörlésKöszönöm szépen *-* <3
Üdv!
VálaszTörlésMost leltem a blogra, és látom, mikori a cikk, mégis úgy érzem, most ki kell írnom magamból a gondolatokat. Mert csak ülök itt, hátralöktem a kelta zenéket játszó fülest, és bámulom a képernyőt, azon gondolkozva, hogy hogy az istenbe tudott ennyire megfogni, megragadni ez a kis szösszenet. Mert úgy érzem, nem olvashatok el még egyet hajnali fél kettőhöz közelítve se, mert akkor ennek derékba töröm a hangulatát. Egyszerűen... Hogy mondjam? Annyira elkaptad azt a hangulatot, ahogy már előttem is mondták, hogy az valami káprázatos. Hogyan? Ez... Tényleg nem tudok szavakat erre, mert az utolsó mondat óta csak ülök itt és gondolkozom az életemen, meg azon, hogy a saját blogom történetei (HTTYD, most ép egy futó Stormless fanficcel) sose fognak elkapni egy ilyen hihetetlenül zseniális érzést, egy olyan apróságból, hogy valaki rosszat álmodik, de tényleg. Nagy balhéból könnyű nagy drámát csapni ~szokásom~, de amit te itt leműveltél, az az igazi zsenialitás.
Csak gratulálni tudok, így, évekkel a megírása után is.
Hát szervusz itt~ x3
TörlésEszméletlenül édes vagy, de komolyan, és nagyon köszönöm minden szavadat. <3 Igazából a zene tehet róla. A zene az, ami úgy ténylegesen megadja azt a woah! hatást, én csak az érzelmeket csűröm, csavarom, hogy mégis legyen belőle valami, mert képtelen vagyok nagy drámázásokat, vagy állatkoppantó cselekményt írni. :"D Szóval igazából csak ügyesen elterelem a figyelmet arról, ami nincs.
És még egyszer nagyon köszönöm, és röstellem, hogy csak most vettem észre, hogy írtál.